Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-23 / 183. szám
A tanügyben uralkodó kaotikus állapotokról I,!mbe,2,•_________________________________________Szabad ÚJSÁG_______________________ A rendszerváltás jogos reményekkel töltötte el a pedagógusokat, szülőket, hogy ezek után az iskola — megszabadulva az állampárt béklyójától — a következetes változások útjára lép, amelyek jobban figyelembe veszik a gyermek életkori sajátosságait, az ezredforduló diktálta egyéni és társadalmi elvárásokat. Valljuk be: az elmúlt negyven esztendő csinnadrattával beharangozott sok-sok oktatásügyi reformja vajmi kevés változást hozott... (Érzékeibetőt esetleg annyit, hogy a nyolc osztályból kilenc lett, majd ismét nyolc (!); illetve annyira „demokratizáltuk" — szocialista módon — a középiskolák hálózatát, hogy a három irány: gimnázium, szakközépiskola és szaktanintézet adminisztratív intézkedéssel egyenrangúvá kiáltatott ki. Csak épp a legfontosabb maradt el — a minőség...!) A dogmatikus kötöttségek ellenére az igazi pedagógus — dacára a szűkös anyagi és társadalmi elismerésnek — lelkiismerettel eleget tett küldetésének, mindig szem előtt tartva, „mi a felszín és mi a mély”. Ezért hatottak biztatókig új életünk kezdetén a kinyilatkoztatások, amelyek arról szóltak, hogy az oktatásügy megtartott és a demokratikus változásokba átcsempészett erényeit tovább kell fejleszteni, s továbbvinni*az emberi kapcsolatokba és magába a társadalomba. Ilyen értelemben hangzott el 1990 januárjában a szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alakuló közgyűlésén, Nyitrán, Kovái miniszter úr felszólalása. Nem így lett. Az értelmes változások és a tartalmas munka helyett a gyűlölködés, az ellenségeskedés és a minden áron való leszámolás színtere lett az iskola. Kezdődött az egész a múlt év elején egy sebtében elrendelt igazgatóválasztással A hevenyészve elkészített rendelet nem egy félreértésre adott okot, nem beszélve az időpontról: január 31. — a tanév kellős közepén! Ebben a rendelkezésben mutatkozott meg először — ami a későbbiekben egyre nyilvánvalóbb lett — hogy a tulajdonképpeni cél nem is az iskola felemelése, hanem a leszámolás. Leszámolás, mindenáron! Az első igazgatóválasztások nem hozták meg kitervelőik elégedettségét, mert a volt igazgatók kétharmadát újraválasztották. (Itt, persze, nem zárhatók ki a visszaélések sem, de aligha lehetett a pedagógustársadalom kétharmadát manipulálni..) A pedagógusok előbbi kiszolgáltatottságából fakadó jogos felháborodást — a mindenkori átmeneti idők tapasztalatai szerint — önjelöltek és konjunktúralovagok vették zászlajukra. A pedagógustársadalomra erőltetett nihilista szemlélet szerint példakép lett az elmúlt időszakban minimális tevékenységet és eredményeket felmutató pedagógus. Ez az „értékrendszer" máig hatóan — az ismert fehér-fekete kreációban — így szól: fehér, tehát példa, aki alig vagy semmit sem kezdeményezett (így nem is bizonyított!) fekete, tehát elutasítandó, aki vállalt f néha kockázatok árán!), fáradozott, még akkor is, ha munkájával, bátorságával elősegítette a politikai változásokat. A pedagógustársadalom rendszerváltásának vámszedőit nem zavarta az sem, hogy saját iskolájukban — a pedagógus megmérettetésének igazi helyén — az igazgatóválasztásokon sokszor egy-két szavazatot kaptak, illetve nem is kaptak. Az is megesett, hogy az ilyen „iskolamegmentők” soraiban a gyermekeken elkövetett kegyetlenkedésekért börtönviselt, máskor etikai vétségekért a pályáról eltanácsolt „pedagógusok” léptek fel (Még szerencse, hogy a magyar iskolák padagógusai közül csak néhányon „dőltek be" ezeknek a „világmegváltó" önjelölteknek, a magyar pedagógusok döntő többsége a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének konstruktív programja mögé sorakozott fel). Nem csoda, hogy a fentebb említett kontraszelekció szellemében a volt oktatásügyi szakosztályok, későbbi tanügyi igazgatóságok élére olyan emberek kerültek — példa van Szlovákia-szerte —, akiket kollégáik saját iskolájukban vezető posztra sem javasoltak volna. De felsőbb tisztségekbe jutásnál ez nem volt perdöntő, mert ott már egy szűk érdekszövetség önmaga döntötte el, hogy ki lesz a „főnök". A kisebbségi oktatásügy kétszeres árnyékban élő pedagógusait óvatos reményekkel töltötte el Kováé miniszter úr fentebb említett biztató nyitrai beszéde. Nem sokáig mert jött a „márciusi pálfordulás a” — Varga Sándor szavai szerint —, s attól az időtől érezhető volt: a minisztériumnak Surány, Újvár, Túrócszentmárton diktál, illetve azok a nacionalista körök, amelyek legfontosabb célként a kisebbségi (közöttük elsősorban a magyar) oktatásügy felszámolását tűzték íd célul (Ez a cél létezett az elmúlt negyven esztendőben is, csak némiképp álcázva. Most már arra sem szorul!). így került sor a kisebbségi magyar oktatásügy gyér képviseletének a leépítésére, illetve az elmúlt húsz esztendőben nehezen megtartott pozícióinak további megnyirbálására. A minisztériumtól a tanügy igazgatóságokig alig maradtak képviselőink, s akik vannak is, nem mindegyik élvezi a magyar pedagógusok bizalmát... A múlt hibáinak hangzatos megszüntetése mellett az oktatásügyi tárca hibát hibára halmoz Az iskolákon eluralkodó gyűlölködés és kicsinyesség komoly presztízsveszteséget jelent a pedagógustársadalomnak A szülők megdöbbenve figyelik a tyúkszemhistóriákat felnagyító kampányokat és az eluralkodó dacszövetségeket. Az igazgatóválasztásról szóló legutóbbi diszkriminatív miniszteri intézkedés is ezt a destrukciót szolgálja. Az egész jól példázza azt a kitételt, hogy mivé lesz ott a demokrácia (ebben az esetben inkább demokráciásdi), ahol a döntések nem a szakma és a közérdek jegyében születnek, hanem egy politikai boszorkányüldözés forgatókönyvének az indíttatásában. Az oktatásügyben és az iskolákon eluralkodó gyűlölethullámért és a kaotikus állapotokért nem kis felelősség terheli magát az oktatásügyi minisztert, akinek kompetenssége iránt már az oktatásügyi törvény parlamenti vitája során komoly kétségek merültek fel A kezdődő iskolai év előkészítetlensége és az oktatásügyben eluralkodó tatárdúlás utáni állapotok arra a meggyőződésre juttatták a pedagógustársadalom többségét, hogy ha a miniszter úr igazán segíteni akar az oktatásügy kibontakozásában, akkor ezt legjobban azzal teszi, ha idő előtt — tehát megbízatása lejárta előtt — megválik miniszteri bársonyszékétől Szlovákia pedagógusai a miniszterben Szlovákia első számú pedagógusát akarják látni és nem egy politikai mozgalom képviselőjét. Itt nem lehet perdöntő egy politikai mozgalom „mundérbecsülete”, hanem a szülők, pedagógusok és a társadalom érdeke a mérvadó. Az általánosnak mondott intézkedések a kisebbségi oktatásügy prizmáján át nézve más megvilágítást kapnak. Például ismét a demokratikusnak mondott, de diktatórikus igazgatóválasztások miatt további embereket veszít a kisebbségi oktatásügy, akik végső kiábrándultásukban kiválnak az oktatásügyből Mivel esetenként az iskolatanácsok sem tudtak kellőképpen ellenállni az adminisztratív utasításoknak és a bonyolult hivatali hercehurcának (van példa rá, hogy olyan igazgató kinevezését szentesítették, aki az iskola pedagóguskollektívájától elenyésztő szavazatot kapott és nem is jelölt igazgatói posztra!) a szülők és a pedagógusok kötelessége a lefelé nivellálódás, kicsinyes belterjesség és gátlástalan középszerűség terjedésének a meggátolása. A felülről jövő diktátumok kivédésében nem kis szerep hárul az önkormányzatokra, amelyektől az iskolát adminisztratív módon izolálták, de az élet mást követel! A pedagógia nem a gyűlölet, hanem a szeretet tudománya; a didaktika (oktatástan) — Németh László szavaival — „az emberatomok felszabadításának szépséges útja". Vajon egy állandóan ellenségeket kereső, gyűlölködő, bosszút lihegő légkörben lehet-e megidézni Komenskyt és méltósággal megünnepelni születésének 400. évfordulóját...? MÁTÉ LÁSZLÓ Tanár úr, kérem, mielőtt jegyet adna, valamire figyelmeztetnem kell. Tudom, hogy a titkosrendőrség besúgája volt. Peter Gossányi karikatúrája Gazdasszonyiskola nyílt Rimaszombatban Oktatás bérelt tantermekben Újra otthon A Rimaszombati Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet szeptemberi tanévnyitóján 575 tanuló jelent meg, ami közel 120 diákkal több, mint az előző években. A Stavbár Építőipari Vállalat (korábbi neve Mezőgazdasági Építőipari Vállalat) ugyanis megígérte, hogy az iskolakezdésre befejezi a 380 férőhelyes kollégiumot (már 1989-ben át kellett volna adják), ahol Herényi Béla mérnök, az iskola igazgatója szerint bőven lett volna hely tanteremnek is. A Stavbár nem fejezte be az épületet, így az iskola igazgatósága — négyzetméterenként havi 195 koronáért — kénytelen volt nyolc tantermet bérelni az új tanévre. — Egyértelműen a Stavbár nemtörődömségén múlik az épület átadási határidejének állandó módosítása — mondja az iskolaigazgató. — Mi tudunk fizetni, de ők még a költségvetést sem képesek kimeríteni. Tavaly hárommillió koronát utaltunk át ez okból Bártfára. Erre az évre 4 millió 300 ezer koronát hagyott jóvá a felsőbb szervünk, de tekintettel a helyi körülményekre, a minisztérium további 5 millió koronára tett ígéretet — a közel 10 millió koronából, azt hiszem, már be lehet fejezni az épületet. Úgy gondoltam, mivel a Stavbár alig tesz valamit, az épület befejezési munkálataival konkurzus alapján magánvállalkozót bízok meg. Induló gazdasszonyiskolájuk újdonságnak számít, hiszen az iskolaügyi minisztérium csak az idén hagyta jóvá a korábbi leányiskolákat alapul véve a gazdasszonyiskolát, ahol a leendő háziasszonyok megtanulnak sütni, főzni, tartósítani, elsajátítják a gyermeknevelési tudnivalókat és egy szakmából (kertészet, baromfinevelés, kisállattenyésztés stb.) még szakvizsgát is tehetnek. — A szaktanintézetnek korábban volt egy tangazdasága, ahol a diákok a gyakorlatban sajátíthatták el a szántás, vetés, etetés, fejés, stb. tudományát. Az utóbbi hónapokban — bármennyire is ostromolja az iskola igazgatósága kérvényeivel a felsőbb szerveket — egyelőre még nem sikerült visszaszerezni volt tulajdonunkat. — Azt a választ kaptuk — folytatja az iskolaigazgató, hogy minden mezőgazdasági iskola egyszerre kapja vissza majd a gazdaságát. Hogy mikor, arról nem tettek említést. Addig, amíg nem lesz saját „gyakorlóterünk” továbbra is a közeli mezőgazdasági üzemekbe járnak a diákok, a feldolgozó ipar tanoncai magánvállalkozókhoz is. A rimaszombati szaktanintézetben az idén összesen nyolc szakágazat nyílt, ebből egy végződik érettségivel. Minden szakágazatból, amelyre megfelelő létszámú magyar ajkú tanuló jelentkezett, nyílt magyar osztály is. Tavaly még a feldolgozó ipar legtöbb szakmájára csak szlovák nyelven oktattak, ebben az évben viszont csupán a mészáros-hentes szakma oktatása folyik szlovák nyelven, mivel erre a szakra mindössze harmincnégy tanuló jelentkezett. Minden évben nyílik egy olyan osztály is, amelynek növendékei négy év múlva érettségi bizonyítványt kapnak. Ezekben az osztályokban egyelőre az oktatás csak szlovák nyelven folyik, jövőre — ha a tanteremgond megoldódik — magyar osztályt is nyitnak. A szaktanintézet évek óta jó kapcsolatot tart fenn az anyaországban működő mezőgazdasági iskolákkal. Ebben a tanévben új kapcsolatok után néztek. Az első megbeszélések már lezajlottak, legígéretesebb partnernek egy belga és egy holland mezőgazdasági iskola mutatkozik. FARKAS OTTÓ Újabb kisiskolák nyitották meg kapuikat az Érsekújvári járásban is. Nánán 30 év után újra önállósult az alapiskola. A 150 éve épült öreg épület eddig a párkányi diákok otthona volt. Szeptember 1-jétől 32 nánai gyermek lépte át az iskola kapuját, akik az 1—4. évfolyamban tanulnak majd. Az egy éve önállósult községben a szülők nagy része megértette a különválás előnyét, hisz a kisiskolák létjogosultságában, garancia erre az összevont osztályokat vezető két pedagógus, Káplóczky Beáta és Drubits Ilona. Az öreg épületben a fölújítási munkálatok után kellemes környezetet biztosított Drubits László polgármester. Az étkezést s a délutáni foglalkoztatást a közelmúltban átadott új óvodában oldják meg az igénylők részére. A tanévnyitón jelen volt a Csemadok helyi képviselője is, aki a Széchényi Könyvtár könyvajándékát adta át a pedagógusoknak. Megnyitóbeszédet Drubits Ilona igazgatónő tartott. Az ünnepség alkalmából megjelentek a járási iskolaügyi osztály vezetői is, TobakoS György és Verseghy István. Reméljük, az egy éve működő község kisiskolája szellemi bölcsője lesz az új nemzedéknek. DÁNIEL ERZSÉBET Mi lett a diákok sorsa? Két héttel ezelőtt közöltük Púkkal Lászlóval, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökével készített beszélgetésünket, melyben a szövetség elnöke megígérte: rövid időn belül értesíti szerkesztőségünket arról, hogy mi lett a magyarországi továbbtanulásra jelentkezett szlovákiai diákok sorsa. Az elmúlt napokban a következő információkat kaptuk tőle: „Szeptember 5-re összehfvtuk azt a 65 diákot, aki valamiképp érintett volt a magyarországi továbbtanulás ügyében. Közülük 18-an a Nemzetközi Előkészítő Intézet nulladik évfolyamában ösztöndíjas alapon elkezdik tanulmányaikat, de hadd tegyem hozzá, ez nem jelenti azt, hogy ezek a diákok automatikusan bekerülnek jövőre a magyarországi felsőoktatási intézményekbe. Az elkövetkező felvételi vizsgákon meg kell állják a helyüket. Református papképzőbe 3 hallgatót vettek fel, hitoktatói szakon tanul 1 személy, és régészetre is bekerült egy diákunk. A magyar féltől további 30 helyet kértünk diákjaink számára az ELTE angol—történelem, német—történelem, matematika—fizika és logopédia szakára, ezenkívül 5 helyet a pécsi Janus Pannónius Egyetem, illetve a budapesti Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia nulladik évfolyamába. Az ő ügyük intézése még folyamatban van. A többiek bejelentették, hogy felvették őket hazai felsőoktatási intézményeink valamelyikébe, és nem tartanak igényt a magyarországi továbbtanulásra.” (csanaky)
