Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)

1991-11-26 / 237. szám

6

1991. november 26.

Dr. Hódi Sándor

Az alábbiakban dr. Hódi Sándornak, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnökének azonos című, a jugoszláviai eseményeket elemző, terjedelmesebb írásából közlünk részleteket

A pszichológiai befolyásolás formái

A hatalom pszichológiai értelemben mindig az erőszak alkalmazásának lehetőségét jelenti mások felett. De hétköznapi értelemben sem jelent egyebet: általában valamely szervezett politikai akarat erőszakos érvényesítését értjük alatta más akaratokkal szemben.

Ilyen vagy olyan formában, kisebb vagy nagyobb mértékben mindanynyian engedelmeskedni kényszerülünk. Nem mindegy azonban, hogy miféle elvárásoknak és követelményeknek kell eleget tennünk, még kevésbé, hogy kinek vagy minek a nevében, és milyen eszközökkel kényszerítenek bennünket engedelmeskedésre.

A pszichológiai befolyásolás formái és folyamatai közvetlenül árulkodnak a hatalom formáiról, illetve a politikai rendszerek természetéről.

— A hatalom gyakorlásának legsikeresebb formája az internalizált hatalom. Ez esetben minimális irányításra és befolyásra van szükség, hiszen az engedelmesség motívuma belülről, egy elsajátított (internalizált = belsővé tett) követelményrendszerből ered. A hatalom elvárása és a személyes állásfoglalás között a lényegi kérdésekben nincs különbség, így a konfliktusok száma is elenyésző.

— Az engedelmeskedés többékevésbé szelíd és eredményes formájának tekinthető a kölcsönös alkalmazkodásra alapozó hatalom is. A békesség kedvéért és boldogulásuk érdekében az emberek természetüknél fogva hajlamosak eleget tenni a hatalmi elvárásoknak, igyekeznek hasonlítani a felkínált eszményi példához, különösen, ha ezek az ideálok egyébként is közel állnak hozzájuk. A hatalmi tényezőknek a sikeres befolyása érdekében így folyton szem előtt kell tartaniuk az alárendelt helyzetben levők szükségleteit és ideáljait.

— A legrosszabb eredményt mutató hatalomgyakorlási forma az egyoldalú behódolásra, a feltétlen engedelmességre való késztetés, ami a hűség jutalmazása és a büntetéstől való félelem alapján jön létre. Ebben az esetben a siker kizárólag az engedelmességre szorító eszközökön múlik. Amint a jutalom ígérete vagy a büntetés veszélye csökken, azonnal számolni lehet az engedetlenséggel. A rendszer stabilitásának fenntartásában így egyre nő az erőszak jelentősége.

A politikai rendszerek fenti, Herbert C. Kelman-féle sémája szerint a totális diktatúrák a behódolásra, a paternalisztikus rendszerek az alkalmazkodásra, a demokráciák pedig az internalizációra épülnek.

Kényszerítő hatalom

Kelman modellje használható modell számunkra annak ellenére, hogy az élet által produkált helyzetek természetesen ennél sokkal összetettebbek. Különösen Kelet-Európában áll ez, hogy a kényszerítő (diktatórikus) hatalom, a korbács hatalmán kfrül más hatalom eddig nem létezett, s ahol a hatalom tipologizálása legfeljebb annak alapján történhetett volna meg, hogy hol, milyen kényszerítő eszközökkel követelték meg, illetve érték el a feltétlen engeSzabad ÚJSÁG

Pszichoterror 1991

Jugoszláviai helyzetelemzés

delmességet. A tipizálási kísérletek, ha ilyesmikre egyáltalán sor kerülhetett volna, a fizikai és lelki terror konkrét mechanizmusait és folyamatait vehették volna számba, illetve a terror különböző módozatainak leképeződését az emberek viselkedésében és pszichés habitusában.

Ha rendelkezésünkre állnának ilyen elemzések, ha ismernénk a kényszerítő hatalom kelet-európai változatainak szociális és pszichológiai feltételrendszerét, ma könnyebb volna jóslatokba bocsátkoznunk a befolyásukhoz ragaszkodók és az engedelmesség korábbi formáit elutasítók viszonyának további alakulását illetően.

