Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)
1991-08-05 / 141. szám
2 1991. augusztus 5. Szabad ÚJSÁG Tiltakozás Az Együttélés Politikai Mozgalom Érsekújvári Járási ügyvivő Testületé 32 község nevében támogatja az Eurolánc polgári kezdeményezésnek a tiltakozását a bősi vízlépcső építésének befejezése ellen. Elítéljük a szlovák kormány azon intézkedéseit, melyekkel figyelmen kívül hagyja a lakosság véleményét, érdekeit. Tiltakozunk minden olyan döntés ellen, mely a széles néptömegek ökológiai és gazdasági veszélyét jelenti. Tiltakozunk azon eljárás ellen, hogy a demokratikus rendszerváltás ellenére a kormány rendőri karhatalmat vezényelt ki a környezetvédők ellen. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy a bősi vízlépcső felépítést nemzetiségi ellentétek szítására használják fel, mert az erőmű üzemeltetése minden lakos életét veszélyezteti — nemzetiségre való tekintet nélkül. A szabadság ára A szabadság árába „ épül be ” minden korábbi veszteségünk: mindaz az érték — tudás, hagyomány —, amit most a tolakvó híresedés helyettesít. Drága tehát a szabadság egyénnek és közösségnek. Olyan drága, hogy vannak népek, amelyek nem is képesek megvásárolni S ez nem jelképes értelmezés, hanem földhöz ragadt valóság. Mert a szabadság csak lehetőség a szellem fényűzése, hiszen megvalósíthatatlan, ha szegénység és tudatlanság áll eléje. Nem szólva a nagyhatalmi érdekekről A mindenkori erőről, amely mindig győzött, ha az igazsággal került szembei Nagy ellensége a szabadságiak az erkölcsi szegényedés, miként a függetlenségnek is. Mert a tudatlansága legfőbb csőcselék-képző. S amit hazudtak vagy elmulasztottak a történelemórákon, az ilyen helyzetekben mind-mind fölsorakoztatható a szabadság és függetlenség ellen. Ez az „iskolapénz” is évszázadok óta drágítja a szabadságot! Sok vonatkozásban példája ennek mindaz, ami Jugoszláviában (is) történik. Testvémépek fiai gyűlölettel szólnak egymásról Valamennyien az említett mulasztások áldozatai. S mindenfajta indulat és gyűlölet könnyebben szítható, ha műveletlenek, iskolázatlanok az emberek őket sokkal könnyebb megtéveszteni. A hírhedett elnyomó rendszerek ezért irtották Id az értelmiséget s tartották egyúttal tudatlanságban a tömegeket, amelyeknek viszont kell valamilyen „közös sikerélmény”, különösen, ha egyéni sorsuk nyomasztó. Ezt pótolja az „ősi nép", „nagy nép” stb. eszméje. A tudatlanság és tudatos történelemhamisítás, valamint a hatalmi — birodalmi! — érdekek, a nemzeti gőg igen szomorú következményekkel jártak Mi, magyarok, jól tudjuk ezt, hiszen talán egyetlen nép ellen sem fordult mindez együttvéve olyan sebzően, mint ellenünk Megértjük; törvény az, hogy a kis népeknek is át kell élniök a nemzetté válás törzsfejlődésének minden szakaszát. Joguk van, ahogy az egyéneknek is, a kamasz-állapotból a felnőttség azaz: a függetlenség korába lépni A kis népek felnőttsége is egyetemes emberi jog. Minden ellenkezője csak drágítja a szabadságot és nehezíti a békés és természetes fejlődést. Addig nem lesz — nem lehet! — felnőtt korú a nagyvilág sem, amíg népeket fosztanak meg az önállósulás lehetőségétől és a gyámolítottság szegényítő állapotába kényszerítenek' Érthető, hogy ebből a helyzetből, akár élettel és vérrel is megpróbálják kiváltani magukat. S a szándékosan „terjesztett” tudatlanság hamisítás, hazugság nemcsak a szabadsággal üzérkedik de sanda magvetője a békétlenségnek is! (K.D.) Alexander Dubéek válasza Avád csupán demagógia Mk) Prágában közös közleményt adott ki J. LangoS belügyminiszter és Shirley Temple az USA nagykövete a kábítószer elleni harcról s annak terjesztéséről. Az USA nagykövete kijelentette, hogy a kábítószer elleni harcot ugyanolyan fontosnak tartja mint azt az erőfeszítést, mely az AIDS vagy a rák elleni gyógyszer felfedezését