Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)

1991-10-15 / 202. szám

2 Szabad ÚJSÁG 1991. október 15. FrantiSek mikloSko sznt­elnök vezetésével tegnap szlovák parla­menti küldöttség utazott Belgiumba, öt­napos hivatalos baráti látogatásra. A kül­döttséget Willy Burgen fogadja, a Való­­niai Regionális Tanács elnöke, akinek meghívására a látogatás megvalósul. A küldöttségre gazdag program, sok tárgya­lás, vállalatok és intézmények meglátoga­tása vár. .A ZÖLDEK CSEHORSZÁGI PARTJA a feddhetetlenségi törvényt fe­leslegesnek tartja, amely elvonja a figyel­met a társadalom valódi problémáiról. Már korábban határozottan állást kellett volna foglalni Csehszlovákia szocialista korszakát illetően, elvi módon elítélni a CSKP vezető rétegét, nem pedig most, amikor a törvény a régi struktúrák kevés­bé jelentős képviselőit érinti —jelentette ki Miloslav Kejval pártelnök. A CSEH ÉS A SZLOVÁK felsőfokú oktatásügy jelenlegi helyzetét és fejlődé­sének lehetőségeit hivatott megítélni a Gazdasági Fejlesztés és Együttműködés Szervezetének szakembercsoportja, amely két héten keresztül tartózkodik ha­zánkban. Besztercebányán a napokban a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet két új automata ellenőrző állomását szerel­ték fel. így Pozsony, Kassa és Rózsahegy után Közép-Szlovákia központjában is ál­lomás ellenőrzi a légkör tisztaságát. A térségben az év végéig Garamszentke­­reszten is hasonló ellenőrző állomást sze­relnek fel, melynek célja hozzájárulni az Alacsony-Tátra vidékének természet és környezetvédelméhez. A DOMAÍLICEI járásban fekvő Postfekova község lakói már több nap óta hiába próbálnak kapcsolatba lépni Prekopakra horvátországi faluval, ahol többségükben csehek élnek, és a domaü­­licei helységgel 1986 óta tartanak fenn állandó testvéri kapcsolatokat. „Arról kaptunk hírt, hogy a falu gyakorlatilag már nem létezik, lerombolták a harcok folyamán. Szeretnénk ottani honfitársa­inknak segítséget nyújtani” — közölte a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársával Jan Holoubek, a község néprajzi együtte­sének vezetője. Transservis néven tegnaptól új szolgáltatást vezetett be Pozsonyban a Csehszlovák Vöröskereszt Szlovákiai Bi­zottsága. A 07/55310-es telefonszámon állandó szolgálat nyújt folyamatos infor­mációkat arról, milyen városokban mi­lyen a kórházak vértartaléka. A Transser­­vis így jelentősen meggyorsítja a sürgős esetekben annyira szükséges vér gyors és hatékony szétosztását. Száraz kullancs díjat hozott létre a napokban Prágában a Grafikusok Egyesülete. Zdenék Vlach alelnök hang­súlyozta, hogy egy lényegében holt kép- . zőművészeti műfaj újjáélesztését céloz­zák meg, amelynek hazánkban jelentős hagyományai voltak. A filmplakát zsáne­­réről van szó, amellyel csehszlovák művé­szek rendszeresen nemzetközi elismeré­seket szereztek. Az újonnan alapított díj, ahogy neve is utal rá, a parazitizmust jelképezi, az agresszív, ízetlen és primitív plakátokra reagál. A Száraz Kullancs dí­jat elsőként az USA Filmművészeti Aka­démiájának ítélték oda. A. GYERMEKFILMEK FESZTI­VÁLJÁT nyitották meg immár 23. alka­lommal tegnap Ostraván és Karlovy Varyban. A Barrandov és a Zlín filmstú­diók hat filmje verseng majd a legkisebb nézők rokonszenvéért. A fesztivál ünne­pélyes eredményhirdetésére és a győztes filmek bemutatására október 16-án kerül sor.<# Ö tnapos NEMZETKÖZI szemi­nárium kezdődött tegnap Prágában a szövetségi és munkaügyi minisztérium, il­letve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet rendezésében. A szeminárium fő témái között a férfiak és nők egyenjogú helyze­tének és társadalomban betöltött szere­pének, a politikai okokból diszkriminált személyek társadalmi megkülönbözteté­sének kérdései állnak. „Sztálin menyasszonya” Kassán Csütörtökön lesz Kassán Bacsó Péter „Sztálin menyasszonya” című filmjének csehszlovákiai bemutató­ja. A 20.00 órakor, a Tótra moziban kezdődő filmvetítésen részt vesz a kassai születésű világhírű filmren­dező is. A bemutató után az AMICUS 5 szö­vetség és a Csemadok kassai területi választmánya — vagyis a rendezők — talólkozóra-beszélgetésre hívja meg a közönséget Bacsó Péterrel A hét legfontosabb kérdése * Kell a novella? Az FMK az MDF Liberális Fórumán A szabadelvűség jegyében Václav Havel köztársasági elnök va­sárnapi lányi beszédében elmondta, va­lószínű, hogy a lusztrálásról szóló tör­vény aláírásával egyidőben annak novel­láját is javasolni fogja. A Csehszlovák Sajtóiroda ezért ezzel a kérdéssel for­dult a parlamenti [tártok és mozgalmak képviselőihez: „Ön szerint módosítani kellene a lusztrálási törvényt? Amennyi­ben nem, miért nem? Amennyiben igen, hogyan kellene azt módosítani és mi­ért?” Jozef Kuíerák, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen elnöke: ,A lusztrálási tör­vény a társadalmi demokrácia védelmé­nek természetes eszköze. Ma mégjiatá­­rozottan nem állapítható meg, kell-e a törvényt módosítani vagy sem, azt majd annak használata mutatja meg. De ha módosítják, annak nem szabad a törvény alóli személyes kivételezéseket lehetővé tennie.” Rudolf Filkus, a Demokratikus Szlo­­vákiárét Mozgalom Tanácsának elnöke: „A törvény novelláját a következő for­mában képzelnénk el: a társadalmi élet megtisztítását kívánjuk, de jogi úton, amely személyi felelősségre vonáson alapul. A demokratikus társadalomban nem egy bizottság, csakis a bíróság jogo­sult a bűnösség vagy ártatlanság eldön­tésére.” Gyurovszky S. László, a Független Magyar Kezdeményezés vezetőségi tag­ja: „Az ún. lusztrációs törvényt a Szövet­ségi Gyűlésben többségi szavazással fo­gadták el és képviselőink mind mellette szavaztak. A törvénymódosítást nem tá­mogatjuk. Amennyiben a törvény nem felel meg a csehszlovák alkotmánynak, annak elbírálása az alkotmánybíróság dolga.” Peter MiíSík, a Demokrata Párt alel­­nöke: „A feddhetetlenségi törvény nem az ötvenes évekbe, vagy a normalizációs időszakba való visszatérést jelenti, ahogy azt sokan magyarázni próbálják. Az csak megakadályozza, hogy olyan emberek kerüljenek vezető pozíciókba, akik az átalakulási folyamatokat tudato­san fékezik. Éppen ezért a DP már janu­árban kezdeményezte a törvény elfoga­dását és egyetért annak formájával.” A Demokrata Párt rendületlenül A szövetségi államformáért A Közös Államért polgári kezdemé­nyezéshez egyöntetűen csatlakoznak a Demokrata Párt képviselői és tagjai — hangsúlyozta Ján Holíík, a párt elnöke a tegnapi szokásos pozsonyi sajtótájékoz­tatón. Kifejtette, hogy a közös demokra­tikus állam, a szövetségi köztársaság a gazdasági fellendülés és politikai stabili­tás záloga. Mindazon igyekezet, amely a közös állam jövőbeli létét kérdőjelezi meg, nem a nemzeti érdekeket védi, ha­nem veszélyezteti az ország gazdaságát és állampolgárai szociális biztonságát. Ezek a gondolatok Ján Holéík tájékoztatása szerint elhangzottak vasárnap a Luhaéo­­vicében lezajlott politikai pártok és moz­galmak, valamint polgári kezdeményezé­sek közös tanácskozásán is. Peter MKSík ügyvezető alelnök a nemrég elfogadott feddhetetlenségi tör­vényt minősítette. Meglepetésének adott hangot amiatt, hogy például a Pol­gári Mozgalom is megkérdőjelezi a lusztrálási törvényt. „Jómagam nem lá­tok semmi okot arra, hogy valaki kétel­kedjen ebben a törvényben, hiszen azt a legfelsőbb törvényhozó szerv hagyta jó­vá. A Demokrata Párt régebben is azt állította, hogy ennek már hamarabb meg kellett volna történnie. Nem érthetek egyet azzal sem, hogy ezt törvényt a »bo­szorkányüldözés« újabb hullámának nyilvánítsák. Nem másról, a társadalom megtisztításáról van szó. Arról, hogy ve­zető tisztségeket ne tölthessenek be olyan állampolgárok, akiknek nem érde­kük a gazdaságilag jól működő, demok­ratikus társadalom felépítése.” A PFK eljárást kezdeményez Szombaton és vasárnap Miskol­con tartotta alakuló ülését a Magyar Demokrata Fórum liberális irányza­ta. A kétnapos tanácskozáson ven­dégként részt vett a Független Ma­gyar Kezdeményezés küldöttsége is: Tóth Károly főtitkár, Molnár Miri­am, az FMK Külügyi Tanácsának a tagja, valamint Tóth Lajos választ­mányi tag. Az MDF tagsága körében már ré­góta megfogalmazódott az az igény, hogy a konzervatív liberális elveket val­lók közös platformot alakítsanak ki a párt keretein belüL Az FMK és az MDF bővülő kapcsolatairól tanúsko­dik, hogy az FMK küldöttségét meghív­ták a tanácskozásra. Tóth Károly hazaérkezésük után elmondta, hogy az FMK nagyra ér­tékeli az MDF-en belül a konzerva­tív szabadelvű irányzat zászlóbontá­sát. Olyan gazdag együttműködési lehetőséget nyújt a Fórum létrejöt­te, amellyel az FMK-nak a jövőben élnie kell. „Küldöttségünk szomba­ton részt vett azon a fogadáson, me­lyet Antall József kormányfő és Sza­bad György, a Magyar Országgyűlés elnöke adott a megyei vezetők és a külföldi vendégek számára. Nagy öröm volt számunkra, hogy az FMK-t ezen a fó rumon külön üd­vözölték. Megbeszéléseink során és a vasárnapi felszólalásomban annak a reményünknek adtam hangot, hogy a közép-európai pártok több­sége magáévá teszi a liberális mini­mumot és ez megteremtheti együtt­működésük alapját. Nekünk kisebb­ségi magyaroknak ez létérdekünk.” (Az FMK sajtószolgálata) Nem lehet „tiszta” (Folytatás az Toldatról) Lassan haladnak előre, aminek egyik fő oka, hogy a parlamenti pár­tok a közös állam kérdésében még mindig változtatják álláspontjaikat, következetlenek, kibúvókat keres­nek. Annak ellenére, hogy megegye­zés született abban: az alkotmányok létrehozásában alulról építkezünk — vagyis elsődleges a köztársaságok alkotmánya, s azt követi a szövetségi — több párt és mozgalom „tiszta” szlovák alkotmányt szorgalmaz. A „tiszta” alatt azt kell értenünk, hogy az nem tartalmazna mégcsak emlí­tést sem a föderációról. Ilyen „tisz­ta” alkotmány — képtelenség! A szlovákiai köztársasági elnöki tiszt­ség körüli viták sem viszik előre az ügyet, s szorgalmazóik előtt érezhe­tően az önálló Szlovákia képe lebeg. A Szövetségi Gyűlés nyolctagú kül­döttsége háromnapos magyarországi tárgyalásainak tanulságairól is beszá­moltak a mozgatom képviselői. A láto­gatás — amely Josef Vavrousek szö­vetségi környezetvédelmi miniszter kö­­zelmúlti tárgyalásaihoz kapcsolódott — figyelmének homlokterében Bős— Nagymaros közös problémája állt. A magyar Országgyűlésben a bősi vízlép­cső ügye még mindig politikai kérdés. Abban az esetben, ha a közös ma­gyar—csehszlovák szakembercsoport véleményt mond, meg van a lehetőség arra, hogy kompromisszumos megol­dás születhessen a bősi vízerőmű mind­két ország számára elfogadható befeje­zéséről. A magyar parlamenti képvise­lőkkel folytatott tárgyalásokat — az együttműködés széleskörű lehetőségei­ről is nézetet cseréltek — eredményes­nek és hasznosnak minősítették.-zsár-OSART-küldöttség Dukovanyban Akasztani nem akarunk, de Nemzetközi felügyelet A volt CSKP Központi Bizottsága El­nöksége tagjai és egyéb párttisztségvise­lők ellen, akiknek tevékenysége 1948 és 1989 között Csehszlovákia lakosságának alapvető emberi jogait sértette meg, a Politikai Foglyok Konföderációja bűn­vádi eljárást kezdeményez — jelentette be a párt tegnapi pozsonyi sajtóértekez­letén annak elnöke, Július Porubsky. A feljelentést a sajtótájékoztató után be is nyújtották Szlovákia Főügyészségének. Az említetteken kívül az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének tag­jait, a volt járási és kerületi bizottságok vezetőtitkárait, valamint a volt szövetsé­gi és a szlovák belügyminisztereket, azoknak helyetteseit is be akarja perelni a PFK. „Senkire sem akarunk lőni, nem akarunk senkit akasztani, de né­ven akarjuk nevezni azokat, akik az el­múlt évtizedekben az emberi jogokat lábbal tiporták hazánkban” — hangsú­lyozta Július Porubsky. Hozzátette, hogy Szlovákiában az állampolgárok egyre in­kább közönbössé válnak a demokratikus állam építése iránt, és nagyfokú bizal­••• matlanság hatalmasodik el rajtuk. Az el­fogadott feddhetetlenségi törvény, sze­rinte — nagyon helyesen — a társada­lom megtisztítására szólít fel. A PFK kezdeményezése szerint például Alexan­der Dubéeket, a Szövetségi Gyűlés elnö­két is felelősségre kellene vonni, s bűn­vádi eljárást indítani ellene. Ma folytatódott a Benzina vállalat 7-es számú opavai üzemében a felszíni tartályból elfolyt fűtőolaj okozta kör­nyezetszennyezés következményeinek felszámolása. A sajtóirodának tegnap adott tájé­koztató szerint szombaton, október 12-én, eddig ismeretlen mennyiségű fűtőolaj a felfogótartályból kifolyva az esővízvezetéken keresztül a városi szennyvízcsatorna-hálózatba jutott. Szakértői szervezetek és vállalatok Tegnaptól kezdve október 25-éig a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomener­giai Hivatal OSART-missziójának fel­ügyelői ellenőrzik a dukovanyi atom­erőmű karbantartásának színvonalát. A tegnapi, az atomenergetika irányí­tásával és a Dukovany erőmű munka­összefogásával azonnali intézkedések léptek életbe, hogy megakadályozzák a fűtőolajnak az opavai szennyvíztisztí­tó állomás biológiai tisztítórészlegébe jutását. A tűzoltóegyesület emberei az Opava folyón esetleges katasztrófa megelőzése céljából ideiglenes merü­lőfalakat helyeztek el. A mazut elfogásának okait, az ez év szeptemberében defektoszkópos vizsgálatnak alávetett tartályból, to­vább vizsgálják. szervezésével foglalkozó bevezető után a felügyelők tizennégy napon keresztül ellenőrzik majd a karbantartás irányítá­si mozzanatait, a kezelő személyzet fel­­készültségét és szakmai ismereteit, a ja­vítási tervezetet, a szállítói szervezetek részvételét stb. Megismerkednek a kar­bantartás véghezvitelének rendszerével, a diagnosztikai berendezésekkel és ér­tékelik a karbantartási munkák kivitele­zését. A Bécsben székelő Nemzetközi Atomenergetikai Hivatal OSART szak­csoportjának programja nemzetközi szakértői csoportok kiküldését szervezi az atomerőművekbe, amely csoportok célja az erőművek üzembiztonságának ellenőrzése. Az OSART-misszió első ízben 1989-ben járt Dukovanyban, majd a következő év novemberében újabb csoport érkezett, hogy ellenőriz­ze a megállapított intézkedések végre­hajtását. Mazut a lefolyóban A hitelbank új intézkedései A vállalkozók segítésére Az Általános Hitelbank tőkeerős­ségének növelése és a hitelek megté­rülésének nagyobb biztonsága (az állami vállalatok adósságcsökkenté­se következtében) a hitelbank olyan intézkedéseinek életbe léptetését te­szi lehetővé, amelyek a vállalkozók segítését szolgáló források erősítésé­ben és az ügyfelek fizetőképességé­nek növelésében nyilvánulnak meg. 1991. október 15-én (azaz ma) a következő konkrét intézkedések lép­nek életbe: 1. Az évi 21 százalékos kamatú hitelek kamatlábainak egyszeri csökkentése azon esetekben, ame­lyekben a folyó hitelek kamatlába 21,1 és 24 százalék között mozog. Ez az intézkedés a 7 milliárd koro­nán felüli tételű hitelekre vonatko­zik. 2. Az újonnan nyújtott rövidlejá­ratú hitelek kamatlábainak csök­kentése évi 15-ről 13,5 százalékra, a közepes lejáratú hitelek kamatlá­bai 16-ről 14-re, a hosszúlejáratúa­­ké 17-ről 15 százalékra csökken. Az Általános Hitelbank a hitelpo­litikájában egyéb változásokat is ter­vez, melyek megvalósítása az egyéb pénzintézeteknek a hitelbankban lé­vő betéteinek a kamatozásáról foly­tatott tárgyalásoktól függenek. Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1991. október 15-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 50,95 51,97 51,46 49,63 52,77 51,20 Ausztrál dollár 23,68 24,16 23,92 22,75 24,45 23,60 Belga frank (100) 84,99 86,71 85,85 82,77 88,05 85,41 Dán korona 4,54 4,64 4,59 4,41 4,71 4,56 Finn márka 7,19 7,33 7,26 6.97 7,45 7,21 Francia frank 5,14 5,24 5,19 5,00 5,32 5,16 Görög drachma (100) 15,73 16,05 15,89 14,68 16,22 15,45 Holland forint 15,53 15,85 15,69 15,13 16,09 15,61 ír font 46,80 47,74 47,27 45,11 48,47 46,79 Japán jen (100) 22,98 23,44 23,21 22,41 23,73 23,07 Kanadai dollár 26,24 26,28 26,51 25,56 27,12 26,34 Luxemburgi frank (100) 84,99 86,71 85,85 81,91 88,03 84,97 Német márka 17,50 17,86 17,68 17,22 18,14 17,68 Norvég korona 4,47 4,57 4,52 4,34 4,64 4,49 Olasz líra (1000) 23,40 23,88 23,64 22,80 24,24 23,52 Osztrák schilling 2,48 2,54 2.51 2,45 2,57 2,51 Portugál escudo (100) 20,37 20,79 20,58 19,46 21,08 20,27 Spanyol peseta (100) 27,74 28,30 28,02 26,97 28,67 27,82 Svájci frank 20,03 20,43 20,23 19,70 20,76 20,23 Svéd korona 4,80 4,90 4,85 4,66 4,98 4,82 USA-dollár 29,63 30,23 29,93 29,23 30,63 29,93

Next

/
Thumbnails
Contents