Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-27 / 187. szám
1991. szeptember 27. Szabad ÚJSÁG 5 A szlovák szeparatizmus tengerentúli gyökerei Esély a győzelemre Stefan Roman, a szlovák születésű kanadai mágnás már halott, Csehszlovákia felszabadult a kommunisták negyvenéves uralma alól, és a Szlovákok Világkongresszusában (továbbiakban SZVK) határozott differenciálódásra kerül sor: míg a radikális szárny (élén a háborús bűnös Kirschbaummal) új alkalmat lát, hogy megvalósítsa az önálló szlovák államról szőtt régi álmát, Du&ip Tóth, a Szlovákok Világkongresszusának főtitkára kurzust vált, és arra törekszik, hogy elnyerje a Kanadába látogató Václav Havel szimpátiáját. Kérdés az SZVK célkitűzései avagy saját maga számára? Az uránbirodalom pusztulása 1991 áprilisának végén nagy pénzügyi botrány tör ki Kanadában. A Standard Trust bankház 37 fiókja bezár, 140 ezer kliense hiába igyekszik kivenni betétjét. Noha az állami biztosítótól igényelhetnek bizonyos kártérítést, a kölcsönösen lekötött tökét az összeomlás fenyegeti. Színre lép a kormányhivatal, amely biztosít ugyan bizonyos anyagi eszközöket, ám ezzel egyidóben olyan tények kerülnek felszínre, amelyek nagyon szoros összefüggést mutatnak történetükkel. Az 1963 óta működő Standard Trust alapítója ugyanis nem volt más, mint Stefan Roman, s most kiderül, hogy nemcsak ezt a társaságot fenyegeti csőd, hanem az egész Romanbirodalmat. Az urán, amely az ötvenes és hatvanas években dollármilliókkal gyarapította Roman vagyonát, az általános leszerelés időszakában már nem vonzza úgy a tökét, és ebből a tényből kifolyólag Roman többi vállalatai is megindultak a lejtőn. Kiderül, hogy az első számú örökös, Roman Helén nevű lánya 97 millió dolláros veszteséggel zárta az utolsó évet (a kormánybizottság már az előző évben is azzal gyanúsította, hogy eltitkolta valódi pénzügyi helyzetét), s hogy a Roman-impérium már a leggazdagabb szlovák életében is nagy veszteségeket szenvedett. Hogyan függ mindez össze az önálló szlovák állam létrehozására irányuló törekvésekkel? Az összefüggés teljesen kézenfekvő, hiszen a szlovák emigráció évtizedeken keresztül Roman vagyonából merítette minden erejét. Gondoljunk csak a multimilliomos ismert kijelentésére, hogy minden egyes dollárért, amellyel a külföldi szlovákok az emigráns mozgalmat támogatják, ö kettőt ad, gondoljunk továbbá milliókra rúgó szponzori tevékenységére, és alapítványaira. Egy meg nem erősített információ szerint az SZVK negyedévenként 100 ezer dollárt kapott Romántól, és röviddel az 1989-es novemberi események után ez az összeg több mint duplájára nőtt. 1990. október 20-án a Lidové noviny közölte azt a levelet amelyben Helen Roman-Barber elhatárolja magát az SZVK politikai céljainak további támogatásától (tehát korlátozza a pénzügyi támogatást is). Amikor 1991 áprilisában a Dusán Tóthtal készített interjúban nyíltan rákérdeztek a mozgalom anyagi hátterére, elbizonytalanodik ugyan, de tagadja, hogy bármikor is ilyen hatalmas összegeket kaptak volna. Van itt még egy kérdés: hogyan függ össze a Roman-birodalom pénzügyi hanyatlása Dusán Tóthnak, a SZVK főtitkárának taktikaváltásával? Az utolsó években Dusán Tóth állt Románhoz a legközelebb, tehát módja volt megismerni a Roman-impérium valódi pénzügyi helyzetét. Ismerve a csődöt, amely több mint egy évvel Havel kanadai látogatása után következett be, nem lephet meg bennünket Tóth kétségbeesett próbálkozása, hogy az elnök kegyeibe férkőzzön. Nem mintha megtagadta volna a szlovák emigráció céljait, csak épp a megvalósításukhoz szükséges pénzt próbálta másutt megtalálni. Milyen himnusz legyen? 1990 májusának második hetében rendezték meg Toronto elővárosában az SZVK nagygyűlését. Az eseményt az emigráns sajtó egyenesen „történelminek" nevezte. Épp húsz éve alakult meg az SZVK, Stefan Rómán halála óta ez az első nagygyűlés, s első azt követően is, hogy a távoli haza felszabadult a kommunisták uralma alól. A rendezvénynek szokatlan elöjá-. téka volt: az SZVK titkársága (amelyet lényegében Dusán Tóth képviselt) szerette volna elérni, hogy a kongresszust Pozsonyban tartsák. Az ötletet az emigránsok egy része mereven elutasítja. A nézetkülönbségek, amelyeket Románnak mindig sikerült elsimítania, most felszínre törnek, ahogy a főtitkár személye iránti ellenszenv is. „A változás folyamatának külföldön kell végbemennie, még mielőtt a kongresszus az új, egységes koncepcióval a hazai szlovákok elé lép*ne" - figyelmeztet a Pohl'ady című emigráns lap. így május 9-én az SZVK nagygyűlését mégis Torontóban rendezik meg. A találkozó ugyanis nacionalista szellemben zajlik: egy véletlenül odavetödött csehet még a kongresszus kezdete előtt távozásra szólítanak fel, egy ugyancsak cseh rádiótudósító csupán annak köszönhetően maradhat, hogy nem fedi fel kilétét. - A termet díszítő falragaszokon a „csehek és szlovákok“ szavaknál a „csehek" mindenütt keresztülhúzva. Nagy méltatlankodást szül a csehszlovák himnusz is. A valamivel több mint 400 főnyi küldött megtagadja eléneklését, helyette a Hej Slováci hangzik el. Stefan Kovacic, a Kanadai Szlovák Liga elnöke a Kanadsky Slovák c. lapban így háborog: „A csehszlovák himnusz ízléstelen és egyenesen provokatív músorbaiktatása magyarázatra vár. Amennyiben ezt Tóth főtitkár rendelte el, akkor ezt a konferansziénak, ha csak egy csepp szlovák büszkeség is van benne, el kellett volna utasítania." Ebbe a fanatikus hangulatba toppan be az ötven (más források szerint hetven) személyből álló küldöttség, amely különrepülögépen érkezett egyenesen Szlovákiából: miniszterek, miniszterhelyettesek, parlamenti képviselők, a Szlovák Televízió, a Szlovák Rádió és a Csehszlovák Sajtóiroda igazgatója, a Matica slovenská elnöke, valamint a miniszterelnök helyettesei. A delegáció három fő tagja Ciő, szlovák kormányfő, Schuster, a Szlovák Nemzeti Tanács és Dubcek, a Szövetségi Gyűlés elnöke. Míg a kongresszus szokatlanul szerény külsőségek között zajlik (Roman halálával az anyagi források kiapadófélben vannak), a szlovák küldöttség szálláshelye olyan, hogy azt a tengerentúli honfitársak is luxusnak minősítik. Egy-egy szállodai szoba ára 150 dollár egy éjszakára, a Schuster -Ciő-Dubőek hármas pedig 615 dolláros szobákat kapott. „Máig nem tudja senki, ki mit fizetett“ - írta ezzel kapcsolatban A. Wagner a Západ c. emigráns lap tavalyi augusztusi számában. Ki fedezte ezt a luxust? A csehszlovák adófizetők vagy az akkor még Dusán Tóth vezetése alatt álló SZVK? Ha az utóbbi, akkor óhatatlanul felmerül a kérdés: az államapparátus képviselőinek fogadásakor hol végződik a vendéglátás és hol kezdődik a lekötelezés? Rudolf Schuster és dr. Markus (a Matica slovenská jelenlegi elnöke) aratta a legnagyobb tapsot, mivel beszédeikben ók közeledtek leginkább az önálló Szlovákia gondolatához, s igy a legjobban megegyeztek a Kanadai Szlovák Ligával, amely a kongresszuson szemlátomást fölénybe került. Ezzel szemben Dubőek, akit a Západ augusztusi száma úgy jellemez, mint jó embert, „aki senkit sem akar megsérteni, kissé már elfáradt, s nem tud letenni arról a szokásáról, hogy a régi frázisokat használva, hosszasan beszéljen“, egyértelműen a csehek és szlovákok közös államára hivatkozik, és nagyon világosan a szeparatizmussal szemben foglal állást. Ráadásul a szlovák állam 70 ezer zsidó lakosán elkövetett népirtásról beszél, amelyért az összes szlovák nevében nyilvánosan bocsántot kér. Ki tudja, hogy érzi magát, amikor később Jozef Kirschbaum nagy szónoklatát kénytelen végighallgatni? Ő, az állam egyik legfőbb képviselője azt az embert, akit ez az állam már negyvenöt éve hiába igyekszik felelősségre vonni háborús bűntetteiért? A szakadás akkor következik be, amikor Tóth főtitkár emelkedik szólásra, s kijelenti, hogy az SZVK befejezte politikai küldetését, mivel most már a szlovákok a maguk urai lettek hazájukban, és az emigráció bármilyen ilyesfajta tevékenysége egy idegen állam belügyeibe való beavatkozás lenne. Tóth nemcsak a maga, hanem Roman lányának nevében is beszél, aki fél évvel később az SZVK valamennyi tagjához intézett nyílt levelében a következőket írja: „Apám és az SZVK többi alapító tagjának kinyilvánított célja az volt, hogy a kommunista elnyomás alatt élő több millió szlovák elnyerje politikai és szellemi szabadságát. Ez most beteljesült. A demokrácia megújhodása, valamint a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megalakulása minden szlováknak garantálja a lehetőséget, hogy meghatározhassa hazája fejlődésének irányát, és saját elképzelései szerint alakítsa életét". Tóth és a Roman-pártiak szerint az SZVK-nak a továbbiakban elsősorban a kulturális és támogató tevékenységre kellene átallnia, semmi többre. Csakhogy Roman neve a multimilliomos pénze és személyiségének ereje nélkül már nem sokat ér. Az SZVK mérsékeltebb tagjait egyhangúlag leszavazzák Kirschbaum szeparatistái. A választásokon a Kanadai Szlovák Liga győz, tagjai az SZVK elnökségében túlsúlyba kerülnek és az új elnök nem más, mint Marián St'astny, az egykori jégkorongozó. Marián, aki visszatért Nagy port vert fel 1980-ban, amikor a hazai jégkorongválogatott egyik külföldi vendégszerepléséről nem tért vissza a két St'astny testvér, Peter és Anton. Nem csoda, hisz világviszonylatban is a sportág legjobb csatárainak számítottak. Kinnmaradásukat nem lehetett eltitkolni, mint ahogy ez más sportolók esetében történt. Marián, a harmadik testvér azonban visszatért. Nem mintha különösebben lelkesedett volna a szocializmusért, de a fivérek közül egyedül ó volt nős, és nem akarta elhagyni a családját. A kommunista funkcionáriusok ostobasága nyomban megmutatkozott: ahelyett, hogy saját javukra fordítva a dolgot, ügyes propagandát csináltak volna visszatéréséből, nem engedték többet játszani. Ezek után senkit sem lepett meg, hogy Marián St'astny 1981-ben Magyarországon keresztül egész családjával külföldre távozott, és fivéreivel együtt a Quebec Nordiques játékosa lett. Neve nemcsak Quebecben, de Kanada-szerte fogalommá vált. Az egész szlovák emigráció dédelgetett kedvence lett, annál is inkább, mivel erősen vallásos és nemzeti beállítottságú emberként ismerték meg. Hazai működésének ideje alatt nyílt titok volt a válogatott cseh és szlovák része közti feszült viszony. „Meglepett, mennyire megváltozott“ - mondta egy pozsonyi sportújságíró, aki évek óta ismerte, és nemrég Kanadában is meglátogatta St'astnyt. „Továbbra is impulziv, de míg azelőtt mindig nyíltan megmondta, mit gondol, ma már jóval diplomatikusabban fogalmaz.“ Az SZVK tavalyi májusi nagygyűlésén elmondott székfoglaló beszéde is elég diplomatikus volt, noha lényegét tekintve a következőket tartalmazta: az önálló Szlovákiáért folytatott küzdelem nem ért véget, ellenkezőleg, most, a demokrácia feltételei között jóval nagyobb esély mutatkozik a győzelemre. Vajon milyen lehet az olyannyira áhított győzelem? Ha meggondoljuk, hogy az SZVK torontói nagygyűlése határozatának megfogalmazásában Braxatoris, Kruziak és Vnuk mellett olyan ember s részt vett, mint a Hlinka-párt egykori őtitkára, a háborús bűnös dr. Jozef <irschbaum, nem kell sokat találgatnunk (A REFLEX nyomán) Gyökeres György illusztrációs felvételei a múlt hét csütörtökén Szlovákia szuverenitásáért szervezett tömeggyűlésen készültek Erről jut eszembe „Éljenek a szlovákok!" Hát ilyesmi is csak minálunk, „Vadkeleten“: Szlovákiában fordulhatott elő! Megtapsolta, megéljenezte magát néhány ezer szlovák a múlt csütörtökön Pozsonyban, a szlovák Hyde-parkban, a Szlovák nemzeti felkelés téren. A Televízió jóvoltából százezrek láthatták, hallgatták: Markus mester, a Nagy Mélabús Nemzetébresztő is porondra lépett, feltette a csörgósipkát, s újfent elgügyögte jól ismert zavaros sirámait. „Gyújtogató“ szavaira a tömeg Prágát, az „ördög“, minden rossz okozója birodalmának központját kezdte szapulni, majd - miután elfáradt a szavalókórus - saját magát kezdte ünnepelni.- Éljenek a szlovákok! - skandálták, s közben jónéhányan talán a glóriát is látni vélték a fejük fölött. Az „oltárhoz“ közel toporogtak szűkebb pátriám önjelölt apostolai is. A Mikszáth szülőföldjéről érkezett „Tót atyafiak“ büszkén lengették transzparenseiket, és szellemtestvéreikhez hasonlóan „fújoztak“ is gyakorta, becsülettel. A Független Szlovákiáért kardoskodók homogén nemzetállamot szeretnének, s félő, hogy nekünk, „vad ázsiai hordák ivadékainak" meg mondjuk a cigányoknak és egyéb „kétes elemeknek“ nem igen lenne, lehetne sokáig maradásunk szülőföldünkön. Aztán utánunk - vagy esetleg velünk „egy füst alatt" - a kommunisták kerülnének sorra. Gázkamrába a cigányokat és a magyarokat, láttam pár hónapja Nagykürtösön (is) a bizonyos pártok és mozgalmak majdnem nyíltan kimondott vezérelvévé vált, sokakban (második) világháborús borzalmakat idéző ocsmány jelmondatot, újabban meg a közkórház erődítménynek is beillő vadonatúj kerítésének a falán egy pártot minősítő „festményekben“ gyönyörködhet a járókelő. A Nagykürtösi járás már a kommunista önkényuralom idején is valóságos állam volt az államban. A járási székhely boltjain egyetlen magyar nyelvű cégtábla sem létezett... Egy nagyfalusi néni panaszolta például, hogy a drogériában nem akarták kiszolgálni, mert magyarul merészelt kérni valamit. Nos, megint erről jut eszembe: Éppen a túlnyomó részben magyarok lakta Nagyfalun támadt nekem már a hatalomátvétel után egy idős féri, és sűrű kőpködések közepette elmagyarázta, hogy végre most már demokrácia lesz, s megszabadulhatnak az irányító testületekbe telepedett magyaroktól, mert hát ugye, ismerjem be, mégsem járja, hogy ősei földjén idegen betolakodók pőffeszkedjenek. Hetekkel később tudtam meg, hogy őkelme a háború után Magyarországról költől Tfp / 1 í I lllsztráció a közkórház falán (A szerző felvétele) zött az „ősi földre“, s egy Csehországba deportált magyar család lakásába telepedett be. A túlnyomórészt magyarok lakta N-ben, az alapiskolában - a szülök bűnös felelőtlenségéből kifolyólag, vagy ki tudja mi másért? - szlovák nyelven folyik a tanítás. A diákok nagy hányada magyar családok gyermeke. A gyermekek kétharmada többre vinné, bizonygatta egy pedagógusuk, ha az anyanyelvén tanulna, de ezt nem mondhatom el a szülőknek, mert az állásomba kerülne. Egy másik azzal a tanulóval - egy volt diáktól tudom -, aki magyarul szólalt meg az épületben, százszor lekörmöltette, hogy „Az iskolában a hivatalos nyelvet beszéljük." Közelednek a választások. Egyes kétes hírű - vagy inkább hírhedt? - pártok és mozgalmak hordószónokai a nemzeti érzésre apellálva igyekeznek „jó pontokat“, újabb mandátumot kicsikarni maguknak. A Nagykürtösi járásban is sok (volt?) a kommunista, akad cigány, azaz most már roma polgár is szép számmal, de - szerencsére - sok az anyanyelvéhez, anyanemzetéhez ragaszkodó magyar is. Annyian vagyunk, hogy Ipolyt lehetne rekeszteni velünk. , Vagy éppen ez a terv? Éljenek a szlovákok, mondom én is, de mivelünk és a más nációkhoz tartozókkal együtt s - végre - békében! ZOLCZER LÁSZLÓ
