Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)
1991-08-20 / 154. szám
4 A takarékos autóvezetés (8) Az előző részben ismertetett tanácsok a sebességváltást illetően természetesen csak a legáltalánosabb esetekre vonatkoznak. A közlekedésben bőven akadnak olyan helyzetek is, amikor ezeket érdemes, sőt kifejezetten ajánlatos „megszüntetnünk“. Lakott településen belül, emelkedők nélküli, egyenes úttesten haladva például magától értetődik, hogy a négysebességü kocsi legmagasabb fokozatát használjuk az 50-60 kilométeres óránkénti sebesség megtartásához. (A Favorittal azonban ilyenkor feltétlenül szintén IV. fokozatban haladjunk!) Ugyanez érvényes akkor, ha sík országúton, a sűrű ellenforgalom miatt kilométereket vagyunk kénytelenek „vánszorogni“ mondjuk egy teherautó mögött. A másik eset, amikor kimondottan el kell felejtenünk néhány másodpercre a leggazdaságosabb fordulatszámtartományokat: a vészhelyzet, amelyből a lehető leggyorsabban menekülnünk kell. Ilyenkor tizedmásodpercnyi késedelem nélkül váltsunk alacsonyabb fokozatba, és erőteljes gázadással pörgessük ki a motort, a legmagasabb megengedett fordulatszámig, sőt, ha szükséges, néhány másodpercre bátran lépjük túl ezt a határt! A motor ennyit még elvisel - nekünk pedig esetleg az életünk múlhat rajta, pl. egy „szoros“ előzés befejezésekor! Rendszerint azonban semmiképpen ne csináljunk a magas fordulatszámú „sprintekből“, a kockázatos előzésekről nem is beszélve. Az utolsó tanácsok a sebességváltással kapcsolatban: a műveletet végezzük minél gyorsabban, és fejlesszük tökélyre a bal és a jobb láb összmunkáját. Az előbbi azért fontos, hogy minél rövidebb legyen az az idő, amíg kocsink a tengelykapcsoló haszálatának következtében meghajtás nélkül gurul, tehát veszít a sebességéből. A másik követelményt is egyszerű megindokolni: ha hamarabb vesszük le jobb lábunkat a gázpedálról, mint ahogy a tengelykapcsolót kinyomtuk, ha csak tizedmásodpercekre is, de előáll az ún. motorfék-jelenség, és a kocsi érezhetően megtorpan. Az elveszített sebességet pedig újra „ki kell termelnünk“. Ha viszont a bal lábunkkal sietünk, miközben a jobb még a gázpedálon van, a motor azonnal „felhődül", vagyis teljesen fölöslegesen, üresjáratba megy át a legmagasabb fordulatszám-tartományba. Hogy ehhez némi többlet-benzint is szippant a porlasztóból, az nyilván magától értetődő. Egy hasonlattal élve: mindig tudja tehát a jobb láb, mit csinál a bal! (Folytatjuk) D. Dobry: Levél a közlekedési rendőrökhöz Nem olyan távoli még az az idő, amikor önöket - akkor még a Közbiztonsági Testület képviselőit - a beavatkozások száma alapján értékelték. Bevált fogásukká vált emiatt a büntetések ,,apróra váltása". Egy százkoronás „.gyorshajtásból" szépen kijött öt,.gyalogos", és az ugyebár mindjárt öt akció, nem pedig egy. A legjobban mégis a sebességmérésnél remekeltek. Egyszerű volt a módszer: minél jobban eldugni a radart, méghozzá lehetőleg olyan útszakaszon, ahol sebességkorlátozás van ugyan érvényben, de nyomosabb ok nélkül. Az autósok ezt akaratlanul is túllépték, Így szinte biztos volt a siker. Úgy gondolom, amit ilyenkor éreztek, csak a zsákmányára leső vadász izgalmához hasonlítható. A külföldiek, gyors autóikból gúnyosan mosolyogtak önökön, ahogy fatörzsek és hidpillérek mögött lapulnak, és