Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)

1991-08-28 / 161. szám

1991. augusztus 28. Szabad ÚJSÁG 5 __________ Kultúra __________ Vár még ránk néhány nehéz év (Beszélgetés Lacza Tihamérral, az A hét főszerkesztőjével)- Lassan háromnegyed éve már, hogy megváltozott az A hét külalak­ja és persze az ára is. Mit szóltak ehhez az olvasók?- A szerkesztőségbe érkezett leve­lek zöme azt tanúsítja, hogy olvasóink, ha nem is örültek a kényszerintézke­désnek, de megértéssel fogadták. Sőt akadtak olyanok is, akik úgy vélték, a lap előnyére változott. Őszintén megvallom, kezdetben mi magunk is nehezen tudtunk megbarátkozni az új körülményekkel, különösen a színes felvételek hiányoztak. El kell azonban mondanom, hogy a lap példányszáma is megsínylette a változást; jelenleg 16 ezer körül mozog. A csökkenésnek számos oka van, de véleményem sze­rint leginkább az áremelés, a szeré­nyebb külalak és a lapterjesztésben általánosan tapasztalható nehézsé­gek okozták, és persze nem szabad megfeledkezni az egyre romló életkö­rülményekről sem. Korábban sok idős ember is rendszeresen vásárolta a la­pot, ma már meg kell fontolniuk, hogy mire költsék kevéske nyugdíjukat.- Nem inkább a lap tartalmával van baj?- Elképzelhető, hogy sok olvasót emiatt is elveszítettünk, de ez csak sejtés, mivel levélíróink általában ké­résekkel és nem bírálatokkal szoktak hozzánk fordulni. Mi mindenesetre szeretnénk olyan lapot csinálni, amely egyaránt szól a fiatalokhoz és az idő­sebbekhez, a nőkhöz és a férfiakhoz. Ki-ki találja meg benne a kedvére való olvasmányt, ugyanakkor azonban kel­lő szinten tájékoztasson a kultúra, az irodalom és a közélet legfontosabb eseményeiről. Az A hét a csehszlová­kiai magyar értelmiség fóruma kíván lenni, függetlenül pártállástól és politi­kai meggyőződéstől. Azt persze nem tagadom, hogy mindenekelőtt a ma­gyar ügyet kívánjuk szolgálni, ezért olykor bizonyos körök nacionalizmus­sal is megvádolnak bennünket. Úgy vélem, félreértésről van szó. A rágal­mazást, a más nemzetek elleni uszí­tást mélységesen elítéljük, de köteles­ségünknek érezzük, hogy a bennün­ket ért sérelmeket szóvá tegyük.- Gyakran foglalkoztok a cseh­szlovákiai magyar oktatásüggyel és a csehszlovákiai magyarság múltjá­val. Úgy vélitek talán, hogy ez sok olvasót érdekel?- Nem tudom megítélni, hány em­bert érdekelnek ezek az írások, de aligha kérdéses, hogy a nemzetiségi oktatásügy helyzete meghatározza a magyarság jövőjét Csehszlovákiá­ban, ezért állandóan napirenden kell tartanunk. A múltunkról meg azért írunk annyit, mert korábban ezt nem tehettük, tehát pótolnivalónk bőven akad.- Hűséges olvasóitok megszok­ták a különböző néprajzi és egyéb sorozatokat, amelyeket a lap hátsó borítóján szoktatok közölni. Milyen új összeállítást terveztek?- Jelenleg a Szlovákia várait bemu­tató Kő kövön sorozatunk „fut“, egé­szen az év végéig. Jövőre a magyar vonatkozású irodalmi és művelődéstör­téneti emlékhelyeket, épületeket, szobrokat és emléktáblákat szeret­nénk bemutatni. Persze, ehhez szük­ségünk van külső munkatársaink se­gítségére is, bízom benne, hogy to­vábbra sem hagynak cserben ben­nünket.- A 26. számtól folytatásos re­gényt is közöltök Vég nélküli törté­net címmel. A szerző nevét koráb­ban nem hallottam. Elárulnál róla valami közelebbit?