Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-16 / 229. szám
6 1991. november 16. A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának terminológiai bizottsága 1991. október 22-i ülésén azzal utasította vissza a Gúta helységnév szlovák hivatalos névalakként való használatát, hogy az „történelmileg nem megalapozott”, tekintve, hogy a korábbi századok történeti forrásaiban nem Gúta, hanem Guta és Gutta alakban fordul elő. A szakbizottság tagjai a szlovák név alapjául szolgáló magyar Gúta:Guta:Gutta alakokról anélkül nyilatkoztak, hogy közülük egynek is magyar nyelvészeti képzettsége lett volna. Ezzel magyarázható, hogy a Gúta helységnév történeti hitelességét helytelenül ítélték meg. Mivel a Gúta helységnév sorsáról való végleges döntés a Szlovák Köztársaság kormányának kezében van, a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának nyelvész szakemberei kötelességüknek tartják, hogy felhívják az illetékesek és a nagyközönség figyelmét a belügyminisztérium szakbizottsági döntésének megalapozatlanságára, s ezzel lehetővé tegyék, hogy az elkövetett hibát a kormány korrigálja. Az említett szakbizottság tagjai a Gúta nevet annak ellenére minősítették történetileg megalapozatlannak, hogy már az Árpád-korból vannak rá hiteles okleveles adataink, s részesítették előnyben a Kolárovo nevet, amely nemcsak hogy történetileg nem megalapozott, hiszen 1948-ban hozták létre mesterséges módon, méghozzá anélkül, hogy a településhez a névadóként szolgáló Ján Kollárnak valaha is köze lett volna, hanem írásmódja is helytelen, hiszen Ján Kollár nevében két 11-et, a város nevében viszont csak egy l-et találunk. Ráadásul a Kollárovo:Kolárovo alakváltozatok létrejötte elírásnak köszönheti létét, addig a Gúta:Guta:Gutta formák kialakulásának jól körvonalazható nyelv- és helyesírástörténeti okai vannak. A tulajdonnevek többféle írásmódja egyáltalán nem számít különlegességnek. Ellenkezőleg: az volna a furcsa, ha valamely községnek évszázadok során mindig ugyanabban az alakban jegyezték volna le a nevét. Az egyöntetű írásmód csak az olyan mesterséges csinálmányok esetében természetes, mint amilyen a Bratislava, Stúrovo, Palárikovo, Vojtechovce, Zlaté Klasy stb., de — amint épp Kolárovo:Kollárovo példája mutatja, még ezeknél is kialakulhatnak eltérések. Ebből következően az a tény, hogy egy név a forrásokban többféle alakban fordul elő, nem teheti a nevet történetileg megalapozatlanná. Ha így lenne, akkor a szlovák eredetű nevek nagy tömegei is történetileg megalapozatlanok volnának... A Gúta helységnév esetében az alakváltozatok — más helynevek alakváltozataihoz hasonlóan — két okra vezethetők vissza: 1. az évszázadok során változott a szavak kiejtése; 2. ugyanakkor változott a helyesírás is. Ami az u:ú váltakozását illeti, tudni kell, hogy mind a magyar nyelvtörténetben, mind a mai magyar nyelvjárásokban, sőt a köznyelvben is rendkívül gyakori jelenség a felső nyelvállású magánhangzók esetében a rövid és a hosszú hang váltakozása. Vannak olyan nyelvjárások, amelyekben a köznyelv és más nyelvjárások hosszú ú, ű és í hangjai helyén vagy mindig, vagy nagyon gyakran rövid u, ü, i hangokat találunk (pl. húz, ur, úgy, kút, ut, hosszú, szomorú, tűz, fűz, fűrész, nagyfejü, víz, bíró, ir stb. a köznyelvi és más nyelvjárásokbeli húz, úr, úgy stb. helyén) — a legjellemzőbb ez a jelenség épp arra a nyugati és dunántúli nyelvjárásra, amelynek a Gúta környéki nyelvjárás egyfajta peremterülete. Más nyelvjárásokban épp ellenkező a helyzet: a köznyelvi és más nyelvjárásokbeli rövid u, ü, i helyén — elsősorban hangsúlyos helyzetben — hosszú hangokat ejtenek (pl. cúkor, túdós, tűkör, űröm, csípás, pipa stb.)... A felső nyelvállású magánhangzók időtartamának nagyfokú ingadozása nemcsak a nyelvjárások közötti viszonylatban érvényesül, hanem a köznyelven belül is, sokszor ugyanannak a személynek a beszédében. Nagyon valószínű, hogy egyetlen olyan magyar beszélő sincsen, aki a spontán beszédben minden u-t, ü-t, i-t a helyesírásnak megfelelő hangértékben ejtene. Pl. nagyon sokan röviden ejtik a húgom, húszas, útiköltség, szúnyog, újság stb. szavak ú-ját, ugyanakkor hoszszan a (lámpa)bura, az un, huny, ujj stb. szavak u-ját. A fentiekből következően ha a Gúta névben az első szótag magánhangzójának kiejtése valóban ingadozna, vagy korábban ingadozott volna, ezt teljesen természetes jelenségnek kellene tartanunk, amely természetesen nem teheti a nevet történetileg megalapozatlanná. Éppúgy, ahogy az ugyanannak a bizottságnak ugyanazon az ülésén tárgyak másik helységnév: Janíkov sem történetileg megalapozatlan azért, mert a mai kiejtésben Jánikovnak hangzik — s ezt a változást — természetesen helyesen — a szakbizottság jóvá is hagyta. Ugyanakkor azonban az is lehetséges, hogy a Gúta:Guta kettősség esetében nem kiejtésbeli, hanem csupán helyesírási ingadozással van dolgunk. A 16. század előtt a magyar helyesírás a legritkább esetben jelölte a magánhangzók hosszúságát: ezért a középkori Guta előfordulásokat hosszú ú-val éppúgy lehet olvasni mint röviddel. De még a következő évszázadban is meglehetősen következetlenül jelölték a hosszú magánhangzókat, így a hosszú ú-kat is. Sőt: a 19. és 20. századi helyesírás sem igazít el bennünket egyértelműen a kiejtést illetően, mivel a helyesírási szabályzatokban kodifikált írásmód soha nem volt összhangban a köznyelvi kiejtéssel; nem is lehetett, mivel a köznyelvi kiejtés soha nem volt egységes. Jól tükrözi ezt az a tény, hogy a felső nyelvállású magánhangzót tartalmazó szavak helyesírása gyakran változott. így pl. a csúszkál szót 1915-től rövid uval kellett írni; 1938-tól 1950-ig mind a rövid, mind a hosszú írásmód helyes volt, 1950-től viszont már csak a hosszú helyes. A gyújt szót 1915-től rövid u-val kellett írni; 1938-tól a hosszú változat is meg volt engedve; ma csak a hosszú a helyes; a humor szót 1915-tól hosszú ú-val kellett írni, 1927-től röviddel; a múlt és a múlva szót 1915-től rövid u-val írták, 1940-től a hosszú változat is helyesnek számított; az újabb szabályzatok viszont csak a hosszút tartják helyesnek. A példákat tovább lehetne folytatni... Szólni kell még a t:tt kettősségéről (Gúta:Guta:Gutta). Nagyon valószínű, hogy ez esetben is puszta helyesírási konvencióról van szó, éppúgy, mint pl. a Zsolna melletti Ruttka (Vrútky) nevében, amelyet legtöbbször kettős t-vel írtak annak ellenére, hogy a kiejtésben mindig röviden hangzott, hiszen a magyar nyelv legalapvetőbb hangtani szabályai közé tartozik, hogy mássalhangzó előtti helyzetben egy másik magánhangzót nem lehet hosszan ejteni. Pl. az otthon kiejtése othon, az idd ki kiejtése it ki stb. Ha a t:tt ingadozás mégis kiejtésbeli váltakozást takarna, a jelenségnek akkor is van elfogadható nyelvtörténeti magyarázata, illetve régi magyar nyelvi és nyelvjárási párhuzama. Ilyen pl. a mai magyar kotta szó régi kóta kiejtése (amely a latin kvótából származik, így a hosszú ó-s és rövid t-s ejtés indokolt)... Ezt a jelenséget időtartamcserének nevezi a magyar nyelvtörténeti és dialektológiai irodalom. — Meg kell még jegyezni, hogy a szlovák névalak szempontjából még kevésbé problematikus a t:tt kettősség, hiszen a szlovák nyelvben a mássalhangzó kettőzése (a morfémahatárokat kivéve) mindig jelölési Jconvenció, mint pl. Holly vagy Kollár nevében. Ezek kiejtése mindenképpen Holy és Kolár — ezért is történhetett meg, hogy a Kollár nevéből képzett Kollárovo helynévben az II helyesírása megváltozott. Ha Kollárovo:Kolárovo kettősség nem akadály a Kolárovo helységnév hivatalos használatának; s ha ugyanakkor a JaníkoviJánikov ingadozás nem oka bármelyik változat hivatalos használatának, miért lehet az eltérő változatokra hivatkozva visszautasítani a Gúta név hivatalossá tételét. Erre a kérdésre csupán nyelven kívüli magyarázat létezik. A Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának választmánya reméli, hogy a fenti tények ismeretében a Szlovák Köztársaság kormánya figyelmen kívül hagyja a Belügyminisztérium terminológiai szakbizottságának nyelvileg és történetileg teljesen megalapozatlan elutasító döntését, és az érintett lakosság demokratikusan kinyilvánított akaratával összhangban a hagyományos, történeti névalak javára dönt éppúgy, mint azt tette akkor, amikor a német eredetű Telgárt mellett döntött Svennovo ellenében vagy amikor a szintén német tőre visszavezethető Kotmanovát fogadta el a Dobrocská Lehota rovására. Vagy ahogy a Szovjetunióban a németes Szankt-Petyerburg mellett döntöttek nemcsak Leningrad ellenében, hanem a Petyerburggal azonos jelentésű, és kétségtelenül oroszosabb Petrográddal szemben is. A Gúta helységnév alapjául szolgáló személynév történetesen szintén német eredetű, bár ez a tény a kérdés elbírálása szempontjából teljesen mellékes. A Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának választmánya megbízásából Dr. LANSTYÁK ISTVÁN, a társaság tudományos titkára Az utóbbi időben lapjaink sokat cikkeznek a mezőgazdaság gondjairól, az alacsony felvásárlási árakról. A megtermelt áru eladása is csak nagy nehézségek árán sikerül. Egyik hetilapunkban például arról olvashattunk, hogy a mezőgazdasági üzemek nem tudnak mit kezdeni vágóállataikkal, mivel „szarvasmarhából túlfelesleg van”. Ez a mondat valószínűleg nemcsak nekem tűnt fel, mások is észrevehették, hogy nincs minden rendben a túlfelesleg szó körül. De mi is az oka az olvasó elbizonytalanodásának? A túl szócska a magyarban lehet határozószó, névutó és igekötő is, ez utóbbi esetben természetesen egybeírjuk az igével. Ebből következik, hogy a túl előtagú szavak elsöprő többsége ige, pl.: túlbecsül, túlél, túlterhel stb. Á kevés más szófajú szó egy része is igei származék, ilyenek pl. a túlkapás, túlkínálat, túlszaporulat (habár túlkap, túlkínál, túlszaporul igénk nincs). Nem tartalmaznak viszont igei alaptagot a túlérzékeny, túlóra, túlsúly, túlvilág szavak. Ha megvizsgáljuk a felsorolt mellék- és főnevek jelentését, megállapíthatjuk, hogy a túlvilág, túlkapás (és részben a túlsúly) kivételével bennük a túl tag a következőt jelenti: valamilyen mértéken felüli, valamit meghaladó. így a túlkínálat jelentése: ’a keresletet jóval meghaladó kínálat’ a túlérzékeny ember meg ’az átlagosnál érzékenyebb’ stb. A túlfelesleg szóval éppen az a gond, hogy benne az említett jelentés kétszer is kifejeződik, hiszen nemcsak a túl szócskának van ilyen értelme, hanem a felesleg-nek (vagy fölösleg-nek) is, e szó mellett az Értelmező kéziszótárban a következő értelmezés olvasható: ’a szükségletet meghaladó mennyiség’. A cikk szerzője valószínűleg a szövegbe tartalmilag szintén beleülő túlkínálat hatására toldotta meg a fölösleg szót — mint láttuk, feleslegesen — a túl nyomósítő elemmel. SZABÓMIHÁLY GIZELLA Nem kiáltottunk megálljt Hallgatom a pozsonyi rádió publicistájának vasárnap délutáni jegyzetét, amelyben demokráciáról, toleranciáról esik szó, józanul, meggyőzően, emberi hangon. A szerző az antidemokratikus gyakorlói elrettentő példájaként említi, a Kultúmy avot kontra hatalom ügyet, amelyet bizonyára az olvasók is jól ismernek, hisz Kövesdi Károly magyar újságíró létére Szlovákiában elsőként emelte fel szavát az Új Szóban az ellen, hogy Ján Camogursky kormányfő a „keresztény érzelmeket sértő” Kasarda-noveüa közlése miatt egyszerűen megvonta az 1 milliós állami támogatást az amúgy is alacsony példányszámú, állandó anyagi problémákkal küzdő Kultúmy ivottól, amely szlovák sajtóberkekben ritka hollóként következetesen érvényesíti a humanizmust, a toleranciát, az elfogulatlan látásmódot A jegyzetíró ellenpéldaként azAgres kiadóvállalat esetét idézi, amely büntetlenül onthatja habzószájú antiszemita kiadványait, a hajaszála se görbül, még Mikloska úr, az SZNT elnöke sem tesz ellene feljelentést a főügyésznél, mint tette ezt a Kultúmy ävot esetében Hát igen, mondom magamban, ez ellen tenni kell valamit. Például aláírásokat gyűjteni és beadványt intézni a főcenzorrá avanzsált kormányfőhöz, hogy vonja vissza döntését és a Kultúmy zivot kapja meg a számára létfontosságú állami támogatást. Hisz nálunk emberi hangú lapok csakis így tudnak megélni, mert a gyűlölködést szítók, a népes embercsoportok „érzelmeit sértők” nincsenek ráutalva a dotációra, azokra mindig akad pénz (ki tudja, honnan?), ahogy mindig akadnak cenzorokká átváltozni képes, magasrangú személyek is, akik hajlandók szemet hunyni tevékenységük felett. Igen, a szlovák rádió publicistájának tökéletesen igaza van, valami mégis zavar ebben a dologban. Szép, szép, amit mond, de miért csak most mondja? Hol volt ő és az egész szlovák értelmiség akkor, amikor megkezdődött az, aminek azAgres kiadó virágzó tevékenysége csupán folytatása? (Beteljesülésről inti még korai lenne.) Hol voltak akkor, amikor a Smena november után hosszú heteken át műsoron tartotta az,Ad madarská otázka” című rovatát, ahová boldog-boldogtalan beírhatott bármilyen ostobaságot, leközöltek, feltéve, ha eléggé magyarellenes volt Egy olvasó például még Attila hunjainak vandálságait is a magyarok számlájára írta, és nem akadt egy lektor vagy szerkesztő, aki megmagyarázta volna neki, hogy sem etnikailag sem kronológiáikig nics szinkronban Attila a magyarokkal Egy jóindulatú levélíró abban látta a „magyar kérdés” megoldását, ha az itteni magyar iskolákban bevezetnék a szlovák nyelv oktatását És ismét nem akadt egy szerkesztő, aki odabiggyesztett volna egy rövid megjegyzést a leközölt levél alá, miszerint igenis, a szlová- kiai magyar iskolákban kötelezően oktatják a szlovák nyelvei A kiragadott példák a kevésbé vérszomjas reakciók közül valók És hol voltak a szlovák tollforgatók, amikor a Zmena állandó csemegeként csámcsogni kezdett mindenen, ami magyar vonatkozású, otrombán, a tények elferdítésével egyértelműen ellenségesen? És vajon akadt néhány bátor, aki közösen emelte volna fel szavát a militánsan agresszív Novy Slovák ellen, amely verbálisán műveli azt, amit hívei szoktak tenni Pozsony főterén, a különböző nagygyűléseken ? Es hol volt a szlovák értelmiség tömeges, egyértelmű kiállása, amikor a nacionalista szlovák lapok antiszemitizmusa nyilvánvalóvá vált? Ha ilyesmire egyszer is akadt volna példa, nem tartanánk közhangulatban, politikai kultúrában ott, ahol jelenleg. De senki sem kiáltott megálljt már az első árulkodó jelekre, mert ahogy egy találó szlovák szólás mondja, „z cudzieho krv netecie" — a más baja nem fáj. Csúnya és sanda gyanúm támadt, amikor axenofóbiás Zmena is védelmébe vette a Kultúmy nvotot a Kasarda-ügy kapcsán. Vajon nem csak arról van szó, hogy a szlovák publicisták megérezték azt a veszélyt, amelyet a precedenssé válható kázus rejt magában? Hogy netán ők is akaratlanul „keresztény érzelmeket” sérthetnek meg valamely írásukban, s akkor velük szemben is foganatos tihatnak szankciókat, kiátkozhatják, bíróság elé hurcolhatják, netán anyagilag megrövidíthetik őket (mondjuk úgy, hogy a lapok nem lesznek hajlandóak publikálni anyagaikat). Gyanús ez a nagy felbuzdulás azoktól, akik eddig tétlenül nézlek minden „érzelemsértést”, netán lelkesen közre is működtek azok elkövetésében. A prágai Respekt már közölte azt a felhívást, amely a cseh írószövetség tagjaihoz fordul támogatásért a Kasarda-ügyben. Ha a szlovák közírók egyike-másikának sértené is érzelmeit az inkriminált novella, azért a Kultúrny zivot mellett kiállhatnának Vagy ismét eljátsszák a „hallgató többség" szerepét? Meddig? VOJTEK KATALIN Mit jelent az, ha valamiből „túlfelesleg?’ van? A Gúta helységnév alakváltozatai (nyelvészeti szakvélemény)