ugyanilyen gúnyos mosollyal fizették ki a számukra jelentéktelen összegű büntetést; mi, vékonypénzúbb hazai autósok pedig hiába kérleltük, győzködtük önöket. Nem segített. A Közbiztonsági Testületből azóta hivatalosan is rendőrség lett, de ez az össznépi társasjáték a sebességcsapdával - maradt. A különbség csak annyi, hogy immár nem a Közlekedésrendészeti Testület képviselője, hanem nemes egyszerűséggel csupán rendőr lapul a fa mögött. Teszi pedig ezt sokszor ahelyett, hogy VALÓBAN a közlekedés biztonságára és folyamatosságára ügyelne, hogy a csúcsforgalomban bevetésre készen állna egy-egy balesetveszélyes csomóponton, forgalmas útkereszteződésnél, hogy felülvizsgálná a rengeteg tiltó tábla ottlétének jogosságát és összeírná a fölöslegeseket. Ehelyett Robin Hoodnak vagy Jánoéíknak képzeli magát, azzal a különbséggel, hogy ő többnyire a szegényekét veszi el. Ne értsenek félre! Mi tudjuk, hogy szükség van a rendőrökre, ezért is fizetjük önöket. Csak a módszereik azok, amelyek nem mindig jók. önöknek, közlekedésieknek nevelniük kell, de nem így. A puszta pénzbüntetés - főleg ilyen előzmények után - nem lehet nevelőeszköz. Az önök feladata egy szabad, demokratikus országban immár nem az elrettentés, a sújtás, a büntetés, hanem az, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítsenek bennünket, autósokat. Ne feledkezzenek meg erről, kérem. (Motorista 14/91 - átdolgozva) Nem Ferrari, nem Lamborghini, nem Lotus, hanem egy teljesen „civil“ márka: NISSAN. Igaz, a gyár legsportosabb modellje, a 3000 ZX Turbo. Egy szó, mint száz: a japánok, ha kell, ilyet is tudnak. Vége tehát a patinás sportkocsi márkák abszolút privilégiumának... (Fotó: -ss) Szerkeszti: Vass Gyula ________________________________________________________________________/ Szabad ÚJSÁG 1991. augusztus 20. Zolczer László: II. rész Kovács János kálváriája Kovács Jánost, a szécsénkei Gyermeknevelő Intézet egykori igazgatóját a munkahelyén orvul megtámadta, s munkatársai és diákjai jelenlétében durván bántalmazta az ipolynyéki rendőrőrs két tagja. Aztán a fiatalembert megbilincselték, kocsiba tuszkolták és magukkal hurcolták. A mit sem sejtő férfit először az őrsre, majd a járási rendőrkapitányságra, onnan pedig több órás fogvatartás után a besztercebányai fegyintézetbe vitték... Te seggfej! Bezárult mögötte a nehéz vasajtó. Rabruhát kapott, személyes holmijai közül csupán a fésűjét tarthatta magánál. Ja,és a szüleitől közvetítéssel kapott karton cigarettát, meg két tábla csokit. Hátra tett kézzel kellett mennie, a fordulóknál kísérője jól irányzott fenékbe rúgásokkal terelgette a helyes irányba.- Te seggfej - vihogott ilyenkor -, rossz irányba indultál, az az út a kapitalizmushoz vezet! Hatágyas, hat méter hosszú és három méter széles cellába került. Gyilkossal, betörővel, köztörvényes bűnözővel zárták össze. Három héten át volt kénytelen élvezni a társaságukat. Több helyre, többek között Pozsonyba, a főügyészségre is írt panaszlevelet. Kérte, hallgassa meg a börtönigazgató. Óhaja süket fülekre talált. Ügyvéddel sem igen találkozhatott. A rendszer malmai remekül őröltek. Ellenség volt, nem ember, nem nagyon vette hát emberszámba senki. Az ébresztőtől lámpaoltásig még az ágyára sem ülhetett le. Egy alkalommal, mikor már nagyon fázott, szinte