Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-14 / 176. szám
1991. szeptember 14. 5 Hiteles történet Szabad ÚJSÁG A szlovákiai diákok magyarországi felvételűéről már sok írás jelent meg, de a valóságot mindegyik csak részben tükrözte. Ezért elmondom lányom felvételűének hiteles történetét Az Új Szóban ez idén is (csakúgy, mint tavaly) megjelent a felhívás, hogy aki Magyarországon szeretne továbbtanulni, jelentkezzen a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségénél. A magyar fél vállalta hatvan diák felvételiztetését A február 22-én, a SZMPSZ Oktatási Tanácsa aláírással megjelent tájékoztató azt is tartalmazza, hogy „... az említett lehetőségeken kívül sem a magyar állam, sem az alapítványok nem vállalják több ösztöndíjas képzését” Ez a mondat félreérthető, mert azt is jelenti, hogy ennek a hatvan gyereknek az ösztöndíjas képzését ellenben vállalják. Máskülönben semmi értelme a pedagógusszövetség első felvételiztető válogatásának. Mintegy nyomatékül, ezen tájékoztató szerzői azt is odaírták, hogy: „Az önköltséges alapon történő képzés mindenkinek a magánügye.” Vagyis: ha a pedagógusszövetséghez nyújtja be a jelentkezését, akkor az nem magánügy, hanem a szülő gondját a pedagógusszövetség vállalja magára. FÉLREÉRTÉS FÉLREÉRTÉST SZÜL A felhívás szövegezői ezek szerint nem tudnak fogalmazni... Én elhittem, ami az újságban a pedagógusszövetség aláírásával megjelent. Ma már tudom, hogy amit Pukkai László mond, az nem úgy van, ahogyan én értem. Hogy az ő fogalmazásában, vagy az én értelmezésemben van-e a hiba, azon lehet vitatkozni. Tény viszont, hogy éppen a félreértések miatt jártak úgy az idei és a tavalyi felvételizőink, ahogy jártak. Meglátásom szerint Pukkai Lászlóból nem a jószándék hiányzik. Ő a tűzbe is bemenne egy-egy diákunkért és a fuldokló után a vízbe ugorna, hogy kimentse. De itt nem erre volt szükség, hanem a részletekre is kiterjedő aprólékos tájékoztatásra és odafigyelésre. A magyarországi felvételi pontszámítás szabályainak értelmében középfokú vagy felsőfokú nyelvvizsgáért is adható pont. A szlovák nyelvi érettségiért is. Tanítóképzőben a zeneiskolai bizonyítványért is. Az egyik intézményben több, a másikban kevesebb, hogy hol mennyi, azt előre közük. Ha a pedagógusszövetség valóban a szárnya alá veszi a diákjainkat, akkor ebben is tanácsot adott volna. Katikám angolszakos középiskolai tanár akar lenni, az ELTE-n felvételizett. Az írásbeli és a szóbeli felvételi vizsgán 32 pontot ért el. Megkapta a színjeles gimnáziumi előmenetelért járó hatvan hozott pontot, így lett az összpontszáma 95. Vagyis újabb félremagyarázás mindaz, amit a hozott pontok figyelmen kívül hagyásáról írnak és mondanak többen is. Nem tudom, csak sejtem, hogy a többieknek miért nem számították be az érettségit, mert ellentétben a hazai gyakorlattal, az érettségi bizonyítvány eredetijét a magyarországi diákoknak ott kellett hagyniuk az egyetemen. Katámtól sem akarták elfogadni a bizonyítványát, mivel külföldi, mondván, hogy úgysem értik, mi van ráírva, de ő nem tágított és megmutatta, hogy ez egy kétnyelvű bizonyítvány, érthető és olvasható. Erre minden további huzavona nélkül megtörtént az úgynevezett hozott pontok beszámítása. Az elért összpontszámot még a szóbeli vizsgán közük a felvételizővel. Ekkor megnézheti az írásbelijét és ha nem ért egyet a javítással, akkor fellebbezhet. A lányom nem értett egyet, fellebbezett. A fellebbezésnek helyet adtak, így módosult a végső összpontszám 97-re. De az ELTE bölcsészkarára ez nem elég. Ezt mindjárt ott meg is modták. Egyben lehetőséget kapott arra — ugyanúgy, mint más diák is —, hogy megnevezzen további két felsőoktatási intézményt, ahol tanulni kíván, feltéve, hogy oda elegendő az összpontszáma. Ebben a helyzetben nagyon jól jött volna, ha ismeri a lehetőségeit, ha a pedagógusszövetségtől alapos, átfogó tájékoztatást kapott volna. De Pukkai László a jelentkezési íven csak egy rubrikát engedett kitölteni. És tanácsot sem adott, hogyan tovább... Nem is kaptunk sehonnan semmiféle visszajelzést az átjelentkezésről. Megkaptuk viszont, immár írásban is, a 97 pontról és az ELTE-ről való elutasításról a levelet. Időközben a többi kiküldött diák is hasonló levelet kapott és Pukkai László gyorsan azt nyilatkozta, hogy ők csak a felvételiztetés megszervezését vállaták. Hát ez az, amire semmi szükség nem volt! Itt álltam érvényes magyarországi felvételiről szóló levéllel, 97 felvételi ponttal, és egy álmait kútba esni látó, szomorú lánnyal, aki egyre csak azt hajtogatta: Anyukám, nekünk a Duna utcai felvételin nem ezt ígérték! MIT TESZ ILYENKOR EGY ANYA? Utánajár a valóságnak. Ekkor kezdtem foglalkozni az üggyel. Elsősorban is kézbe vettem a „Felsőoktatási felvételi tájékoztató 1991" című kiadványt, és egy vasárnap délutántól hétfő hajnalig tartó olvasómaraton során áttanulmányoztam a pedagógusképzésre vonatkozó majd’ 150 oldalt. Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy ezt kellett volna tennie Pukkai Lászlónak is, mielőtt a diáktoborzásba fogott. Akkor biztosan nem történt volna meg az, ami történt. Mert ha a jelentkezőlapra, amelyet ő osztott szét a Duna utcai felvételi után azoknak, akik azon sikeresen túljutottak, már akkor ráírták volna, hogy az ELTE-n kívül még hová jelentkezzenek — hiszen a honi magyarságnak nemcsak bölcsész tanárra, hanem középiskolai tanárra és általános iskolai tanítóra is égetően szüksége van —, akkor biztosan felvették volna minden diákunkat. EZT SEM TUDTA A PEDAGÓGUSSZÖVETSÉG Tizenkilenc felsőoktatási intézményben folyik Magyarországon pedagógusképzés! Tanítóképzőbe esetenként 86 pont a bejutási küszöb. És más a pontszámítás módja! Többet adnak a szlovák érettségiért és a zeneiskolai bizonyítvány is ér pontot, hogy hol mennyit, azt megírja az említett vaskos könyv. Ez nem titkos irat. Bárki megveheti. Én is megvehettem volna, és már januárban át kellett volna tanulmányoznom. Azt hittem, hogy a pedagógusszövetség megtette helyettem. És ezt hitte még 89 gyerek szülője. Mert félreérthető volt a közlemény... Reggel aztán fogtam a telefont és sorra tárcsáztam a pedagógiai főiskolákat, karokat és tanítóképzőket. Hullott a könnyem és elcsuklott a hangom, amikor sorra mindenütt azt mondták, hogy hozzájuk nem lehetséges az átjelentkezés, mert alkalmassági vizsgára, magyar és matematikai felvételi vizsgára is szükség van. Ezt a feltételt is megírták abban a vaskos könyvben, de úgy látszik, Pukkai úr ezt sem ismerte. Különben nem küldte volna úgy felvételizni a jövő pedagógusait, hogy tanárképzőből tanítóképzőbe ne léphessenek át. Az ELTÉ-n az angolszakos csak angolból felvételizett. A többi kapu ezért előttünk zárva maradt. De tárcsáztam tovább, hátha, mégis... AZ ELSŐ BIZTATÓ SZÓ Ekkor történt a csoda. Győrben, az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán nem mondták, hogy nem lehet átjelentkezni. Másnap már Cseh Sándor főigazgató úr szobájában ültünk, ő volt az első, aki elismerően szólt a 97 pontos felvéteüről. Elmondta, hogy hozzájuk ez a pontszám elegendő, de a felvételnek vannak más akadályai: nem tud kollégiumot biztosítani, ahány szálláshelyük van, az keü a hazai diákoknak. Erre mondtam, hogy Somorjáról akár biciklivel is lehet Győrbe járni. Elmosolyodott, s azt mondta, hogy a diákélet az létforma, azt élni kell. Tudtam, hogy igaza van. És azt is elmondta, hogy csak C-kategóriásnak, azaz önköltségesnek veheti fel. Ezen én már akkor meg sem ütköztem. Csak akkor állt meg egy pillanatra a toll a kezemben, amikor aláírtam azt a nyilatkozatot, mely szerint vállalom a tanítás minden költségét. Ez körülbelül 7000 forint havonta. Abban a helyzetben a halálos ítéletemet is aláírtam volna. Ez nem tandíj, hanem a következő tételekből álló kiadás: Ha kollégium helyett albérletbe kényszerül a diák, akkor máris számolhat havi 2500— 3000 forintos kiadással. A napi egyszeri meleg étel mintegy ezer forintot tesz ki havonta. És számítani lehet a tanszerekkel kapcsolatos kiadásokra is és persze a hazautazás is pénzbe kerül. A reggelit meg a vacsorát is fedezni kell valamiből... Az én gályarabság-nyilatkozatom még mindig kevés volt az önköltséges képzéshez. Kellett egy üzem vagy vállalat, vagy Kft. amely szintén nyilatkozatot tesz, hogy havonta valamennyi összeggel támogatja X.Y. diákot. Ismerősöm szóbeli ígéretére — úgy látszik ő jobban ismerte a honi viszonyokat —, be mondtam a budapesti MV TRANS Kft. nevét. Azóta ők is írásba adták ígéretüket. Lám, minden ellenkező híresztelés dacára, van magyar-magyar összefogás. A főigazgató úr is biztatott. Van Győrban egy alapítvány, a Domus Hungarica. Az elmúlt tenévben öt diák ebből kapott ösztöndíjat. Az idén a csallóköziek ösztöndíját szeretnék ebből fedezni. Az odaítélésről, persze kuratórium dönt majd, de bízhatunk... És bíztunk, és vártunk... összegezve: a felvételhez elegendő a 97 pont A kiadások egy része — szállás és ebéd — talán alapítványból fedezhető. (A többit majd csak előteremtem valahogy. Különben is, ez egy spórolós gyerek, alig eszik, és már évek óta nem növekszik...) Kollégiumi elhelyezés kell, hogy ne kényszerüljön albérletbe. Mit lehetne itt tenni? SEGÍT A POLITIKUS Jószerencsém megsegített. Éppen parlamenti szünet volt és így megtaláltam Duray Miklóst az Együttélés irodában. Neki elmondtam az egész históriát, s azt, hogy most kollégium híján mégis úgy látszik, kútba esik az ügy. Azt is elmondtam, hogy itt több gyerekről van szó, nemcsak az enyémről. S azért neki mondtam el, mert ő az egyetlen, akiről bizton tudható, hogy oktatásügyünket a szívén viseli. És Duray Miklós megfejtette a pedagógusszövetség—oktatási minisztérium—egyetem háromszög közötti disszharmónia kérdését. Magyarországon csakúgy mint nálunk, a felsőoktatási intézményeknek a törvény önállóságot biztosít. Ezért lett volna eleve ésszerűbb, ha a pedagógusszövetség, ha már minden áron toborozni és összefogni akarja a Magyarországra készülő továbbtanulókat, közvetlenül a határmenti városok tanár- és tanítóképzőivel veszi fel a kapcsolatot. A kapcsolatteremtés első lépéseként Duray Miklós felkereste a Győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola főigazgatóját és Győr város polgármesterét és közösen megtalálták a csallóközi diákok kollégiumi elhelyezésének a módját. Itt el keü mondanom, hogy bár Duray Miklós tárgyalt a diákok elhelyezése ügyében, a diákokat nem a szülők pártállása szerint válogatták. Ezt azért hangsúlyozom, mert tavaly a harminc gyerek kiválasztásakor részrehajlással vádolták az Együttélés Poütikai Mozgalmat. Ezzel magyarázták, egyebek mellett, a felvéteü kudarc okát, holott remélem, hogy az eddig elmondottakból már kitűnik, hogy a kudarc oka egészen másutt keresendő. Duray Miklósnak a csehszlovákiai magyar iskolák helyzete, az oktatásügy, a pedagógusképzés a szívügye, ezért támogat minden diákot, aki pedagógusnak készül. Megoldódott hát a nagy gond. Lett kollégiumi szállás is. Győr város önkormányzata jóvoltából ingyen. A Kft. és az alapítványi támogatásból összejön havi 3500 Ft. már nem kell fölfeszülnöm a szivárványra. Héthónapi vajúdás után pont került a mondat végére. Lányom 4 évi képzéssel alsó tagozatos pedagógusi képesítést nyerhet és az 1—6 iskolai évfolyamokra szóló angol nyelvoktatói képesítést. Négy év múlva, ha kedve és akarata lesz, jelentkezhet az ELTE-re, s ha felveszik, akkor újabb két év tanulással bölcsész-tanári diplomát szerezhet, öt év helyett hatot jár, de pedagógusi képesítése az alapiskola első osztályától az érettségizőkön keresztül az egyetemi gyakornokig lesz. Taníthat bárhol, ahol éppen helyet kap. Egytanerős falusi kisiskolában csakúgy, mint mondjuk az addigra talán beinduló Jókai Egyetemen Komáromban. De ez már egy másik téma. Az előzőnek a végére értem. A hibákat nemcsak felsoroltam, okultam is belőlük. Aki elkövette, okult-e? FISTER MAGDA Az Új Szó hasábjain megjelent „Magukat csapták be” című írás arra ösztönöz, hogy a benne foglaltak miatt gondolataimat én is papírra vessem, még akkor is, ha a vitaindító cikket nem én fogalmaztam, s nem újságírói pályára készülök. Kluka József csipkelődő megjegyzéseire nem kívánok válaszolni, mivel azok alapján úgy érzem: ő is a kacagóknak valamelyik általa említett válfajába tartozik, s nem látom értelmét a magyarázkodásnak. Konkrét példával szeretném érzékeltetni a magyaroszági továbbtanulásra jelentkező szlovákiai diákok pontszámításának mikéntjét, hogy mindenki a vérmérsékletének megfelelő objektív véleményt alakíthasson ki magában. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára felvételizett magyarországi diákok matematika és fizika írásbeli felvéteüjének összpontszámátlaga 18—19 pont között volt, a magukkal hozott pontszám pedig ötven és hatvan pont között mozgott. Elenyésző volt azoknak a száma (egyjegyű szám), akik ötven pontnál kevesebbet hoztak magukkal a középiskolából. Az egyetemre való bejutáshoz legkevesebb kilencven pontot kellett elérni. Tehát, ha egy magyarországi diák a felvételikor elért tizennyolc pontot, akkor csupán ötvennégy hozott pontra volt szüksége, hogy bekerüljön az egyetemre, mivel az írásbelin elért pontszámát megszorozták kettővel és hozzáadták a hozott pontszámhoz. Az írásbelin szintén tizennyolc UTÓSZÓ pontot elért külföldi diák azonban nem került be az egyetemre, mert az ő végső pontszámát úgy számolták ki, hogy hozott pontszám helyett az elért pontszámainak kétszeresét vették, vagyis (18 x 2) + (18 x 2) = 18 x 4 = 72. (Következésképp a hiányzó pontszámokat is megnégyszerezték.) A külföldi diák akkor felelt volna meg, ha 127,77%-ra túlteljesíti az átlagot. Egyébként egy magyarországi diáknak 60 hozott pont esetén az írásbeün elég elérnie 15 pontot, hogy hallgatójává váljék a BME Építőmérnöki Karának. Viszont egy külföldi diák legkisebb pontszáma, amivel bejuthat ugyanerre a karra — 23 pont (23 a 15-nek 15333 százaléka). Mivel az ember optimista, úgy gondolja, ha eléri az egyetemi átlagot, a főiskolára való átirányítások folyamán, egy jó alkalmassági vizsga esetén, elég nagy az esélye a bejutásra. (Például Pécsett.) A Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola Építőmérnöki Karára felvételt az nyerhet, aki eléri a főiskola által megszabott minimális összpontszámot, s az alkalmassági vizsgán legkevesebb nyolc pontot kap az elérhető tizenötből. Ézen a főiskolán az elérhető legmagasabb összpontszám százötven, mivel az előbb említett fizika és matematika pontszám kétszereséhez és a hozott pontszámhoz hozzáadódik az alkalmassági vizsgán elért pontszám kétszerese. Ha azonban a külföldi diák az elérhető 15 pontból (szemben a magyarországiak minimális 8 pontjával) elér 13-at, az a bekerüléshez nem elég. Ennek alapján képet alkothatunk arról, mennyire „könynyű” egy szlovákiai magyar fiatalnak bejutni a magyarországi felsőoktatási intézményekbe. Sajnos, csak az építőmérnöki karokon érvényes pontszámításról számolhattam be, mivel ezt ismerem részletesebben. Kluka úr a cikkében azt állítja, hogy ha készültünk volna a felvételi vizsgákra, játszva elérhetjük akár a legmagasabb pontszámot is. Ami annyit jelent, hogy a fizika és matematika írásbeli összpontszámunknak 30-nak kellett volna lennie. Ha ez olyan könnyen elérhető, nem értem, miért volt a már többször említett egyetemen az írásbeli felvéteü vizsgák összpontszámátlaga 18—19 pont között. Talán a magyarországi diákok sem készültek becsülettel? (Budapesten 1991-ben a Tankönyvkiadó által kiadott „Felvételi fizikából” című könyvben Radnai Gyula megjegyzi: „Az országos átlag évről évre 40% és 60% között mozog. (18 pont a 30 pontnak 60%-a) Megoldás lenne, ha a jövőben létrehoznának egy olyan pontozási rendszert, ami nem tenné eleve lehetetlenné számunkra a bejutást, viszont felvételünk ne válna megalázó könyöradománnyá sem, nincs szükségünk sem pozitív, sem negatív diszkriminációra. BAZSÓ ÁRPÁD _________________________________/
