Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-03 / 166. szám
5 * * 1991. szeptember 3.________________________________________________Szabad ÚJSÁG A neheze még csak ezután következik? Építenivaló van, megrendelés nincs Építőipari nagyvállalatainknak eddig hiába volt kulcsszerepük hazánk lakásépítési programjában; úgy látszik, a közeljövő nem ígér számukra jót. Többségük valószínűleg részegységekre bomlik, s ezek további sorsáról bizony ma még csak találgatni lehet. Tavaly ilyenkor például a Poprá-Kuchta János (Fotó: a szerző) di Magasépítő Vállalat még közel ötezer dolgozót foglalkoztatott; október elején kivált belőle és állami vállalattá alakult az addig fióküzemként nyilvántartott Rozsnyói Magasépítő Vállalat, amely közvetlen az önállósulás után befagyasztotta a munkásfelvételt. Saját kérésre - beleértve a nyugdíjba vonulást is - alig egy év alatt 120 dolgozó hagyta el a vállalatot, így jelenleg 365 dolgozónak adnak munkát. Fő profiljuk mellett (panelházak építése) egyéb munkákat is felvállaltak, és mint azt Kuchta János mérnök, a vállalat termelő és műszaki igazgatóhelyettese elmondta, ma is szívesen kötnének szerződést bárminemű építkezési munkára, ha volna megrendelő. Ha az eredeti programnak megfelelően folytathatnák az építkezéseket, nem lenne okuk panaszra. A beruházók többsége azonban - pénzhiányra hivatkozva - visszavonta a megrendelést. Tizennyolc megkezdett épületen szünetel a munka, s az év végéig kilátás sincs azok folytatására. Alaptőke híján új beruházókra sem számíthatnak.- Mennyire veszélyezteti a megrendelések hiánya a dolgozók foglalkoztatottságát, illetve egyáltalán a vállalat további létét?- November végéig minden dolgozónk számára biztosított a munka, aztán egy számunkra kritikus időszak következik: a tél. Nem fedi ugyanis a valóságot az a korábban gyakran hangoztatott állítás, hogy az építőipar nincs évszakhoz kötve. Ha nem is annyira, mint a mezőgazdaság, de az építőipar is idényjellegű ágazat. De a kérdésre visszatérve: bármennyire is sajnáljuk, decembertől márciusig mintegy hatvan, de lehet, hogy nyolcvan ^dolgozónktól is meg kell majd válnunk. Elsősorban azoktól, akik gyakran hiányoznak indokolatlanul a munkából; az adminisztrációs dolgozók esetében pedig a sokoldalúságot fogjuk értékelni.- Foglalkoznak piackutatással?- Természetesen, habár be kell vallani, hogy kezdetben - tehát közvetlenül az anyavállalattól történt elszakadás után - bizony erre nem voltunk kellőképpen felkészülve. „Menet közben“ létrehoztuk ugyan a piackutatással foglalkozó csapatot, részletes felmérést készítettünk Rozsnyón, Pelsöcön, Dobsinán, Rócén, és minden kínálkozó munkalehetőséget felvállaltunk, de egy ekkora vállalat számára, mint a miénk, ez kevés. Beszéltünk 26 község polgármesterével, meglátogattuk a bányaüzemeket és más nagyvállalatokat, sajnos kevés sikerrel jártunk.- Akkor hogyan tovább?- Augusztus közepén kaptuk meg a Szlovák Köztársaság Építőipari Minisztériumának a levelét, miszerint utólag besoroltak bennünket a privatizálandó vállalatok közé, így több mint valószínű, hogy még kisebb egységekre bontva a jövő év első felében kalapács alá kerülünk.- Mindezek tudatában most milyen hangulat uralkodik a vállalaton belül?- Dolgozóinkat érthetően foglalkoztatja a vállalat sorsa. Az egyes munkahelyeken szinte állandó beszéd tárgya a jövő. Részben ennek is tudható be, hogy 30 százalékkal csökkent a teljesítmény, s hogy az utóbbi hónapokban tudatos időhúzásra figyeltünk fel. Egyre tovább tart például egy-egy kész épület átadása. A dolgozók attól félnek, hogy nem kapnak új megbízást és az utcára kerülnek. Munkájuk minősége viszont jobb, s a terep, amelyet maguk után hagynak, összehasonlíthatatlanul rendezettebb.- Nem terjesztették Id a piackutatást a járás határain túl?- De igen, csak sajnos az építőipar helyzete, pontosabban gondjai hasonlóak az egész országban. Nagyobb sikerrel jártunk viszont Németországban és a Szovjetunióban, ahol már dolgoznak szakembereink. Lengyelországi tárgyalásaink is eredményesnek ígérkeznek. Még a tél beálltáig szeretnénk felújítani régi kapcsolatainkat egyes magyarországi építóvállalatokkal is. FARKAS OTTÓ Jövőre is folytatni szeretné Lángossütő a tóparton Régen kitanulta már a lángossütés mesterségét Karácsony Ilona Félben. De nem csupán azt. Ki tudja, hány adag ebédet főzött meg és osztott szét az ottani földműves-szövetkezetben az elmúlt mintegy három évtized során. A szakácsnő azonban - „pályát módosított“. Hogy miért?- Második éve maszekoskodtam ebben a „szakmában“, lányommal, Ágival együtt, a szenei Napfényes tavak déli partján. Persze, csak a fő turistaidényben, pontosabban mondva júliusban és augusztusban üzemelünk. Erre az időszakra tartogattam a szabadságomat, meg fizetetlent is igényeltem jelenlegi munkaadómtól, a szövetkezettől... A lánya biztatgatta öt, hogy kezdjen komolyabban bele, ne várjon tovább. Ö azonban erre azt válaszolta, hogy talán majd ha nyugállományba vonul. Aztán végül - ötvenkét évesen - megfogadta lánya tanácsát...- Ezt a vállalkozást nyugodtan nevezhetem családi ötlet megvalósításának is. Közösen döntöttünk szinte minden kérdésben, együtt intéztük az intéznivalókat - miközben az indulásra, a kezdeti pillanatokra emlékezik vissza, akaratlanul is elmosolyintja magát, de máris mesélni kezdi a derűjét kiváltó történetet.- Amikor a vejem Pozsonyban volt bejegyeztetni „cégünket“, megkérdezték tőle, vajon mi is lesz annak a neve. Merthogy nevet kell adni annak is, akár a gyermeknek. Erre ám nem készült fel a vő, így egy pillanatig csak habogott. Az ottani hivatalnoknók csodálkozva összenéztek, furcsállották a kialakult helyzetet, mire a vejem rávágta, hogy „Lángos az Ilonánál“! A hölgyeknek olyannyira tetszett az ötlet, hogy még jó ideig kacarásztak rajta, majd megkérdezték, miért éppen ez a név. A vejem kurtán annyit válaszolt: mert az anyósomat Ilonának hívják... A szóban forgó bódé előtt egész nyáron hosszú sor kígyózott. A nyaralóknak ízlett a termék, nem győzték dicsérni, mondván, hogy ilyen nincs az egész tavaknál. A választékot meg egyszerűen csodálták.-A „sima" (egyszerű) és fokhagymás lángoson kívül kínáltunk sajtosketchuposat, sajtos-tejfölöset, van hármas (sajt, ketchup, tejföl), valamint négyes (sajt, ketchup, tejföl, paradicsom) „kombinációnk“ is. Az egyszerű öt, a fokhagymás hat, a kettős kombináció 8-8, a hármas 9, a négyes pedig 10 koronába kerül. A legtöbbet általában a kettős kombinációkból adtunk el... A tavalyi idényhez képest azonban sok minden megváltozott. Például kevesebb az üdülő a Napfényes tavak partján is. Másrészt pedig...-... amíg tavaly hatszáz korona körül fizettünk helypénzt a két hónapra, az idén már 2500 koronát! Azt hiszem, hogy arra a hat négyzetméterre, amelyet ott igénybe veszünk, azért egy kicsit borsos ez az összeg. Szóval a feltételek szigorúbbak, ki tudja, hogyan alakulnak a jövő évben... Karácsony Ilona ennek ellenére jövőre ismét ott szeretne állni a tóparti bódéban. De az is lehetséges, hogy nem csupán a nyár folyamán találkoznak majd vele a lángosra éhezők...- Szencen, a városban is szeretnék boltot nyitni, és év közben ott sütni a lángost. Kíváncsi vagyok, hogyan bírálják el a kérvényemet. Ha sikerülne, hidegebb időben a lángos mellé forralt bort is kínálnék. Hot-dogot azonban például inkább nem! Nem bízom a virsliben. Legyen csak egyetlenegy romlott mondjuk az ötszáz között. Hát kell az nekem, hogy valakit megfertőzzek? Elég sok évet dolgoztam már konyhán, tessék elhinni, hogy aggodalmam nem alaptalan... Hát igen, így is gondolkodhat egy maszek. S akik megálltak már egyegy finom, ízletes lángosra Ilona néninél, minden bizonnyal nem bánják, ha a ^közeljövőben is csupán ezt az ínyencséget kínálja majd. Akár nyáron a tóparton, akár máskor is, Szene kellős közepén. SUSLA BÉLA A Vág folyó partján patkónyomokat fedezek fel, amelyek követésre biztatnak. A töltés tetejére érve lenyűgöző látvány fogad. Az előttem elnyúló zöld térségen mélységes nyugalommal barna lovak legelnek. Utam ezek után már egyenesen a Vágsellyei Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézetbe vezet. ★ * * Az üzemeket és vállalatokat kedvezőtlen gazdasági helyzetük sok esetben arra kényszerítette, hogy megszabaduljanak az immár tehernek számító szakmunkásképzőiktől. így azok az állami nők, a szakmunkásképző igazgatójának véleménye szerint a felépítményi oktatás formája ennél sokkal megfelelőbb lenne. Az iskola a jövőben különféle szolgáltatások nyújtásával szeretne egy kis többlet-pénzhez jutni. Mivel nemrégiben fejezték be az új istállót, amely lehetővé teszi az idegen lovak befogadását is, elsősorban a lovaglás és lótenyésztés terén látják biztatónak a jövőt. Ősztől edzótanfolyamokat indítanak, s a későbbiek során versenylovak edzését is tervezik. A szakmunkásképzőben kétnyelvű oktatás folyik, a tanulók közötti viták azonban mégsem ebből erednek. A lótenyésztést és Iskolalátogatás Vágsellyén Pedagógusok, diákok - és lovak igazgatás alá kerültek. Az ilyen sorsra jutott szakmunkásképzők nem csupán gazdát cseréltek, gyakran megváltozott az oktatás irányzata is. A Vágsellyei Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézetben például a hagyományos gépész, valamint állattenyésztési szak mellett mind nagyobb népszerűségnek örvend a lótenyésztés és lovaglás szak, amelyen tavaly során összesen százharminc tanuló tanult. (Szlovákia egyedüli szakmunkásképzője, ahol ilyesmit oktatnak, Vágsellyén található, és az egész országban is csak Kroméríáben, valamint Prága közelében van ilyen iskola.) A sellyeiek egyébként kemény edzésekkel készülnek a hazai és nemzetközi díjugrató versenyekre is; az évek során nem egy aranyérem és egyéb elismerés jutott a számukra. Szeptembertől új szak nyílt az iskolában. Az általános mezőgazdaságot választottaknak lehetővé vált, hogy megismerkedjenek az egyes szakokkal, s egy év elteltével a számukra legmegfelelőbbet, legérdekesebbet válasszák. Akik munka mellett szeretnének tanulni, az idén is lehetővé válik számukra, bár Zdenék Gostík mérlovaglást tanulók ugyanis egy kissé az iskola „krémjének“ tartják magukat: tudatában vannak szakuk egyediségének és különlegességének. Tény, hogy sokkal többet vállalnak magukra, hiszen a lovak ápolása, gondozása komoly fizikai munkát jelent, s