Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)
1991-10-08 / 196. szám
1991. október 8. 5 Szabad ÚJSÁG „Aki templomot épít, belülről is építkezik“ az ünnepi beszédekből) (Válogatás Ajnácskő, ezerkilencszázkilencvenegy szeptember huszonkilencedike, délelőtt tizenegy óra. Történelmi pillanat ez a falu életében. Zúgnak a harangok, de nem a másutt megszokott falusi templom magas tornyában, hanem, ahogyan itt Ajnácskón nevezik, a haranglábakon. Az 1276 lelket számláló községnek ugyanis még nincs temploma, csak egy imaháza és templom után vágyakozó lakói. Az elmúlt száz év során már kétszer akartak templomot építeni, de mindig rossz időszakban fogtak hozzá. Változott a rendszer, változtak a politikai nézetek és maradt az imaház. Ám a községben ma élő nemzedékek okultak őseik kudarcaiból, és 1989 novembere után azonnal hozzáláttak a múltból maradt űr kitöltéséhez, a százéves óhaj megvalósításához: saját erőből felépíteni a templomot. Aznap délelőtt kevesen maradtak otthon a portákon. A környező falvakból is különjáratok szállították ide a híveket. Tizenegy órára teljesen megtelt a szabadtéri színpad nézőtere. Hunyák József polgármester üdvözlő szavai után Frantisek Miklosko, az SZNT elnöke lépett a mikrofonhoz és köszöntötte a megjelenteket a maga, valamint a legfelsőbb szlovák politikai vezetés nevében. ..Aki templomot épít, belülről is építkezik" - kezdte beszédét A. Nagy László, az SZNT alelnöke, majd így folytatta: ..Építi magában a jót, a barátságot, a megértést a másik ember iránt. Negyven év rombolás után - ami mögöttünk áll önök nemcsak magukra. de gyermekeikre, a jövőre is gondolnak. Maguknak és a jövő generációjának építik a templomot. Ajnácskő ma ezért méltán országos példa. Az Úr áldását kérem az önök áldozatos munkájára. “ Karl Schwarzenberg, a köztársasági elnök hivatalának vezetője Havel elnök üdvözletét hozta el Ajnácsköre: ..Ma amikor mindenki arra vár, hogy a kormány, az állam, a miniszterelnök vagy valaki segítsen, addig - és ez számunkra erőt adó példa - Ajnácskő polgárai nem vártak segítségre. Templomukat saját erejükből, önállóan kezdték el építeni. Kérem önöket, hogy a szentmiséken imádkozzanak és fohászkodjanak az Úrhoz, hogy mindannyian, akik ma felelősek vagyunk ezért az országért, meg tudjuk valósítani a népeink és nemzeteink közötti békés együttélést. “ Varga György, a Magyar Köztársaság prágai nagykövete kétnyelvű beszédének egy részlete: ,,A megszokott üdvözlések és diplomáciai szóvirágok helyett inkább egy kéréssel fordulok önökhöz, Ajnácskő lakóihoz. Most is, és ha majd ez a templom felépül, kérem forduljanak az Úrhoz imádságaikban azzal a kéréssel, hogy mi, ennek a sokat próbált közép-európai térségnek a polgárai, végre békében és nyugalomban élhessünk, hogy sötét erők ne uszíthassanak bennünket egymás ellen többé. Csak az őszinteség lehet ugyanis hatásos fegyver a sötét elvakultság, a demagógia és az intolerancia ellen. Szeretném továbbá ezt az alkalmat felhasználni arra is, hogy önöket, mint a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság polgárait biztosítsam arról, hogy a magyar kormány mindent megtesz - a kialakult európai normák és szabályok keretein belül, a Cseh és a Szlovák Szövetségi Köztársaság kormányaival együttműködve -, hogy az önök jogai ne szűküljenek, hanem inkább tovább bővüljenek. Isten óvja közös hazánkat, Közép-Európát!" A nagykövet beszédét követően Komlós Attila, a Magyarok Világszövetségének főtitkára kért szót, akinek közvetve ugyan, de nagy érdemei vannak a templom tervezetének elkészülésében. Ö találta meg ugyanis Novák István Ybl-díjas szegedi tervezőt, aki rövid idő alatt és ingyenesen elkészítette a templom tervrajzát. Felszólalásában egyebek között a következőket mondta: ,,Én a világ magyarságának üdvözletét hoztam el Ajnácsköre. Annak a magyarságnak az üdvözletét, amely igen érzékenyen és egyre nagyobb figyelemmel tekint mindazokra az eseményekre, amelyek bennünket, magyarokat érintenek szerte a világban. Az érzékenységünket és a figyelmünket az váltja ki. hogy ezekben az időkben olyan események is zajlanak körülöttünk, amelyek nyugtalansággal töltenek el bennünket. Aggodalomra, vagy félelemre mégis úgy érzem, semmi okunk. Most is egy jövendő templom alapkövének szentelésére gyűltünk össze, s ez a kő a megmaradásnak, az állhatatosságnak, a keménységnek, a történelmi gyökereknek is a jelképe lehet: minden olyannak, ami maradandóságot, de egyben történelmi távlatokat is jelent. Templom fog épülni itt, és a templom az igazság, a megbékélés helye. Nem az emberi igazságé, mert az sokszor önző igazság, az érdekek igazsága. Én azt hiszem, hogy itt ez a nép most azért épít templomot, mert a krisztusi igazságot tartja szem előtt: •>Nálam van az igazság, keressétek az én igazságomat, mert az tesz szabaddá titeket-." ,,Hogy önök itt Ajnácskón templomot kezdenek építeni azt igazolja, hogy ebben a hazában érzik otthon magukat“ - kezdte beszédét Bauer Győző, a Csemadok Országos Választmányának elnöke. „Az otthont építeni kell akkor is, amikor úgy érezzük, hogy veszély van - a veszély ellen kell építeni. A szlovákiai magyarság képviselői nevében kívánom önöknek, hogy otthon érezhessék magukat ebben a hazában. Hogy ez a haza bármennyire is ágas-bogas fészke lesz az itteni magyarságnak, de legyen igazi hazája. Kívánom önöknek, hogy az az alapkő, amelyet ma leraknak, keménynek bizonyuljon, és évezredek múltán is bizonyítsa, hogy itt olyan emberek éltek, akik vállalni merték a jövőt." Bauer Győző A beszédek után szabadtéri istentiszteletre került sor, amelyen Eduard Kojnok rozsnyói püspök megszentelte az épülő templom alapkövét. Előtte a következőket mondta: „Nagy munka előtt álltok, templomot építetek. Most, amikor megszenteljük az alapkövét, bízunk benne, hogy ez a kő erős alapja, sziklája lesz a templomotoknak, s hogy abban igaz keresztények formálódnak és nevelődnek majd; olyanok, akik hasonlítani fognak az első keresztény emberhez. Hogy példaként mutathatnak majd rátok: »Nézzétek, ott hogyan szeretik egymást az emberek«. Olyan embereket neveljen nektek ez a templom, akik becsületesek, tisztességesek tesznek, és békében akarnak egymás mellett élni mindenkivel. Mielőtt lerakjátok a templom alapkövét, hogy felépítsétek rá az Isten házát, előtte bensőtökben is rakjátok le az alapokat, amelyre a lelki életetek fog építkezni: a hit, a remény és a szeretet alapkövét.“ FARKAS OTTÓ Balról: Varga György, Karl Schwarzenberg, Frantisek Miklosko és A Nagy László Az alapkő megszentelése (A szerző felvételei) Csobádi Károly illusztrációs felvétele Elfelejtett mesterségek Lekvárfőzés A hegyek csúcsai már deresednek, de idelenn a kertek fáin, bokrain még az ősz meleg füzei égnek. Falevelek- sárga és piros lángocskák - hullanak zizegve a délutáni napfényben. Mari néni a lócán ülve kavarja a ciberét. Józsi bácsi rakja a tüzet az üske alatt. Pattog a tűz, rotyog fölötte a szilva. Lekvárfözés - múltat, elfelejtett szokásokat idéz. A paraszti múltat, azt a világot, amelyben mészégetők, fuvarosok, ökrökkel szántók és kézzel vetők, kendert nyúvók, vásznat szövök, szénégetők, zsellérek és szolgálólányok, egykoron a mezők munkában megöregedett emberei éltek. Ilyenkor régi szokás szerint átjönnek a szomszédból is segíteni lekvárt kavarni és mesélni... „Duráncaiból főzzük“ - mondja Mari néni a tűz mellett kuporogva. „Ezt addig kell főzni, amíg le nem válik a magjáról. Utána átpasszírozzuk egy nagyobb szűrőkanálon, azon fennakad a magja.“ „A legjobb lekvárt betrenceiból lehetett főzni“ - veszi át a szót Julis néni, a szomszédasszony. „Azt előbb ki kell magozni. Régen egymáshoz jártunk segíteni, nyolcán, tízen is összejöttünk. A konyha közepén volt egy nagy fateknó, mellette a szilva, fonott kosarakban. Körülültük, a kimagzott szilvát a teknöbe raktuk, közben daloltunk, viccelődtünk. „Mi, fiúk meg ilyentájt jártuk a falut"- veti közbe Józsi bácsi. ,,S ahol magoztak - mifelénk csirkálásnak nevezik bevetödtünk udvarolni a lányoknak. Leginkább köcsögökbe és köfazekakba öntöttük a lekvárt, még melegen. Amikor kihűlt és megbőrösödött a teteje, papírral kötöttük le a fazekat, aztán eltettük a kamrába. Több éven át is elállt. Évente tíztizenöt litert is főztünk akkoriban, és mind elfogyott. Vajat, szalonnát meg lekvárt hordtunk a kenyérhez a mezőre. Buktába és galuskára is jó volt. A betrencei szilvát még aszalták is: kenyérsütés után rakták a kemencébe. Ilyenkor lekváros lángost is sütöttünk. Télen pedig a lekvárból volt a limonádé: megfőztek belőle vízben egy nagy fazékkal, és azt itták. Karácsonykor a kántálóknak is gyakran ezt adták.“ Beszéd közben Mari néni átveszi a kavaröt Julis nénitől: „Ezt bizony állandóan kavarni kell, mert különben hozzáfö az üskéhez, és kozmás lesz az íze. Volt úgy, amikor sok volt a cibere, hogy az egyik reggeltől a másik reggelig is főztük. Akkor hamar reggel volt, mert sokat énekeltünk. A legények gyakran »csiklandozgatták« a kavaró lányokat, s olyankor bizony néha oda is égett a főzet. Akkor jó egyébként, amikor már nem csorog le a kanálról, hanem egyszerre esik le róla. Ha nem főzték jól ki, előfordult, hogy kikelt és megpenészedett." Miközben beszélgettünk, lassan betakarta a falut az este. Az üske mellett azonban megmaradt a meleg és a fény. Csend van, csak a monoton köröző kanál és a fortyogó lekvár neszez. Margit néni elővesz egy evőkanalat. Belemártja az üskébe, majd oldalra billenti. Egy darabban esik le róla a lekvár. KORCSMÁROS LÁSZLÓ Pénz van bőven? Szó ami szó, olykor nehezen tudok eligazodni hétköznapjaink politikai, gazdasági és egyéb jellegű zűrzavarában. Hiába olvasom a híreket, hallgatom a rádiót, nézem a tévét, valahogy ellentmondásos az egész és összekeveredik minden. Arról nem is beszélve, hogy újabban szinte nap mint nap tesz egy-egy meglepő kijelentést valamelyik magasrangú politikusunk, amelyeket hirtelenjében nem is tudok mire vélni. Ember tegyen a talpán, aki ilyen körülmények között valós képet tud magának alkotni a társadalmi és egyéb folyamatokról! Itt van például a munkanélküliség. Beszélünk róla éppen eleget. Hogy egyre vészesebb a helyzet, válságállapot van kialakulóban... Hogy az év elején egy bizonyos szinten megállapodott, sót csökkent is valamicskét a munkát keresők száma, a második félév kezdetén azonban újra rohamosan nőni kezdett, és azt teszi a mai napig - havonta átlagosan vagy húszezer fővel. Ilyenek hallatán csak az juthat az ember eszébe, hogy sürgősen megoldást kéne találnunk valamiképpen, mert kizárt dolog, hogy hoszszú ideig el tudjuk viselni ezt a súlyos terhet. Kiderült azonban, hogy van, aki másképpen látja a problémát. Méghozzá nem más, mint a legilletékesebb: Helena Woleková asszony, Szlovákia szociális és munkaügyi minisztere. Egy interjújában ugyanis irigylésre méltó nyugalommal kijelentette: pénz van bőven! Mármint a munkanélküli segélyek fizetésére. Az első félévben ugyanis összesen 731 millió koronát fizettek ki erre a célra Szlovákiában, míg - és engem valójában ez az adat lepett meg jobban - a költségvetési keret 1991-re 2,4 milliárd korona. Szóval ilyen jól állunk? Ekkora tartalékaink vannak a második félévre? Akkor itt nincsen semmi baj! Legfeljebb annyi - meditálgattam később, némiképpen kijózanodva hogy ennek azért mégsem kellene olyan nagyon örülnünk. Erre a pénzre máshol is szükség lenne manapság. A munkanélküliséget pedig konkrét, hasznavehető és hatékony módszerekkel, eszközökkel kellene orvosolni. S hogy hogyan, azt éppen az illetékes miniszter(ek)nek kéne a legjobbantudniuk. SUSLA BÉLA