vacogott a foga a hidegtől, engedély nélkül magára vette a tornaruha felsőjét. Ezzel azonban súlyosan vétett a börtönszabályzat bizonyos paragrafusa ellen, s ezért - büntetésként - órákon át a fal mellett mereven vigyázzban kellett állnia. Szobatársai, a bűnözők tisztességesebben bántak vele, mint a (szocialista) társadalom feddhetetlen kiszolgálói. Nesze neked demokrácia! Elítélői, megbélyegzői közül többen, igaz kommunista múltjukat megtagadva, más párt védőszárnyai mögé bújva, ma is egykori munkahelyükön pöffeszkednek, és a hatalom, a végrehajtás jogköre a kezükben maradt. Közben pedig a demokráciát éltetik fennhangon... A fiatalember hamar kifigyelte: először mindig az őrzőkutyák kapnak enni, s csak utána juthatnak a rabok is szegényes élelmiszeradagjukhoz. Amint az ebek elcsendesedtek, rájuk, foglyokra került a sor. A reggeli általában egy negyed rész száraz kenyérből és fél liter kávélöttyből állt. Délre általában valamiféle meghatározhatatlan tartalmú levest és lével lelöttyintett rizst, no meg néhány darabka húscafatot kaptak. A vacsorák sem voltak jobbak a reggeliknél és az ebédeknél... Lehet persze, hogy a börtönnapló másról tanúskodik. El tudom képzelni, hogy a „belső használatra“ készített feljegyzések szerint a rabok kiválóan éltek, nagyszerűen érezték magukat a rácsok mögött, és naponta többször imába foglalták a börtönparancsnok és pribékjei nevét. Hetente egy ízben, agyonhasznált, kimustrált pengékkel úgyahogy lenyúzhatta a borostát A hatalom hálójában Kovács János ma is fél (A szerző felvétele) a képéről, s fürödni is lehetett. Ha szerencséje volt, meleg vízzel tussolhatott. Kovács Jánost raboskodása második hetében egy vizsgáló tiszt kérette magához. Agyba-főbe verték- Mutassa a tenyerét - kérte a férfi nyájasan, miután cigarettával és kávéval kínálta a vele szemben ülő rabot. - Ilyen kezekkel - szólalt meg némi töprengés után - csak szart keverhet, de rendőrt nem verhet meg... Egyszer, hogy jobban teljen a lassan vánszorgó idő, leoldotta az angolvécé öblítótartályának a lehúzózsinórját és a spárgadarab meg kenyérbél segítségével mini szobakuglipályát készített. Az őrök leleplezték játékukat, s rájuk rontottak. Az egyikük, a fősmasszer, egy nagy darab, behemót ember, különösképpen kitett magáért.- Tönkretetted az állam vagyonát - esett neki a fiatalembernek, s amíg csak bele nem fáradt, kézzel éá gumibottal agyba-főbe verte. Közben ordenáré szavakat bömbölt. Kovács János a három hét alatt megtanulta a börtön morzeábécét. Aztán egyik percről a másikra, minden előzetes procedúra nélkül, szabadon engedték. Előtte persze aláírattak vele egy hűségnyilatkozatot. Kézjegyével tanúsítja, állt a papírlapon, hogy nem bántalmazták, rendesen bántak vele és a börtönben történtekről kiszabadulása után hallgat, akár a sír! János aláírta a lapot. Talán a bizonytalan időre elhalasztott halálos ítéletét is aláírta volna, csakhogy végre kiszabadulhasson a szörnyűséges helyről. Az ügyész határozata értelmében szabadlábra helyezik, tudatta vele a börtönigazgató, ám a fejére olvasott vádak továbbra is érvényesek, csak szabadlábon védekezhet. A börtönben eltöltött három hétre is folyósították neki igazgatói fizetését. A félelem bére Emberi roncs lett belőle. Félelemben teltek a napjai. A szíve, valahányszor a szél megzörgette hálószobájában az ablakot, őrülten zakatolni kezdett. Pénteki napon került szabadlábra, s a következő hétfőn már, mintha közben mi sem történt volna, újfent munkába állt. A felettesei javaslatára cselekedett. Az elmúlt hetek eseményei megtanították rá, hogy a hatalommal nem szabad ujjat húzni. Hivatalába azonban nem tudott bejutni, időközben ugyanis az ajtókon valaki kicserélte a zárakat. Munkahelyén megváltozott körülötte a légkör... Két éven át húzódott az ügye, mindhárom bírósági tárgyalását megnyerte. Az egyik ügyészismeróse a szemébe mondta:- Költözz el a járásból, itt soha többé nem lesz nyugalmad, maradásod- A rendőrök aligha fogják egykönnyen elfelejteni, hogy megnyerted ellenük a csatát. A járási pártbizottság sem vállal érted kezességet. Kovács János ekkor, 1985 óta párttag volt. A tárgyalások valamelyikén tudta meg például, hogy a rendőrök nélküle végezték el, társaik elmondása alapján, az esettanulmányt. Szabadulása után aztán a jelenlétében is rekonstruálták az esetet, ám ez már egészen másképpen zajlott le, mint az előző alkalommal. Először a 2T 342/86 iktatószámot kapott ítélet mondta ki az ártatlanságát. A járási ügyész azonban fellebbezett, s ismételt kivizsgálást kért. Megint újabb tárgyalások, tortúrák, kihallgatások következtek. Másodízben a 2T 342/8 - 169 számú ügyirat nyilvánította az ellene felhozott vádakban, rágalmakban vétlennek. Egyik ítélet sem volt azonban jogerős. És az ügyész, jó lenne tudni, kínek az utasítására - vagy netán csak a lelkiismeretére hallgatva? - ismét fellebbezett. Végül a besztercebányai kerületi bíróság, a harmadik tárgyalás végén, pontot tett Kovács János vesszőfutása végére. A határozat kimondta: a fiatalember ártatlan. Felejtse el? Az intézetigazgató azonban tovább szenvedett. Egy évig tartó viszonylagos csend után, ellenlábasai megint támadásba lendültek. Ezúttal a becsületét igyekeztek besározni. Igazgatói hatalmával való viszszaéléssel, valamint az intézetlakók: azaz fiatalkorúak erkölcsi nevelésének a veszélyeztetésével vádolták. Orvosi engedély nélkül különféle személyiségferdító injekciókat adott be a lányoknak, szólt ezúttal a verdikt. Amikor a falak között élő lányok egynémelyikén dühroham tört ki, s tombolni, törni-zúzni kezdett, azonnal kellett cselekedni. Ha történetesen éjszaka, vagy a hét végi munkaszüneti napok valamelyikén épp nem volt kéznél egészségügyi nővér, nem lehetett az ügyeletes orvos érkezéséig várni... Mindez, mentette fel öt ezek alól a vádak alól is egy soros ítélet, szükség esetén korántsem büntetendő cselekedet. K. L. bírónő Nagykürtösön az 1989. 11.2- án az 1T 227/89-475. számú határozat révén ártatlannak nyilvánította. Az ítéletet 1989. XII. 12-én a besztercebányai kerületi bíróság jogerőre emelte. A döntés ellen, mondta ki a hivatalos szöveg, fellebbezésnek helye nincs! Jóvátételt meghurcolásáért, szenvedéseiért azóta sem kapott. Utóirat helyett Kovács János fél. Most is, még mindig fél! Nem angyal ő sem, hibázik is, hisz ember. A rá szórt vádak azonban alaptalanok voltak, s tudták ezt jól fogvatartói is. (A történetét saját elbeszélései alapján, valamint a vaskos peranyagból nyert adatok felhasználásával vetettem papírra. Nagyon remélem, hogy a közeli napokban, hetekben, netán hónapokban nem ér „váratlan baleset“...)
