Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-04 / 167. szám
1991. szeptember 4. 5 Szabad ÚJSÁG Adalék Széchenyi István Hont megyei kapcsolataihoz c Kultúra 3 Mi kell a jó látáshoz? Eldobtam a szemüvegem, A Hét 1990-es évfolyamában Húsvéti gyász cím alatt foglaltuk össze a legnagyobb magyar Hont megyéhez, Ipolysághoz fűződő kapcsolatait. Széchenyit 1830-ban Ipolyságon, Hont megye székhelyén a megye táblabirájává választották. E tiszteletbeli hivatal ürügyén a grófnak joga lett volna résztvenni Hont megye közgyűlésein. 1990-ben még úgy tudtuk, s ezt állítottuk tanulmányunkban is, hogy Széchenyi nem élt ezzel a jogával és 1830 után többé nem fordult meg Hont megyében. Széchenyi Naplójának újabb gondos átolvasása után e fenti állítást-örömmel - módosítanunk keli. 1832. július 10-én ugyanis a gróf az alábbi sorokat jegyzi be naplójába: „ Vácra. A püspököt elkerültem. Migazzi kastélya angyalian bájos. Gyalog Nógrádra. Tisztességes vendéglősre akadtam - de rossz. A régi vár szóra sem érdemes- és romjaiból látni, hogy a magyar mindig és minden időkben néhány évszázaddal más népek mögött kullogott. Éjszaka Szemerédre Stainleinhez. Csinos táj - keskeny ágyak - tűrhető ház - kiváló emberek. “ A korabeli sportokat - lovaglás, úszás, vívás - rendszeresen űző, 41 éves Széchenyi számára nem lehetett nagy megterhelés a Vác s Nógrád közti mintegy 15 km-es gyaloglás. Tett ő meg ettől hosszabb gyalogtúrát is: 1819-ben például Bécsből gyalogolt haza Nagycenkre 14 és fél óra alatt. Valószínű azonban, hogy Nógrádból már lovon vagy kocsin folytatta útját a Börzsöny vadregényes tájain keresztül. Nem derül ki naplójából, hol kelt át az Ipolyon. Az ipolysági kőhidat nem kellett igénybe vennie, hiszen nyáridóben az Ipoly még az alsó folyásán is bárhol átgázolható. Az éjszakát- mint olvashattuk - már a Nógrád megyével határos Hont megyében tölti, annak is egy kis falujában, Felsószemeréden. 1715-ig két Szemeréd terült el egymás tószomszédságában, ekkor azonban az alsószemerédiek, hogy megszabaduljanak a falu mellett gyakran elvonuló katonaság fosztogatásától, elköltöztek a Selmec patak völgyéből. A magára maradt Felsöszemeréd Széchenyi látogatása idején egy 50-60 házból álló, mintegy 600 lelket számláló kisközség. Semmi nevezetessége nincs a falunak, Fényes Elek 1847-es Magyarország leírása még a nevét sem említi meg. Annál híresebb a tőszomszédságában fekvő Szalatnya, mely a reformkorban a megye leghíresebb fürdője. Ma már csak a Slatina néven palackozott „savanyúvize“ emlékeztet egykori dicsőségére. Széchenyi azonban mégsem Szalatnyára, hanem Szemerédre látogat el azon a forró júliusi napon. Miért? Kihez? „Stainleinhez“ - találjuk meg a szűkszavú választ magában a naplórészletben. A Széchenyi-Napló 1978-as kiadásához csatolt Névmutató sem bőbeszédűbb: „Steinlein Eduárd báró (1785-1833) - Bajorország bécsi követe. “ Hogyan kerül azonban egy bajor báró a Hont megyei sárfészekbe? Felesége, paczolai Hellenbach Zsuzsanna (1794-1881) révén. A környék legcsinosabb kisasszonyának számító Zsuzsanna Hellenbach János Gottfried (1659-1728) ükunokája. Hellenbach orvosdoktor volt s I. Lipót császár sikeres gyógyításáért kapta meg a bárói rangot. Ennek ellenére a Rákóczi-szabadságharc idején a fejedelem oldalára állt, aki teljhatalmú selmeci bányagróffá nevezte ki öt. Hellenbach a háborús körülmények közt is kemény kézzel igazgatta a bányákat, nem rettent vissza még a katonaság bevetésétől sem a sztrájkoló bányászok ellen. Bizonyára e kemény kéz és a szakértelem egymásra találása Hellenbach személyében „feledteti el“ Béccsel kuruc múltját, mert 1711 után a császár ismét Hellenbach doktort nevezi ki selmeci bányagróffá. Érdemei