ráadásul a tanulás után végzik, több órán keresztül. Büszkeségük igy talán elnézhető. A Vágsellyei Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintózet „portáján“ példás rend uralkodik. Az iskola akár a szakmunkásképzőkben lezajlott kedvező változások modelljeként is szolgálhatna. Ám valamiben mégis eltér a többitől. Pedagógusai ugyanis időben rájöttek arra, hogy a legfontosabb feladat már most éreztetni diákjaikkal, hogy mindaz, ami itt őket körülveszi, értük van, s ami itt zajlik, értük történik. A tanulók már a múlt év során felelősségteljesebben álltak a munkához, s döntóképességüket, önállóságukat fejlesztették a rájuk hárított feladatok és kötelességek teljesítésével. S az állatok - a lovak? Évről évre jobb eredményeket hoznak magukkal a versenyekről, így hálálják meg a róluk való gondoskodást. -száz-Kétperces D Csak tiszta forrásból... ti Gyermekkoromban, a mezei munkák idején nekem a vízhordás volt a legszívesebben vállalt feladatom. Zöldre festett, csörgés agyagkorsóval, és egy csobolyónak nevezett lapos fahordócskával róttam napszám az utat valamelyik forrás és a ,, barázda“ között. Pihenőidőmben pedig ámulva figyeltem a föld mélyéből szakadatlan buzgalommal felbugyogó víz tovairamlását, a kristálytiszta tavacska partján barátságosan futkosó százlábúakat, a köveken sütkérező levelibékákat. A kutak és források többségének saját nevük és történetük volt. Azt is hamar megtanultam, hogy - a szomjúság csillapításán kívül - melyiknek mire jó a vize. Az egyik a szembetegségeket gyógyította, a másik az emésztést segítette elő. Elnevezéseik is megannyi nyelvi leleményt tükröznek: Hidegkút, Lázkút, Keselykút, Fehérvíz, Álomkút, Mészkemence-forrás-, Békás kút... A gyermekkor évei elmúltak, s azóta bizony a dolgos kezű ember is egyre kevesebb a mezőn. S mivel a gépeket nem szokás friss vízzel kínálni, az elhanyagolt források sorra eliszaposodnak, s föléjük nőtt bokrok közé rejtőztek. A vízhordó edények sem , Járnak“ már a kútra. Addigaddig várakoztak álmatagon a kerítéslécekre aggatva, mígnem bánatukban vagy a gyerekek csúzlizásaitól cserepeikre estek szét. De jómagam gyermekkorom óta, ha hegy lábánál fakadó, üde forrást, legelő közepén égre meredő gémeskutat, falusi ház bő vizű kerekes kútját, vagy utcasarkon álló nyomókutatftillantok meg, mindig az emberi életre, a személyes létezésre gondolok, az önálló falusi otthon képe jelenik meg előttem. Ugyanakkor a békanyállal belepett forrás, az ostor és a vödör nélküli gémeskút, az elapadt vagy fertőzött vizű artézi kút, a gazdátlan paraszti udvar kerekes kútja fölött a korhadt, félrecsapott deszkatetó mély szomomsággal tölt el: a csonkaságra, a hiányra, az élet elapadására emlékeztet. Gémeskút, amely mellől elfogyott a nyáj, amelyből nem merít vizet a pásztor. Falusi ház udvarán ásott kerekes kút, amelynek elszakadt a lánca, ellopták a vödrét... Két utca kereszteződésénél álló artézi kút, amely mellett nem cserél már hírt a szomszéd, mert vize nitráttal fertőzött, és a faluba már éppúgy tasakokban hordják a házakhoz az ivóvizet, mint a tejet... A csapból folyik a klórozott karsztvíz. Csapvízzel öntözzük a kertet, csapvíz folyik a fürdőszobában. De a nagy nyári melegben - ha csak tehetem - ma is valamelyik kedvenc erdószéli forrásomból (gyermekeimmel minden nyáron újra és újra kitisztítjuk!) merítek vizet a tenyeremmel és iszom egy jóízút... (korcsmáros) \ (V. Gy. illusztrációs felvétele)
