Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-29 / 240. szám
8 1991. november 29. Hírkosár ) Újra a doppingról Háromnapos nemzetközi konferencia kezdődött Vatikánvárosban, amelynek témaköre a kábítószer- és alkoholfogyasztás elleni harc és annak kiszélesítése. A tanácskozásra meghívást kapott néhány sportvezető, így például az olasz Primo Nebiolo, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség elnöke is, aki szerint a doppingellenes küzdelemben a legfontosabb és a leghatásosabb eszköz csak a megelőzés lehet. „Az óvintézkedésekkel többet lehet elérni, mint bármilyen súlyos büntetéssel” — hangoztatta Nebiolo a vatikánvárosi konferencián, hozzátéve, hogy az Európai Közösségbe tartozó országok a közeljövőben újabb eszközök és módszerek bevetésére készülnek a doppingellenes harcban. Szeles sorozata Szeles Mónika idei teljesítményéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Sajátos Grand Slam-sikert ért el, hiszen a négy kiemelt bajnokság közül azt a hármat, amelyen elindult (ausztrál, francia, amerikai) meg is nyerte, ráadásként pedig „Mestemő” lett. (A wimbledoni bajnokságot sípcsontsérülés miatt lemondta.) Idén valamennyi, azaz mind a tizenhat erőpróbáján eljutott a döntőig, s ezek közül tízben diadalmaskodott is. A New York-i győzelemért járó 250 ezer dollár mellett vasárnap egy 500 ezer dolláros csekket is átvehetett a Kraft General Foods-sorozat pontversenyének elsőségéért is. Ezzel az éves kereset tekintetében messze túlszárnyalta Navratilova 1984-es rekordját (2 173 556 dollár): 2 457 758 dollárnál többet soha egyetlen teniszezőnő nem „ütött össze” egy év alatt. Minden bizonnyal Szeles produkciójának is köszönhető, hogy az idei Mesterek Tornája nézőcsúcsot hozott, egy hét során 101 524 néző tekintette meg a versenyt. „Őrült” szurkolók Nem is olyan régen Sevillában vendégszerepeit az albán labdarúgó-válogatott. A házigazdák 9:0-ra győztek, ám a lefújás után egy maroknyi szurkolócsoport mégis a vendégeket éltette. „Al-bá-nia! Al-bá-nia!” — skandálták ütemesen. Kiejtésük azonban furcsa volt. Kik lehettek ezek az emberek? Talán skótok, esetleg londoniak, netán írek lennének? A valóságban mindhárom nemzetet képviseli valaki közülük, ők alkotják Albánia bámulatos szurkolóseregét, s minden találkozóra elkísérik kedvenceiket. Közismert tény, az albánok nem utazhatnak külföldre, így csak ezeknek a szenvedélyes brit különcöknek adatik meg, hogy felrázzák a csapatot, amikor mélyponton van. Igaz, mindig ott van... —Mikor Albániát támogatod, néhány teljesen abszurd helyre is eljuthatsz! — lelkendezik a 39 éves, ír származású Rusk, aki civilben könyvelő, majd így folytatja: — Soha nem kerülhettünk volna olyan közel egy angol csapat focistáihoz, mint az albánokhoz. Pedig titkosrendőrségük mindig megpróbálja gyorsan eltávolítani őket a stadionokból, akár a zuhanyzás elmulasztásának árán is... A játékosok persze azt hiszik: őrültek vagyunk. Lehet, ám ez bennünket egyáltalán nem zavar. Borzasztó érzés kimondanunk kedvenc csapatunkról, de a játékosok olyan szegények, s olyan ruhákat hordanak, amilyeneket mi már réges-rég kidobtunk volna. Amikor például Angliába jöttek játszani, tíz fontot kaptak a futballszövetségüktől — és el sem akarták hinni, mekkora szerencse érte őket! Még a mezeket is a finnektől kapták. Londonba érkezve, a „duty free” feliratot megpillantva, úgy vélték, a boltban ingyen vásárolhatnak... A szurkolók köre egyre bővül. Legutóbb például Berlinen átutazva is felszedtek néhány új embert. Egy-egy ilyen utazásuk körülbelül 500 fontba kerül, de ők boldogan élnek a különcség és az őrültség határán, miközben egy életre Albánia futballrajongóivá váltak. — Ha valaha gyerekeim lesznek, őket is magammal viszem — mondja Rusk. Az elnök véleménye: Túladagolt a F „Engem nem lehel lelökni az elnöki trónról” — hangoztatta hosszú időn keresztül Jean-Marie Balestre, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke. A francia funkcionárius tizenhárom évig sikerrel védte meg pozícióját annak ellenére, hogy döntései és vezetési stílusa ismételten visszatérő kritikára adtak okot. Október elején viszont megtört az immár 70 esztendős Balestre hatalma — helyét az elnöki székben az 51 éves Max Mosley vette át, és angol hűvösséggel azonnal közölte: „Le kell zárnunk a botrányok időszakát, elég porcelánt törtünk össze már eddig is!” Az új elnök neve fogalom, elsősorban a Forma-1 világában. A March-versenyistálló alapító tagjai közé tartozott, a Forma-2-es kategóriában maga is versenyzett, majd mint a konstruktőrök érdekképviseletének (FOCA) jogtanácsosa dolgozott. Ezen túlmenően ő volt az összekötő a gépkocsigyárak és a FOCA között. Szülei a szigetország társadalmának ismert személyiségei közé tartoztak: édesapja — sir Oswald Mosley — az angol munkásmozgalom egyik vezetője volt, édesanyja író. Jogi tanulmányai mellett behatóan foglalkozott a politikával, több nyelven beszél — ideális elnöknek ígérkezik. „Remélem, hogy így is lesz. Kezdetben azonban nagyon kell vigyáznom, hogy ne kövessek el jelentős hibákat. Megfelelő előképzettséggel rendelkezem ugyan, de ezeket most át kell ültetnem a gyakorlatba. Utamat sok-sok olyan árok kíséri, amelyekbe könnyen bele lehet esni.” Sokan abból indulnak ki, hogy Max Mosley többmilliós örökség felett rendelkezik, és így hobbinak tekintheti az elnöki feladatokat. „Mindig azt állítják rólam, hogy súlyos összegeket örököltem, de hogy a milliók hol találhatók, azt mindeddig senki sem közölte velem.'Ettől függetlenül abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elnöki munkámat minden ellenszolgáltatás nélkül végezhetem. Ez nagy előny, hiszen a függetlenség mindennél többet ér.” Az első számú cégér továbbra is a Forma-1, a Grand Prix-sorozat eseményeibe Max Mosley alig kíván beleszólni. „Az ebben a kategóriában dolgozó munkatársaknak nincs szükségük arra, hogy az elnök jó tanácsokkal lássa el őket. Elődöm túl sokat foglalkozott velük, én igyekszem távol tartani magamat tőlük mindaddig, amíg nem merülnek fel nehézségek.” Az első probléma máris jelentkezett: az 1992-es versenynaptárból hiányzik az USA Nagydíj. „Pillanatnyilag az amerikaiak egyetlen olyan pályával sem rendelkeznek, amely megfelelne a modem követelményeknek. 1958 óta első alkalommal fordul elő, hogy az USA-ban nem lesz világbajnoki futam, bízom abban, hogy hamarosan sikerül kiküszö-Labdarúgó kupatornák Magabiztosan menetel az Olomouc Szabad ÚJSÁG Szerdán folytatódtak az európai labdarúgó kupatornák küzdelmei. A BEK-ben az új lebonyolítási modell sikeresen mutatkozott be, hiszen mind a négy csoportmérkőzés magas színvonalú játékot hozott. Az UEFA Kupában a legnagyobb meglepetést a Sigma Olomouc szerezte, idegenben fektette két vállra a Bundesliga nagymúltú együttesét, a Hamburger SV-L Az olasz bajnok az őszi idényben mélyen tudása alatt szerepel. Úgy tűnik, már nem tud beleszólni a bajnoki címért folyó küzdelembe. A BEK-ben azonban továbbra is jól játszik. A Cz Beograd, bár a tavasszal Bariban tündökölt csapatból csak négyen maradtak, nem tudott egyenrangú ellenfele lenni a Sampdoriának. A találkozó hőse Mancini volt, aki góllal ünnepelte huszonhetedik születésnapját. A Dinamo Kijev irreális körülmények közqtt látta vendégül a Benficát. A hideg ellen nem volt ellenszerük a portugáloknak. A vendégek rettegett csatára Rui Aguas, aki a közelmúltban épült fel hosszas sérüléséből, a 29. percben röviden adott haza, s Szalenko megszerezte a találkozó egyetlen Dinamo Kijev, Benflca—Barcelona. Az Olomouc Hamburgban is igazolta, hogy játékosai fantasztikus formában vannak. Már a huszonötödik egymást követő mérkőzésükön nem szenvedtek vereséget. — Főleg az első félidőben játszottunk kiválóan. A második játékrészben már csak az eredmény tartására törekedtünk, ám ennek ellenére mégis többször kerültek gólhelyzetbe csatáraim. A mérkőzés kemény volt, de nem durva — nyilatkozta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Karel Brückner, az Olomouc trénere. Az UEFA Kupa fordulójában jól szerepeltek a vendégek. Az Olomoucon kívül a Liverpool, a Genoa és az Ajax is Eredmények BEK — A-csoport: Sampdoria—Cz Beograd 2:0 (1:0), góllövők: Mancini, Vialli. Anderlecht—Panathinaikosz 0:0. B-csoport: Dinamo Kijev—Benfica Lisboa 1:0 (1:0), g.: Szalenko. CF Barcelona—Sparta Praha 3:2 (2:1), g.: Amor, Laudrup, Bakero, ill. Vrabec, Németek UEFA Kupa: AA Gent—Dinamo Moszkva 2:0 (1:0), g.: Vandenbergh, Van der Linden. Hamburger SV—Sigma Olomouc 1:2 (1:2), g.: Fúrtok, ill. Hapal 2. Neuchatel Xamax—Real Madrid 1:0 (1:0), g.: I. Hassan. Osasuna—Ajax Amsterdam 0:1 (0:0), g.: Bergkamp. AEK Athén—AC Torino 2:2 (1:2), g.: Batista, Szabanazovics, ill. Casagrande, BrescianL Steaua Bucuresti—FC Genoa 0:1 (0:1), g.: Skuhravf. FC Tirol—Liverpool 0:2 (0:0), g.: Saunders 2. BK Koppenhága— Trabzonspor 1:0 (1:0), g.: Nielsen. gólját. A mérkőzés utolsó perceiben ismét Augas volt a főszereplő, szabálytalankodtak vele szemben, s lábát törte. A Sparta jól tartotta magát Barcelonában, de nem tudott pontot rabolni. — Elégedett vagyok játékosaimmal Tíz emberre fogyatkozva is győzni tudtak. A Sparta azt játszotta, amit vártam tőle. De ezúttal mi voltunk a jobbak — nyilatkozta a találkozó után Johan Cruyff, a Barcelona edzője. — Óriási lehetőséget szalasztottunk eL Talán azért, mert bátortalanok voltak a védenceim. Szerintem a döntetlen igazságosabb lett volna, hiszen a második félidőben több helyzetünk volt — vélekedett Duüan Uhrín, a Sparta mestere. A következő fordulóra december 11- én kerül sor. A párosítás — A-csoport: Cz Beograd—Anderlecht (a találkozónak Budapest ad otthont), Panathinaikosz—Sampdoria. B-csoport: Sparta— orma-1 bölni ezt a csorbát.” A rali-világbajnokság már sokkal jobban foglalkoztatja az elnököt: „A vb túlságosan Európára összpontosul, a tizennégy futam közül kilencet itt bonyolítanak le. Úgy vélem, hogy más földrészeken jobban ki lehetne használni e versenysorozat reklámlehetőségeit.” Max Mosley elnöki pályafutásának első komoly buktatóját a sportkocsi-világbajnokság képezi. A Daimler-Benz cég visszavonult ettől a kategóriától, amely a német vállalat búcsújával elvesztette jelentőségét. A Jaguar, a Peugeot és a Toyota részvételével nem lehet fenntartani a közönség érdeklődését. „A Forma-1 árnyékában minden más rendezvény nehézségekkel küzd. Az érdeklődők évente tizenhat vb-futamot láthatnak a televízió képernyőjén, vagy közvetlenül a pálya mentén. A túladagolt Forma-1 nem csodálkozhat azon, hogy idővel majd alábbhagy a rajongók érdeklődése.” A hatalmi helyzetét kihasználó Balestre után jól rajtolt az új elnök. Óvatos kritika csak egy irányból hallatszott: bensőséges kapcsolata Bemie Ecclestone-hoz, a FOCA elnökéhez, a Forma-1 korlátlan uralkodójához, esetleg vészes szövetséget eredményezne. A válasz nem késett: „Jó partneri viszonyban vagyunk, és ez a jövőben is gyümölcsözően fejlődik majd tovább.”-notérdre kényszerítette vendéglátóját, s a Torino Athénban győzelemmel felérő döntetlent harcolt ki. Úgy tűnik, Tomáá Skuhravy ismét megtalálta góllövő cipőjét, két hét alatt háromszor is hálóba talált. Nem volt egy súlycsoportban a Liverpool és a Tirol, az angolok győzelmének aránya a látottak alapján akár nagyobb is lehetett volna. Petty Zsolt (Gent) hálója ismét érintetlen maradt a Dinamo Moszkva elleni találkozón. S ez jó jel a visszavágó előtt. Elszenvedte első vereségét az idei kupakiírásban a Real Madrid. Érdekesség, hogy a Neuchatel gólját az egyiptomi válogatott Ibrahim Hassan szerezte. A visszavágókat itt is december 11-én bonyolítják le. Az eddigi találkozók során a BEK- ben a legtöbb gólt Papin szerezte (7), de mivel csapata már kiesett, nem szaporíthatja találatainak számát. A további sorrend: Jurán (Benfica) 5, Isaias (Benfica), Smith (Arsenal) és Vialli (Sampdoria) 4-4. Az UEFA Kupában ez a helyzet: Saunders (Liverpool) és Hami (Trabzonspor) 6-6, H. Hassan (Neuchatel) és Westerhalter (Tirol) 5-5. BARCELONA—SPARTA 3:2 (2:1), góllövők: Ámor, Laudrup, Bakero, ill. Vrabec, Némeéek. Játékvezető: Nielsen (dán). 75 000 néző. A három csatárral felálló hazaiak már a mérkőzés elején beszorították a Spartát saját kapuja elé. Bakero fejese a kapufán csattant, majd Beguiristain és Laudrup került helyzetbe, a gólt mégis Innen-onnan J Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) legutóbbi eredményeiből: New York Islanders—Boston 2:3, Quebec— Buffalo 4:4, Pittsburgh—New Jersey 8:4, Washington—Montreal 3:1, Hartford—Philadelphia 7:3, Winnipeg— New York Rangers 3:2, Edmonton— Chicago 6:2. A Patrick divízió élcsoportja: 1. Washington 36, 2. N. Y. Rangers 29, 3. New Jersey 27. Adams: 1. Montreal 36, 2. Hartford 23, 3. Boston 22. Norris: 1. Detroit 31,2. Chicago 25, 3. St. Louis 23. Smythe: 1. Vancouver 33,2. Winnipeg 29,3. Los Angeles 28. A-női kézilabdaliga 9. fordulójának utolsó mérkőzésén a Druístevník Topofníky óriási meglepetésre Vágseliyén győzte le a Duslo együttesét 17:15 (9:9) arányban. A nyárasdiak legeredményesebbjei: Orbán 5, Záhorská 4/2, §ráme- Icová 3. A100 ezer dollár összdíjazású johannesburgi tenisztornán a nyolcaddöntőket bonyolították le: Davis—Fitzgerald 6:3, 6:3, Connell—Michibata 6:4, 6:3, Witsken—Curren 6:4,6:3, Ivanisevics— Amor szerezte a 16. percben, amikor a holland idegenlégiós Witschge lövését Kouba a spanyol csatár elé ütötte, aki az üres kapuba bombázott. Két perccel később ismét Amor jeleskedett: Frydek felvágásáért piros lapot kapott. A megítélt szabadrúgást Vrabec védhetetlenül vágta Zubizarreta kapujába. A gól feldobta a vendégeket, s Laviéka megszerezhette volna a vezetést, ám a spanyol kapus bravúrral hárított. A másik oldalon Bakero lövését Frydek a gólvonalról fejelte ki. A 35. percben sakk-matt helyzetben Laudrup talált Kouba hálójába. A fordulás után többet kezdeményezett a Sparta, de a vendégek irányították a játékot. A 63. percben Bakero lesgyanús helyzetből tovább növelte a Barca előnyéti A prágaiak mindent egy lapra tettek fel, kitámadtak, s végül Némeéek a 66. percben szépített. Az egyenlítést már nem sikerült megszerezniük a vendégeknek. Barcelona: Zubizarreta-R. Koeman- Nando, Guardiola, Serna-Amor, Bakero, Witschge-Goichoecha (Nadal), Laudrup, Beguiristain (Juan Carlos). Sparta: Kouba-Hornák, Novotny, Vrabec-Mistr (Cerny), Némeéek, Frydek, Némec, Laviéka (Matta)-Siegl, Kukleta.-nl-HAMBURG—OLOMOUC 1:2 (1:2), góllövők: Fúrtok, ill. Hapal 2. Játékvezető: Damgaard (dán). 23 000 néző. A Bundesligában csak bukdácsoló hamburgiak túlzott magabiztossága hamar megbosszulta magát. Már a tizedik percben Maroái 60 m-es indítását a tétovázó Kober és Rohde között a jól játszó Hapal a bal alsó sarokba gurította. A gól felpaprikázta a hazaiakat, akik óriási elszántsággal rohamoztak. A hamburgi nyomásnak csakhamar meglett az eredménye: a 21. percben Eck hajszálpontos beadását az elmélázó vendégvédelem gyűrűjében a lengyel idegenlégiós Fúrtok brilliáns mozdulattal sarkalta Pfibyl kapujába. A várakozással ellentétben az egyenlítés után az Olomouc lépett fel támadólag. MaroSi és Kerbr lövését a gólvonalról vágták ki a védők. A félidő utolsó másodperceiben a mezőny legjobbja Hapal félpályás szóló után „lóvá tett” négy hazai védőt, egy lövőcsellel elfektette Golz kapust és kegyetlenül a léc alá bombázott. Szünet után is folytatódott a gyilkos iramú küzdelem. Az 51. percben az egyébként jól bíráskodó dán Damgaard hihetetlen tévedéssel „hízelgett” a hazaiaknak: Látal lövését a gólvonalon Beiersdorfer kézzel hárította. Ilyen nyilvánvalóan szándékos szabálytalanságért a büntető mellett kiállítás is járt volna, de érthetetlenül mindkettő elmaradt! Az utolsó percekben már nem volt ilyen elnéző a bíró és Hapal lerántásáért Matysikot kiállította. Hamburg: Golz-Rohde-Beiersdorfer, Kober-Spörl (Eckel), Hartmann, Bode, Matysik, Eck-Nando (Von Heesen), Fúrtok. Olomouc: Pfibyl-Boldj-Slaby, Kotülek, Vacfura-Hapal, Maroii (Sindelar), Hanus (Kríf), Látal-Gottwald, Kerbr. (tok) Godwin 6:3, 6:2, Hlasek—Barnard 6:2, 6:3, Korda—Stafford 2:6, 7:6, 6:3, Järryd—Koenig 6:3,6:3. Az I. jégkorongliga 22. fordulójának eredményei: Brno—Trenéín 5:2 (2:0, 3:0, 0:2), Sparta—Poprad 9:2 (3:0, 3:2, 3:0), Kladno—'Vítkovice 3:5 (2:0, 1:2, 0:3), Litvinov—Zlín 1:0 (0:0, 0:0, 1:0), Jihlava—Slovan 1:2 (0:1,1:0,0:1), Pardubice—Olomouc 10:2 (2:1, 4:0, 4:1), Plzed—Koáice 5:3 (2:2, 0:0, 3:2). Glázer kerete A magyar labdarúgó-válogatott kerete szerdán Győrött a Rába ETO és a MÁVDAC vegyescsapata ellen játszott edzőmérkőzést, s Zombori, Balogh (PMSC) és Eszenyi góljaival 3:0-ra győzött. Glázer Róbert megbízott szövetségi kapitány kijelentette, hogy tizenhét játékos kap helyet a közép-amerikai túrára induló küldöttségben. A kapitány kerete — kapusok: Brockhauser, Végh Z., Bodnár, mezőnyjátékosok: Nagy T., Simon, Pintér, Urbán, Balogh, Keller, Pisont, Lipcsei, Illés, Zombori, Bognár Gy., Hámori, Orosz, Vincze, Eszenyi, Horváth Cs., Kecskés Z., Balog T, Váczi.