Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)

1991-09-11 / 173. szám

1991. szeptember 11. Kiművelt emberfő , ,A közértelmesség azon jel, melynél fogvást a bölcs a nemzeteket má­zsálja. “ „A tudományos embertő mennyisé­ge a nemzet igazi hatalma... Nem termékeny lapály, hegyek, ásvá­nyok, éghajlat stb. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő emberi agyvelónél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzeteknek több vagy kevesebb szerencséje." A XIX. század magyar társadalma legjelentősebb alakjától származnak ezek a szinte szállóigeszerű kijelenté­sek. Annak a Széchenyi Istvánnak a tollából, akit a köztudat szerint leg­­nagyob politikai ellentele, Kossuth La­jos nevezett ki a legnagyobb magyar­nak. S illene is rá a jelző, mondta róla egy másik méltatója, ha minden ma­gyar hasonlítana abban Széchenyi­hez, amiben ó a legnagyobb volt, tudniillik, hogy eszmék és tettek senki­nél nem tartoznak úgy egybe, mint nála. Közéleti pályájának kezdetét szinte képszerűen kimerevíthetnénk (mint ahogy készült is róla ilyen képzőművé­szeti alkotás): 1825-ben az alsótábla ülésén, ahol a magyar nyelv művelé­sét célzó tudós társaság alapításáról volt szó, felállt az akkor még huszár­­kapitány Széchenyi István, s a hagyo­mány szerint az alábbiakat mondta: ,,Magam is kész vagyok a nemzetisé­gért mindent megtenni. Ha feláll egy olyan intézet, amely a magyar nyelvet kifejtse, birtokaim egyévi jövedelmét ajánlom fel céljaira..." így indult nemcsak Széchenyi Ist­ván közéleti pályája, hanem a magyar társadalom fejlődésének az a refor­moknak nevezett korszaka, melyben a nemzeti kultúra soha nem látott mértékű színvonalon fejlődött. Nagy nemzeti intézményeink (Nemzeti Mú­zeum, Nemzeti Színház, Magyar Tu­dományos Akadémia) ekkor kezdik, illetve bontakoztatják ki tevékenysé­güket. S mindhárom intézmény létre­hozásában van szerepe a Széchenyi családnak. Igaz, országgyűlési ajánla­ta hirtelen a közélet fényébe emelte Széchenyi Istvánt, de az csak saját korábbi pályájához viszonyítva igaz, a családi hagyományok igencsak az ilyen cselekedetek felé orientálták. A Széchenyi család már korábban is sokat áldozott a nemzeti kultúra fejlő­déséért. Apja Széchenyi Ferenc 1802- ben, majd 1818-ban a nemzetnek ajándékozta könyv- és kézirattárát, majd éremgyűjteményét, ezzel mega­lapozva a Magyar Nemzeti Múzeumot. Széchenyi István korábban a kato­nai pályán jeleskedett a Napóleon el­leni háborúban többször kitüntette ma­gát, különösen a népek csatájának nevezett lipcsei Gsatában, 1813-ban. A katonai pályát azonban nem tekin­tette életpályának (sérelmek is érték) s különösen külföldi utazásai, Wesse­lényi Miklós barátsága (vele utazott külföldön) voltak azok a tényezők, s természetesen a családi hagyomá­nyok, melyek a nemzet szolgálatába állították minden erejét. Leghívebben Naplójában vallott ezekről a céljaikról, a kor szellemének megfelelően pateti­­kus hangnemben, de igaz és őszinte szándékkal: Életemmel, véremmel szeretnék segíteni rajta (ti. hazáján), s osztozván vele együtt szenvedve sorsában... A legnagyobb vonzódást érzem arra, hogy a népet, melyet hőn szeretek, oktassam, emeljem, ember­ré neveljem." Pályájának kezdetén igen erősen működött benne az a szándék, hogy nemzetének műveltségét emelje, hogy, az ö szavával a közértelmesség terjedjen. Minden jelentős írásában tetten érhető ez a nevelési szándék, ha a tartalom némelykor kizárólag gazdasági kérdéseket tárgyal is. Leg­jelentősebb műveiben mély elemző erővel taglalja az állapotokat, de soha nem reked meg az állapotok föltárásá­nál, mindig tanácsot ad, tehát a neve­lői szándék tetten érhető. A Hitelben látjuk először feltűnni körvonalait an­nak a reformpolitikának, melyet aztán Széchenyi következő két művében, a Világban és a Stádiumban bőveb­ben kifejtett, a számos hírlapi cikké­­_ ben, beszédében és a későbbi vitairat " jellegű könyveiben (Kelet Népe, Politi­kai programtöredékek 1847) is kiegé­szített s megvilágított. Másrészt szakí­tás volt az a program mind a kor­mányzat, mind az ellenzék eddigi poli­tikájával, de sok tekintetben az egész közfelfogással is. A közjogi sérelmek­re alig vetve ügyet, a nemzetet arra kezdte tanítani Széchenyi, hogy bol­dogulását önerejéből keresse, a kor­mányzat hibái helyett saját hibáinkat, elavult intézményeinket jelölte meg, mint bajaink tulajdonképpeni kútforrá­­sát, a haladás és boldogulás eszkö­zeiül az ország gazdasági életének és szervezetének új alapokra fektetését s a közműveltség emelését ajánlotta. A múlt iránti rajongást sokszor maró gúnnyal illette, különösen a Hitel c. művében, s a jövőbe mindig bátran tekintett. Művei a kor tiszta romantikus stílusában íródtak, szinte szépírói te­hetségről árulkodnak. Romantikus körmondatai mégis áttekinthetőek, hi­szen Széchenyi mindenkor, mégha szenvedélyhangulatban is, ennek megfelelő írói eszközökkel is, de az értelemhez akart szólni. A Hitel kap­csán írja Kemény Zsigmond, de tulaj­donképpen Széchenyi minden művére jellemző:,,Egy lángésznek ragyogó és szabálytalan műve, egy higgadt izga­­tónak a lelkesedése és költői képzelet virágai közé takart vakmerő kezdemé­nyezése, az eszmékben s később az intézményekben nagy forradalmat idé­zett e/ő.“Széchenyi nyelvi leleményes­sége sőt nyelvújítói igyekezete is fi­gyelmet érdemlő (az ön szavunkat is neki köszönhetjük). Munkái mellett egyre több erejét a gyakorlati gazdasági tevékenység kötötte le, de a művelődés, az anya­nyelv ápolásának ügye élete végéig A 2. forduló kérdései: 1. Milyen intézményt neveztek el apjáról, Széchenyi Ferencről, s milyen célokat szolgál ma ez az intézmény? 2. Mi volt megalakulásakor a neve a Magyar Tudományos Adadémiának s mi volt a legfontosabb küldetése? 3. Melyik művében található a legismertebb Széchenyi­­szállóige: „Sokan azt gondolják Magyarország volt: - én azt szeretném hinni lesz! Mikor jelent meg ez a könyv, és kinek ajánlotta? Szabad ÚJSÁG C Kultúra D Könyvismertetés Gyere, kicsim!... Gyere! fontos volt számára. Különösen az anyanyelv ápolásának kérdését kísér­te figyelemmel. Mikor 1827-ben meg­indult az Akadémia szervezése, ab­ból aktívan kivette részét, sőt az 1830- ban kinevezett vezetőségben az elnö­ki tisztséget töltötte be. Egyik legjelen­tősebb akadémiai beszédét 1842-ben az Akadémia díszülésén mondotta. Később ezt a beszédét annyira fontos­nak tartotta, hogy külön is megjelen­tette. Itt elmondott gondolatai, különö­sen a magyar nyelv törvénybeiktatása körüli bonyodalmak kapcsán ma is aktuálisnak tűnhetnek. Az alább közölt részletek Széchenyi szépírói stílusára is fényt vetnek, nemkülönben nyelvi leleményességére. „Törvényeink egy hajszállal sem rendeltek többet, mint hogy a holt latin szó helyébe az élő magyar lépjen és a közigazgatás nyelve azon faj nyelve legyen, melytől nem csak az ország vévé nevezetét, hanem mely az alkot­mányos létnek is törzsöké. És most kérdem, s hazánk fő heve­seitől kérdem: ugyan annál marad­tak-e, mit a törvény parancsol, ti., hogy a latin szó helyébe lépjen a magyar, vagy kalandoztak-e ezen határon né­ha túl! Régibb intézetek s egyesületek körébe, hol nem magyar volt a szó, mert alkotóik sem valának magyar ajkúnak, ugyan nem tolta-e a magyar­ság máról holnapra itt-ott be! Ugyan hány szent szónoklat nem vala elvileg s parancsra intézve magyar nyelven olyan hallgatókhoz, kiknek tizedrésze sem vehetné azt be lelki táplálékul? De ugyan feleljünk egyedül azon egynemű kérdésre, mely körül forog a csalódás, de nekem legalább úgy látszik, mintha rögtön le kellene esni a legvakbuzgóbb szemeiről is a fátyol­nak, hogy valljon: ha valaki magyarul tud, magyarul beszél, innen követke­­zik-e mikép neki azért már magyarrá is kellett volna átalakulnia? Mert ha így, ám akkor fordítsuk legutolsó fillérünket minden tétova nél­kül nyelvmesterekre, sót legyünk rög­tön magunk is mind azokká, hadd tudjon csevegni magyarul az egész világ, s meg lesz mentve s feldicsőítve fajtánk. Nyelvet, nemzeti sajátossá­got, ily felette könnyű szerrel azonban, én legalább úgy hiszem, még csak biztosítani sem lehet, annál kevésbé szilárdabb, tágabb alapokra állítani, minthogy - és itt különös figyelemért esedezem - a szólás még korántsem érzés, a nyelvek pergése korántsem a szívnek és eképp a magyarul beszé­lő, sőt legékesebben szóló is, koránt­sem magyar még. “ KOVÁCS LÁSZLÓ # A Lánchíd kiadó 1990-ben újra kiadta dr. Tornyai János „Gyere, kicsim!...Gyere!“ című kisregé­nyét, valószínűleg azért, mert a könyv vezérgondolata, a harc az abortusz ellen, napjainkban is ak­tuális téma. A harmincas évek második fe­lében íródott kisregény közérthető nyelven, szinte meseszerűen író­dott. Érdekessé teszi a kicsi gye­rekek beszédének visszaadása, szokatlanná az érzelmek kifejezé­sének aprólékosan leírt képszerű módja, de mindamellett hasznos olvasmány lehet serdülőkorú lá­nyok és fiúk számára, mert a csa­ládi életre való nevelés hiányzik az iskolai oktatásból, nem beszél­ve arról, hogy sok fiatal a család­ban sem kap kamatoztatható útra­­valót. Egy édesanya szomorú élettör­ténetét írja meg a szerző, akinek bűne, hogy eldobja magától gyer­mekét, romlásba dönti az egész családot. Ó maga betegségben meghal, férje szomorúságában egy repülöverseny áldozata lesz. Egyetlen lányuk sok hányattatás után Rózsika mamánál köt ki, aki nagy szeretetben neveli, s így kedves, tehetséges, óvónői vég­zettséggel rendelkező fiatal lány­­nyá cseperedik az árva. Élete ren­deződik, férjhez megy és a regény végén már maga tanítja járni kis­fiát. Bár az árva leány életútjának leírása teszi ki a könyv nagy ré­szét, ő mégiscsak mellékszerep­lő. A főhős az édesanyja, aki őrangyalként óvja és figyeli min­den lépését az égből. Halála után az Úr színe elé kellett járulnia, aki fejére olvasta bűnét, hogy Isten akarata ellen szegült, amikor ké­nyelemből nem tartotta meg gyer­mekét. Ezért vezekelnie kell úgy, hogy lelke az emberlakta vidékek fölött bolyong és a lányok, leendő édesanyák, és asszonyok leikébe ülteti a kötelességtudat magvát, hogy ellen tudjanak állni az ördög kísértésének. Szolgálataiért az édesanya elnyeri jutalmát, az Úr újra kegyeibe fogadja, férje leiké­vel egyesítvén egy csillagot alkot az Isten, hogy az égen tündökölve az ó akaratára figyelmeztessen. A másik főszereplő Komáromy báró, akinek sorsa „érdekes mó­don“ összefonódik az édesanya sorsával. Az ő lelkét is megérinti az Úr, akinek sugallatára a Gyer­mek- és Csecsemővédelmi Egye­sület elnökévé választják meg, így széleskörű tevékenység folyik a gyermekek védelmében, és Is­ten akarata teljesülni látszik. A könyv legérdekesebb részei az Úr beszélgetései a mennyben az édesanya leikével, melyek folytán az megérti, mi az Úr nagy Művének célja, hogy annak műkö­déséhez még a legkisebb szerke­zetre (emberkére) is szükség van a Földön. „A legkisebb szerkezet téves működése veszélybe sodor­ná az egészet, s a hiba csak nő, ha ki nem javítom.“ A leírlak után a könyv talán túl naivnak tűnik a mai olvasó szá­mára, mégis úgy gondolom, hogy a könyvbéli édesanya története intő példa számunkra, minden­esetre elgondolkodtató, és kell, hogy a sok Vörös Rózsa-sorozat mellé egy ilyen témájú könyv is kerüljön gyermekeink könyvespol­cára. A könyv megvásárolható a kegytárgyakat és vallási témájú könyveket árusító helyeken. CSERI EDlt órán keresztül, látványos és szórakoztató műsort nyújt a M;: jípfip indez csupán 1 40 Kilométerre POZSONYTÓL-INFORMÁCIÓ: 00427/243 2*9 " MINDEN m NAP A GÄNSERNDORFI Iá#» AUSZTRIÁBAN ::

Next

/
Thumbnails
Contents