Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-22 / 234. szám
1991. november 22. A Helsinki—Moszkva reláció Ugyanaz finnben Lassan értelmüket vesztik azok a viták, amelyek a Szovjetunióval folytatott kereskedelmünk drámai visszaesését politikai tényezőknek tulajdonították. Egyre világosabb, hogy e folyamatok hátterében valós gazdasági tényezők játszottak szerepet. A finn kötődés A Szovjetuniót és Finnországot összefűző különleges partneri viszony a gazdaságban is kivételes kapcsolatokat eredményezett. A hetvenes években a két olajválság súlyos gazdasági következményei nyomán kényszerítő erővel merült fel a finn gazdasági szerkezetváltás. Finnország akkor rövid idő alatt képes volt a beszűkülő nyugati piacokon felszabaduló termékeit a Szovjetunióba konvertálni, s ezzel a tetemes energiaszámlát törleszteni. Finnország az 1980-as évek végén a világ egyik legfejlettebb gazdaságát mondhatta magáénak. Az OECD átlagánál évek óta gyorsabb gazdasági növekedést a belföldi beruházások és lakossági fogyasztás termelésre ható impulzusai, valamint az exportra termelő ipari ágazatok rendkívüli eredményei, illetve a szovjet és a nyugateurópai piaci lehetőségek hatékony kihasználása tette lehetővé. A fellendülés korszaka tavaly végétért: a belső feltételek szigorúbbá válása mellett ennek okozói elsősorban a finn-szovjet kereskedelem zsugorodása, a megemelkedett olajárral járó költségnövekedés és a nyugati recessziós jelenségek voltak. Finnország a kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan kötődött a Szovjetunióhoz: az energia- és nyersanyagbeszerzés ellenében hatalmas felvevő piac várta a feldolgozott ipari termékeket. A statisztikai besorolás szerinti termékföcsoportokat tekintve gyakorlatilag évtizedekig azonos volt az export- és importszerkezet. A bilaterális forgalom a volt KGST- országokhoz hasonlóan ötéves kereskedelmi megállapodásokra épült, amelyek az áruforgalom volumenét és szerkezetét is meghatározták - részletes mennyiségi és értékkontingesek segítségével. A szocialista országok gyakorlatától eltérő két jellegzetesség az volt, hogy a kereskedelmi megállapodás államközi kötelezettséget nem tartalmazott. illetve az elszámolás klíringrendszerben történt. A fizetési megállapodás rögzítette a kliringszámla egyensúlytalansága esetén alkalmazandó technikai hitelek (overdraft) mértékét is, valamint a túllépés esetén alkalmazandó eljárást. A technikai hitelsáv évről évre való növelése (például 1973-ban 30 millió rubel, 1982-ben már 300 millió rubel!) az árualaphiánnyal küszködő szovjet félnek lehetővé tette a passzívum nagymértékű halmozódását (mindenféle negatív következmény nélkül, hiszen a technikai hitelhez nem kapcsolódott kamatfizetési kötelezettség!). A nyolcvanas évek elején tetőzött finn aktívum (mintegy 5 milliárd finn márka értékben) már olyan egyensúlytalanságot eredményezett, amelynek ellensúlyozására a szovjet export növelésével nem volt kilátás. Ezért a felhalmozódott aktívum több mint 40 százalékát (2,2 milliárd finn márka) rubelben kamatozó számlára különítették el - az értékállóság biztosítása érdekében legalább a követelés egy részére. * A kérdés elvi rendelkezésének szükségletessége azonban egyértelművé vált, hiszen Finnországnak már abban az időben hasonló problémákkal kellett szembenéznie, mint Magyarországnak, Csehszlovákiának, Lengyelországnak és részben .az NDK-nak. Ekkor kezdődtek meg a hosszú évekig tartó tárgyalások, amelyek az 1990. január 1-jén életbe lépett szabályozáshoz vezettek. Ennek lényege szerint a klíringszámla-elszámolás negyedévenként történt, a hitelsáv 100 millió rubelig kamatmentes, 100-200 millió között a mindenkori világpiaci kamatszintnek megfelelő kamatot kellett fizetni és a 200 millió feletti részt volt köteles az adós konvertibilis valutában kiegyenlíteni. A „lavina“ okai A rendszer rövid életűnek bizonyult: a komoly árualap és devizahiány következtében a szovjet fél 1991. január 1-jei hatállyal váratlanul felmondta (Bár a klíringelszámolási mód a Szovjetunió érdekeit és gazdasági filozófiáját tükrözte, az évek során a finn gazdasági vezetés is kihasználhatta előnyeit. A finn üzleti köröket is „elkényelmesítette“, nem igazán kényszerítette a valós problémák elemzésére.) Ezt követően a finn-szovjet kereskedelem minden számítást felülmúlóan csökkent. Az 1981 és 1983 közötti csúcsévekben a szovjet forgalom részesedése a finn külkereskedelemben 25 százalék körül mozgott, a múlt években elért 15 százalék után az idén jóval 10 százalék alá süllyedt. 10 százalék alatti érték utoljára az 1920-1940-es időszakban volt. A finn-szovjet kereskedelem 61 százalékkal esett vissza a tavalyi első Szabad ÚJSÁG félévhez viszonyítva. Az első félévi export 2 milliárd 337 millió finn márkát tett ki (5,3 százalékos részesedés), az import értéke 3 milliárd 737 millió volt (25 százalékos csökkenés). Az összeomlást - a szovjetunióbeli belső folyamatokon túlmenően - alapvetően a barter betiltása okozta. Állandó problémát okozott a Szovjetunióból importálható cikkek körének jelentős beszűkülése is. Finnországnak sem áll(t) érdekében a szovjet tartozás további növelése, hiszen a mintegy 6-7 milliárd finn márkás kamatmentes hitel rendkívüli megterhelés a hatalmas fizetésimérleg-deficittel küszködő finn gazdaságnak. Finnország teljes külkereskedelmi forgalmából a Szovjetunióval folytatandó kereskedelem várható nagyságrendjére megoszlanak a becslések: az előrelátható további csökkenés 4-7 százalékos szovjet részarányt valószínűsít a finn külkereskedelemben. Stratégia Az bizonyos, hogy Finnországnak a többi országhoz képest különleges helyzete megszűnik. Áz elviselhetetlenül magas kintlevőségek és a romló cserearányok következtében Finnország lehetőségei, versenyképessége korlátozottabb a többi nyugati országhoz képest a gyengülő vásárlóerejű szovjet piacon. A finn gazdaságkutató központ tanulmánya ezért az időszakos várakozást tekinti legcélszerűbbnek. Az átmeneti időszakra valamilyen speciális megoldás kidolgozása megalapozhatja a jövőbeni kapcsolatokat (például a barterkereskedelem felújítása vagy az a finn igény, hogy a Szovjetunió finn eladásaiból származó bevételeinek egy részét finn árucikkek vásárlására fordítsa. Az új kereskedelmi egyezmény tervezetében felvetett finn kéréseknek egyelőre törvényszabta akadályai vannak). A Szovjetunió bizonytalan fejlődése fokozott óvatosságra int, az üzletpolitikailag túl kockázatos támogatások a finn gazdaság fejlődését is veszélyeztethetik, sőt a finn kockázatok mértékét is növelhetik a nyugati befektetők szemében. Finnország pillanatnyilag kedvezőtlenebb helyzetét - a verenytársaihoz viszonyított kisebb tartalékai miatt is - alternatív gazdasági együttműködési módszerekkel javíthatja (például barterkereskedelem, koncessziók). A támogatások irányultsága eltolódik a kevésbé tőkeigényes programok felé (technológiák és eljárások exportja), illetve a környezetvédelmi beruházások felé (elsősorban a balti és mindenekelőtt a szentpétervári körzetben). A finn gazdaság szereplői levonták a következtetést az üzletkötés színterének változásából is, keresik a köztársasági és a vállalati szintű kapcsolatokat, sőt más nyugati vállalatokhoz kapcsolódva a „háromlábú" beruházási kooperáció lehetőségét is. (-figy-) Jó üzlet a magántévé Németországban Nem panaszkodnak az üzletmenetre a német magán-tévétársaságok. A 700 fős kölni RTL plus tavaly volt először nyereséges - írja a Handelsblatt s idén az első félévi 620 millió márkás bruttó bevétel alapján ugyancsak pozitív eredményt vár az év végére. Az 50 millió márkára becsült adózás előtti nyereség 10 millióval felülmúlná a tavalyit. A cég úgy véli, elsősorban saját készítésű műsoraival nyerheti el további nézők kegyeit, ezért idén 60 ezer, jövőre 90 ezer percnyi adásidőben sugározza saját családsorozatait, showműsorait és tévéjátékait. Az elképzelések között szerepel az amerikai „szappanoperák“ mintáját követő műsor is, ebből minden napra egy jutna. Az „ellátást" segítendő hároméves szerződést kötöttek az amerikai Columbia társasággal. A saját állítása szerint a 21,7 millió német háztartás 72 százalékában fogható adó piacrészesedése 15,1 százalékos volt, megelőzve a 10,5 százalékot magáénak tudó Sat1 -et, vagy a 3,9 százalékkal rendelkező Pro7-et. Bármennyire konkurálnak is, egy dologban azért a három versenytárs: az adási lehetőségeket bürokratikusán korlátozzák, s ebben a volt NDK-beli tartományok járnak az élen. Míg a közszolgálati intézmények szívélyes fogadtatásban részesülnek, a magántársaságok csak a maradék frekvenciákon osztozkodhatnak - panaszolta az általa tűrhetetlennek tartott helyzetet a Sat1 főnöke, szinte szó szerint visszhangozva az RTL plus vezetője által mondottakat. A sanyarú sors azonban nem tükröződik az üzleti könyvekben. A Sat1, amely év végére ugyancsak a háztartások 72 százalékát célozta meg, s különösen a keletnémet tartományokban népszerű 14,7 száza* lékos piacrészesedéssel, az idén a tavalyi 7 millió márkánál lényegesen több nyereségre számít. Az adó éves bevételei elérik az egymilliárd márkát. Az RTL-hez hasonlóan a Sat1 is növelni kívánja saját produkciói számát, az emiatt duplájára emelkedő költségek ellentételezésére lefaragja a központi igazgatási és bérköltségeket. Bár a három adó legkisebbike, a német háztartások 35,5 százalékában fogható Pro7 még veszteséges, tulajdonosai bizakodók. A tavalyelőtt indított adónak ugyanis a múlt évi 37 millióhoz képest sikerült háromszorosára, várhatóan 150 millió márkára növelni idei hirdetési bevételeit. Jövőre ennek megduplázására számítanak, s így fokozatosan megközelítik a nullszaldóhoz szükséges évi 600 milliót. A tulajdonosok tehát a veszteségek ellenére is derűlátók, jelzi ezt, hogy több mint 850 millió márkát adtak ki egy 1700 játékfilmből és 1000 órányi sorozatból álló „csomagra". Ekkora befektetési kedv mellett nem meglepő, hogy jövőre a háztartások több mint 44 százalékába szeretne eljutni az adó. V Világgazdasági mozaik Részvénytársasággá alakul a Bajkonur International Spaceport (Nemzetközi Ürkikötó) néven vegyes részvénytársaság lesz a kazahsztáni Bajkonur űrközpont, amely szolgáltatásait ezentúl kereskedelmi alapon nyújtja - jelentette, a TASZSZ. Az új vállalat a European Ariane konzorciummal, továbbá amerikai és kínai űrközpontokkal versenyezve, szovjet rakéták igénybe vételével bocsát majd fel a világűrbe mindenféle űreszközt - közölte a kazahsztáni űrkutatási ügynökség szóvivője. A részvények nyolcvan százaléka az ügynökség, kereskedelmi nagybankok, valamint az orosz és ukrán rakétagyárak tulajdonába kerül. A fennmaradó húsz százalékot korlátozás nélkül eladják, ezek egy részét valószínűleg magánberuházók vásárolják meg. A fénykorában egekig magasztalt szovjet űrkutatás mára válságos helyzetbe jutott. Sokan bírálják és felesleges pazarlásnak tartják az egész űrprogramot, amely tavaly 6,9 milliárd rubelt (4 milliárd dollárt) kapott a költségvetéstől. Az űrkutatási szakemberek többek között külföldi űrhajósok meghívásával próbálták elhárítani a támadásokat: ezek ugyanis konvertibilis valutával fizettek az űrutakért. Aranytranzakció Bulgáriában \ Szófiai lapjelentések szerint a bolgár pénzügyminisztérium a költségvetési deficit csökkentése érdekében eladta aranytartalékait a bolgár nemzeti banknak. A hivatalosan meg nem erősített tranzakció elemzők szerint csak egy könyveléstechnikai lépés, melynek célja, hogy a szófiai kormány pénzhez jusson. A pénzügyminisztérium eddig Bulgária 32 tonnás aranytartalékának 85 százalékát kezelte, s azt most 5,5 milliárd leváért adta el a nemzeti banknak. A bolgár deficit jelenleg 15,14 milliárd leva. Átszervezik a Reuter hírügynökségét A Reuters Holdings Plc.-t 1992. január elsejével kezdődően öt földrajzi övezet szerint szervezik át. A hírügynökség közleménye szerint az átalakítás célja a nemzetközi politika követésének javítása, valamint a szervezeti egységek közelebb vitele a fogyasztókhoz. Az eddigi három övezet helyett ezentúl öt lesz, mégpedig: az Egyesült Királyság és Írország, a kontinentális Európa, a Közel-Kelet és Afrika, Ázsia, valamint Amerika. Az öt földrajzi övezetért felelős igazgató, Andrew Villeneuve az igazgatótanács ázsiai és amerikai ügyekkel megbízott tagja lesz. Jövő év január 1-jén felállítanak egy új osztályt is, amely a marketinggel és a technikai fejlesztéssel foglalkozik majd. Élére David Ure, a Reuter jelenlegi európai, közel-keleti és afrikai megbízottja kerül. Ure és Villeneuve továbbra is Peter Job vezérigazgatóhelyettesei maradnak. Ukrajna ellenőrzi atomerőműveit Ukrajna átvette a területén levő mind az öt atomerőmű ellenőrzését. A lépésre a kijevi parlament egy korábban hozott döntése értelmében került sor, és az atomlétesítmények felügyeletére parlamenti különbizottság alakul - közölte Ribacsuk ukrán környezetvédelmi miniszter. Az ukrajnai atomerőművek termelik a korábbi Szovjetunió teljes atomenergia-mennyiségének negyedét. Vietnam szigorítja valutapolitikáját A vietnami kormány azonnali hatállyal kötelezte az ország vállalatait, hogy az összes, rendelkezésükre álló keményvalutát fizessék be a központi bank számlájára, s hagyjanak fel az egymás közötti valutakereskedéssel. Az október 25-én elfogadott, de csak a napokban nyilvánosságra hozott döntéstől a Nhan Dán című vietnami napilap jelentése szerint a kormány azt várja, hogy képes lesz elegendő valutát felhalmozni a nélkülözhetetlen importcikkek megvásárlására és a hitelrészletek törlesztésére. A rendelet értelmében a külkereskedelmi tevékenységből szerzett valutabevételeket a vállalatok csak állami engedéllyel vehetik ki a központi bankból. A Nhan Dán értesülései szerint a vietnami dong dollárárfolyamát a Ho Shi Minh városi és a hanoi valutakereskedelmi központban kialakult árak alapján határozzák majd meg. A Westinghouse takarít Kozludujban A Westinghouse Electric Corp. dolgozza fel a bulgáriai Kozluduj atomerőmüvének csekély radioaktiv sugárzású hulladékát - adta hírül a balkáni ország energia-szolgáltató vállalata. Az amerikai cég környezetvédelmi csoportja és a bolgár atomenergia-bizottság 10 millió dollár értékű megállapodása alapján a jövőre kezdődő, és két éven át tartó munkálatokat a fővállalkozó két leányvállalata fogja végezni. A szerződés szerint a Westinghouse kutatói a kelet-európai atomerőművek mérsékelten sugárzó hasadóanyaghulladéka számára megterveznek és felépítenek egy megsemmisítő üzemet is. Mexikóban nő a külföldi töke jelenléte A csökkenő infláció és a kedvező hozamok következtében ugrásszerűen növekszik a külföldi befektetések aránya a mexikói gazdaságban. Múlt év decembere - a külföldiek mexikói befektetéseinek engedélyezése - óta a más országokból érkezők több mint 6 milliárd dollárt invesztáltak, s ez eléri a mexikói befektetési piac tíz százalékát. Egy amerikai üzletember elmondta, hogy a mexikói kamatok kedvezőbbek, mint az amerikaiak, majd hangsúlyozta, a csökkenő inflációjú országokban mindig magas hozamokra lehet számítani. Carlos Salinas mexikói elnök egy .szociális és gazdasági ügyeknek szánt beszédében kijelentette, hatalomra kerülése óta Mexikóban véget ért a stagnálás és megkezdődött a gazdasági növekedés. Salinas példaként megemlítette, hogy a gazdaság közel kétszer olyan gyors ütemben nő, mint a lakosság száma. (A Napi világgazdaság és a Világgazdaság nyomán)