- Sajnos nincs meghatalmazásom arra, hogy felfedjem a kilétét. Az általa választott név egyfajta védekezés az esetleges rosszindulatú támadások el­len. Annyit persze elárulhatok, hogy a regény folyamatosan íródik, egyik­másik figurája létező személyek alap­ján mintázódott. A cselekmény itt és most játszódik, hogy úgy mondjam: jelenidőben.- Végezetül a csehszlovákiai ma­gyar újságírás egészét érintő kér­dést szeretnék feltenni. Te hogy látod sajtónk jövőjét?- Azt hiszem vár még ránk néhány nehéz év. Őszintén megvallva nem tartom szerencsés dolognak, hogy lapjaink különböző kiadóknál jelennek meg. Az a kevés pénz is, ami csurran­­cseppen, törvényszerűen szétaprózó­dik. A lapcsinálás manapság nagyon drága dolog, csak igen magas pél­dányszám mellett nyereséges. Erre viszont jóformán egyetlen csehszlová­kiai magyar lapnak sincs esélye, talán még az Új Szónak sem. Szükség van réteglapokra is - én például nagyon hiányolom, hogy nincs egy színvona­las ismeretterjesztő folyóiratunk -, de ezeket magánkiadásban nem lehet megjelentetni. Ha nem lesz egy élet­képes lapkiadónk, vajon ki fogja eze­ket kiadni? Aggasztó a vidéki lapok helyzete is. Kiadásukra egyre nehe­zebb a szükséges pénzt előteremteni, a lapok árát viszont nem lehet a végte­lenségig emelni. Az A hét árát sem szeretnénk emelni, de erről nemcsak mi döntünk. CSIKMÁK IMRE (Gyökeres György felvétele) ASomodi Művelődési Tábor ne­ve ma már fogalom. Évről évre olyan üdülni vágyó emberek fészke, akik vonzódnak a természethez és szomjúhozzák a kultúrális eseménye­ket. Belföldi és külföldi, vidéki és váro­si emberek, régi ismerősök találkozó­­helye ez, ahol egy héten át mindenki aktívan pihenhet s egyben művelőd­het. Lényegében jól szervezett tábor ez, azzá nőtte ki magát az eddigi tizenegy év alatt. Mégis úgy vélem, közzé kell adnom néhány olyan (válo­gatott) véleményt, amely a résztvevők élményekből fakadó nézeteit képvise­li, s esetleg segít kiküszöbölni az ész­lelt parányi szépséghibákat. M. I.: Az 1991-es tábor műsora végig érdekes volt. Tetszett a kassai öregcserkészek hangulatos tábortűz melletti bemutatója, nem ártana az esti tábortüzeket pl. kétnaponként ál­landósítani - előre előkészített műsor­ral. Nem tetszett, hogy a művelődési tábornak nincs a tábor életét szabá­lyozó tábori rendje, ez többeknek hiányzott. Sz. l-né: Jó lenne, ha a stáb felsze­reléséből nem hiányozna a mentőlá­da. Vártam a kirakodó vásárt, kár hogy nem volt, sokakat érdekelt volna. M. K.: Összeszorul a szívem, ha látom az egymás hegyén-hátán felépí­tett sátorvárost, ahol a sátrak között járó ember gólya módjára emelgeti a lábát - helyszűke miatt. Ha pl. tűz ütne ki, az egymást keresztező sátor­feszítő zsinórok akadályoznák a me­nekülést és a mentést is. Sz. I.: Az előírások szerint egy több­­személyes sátorra ideálisan kb. 100-150 m2 táborozási területnek ké­ne jutni. Szükséges lenne a tábor terü­letének kijelölésekor olyan alakzatot választani, hogy a sátrakat csak*utca­­sorban lehessen felállítani, 1-1 sátor­köz (utcaszélesség) ne legyen kisebb 5 méternél. Javaslom, hogy a tábor­nak legyen meghatározott maximális kapacitása. A táborozás iránt érdeklő­dők előzetesen írásban jelentkezhet­nének egy megadott időpontig, ami szavatolná, hogy megkapnák pontos (számozott) táborhelyüket. S ha már nincs hely, a zsúfoltság elkerülése végett ne fogadjanak a rendezők több táborozót. U. Zs.: Élveztem a népi mestersé­gek színes bemutatóját, s különösen csodáltam Kiss Mária sátoraljaújhelyi népi iparművész sokoldalú művésze­tét, amellyel elbűvölte az érdeklődő­ket. A fazekaskorong feltalálója, a gö­rög Tálosz (Daidalosz attikai szobrász unokaöccse) nagyot nézett volna, amikor a táborozok kézzel mintázták, alakították kerámiatárgyuk agyagát. De örültem annak is, hogy a szilicei Bastyúr Lajos jóvoltából elleshettem a kolompkészítés mikénjét. Vettem is egy széphangú kolompot emlékbe. D. P.-né: En hálásan gondolok a tá­borra, hiszen betekintést nyertem a vesszőfonás, szalagszövés, gyöngyfűzés „titkaiba". Ment a szö­vés a szövőkereten is, eredménye egy saját készítésű terítő lett, amit büsz­kén viszek haza. B. Z.: Nagyra értékelem a kultúrpo­litikai műsorokat. Ilyen volt a nemzeti kisebbségek kárpátaljai, erdélyi és ha­zai küldöttségének a találkozója, vagy dr. Popély Gyula előadása az 1991-es népszámlálás eredményeiről. Sok, ed­dig ismeretlen vagy csak sejtett adatot és tényt raktároztam el így, helyesen értékelve azokat. Ilyen jellegű műsort várok a jövőben is. S. M.: Zavart a napközben bömbölő zene, amellyel az „aranyifjúságot“ szolgálta a „Rádió Somodi“. El tud­nék képzelni - művelődési szempont­ból is - ízlésesebb, változatosabb és értékesebb zenei válogatást, amely a táborozok minden rétegét kielégíte­né. Az adásidőt javaslom csökkente­ni 8.00-8.30 (reggeli zene), 12.00- 13.00 (ebédidő muzsikája) 16.00- 17.00 (délutáni koncert) szaka­szokra. Magasabb szintű felkészültsé­get, nem ízléstelen, rögtönzött bemon­dásokat várok a rádió bemondóitól. Sz. Gy.: Élveztem a kultúrműsoro­kat, tetszett a természetvédelmi, csil­lagászati és családvédelmi szakelő­adás is, akár csak a változatos gyer­mekműsor. A „táncházasdi“ túlada­golásával nehezen barátkoztam meg, de sokan élvezték a Csámborgó mű­sorát. G. J.: Azon kéne elgondolkodnunk, hogy a művelődési táborban csak ko­molyabb, 18 éven felüliek vegyenek részt. Nem néztem jó szemmel az ennél jóval fiatalabb korosztályúak időnkénti alkoholfogyasztását és za­vart éjszakai hangoskodásuk is. Az alváshiányt ugyan rendszerint a más­napi értékes műsorokon való szunyó­­kálással szemrebbenés nélkül kipótol­ták, de kinek jó ez? R. G.: A fiatalok azért jönnek a tá­borba, hogy kiéljék magukat! Sz. L: A kiélésnek van számtalan értékes és hasznos formája. Amit ők csinálnak, annak nincs köze az önne­velés eszméjéhez. A művelődéssel összefüggő kultúráltság mibenlétéről mintha fogalmuk se lenne. A jelen fiatal generációjától más hozzáállást várunk. Művelődjenek, szórakozzanak is, éljék ki magukat, de betartva az illendőség normáit! íme, néhány csokorba kötött véle­mény! Talán egyéni ízlést tükröznek, talán megfontolandó javaslatokat! Idő­szerű lenne figyelembe venni, hogy a művelődési tábor elsősorban a mű­veltség, a kultúráltság eszméjét szol­gálja, s ezt a jellemzőjét kéne a jövő­ben talán még jobban kidomborítani! SZŐKE ISTVÁN Művelődési tábor alatt és után Egy hiányzó kérdőjelhez Örömmel olvastam az 1991. au­gusztus 9-i Szabad Újságban a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tájékoztató füzete, a Hírha­rang idei harmadik számáról a Roz­­szignóval ellátott rövid tájékoztató írást. Jól esik az embernek, ha odafi­gyelnek a munkájára, s ha még kor­rekt módon a nagyközönséget is tájé­koztatják róla, az csak köszönetét ér­demel. Ez történt a szóban forgó eset­ben is, amiért valóban hálásak lehe­tünk! Mivel azonban a kiadvány beve­zetőjének szánt írásom címének idé­zése során, lemaradt egy kérdőjel, s ez magának s címnek,valamint az egész irás vég kicsengésé­nek eredeti szándékától gyökere­sen eltérő értelmet ad, kötelességem­nek érzem, hogy felhívjam a Szabad Újság olvasóinak a figyelmét erre' a sajnálatos hibára. A Csemadok kontra társaságok? című írásom mondanivalójának ugyanis éppen azt szántam, hogy véleményem szerint alapvető ellentétek nincsenek és nem is lehetnek a Csemadok, vala­mint az egyes tudományos és művé­szeti társaságok között. Mivel alapve­tő céljaink azonosak, legfeljebb mond­vacsinált ellentétekről, személyes meg-, ill. hozzá nem értésekről, értet­lenségről, nyegleségről lehet szó (sőt, olykor sajnos van is!), de számunkra nem ez a lényeges. A lényeg az, hogy dolgozni tudjunk végre, ki-ki a maga szakterületén, legjobb képességei szerint, a lehetőségekhez mérten pro­fesszionális szinten, s ha valami még­sem sikerül, vagy nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, akkor ne bűn­bakot keressünk, ne egymásra muto­gassunk, hanem először saját ma­gunkban keressük a hibát, a jobbítási lehetőségeket... Ezzel az írásommal nem is annyira vitát provokálni akartam (bár a témá­ban folyamatos párbeszédre, eszme­cserére kétségtelenül szükség van!), hanem inkább lezárni egy - vélemé­nyem szerint- áldatlan huzavonát. Arra szerettem volna rámutatni, hogy dol­gozni kell és lehet is, de ne egymás ellenében, hanem egymást segítve, de legalább is tolerálva... A kérdőjel hiánya ezek ellenkezőjét sugallta. LISZKA JÓZSEF, a CsMNT elnöke Csereháti falukutató tábor Magyarország egyik legeldugottabb településén, Iratán, az „utolsó“ papri­káskrumpli elkészültével véget ért a kéthetes Csereháti Falukutató Tábor. A hivatalos táborozáson részt vet­tek a tájegység politikai mozgalmainak ill. pártjainak képviselői. Többek között Hatvani Zoltán (SzDSz), Magyar Fe­renc (MKDM) országgyűlési képvise­lők és a szlovákiai részkutatását pár­toló Köteles László, az EPM járási titkára. A Magyar Tudományos Akadémia által meghívott több mint ötven főisko­lás és egyetemista vizsgálódása kiter­jedt a Cserehát szlovákiai részére is, Bódvavendégitől Abaújszináig. Mun­kájuk felölelte a csereháti falvak életét érintő szinte valamennyi problémát: a falvak meggondolatlan (vagy ördö­gien végiggondolt) központosítását és mesterséges visszafejlesztését, az akadozó ellátást, az infrastruktúra hiá­nyát, az ipartelepítés elmulasztását, az ezzel kapcsolatos munkanélkülisé­get az apró községek fájó elnéptele­nedését. A kutatás feltárta, hogy a határ két oldalán zajló folyamatok nagy eltérést mutatnak. A Cserehát szlovákiai része előnyösebb helyzetben van, mint a magyarországi rész, ami azonban csak viszonylagos előny. A felmérés összegyűjtött anyaga le­hetőséget nyújt arra, hogy egy máig hiányzó, emberközpontú és minden szempontból átgondolt falufejlesztési programot dolgozhassanak ki a mes­terséges határral elválasztott tájegy­ség számára azok, akiknek ez szív­ügye és feladata. Balassa Zoltán Tévéjegyzet A csendőr nősül avagy Luis de Funés Május utolsó hetében indította a Magyar Televízió Filmmúzeuma adásainak keretében a hetvenes-nyolcvanas évek legnépszerűbb és legismertebb francia komikusának, Louis de Funésnek a Saint Tropez-i csendőr valóban bohózatba illő, mulatságos kalandjait bemutató soroza­tának ismétlését. Az 1983-ban, hatvankilenc éves korában elhunyt kitűnő francia komi­kus filmszínész származását tekintve spanyol volt. Ősei Sevilla városá­ban éltek, s nemesi rangjuk volt. A neves filmszínész eredeti neve: Carlos Luis de Galarza. Ebből a hosszú spanyol névből alakította ki a franciás Louis de Funes (ejtsd: Lui dö Fünesz) nevet. Louis de Funes a francia filmkomédia egyedülálló jelensége volt. Világszerte ismert komikussá válásában szerepe volt mosolyt fakasztó puszta megjelenésének is. Nem mindennapi tehetsége született komikussá predesztinálta őt. Amikor alkati adottságai miatt elhalmozták őt ajánlatokkal, nem tudott ellenállni a „röhögtetésért" fizetett óriásgázsiknak, s tehetségéhez nem méltó, silány, semmitmondó filmkomédiákban is szerepelt. Kimagasló sikert a csendőrsorozat hozott de Funés számára, melyben megcsillogtatta fényes tehetsége minden összetevőjét. A Saint Tropez-i csendőr figurája szimbólummá lett, s méltán aratott sikert az egész világon. A sorozat „A csendőr nősül“ című filmje meglehetősen bárgyú cselekményével (a forgatókönyvet írta: Richard Balducci és Jacques Vilfrid) nem tartozik a sikeres sorozat legjobb darabjai közé. A cselek­mény, mely néhol fantasztikumba és irreálisba torkolló túlzások erőlteté­sével meglehetősen fordulatos, ám sokszor ellaposodik, lelassul. A fordu­latos jelenetek sorát lefékezik azok a képsorok, melyek tulajdonképpen csak a helyszín és a körülmények által determinált helyzetkomikumra épülnek - többé-kevésbé sikeresen. Magát a cselekményt is nyugodtan nevezhetjük naivnak, s az egész filmet afféle modern mesének. A való­ságban ugyanis ritkán fordul elő, hogy a legfelső körökben is igen otthonosan mozgó, ám még mindig vonzó külsejű özvegy rendórtábor­­nokné éppen egy - a nők bálványának alig nevezhető - fura rendőrőr­mester iránt kezd olyan hőfokon érdeklődni, hogy ez a vonzalom házassággal végződik. Hogy A csendőr nősül mégis közel másfél órányi vidám szórakozást és jó kikapcsolódást jelentett a tévénézőknek, az elsősorban Louis de Funés megnyerő és lenyűgöző egyéniségének, egyedülálló művészetének volt köszönhető, másodsorban pedig a rokonszenves és sokoldalú Balázs Péter szinkronalakításának, akinél jobb magyar hangja aligha lehetett volna Luthieu őrmesternek. A sok fondorlat, intrika és rivalizálás után végül is a film happy enddel zárult, hiszen az őrmester nem akármilyen feleséghez jutott második házasságában, s e házasság következtében rendőri karrierje is egyre felfelé ível. A filmet rendezte: Jean Girault. Említésre méltó még az operatőr (Marcel Grigon) művészi képalkotó tehetsége, valamint Raymond Lefebre cselekményhez idomuló filmze­néje. SÁGI TÓTH TIBOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents