Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)

1991-11-11 / 224. szám

1991. november 11. 5 Szabad ÚJSÁG A munkanélküliség — eav más szemszögből „Az egyetlen kapcsolatuk szűnik meg a külvilággal...“ „Több lett a páciense ama bizonyos gyengéd forradalom óta vagy nem?“ - tettem fel a kérdést a minap egy pszichológus ismerősömnek. Tapasztalataim szerint ugyanis a környezetünkre jellemző bizonytalan­ság sokaknál lelki válságba torkollhat. Az ő esetükben a Murphy által megjósolt „lesz még rosszabb is" valóban bekövetkezett, s csakhamar eljutottak arra a pontra, hogy problémáik megoldásához kívülről, a leg­végső esetben szakembernél keresik a kapaszkodót. Az általam megkér­dezett pszichológus válasza viszont nem egészen ezt igazolta: „Pácien­seim száma nem változott. Akik ma felkeresnek, továbbra is többnyire személyes, családi stb. okokból teszik ezt. Van azonban egy külön kategória: a csökkentett munkaképességűek és mozgássérültek sokkal kétségbeejtőbb helyzetben vannak. Ők a munkahely megszűnésével pl. jóval többet veszítenek, mint mások. Meg kell, hogy váljanak a baráti körüktől, ami sok esetben az egyetlen kapcsolatuk volt a külvilággal. Ezen kívül megszűnik a betegségükre gyógyitóan ható elfoglaltság, s ennek következményeképpen elhatalmasodik rajtuk a feleslegesség érzete...“ Zárkózottan és tehetetlenül Eszembe jutott egy korábbi látogatásom a vágfarkasdi ipari szövetke­zetben. A szövetkezet csökkentett munkaképességű dolgozókat alkalma­zott. Éveken át cipőfelsőrész készítésével foglalkoztak, később áttértek á^ ágynemű varrására. Ottjártamkor több mint egymillió korona értékű áru hevert raktáron. Az ágyneműn a kereskedelem nyerni szeretett volna, ám a borsos áron kínált portéka néhány hónapon át hiába várakozott, hogy ilyen feltételek között is vevőre találjon. A szövetkezet más felvásárlópartnerek után nézett, de nem járt szerencsével, bár a szemfü­les magánvállalkozók kapva kaphattak volna a kínálkozó lehetőségen. A szövetkezet alkalmazta mozgássérültek, munka nem lévén előbb a szabadságukat vették ki, majd felmondást kaptak. A későbbiekben otthonában kerestem fel a szövetkezet néhány egykori dolgozóját. Magukat megnevezni nem akaró, zárkózott emberek fogadtak. Nem szívesen beszéltek gondjaikról, munkájuk elvesztéséről. Akiket nem korlátozott a betegségük, a kisebb kerti munkákban, az őszi betakarítás­nál, a szüretnél segédkeztek. Úgy láttam, nemigen gondolnak arra, ami ezután következik; mintha abban bíztak volna, hogy rosszabb már nem történhet velük. Magánvállalkozó kerestetik A csökkentett munkaképességűek munkanélkülivé válása több kérdést hagy megválaszolatlanul. Hová forduljon az illető, vajon vannak-e esélyei arra, hogy egy magánvállalkozónál helyezkedhessen el? Mi van abban az esetben, ha szakmájából kifolyólag ó maga lát hozzá valamilyen magánvállalkozói tevékenységhez? A községi és a városi hivatalok nyilvántartják ezeket az állampolgáro­kat is. Olyan módon nyújtanak nekik segítő kezet, hogy hozzájárulnak a megfelelő képesítés megszerzéséhez, munkahelyet ajánlanak a szá­(V. Gy. illusztrációs felvétele) mukra. Abban az esetben, ha valamely szervezet vagy üzem biztosítja a szakképesítés megszervezését, fedezi az ezzel járó költségeket is. Ezt követően hátra van a már szakképzett dolgozó elhelyezése. S itt léphetnek a színre a magánvállalkozók, akikre ma már ugyanazok az előírások vonatkoznak, mint a szervezetekre. Ott tehát, ahol a Munka Törvénykönyv „szervezetről“ tesz említést, a „magánvállalkozó“ is behelyettesíthető. Megfelelő munkakörülményeket A Munka Törvénykönyv idevágó paragrafusa szerint a csökkentett munkaképességű dolgozók számára az egészségi állapotuknak megfele­lően ki kell alakítani a megfelelő munkakörülményeket. Ha tehát a magánvállalkozó foglalkoztatni szeretné az ilyen dolgozót, azt is szem előtt kell tartania. Az ilyen speciális munkahelyek létrehozását a községi és a városi hivatalok anyagilag támogathatják. A támogatás Dsszegét a létrehozandó munkahelyek száma határozza meg, s rendsze­­'int a kiadások ötven százalékáig - legfeljebb azonban negyvenezer <oronáig - terjed. Abban az esetben, ha a munkáltató e támogatásban •észesül, a hivatal beleegyezésével választhat munkaerőt. Ha viszont maga a csökkentett munkaképességű állampolgár szeretne magánvállal­kozóvá válni, ugyancsak számíthat a községi vagy városi hivatal anyagi támogatására, hogy megvásárolhassa a szükséges munkaeszközöket és berendezéseket. A segélyre természetesen csak abban az esetben jogosult, ha a hivatal által engedélyezett tevékenységet folytat. A segély általában a költségek ötven százalékát fedezi, s hasonlóképpen, mint a fent említett esetben, nem haladhatja meg a negyvenezer koronát. Ha a polgár megszünteti magánvállalkozói tevékenységét, a községi vagy városi hivatal igényelheti a költségek megtérítését. xxx Valószínűleg nem egy ipari szövetkezet jut majd a vágfarkasdi sorsára. S minthogy a pszichológusok, mint láthattuk, fokozott figyelmet kérnek az egészségileg károsult embertársaink iránt, meg kell tennünk, ha valami­lyen módon a segítségükre lehetünk. Várhatóan tovább szaporodnak majd a magáncégek, s lesznek magánvállalkozók, akik csökkentett munkaképességű dolgozókat is alkalmazni szeretnének. Azokról van szó, akik nemcsak a saját hasznukra, hanem mások megsegítésére is élni kívánnak a törvények adta lehetőségekkel. SZÁZ ILDIKÓ Kétperces Szülőfaluban — idegenként... Mindenszentekkor az idén is hazajött. Igen, oda, ahol egykor az anyja a világra hozta. A szülőfalujába. Mert azt nem tudja megtenni, hogy ne látogasson el szülei sírjához. Legalább egyszer évente. Hogy ne rendezze el gondosan a krizantémokat, hogy ne gyújtson néhány gyertyát. S a rövid imát is elmondja mindig. Mert anélkül el nem tudná hagyni a temetőt... Mindenszentekkor az idén is szorongva érke­zett. De nem újság ez, már évek óta így van vele. Mert egyszerűen utálja a szülőfaluját. S ez az utálat nagyon fáj neki. Rühelli az egész falut, úgy ahogy van, mindenestül. A falut? Dehogy! Az ott élő embereket. Szóval, ha alaposan belegondol, voltaképpen mégiscsak a falut! Úgy, ahogy van, mindenestülIA falut (az embe­reket) a gőgösségéért (gőgösségükért), a be­képzeltségéért (beképzeltségükért), a nagyké­pűségéért (nagyképűségükért). Elhidegültsé­­géért. ELHIDEGÜLTSÉGÜKÉRT! Szülei halálát követően egy-két évig még gyakrabban járt haza. Akkor még volt miért. Dehogy, nem valamiféle vagyonéri, jussért! Akkoriban még volt közös téma a barátokkal, ismerősökkel. Úton-útfélen szóba elegyedtek vele, meghívták egy fröccsre a kocsmába. Esetleg éppen jó hazai borocskába a borpincé­be, vagy a nyári konyhába. És elbeszélgettek a világ dolgairól, de istenigazából akkor érezték jól magukat, amikor felidézték a régi története­ket, a kamaszkort. Nemritkán egészen a kisis­kolás évekig nyúltak vissza a múltba. Már évekkel ezelőtt tapasztalta, hogy romló­­félben a baráti kapcsolatok, egyre kevesebb a beszélgetni óhajtó valamikori ismerős, pajtás. Hogy fogyóban a régi közlékenység, a közvet­lenség. S szinte egyik napról a másikra utálta meg a szülőfaluját. Dehogy! Dehogy a falut! Az ott élő embereket. Azt a helyet, ahol anyja erre a világra hozta. Nemrégiben még el sem tudta képzelni, hogy egyszer ő is átéli, átélni kényszerül mindezt. Nem hitt a munkatársainak, amikor azok szóba hozták ezt a kényes témát. És most ő is ide jutott. Igen, hogy mindenszentekkor is szorong­va kell végigmennie a falun. Amikor pedig ö hazajött. Szorongva kell szembenéznie az emberekkel, mert idegenül bámulnak vissza rá. Így tehát inkább ő sem néz a kézikocsikat tolókra, a virágokat dédelgetőkre, a (volt)sze­­retteikhez igyekvőkre. Éppen most, Halottak napján kellett ezt min­den eddiginél jobban megéreznie. Mert köszö­nését olyan gyakran fogadta néma fül, elfordí­tott fej, mint még soha. Ezen a dermesztő novemberi estén fagyossá merevedtek a már régóta elhidegült tekintetek... SUSLA BÉLA Mit ér az iskola, ha magyar? Öreg diákok, köszöntelek benneteket. Jöjjetek el mi­nél többször: és minél többen, mert bennetek nyer örök életet iskolánk és válik életté annak minden bölcs taní­tása. “ Nem csupán találóak, hanem el­gondolkodtatok is a fenti sorok, ame­lyeket Füleken egy tanterem táblájáról másoltam le, a magyar gimnázium fennállásának 40. évfordulója alkal­mából megrendezett diáktalálkozón. Scherer Lajos, az egykori Losonci Ma­gyar Tanítási Nyelvű Gimnázium köz­kedvelt tanára fogalmazta meg ilyen szépen és tömören gondolatait a vén diákokról és az iskoláról. A füleki találkozóra a több mint kétezer diákból mindössze kétszáz jött el; többségükben azok, akik az ötve­nes és a hatvanas években végeztek. Eljöttek Nyugat-Szlovákiából, a keleti országrészből, Csehországból; legke­vesebben Fülekről és a Fülek környéki falvakból voltak? Ez az iskola kezdettől fogva a szülő­föld szeretetére, és nem utolsó sorban nemzeti kincsünk, az anyanyelv ápo­lására, megőrzésére is tanított, nevelt. Az elhintett mag a legtöbb esetben termékeny talajba került, az egykori diák később szülőként tért vissza, és gyermeke nevelését is előző iskolájá­ra bízta. Persze, kivétel azért itt is akadt: olyan diákok is végeztek itt, akik idővel nemcsak az intézményről feledkeztek meg, hanem egy évtized múltán sajnos már a gondolataikat sem tudták (?) anyanyelvükön megfo­galmazni. Milyen nyelvű iskolába Írassuk a gyereket? Ez a kérdés általában azokban a családokban okozza a leg­több fejtörést, ahol a szülők nemzeti­ségi gyökerei nem eléggé erősek. Ahol igen, ott fel sem merül ilyen probléma. „Lehet érvényesülni ma­gyar iskolával is. csak akarat kell hoz­zá" - mondta tömören a találkozó egyik résztvevője, Földi András mér­nök, a rimaszombati szövetkezet elnö­ke. A többiek is hasonlóképpen véle­kedtek. Szepesi Istvánná Virág Sarolta, gyermekorvos: - Prágában a Károly Egyetem gyermekorvosi karán végez­tem. Tudomásom szerint az évfolya­mom 180 tanulójából csak én voltam egyedül magyar nemzetiségű, és olyan, aki magyar iskolákat végzett. Úgy erzem, hogy semmivel sem kap­tam kevesebbet a magyar iskolában, mint diáktársaim, akik az ország min­den részéből jöttek. Sót, talán többet; ezt éppen ott, Prágában tudatosítot­tam. Fiunkat természetesen magyar iskolába írattuk, magyar gimnáziumot is végzett, szintén itt Füleken. Jelenleg Hradec Královéban, a Károly Egyetem A „vén diákok“ egy csoportja gyógyszerészeti karán tanul, és szülői elfogultság nélkül mondhatom: na­gyon jól megállja a helyét. Dr. Szivák Árpád, a Tornaijai Ma­gyar Tanítási Nyelvű Gimnázium taná­ra: - Harminchat évvel ezelőtt végez­tem itt, a füleki gimnáziumban, és azóta több alkalommal is visszatér­tem. Úgy is, mint diák, úgy is, mint vizsgabiztos. Tornaiján egyben pálya­­választási tanácsadóként is tevé­kenykedem, és elmondhatom, hogy diákjaink megállják a helyüket az élet­ben. A járásunkban nincs olyan szö­vetkezet, nagyobb üzem vagy intéz­mény, ahol ne lennének azóta már diplomás volt diákjaink. Ezen kívül vannak elismert biológusaink, atomfi­zikusaink, kutatóink... Több éves ta­(A szerző felvétele) pasztalat alapján állíthatom, hogy tó­lünk a főiskolákra, egyetemekre jelent­kezettek 70-80 százalékát fel is vet­ték, és ez az arány, azt hiszem, önma­gáért beszél. Az utóbbi években egy kissé leromlott ugyan, de nem az isko­lánk színvonala miatt, csupán abból kifolyólag, hogy nem mindig a legjobb tanulók pályázzák meg az egyetemet vagy a főiskolát. Mivel már legalább húsz alkalom­mal voltam itt Füleken vizsgabiztos, össze tudom hasonlítani a két gimná­zium véqzőseinek színvonalát is. Azt hiszem, méltán lehetünk elégedettek, hisz alig van némi különbség. Az a ke­vés is abból adódik, hogy néha ná­lunk, máskor Füleken vannak erősebb évfolyamok. ' Varga Lajosné Torma Katalin, taní­tónő: - Jelenleg a Somorjai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában tanítok: a férjem grafikus, szintén magyar gim­náziumot végzett. Fiunk a Károly Egyetemen, lányunk a Nyitrai Pedagó­giai Fakultáson tanul,»és az csak ter­mészetes, hogy előtte magyar iskolá­ba jártak. A lányunk vőlegénye ma­gyar-történelem szakos tanár. Ha csak a mi családunkat veszem alapút, már ez is eléggé bizonyítja, hogy ma­gyar iskolából is lehet érvényesülni. A somorjai alapiskolákról egyébként bátran ki merem jelenteni, hogy a szlo­vákiai magyar alapiskolák közül az egyik legmagasabb színvonalú. A gyerekeket igyekszünk minden té­ren, így a szlovák nyelvből is felkészí­teni. De mint bárhol az országban vagy a világon, hozzánk sem egyfor­ma felfogású gyerekek járnak. Nekem különben az a tapasztalatom, hogy amikor a magyar gyerekek szlovák nyelvtudását mérik fel, nem a legjobb, nem is a közepes, hanem a gyengébb tanulókat szólaltatják meg. No de ez már nem iskola, ez már politika... FARKAS OTTÓ

Next

/
Thumbnails
Contents