Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)

1991-09-10 / 172. szám

* 6 Szabad ÚJSÁG 1991. szeptember 10. V ' : írt tör — ~ ) * Fanyar ballada a reszlovakizációról Baloghné nem adta fel, ^4 reszlovakizáláson a szlovák nem­zetnek azt a törekvését keü érteni, hogy visszaszerezzük azt, ami erede­tileg a miénk vöt. ” Anton Granatier Negyvenöt éve, 1946. június 17-én kelt a 20.000/I-IV/1-1946 sz. rendelet, mely a reszlovakizációt elindította. Ez az embertelen intézkedés Szlovákiában emberek százezreit érintette, lelkiisme­­retiproblémát okozva nekik. Érdemes erről megemlékeznünk, mert ennek a félmúltnak a történetét addig nem zárhatjuk le, amíg ezeket a rendeleteket a szlovák parlament meg nem semmisíti. Vadkerty Katalin írásából tudjuk, hogy az államhatalom előre megszabta a reszlovakizáltak számát. (Egyfajta szo­cialista tervgazdálkodás előzményei?) Szlovákia magyaroklakta területét két csoportba osztották. Ott, ahová szlovák lakosságot kívántak a hatóságok betele­píteni, szigorúbban bírálták el a kérvé­nyezőket, másutt nagyvonalúbban. Az előző esetben az volt a cél, hogy minél több ember számára „biztosítsanak” he­lyet, hiszen a nem szlovákokat el akarták távolítani az országból. Kassa városa a szigorúbb elbírálású csoportba jutott. A váróinak 1945-ben 51 689 lakosa volt és lakosságának majd egy negyede —12 724 (24,6%) —jelen­tette be reszlovakizálási szándékát. Igaz, Kassa polgárait szigorúbban bírálták el, de enyhébb elbírálásban részesültek azok, akik 1930-ban szlováknak vallot­ták magukat. Viszont 1930-ban a nép­­számlálás célja többek között az volt, hogy a magyarságot Kassán is a 20%-os arány alá szorítsák, s így a magyarok e városban veszítsék el nyelvi jogaikat. Mi­vel ez sikerrel járt — 18% lett hivatalo­san a magyarok aránya —, emiatt az enyhébb elbírálás is érvényesült, hiszen sok magyar, akarata ellenére, szlovák­ként szerepelt akkor. Szlovákiában a reszlovakizáció lehe­tőségével 352 058 személy élt. Egy élet indul... E majd 13 000 kassai közül ismerked­jünk meg egyikük életútjával, illetve „szlovákká válásának” abszurd törté­netével. Dr. Marossy Antal orvosnak és Hat­vány Katalinnak 1879. december 6-án Királyhelmecen leánya született. Sohaj­­da János református lelkész 16-án meg is keresztelte, a keresztszülők: Kotos Gyu­la, törvényszéki ülnök és neje, Diószeghy Ida jelenlétében. Marossy Jolán Irén először Isépy Zoltán Huba felesége lett. Ebből a há­zasságból egy leány, Natália születétt Magyarizsépen, 1901. december 6-án, az édesanya 22. születésnapján. A szülők később elváltak. Az asszony Balogh István László (szül. Nagykárolyban, 1884. június 31.), római katolikus, debreceni illetőségű, magyar kir. főhadnagyhoz ment felesé­gül Kassán, 1913. december 28-án. A tanúk: Farkas László Aradról és Ma­rossy Kálmán Budapestről. Ez a házasság sem volt hosszú életű. Egy későbbi másolat szerint „a volt 3. honvéd gyalogezred állományába tarto­zott néhai Balogh István, mint hivatásos főhadnagy 1914. október hó 14-én hősi halált halt. Nevezett halála után száza­dossá neveztetett ki. Hátramaradt öz­vegy, született Marossy Irén (Jolán) az 1918. évben bekövetkezett összeomlásig a honvédelmi tárca terhére törvényszerű özvegyi ellátás élvezetében állott. Trianon után a negyvenegy éves özvegy bizonytalan jövőnek nézett elébe. Az első Csehszlovák Köztársaságban nem ment simán az állampolgárság meg­szerzése. A fennmaradt iratok alapján, kacskaringós bürokratikus utat jár.ak be az új állam alattvalói. Az 1919. május 9-én keltezett magyar nyelvű hatósági bizonyítvány szerint: „Kassa város pol­gármestere ezennel hivatalosan igazolja, hogy néhai Balogh István honvéd száza­dos, utolsó szolgálati helye a mostani csehszlovák állam területén volt és ezen utolsó szolgálati viszonya szerint állam­polgársági joga volt, most is van és lesz a mostani cseh-szlovák állam területén.” Figyelemreméltó megállapítás egy ha­lott esetébeál 1920. augusztus 28-án Balogh István­ná megkapta a kétnyelvű Hatósági bizo­nyítványát (Vrchnostnenské vysvedőe­­nie): „Koiice város polgármestere ezennel hitelesen bizonyltja (...), hogy Koíicén 1908-tól állandóan lakik, s itt tartózkodá­sának ideje alatt büntetve nem volt s elle­ne erköcsi tekintetben kifogás fel sem me­rüli ” Balogh Istvánná nevét a szlovák nyelvű részben Stefanova Balogh formá­ban írta le a tisztviselő (szül. „Iréna Ma­­roááy”). 1921-ben illetőségi bizo­nyítványt kap, mely két évig érvényes, majd 1922-ben újabb kétnyelvű Honi il­letőségi bizonyítványt, amely 1926-ig maradt érvényben. Ez esetben az asz­­szony aláírása: „vd. Baloghova átefano­­va”. Látva a sok illetőségi bizonyítványt, nem tudom elhessenteni azt a gyanúmat, hogy a hatalom ilyen adminisztratív módszerekkel igyekezett bizonytalan­ságban és kézben tartani polgárait, mi­közben a demokrácia formális szabályait nem sértette meg. 1926-ban kapta meg Baloghné az utolsó illetőségi bizonyítványát, amely rendelkezésünkre áll. Ez már kizárólag szlovák nyelvű volt. 1926. február 10-én értesítette a prá­gai honvédelmi miniszter az özvegy­asszonyt, hogy 1925. január l-jétől ösz­­szesen 7026 Kő nyugdíjat fog kapni évente. 1928. június 28-án végre megkapta a csehszlovák állampolgárságot. (Ez az okmány tíz évig volt érvényben.) 1938. augusztus 26-án hivatalos szlovák nyelvű okirat ismeri el, hogy Balogh Irén a Csehszlovák Köztársaság állampolgára és ez a hivatalos bizonylat szintén tíz évig érvényes, vagyis 1948-ig. Erre a körül­ményre a továbbiakban még visszaté­rünk. Ezután jött az első bécsi döntés. Baloghnénak újra föl kellett vennie a harcot a bürokráciával, a hivatalokkal. 1940. október 30-án Balogh Irén megkapta a m. kir. belügyminisztérium Állampolgársági bizonyítványát és a ma­gyar kir. honvédelmi miniszter elismerte nyugdíjjogosultságát. És jött a reszlovakizáció... A következő nyomtatvány, mely fönnmaradt, 1945. szeptember 25-éről származik: „Nyilatkozat a nemzetiség­ről”, melyet Kassa Város Nemzeti Bi­zottsága hitelesített. Eszerint Baloghné szlovákul kötelezően kijelenti, „hogy 1938. október 6-tól 1945. január 19-ig magyar nemzetiségűnek jelentkeztem, 1945. január 19-től szlovák nemzetiségű­nek. Mivel születésem óta állandóan a CsSzK területén élek (ti), minden roko­nom a CsSzK-ban élés én szintén itt sze­retnék maradni." 1945. október 5-én nyugdíjért folya­modik a Szlovák Nemzeti Tanács Pénz­ügyi Megbízotti Hivatalához. 1945. november 14-én megérkezik az SzNT fentebb említett szervének vála­sza: „Az Ön 1945. oki 5-iki kérvényét, amelyben a nyugdíj élvezetéért jelentkezik, nem teljesítem. Az itteni 155/45 Sb. sz. hirdetmény & §-a, 1. bek, b pontja szerint nyugdíj- és ellátmányfizetés alá nem esnek azok okik német vagy magyar nemzetiségűek mert az SzNT44/45 Sb. sz. rendelet 3. §-a, 1 bek, vonatkozóan az SzNT99/45 Sb. sz. rende­let 3. §-a, 2 bek alapján, 1945. július 31-ével elveszítették nyugdíjélvezeti jogo­sultságukat Mivel saját bevallása szerint Ön ma­gyarnemzetiségű, nem tartozik a megneve­zett összeírás alá Ennek következtében nem tudom elintézni még a nyugdíjélvezet előlegének kifizetését sem. A mellékletek kötetét visszaadom. a megbízott helyett: Suba s.k ” 1945. február 4-én Baloghné újabb beadvánnyal fodult Kassa Város Nemze­ti Bizottságához. Ez alkalommal magyar nemzetiségűnek vallja magát, leánykori neve az okmányon Maroíiovára torzul. Idézzünk „Baloghová” indoklásából: „Mindig hű volt a Csehszlovák Köztár­sasághoz, soha nem vétett a szlovák vág) cseh nemzet ellen és szenvedett a fasiszta terror alatt úgy, hogy a nyilasok terrorja elől Szlovákiába, Késmárkra kellett szök­nie, éspedig 1944. decemberében. Csak Kassa felszabadulása után tért vissza 1945. 3. 25-én. Ez idő alatt tulajdonának nagyobb részéből kifosztották 1943-44- ben, saját életét és vagyonát kockáztatta, megőrizte Alexander Weiss, volt kassai la­kos teljes ingó vagyonát, akit a magyar hivatalok ismeretlen helyre hurcoltak el Mindezt minden hiba nélkül visszaadta leányának Alíbeta Weissovának prágai lakosnak (Repatriációs Hivatal). Erről igazolást mellékei ” Két tanú nevét közli levele végén, aki állításait igazolni tudja. Kérvényében még közli: „Mellékeli a csehszlovák ál­lampolgársági bizonyítványát, amelyet so­hasem változtatott meg ” Nyilvánvalóan az 1938-as bizonyítványról van szó. Most pedig egy kis történelmi kitérőt, hogy világosan lássuk a helyzet fonák voltát és az embertelenség mértékét. Csehszlovákia a versailles-i békeszer­ződésnek, kevésbé szemérmesen fogal­mazva: békediktátumnak köszönhette létét. A szerződés előírta az új állam számára, hogy biztosítani kell — többek között — a nemzetiségi jogokat is. Ezt a csehszlovák politikusok — Beneá is — vállalták, sőt többletjogokról, „Keleti Svájcról” beszéltek. Ennek következtében, a Csehszlovák Köztársaság Nemzetgyűlése 1920. feb­ruár 29-én elfogadta a 121/1920. sz. al­kotmánytörvényt. Csehszlovákiában ez az alkotmány 1948. május 9-ig maradt érvényben. Az alkotmánytörvény rögzí­tette a saint-germain-i szerződés kisebb­ségvédelmi intézkedéseit. Ezek tehát 1948-ig a csehszlovák jogrend részeit al­kották. A 121/1920-as alkotmánynak 134 pa­ragrafusa volt. A VI. fejezet foglalkozott a nemzeti, vallási és faji kisebbségek vé­delmével. E fejezet 128. §-a biztosította a törvény előtti egyenlőséget. A törvény utolsó paragrafusa leszögezte: ,„Az erő­szakos elnemzetietlenítés mindennemű formája tilos. Ezen elv figyelmen kívül hagyását a törvény büntetendő cselek­ménynek minősítheti ” Nincs tudomásom róla, hogy az alkot­mány eme rendelkezéseit bármikor is hatályon kívül helyezték volna. Ha ez így van, akkor dr. Eduard Beneá megszegte államfői esküjét. Az 1945. augusztus 2-án kiadott hír­hedt 33A945-ös elnöki dekrétum ugyan­is leszögezi: „ 1. §, 1. Azok a német és magyar nem­zetiségű csehszlovák állampolgárok akik az idegen megszálló hatalmak előírásai szerint német vagy magyar állampolgársá­got szereztek, annak megszerzése napjától elvesztették cseleizlovák állampolgárságu­kat. 2. A többi német vagy magyar nemzeti­ségű állampolgár azon a napon veszti el csehszlovák állampolgárságát, amikor ez a dekrétum hatályba lép." Az elnök tehát fejére állította saját politikai koncepcióját. BeneS elnök a müncheni egyezmény után lemondott, majd külföldre távozott. Ennek követe­­keztében Csehszlovákia nem állt ellen a német nyomásnak és elfogadta a mün­cheni döntést. Ezt BeneS úgy akarta kompenzálni, hogy elfogadtatta a köz­társaság jogi kontinuitásának teóriáját. Az okoskodás hátterében az a nyilvánva­ló szándék húzódott meg, hogy ha a müncheni szerződés semmissé válik, ak­kor minden, ami azután történt, volta­képpen nem történt meg: ő sem mon­dott le. A „München leküzdésének poli­tikája” alapja lett a jogfolytonosságnak. Érdekes, hogy a nemzetközi diplomáciai élet nem vette észre ennek a teóriának gyöngéit és következetlenségeit. Mivel az állam kontinuitása fönnáll, Baloghné 38-as állampolgársági bizo­nyítványa érvényes. De a jogfolytonos­ság ebben az esetben nem érvényesül, mivel ezt a 33-as dekrétum kizárja azál­tal, hogy burkoltan hivatkozik a mün­cheni döntés eredményeire (idegen ál­lampolgárság megszerzése). így tehát Beneá saját magával került ellentmon­dásba, saját magát cáfolta. újabb kérvényt írt. 1946. július 2-án Kassa Város Nemzeti Bizottsága hivata­losan igazolja, nincs kifogása az ellen, hogy „íren Baloghová”, Mészáros utcai lakos, az SzNT 99/1945. Sb. rendelete alapján kivételben részesüljön. A Nem­zetvédelmi Minisztérium 1946. decem­ber 4-én engedélyezi a nyugdíj folyósítá­sát. Egy következő nyomtatványból — „Jelentkezési ív az ellenséges vagyon össze­írására, amelyet konfiskálnak a köztár­sasági elnök 108/45 Sb. sz. dekrétuma alapján, amit a kijelentő birtokol" — megtudjuk, hogy özv. „Irena Baloghová rod. Maroíáy-ová” szlovák nemzetiségű, ill. állampolgárságú és havonta 960 ko­rona nyugdíjat kap. Nagyon tanulságos e nyomtatvány 3. oldala is: „Kérvény a bejelentett tárgyak kiutalására”. Tehát az „ellenséges” tulajdont mindjárt „lojá­lis” tulajdonná lehetett tenni. (Elképzel­hető, ezen a területen az ügyintézés mi­lyen visszaélésekre adott lehetőséget!) Kassa Város Nemzeti Bizottsága Egészségügyi Referátuma 1947. június 4-én igazolja, hogy a 67 éves asszony annyira beteg, hogy semmilyen kivizsgá­láson nem tud személyesen megjelenni. „És bármilyen kivizsgálás (kihallgatás, stb.) a lakásán is, egészségi állapota ro­vására lenne.” Akadtak segítőkész, ren­des emberek az embertelenség időszaká­ban is. Az egész történet keserű csattanója ezután következik. 1947. október 5-én „Irena Balogh rod. Marosi” rákban — szíve fölmondta a szolgálatot — halt meg. A „Halotti bizonyítvány” tanúsága szerint, szülei neve szintén módosul. A református egyházi hivatal szlovák nyelvű igazolásából megtudjuk, már ok­tóber 7-én el is temették. Aki tehát exisztenciáját meg akarta menteni, szülőföldjén akart maradni, szlováknak kellett vallania magát, ahogy ez ma már közhelyszerűen közismert. De az már nem, hogy ha valaki szlovákká kívánta nyilvánítatni magát, a méltán hírhedt Szlovák Liga tagjai közé kellett fölvétetnie magát. A Szlovák liga bemutatkozik egyesület kezdeményezésére alakult meg a Szlovák Liga 1920. október 22-én Pozsony székhellyel. Először csehszlova­­kista politikát folytatott, majd a Szlovák Állam idején, a klérofasizmus állami ideológiáját támogatta. Megalakulása óta keményen magyarellenes álláspon­tot érvényesített tevékenységében. Mindennek ellenére, 1945 után nem oszlatták föl (holott az összes fasiszta pártot és szervezetet föloszlatták), ha­nem hivatalosan (az SzNT 144/1945 Sb. sz. rendelete) a külföldi szlovákokkal va­ló törődést is erre a szervezetre bízták. A repatriánsokkal és a reszlovakizáltakkal is foglalkozott. Mindjárt meglátjuk, ho­gyan. „A háború után kereteiben is új, hala­dó irányzatokat kezdtek érvényesíteni a reábízott feladatok értékelésében és teljesí­tésében, azonban nem tért ki a nacionalis­ta állásfoglalások és megoldások elől, amelyek gyakran ellentéteket szítottak a nemzetiségileg vegyes területeken. ” — ér­tékeli egy lexikon a szervezet 1945 utáni tevékenységét. 