Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)

1991-10-12 / 200. szám

4 Szabad ÚJSÁG 1991. október 12. Adótörvények készülőben Hány bőr nyúzható le az emberről? Mögöttünk van a szlovák parlament 17. ülésének nagyobbik része, amelytől megkezdése előtt, oly sokat vártak oly sokan. Eme elvárások fokozására még a jó öreg „meetin­­geket“ is felelevenítették (pro és kontra kicsengéssel), ország­világ előtt nyomatékosan felmutatandó mindkét tábor erejét, szán­dékait. Ha pszichológusokat kérdeznénk meg e jelenségről, bizo­nyára elmondanák, hogy a félelmekkel, gátlásokkal telt emberek - gyerekek? - szokása ez: minél nagyobb kiáltással ráijeszteni a másikra. A készülő ingatlanadó-törvényekről Dr. SZABÓ REZSÖvel (EPM), az SZNT képviselőjével beszélgetünk- Legszívesebben a címben fel­tett kérdéssel kezdeném, ha nincs ellenére, képviselő úr...- Maradjunk csak nyugodtan a kér­désnél. Azt mondják: hét bőrt lehet lehúzni az emberről, kettőt a rókáról, mert az ravaszabb. De komolyra for­dítva a szót: ha jól számolom, tényleg hét olyan törvény lesz, amely majd az adózást szabályozza. Lesz a béradó - mint eddig is csak kissé más alapokon, lesz az ingatlanadó a föld és a ház után, lesz az úthasználati adó a közlekedési eszközök után, lesz a forgalmi adó, a hozzáadottérték­­adó, a nyereségadó, az örökösödési és az ajándékozási adó...- Tehát hét adó lesz. De mi az adó?- Hogy mi az adó? A tisztességes állam egyetlen bevétele. A tisztesség­telen állam más bevételekre is törek­szik, a hatalmát felhasználva maga akar lenni az egyetlen vállalkozó; azt szeretné, ha minden vállalkozásból az övé lenne minden nyereség. Eddig az volt, hogy a gyárak, az üzemek, a föl­dek - ha úgy nézett is ki, hogy azok szövetkezetiek - mind az ó tulajdonát képezték. Az állam szabta meg az árakat, a béreket, és csodálatos ,,csa­varásokkal" odáig fejlesztette ezt a rendszert, hogy a végén már semmi sem felelt meg a valós értékének. Az a piacgazdálkodási rendszer, amely­nek most létre kell jönnie, nem az öskapitalizmus rendszere, hanem a modern európai kapitalizmusé, mely elsősorban az adókból tartja el magát. Nyugat-Európában még a volt állami vállalatokat - Angliában pl. a vasutat is - magánkézbe adták, mert abból indultak ki, hogy mindenki maga tudja a legjobban gondozni azt, ami az övé, s az állam a megtermelt nyereség után vont le adókat.- Csakhogy mi még nagyon-na­­gyon messze vagyunk a modern kapitalizmustól!- De bizony hogy messze! Előbb még privatizálnunk kell.- Miközben hét bőrt húznak le az emberről...- Az adót én két szempontból néz­ném meg mint szükséges rosszat. Először: az adó az államnak az a be­vétele, amelyet felhasznál annak a szociális védőhálónak az elkészíté­sére, melyről ma még jóval keveseb­bet beszélünk, mint a szociális piac­­gazdaságról. Ebben a védőhálóban mindannyian benne vagyunk, mert a változások anyagi-szociális vetüle­­teit mindnyájan érezzük. A másik do­log: az adó ösztöke is. Az ösztökével valamikor az igavonó állat tomporát döfködték, hogy nagyobb erőkifejtésre ösztönözzék. Nos, ilyen ösztöke az adó is. Nemrég Rózsa Ernő képviselő­társammal beszélgettünk az ingat­lanadóról, a földadóról, amikor egy pozsonyeperjesi ismerősünk azt mondta, neki ugyan van földje, benn a szövetkezetben, de ott azt mondták, még arra sincs pénz, hogy a béreket kifizessék, nemhogy a tulajdonosok­nak bérleti díjat, árendát fizessenek! Ott megmagyaráztuk: a földtörvény második paragrafusa kimondja, ha nem a tulajdonos műveli meg a földet, bérleti díjra van joga. Erre a bérleti díjra pedig a földtörvény életbe lépé­sének napjától, tehát 1991. június 24- étöl van joga, s ez az árenda alapul szolgál arra, hogy a tulajdonos a földje után adózzon.- Csakhogy szerintem jelenleg nincs olyan helyzetben a mezőgaz­daság, hogy képes legyen a szövet­kezet annyi bérleti díjat fizetni, amennyiből a földadó befizetése után még a tulajdonosnak is marad­na valami.- A földtörvény szerint a maximális hektáronkénti földadó háromezer ko­rona. Na most ez a háromezer korona hogyan válik ösztökélövé? Most már megszűnt az, hogy hazaáruló bitang, aki a földjét nem veti be, a földdel most már mindenki azt csinál, amit akar. Ha gyomot akar rajta termeszteni, gyomot termeszt, ha golfpályát akar csinálni rajta, golfpályát csinál, de a hárome­zer koronát a legjobb minőségű föld után meg kell fizetni. Tehát kénysze­rítve lesz az ember az adóval arra, hogy a földjéről gondoskodjék. Egy szövetkezet is csak akkor veheti bérbe a tulajdonostól a földet, ha ki tudja majd fizetni a bérleti díjat, az adót a tevékenysége után, a munkabére­ket, és még beruházásra is marad neki. A sorrend ilyen lesz. S ha egy szövetkezet tönkremegy, elárverezik a vagyonát, és a bevételből fogják kifizetni a tulajdonosnak a bérleti díjat.- Csakhogy adót minden évben kell fizetnie a tulajdonosnak! Akkor is, ha a szövetkezet már tönkre­ment.- Annak az embernek, akinek ott lesz a szövetkezetben a földje, miköz­ben mondjuk ő Pozsonyban él és dolgozik, szintén érdeke lesz, hogy ne menjen tönkre a szövetkezet, mert akkor neki nem fog árendát fizetni senki. Ezért vagy talál másik bérlőt, vagy maga lesz kénytelen hazamenni és megművelni a földet, mert az adót be kell fizetnie az államnak. És bérleti dijat fizet majd a szövetkezet azokért a földekért is az állami földalapnak, amelyeket az államtól bérel. Ez az adó tehát így válik rugójává, beinditójává az egész mezőgazdasági terme­lésnek.- Tehát hiú ábránd és félreveze­tés az, amikor a szövetkezetek je­lenlegi vezetői és tagjai arra biztat­ják az embereket, hogy ne igényel­jék vissza a földjeiket, mert akkor lényegében változatlanul fennma­rad a közös gazdaság. Az igazság az, hogy a vissza nem kért föld is a földalapba kerül, s ezért majd az állam követel árendát, így a vég­eredmény szempontjából a szövet­kezetnek csaknem mindegy, kinek fizet; legfeljebb néhány lehetséges földtulajdonos válik 1992. decem­ber 31 -e után - egy ilyen kampány következtében - földönkívülivé.- A mi mozgalmunk nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy mindenki rendezze a tulajdonviszo­nyait. Addig vagyunk ezen a helyen otthon, amíg a föld, amelyen állunk, a miénk. Hangoztatjuk azt is, hogy a földet eladni nem szabad; nem sza­bad megengednünk, hogy kihúzzák alólunk a talajt. És egy szövetkezet­nek is jobb lesz, ha a tulajdonosok is ott lesznek a tagjai között, mintha idegenén gazdálkodnának.- Mi történik akkor, ha mégis úgy alakul, hogy a földtulajdonos nem tudja kifizetni az adót?-Akkor a földjéből elárvereznek annyit, amennyi az adó értéke.- Valaha az adóterheket betáb­lázták az ingatlanokra...->Ez a lehetőség megvan most is; ráterhelhetik a földre a tartozásokat. A bank erre kölcsönt is ad, de ha én ezt így csinálom, négy év alatt kamat formájában még egyszer kifizettetik velem a felvett összeget. Azt mondom tehát, ha az adott egyénnek nincs olyan konkrét elképzelése, amellyel egy év leforgása alatt nagyobb jöve­delmet tud magának biztosítani, mint az említett kamat összege, nem éri meg a rátábláztatás. Akkor jobban megéri a földeladás, mert azután nincs kamat. Nem mondom azt, hogy a vállalkozás könnyű dolog. Sok a buktatója, sok kinnal-keserwel jár; emberpróbáló dolog lesz, el is lehet benne bukni. Mégsem szabad most megijedni és veszni hagyni az egykori tulajdonosoknak a földjeiket.- A készülő ingatlanadó-törvény egyértelműen kimondja, hogy a tu­lajdonos köteles az adót fizetni, vagy tartalmaz más megoldást is? Végtére is átmeneti időszakban élünk!- Két lehetőség van a törvényben. Az egyik megoldás filozófiája szerint minden termény azt illet meg, aki a föld tulajdonosa, s ennek értelmé­ben csak a tulajdonos lehet adóköte­les. A másik variáció szerint a föld holt dolog, hasznot csak akkor hajt, ha megművelik, így a művelőjét illetik meg a javak is, meg természetesen az adófizetési kötelezettség is. Ez, hang­súlyozom, egy átmeneti időszakra len­ne megoldás. Ha ezt a változatot sza­vazná meg a parlament, akkor a telek­könyvbe bejegyzett használó fizetné az adót.- Az ingatlanadó azonban nem csupán földadót jelent. Ingatlan a ház, a telek, az üdülő, a kert is.- A családi házra, telekre, kertre, üdülőre, garázsra kivethető ingatlan­adó összege az adott ingatlan értéké­ből indul ki. Adózni azon a helyen kell majd utána, ahol van. A helyi községi hivatal és a helyi képviselőtestület szabja meg ezeket az értékeket, mivel az adókat is a község kapja majd.- Teljes egészében a községben marad az adó, vagy az államkasszá­ba kell befizetni, s onnan valahány százalékot visszautalnak majd, mint most is történik?- Én úgy tudom, hogy teljes egé­szében ott marad helyben az adó. A községnek ezért alaposan meg kell fontolnia, hogyan értékeli fel az ingat­lanokat, mivel az így befizetett pénzzel kell majd gazdálkodnia. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a kivethető adó az ingatlan egy koronájára 0,005-tól 0,01 koronáig mozoghat. A községnek okosnak kell lennie, hogy helyi adópo­litikájával is magához csábítsa az em­bereket. Ne akarjon rögtön minél na­gyobbat harapni, hanem maradjon meg egy reális szinten. Tartalmaz a törvényjavaslat olyan cikkelyeket is, hogy az új házak, vagy a felújított régi házak hány évig mentesek az adó­tól... De ezekről még korai lenne beszélni, hiszen a törvény vitája során sok részlet megváltozik még a parla­mentben.- Úgy gondolom, bármilyen lesz az adótörvény, óriási feszültségek is lesznek a társadalomban a beve­zetésekor, mert a megélhetés már ma sem könnyű, ez pedig további terhet jelent. A másik pedig: az emberek nehezen fogják „lenyelni“, hogy az, akinek volt mondjuk két­milliója egy új házra, tíz-tizenöt évig nem fizet adót, miközben egy kis­nyugdíjas kénytelen lesz mondjuk a maga nem is túl komfortos háza után ötszáz-ezer, vagy még több korona adót fizetni.- Egy kétszáz-kétszázötvenezer korona értékű ház évi átlagadója a ter­vezet szerint úgy ötszáz korona lesz. Ezt a pénzügyi szakemberek kiszámí­tották és a 150 képviselő kezébe ad­ták. Most a képviselőkön a sor, hogy helyi ismereteik és a megélhetési vi­szonyok alapján egy olyan törvényt alkossanak, amely az emberek több­sége számára még elviselhető lesz. Az adórendszerek nyugaton is hason­lóak ugyan, de államonként vannak sajátosságaik, mert minden állam ma­ga ismeri legjobban a saját körülmé­nyeit. A modern adó elmélete abból indul ki, hogy többet fizessen az, aki­nek van miből fizetnie, és kevesebbet, akinek kis jövedelme van. Ezt kell az adózásban érvényesíteni nálunk is. Időről időre - amikor a társadalmi rétegek megélhetési viszonyaiban el­mozdulás következik be - nyugaton is változik az adórendszer, hogy a lehető legigazságosabb legyen. Nekünk az idei őszön egyik nagy felelősségünk olyan adótörvényt megalkotni, amely tisztességes bevételhez juttatja az ál­lamot, de úgy, hogy közben a polgárt, az egyes embert sem sújtja agyon.- Úgy legyen! És köszönöm a be­szélgetést. N. GYURKOVITS RÓZA A játék persze ennél sokkal komolyabb, s a tétje valóban rendkívüli. Körös-körül forrongó, robbanó világunkban önmagát csaphatja be az, aki alábecsüli eme társadalmi mozgások veszé­lyeit, vagy éppen legyint néhány, az első pillantásra periférikusnak tűnő jelenségre. A szlovák parlament ülése ed­dig nem hozott semmi szenzációt. Látszólag. Sima lefolyású volt, a kormány és a koalíció kapott egy-két jól megérdemelt pofont, az ellenzék pedig, élén a Szlovák Nemzeti Párt csupaagy képvise­lőivel, bebizonyította, hogy ez a parlament fejlődőképes, s min­den egyéb jóslat ellenére ismét­­csak meg tudja hódítani a lehetet­lent: igenis, képes megint és me­gint alulmúlni önmagát. A szep­tember 26- vita ennek iskolapél­dája volt. Mert nemcsak egymás derék szapulására került sor, ha­nem egynémely képviselőtársunk kijelentései az alkotmány és a büntető törvénykönyv számos paragrafusát remegtették volna meg - egy jogállamban. Itt viszont a parlament elnöke hangos ejnye­­bejnyét mondott és megkérte a képviselő urat, ugyan kérne már bocsánatot minősíthetetlen kije­lentéseiért; a kormánykoalíció képviselői csakúgy, mint az elnök­ség tagjai „vastagon“ bizonygat­ták egymásnak, hogy most aztán már lépni kellene, meg az ilyesmit már nem lehet hagyni, és a többi; csak tenni éppen senki nem tett semmit. Hangoskodni főleg a „mezei szabadcsapatok“ - az SZNP és a DSZM tagjai, Brnák képviselő úr és a Zöldek Pártjának - néhány képviselője hangoskodott, kevés sikerrel. Egyik társunk fel is sóhaj­tott közben: nálunk már a fű is nemzeti színű. így igaz; bár a zöl­dek képviselőinek becsületére váljék, hogy a vita mélypontján elhagyták a parlamentet, tiltako­zásuk jeléül. Eme kardoskodásnak látszóla­gos sikertelensége ne tévesszen meg senkit. A török, a tatár sere­gek előtt is vonultak annak idején ilyen segédcsapatok, melyek zajt is csaptak, fel is égették a falva­kat, a védteleneket legyilkolták, az asszonyokat megerőszakolták, rabszíjra is fűztek sokakat, ők vol­tak a félelmetes hírek hordozói, sokszor kiváltói is - csak éppen csatát nem nyertek sohasem. Ar­ra ott voltak a reguláris főerők. És ezek a reguláris főerők azt mondták szeptemberben a szlovák parlamentben, hogy: most még nem. Nem árt viszont minden eshetőségre felkészülni. A Kereszténydemokrata Mozga­lomnak, úgy látszik, továbbra is érdeke a bizonytalan helyzet fenntartása. Ez lehet csoda nagy stratégia, én azonban szánalmas hordótáncoltatásnak érzem. A Ja­­nus-arcú politizálást úgy sem le­het a végtelenségig folytatni: kife­lé demokratikus, európai fizimis­­kájú képet mutogatni, befelé ál­landóan a nemzetieket vigyázni, s igyekezni elébemenni azok min­den lépésének. Eme színvallás kulcsa, érdekes módon, éppen a magyar mozgalmak kezében van: mi ki tudnánk kényszeríteni a koalíció színvallását. Mivel azonban túl kockázatos játéknak érezzük, nem tettük meg; koránt­sem biztos azonban, hogy ezzel az ország jövőjének hasznára va­gyunk. Mert a nagy kérdések nemhogy megoldódtak, éppen ellenkező­leg: gyarapodtak, halmozódtak. A parlament elnöksége, amely szemlátomást nemzeti irányba to­lódik el, szemrebbenés nélkül ad­ta át megvitatásra a bizottságnak a Szlovák Köztársaság szuvereni­tását célzó - jelen pillanatban al­kotmányellenes - törvényjavasla­tot. Az MKDM-Együttélés klub képviselőinek véleménye szerint tehát, amikor majd erről a tör­vényjavaslatról szavazunk, nem a szlovák szuverenitásról, hanem az alkotmányosságról döntünk. S az alkotmányellenes utakat so­ha, semmilyen körülmények kö­zött nem szabad támogatnunk. További nyitott kérdés, meg tud-e, meg akar-e egyezni egymással a két nemzeti tanács elnöksége. Megvan-e bennük egyáltalán a szándék? Azok a po­litikusok vajon miben bíznak, akik elfogadhatónak tartják az ún. tisz­ta alkotmányt? A népszavazás­ban hívőknek: meg tudnak-e egyezni a kérdésben? El tudják-e fogadtatni ennek végrehajtási tör­vényét és a vagyonelosztásáról szóló alkotmánytörvényt? A sok kérdés után csupán egy dolog világos: ketyeg az óra a szlovák parlamentben. A mi „gordiuszi csomónkat“ egyesek jobbra, mások balra, vannak, akik fel, le, sőt átlósan ráncigálják, így egyre gubancosabb a gubanc. Kevés az egyeztetett mozdulat; kapkodás, szétszórtság jellemző a mostani helyzetre. S akár egy Nagy Sándor is jöhet még, aki egyszerűen csak szétvágja majd a csomót. CSÁKY PÁL, az SZNT képviselője Parlamenti kisded ,,színjátékok“ Puskaporos hordó, kényszeredett mosolyok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents