Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)

1991-11-02 / 217. szám

1991. november 2.

Szabad ÚJSÁG

5

A tudatformálás zsákutcája

Történelemoktatás mint lelki terror

Furcsa fintora a sorsnak: újra harcban állunk iskoláinkért, a nemzetiségi oktatásért Egyelőre nem botrányos a harc, csak helyi szinteken vannak „botrányocskák”. Legfelsőbb szinten — oktatási minisztérium, törvényhozó szervek és honatyák — egyelőre blazírt rá csodálkozás dívik: nem értik az urak, miért szeretnének önállósulni magyar tanítási nyelvű iskoláink, miért akarnak elválni a szlovák tagozattól, s bár sokan most már években mérhetik a kilincselés idejét, legfeljebb azt a választ kapják, „nem teremthetünk precedenst”.

Hogy miért nem, nem mondják ki. De mi hozzágondolhatjuk. Azért nem, mert a cél nem a nemzeti kisebbség önállóságának, identitástudatának erősítése, hanem a beolvasztás, az asszimiláció. Az egészséges nemzetfejlődés eszközeinek megtagadásával, hamis ideológiák ránkkényszerítésével, hamis negédeséggel. Mert ideológiája nemcsak a letűnt korszaknak volt, van az a mainak is, méghozzá nemzeti, csak különböző

jelzőkkel és színárnyalatokban.

A csehszlovákiai magyarság identitásképét soha nem vizsgálták, soha nem kutatták. Keveset tudunk róla mi magunk, keveset tudnak róla a szlovákok, a csehek, de keveset tudnak róla Budapesten is. Magunknak nincs módunkban feltérképezni a család és a lakókörnyezet, a kortárs csoportok, a tömegkommunikáció hatásait fiataljainkra, mert nincsenek meg hozzá az intézményeink, eszközeink. A többségi nemzeteknek nem érdeke megtudni, mennyire vagyunk még magyarok, hisz számukra mielőbbi asszimilációnk a kívánatos. Magyarország, ha akarná, se tehetné meg, hogy a határai mentén élő magyarok körében ilyen felmérést végezzen, mert abból nemzetközi politikai botrány robbanna ki

Vagyunk hát, magunk magunknak, nemzettudatunkra pedig a magyarságkutató legfeljebb áttételesen következtethet az egyik legfontosabb tudatformáló tényező, az iskolai oktatás-nevelés hatásaiból, konkrétan például az iskolai történelemtankönyv anyagából.

Az alábbiakban a 80-as évek legvégén még használt és részben még most is használatos csehszlovákiai magyar nyelvű gimnáziumi történelemkönyvek tananyagának ilyen szempontú vizsgálatával ismerkedhetnek meg.

Egy elemzés gyöngyszemei

E könyvek látszólag modern szerkezetűek: párhuzamosan tárgyalják az egyetemes, illetve a nemzeti (szlovák és cseh) történelem eseményeit a XVI. század közepétől 1918- ig, valamint az orosz forradalomtól napjainkig.

Történelmi realitás, hogy Kelet- Közép-Európa térképén először 1918-ban tűnik fel Szlovákia neve. A mai politikai válaszvonalak leképezéseként azonban a tankönyvek a királyi Magyarország felvidéki — részben szlováklakta — területeit a legkorábbi említésektől kezdve Szlovákiának nevezik, holott ennek nincsen történeti alapja. A helységnevek — kivétel nélkül — kizárólag szlovák alakjukban fordulnak elő.

„Szlovákiát a török sarcolta és pusztította, a cseh országrészek lakossága pedig a Habsburgok centralizáló törekvései ellen küzdött. “■

„(...) az ország egy része török uralom alá került, Erdélyben Szapolyai uralkodott, Ferdinándnak csak Szlovákia és Magyarország nyugati, határ menti területei maradtak.”

„A szlovákiai polgárok és jobbágyok hősiesen és áldozatkészen védekeztek a török támadások ellen. (...) Bocskai István a törökök segítségével majdnem egész Szlovákiát hatalmába kerítette, és egészen a morva határig nyomult.”

„Az oszmán seregek 1658—1664 között mélyen behatoltak Magyarország területére, Erdélybe és Szlovákiába (Nővé Zámky, Nitra)...”

A 2. osztályban használt kötet 47. oldalának félkövér fejezetcíme is azt sugallja, mintha egymástól független területekről lenne szó: „Nemesi felkelések Magyarországon és Szlovákiában. ”

Idézzünk néhányat a helységnevekből is: ,A magyar rendi országgyűlés az akkori Bratislavában elérte a bécsi udvarnál, hogy önálló magyar kormányt alakíthattak ” „ Tevékenységük (a Cseh-Szláv Társaságé — Sz D. J.) szorosan összefüggött a többi felsőbb iskolán működő diákszervezettel (mint pL Kezmarokban, Levoiában, Banská Stiavnicában, Tmavában, Nitrán, Banská Bystricában és másutt). ”

Az otthonosságérzet ellen Két térképet is érdemes megemlítenünk. Az egyik az 51. oldalon a XVII. századi manufaktúrákat ábrázolja a mai Magyarország államhatárával elkülönített Felvidéken — kizárólag szlovák helynevekkel. A második a 300. oldalon található, s 1915-ben Amerikában propagálta a csehek és a szlovákok közös államát. Ezen Pozsony Pressburgként, német elnevezésével szerepel. Arról sehol nem esik szó, hogy e városnak főként német és magyar lakossága volt. Mindössze egyetlen alkalommal találunk magyar, illetve kétnyelvű helységnevet: „1620. november 8-án a fehérhegyi (Biela hóra) csatában a (cseh) rendi sereg vereséget szenvedett.” Talán nem véletlen e kivételes forma: a Felvidéken kívül, a történelmi Csehország területére eső helységről van szó, következésképpen nem áll fönn annak a veszélye, hogy a településnév netán a magyar diákok otthonosságérzetét erősítené Szlovákiában...

Feltűnő a külön területi egységet sugalló, nagyszámú „Szlovákia” utalás is. Sem a politika-, sem a művelődéstörténet kiemelkedő alakjainál nem kerül szóba a Magyarországhoz fűződő kapcsolat. Általánosságban beszélnek róluk, csak szlovák nevüket használva:

világi irodalom jelentős képviselőit (Samuel TeSedik, Jozef Ignác Bajza, Juraj Fándly) főleg a földművesek helyzete javításának a problémája érdekelte”.

Ellenkező irányú tendencia viszont megfigyelhető: pozitívnak minősíthető magyar eseményekhez több alkalommal kapcsolnak a szerzők szlovákiai vonatkozást. A jakobinusokról például a következőképpen: „Néhány szlovák értelmiségi bekapcsolódott az úgynevezett magyar jakobinusok (1795) mozgalmába, akiknek programjában a feudalizmus felszámolása szerepelt. Harcoltak Magyarország politikai függetlenségéért és annak egyenjogú nemzetek köztársaságává való átalakulásáért Szlovákiából származott Hajnóczy József (modrai evangélikus lelkész fia volt, (...) Samuel Vrbovsky, (...) a rajeci Karol Smetanovii, FrantiSek Abaffy Árva megyéből, a stítniki Stefan Marton és mások” Abaffyról még a magyarbarátsággal egyáltalán nem vádolható Szlovák Életrajzi Szótár is elismeri, hogy például a Marseillaise egyik első magyar fordítója.

A dokumentumgyűjteményben (tehát nem a törzsanyagban), a szlovák nemzet 1848-as kérelmében olvasható az alábbi részlet: „(külön nemzeti parlamentek kellenek, hogy) kijelöljék a néprajzi (!) határokat, hogy minden nemzet nemzeti környezetéhez húzódhasson, és ne kényszerítsék a magyar kisebbséget, hogy a szlovák többségnek, a szlovák kisebbség pedig a magyar többségnek szolgáljon és annak alávesse magát ” Ezt azért fontos kiemelnünk, mert a továbbiakban jószerével utalás sem történik arra, hogy Csehszlovákiához a trianoni diktátum, illetve a II. világháború után — a területetekkel együtt — milliós nagyságrendben csatoltak magyar anyanyelvű lakosságot. Számuk, elhelyezkedésük, sorsuk, kultúrájuk, ismeretlen azok előtt, akik kizárólag e tankönyvekből merítik történelmi ismereteiket. A homogenizált Csehszlovákia-kép azonban elsősorban a másajkúaknál okozhat tudathadasásos állapotot, hiszen a hivatalos történelemírás szerint nem léteznek... Egy ábra vasboronán ülő, zsinóros mentés, pipázó, Kossuth-szakállas magyar nemeseket ábrázol, akiknek „kocsiját” emberek vontatják, a borona fogai között pedig szlovák népviseletű, vergődő alakok láthatók. Mindez arra az időszakra vonatkozik, amikor Eötvös európai szintű nemzetiségi törvénye napvilágot lát Magyarországon! Az 1868-as törvény az autonóm területek szervezésén kívül minden más jogot biztosított. Ennek hangsúlyozása azonban nem állt a tankönyvfrók érdekében.

A magyar csak elnyomott

Vajon milyen magyarságtudat alakulhat ki abban a tizenéves gimnazistában, aki tankönyvében a következőt olvashatja:

„ (A magyar kormány) nem ismert fontosabb feladatot, mint elnyomni mindazt, ami szlovák, nem épített fel és nem engedélyezett nemzetünknek egyetlen iskolát sem, nem engedte meg, hogy szlovák emberek bejussanak a közigazgatásba és a hivatalokba, népünket anyagilag tönkretette, középkori hűbéri rendszere és politikája révén kizsákmányolta. ”

Arra, hogy milyen sors várt a II. világháború után az esetek döntő többségében őslakos kisebbségekre, mindössze két rövid részletből következtethetünk:

„(A földreform) Csehszlovákiában három szakaszban ment végbe:

1. a német és magyar földbirtokosok, valamint az árulók és a kollaboránsok földjének a kisajátítása."

„Minden közigazgatási és végrehajtó szervet, melyeket a megszállók és az árulók volt rendszerei alakítottak meg, feloszlatnak. A községeknek és a területeknek ideiglenes igazgatására, melyeket többségükben politikailag megbízhatatlan, nem szlovák lakosság (!) lakja, közigazgatási bizottságokat neveznek ki.”

A már korábban vázoltakkal szorosan összefügg, hogy a szerzők — a többségi nemzetek pozitív identitásképét kialakítandó — „válogatnak” a tények között. Ez egyaránt jelenti bizonyos események elhallgatását és szubjektív leegyszerűsítését, valamint az esetleges negativ események „elkenését”. Terjedelmi okokból csak ízelítőül tudunk felvillantani néhányat. A szubjektív történelemszemléletet jól jellemzik az alábiak: „Hogy a csehszlovák emigránsok képviselői felkeltsék az antanthatalmak érdeklődését Ausztria— Magyarország szétdarabolásával kapcsolatos politikai programjuk iránt, önkéntes légiókat kezdtek szervezni, hogy ezek aktívan részt vegyenek az antanthadseregek oldalán az Ausztria—Magyarország elleni harcokban, és úgy szerepeljenek mint a leendő csehszlovák állam katonai egységei. (...)” Vajon milyen érzelmekkel tanulja ezt egy szlovákiai magyar tanuló? Arra keltene büszkének tennie, hogy a „cseh és szlovák nemzeti felszabadító mozgalom ” legjobbjai ajnagyarok elten fegyverrel küzdöttek?!

Önkényes válogatás a tényekben

A könyvek — természetesen — sajátos „szemüvegen” át utalnak a nemzeti önrendelkezés wilsoni 14 pontjára:

„Wilson, látva a Habsburg-monarchia feltartózhatatlan összeomlását, jegyzéket intézett a bécsi kormányhoz Ebben elismerte a Csehszlovák Köztársaságot, és meghatározta az Osztrák—Magyar Monarchia kapitulációjának a feltételeit “

Tudományos objektivitással nem vádolhatók tehát az írók, idézzük így szó szerint a vitatott pontot és a hozzá fűzött kommentárt: ,p\ 10. pont Ausztria—Magyarország népei kapcsán leszögezte: rendelkezzenek a legszabadabb lehetőségekkel autonómfejlődésük biztosítására Bécs és Budapest a túlélést a kedvező békét éppúgy a 14. pont alapján szerette volna elérni, mint ahogyan a nem magyar népek politikusai erre hivatkozva szorgalmazták az elszakadást a létesítendő új államok területi gyarapodását. Az utóbbit azonban garantálták a háború alatti titkos szerződések és elhangzott ígéretek, amelyek az olasz, a csehszlovák, a román, a délszláv igények kielégítésére vonatkoztak ” A felemás információk alapján, a bukáshoz vezető diplomáciai manőverek tisztázása nélkül az a kép alakulhat ki: az egyébként magyar támogatással létrejött szlovák tanácsköztársaság bukásáért (is) Magyarország a felelős. A leverés okait és az azt követő időszak 25 évét így mossa egybe a szlovák tankönyv: ,^4 magyar forradalmi proletariátus még néhány hónapig védte magát. Vereségéhez hozzájárult a

Alapítvány diákjainkért

Több mint 400 éves múltra tekinthet vissza a losonci magyar nyelvű gimnáziumi oktatás. A 280 évig működű református gimnázium és rövidebb életű utódai, az állami főgimnázium, illetve a magyar párhuzamos osztályokkal működő csehszlovák reálgimnázium jóhírű, jeles tanintézetek voltak, melynek vonzásköre és jelentősége meghaladta Losoncot, sőt Nógrádot is.

A jubileumra emlékezve ez év tavaszán alapítvány született a mai középiskolások támogatására. Mivel Losoncon 1945-ben megszűnt a magyar gimnáziumi oktatás, az alapítók a fiileki gimnázium, valamint a losond szakközépiskolák magyar osztályainak tanulóit kívánják részesíteni az alapítványi juttatásokból, és ezzel végső soron a szlovákiai magyar értelmiség mennyiségi és minőségi gyarapodását kívánják elősegíteni.

Az alapítvány Scherer Lajos nevét viseli, aki a losonci gimnázium meghatározó tanáregyénisége, a két háború közti szlovákiai magyar közélet jeles képviselője, A Mi Lapunk szerkesztője és kiadója volt.

A Csemadok losonci alapszervezetének vezetősége által kidolgozott alapszabály szerint a kuratórium — tagjai a losond és füleld középiskolák, a Cse madok és az öregdiákok képviselői — dönt majd az alapítvány jövedelmének felhasználásáról. Az alapítvány hozzá kíván járulni a tanulás és művelődés feltételeinek javításához, a tehetséges diákok kibontakozásának támogatásához, az arra rászorulók segélyezéséhez. Úti- és egyéb költségeket fedezhet a szellemi épülés különféle alkalmainak látogatásakor, könyveket és más, a tanulást, művelődést segítő eszközöket juttathat egyéneknek, esetleg iskoláknak. Az alapítvány további célja a diákok tanulmányi eredményeinek, iskolán kívüli munkájának jutalmazása és ösztönzése, különös tekintettel az anyanyelv és a magyar kultúra ápolására. Anyagi segítséget kíván nyújtani a diákok önszerveződéséhez, a különböző országokban élő magyar diákokkal való kapcsolatfelvételhez és - fenntartáshoz is.

Mindezek a nemes célok persze csak akkor valósulhatnak meg, az alapítvány csak akkor töltheti be küldetését, ha lesznek, akik gyarapítják az öregdiákok által összeadott kezdőtőkét, ha lesz minek kamatoznia.

Felhívjuk a losonci gimnázium volt diákjait a világ bármely táján, kövessék az alapítók példáját, hallgassanak Scherer tanár úr hetven évvel ezelőtti

szociáldemokrata vezetők árulása is. Magyarországon létrehozták a burzsoá diktatúrát, amely kegyetlenül leszámolt a forradalmi munkássággal Felújították a királyságot és Horthy tengernagyot nevezték ki kormányzóvá, akinek uralma egészen 1944-ig tartott ”

Trianon igazságtalan rablóbékejellege természetesen nem kerül szóba. Mindössze közük, mely utódállamok alakultak ki a Monarchia területén, egy térkép pedig az új politikai határokat rögzíti.

A nemzetiségi kérdésnél — érthetően — jóval részletesebben esik szó a müncheni diktátum és az első bécsi döntés következményeiről: a területi és népességi veszteségről, a kül- és belpolitikai, a gazdasági élet szétzilálásáról. A szempont ismét szubjektív és szembetűnő: ami a trianoni „béke” után úgymond igazságos és a nemzeti fejlődés szempontjából előremutató, az a túlnyomórészt német- és magyarlakta területek anyaországukhoz való csatolásakor katasztrofális és igazságtalan. Saját területi gyarapodásukat így kommentálják az írók: nyugati

nagyhatalmak határozata és néhány kárpátaljait!) burzsoá politikus beleegyezése alapján 1919-ben Kárpát- Ukrajnát is Csehszlovákiához csatolták.”

Részben még most is használatosak

A tankönyvek szövegéből kiragadott példák — melyek csak illusztrációként szolgáltak — bizonyára igazolják: az elemzett forrásokról nehézjót mondani. Szemléletük mindvégig a többség Magyarországgal szembeni negatív attitűdjét tükrözi, számtalanszor csorbítva, átgyúrva, kihagyva történelmi tényeket. A könyvek tárgyilagos szövegrészei kizárólag a gazdasági helyzetre vonatkoznak, s igen kevés az olyan megállapítás, amely egybeesik a magyar históriai irodalomban megfogalmazottakkal. Az sem lehet véletlen, hogy a magyar történelem főszereplői közül éppen azok maradtak ki, akik életükkel vagy éppen mártírhalálukkal bizonyították hazaszeretetüket. Nincs tudomásunk róla, hogy a lezajlott rendszerváltással párhuzamosan a használatos történelemtankönyveket bevonták volna. A lezajló politikai változások fényében a többségi nacionalizmus tobzódásával sajnos még hosszú ideig számolnunk kell Szlovákiában is.

SZ. DÉVAI JUDIT Magyarország

üzenetére: „Ez az, ami mindenekelőtt kell — csoportosulás a közös lobogó alá, és anyagi támogatás, hogy céljaink megvalósíthatók legyenek.”

Kérjük a negyven éves füleki gimnázium, a losonci pedagógiai, építőipari és mezőgazdasági szakközépiskolák végzettjeit is, gondoljanak régi iskolájuk mai és holnapi diákjaira.

Felhívással fordulunk továbbá Losonc és Fülek középiskolás tanulóinak szüleihez: saját gyermekeiket támogatják, ha hozzájárulnak az alapítványhoz. Természetesen nemcsak az említettek, de bárki, magánszemélyek, vállalkozók, intézmények jótékonyságára is számítunk. Befektetésük a szlovákiai magyarság jövőjében térül meg!

A Scherer Alapítványra szánt adományokat befizethetik bármely takarékpénztárban, vagy elküldhetik postai utalványon a következő címre: Slovenská itatna sporitefria Luíenec, Scherer Alapítvány — Nadácia Scherer. C.Ú.: 8065645-359.

Tájékoztatást a Csemadok címén kaphatnak az érdeklődők: 984 01 Luéenec, Fucíkova 24.

Adományaikat diákjaink nevében is köszöni

a Scherer Alapítvány kuratóriuma