Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-20 / 232. szám
1991. november 19. 5 Szabad ÚJSÁG Igaz történet négy felvonásban (Prágai) Ábel a (pelsőci) Hargitán Mokány József (balról) Barta József gépmesterrel Fényképész, videós, nyomdász „Harmincezer példányt is vállalni tudok“ I. Helyszín: A prágai vasúti főpályaudvar. Időpont: 1989 tavasza Cselekmény: Egy romantikus vadnyugati filmbe illő öltözéket viselő középkorú férfiú különös tevékenységére figyel az utazóközönség. Az illető lerakja a hatalmas csarnok egyik sarkában kitömött bőröndjét, majd katonásan kihúzza magát, fejét felszegi, megköszörüli a torkát, és érces hangon rázendít egy magyar bakanótára. Még javában tartanak a nóta strófái, amikor odalép hozzá egy ballonkabátos úr. Diszkréten az orra alá dugja az igazolványát, majd a következő pillanatban karonfogva távoznak. Az ,,odabenn" lejátszódott párbeszéd nagyjából így rekonstruálható:- Neve?- Ivan Czoka.- Életkora?- Harminchét év.- Lakhelye?- Prága.- Foglalkozása?- Kitanult nyomdász, azonkívül tűzoltó, elárusító, állatkerti gondozó és világjáró barlangász. (Rövid csend).- Nemzetisége?- Cseh.- Akkor miért magyarul énekelt?- Mert tetszik nekem ez a dal.- És hol tanulta?- Egy magyar nemzetiségű katonatársamtól.- S mire volt jó az a jelenet a pályaudvaron?- A szülővárosomtól vettem búcsút.- Miért, hová készül?- A pelsőci Nagyhegyre, gulyásnak.- Az meg melyik országban van?- Hát Csehszlovákiában, a gombaszögi barlanggal szembeni fennsík, ahol a kakasmandikó honos.- ??? (A detektívnek, aki bizonyára nem volt egy Sherlock Holmes, csak jó iparos módjára kitanulta a „szakmát", ez már valószínűleg sok volt. Úgy könyvelte el a dolgot, hogy ez a különc figura még Svejknél is kótyagosabb, ezért hát elengedte: hadd menjen a bolondos feje, meg a kakasmandikója után.) II. Ulman István, a pelsőci szövetkezet alelnöke az irodájában ül. Éppen azon töpreng, hogy vajon honnan kerítsenek egy becsületes pásztorembert a fennsíkra hajtandó gulyához, amikor kopognak az ajtaján.- Ki az? — kérdi kissé bosszúsan. Erre kitárult az ajtó, és a küszöbön egy romantikus vadnyugati filmbe illő öltözéket viselő középkorú férfi jelent meg, lábainál két kitömött bőrönddel:- Ahoj, Pista, hát megjöttem.- Újra idetaláltál, katonacimborám? ...- De hiszen megmondtam neked, még akkor régen, amikor barlangászként erre jártam, hogy egyszer eljövök hozzátok gulyásnak. Hát itt vagyok, ahogy ígértem. Mert már akkor úgy éreztem, nincs ennél szebb és békésebb hely a földkerekségen. Hidd el nekem, ha én mondom, hiszen már bejártam Dél-Amerika legszebb tájait, vagy a skandináv országokat, hogy csak a legvonzóbb vidékeket említsem.- Ugye, most bolondozol velem, Ivan? Ugye, csak egy baráti látogatásra jöttél?-Komolyan beszélek. Látod, itt a holmim, akár máris indulhatok a Nagyhegyre... III. A pelsőci fennsík - az itt élők szóhasználatában a Nagyhegy - sokféle tekintetben hasonlít a Hargitára, a székelyek „szent hegyére“, ahol Ábelnek, Tamási Áron hires regényalakjának kalandos élettörténetei játszódnak. A mi Ivánunk immáron három esztendős „hegyi missziójából" is kitelne egy regényre való... A falutól mintegy kétórányi járásra tárul elénk a csodálatos szépségű mészköplató. Nagy kiterjedésű fennsíkon erdők, ligetek, víznyelő töbrök, fehér sziklák és barlangok „szép ősi rendje", és disszonanciája üdvözli s marasztalja vég nélkül az ideérkezőket. Egy zöldellö erdő-öbölben áll Ivan „ábeli portája". Ilyen takaros „gazdaságot" még nem hordott hátán a hegy! Van itt tehene, báránya, malaca, tyúkjai. A zöldségeskertben (!) pedig még a paprikát és a paradicsomot is meghonosította ... Vonul a gulya a nagy rétségen. Nagy a meleg, ezért bugárzó kedvük támad a marháknak. Kordában kellene tartani, de nehéz a „magyarul beszélő" kutyákkal csehül szót érteni. Kezdetben bizony, amíg Ivan előkaparta emlékezetéből a megfelelő szavakat - egyenesen, indíts, fordíts, állj, elibe stb. - addigra szétszéledt a csorda... Gyorsan megbirkózott azonban ezzel a problémával, és hovatovább mindennemű „nyelvi nehézségek" nélkül „társalgott" ebadta barátaival. Ivan a karámba zárja az őrzésre bízott kettószáz jószágot és hozzáfog a ház körüli teendők elvégzéséhez. Először a kutyáknak készít vacsorát üzletben vásárolt csirkeaprólékból, utána a röfiket látja el, majd a tehénke következik. Ezután összeszedi az errejáró turisták által eldobált cigarettavégeket, söröskupakokat, felsöpri az udvart, s mire saját magára is gondolna, már kirajzottak fölötte az ég csillagai. Ekkor szoktak megérkezni rendszeres esti vendégei, a pelék; kicsit megdézsmálják a mogyorókészletet, de Ivan nem bánja. IV. 1991-et írunk, november közepét mutat a naptár. A Nagyhegyen már hetekkel ezelőtt beköszöntőitek a fagyok, de a „prágai Ábel" csak most jött le a „Hargitájáról"... Egy vendéglőben ülünk és forró kávét szürcsölgetünk.- Milyen érzés újra belecsöppenni a „civilizációba"?- Eléggé vegyes. Én legszívesebben életem végéig a Nagyhegyen élnék! Annak ellenére mondom ezt, hogy többször kiraboltak, megdézsmálták a zöldségeskertemet, lelőtték a disznómat, sót, még az üszők közül is puskavégre kaptak néhányat...- Mi olyan vonzó ebben a tájban?- Nem is tudom, talán a határtalan összhang, vagy az, amiért szépnek mondunk egy művészi alkotást...- Figyelemmel kísérted odafönn a világ és az ország eseményeit?- Kevéske szabadidőmben egyedül a természet világát érintő, vagy kultúrtörténeti témájú írásokat és kiadványokat böngészek.- Miként jutsz hozzá ilyen szakirodalomhoz?-A Prágában élő bátyámtól minden hónapban kapok egy húsz kilós „újság-csomagot".-A szüleid és testvéreid hogyan vélekednek erről az önként vállalt „ remeteségről"?- Hóbortosnak tartanak egy kissé, az az igazság.- Hosszabb távon hogyan képzeled el a jövödet?- Az már elválaszthatatlan a Nagyhegytől. Amíg szükség lesz rám, jövök és maradok, de az is lehet, hogy vásárolok magamnak egy darabka földet a Nagyhegyen és kialakítok egy „vadonbeli" birtokot - lovasfarmot, vagy ilyesmit ahol boldogan és barátságban élek majd a természet lakóival, amig meg nem halok. (Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána.) Lejegyezte: KORCSMÁROS LÁSZLÓ (Vass Gyula illusztrációs felvételei) A Rimaszombattól alig hat kilométerre fekvő Bakti községben, a főút mentén tábla jelzi, merre található Mokány József magánnyomdája. Rövid csengetés után a felesége nyit ajtót.- A férjem jelenleg házon kivül van, a kinyomtatott anyagot vitte el a megrendelőkhöz. Korán elindult, minden pillanatban megérkezhet - mondja, miközben betessékel. Amíg várakozom, megtekintem a kínálatot. Meghívók, névkártyák, értesítők bő választékát helyezi elém az asztalra a magánvállalkozás ügyvezetője, Erika, vagyis Mokány Józsefné. Közben szinte percenként csöng a telefon. Újabb megrendelések érkeznek, a megbízók határidőket módosítanak, de olyanok is akadnak, akik csupán az árakról és a kínálatról érdeklődnek. A nyomdában a tulajdonos távollétében is folyik a munka. Barta József és Kovács Ferenc tapasztalt nyomdász; korábban is mindketten nyomdagépeken dolgoztak. A három hetilapon kívül színes és fekete-fehér szórólapokat, pénztári okmányokat, statisztikai űrlapokat is nyomnak. Az utóbbi kettőből raktárra is gyártanak, hogy az üzemvezetők, magánvállalkozók várakozás nélkül hozzájuthassanak. Természetesen egyéni elképzelés alapján is lehet nyomtatványokat rendelni; pár napon belül elkészítik. Már jócskán elmúlt dél, amikor Mokány József megérkezett. Mint aki sejti, mire vagyok leginkább kíváncsi, vállalkozás indulásáról beszél.- Kezdetben családi ünnepségeken fényképeztem, később videófelvételeket is készítettem. Az egyes iskolák és üzemek kérésére munkahelyi pillanatokat örökítettem meg videószalagon, amit két, esetenként négy nyelven kommentáltam. A megrendelő a felvételek mellé általában nyomtatott szöveget is kért, és ekkor döbbentem rá, hogy milyen rugalmatlan nálunk az állami nyomda. Problémáim voltak a határidővel, de azzal is, hogy például a színes szórólapokból csak több ezres példányszámot voltak hajlandók kinyomtatni, ráadásul féléves határidővel vállalták. Ekkor gondoltam egyet,' és korszerű hazai, valamint nyugati nyomdagépeket vásároltam... Szóval így kezdődött. A videózást természetesen tovább folytatom; családi albumokat készítek kísérószöveggel együtt. Újabban egyre több üzem, intézmény stb. is felkér; legutóbb például a Gömöri Múzeum bízott meg a tárolt kiállítási anyag videófilmre való feldolgozásával. A nagyobb, produktiv üzemek általában szlovák, magyar, német és angol kísérószöveggel rendelik meg az anyagot, gondolom azért, hogy a külföldi partnerekkel való tárgyalások során az ilyen felvételek a leghasznosabbak a számukra. Az iskolákban is nagy hasznát veszik a filmjeimnek, hiszen pl. a tananyag szerint feldolgozhatom bármely nép kultúráját. A múzeumokban pár másodpercre - amíg videófilmre veszem - rendelkezésemre bocsátják a különben nem kiállított tárgyakat is. A nyomdában ofszet nyomással (síknyomás) készülnek a termékeink. Egy műszak alatt egy nyolcoldalas újságból akár 30 ezer példányt is kitudnánk nyomtatni. Az utóbbi hetek megrendelései alapján azonban úgy látom, hogy a jövőben még ez is kevésnek bizonyulhat, ha nem bővítjük sürgősen a nyomdát. Egy korszerű, svájci gyártmányú nyomdagépet találtam erre a legmegfelelőbbnek, de előbb bővíteni kell az épületet is. Az év végére egy csomag kiadását tervezem a magánvállalkozók részére, amely tartalmazni fogja a számlavezetéshez, kimutatásokhoz szükséges nyomtatványokat. Külön kérésre a csomagba bélyegzőt is mellékelünk, természetesen a legújabb, párna nélküli típust. Bízom abban, hogy lesz érdeklődés. Már csak azért is, mivel nálunk olcsóbban juthatnak hozzá, mint másutt, és ha úgy tetszik, utánvétellel is leszállítjuk. Tekinthető ez akár a cégünk karácsonyi ajándékának is... FARKAS OTTÓ A nyomda épülete (A szerző felvételei)