Látjuk, hogy a diktatórikus hatalom leköszönőben van Kelet- és Közép-Európában. De hogy milyen nehezen adja fel pozícióit, azt a romániai, szovjetunióbeli, s különösképpen a jugoszláviai események példázzák. Ennek ellenére ezekben az országokban is viharos gyorsasággal megy végbe a régi hatalmi struktúrák lebomlása és az újak kialakulása. Sajnos, ebben az átmeneti, felemás helyzetben a hatalmi viszonyok és az emberek pszichológiai befolyásolása szempontjából olyan abszurd, irracionális helyzetek állhatnak elő, amelyek következményei beláthatatlanok.

Két példa

Magyarország esete a békés átalakulást illetően példaértékű. A rendszerváltás egy csepp vér nélkül zajlott le, minden további megoldatlan kérdés a politikai küzdőtéren dől majd el.

Jugoszlávia, sajnos, a másik véglet. A választásokon a demokratikus erők — Szerbiában és Crna Gorában — a kommunistáktól vereséget szenvedtek, a többi köztársaságban a nemzeti-nacionalista pártok győztek. Ez az eszmei megosztottság tovább növelte a meglévű gazdasági, nemzeti, vallási ellentéteket, olyannyira, hogy az ország a választásokat követően gyakorlatilag szétesett.

Míg a térség többi országa, bár jelentős eltéréseket mutatva, a nagyobb politikai, gazdasági és emberi szabadságjogok megvalósítására törekszik, Jugoszlávia véres összetűzések színhelyévé vált és mindinkább militarizálódik.

A hivatalos (belgrádi) verzió szerint természetesen szó sincs semmiféle militarizálódásról, még kevésbé háborúról. Folyamatban van Jugoszlávia demokratikus átalakulása egy olyan platform alapján, ami a legszélesebb politikai és szociális szabadságjogokat biztosítja az itt élő népek és polgárok számára, beleértve az önrendelkezés és elszakadás jogát is, a nemzeti kisebbségek pedig maradéktalanul élvezik mindazokat a jogokat, amelyeket a nemzetközi konvenciók szavatolnak. A rendszerváltás elmélyítette ugyan a válságot, a demokratikus kibontakozás azonban vitathatatlan.

Hogy a valóság mást mutat? Mit számít az. Ha a helyzet úgy kívánja „Szerbia érdekében hazudni kell!” — vallja a hivatalos szerb politika.

Fegyverbe!

A szövetségi kormány már kevésbé ilyen magabiztos a „demokratikus átalakulást” illetően. Budimir Lonőar szövetségi külügyminiszter például az ENSZ-közgyűlésen a keleteurópai átalakulás „mélyebb válságaként” értékelte a jugoszláviai helyzetet, ahol történelmi, politikai és etnikai okok miatt az események tragikus fordulatot vettek.

Óvatos és elnagyolt megfogalmazása ez is a valós helyzetnek. Halál és hanyatlás köszöntött a Balkán-félszigetre. A háborús uszítás és gyűlölet szítása közepette a szerb fegyveres erők heves offenzívába kezdtek a horvátországi szerbség megvédése érdekében, akik az új horvát hatalommal fegyveres konfliktusba keveredtek.

És a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a hátországban is, ahol a szemben álló erők lankadatlan hévvel szítják a gyűlöletet a különböző nemzetek, vallási felekezetek, eszmei irányzatok és politikai törekvések között.

A Jugoszláv Néphadsereg, hogy „megvédje” egymástól a szemben álló feleket, mozgósítást rendelt el. Ugyanakkor Miloáeviő elnök az esti híradóban nyugodt, kimért hangon kijelentette, hogy „Szerbia nincs háborúban senkivel!”

Az emberek tanácstalanok. Ha nincs háború, miért kell a tartalékosokat tízezrével mozgósítani? Miért kell önkénteseket toborozni arra, hogy kíméletlenül öljenek és romhalmazzá lőjenek falvakat és városokat? Ha Szerbia nincs háborúban senkivel, mit keresnek polgárai tízezrével a fronton?

Ki háborúzik?

Ha „nincs harcoló fél”, felmerül a kérdés: akkor ki háborúzik? Ezt csak találgathatjuk, senki sem tudja pontosan megválaszolni.

— Az egyik népszerű verzió szerint pl. Jugoszlávia a bolsevizmus végvára, ahol a kommunista-nacionalista diktatúra ütközik meg a demokráciával.

— A másik verzió szerint Jugoszlávia egységének megőrzéséért folyik a küzdelem az ún. szeparatista és szecesszionista erőkkel szemben, akik egyoldalú és erőszakos lépéseikkel le akarják rombolni a jugoszláv közösség határait.

— A harmadik szerint Szlovénia után most Horvátország harcol a centralista-hegemonista erőkkel nemzeti szuverenitásáért és területi integritásáért.

— A negyedik verzió szerint Szerbia totális háborút folytat Nagy-Szerbia, illetve Kis-Jugoszlávia létrehozásáért, amelynek nyugati határa Karlobag-Ogulin-Karlovac-Virovitica vonalán húzódna.

— Az ötödik verzió szerint katonai puccs következett be. A szövetségi hadsereg szerb héjái átvették a hatalmat a már csak papíron létező Jugoszláviában, hogy megőrizzék korábbi privilégiumaikat.

— A hatodik verzió szerint a „nagy történelmi tévedés”, Jugoszlávia, eljutott végérájához. A különböző nemzetiségű, vallási felekezetű, eltérő gazdasági fejlettségi szintű köztársaságok szeretnének önállóvá válni és saját útjukon járni.

— A hetedik verzió szerint a különböző civilizációk konfrontálódásáról van szó: a latin keresztény, a bizánci-pravoszláv és az iszlám kultúra törésvonalai mélyültek szakadékká.

— A nyolcadik verzió szerint a pravoszlávok üldözéséről van szó, akik ellen összeesküdött a világ, a Vatikán, a CIA, valamint a civilizálatlan katolikus országok.

— A kilencedik verzió szerint azok robbantották ki a konfliktust, akiket a szövetséges erők legyőztek a második világháborúban. A „fasiszták” és a „szabadságszerető népek” csaptak ismét össze, emiatt a megosztottság Jugoszláviában és Európában.

— A tizedik verzió szerint a kisebbségi helyzetbe került, s a kisebbségi helyzet hátrányaival megbékélni nem tudó horvátországi szerbek robbantották ki a fegyveres konfliktust, azaz a kisebbségi helyzet megoldatlansága vezetett kilátástalan vérontáshoz.

— A tizenegyedik verzió szerint a nagyszérb sovinizmus a konfliktus oka. A kelet-.európai diktatúrák összeomlásával a szerb hegemonizmus is elvesztette támaszát, amit most fegyverekkel igyekszik ellensúlyozni.

— A tizenkettedik verzió szerint felborult a jogrend és anarchia lépett fel az országban. Demagóg jelszavak alatt folyik a szabad rablás, a gyilkolás, fosztogatás és garázdálkodás.

Találgathatnánk és cifrázhatnánk tovább a lehetséges okokat és magyarázatokat, valószínű azonban, hogy a helyzet elmérgesedésében több minden is közrejátszott.

Konfúzió

Az országban és a hadseregben mindenesetre teljes a fejetlenség. A magukat nyeregben érző politikusok és tábornokok kezéből szemmel láthatóan mindinkább kicsúszik a gyeplő.

A szövetési szervek egyetlen intézménye sem funkcionál. A „fronton” se szeri, se száma az önálló csapatoknak, az „igazságtevő” alakulatoknak, a tízezrével behívott tartalékosokat viszont nincs, ki irányítsa. A hadseregből távoznak azok a tisztek, akik nem tartoznak a szerb etnikumhoz.

Nagy pszichológiai nyomás és fenyegetés közepette egyre nagyobb méreteket ölt a mozgósítás. Ugyanakkor egyre nagyobb a bevonulást megtagadók és a dezertőrök száma is. Jogi szempontból még tisztázatlan, ki követ el bűncselekményt: a behívási parancsot megtagadók vagy a hadsereg, a zendülők vagy a főtisztek.

A bevonulás megtagadásáért — részleges vagy teljes mozgósítás esetén — 1-től 10 évig terjedő börtönbüntetés róható ki. A behívói parancsnak nem engedelmeskedő tartalékosokat a belügyi titkárság dolgozói vagy a katonai rendőrség elő is állítják, de nem azért, hogy megindítsák ellenük a bírósági eljárást és börtönbe zárják őket, hanem hogy vasraverve a tűzvonalba vigyék valamennyit. Ez a sorsuk a zendülőknek is, akiket hazaengednek néhány napi pihenőre.

Mivel a hadsereg voltaképpen a JSZSZK Elnökségének határozata nélkül hozta meg a mozgósításra vonatkozó döntését, az érvényes jogszabályok szerint bűncselekményt követett el. A Szerb Köztársaság elnöke sem jelentett be hadiállapotot, és nem történt ilyen jellegű bejelentés az ENSZ-nél sem, melynek alapján korlátozás alá lehetne vonni a polgári jogokat.

Mivel jogi értelemben nincs háború, az öldöklés bűncselekménynek számít Bűncselekmény az is, ha a polgárok tízezreit saját akaratuk ellenére harcra kényszerítik. De bűncselekményt követ el az is, aki ennek a parancsnak engedelmeskedik és az ország polgárainak életére tör.

Akár ellentmond tehát valaki a katonai parancsnak és helyette bujdosásra adja fejét, akár eleget tesz a behívásnak és vállalja az „ellenségnek” kinevezett polgári lakosság legyilkolását, mindkét esetben súlyos — jóvátehetetlen bűncselekményt követ el. Ez az abszurd helyzet súlyos megpróbáltatás elé állítja az embereket, s számos esetben lelki nyomorékká teszi őket, sokakat pedig egyenesen öngyilkosságba kerget.

A tudatlanság hatalma

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ebben a szorult helyzetben mindenki saját belátása szerint jár el. Hogy az emberi méltóság és lelkiismeret kérdése, ki, mit vállal: vállaljae a kilátásba helyezett börtönéveket, esetleg, hogy a kivégzőosztag áldozata legyen, vagy a katonai parancs teljesítése, az esztelen öldöklés mellett dönt, vállalva annak veszélyét, hogy nyomorékká válhat vagy megölhetik őt is.

Felelősségteljes döntésre ugyanis nincs lehetőség. Ahhoz, hogy az emberek csakugyan saját belátásuk és lelkiismeretük szerint dönthessenek, széles körű tájékoztatásra és pontos, megbízható információkra van szükségük. Döntésükkel megbízható információk nélkül, akaratuk ellenére mások — a hatalom —játékszerévé válnának. Az információk megfelelő adagolása, manipulálása révén az emberek tudata nagymértékben befolyásolható, beállítottságuk, gondolatviláguk, viselkedésük tetszés szerint formálható.

A tudás, vagy ahogyan Orwell mondja, a tudatlanság — hatalom. Nem véletlen, hogy a kommunista diktatúra milyen nagy gondot fordított a tudás- és ismeretanyag szelekciójára, az információk adagolására és manipulálására. Ez a végveszélybe került hatalom, ha lehet, méginkább monopolizálja az információkat: sikerült csaknem teljes tájékoztatási zárlatot létrehozni Szerbiában.

A Belgrádi Televízióban durva és primitív háborús uszítás folyik naphosszat. Másról nem esik szó, mint a szerbeket ért bántalmakról és sérelmekről. A rádióból bömböl a művi népzene, amit csak a haditudósítások és kardcsörtető beszédek szakítanak meg, amelyek szítják a nemzeti gyűlöletet. (Hogy milyen felháborító módon folyik az uszítás, az elborult elmék mennyire nincsenek tekintettel a kegyeletre és az emberi jóérzésre, annak legjobb példáját a nézőket koponyával riogató pópa szolgáltatja.

— Ennek a szerencsétlen kétéves gyermeknek az usztasák levágták a fejét, benzinnel leöntötték és felgyújtották — magyarázta a Belgrádi Tévé egyik esti híradójában egy pravoszláv pópa, miközben szertartásosan csókolgatta a valamelyik szertárból kölcsönzött, szemmel láthatóan felnőtt emberi koponyát. Hogy szörnyűséges meséjének nagyobb nyomatékot adjon, egy sisakot is az asztalra rakott, amelynek belsejébe az illető gyermek vérével az usztasák egy U betűt írtak. Állításait persze semmivel sem igazolta.)

A sajtóban arrogáns hangvételű, durva, támadó írások és nyilatkozatok látnak napvilágot. A bértollnokok a rágalmak és átkok sorát szórják minden másként gondolkodóra, anélkül, hogy állításaik helytállóságára vonatkozóan konkrét adattal, ténnyel vagy bármiféle bizonyítékkal szolgálnának.

Szerbiában- az információs zárlattal, a sajtőházakon belüli tisztogatásokkal, a tények manipulálásával, a valóság kiforgatásával, az agymosással sikerült az emberek tudatát teljesen eltompítani,olyanynyira, hogy ma a tudatlanság a hatalom legerősebb — ha nem egyetlen — támasza.

1991. október 25.