elismeréseként kap földesúri jogot Felsószemeréden is, ahol egy csinos kastélyt is építtet. E kastély vendége volt Széchenyi 1832-ben. A kastély ura ekkor már Steinlein báró, aki valószínűleg Bécsben ismerkedett meg az ott bálozó Zsuzsanna kisaszszonnyal. A sok udvarló közül - egyikük, egy francia „álgróf“ szemerédi kalandját Vay Sarolta feldolgozásában a Régi magyar társasélet c. kötetben (Magvető Kiadó, 1986) olvashatjuk „Svindlér“ c. alatt - végülis Bajorország bécsi követségének titkára, Steinlein Ede nyerte el a szép Zsuzsanna kezét. E házassága révén magyarországi földbirtokos lett Steinleinból és így megnyílt az út a honfiúsításhoz. A honfiúsításról csak az országgyűlés dönthetett. Steinleinnek évekig kellett várnia, hiszen Ferenc császár 1811 óta 14 éven keresztül országgyűlés nélkül uralkodott. Végre 1825- ben újra gyülekezhetnek a megyék követei Pozsonyban, hogy az országgyűlés - egyéb, sokkal fontosabb dolgok mellett - a honfiúsítási javaslatokról is döntsön. E neves eseményről Széchenyi is beszámol naplójában 1825. szeptember 26-án. Idézi azokat az érveket, melyek a két honfiúsításra javasolt személy „indigenátusának“ megszavazása mellett szóltak. E szerint Metternich herceget „az államnak tett nagyérdemű szolgálataiért" tartják érdemesnek a honfiúsításra, míg Steinlein báró csak mint „honfitársa és pártfogoltja a császárnénak“ nyeri el a rendek beleegyezését a honfiúsításhoz. (Karolina bajor hercegnő a negyedik felesége volt I. Ferenc császárnak). Lehet, hogy Széchenyi éppen itt, a pozsonyi országgyűlésen barátkozik össze Steinlein báróval (Naplójában következetesen Stainleinnek írja ót). Az bizonyos, hogy e barátság mély s őszinte lehetett. Ezt bizonyítják a szemerédi látogatásról idézett sorok: „kiváló emberek“-et talált Széchenyi Szemeréden. Sajnos, az nem derül ki a naplóból, meddig tartózkodott Széchenyi Szemeréden, ill., hogy az ott éjszakázáson túl milyen programot szervezett számára barátja. A következő, Steínleint érintő bejegyzés ugyanis már csak 1833. január 23-án található, tehát alig fél évvel a szemerédi látogatás után. Széchenyi Pozsonyból érkezik aznap Pestre, résztvesz egy „piknikbálon“, s ott éri ót a tragikus hír: „ Stainlein a végét járja, 1/2 12-kor meghalt!!! Legjobb barátomat vesztettem el!“ S hogy e sóhajt s minősítést nemcsak a friss gyász mondatja Széchenyivel, arra bizonyíték egy két évvel későbbi naplóbejegyzése. 1835. május 14-én gróf Fekete halála kapcsán írja Széchenyi: „Istenem, hány jó barátunkat vesztettük el néhány esztendő óta?- Két Keglevich, Csáky István, Stainlein, Gyulay, most Fekete. Az ellenségeink szivósabbak!“ Széchenyi 1832-es újabb Hont megyei látogatása, felsószemerédi éjszakázása gyorsan feledésbe merült. Gyürky Antal, az Ötvennégy év Hontvármegye történetéből 1820-tól 1874- ig c. mű szerzője nem tesz említést a legnagyobb magyar felsószemerédi látogatásáról. Nem tud e látogatásról Felsöszemeréd szülötte, Ivánka Imre sem, pedig ö 1848 nyarán, mint Batthyány miniszterelnök nemzetórségi titkára igen rossz kapcsolatban állott az akkor miniszterként működő Széchenyivel. „Négy havi szolgálatom a magyar hadseregben 1848 június végétől október végéig“címmel 1881 - ben adja ki emlékiratát, amely értékes adalékot szolgáltat Széchenyi 1848- as szerepléséhez. Bizonyára említette volna Széchenyinek szülőfalujában, Szemeréden tett látogatását is - ha tudott volna róla. S ha a kortársak nem tudnak róla, ne csodálkozzunk, hogy ma a magyar turisták ezrei húznak el, útban a Tátra felé a kis falu mellett anélkül, hogy sejtenék: a főút mellett elterülő elhanyagolt park végében ma is áll az egykori Hellenbach, később Steinlein, ill. Wilczek-kastély, melynek falai között a legnagyobb magyar éjszakázott 1832. július 11-éré virradóra. Püspöki Nagy Péter 1968-ban hívta fel figyelmünket a felsószemerédi templom köportáléjának rovásírására. Mi e rövid írásunkkal Felsöszemeréd másik elfeledett emléke, Széchenyi legjobb barátjának lakóhelye iránt kívántuk a szemerédiek, a Széchenyitisztelók érdeklődését felkelteni. Talán nagyobb sikerrel, mint tettük azt Ipolyság esetében. Dr. KISS LÁSZLÓ legalábbis az egyiket: azt, amelyiket az utcán használtam, azaz amelyikkel távolba láttam! Remélem, egy idő után a másikra sem lesz szükségem. Mindezt egy nagyszerű könyvnek köszönhetem, melynek a címe: Dobd el a szemüveged!, a szerzője pedig Ralph J. MacFadyen. Az eredeti mű New Yorkban jelent meg, magyarul — Müller György fordításában - a Metrum adta ki. A mű William Bates amerikai szemész tapasztalatait és módszereit népszerűsíti. A századfordulón Bates doktor olyan következtetésekre jutott, melyek túlzás nélkül nevezhetők forradalmiaknak a szemgyógyászatban. Lényegük, hogy a látászavarok fö okozója a testi és a szellemi stressz. Vagyis: akkor tökéletes a látásunk, amikor a szem elernyed. Bates erre építette szemgyakorlatait, melyek elősegítik a látás szervének helyes működését. A könyv konkrét gyakorlatokat is tartalmaz, melyeknek végzése hozzásegít bennünket tökéletes látásunk visszaszerzéséhez, szemüvegünk eldobásához. Mégpedig csaknem minden szemhiba esetében! Ennek megértéséhez azonban tudnunk kell, hogy a látáshibák tulajdonképpen nem a szemgolyó hibái, hanem a szemizmok működési zavarai. A zavarok okozzák azokat a törési hibákat, melyek például a rövid- és a távollátás esetén fennállnak. A szemlencsének semmi köze sincs az alkalmazkodáshoz. Az alkalmazkodás ugyanis a szemgolyót körülvevőhat szemmozgató izom összehúzódásával jön létre. Ezek a szem alakját összehúzódásukkal a különböző távolságnak megfelelően változtatják. Pl. a rövidlátó szeme tojás alakúra deformálódik. Ha a hat szemmozgató izom azonos erővel feszül, a szemgolyó alakja nem változik el, a látás pedig tökéletes. Ezért szükséges az ernyedtség, a szemizmok lazán tartása, illetve az, hogy minden szemizom tökéletesen működjön. A lazaságot elsősorban helyes látási szokások kialakításával érhetjük el. A könyv konkrét gyakorlatokat ajánl rossz szokásaink „levetésére". Például: egy hatalmas felületre tekintve ne akarjunk mindent egyszerre látni, Ez évben Kassán is megemlékeztünk István király ünnepéről. Az EPM kassai ügyvivői testületé kirándulást szervezett a Bankóra, ahol szalonnasütés után egy rövid előadásban hangzott el István európai szerepének, államférfiúi bölcsességének méltatása. A nyugati kereszténység felvétele biztosította az egyedüli lehetséges utat a megmaradás felé. Hogy ez sikeres volt, azzal is bizonyítható, hogy máig itt élünk a Kárpátok övezte tájon. Augusztus 20-án a kassai református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor. Varga Béla református püspökhelyettes elsősorban az ökuméné fontosságát méltatta. „Új parancsolatot adok néktek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (Jn. 13, 34-35) E János evangéliumából vett ige kapcsán kifejtette, hogy az évszázadok folyamán a katolikusok és protestánsok nem e tanítás szellemében jártak el. Ezt meg kell vallanunk, hogy ezután toleránsak lehessünk egymáshoz. Ágoston atya, a kassai premontrei rendház főnöke István király történelmi szerepéről beszélt. Beszélt a másnyelvúek iránti toleranciáról, megbenanem lazán nézve, fokozatosan vegyük észre az elénk táruló kép részleteit. Megtudhatjuk, hogyan a legtanácsosabb olvasni, tévét nézni, autót vezetni stb. Szemizmaink edzésére, ellazítására szolgálnak az olyan gyakorlatok, mint a kis és a nagy lengetés, a ceruzával és kötőtűvel végzett gyakorlatok, a távolba és közeibe nézés váltogatása. Rendkívül fontos szerepe van a látásban a fénynek. Ezért áldásos a napoztatás, azaz olyan gyakorlatok végzése, melyekhez napfény is kell. Téves az a nézet, hogy szemünket a napfénytől sötét üvegű szemüveggel kell védeni. Ellenkezőleg: a napszemüveg látásunkra káros! A szemész által felírt szemüveg pedig egyszerűen véglegesíti a szemüveg felírásakor megállapított hibát, hiszen szemizmaink elkorcsosodását váltja ki. Olyan, mintha az eltört végtagon a gipszkötés örökre rajta maradna és a mankót sosem dobnánk el. Miután azonban a csont összeforr, a mankótól megválunk, s rehabilitációs gyakorlatokkal újból megtanulunk járni. Szemüvegünktől is azért kell megválnunk, hogy szemhibánk ne véglegesüljön, illetve látásunk ne rosszabbodjon. Meghökkentő, ám ha jól meggondoljuk, logikus a könyvnek az az állítása is, miszerint a látás tulajdonképpen csak tíz százalékban függ a szemtől, kilencven százalékban azon múlik, milyen az emlékezőtehetségünk, lelkiállapotunk, intelligenciánk, tapasztalataink stb. Ezért a gyakorlatok nem kis része éppen ezen képességeink fejlesztését szolgálja, illetve testi és lelki ellazulást eredményez. Aki e könyvet elolvassa, s a gyakorlatokat rendszeresen végzi, elöbbutóbb (olykor akár már néhány napon belül) meggyőződhet látása javulásáról, a gyakorlatok kitartó és alapos végzése esetén pedig végleg megszabadulhat pápaszemétól. Jómagam mindezt csak megerősíthetem, hiszen néhány hét gyakorlás után már gépkocsivezetés közben sincs szükségem szemüvegre. (A könyv legújabb kiadása Magyarországon ismét kapható!) KÓSAIMRE csülésről. A bibliai idézet, melyet mondanivalójának alátámasztására használt, a következőképpen hangzik: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette házát. És ömlött a zápor, és jöttek a vizek, feltámadtak a szelek, és nekidóltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki fövenyre építette a házát, és ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, föltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba: az összeomlott és teljesen elpusztult.“ (Máté evangéliuma 7, 24-27). A lepergett évszázadok bizonyították. Szent István kősziklára építette országának alapjait. A történelmi viharok és záporok, árvizek és szelek bebizonyították, hogy Isten kinyilatkoztatott szavára építeni lehet, s ennek megvannak a pozitív eredményei is. Az istentiszteiét ünnepélyességét emelte a gitárkísérettel fellépő református énekkar. A templomi ünnepség a Szózat és a Székely Himnusz hangjaival ért véget. Az utóbbi évtizedekben elfelejtettünk ünnepelni, így nem véletlen, hogy kevesen éltek az alkalomkínálta lehetöséggekel. BALASSA ZOLTÁN Széchenyi István születésének 200. évfordulója jó alkalom arra, hogy ismét felidézzük a „legnagyobb magyar“ életművét, tájainkhoz fűződő kapcsolatait. A Széchenyi-emlékév megünneplésére olvasóinknak is lehetőséget kívánunk nyújtani a Szabad Újság és A Hét közös vetélkedőjével. Lapunkban minden szerdán, az A Hétben pedig péntekenként öt héten keresztül rendszeresen közlünk Széchenyiről szóló tanulmányokat. Minden írás után három kérdést talál az olvasó, amelyekre a válaszokat fordulónként, illetve egységesítve az emlékverseny végén egyszerre küldheti be. A megfejtők között értékes díjakat sorsolunk ki. Az 1. forduló kérdései: 1) Ki mondta Széchenyiről, hogy ő a „legnagyobb magyar“? 2) Hol született Széchenyi István? 3) Ki volt Széchenyi István felesége? Megfejtéseiket az alábbi címre várjuk: Szabad Újság Martanovicova 25., 12. emelet 819 11 Bratislava Szent Istvánról az ökumenizmus jegyében