1948. november 13-án a Belügyi Megbízotti Hivatal rendelete beolvasz­totta a Matica Slovenskába, nyilvánvaló­an azért, hogy funkcionáriusai e szerve­zet keretében folytassák „áldásos” tevé­kenységüket. De valljon a Liga önmagáról! Milyen „új és haladó” irányzatoknak hódolt e szervezet a háború után? „A Szlovák Liga, melyet mint nemzeti szervezetet, Szlovákia nemzetiségileg ve­gyes területeinek gondozásával bíztak meg keletkezése óta keresi a módot a szlovák nemzet megtévesztett és félrevezetett tagjai­nak visszatérésére. Szintén azért kezdemé­nyezte a reszlovakizációs műveletet, ame­lyet a CsSzK kormánya elfogadott így a Szlovák Liga a szlovákok és csehek nem­zetállamában, melyben a nem szláv nem­zetiségeknek nincs helyük, Önt megmen­tette és lehetővé tette Önnek a visszatérést a nemzethez, amelyből származik. Hogy az Ön bekapcsolódása az össz­­szlovákság egészébe természetes úton men­jen végbe, megrázkódtatások, esetleges bi­zonytalanság és kellemetlenség nélkül, a Szlovák Liga hívja Ont, legyen a Szlovák Liga tagja! Nemcsak közelebb hoz a többi szlovákhoz, bekapcsol a nagy szlovák és szláv családba és nemzetileg átnevel, de biztosítja Önnek a teljes egyenjogúságot, biztonságot és. védelmet az Ön minden nemzeti, kulturális és gazdasági vállalko­zásában. A Szlovák Liga tagjaként nemcsak visszafizeti a nyújtott segítséget, de nyilvá­nosan is bebizonyítja, hogy reszlovakizá­­lását őszinte és komoly szándék vezette, amivel önmagának és sajátjainak biztosít­ja a megelégedett jövőt A Szlovák Liga tagdíja 60.- Kcs évente. Ezen kívül minden reszlovakizáU köteles járatni a „Náí národ” (Nemzetünk) e. lapot. (Egyévi előfizetési díja 100.- Kis.) Végezetül megkívánjuk, hogy a Szlovák Li­ga össznemzeti céljaira vagyoni viszonyai­tólfüggően, adakozzon. Ha Ön eleget tesz ennek a nemzeti kö­telezettségének, amelyet a Kassai NB (Nemzeti Bizottság) csatolt berendelőjén meghatározott időpontban kell megten­nie, nem áll már semmi útjában a szlovák nemzetiségről szóló bizonylat kiadósának Honfitársi üdvözlettel a Szlovák Liga 100. gyülekezete Kas­sán" Ez a cinikus, zsaroló levél önmagáért beszél. Baloghová” nővér, 1948. január 1-én. A tagsági igazolvány tanúsága szerint, Ba­logh Irén befizette az első két negyedév tagdíját. És megvásárolta „A mi szlovák nyelvünkért” (Za tú naSu slovenéinu) húszkoronás kuponját. Ezután már nem volt semmi akadálya annak, hogy Ba­loghné, szül. „Murossyová” számára ki­adják az Igazolást a nemzetiségről (Potvrdenie o národnosti). A történet összegezése Balogh Istvánná, azelőtt Isépy Zol­tánná, született Marossy Irén Jolán, ha­lála után 108 nappal, immár szlovák nemzetiségűvé'lett és visszatért „ősei nemzetiségéhez”. A hagyatéki tárgyalást „íren Balogh r. MaroSi” ügyében, 1948. július 19-én tartották meg Kassán. A lelki kufárkodás szellemi hagyaté­kát mikor fogják végre európai módon rendezni, erre vonatkozólag semmine­mű dokumentummal nem rendelkezünk. BALASSA ZOLTÁN A Szlovák Liga Amerikában nevű Ennek a Ligának „lett” a tagja „Irena \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents