Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-20 / 232. szám
8 Szabad ÚJSÁG 1991. november 20. € Hír kosár § Labdarúgó Eb-selejtezők Bob kapitány Robert Maxwell, akit alig két hete kísértek utolsó útjára Jeruzsálemben, nemcsak üzletember volt, politikus, hanem sportrajongó is. Amikor megkérdezték tóle, hogy melyik sportágat szereti a legjobban, akkor rendre azt válaszolta, hogy a sakkot és a futballt, de azért más is érdekelte. Amikor 1986-ban az edinburghi nemzetközösségi játékok szervezőbizottsága a csőd szélén állt, akkor Maxwell jött és segített. Óriási pénzt ölt a játékokba és megmentette a viadalt. Maxwell jól ismert egyéniség volt mint futballkapitány is. A labdarúgáshoz fűződő szerelme akkor kezdődött, amikor az Arsenal csapata látogatást tett Csehszlovákiában, Maxwell szülőhazájában. Ekkor ő még kisgyerek volt, és olyan szegény, hogy jegyet sem tudott váltani a találkozóra, kénytelen volt átugrani a kerítésen és úgy beosonni a pályára. Akkor, gyerekfejjel arról álmodozott, milyen jó lenne egyszer az Arsenal csapatát birtokolni. Ez az álma ugyan nem vált valóra, de nem egy csapatot szerzett meg magának... 1982-ben 217 ezer dollárért megvásárolta az Oxford csapatát, amely a harmadosztályból gyors ütemben feljutott az első osztályba. A csapat 1986-ban megnyerte a Milk Kupát a Wembley stadionban és Maxwell olyan nagy összeget tett a fogadóirodáknál a csapat győzelmére, hogy 223 ezer fontot kaszírozott. Jólelkűségét és nagyvonalúságát bizonyítva az egész összeget szétosztotta a győztes csapat játékosai között. 1984-ben megvásárolta a Derby County csapatát, amelynek elnökévé lan Maxwellt, vagyis fiát nevezte ki, aki most apja halála után a Mirror Group ügyvezető elnöke lett. Olyan klasszisok szerepeltek ebben a csapatban, mint Shilton, Whright vagy Saunders. A csapatok tagjai most gyászolnak... Megengedheti magának... Ha Szeles Mónika így folytatja, hamarosan a legtöbb büntetést fizető teniszezők toplistájának az élére ugorhat. A világ jelenleg első számú női játékosát legutóbb 20 ezer dolláros pénzbírsággal sújtották, mert részt vett egy spanyolországi bemutatón, és ezzel megszegte a női profi teniszezők szövetségének előírását. Mónikának idén egyébként már harmadszor kellett mélyen a zsebébe nyúlnia. Első ízben akkor büntették meg hatezer dollárra, amikor nem indult Wimbledonban, a nem hivatalos füvespályás világbajnokságnak tekintett versenyen. A jugoszláv teniszezőnő egyébként nem lehet ott a bercelonai olimpián sem, mert korábban a federation Kupa küzdelmeitől is távol maradt. „így akarja magára felhívni a figyelmet. Úgy látszik, nem elég a népszerűség... Azért egy világelsőnek másként kellene gondolkodnia...” —jelent meg egy német sportmagazinban. „Hagyjanak élni!” „Befejezem a futballt és otthagyom Argentínát!” -— nyilatkozta a közelmúltban egy interjúban Diego Maradona, amelyben keményen támadta Menem államelnököt és minden haragját azok ellen irányította, akik személyét „aljas politikai célokra felhasználták”. Diego tehát most bosszús. „Amint befejeződik a kábítószer-rejtegetés vádjával ellenem indított per, távozom Argentínából. Ezt már korábban elhatároztam, és nem akarok ezzel senkit fenyegetni, egyszerűen élvezni akarom végre az életet. Azt akarom: hagyjanak élni! Feledkezzenek meg az emberek Maradonáról... Menem úr, az államelnök és Diego egyébként 1989. július 21-én találkoztak először személyesen, amikor mindketten egy jótékony célú mérkőzésen szerepeltek ... A kettejük közti korábbi kitűnő kapcsolatot jól jellemzi, hogy az elnök Maradonát „sportnagykövetévé” nevezte ki. Annak idején példaképnek tartotta Diegót, miután azonban kábítószeres-ügybe keveredett, azonnal megvonta tőle ezt a címet. Most már csak „egy szegény, beteg emberként” emlegeti az argentin futballcsillagot. Amikor a külföldi újságírók kérdezik őt Maradonáról, mindig azt nyilatkozza, hogy még nincs egészen jól... „Amikor elutazik valahova és rólam kérdezgetik, mindehol azt mondja, abbahagytam a gyógykezelést. Pedig engem soha nem hívott, hogy ezt megtudakolja tőlem. A besúgói rosszul informálták” — nyilatkozta az exsztár. Nehéz helyzetben a németek Ma ismét fontos Európa-bajnoki selejtező mérkőzésekre kerül sor. Szófiában döntés születik arról, hogy Románia vagy Skócia válogatottja indul majd a jövő évi svédországi Eb-döntőn. S amennyiben a világbajnok német együttes Brüsszelben vereséget szenved, akkor a walesi csapat már megválthatja jegyét a skandináv országba. I. csoport Michel Piatini legénysége már biztosította részvételét Európa legjobb nyolc csapata között, így tét nélküli összecsapáson fogadja Párizsban (20.45) Izland válogatottját. A papírforma hazai győzelmet ígér, de nem szabad lebecsülni a szigetországi együttest, hiszen Izland a spanyol csapatot is térdre kényszerítette. A francia válogatottból hiányozni fog gólgyárosa, J. P. Papin, aki előzőleg már két sárga lapot gyűjtött össze. 1. Franciaország 7 7 0 0 17:5 14 2 Csehszlovákia 8 5 0 3 12:9 10 3. Spanyolország 7 3 0 4 17:12 6 4. Izland 7 2 0 5 6:7 4 5. Albánia 7 1 0 6 2:21 2 Hátralevő mérkőzés — december 18.: Albánia—Spanyolország. II. csoport Csak a győzelem lehet az egyedüli elfogadható eredmény a román válogatott számára a Szófiában sorra kerülő Bulgária—Románia összecsapáson. Ökölvívó vb Amennyiben a vendégek mindkét pontot megszerzik, megelőzik a jelenleg élen álló skót együttest, s így jogot szereznek a svédországi részvételre. A mérkőzésre 17.00 órai kezdettel kerül sor. 1. Skócia 8 4 3 1 14:7 11 2 Svájc 8 4 2 2 19:7 10 3. Románia 7 4 12 12:6 9 4. Bulgária 7 3 2 2 14:7 8 5. San Marino 8 0 0 8 1:33 0 V. csoport Óriási érdeklődés kíséri a Brüsszelben (20.00) sorra kerülő Belgium—Németország erőpróbát. A vendég német együttes a világbajnoki cím védője, minden eddigi kontinensbajnokság résztvevője és legeredményesebbje váratlanul nehéz helyzetbe került. A táblázaton egyelőre a walesi gárda vezet, amely eddig a csoporton belül egyedül mért vereséget Vogts szövetségi kapitány legénységére. Ha a német válogatott netán vereséget szenved Belgiumban, akkor elbúcsúzhat a további küzdelmektől. A döntetlen viszont már kapóra jönne neki, mert a csoport zárómérkőzésén Lu-Kovács már érmes Sydneyben az ökölvívó világbajnokságon már néhány súlycsoportban lebonyolították az elődöntők összecsapásait A magyarok közül az egyetlen versenyben maradi ökölvívó, Kovács István sikerrel vette a negyeddöntőbeli akadályt, s az elődöntő eredményétől függetlenül már érmes. A Vasas 52 kg-os Európa-bajnoka az ausztrál Róbert Pádén ellen mérkőzött és az első két menet kiegyenlített küzdelme után a harmadikban a maga javára döntötte el a meccset. Az elődöntőben az egyiptomi Hasszán Musztafa lesz az ellenfele, aki az angol Paul Ingle-t búcsúztatta. Eredmények, negyeddöntők — 48 kg: Griffen (amerikai)—Tsocthargal (mongol) k. o. a 3. menetben, Dieppa (Puerto Rico-i)—Ahiley (ghanai) p. gy., Marcelo (kubai)—Hol Osong (koreai) p. gy., Petrov (bolgár)—Lakatos (magyar) p. gy., 51 kg: Sztrogov (bolgár)— Martinez (kubai) p. gy., Su Hős (koreai)—Avila (dominikai) döntő fölény a 2. menetben, 54 kg: Antonov (szovjet)— Ciba (lengyel) d. f. a 3. menetben, Todorov (bolgár)—Poontharat (tajvani) p. gy., Sík LI (koreai)—Lhagwa (mongol) p. gy., Carrion (kubai)—McCullough (ír) p. gy., 57 kg: Park Duk (koreai)— Lehangoló nyilatkozat Győzelmi dobogóról a pástra Ugye, emlékeznek még Christa Ludding-Rothenburgerre, aki a legutóbbi téli olimpián gyorskorcsolyázásban aranyérmet szerzett, majd a nyári játékokon kerékpározásban második lett. Vagy Edwin Moses kettős életére, amikor a 400 m-es gátfutás megnyerése után fél évvel már bobversenyzőként is köszönthettük. Talán hihetetlenül hangzik, de Magyarországon is vannak ilyen sportolók. A közelmúltban Fábián László és Madaras Ádám arra kérték a vívó válogatott vezetőit, hogy versenyszámuk után a vívó-válogatott tagjaként is pástra léphessenek. Kovács Tamás azonban nem nagy pártolója az ötletnek. — Nem nagyon tudom elképzelni, részt veszünk. Máskor is értünk el hahogy ők is bekerülhessenek a válogatottba. Emiatt olyan ritkán látogatnák a mi tréningjeinket, hogy nem tudnának beépülni a csapatba. „Joel” ezt már a szöuli olimpián is megpróbálta, ám válogatottunk szereplésére az öttusa után került sor. Már akkor is annyira fárasztóak voltak saját sportága küzdelmei, hogy a vívó válogatott tagjaként nem szerepelhetett eredményesen. Megjegyzem, hogy Barcelonában is az öttusa lebonyolítása után kerül sor a párbajtőrvívásra. — Lehangol a technikai vezető nyilatkozata, nem is értem, hogy miért mondta ezt — halljuk Madarastól. — Megmutatjuk, képesek vagyunk duplázni. Elhatároztuk, hogy a vívó Világ Kupa sorozatban ezúttal is pástra lépünk. Kovács Tamástól függ, hogy melyik versenyre tarthatunk a válogatottal, ám a Tokaj Express kupán bizonyos, hogy sonlóképpen eredményt, például két éve Laci magyar bajnok lett, sőt, a Világ Kupa versenyen is döntőbe került. Akkor miért ne lennénk képesek ezután is hasonló sikerekre. — Miként tudják összeegyeztetni a vívó Világ Kupa időpontjait a >ajót. hosszú edzőtáborozásaikkal? — Meggyőződésem, hogy Török Ferenc és Kovács Tamás meg tudnak egyezni. Egyébként ez nem újdonság Fábián számára. Amikor Spanyolországban edzőtáboroztunk, átugrott Párizsba, a Monái Kupára. — Nem térnek el nagyon az öttusa tréningek a vívóedzésektől? — Az öttusaedzések sokkal megterhelőbbek, mint a vlvóedzéseké — magyarázza Fábián. Elismerem, ők is rengeteget dolgoznak, ám még így sem végeznek akkora mennyiségű és olyan intenzitású munkát, mint mi. Az öttusatréningek során odafigyelek a futóedzésekre, hogy a lábam fitt maradjon, saját sportágam vívóedzésein többet iskolázom. Azonban félreértés ne essék mindvégig az öttusát részesítem előnyben. — A kimerítő öttusaprogram után miként tudnak ráhangolódni a vívásra? — Az öttusa négy nap alatt lezajlik, hiszen az olimpián nincs váltóverseny. Nekem egy nap éppen elég a regenerálódáshoz. — Kovács Tamás edző szerint ha nem edzőtáboroznak a vívókkal, nem is tudnak beépülni a csapatba. — Ebben igaza van a technikai vezetőnek — feleli Madaras, j— Szereti, ha szem előtt van mindenki. Majd Fábián folytatja. — Sokat versenyeztem együtt a vívóválogatott tagjaival, elfogadnak, így nem vagyok fekete bárány. Bizony akad néhány vívó, akik csak saját sportágukért élnek, és mégsem tudnak beilleszkedni a válogatottba. — Ha mindketten indulhatnának az olimpián, vígon melyikük szerepelni sikeresebben a vívásban? Erre a kérdésre Madaras vállalja a válaszadást. — Lacinak sokkal több az esélye. K.J. xemburgot fogadja, s ott már valóban csak győzelmének aránya lehet kérdéses. (za) 1. Wales 6 4 11 8:6 9 2 Németország 4 3 0 1 8:4 6 3. Belgium 5 2 1 2 7:5 5 4. Luxemburg 5 0 0 5 2:10 0 Hátralevő mérkőzés — december 17.: Németország—Luxemburg. VI. csoport Már csak elméletileg van esélye a továbbjutásra a portugál együttesnek, ezért Carlos Quiros edzőa Görögország elleni lisszaboni mérkőzést (22.00) a közelgő világbajnoki selejtezőkre való felkészülés egyik állomásának tekinti. Keretébe hat fiatal játékost válogatott be, akik a nyáron megnyerték a 20 éven aluli labdarúgók világbajnokságát. A legjobb portugál csatár Futre (Alletico Madrid) sérüléssel bajlódik, ezért helyére Rui Aguas kapott meghívást a Benfica együtteséből. A görögök a portugálok vendégeként eddig még sosem szenvedtek vereséget. Amennyiben a hátralevő három mérkőzésen öt pontot szereznek, akkor megszerezhetik a továbbjutást biztosító csoportelsőséget. 1. Hollandia 7 5 1 1 15:2 11 Z Portugália 7 4 1 2 10:4 9 3. Görögország 5 3 1 1 10:5 7 4. Finnország 8 1 4 3 5:8 6 v> 5. Málta 7 0 1 6 1:22 i Hátralevő találkozók — december 4.: Görögország—Hollandia, december 22.: Málta—Görögország. (n) Innen-onnan * 1 2) Strange (kanadai) p. gy., Mesa (kubai)— Tews (német) p. gy., Kirkorov (bolgár)— Griffen (ír) p. gy., Soltani (algériai)—Nicolson (ausztrál) p. gy. Elődöntők — 48 kg: Griffen—Dieppa p. gy., Marcelo—Petrov p. gy., 54 kg: Todorov—Antonov p. gy., Carrion—Süt Li p. gy., 60 kg: Rudolph (német)—Nistor (román) p. gy., Grigoijan (szovjet)— Rowsell (ausztrál) p. gy., 67 kg: Otto (német)—Vastag (romániai) p. gy., Hernandez (kubai)—Schriggins (ausztrál) d. f. a 2. menetben, 75 kg: Russo (olasz)— Johnson (kanadai) p. gy., Lebziak (szovjet)—Garbey (kubai) p. gy., 91 kg: Savon (kubai)—Tua (új-zélandi) k. o. az 1. menetben, Vanderljjde (holland)—Sung Bae (koreai) d. f. a 3. menetben. Ki keres a legtöbbet? A szakértők szerint a teniszsport nem éppen olcsó mulatság. Azt mondják, egy csomó kidobott pénz, mely évek múlva kamatosán megtérül. Ezt látszik igazolni az a lista is, melyet nemrég egy német lapban bocsátottak közzé. A jugoszláviai Szeles Mónika — fiatal kora ellenére — a fizetési toplista éllovasa. Ebben az évben 1 657 758 dollárt kaszírozhatott be. Egy fokkal