szolgálja. Ennélfogva az USA mindent megtesz a kábítószer illegális gyártása és kereskedelme visszaszorításáért. Ezzel kapcsolatos hír, hogy összeurópai szemináriumot tartanak az Ifjúság és a kábítószer címmel Pozsonyban szeptember 9. és 13-a között. A szakszemináriumot amelyen több európai ország 50 küldöttje vesz részt, a Pompidou-csoport szervezi az ET keretén belül. A csoport tevékenysége az illegális kábítószerfogyasztáskereskedelem gondjaira irányul. A szovjet fél meghívására kétnapos találkozóra hívták meg Vojtech Wagnert, a nemzetközi kapcsolatok miniszterhelyettesét Moszkvába, akivel a szovjet csapatok kivonulása során felmerült vagyonjogi- és pénzügyi kártérítéssel összefüggő kérdéseket vitatják meg. Szovjet részről a külgazdasági kapcsolatok minisztere, Jurij Grisin vesz részt a tárgyalásokon. Pardubicében szombaton a különböző protestáns vallások fiatal hívőinek kéthetes találkozója kezdődött „Lőve Central Europe 91" (Szeresd Közép-Európát 91) címmel. A rendezvényen több mint 150 hivő vett részt, Csehszlovákián kívül Nétemország, Nagy-Britannia, Svájc, Magyarország, Románia, Hollandia, az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, ÚJ Zéland és a Fülöp-szigetek is képviseltette magát. Zlínben 20 ország karmestereinek részvételével szombaton nemzetközi kaimqstertalálkozó kezdődött, melynek célja a tapasztalatcsere és a vezénylési technikák kölcsönös elsajátítása. A rendezvény, amelyen 70 karmester vesz részt, két részes lesz és augusztus 24-ig tart. A dukovanyi atomerőmű egyes számú blokkja, amelyen május 18-tól nagyjavítást végeztek, szombat délutántól ismét teljes kapacitással működik, azaz 420 megawattot szolgáltat az energiahálózatba. Jelenleg a 4-es blokk van nagyjavítás alatt, ami a tervek szerint 42 napig tart. Az idén július végéig az atomerőmű 7160 gigawattóra elektromos energiát termelt. Szlovák Disneyland-nek nevezte Ján Úamogursky? kormányfő a Késmárkban megrendezett európai népi kézművesipari kiállítást (EURO), amely a maga nemében először került megrendezésre Szlovákiában a miniszterelnök védnöksége alatt. A kiállításon több mint félszáz hazai és külföldi mesterember mutatkozott be. Homy Smokovecben a Tátrai Galériában szombaton megnyitották a Szlovák Hegymászó Szövetség 70 éve című kiállítást, amely augusztus 25-ig tart nyitva és az 1921-ben alakult szövetség tevékenységével ismerteti a látogatókat. A kiállítás tulajdonképpen a már hagyományosan, 67-ik alkalommal megrendezésre kerülő egyhetes országos hegymászó-találkozó bevezetője. A találkozóra 250 hegymászó jelentkezett egész Csehszlovákiából. A nemzeti belkereskedelmi és idegenforgalmi minisztériumok igénye alapján illetve a belső paid helyzetre való tekintettel 1991. aug. 5-től tovább bővül a hazai élelmiszerek és élelmiszer ipari termékek kiviteli engedélye. A kiviteli engedélyért 150 % helyett 20 % illetéket számítanak fel. A törvény nem vonatkozik azokra az élelmiszerekre, melyek az állampolgárok személyi szükségleteit fedezik külföldi tartózkodásuk során. Viszont, továbbra is érvényben marad a 150 százalékos illeték a külföldről behozott élelmiszer ipari termékekre. Mi volt a Mint már közöltük (és amivel lapunk címoldalán is foglalkozunk), Ján Úarnogursky szlovák miniszterelnök levelet intézett Antall József magyar miniszterelnökhöz. Rudolf Chmel csehszlovák nagykövet tájékoztatása szerint a levél arról informálta'a magyar kormányt, hogy folytatják a munkálatokat a bősi gát építésén azzal a céllal, hogy csehszlovák területen üzembe helyezzék. A levél biztosította a magyar felet, Stószon szombaton befejeződött a természetvédők jubileumi, XV. kelet-szlovákiai tábora. A Csehszlovákiából, Magyarországról, Lengyelországból és Németországból összesereglett, több mint 200 résztvevő a Bódva folyó forrásvidékén végzett különböző felméréseket, amelyek a Kassa lakosságának ivóvízellátását szolgálni hivatott Fekete Bódva víztározó építésével kapcsolatosak. A tábor résztvevői elsősorban geológiai felméréseket végeztek, va(Folytatás az 1. oldalról) rább szerepelt. Ez a besorolás a két város önkormányzatának körében nagy felháborodást keltett, mert így elestek a jogos támogatástól. A pénzügyminisztérium ugyanis hamis adatok alapján rangsorolta a két települést. Királyhelmec esetében például úgy, mintha lenne megfelelő csatornahálózata, nyugdíjas klubja, szemétlerakata... Ezzel szemben nemhogy az említettekkel nem rendelkezik, de még az infrastruktúra színvonala is a hatvanas évek nívóját tükrözi. Időközben épült ugyan egy 600 családnak otthont adó lakótelep, de ott még semmilyen közhasznú létesítmény nem üzemel. A két nyolctantermes alapiskola építése is akadozik, pedig erre is nagy szükség lenne, mert a régi csak 750 gyermek oktatására alkalmas, az alapiskolások száma pedig ennek a duplája. A hamis adatokat feltételezhetően az időközben megszűnt járási nemzeti bizottság és a Stavoinvesta szolgáltatta. A valóság az, hogy a városban hiányos a csatornahálózat, nincs gyűjőcsatorna, az ideiglenes hulladéktároló környezetszennyező, nem megfelelő az úthálózat... Ennek ellenére a pénzügyminisztérium a beruházásokra ígért 15,4 millió korona összeget 5 millióra csökkentette. Hasonló a helyzet a szomszédos város, Nagykapos esetében is, ahol például csak a lebontott főutca egyik felének újrabeépítéséhez a célirányos dotáció címén kapott 3,7 millió korona még a földmunkák felének fedezésére sem elegendő. Felmerül a kérdés, honnan jön majd össze a szükséges pénz, amikor a város területén lévő üzemek és vállalatok a központi államkasszába fizetik az adót. A szlovákiai városok és falvak között szétosztott pénzösszegek nyilvánosságra hozatala után együttes ülésre ült össze a két város képviselőtestülete, ahol mindenekelőtt azolevélben? hogy a szövetségi és a szlovák kormány döntése alapos megfontolás után jött létre. A kormányok meggyőződése, hogy a vízlépcső be nem fejezése környezetevédelmi szempontból kevésbé lett volna elfogadható. A szlovák kormányfő a bősi problémát részkérdésnek minősítette, amelynek megoldására mindkét félnek eltérő a nézete, de amely nem veszélyeztetheti komolyan a szlovákmagyar kapcsolatokat. lamint leltárba vették a térség sok értékes fajt magába foglaló faunáját és flóráját. Ez a terület többek között a fekete gólya fészkelőhelyeként ismeretes, emellett azonban több ritkaságszámba menő rovar- és gombafaj élőhelye. Lehet, hogy a kelet-szlovákiai tervezők és beruházók tanultak Bős példájából, és a víztározó tervezésekor nagyobb teret szentelnek az ökológiai szempontok érvényesülésének? kát a problémákat tárgyalták meg, amelyek megoldásához a kormány segítségére van szükség. A tárgyalás eredményeként nyilatkozatot fogadtak el, amely egyebek között a fentieket is tartalmazza. Ezt követően úgy döntöttek, hogy a problémák megvitatása és rendezése céljából delegációt küldenek a kormányba. Közben Pirovits László, a régió képviselőjeként az SZNT ülésein két ízben is interpellált ez ügyben a pénzügyminiszternél. Az interpellációjára kapott választ mindkétszer visszautasította. Miért? — kérdeztem a képviselőtől. — Azért, mert másodszor is ugyanazt a hiányos választ kaptam, vagyis nem kielégítőt, hogy a Tőketerebesi járásból kapott adatok alaján — amelyek a két város megfelelő ellátottságát igazolják — helyesen jártak el. Remélem, a mostani pénzügyminiszter felülvizsgáltatja, ki és miért állított valótlanságokat a két város ellátottságáról. Mi lesz az ígéretekből? A képviselők küldöttsége is csak ígéretekkel tért haza. A kormányban és a pénzügyminisztériumban folytatott — amúgy ígéretekben bővelkedő — tárgyalások ugyanis nem enyhítettek a két önkormányzat gondjain. — A kormányfő és a pénzügyminiszter egyaránt megígérték, hogy az állami költségvetés harmadik negyedévre történő elosztásánál sérelmünket is figyelembe veszik és a reális elosztás érdekében a munkába bevonják a városok és a falvak szövetségét is. Mást nem csinálhatunk, továbbra is várunk és bizakodunk — mondta a küldöttséggel visszatérve Pásztor István, Királyhelmec polgármestere. Sovány vigasz. És mi történik akkor, ha az ígéret továbbra is csak ígéret marad? Erre a kérdésre — egyelőre — nincs válasz. KATÓCS GYULA Alexander Dubcek, a Szövetségi Gyűlés elnöke a sajtónak adott nyilatkozatában válaszolt Miroslav Maceknek, a Polgári Demokrata Párt elnökének arra a kijelentésére, hogy Dubcek nem köpönyegforgató, ugyanaz ami volt és ami valószínűleg marad is: refonnkommunista. „Ez a vád csupán demagógia, amellyel a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalommal való szakításomra kívánnak reagálni. Főleg a fiatalok körében akarnak lehetetlenné tenni azzal, hogy a mostani és régebbi álláspontommal szemben a kommunista párthoz való egykori tartozásomat emlegetik fel. A társadalmi és gazdasági változásokhoz való hozzáállásom elferdítése is csak demagógia amikor azzal vádolnak, hogy elítélem a piacgazdaságot vagy pedig a parlamenti demokráciát. A múltban elég világosan nyilvánosságra hoztam véleményemet itthon és külföldön egyaránt, ami pedig a jelent illeti, vádlóim demagógiáját bizonyítja az a tény is, hogy a 89-es november 17-ei forradalom idején az államvédelmi hatóságok engem is letartóztattak. Az azóta eltelt másfél év is világosan mutatja hozzáállásomat a piacgazdaság, a többpártrendszer, a parlamenti demokrácia szükségességéhez vagy akár a magántulajdonhoz. Bármi mást állítani már több mint demagógia. A PDP azért támadja a parlamentben elfoglalt helyemet, mert szakítottam a NYEE mozgalommal, de nem annak eredeti állásfoglalásával. Ezért említettem a védekezésemben azt is, hogy a PDP szintén kivált a Polgári Fórumból, de ettől még nem tartja magát ellenzékinek, pedig a választók a PF programjára szavaztak és nem a mostani PDP-re. Akkor pedig miért vádolnak engem azzal, hogy kívül kerültem az eredeti koalíción. Tehát a „köpönyegforgatásról” mindkét esetben az eredeti mozgalomhoz való viszony kapcsán beszélnek. Ezért Macek úr nem állíthatja, hogy Dubéek a magántulajdont, a piacgazdaságot és a parlamenti demokráciát köpönyegforgatásnak tartja." Devizapiaci árfolyamok r~ Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok ^ 1991. augusztus 5-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 50,68 51,70 51,19 49,36 52,50 50,93 Ausztrál dollár 23,68 24,16 23,92 22,75 24,45 23,60 Belga frank (100) 83,77 85,47 84,62 81,54 86,82 84,18 Dán korona 4,46 4,56 4,55 4,33 4,63 4,48 Finn márka 7,17 7,31 7,24 6,95 7,43 7,19 Francia frank 5,08 5,18 5,13 4,94 5,26 5,10 Görög drachma (100) 1ő,70 16,02 15,86 14,65 16,19 15,42 Holland forint 15,31 15,65 15,46 14,90 15,86 15,38 ír font 46,11 47,05 46,58 44,42 47,78 46,10 Japán jen (100) 22,09 22,53 22,31 21,51 22,83 22,17 Kanadai dollár 26,48 27,02 26,75 25,80 27,36 26,58 Luxemburgi frank (100) 83,77 85,47 84,62 80,68 86,80 83.74 Német márka 17,25 17,59 17,42 16,96 17,88 17,42 Norvég korona 4,42 4,50 4,46 4,28 4,58 4,43 Olasz líra (1000) 23,10 23,56 23,33 22,49 23,93 23,21 Osztrák schilling 2,46 2,50 2,48 2,42 2,54 2,48 Portugál escudo (100) 20,13 20,53 20,33 19,25 20,83 20,02 Spanyol peseta (100) 27,57 28,13 27,85 26,80 28,50 27,65 Svájci frank 19,76 20,16 19,96 19,43 20,49 19,96 Svéd korona 4,75 4,85 4,80 4,65 4,93 4,77 USA-dollár 30,45 31,07 30,76 30,06 31,46 30,76 V___________________________________________________J Természetvédők kelet-szlovákiai tábora Tanultak „Bős”-ből? Nyomasztó pénzhiány