Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)
1991-10-16 / 203. szám
4 Szabad ÚJSÁG 1991. október 16. Napjaink hőse a vállalkozó A késlekedő — lemarad! A Zöldek elképzelései A „zöld" mezőgazdaságról A mi mezőgazdaságunkban nem csupán a sajátos termelési mód, az idényszerűség, a hosszadalmas termelési ciklus és a lassú alkalmazkodás hátráltatja a gazdasági reformot. Halmozza a bajokat, hogy erősen csökkent az élelmiszer-fogyasztás, megnőtt a terményfelesleg. A terményfelesleg aztán rossz pénzügyi helyzetet teremt, amit csak fokoz, hogy a feldolgozóipar és a kereskedelem továbbra is monopolhelyzetben van. A mezőgazdaság áldatlan állapotával foglalkozott nemrég a szlovák parlament is, ahol a környezetvédők elképzelései és javaslatai nagy visszhangot keltettek. Nekik köszönhetően belekerültek a legfontosabb teendők sorába olyan tényezők is, amelyekről eddig nem akartunk tudomást szerezni. Mit is akarnak hát a Zöldek? Olyan komplex elemzést a mezőgazdaság termelőképességéről, amely figyelembe venné a lakosság optimális táplálkozásából fakadó követelményeket, a természet termőképességét és ökológiai tűrőképességét, s ennek függvényében hosszútávú szerkezeti és terményváltási stratégiát is javasolna. A környezetvédők szerint ki kell dolgozni és építeni egy ellenőrző rendszert, amely egészségvédelmi szempontból vizsgálná az élelmiszerek minőségét és nyilvánosságra hozná az egyes terményekben és élelmiszerekben található egészségkárosító és mérgező anyagok mennyiségét. Csökkenteni kellene a műtrágya- és más vegyi anyagok felhasználását, minimális mennyiségű szintetikus hormont, anabolikumot és antibiotikumot tartalmazhatnának csupán az állatok tápszerei is. Az állami támogatást és az adókedvezményeket össztársadalmi igények alapján kellene elosztani, így a védett területek megóvására, a vízgazdálkodás szempontjából fontos területek védelmére, az alternatív mezőgazdaság fejlesztésére, a mezőgazdasági földterületek regenerálására, az egészséges táplálkozás támogatására kell fordítani. Fontos lenne olyan településpolitikai intézkedéseket hozni, melyek megállítanák a falvak elnéptelenedését, különösen a hegyvidékeken, megnövelnék a rét- és legelőgazdálkodás iránt érdeklődök számát. Az állami támogatásnak ki kellene terjednie azon ágazatokra - mind a növénytermesztésben, mind a feldolgozóiparban -, amelyek egészséges élelmiszert biztosítanak a lakosságnak, pótolva a kieső húsmennyiséget. Hús helyett mást Mikuláá Huba, a környezetvédelmi bizottság elnöke jellemezte a pillanatnyi helyzetet is felszólalásában, de sok olyan dolgot is elmondott, amely mutatja, van kiút a jelen helyzetből, ha nem ragaszkodunk görcsösen ahhoz, ami negyven év alatt belénk ivódott. Szerinte nem lehet csupán egyetlen ágazat gondja, hogy mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk problémáit megoldja, mert e területen is érvényes, hogy minden mindennel összefügg. ,,A mi mezőgazdaságunk sok milliárd koronával adósa azoknak, akiknek a vizeinkkel kellene törődniök- mondotta -, adósunk azzal, hogy tönkretett szinte minden természeteset, élőt a környezetében. De sok milliárdos kárt okoztak más ágazatok is a mezőgazdaságnak! Az egy főre jutó szántóterület tekintetében Európa egyik legnyomoruitabb országa vagyunk, s ezt sokáig senki, semmilyen formában nem kompenzálta. Később bevezettük ugyan az ún. „rekultivált terület" intézményét, de akkor is csak saját magunkat csaptuk be vele, mivel legtöbbször ennek során több kárt okoztunk, mint hasznot. Mennyi kártérítést fizet például az ipar, a közlekedés vagy a hulladéktárolók igazgatósága a mezőgazdaságnak azért, hogy mennyiségi és minőségi károkat okoz neki? A dunai vízlépcső nemcsak legtermékenyebb kb. 3000 hektár szántóföldet tette tönkre, hanem az ágvizek és talajvíz-viszonyok megváltozása következtében további 5-6 milliárd korona beruházást fog megkövetelni a Csallóközben, ha meg akarják őrizni a megmaradt földek termőképességét. S ezt az összeget a totalitárius rendszer szakemberei ismerték be! És még hány milliárdot fog megkövetelni az öntözőberendezések kiépítése, amelyeket a Duna által eddig biztosított víz pótlására kell majd megcsinálni?! Ha megnézzük, mennyi pénzt fordított eddig a mezőgazdaság a meliorációnak és rekultivációnak nevezett földkínzásra, az az érzésünk támad, a mezőgazdaságnak nem kevés, hanem túl sok pénze van beruházásokra. A gazdasági problémák megoldása nem áll ellentétben a mezőgazdaság egészségessé tételével. Ennek egyik útját abban látom, hogy a túlhajtott állattenyésztést - mely az egészségügyi szempontból kétes tápszereken alapul, illetve azon, hogy a káros anyagokkal telített növénytermesztési terméket fel lehessen használni- egészséges növényi termékekkel szorítsuk vissza. A kevesebb egészséges termék ugyanis többet ér, mint a sok ártalmas. S#mindez egyformán jó hatással lesz a hazai népességre, mind pedig mezőgazdasági termékeink külföldi piacokon történő értékesítésére...“ -nnyögés a vége Az új idők új hősöket, új példaképeket követelnek, s teremtenek is. Napjaink hőse, irigyelt példaképe a bátor, a merész, rátermett, sikeres vállalkozó. Pörsök Béla példája Az egyik miniszterünk mondta, jegyezte meg a minap a csákányi Pörsök Béla, hogy a legtöbb vállalkozó háza garázsában kezd dolgozni, ám aki kicsit is ad magára, nem éri be ennyivel. Persze a garázstól a saját műhelyig, önálló üzemig hosszú és rögös út vezet. De aki sikeresen végigjárja, elmondhatja, nem élt hiába. Pörsök Béla kárpitos, esztendőkön át egy pozsonyi állami vál-A kárpitot a vállalkozó, Pörsök Béla szabja tálát alkalmazottja volt. Valójában szalagmunkát végzett, mások elképzelései, tervei, ötletei alapján dolgozott, saját alkotókészségét nem igen tehette próbára. Jól keresett, de fizetéséért aránytalanul sokat kellett görcölnie. A rendszerváltás után a fiatalember is elhatározta, iparengedélyt vált ki, vállalkozóként maga kezd kárpitozott bútort készíteni... 1990. április 1 -jén kezdte az erőpróbát. Jó ideig éjt nappallá téve dolgozott, takaros családi házuk alagsorában.- Itt, ezek között a falak között, meg a barkácsmúhelyben láttam hozzá az első bútorok összeállításához - mutatott körbe a helyiségben a Perla, azaz Gyöngy névre keresztelt bútorcsalád minden egyes darabját magam terveztem meg. A garnitúra az ágydíványon kívül fotelból, dupla fotelból, taburettból, rakodósarokból, valamint dohányzóasztalból és zsúrkocsiból áll. Perfekt Perfekt A harminc mintadarab, amelyeket egyedül készített el, óriási sikert aratott.- így utólag talán nagyképű kijelentésnek tűnhet - szögezte le a férfi -, de kezdettől bíztam a vállalkozásomban... A készlet minden ülőalkalmatossága duplán kárpitozott. A bőrrel, vagy szövettel bevont székre, kanapéra tépőzárral, rögzíthető ugyancsak kárpitozott paplanhuzatot is készítünk. Ez könnyen, gyorsan levehető, s a bútoregyüttes olcsón tisztítható, nem kell egy idő után csak ezért újrakárpitoztatni. A mutatós, modern ülőgarnitúra így is olcsóbb, mint hasonló hazai, vagy éppenséggel külföldi gyári termék.- Én mindenki számára elfogadható árakat szabok meg, persze a minőségből sem engedek, minden bútorra egyéves garanciát vállalunk. De nem akarom kiszipolyozni a vásárlót. Csupán tisztes haszonra törekszem. Pörsök Béla a Perfekt nevet adta cégének. A kezdet kezdetén, egy hónap leforgása alatt négy bútoregyüttest bírt elkészíteni. Most már hatodmagával dolgozik. Munkatársait volt kollégái közül válogatta. Ismeri valamennyit, tudta, ki mire képes, s csak a legjobbakat hívta meg magához. Kelendőbb a bőr, mint a szövet Májusban, a Brünni Nemzetközi Vásáron már 180 garnitúrára kapott megrendelést, de a közelmúltban tartott Pozsonyi Duna Menti Vásáron is rendkívül sokan érdeklődtek kínálatuk után. A jó termék önmagát reklámozza, dicséri, állítja a vállalkozó, naponta újabb és újabb megrendeléseket kap, s már most a jövő év második felére jegyzik elő az igényeket. Az ügyintézés, a könyvelés a feleség dolga. A végtulajdonos javaslatára megnézzük terebélyesedő magánüzemét. A kárpitot továbbra is saját maga, otthon szabja ki. A faanyagot Nagymagyaron vágja, szeleteli fel két tehetséges asztalos: Farkas Sándor és Stercel Ottó. A favázra a csákányi - tűzoltószertárból átalakított - bérelt műhelyben kerül rá a kárpit. Ottjártamkor hárman dolgoztak. Nincs selejtes termék- Bélával Pozsonyban is együtt munkálkodtam - szólalt meg elsőként a rangidős Pellérdi László -, ismerjük egymást, tudom, hogy ügyes szakember. Nekem így nem kell ingáznom sem. Előző munkahelyemen öreg bútorok reparálását végeztem, itt viszont vadonatúj portékákat készíthetek.- A tulajdonos megbecsül - vette át a szót a szaktársa, Varga László -, igaz, precíz munkát követel, ám fizet is érte becsülettel. Minden apró hibát felfedez. Olyankor szerszámot ragad és a vétkes dolgozó szeme láttára helyrehozza... Ez felér egy fegyelmivel. Pályakóstolgató kárpitosinas is dolgozik a tapasztalt szakik felügyelete alatt Világi Gábor, örömmel mondta, jobb helyre nem is kerülhetett volna. A szlovák fővárosban tanul, a tandíját Pörsök Pellérdi László és Varga László felügyelete mellett dolgozik a kezdő Világi Gábor is. (A szerző felvételei) Béla fizeti, a szakma mesterfogásait pedig a vállalkozónál igyekszik elsajátítani.- A munkámért - büszkélkedett - már most is kapok fizetést, s szeretnék a szakvizsga után is Béla bácsinál dolgozni. Nálunk nincs hulladék A cég a bőrhulladékot tovább hasznosítja. A maradékokból egy bedolgozó tűzött párnákat meg bélelt dzsekiket varr. Akad e vállalkozó fiatalembernek irigye is szép számmal. Szeretett volna a faluban egy elárvult portát vásárolni, ám - ki tudja, miért - nem kaphatta meg a beépített területet. Kénytelen volt hát telket vásárolni, ahová a jövő tavaszig felépíti saját üzemét. Pörsök Béla lelkes futballista is, a közeljövőben szeretné a helyi labdarúgó csapatot anyagilag is támogatni. A nyersanyag beszerzése számára nem gond, ám rengeteg idejét elrabolja. Szerencse, hogy a menedzsere, Klempa Tibor kiváló üzletkövő s remek anyagbeszerző. A vállalkozó csákányi férfi 700 ezer korona bankhitellel fogott a cég alapítása után munkához. Zolczer László Azt mondta a múlt héten a tévés kerékasztalnál a cseh privatizációs miniszter, szekérderékkal kapják minden napa vállalatok saját privatizációs tervezeteit, szinte elbírálni sem képesek azokat. Hiába, nagyban államtalanítunk. S aki haladni akar a korral, megpróbál maga államtalanítani, nehogy az állam tegye meg helyette, mert nem biztos, hogy abban lesz köszönet. Ha igaz, amit a miniszter mondott, nem mindenki vár felsőbb döntésre, felsőbb utasításra, elvégre az alfa már adott: ebben az országban rövidesen nem a miénk lesz a gyár, hanem a részvényeseké: nem a miénk lesz a föld, hanem Jánosé, Jóskáé, Pista bácsié - no meg az államé, s a szövetkezet, ha - megmarad és - gazdálkodni akar rajta, majd bérbe veheti Jánostól, Jóskától, Pista bácsitól, vagy az államtól. Ha János, Jóska vagy Pista bácsi a mai sanyarú állapotot látva nem igényelné vissza jövő év decemberének végéig a földet, akko az is az államé lenne, s az ö földjeik után is az állami földalapnak kéne az árendát befizetni. Árendát tehát a privatizálás után minden mezőgazdasági szövetkezet köteles lesz fizetni, még akkor is, ha a mostani vezetés meggyőzi a földtulajdonos-tagokat, hogy ne igényeljék vissza a földjüket, mert ,,akkor szétverik a szövetkezetei“. Csak akkor épp azok a tagjai, akik ,,birtokon belül lennének“ még a szövetkezetben is, többé már nem lesznek földtulajdonosok. És saját butaságuk árát árenda formájában meg is kell majd fizetniük. Mindez arról jutott eszembe, hogy miniszter szerint sokaknak van elképzelésük. Én a mezőgazdasági szövetkezetek zömében csak kivárást tapasztaltam, meg sértődést, ha valaki mégis kérni merte a földjét. Pedig most az lenne az igazi, ha minden tag egykori földtulajdonos lenne, mind kivenné ,,papíron“ a földjét, s úgy lenne képes egy szövetkezet megmaradni, és újítva termelni. Mert akkor a tagok egyike sem kérne árendát a másiktól vagy a szövetkezettől, csak az éves hasznon osztoznának meg - ők döntenék el, milyen alapon. Egy szövetkezeti elnök ismerősöm mondta: kilencvenben a szövetségtől kaptak egy megbízatást, hogy nevesítsék a vagyont a tagság közt. Két nappal a határidő lejárta előtt összeült a vezetés és eldöntötte, a vagyon 85 százaléka marad közös tulajdon, a tizenöt százalékot meg szétírták a tagok közt a ledolgozott évek és az éves kereset függvényében. Rajtuk meg rajtam kívül erről a ,,privatizálásról“ kevesen tudnak. S nem tudom, megköszönné-e a tagság, ha tudná, mi történt. S most az én szövetkezeti elnököm is várja a felsőbb utasítást, a parlamenti döntést, miközben nyög az adósságok terhe alatt. De hát nem akarásnak... -ts-