lejjebb tanyázik Steffi Graf. Ő — igaz ugyan, hogy még Sloáil edző védnöksége alatt — 1 092 336 dollárral lett gazda: gabb. Az argentin Gabriela Sabatini harmadik a sorban. Évi jövedelme 939 971 dollár. Martina Navratilova 716 986 dollárral „csupán” a negyedik helyen áll. A csehszlovák versenyzőnők közül Jana Novotná „bérli” a ranglista hatodik fokát, ő 627 869 dollárral lett gazdagabb ebben az évben. Helena Suková 323 324 dollárral a tizenharmadik helyen áll. A férfiversenyzők közül hét teniszezőnek sikerült több mint egymilüó dollárra szert tennie. A lista legmagasabb fokán Pete Sampras áll 1 783 413 dollárral. Őt követi az ugyancsak amerikai Curier, aki ebben az évben 1 748 171 dollárt kasszírozott be. A harmadik hely a svéd Edbergé 1 713 575 dolláros jövedelmével. A lépcső negyedik fokán a német Stich áll 1 217 636 dollárral. Ötödik Becker 1 216 568 dollárral, hatodik a francia Forget, akinek jövedelme még mindig egymilliónál több, 1072 252 dollár. Hetedik helyen Rettegett Iván, azaz Lendl áll 1 038 983 dollárral. Az „alsóház” „lakosai” sem nyomorognak: nyolcadik az amerikai Agassi 705 611 dollárral, majd őt követi a spanyol Sanchez 672 071, és a csehszlovák Nováőek 647 540 dollárral. New Yorkban megkezdődött a 3 millió dollár összdíjazású női tenisztorna. Az eredményekből: Graf—Martinez 6:0,6:3, Navratilova—McNeil 6:4, 7:5, páros: G. Fernandez, Novotná—Provis, Smylie 6:2, 6:1, Sanchez, Suková—Hetherington, Rinaldi 6:3, 5:7, 2:0, a Hetherington, Rinaldi páros sérülés miatt feladta. Az észak-amerikai jégkorongliga legutóbbi fordulójában: Montreal—Edmonton ld), Pittsburgh—Quebec 7:3. A legújabb női teniszranglista állása: 1. Szeles, 2. Graf, 3. Sabatini, 4. Navratilova, 5. Sanchez, 6. Capriati, 7. Novotná, 8. M. J. Femandez, 9. Martinez, 10. Maleeva-Fragnier. Páros: 1. Novotná, 2. Szavcsenko, 3. Zvereva, 4. G. Femandez, 5. M. J. Femandez, 6. Sanchez. I. jégkorongliga A19. forduló mérkőzéseit bonyolították le tegnap az első osztályú jégkorongbajnokságban. Zlfn—Vítkovice 4:0 (1:0, 0:0, 3:0), Kosice— Jihlava 3:2 (1:1, 2:1, 0:0), Sparta— Plzeú 0:4 (0:3,0:0, 0:1), Brno-Pardubice 4:3 (1:0, 1:1, 1:2 - 1:0), Olomouc—Poprad 6:4 (2:2, 0:2, 4:0), Slovan—Trencín 3:4 (0:1,1:1, 2:2). Sportfogadás A SAZKA 46. játékhetének nyereményelosztása: I- díj: nincs nyertes, II. dg: 7 nyertes á 50 264 korona, III. díj: 65 nyertes á 12 630 korona. A áPORTKA 46. játékhetének nyereményei: I. húzás I. díj: nincs nyertes, II. dg: 1 nyertes á 1 509 116 korona, III. dg: 135 nyertes á 21 842 korona, IV. dg: 7749 nyertes á 583 korona, V. díj: 156 813 nyertes á 39 korona. II. húzás I. dg: nincs nyertes, II. dg: 2 nyertes á 754 618 korona, III. dg: 144 nyertes á 20 436 korona, IV. d(j: 6992 nyertes á 648 korona, V. d(j: 142 054 nyertes á 43 korona. A MATES 46. játékhetének nyereményelosztása: I. dg: 2 nyertes á 261 574 korona, n. dg: 534 nyertes á 1476 korona, III. dg: 14 311 nyertes á 91 korona. Az AUSTRIALOTTO 46. játékhetének nyereményei: a 6 találatos szelvény 32 839 869 schillinget, az 5+1 találatos 1 265 794 schillinget, az 5 találatos 17 167 schülinget, a 4 találatos 411 schillinget, a 3 találatos 31 schillinget ér. A Joker 3 795 764 schillinget ér.