Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)

1991-11-16 / 229. szám

1991. november 16. Szabad ÚJSÁG 5 A szlovák nyelv oktatása — közelről Legyen Szőttesünk! Kedves Barátunk! A Szőttes Népművészeá’Égyüttes nevében a SsjfiKSs titkáraként fordu­lok Önhöz. Szeretném'felkérni, legyen a Szőttes pártoló tagja. Olyan formában képzelet#ezt el, hogfOki szivén vitái nemzeti, népi kultúránk egy koronát küld a Szőttes fófyószámlájárd Nem viccelekf 'Számoljunk együtt: Szlovákiában mintegy 560 ezer magyar él Öttagú családonként számítva ez 112 ezf r psaládot jeleni Ha minden család csoki koronát ad havonta a Szőttes megsegítésére, ez szántára évente mindössze 12 korona láadQs, anú rtíég a mái nehéz időkben sént állítja a feje tetejére a családi költségvetést, a Szőttesen viszont segít. így ezziel a nevetségesnek tűnő összeggel is nagyban hozzájárulnak az együttes fenntartásához, megmaradásához Természetesen, aki ágy gondolja és télien — na­lehet, ha a fentiekkel egyflitteS hajlandó a havi 1 körónát befizetni Amennyiben úgy döntött, hogy segít rajtunk, ágy az Ön (Önök) által felajánlott összeget küldje „C" jelzésű pénzesutalványon az alábbi szám­laszámra■ ís JPJiiilfii Bratislava c. úctu 380947-019 A „C" jelzésű pénzesutalvány minden postán beszerezhető. Az is személy összegyűjti a támogatásra szánt összeget és egyszerre, egy pénzes­re az adott összeget mi postafordultával küldünkpénze. befizethetik TMv Megért estiket és c^mánfökm előre, IS köszönjük- ^ t ,~ ' «A hTisztelettel Reicher Gáliért, a Szőttes titkára A diákzseb egyre mélyebb... Az utóbbi időben számos bírálat érte a magyar tanítási nyelvű isko­lákban folyó szlovák nyelvtanítást. Mint a kérdés jó ismerője szeret­ném hangsúlyozni, hogy a kétségte­lenül létező hiányosságok miatt első­sorban nem a szakképzett szlovák nyelvtanárokat és a diákokat lehet hibáztatni. Az alábbiakban vizsgál­juk meg közelebbről, milyen is a szlovák nyelvoktatás a magyar taní­tási nyelvű iskolákban. Először is vegyük sorra azokat a tényezőket, melyek a szlovák nyelv oktatását fékezik, megnehezítik, s hatékonyságát csökkentik. A leg­főbb ilyen tényező a szlovák nyelvok­tatás elavult, hibás, s éppen ezért látványos sikereket, hatékonyságot alig ígérő koncepciója. A legújabb szlovák módszertani irodalom min­den egyes műve egyhangúlag megál­lapítja ezt a tényt, s a szlovák nyelv­­oktatás jelenlegi koncepcióját (mind a szlovák, mind a magyar tanítási nyelvű iskolában) a 19. századi latin és német nyelvoktatás koncepciójá­val tartja azonosnak. Melyek a fő jellemzői ennek a valóban elavult, idejétmúlt nyelvoktatási koncepció­nak? Mindenekelőtt a nyelvoktatás monodiszciplináris-értelmezése, ami annyit jelent, hogy csupán egyetlen tudomány elméletére és metodoló­giájára épít, s ez a tudomány a ling­visztika (nyelvtudomány). Tehát nem veszi figyelembe a lingvisztika olyan új ágazatait, mint amilyenek például a pszicho- és szociolingviszti­­ka, a neurolingvisztika, a funkcioná­lis stilisztika és rétorika, a szemiotika vagy a tömegkommunikáció elméle­te. E klasszikus nyelvoktatási modell további jellemzője az elméleti isme­retek előnyben részesítése a gyakor­lattal szemben, s ezért domináns ele­me az irodalmi nyelvtani rend­szerének analitikus elmélete. Ebből következik a további hiányossága: a gyakorlati (aktivizáló) tananyagré­szek háttérbe szorítása, ami nagy mértékben hátráltatja a tanulók kommunikációs aktivitásának kiala­kulását az adott nyelven. Ez a klasszikus nyelvoktatási modell eredményezte azt, hogy hasznos és szükséges témákról történő társal­gás helyett a szlovák nyelvi órákon a diákok bonyolult hangtani, alaktani és mondattani elemzéseket végez­tek, paradigmákat (nyelvtani ragozá­sokat) magoltak, mindennemű gya­korlati értéket nélkülöző nyelvtani gyakorlatokkal töltötték az időt. Az elavult nyelvoktatási koncep­ció előnyben részesítése hozta magá­val a nem kielégítő tantervek és tan­könyvek bevezetését. Ezeknek alap­vető hibája, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák esetében nem voltak hajlandók figyelembe venni, hogy a magyar anyanyelvű diákok számára a szlovák ugyanolyan idegen nyelv, mint az angol vagy a német. Mindezen hiányosságok mellett komoly negatívum volt (és a csekély emelés ellenére ma is az) a szinte elképesztően alacsony heti óraszám. Az alapiskolákban heti 4—5 órában tanulták a diákok a szlovák nyelvet, s ez nem sok, ha figyelembe vesszük, hogy a szlovák nyelvoktatás a társal­gás, a helyesírás, a fogalmazás, a nyelvtan és az irodalom óráiból áll. Az alapiskolákban feltétlenül szük­séges ennyi óra, hiszen ott folyik a nyelvoktatás legfontosabb része, az alapozás. Régebben a gimnáziu­mokban is heti 4—5 óra volt a szlo­vák nyelv és irodalom oktatásának óraszáma. Később azonban, amikor bevezették a rendszer által igen fon­tosnak tartott polgári neveléstant, a honvédelmi nevelés elnevezésű tan­tárgyat, majd a gimnáziumok profil­jához egyáltalán nem illő szaktantár­gyakat, mindez a szlovák nyelv heti óraszámának rovására, az óraszám fokozatos csökkentésével történt. Végül aztán bekövetkezett az az — enyhén szólva — áldatlan állapot, hogy a gimnáziumokban a szlovák nyelv és irodalom oktatására mind­össze 2 (!) tanítási órát jelöltek ki. A két órából az egyik irodalomóra volt, a másik óra váltakozva fogalmazás­sal, nyelvtannal és társalgással kellett foglalkozni. Édeskevés idő jutott te­hát az annyira fontos hasznos társal­gás gyakorlására, a nyelv kommuni­katív funkciójának érvényesítésére. S végül egy lényeges körülmény, mely szintén negatív hatással volt a magyar nemzetiségű diákok szlovák nyelvtanulására: e diákok döntő többsége csaknem színtiszta magyar közegben élt, az iskolán kívül tehát alig volt alkalma szlovák nyelven kommunikálni. Mindezen hiányos­ságok ellenére a szlovák nyelvet ok­tató magyar pedagógusok lelemé­nyessége, jó felkészültsége is nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar nemzetiségű és anyanyelvű diákok nagy többsége jól, s igen so­kan csaknem kifogástalanul elsajátí­tották a szlovák nyelvet. Hangsú­lyozni szeretném azonban, hogy egyáltalán nem mindegy: rögös, ne­hezen járható úton, vagy jól kitapo­sott úton jutunk-e el a sikerhez. A magyar diákoknak a rögös út, az el­avult nyelvoktatási koncepció jutott, s ezt kell minél előtt felváltania a jól kitaposott útnak, az új, korszerű nyelvoktatási koncepciónak. A továbbiakban vizsgáljuk meg: milyen változásokra lenne szükség a szlovák nyelv iskolai oktatásának eredményesebbé, színvonalasabbá tételéhez. Nyilvánvaló, hogy elsősor­ban az elavult nyelvoktatási koncep­ciót, a klasszikus nyelvoktatási mo­dellt kell száműzni iskoláinkból. Szakembereinknek (a tantervek és a tankönyvek megalkotóinak) a lega­próbb részletekig meg kell ismer­kedniük a korszerű nyelvoktatási koncepció lényeges összetevőivel. A modem nyelvoktatási modell — igen helyesen — a ma már világszerte jól ismert és sikeresen alkalmazott kommunikációs elméletre támasz­kodik, amely a nyelv kommunikatív funkcióját helyezi előtérbe. Ez az oktatási modell arra a fő következ­ményre épül, hogy a nyelvet tanulók elsősorban az adott nyelven történő beszélgetést sajátítsák el a kívánt szinten, hiszen a nyelv nem más, mint az emberek kölcsönös megér­tésének eszköze. A kommunikációs elmélet a nyelvtant csupán eszköz­nek tartja, melynek segítségével a nyelvi kommunikáció folyékonyab­bá, gördülékenyebbé válik. Ezen el­mélet nem tulajdonít jelentőséget a leíró nyelvtannak, s a bebiflázott nyelvtani szabályoknak, effektiv ugyanis csakis az alkalmazott (kifeje­zésekbe, egyszerű és összetett mon­datokba épített) nyelvtan lehet. A kommunikációs elmélet kizárja a nyelvoktatásból a csupán elméleti lingvisztikái ismereteket, a különféle nyelvtani elemzéseket, s helyettük a diákok szókincsének, másodlagos nyelvtani ismereteinek, valamint lo­gikus és kreatív jellegű gondolkodás­­módjának segítségével minél több olyan gyakorlatot végeztek a diákok­kal, melyek nyelvi szintéziseket (összegezéseket) tesznek lehetővé. Ezáltal a diákok — az általuk ismert szavakból és kifejezésekből — tár­salgás formájában olyan nagyobb egységeket (mondatokat, összetett mondatokat) képeznek, melyek az adott társalgás folyamán logikusan és kreatív módon illeszkednek a ki­alakuló nagyobb kontextusba. Megfontolás tárgyává kellene ten­ni, hogy a magyar tanítási nyelvű is­kolák tanulói milyen terjedelemben tanulják a szlovák irodalmat, ugyanis a korszerű intenzív nyelvoktatási módszerek elsősorban a társalgást tekintik a nyelvelsajátítást legcélra­vezetőbb eszközének. A jó nyelv­könyv nem tartalmazhat haszonta­lan, ám időigényes nyelvtani gyakor­latokat. Ne a nyelvről tanítsunk, ha­nem a nyelvet tanítsuk! Az elméletet bele kell építeni a társalgási gyakorlatokba, s nem az elsajátított nyelvtani jelenségek alap­ján kell eljutni a folyékony társalgás­hoz, hanem a társalgás, a folyamatos beszéd gyakorlása közben kell felis­merni a nyelvi jelenségeket, a kon­textusban betöltött funkciójukat. A tankönyvekbe foglalt gyakorlatok­nak aktivizálniuk kell a diákokat a legkülönfélébb gyakorlati témájú szituatív beszédgyakorlatok sikeres elvégzésére, ciklikusan ismételni, s egyidejűleg bővíteni kell a diákok szókincsét oly módon, hogy a diák a leggyakrabban használt (többnyire konkrét) szavaktól jusson el a kevés­bé használt (és többnyire absztrakt) szavakig. A jó gyakorlat lehetővé te­szi a diákok nyelvi ismereteinek és készségeinek, valamint kreativitá­suknak a legteljesebb kihasználását. A nyelvérzék, a nyelvi adottságok a zenei halláshoz hasonlóan nem adat­nak meg mindenkinek egyforma mértékben. A tankönyvszerzőknek ezt a fontos körülményt is figyelem­be kell venniük, s ezért a hasonló típusú gyakorlatokat több variáció­ban, például három nehézségi foko­zatban kell elkészíteniük a kiváló, a jó és a gyengébb nyelvtudású diákok számára. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen differenciált gyakorla­tok végzése alkalmával a kiváló nyevltudással rendelkező diákok mindig pozitív hatással vannak a gyengébb társaikra. Rendkívül fon­tos követelmény az effektiv nyelv­könyvnek megalkotása során a szö­vegek és az ábrák olyan grafikai el­rendezése, amely a diákok aktivitá­sát és kreativitását nagy mértékben támogatja. Véget kell vetni annak a teljesen hatástalan, ám költséges gyakorlatnak, hogy a nyelvkönyveket meséskönyvekbe vagy vicclapokba illő, gyakran nem is esztétikus pszeu­­doillusztrációkkal látják el, melyek csupán arra jók, hogy elvonják a diá­kok figyelmét a komoly munkától. A nyelvkönyv természetesen csu­pán a legalapvetőbb oktatási segéd­eszköz diák és tanár számára. Hogy valóban hatékony legyen a nyelvok­tatás, ahhoz sokféle egyéb oktatási segédeszközre van szükség. A fej­lett oktatásüggyel rendelkező orszá­gokban napjainkban az auditív és vizuális segédeszközök fogalmát nem csupán a magnetofon, a han­gosfilmek, a hanglemezek, a faliké­pek stb. jelentik, hanem például a videokazetták és videorecorderek, a számítógépes nyelvoktatási és ellen­őrzési programok és sok-sok egyéb segédeszköz. A legkorszerűbb nyel­vi tankönyvekhez videokazetták is készülnek, melyek lehetővé teszik, hogy a nyelvi jelenségek, a szavak és a kifejezések elsajátításában a vizu­ális, az auditív és a motorikus érzé­kelés is a diákok segítségére legyen. Svédországban számos iskolában például úgynevezett médiotéka lé­tezik, azaz olyan központ, ahol az összes korszerű oktatási segéd­eszköz egész nap (tehát nem csupán a tanítási órák idején) a diákok ren­delkezésére áll. Egy-egy videokazet­tát annyiszor néznek meg, egy-egy hangfelvételt annyiszor hallgatnak meg a diákok, ahányszor szükségük van rá a tananyag teljes elsajátításá­hoz. Ezekben az országokban az il­letékesek jól tudják, hogy az idegen nyelvtanulás iskolai oktatásával szemben csak akkor lehet igényeket támasztani, ha az oktatásügy is ma­ximális mértékben figyelembe veszi, hogy az eredményes nyelvoktatás nemcsak pénzt és időt igényel, ha­nem korszerű segédeszközöket és eredményesen haszálható tan­könyveket is. SÁGI TÓTH TIBOR „Pirez ne trouverez que escoli­­ers” (Nincs rosszabb a diákok­nál) — mondja a XV. századi mondás, de bizonyára ugyanezt mondják mai világunk hatalma­sai is, hiszen ki tudja, mi min­den várható a forradalmi ta­pasztalatokkal rendelkező ifjú­ságtól. S hogy ne nagyon firtas­sa a forradalom céljainak eléré­sét vagy nem-érését, valóban „demokratikus” jutalmat ka­pott a társadalom átalakításá­­* hoz vezető első, döntő lépés megtételéért: a tanulás árának emelését Az éhes diáknak nincs ideje politizálni... Ha kimegy az utcára, nem kiabálni fog, hanem valami meló után néz. Az alábbi ankét is jelzi — a gondtalan di­ákéletnek vége. A pozsonyi diá­kotthonok lakóinak azt a kér­dést tettük fel, milyen mélyre kell nyúlniuk a zsehbe? H.N., harmadéves, építészeti kar: Hát, elég mélyre. Már a beiratkozásnál ki kell fizetni 600—700 koronát, és ak­kor még nem vettük meg az ebédjegye­ket és mást sem, ami a tanuláshoz kell. Ezt persze a szüléink érzik meg igazán, s az 6 segítségük nélkül bizony nem men­ne. Azelőtt könnyebben szerzett az em­ber brigádmunkát is, de mondja meg, ki venne fel ma brigádost, ha a vállalatok a saját alkalmazottaikat is elbocsátják? Azelőtt a ligetfalusi kenyérgyárba jár­tunk a délutáni műszakra kettőtől tízig, hetven koronáért, amelyet a műszak vé­gén azonnal kifizettek... M.S., negyedéves, építészeti kan A diákotthonért azelőtt szemeszterenként kétszáz koronát fizettünk, ma csaknem ötszázat. Ha az ember bírni akarja az iskolát, sok pénze nem marad a szabadi­dőre, a lányoknak például divatra. Ne­kem leginkább az öltözködésről kell le­mondanom. Ezért aztán igyekszünk köt­ni, varrni... Csak így lehet. V.S., ötödéves, építészeti kan Mély­re. Lényegében mindennek felment az ára, amire szükségünk van — a pauz­­papír, a rajzlapok, a ceruzák... Ma a többszörösébe kerülnek, és nekünk tényleg sokra van belőlük szükségünk. Mi több, ha minőségi munkát akarunk végezni, ahhoz jó minőségű segéd­eszközök is kellenek. Az én esetemben nem elég a szülői segítség. Apám rok­kantnyugdíjas, anyám most ment nyug­díjba. Néha a barátaim szereznek ne­kem egy-két tervezni valót — emblé­mákat, miegymást... De ha találok ér­dekes és előnyös kétkezi munkát, azzal is kisegítem magam. P.R., harmadéves, építészeti kan Ha ma egy főiskolásnak nincs munkája, nem sokat engedhet meg magának, pláne a szabadidejében. Meg kell mondanom, engem a szüleim eléggé támogatnak. En­nek ellenére mindig kellett brigádoz­­nom, különben kultúrára nem jutott vol­na. De ma a tanuláshoz is sokkal több pénz kell. Az igazság az, hogy a gazdasá­gi aktivitás a tanulás rovására megy. Ne­künk, építészeknek rengeteg időnk el­megy a rajzolásra, így bennünket a „mel­lékes” munkavállalás különösen érzéke­nyen érint. L. S., harmadéves orvostanhallgató: Most például nyolc koronát fizetünk egy ebédjegyért. Két év alatt háromszáz szá­zalékkal emelkedett az ára. Amikor még csak kettő hatvanba került, nyolc koro­nát ért. Hogy ma mennyit ér, nem tu­dom. A koszt állítólag javult, de minősé­gi változást én egyelőre nem észleltem. Engem a szüleim taníttatnak. Az orvosi karon egyszerűen nem lehet munkát vál­lalni. A tanuláson kívül semmire sincs időm. T.M., Jemen, másodéves, vegyészeti kar: Mi, külföldi diákok, azelőtt havi nyolcszáz koronát kaptunk. Ebből meg lehetett élni, de a forradalom után fel­mentek az árak, és ez már nem elég. Mi még ezenkívül a nagykövetségtől is kaptunk havi negyven dollárt, így jól megvoltunk, de aki nem kapott semmit a nyolcszáz koronáján kívül, annak nem volt könnyű dolga. Most tudtuk meg, hogy jövőre 1500 koronát kapunk majd havonta. Nekem itt a koszt kerül a legtöbbe, mert általában magam fő­zök. Muzulmán vagyok, és vannak nála­tok ételek, amelyeket nem tudok meg­enni. M. K., negyedéves, gépészeti kan Az egyes karokon eltérőek a diákok szociá­lisjuttatásai. Azt hiszem, nálunk, a gépé­szeti karon egyelőre nem olyan rossz a helyzet. A háromágyas szobáért havi hetvenkét koronát fizetünk. A testneve­lési karhoz viszonyítva mégiscsak ol­csóbb, hiszen a hallgatók ott százhuszon­­két koronát fizetnek. De a koszt szinte elviselhetetlenül drága. Ha a diák két­szer szeretne a menzán étkezni naponta, az tizenhat koronájába kerülne, s ez ren­geteg. Nem beszélve az ételek minőségé­ről, ami nincs összhangban az árával. Aztán ott vannak a tanszerek: már jó ideje magunknak kell beszereznünk a tankönyveket, szkriptumokat... Talán ez érint bennünket a legérzékenyebben. A szüléink is segítenek, de emellett kényte­lenek vagyunk dolgozni is, mostanság el­sősorban maszekoknál. (A Mladé rozlety nyomán)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents