Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)

1991-08-17 / 152. szám

1991. augusztus 17. 5 Szabad ÍJJSÁG Q_______________Kultúra_______________J A világ átadhatósága Beszélgetés Gabnai Katalin drámapedagógussal Gabnai Katalin saját bevallása szerint egyike azoknak a tanároknak, akiket az egyetemen nem tanítottak meg tanítani. Azt hiszem, ezt a mi pedagógusaink is elmondhatják ma­gukról. Ezért nem haszontalan meg­tudnunk tőle, mi is az a drámapedagó­gia, és miért olyan fontos az a dráma­­pedagógiai továbbképzés, amelyet ta­nárok számára indítanak ősztől a Színművészeti Főiskolán, Buda­pesten.- A drámapedagógia tulajdonkép­pen a dráma és a színház eszközeivel való továbbképzést jelenti. Mondhat­nám azt is, hogy színházzal vagy színjátékkal nevelünk, de a legfonto­sabb: sohasem a produkció a lénye­ges, hanem az azt előkészítő folya­mat. Ezt a módszert egyébként Szlo­vákia és Csehország területén is na­gyon jól ismerik, csupán annyi a dolog újdonsága, hogy ezt a tanárképzésbe kell bevezetni. A jó pedagógusnak kell tudnia szól­ni, hallgatni és megszólítani minda­mellett, hogy a választott szakját ra­gyogó szinten bírja. Hozzá három dol­got kifejezetten magas szinten kell tudnia: a térrel, az idővel és a szemé­lyes hatóerővel való gazdálkodást. A térrel és az idővel még csak-csak tudunk gazdálkodni. Ami a közép­európai tanárképzésben nem áll valami ragyogóan, a személyes hatóerővel való gazdálkodás. Azok az ifjú tár­saink, akik most kapnak majd pedagó­gusdiplomát, a kiképzés ideje során nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy önmagukkal vagy egy másik emberrel kellő mélységben megismerkedhetné­nek. A közvetítő ember pedig enélkül elképzelhetetlen. Nem képes igazi kommunikációra az, akinek önmagá­ról nincsenek viszonylag pontos isme­retei. Ehhez segít hozzá a drámape­dagógia.- A drámapedagógiai képzés a most következő tanévtől indul a Színművészeti Főiskolán.- Bizony tíz-tizenkét év kemény munkája kellett ahhoz, hogy hivatalos oktatási formába is bekerülhessen. Nagy-nagy örömünkre szolgál, hogy a Színművészeti Főiskola eddig is le­velező formában működött szinházel­­méleti szakának egy szakosító to­vábbképzése lehet a drámapedagó­gia, amely másoddiplomát biztosít az ott végzetteknek. Tehát felsőfokú, le­hetőleg tanári diplomával bíró embe­rek jelentkezését várjuk. A szeptembertől induló osztály osz­tályfőnöke Lengyel György, aki a Szín­­művészeti Főiskola színházelméleti szakát vezeti. A hallgatók színházel­méletet, dramaturgiát, magyar- és vi­­lágszínház-történetet, drámaelem­zést, írásos kritikát, rendezői stílusis­meretet tanulhatnak, a drámapedagó­giai blokkban pedig pedagógiát, pszi­chológiát, a különféle alkalmazott drá­matechnikákat, amelyek a nyelvtaní­tást, a korrekciós nevelést, az osz­tályfőnöki munkát, a szabadidős tevé­kenységet segítik, vagy akár a törté­nelemtanítást, a nyelvi ismereteket bővítik. Tanulnak rendezői alapisme­reteket, amelyekre szüksége van min­den valamirevaló tanárnak. Tanulnak beszédművelést, egy kis retorikát, verstant, versrendezést. Tanulnak előadáselemzést, hiszen hányszor ke­rül egy tanár abba a helyzetbe, hogy meg kell ítélnie egy akár hivatásos, akár amatőr produkciót. Ilyen tantár­gyak vannak - s amellett még egy szigorúbban vett gyakorlat: tánc, báb, játékvezetés. Ez utóbbi a második félévtől kezdve - mivel vendégtanáro­kat várunk - idegen nyelven is folyik. A felvételhez tehát legalább egy ide­gen nyelv középszintű ismerete is hozzátartozik.- Az elmúlt tanévben nálunk, a nyit­­rai Pedagógiai Főiskolán is elkezdő­dött egyfajta drámaelméleti képzés, s az új tanévben a drámapedagógiára is rá szeretnénk térni. Kapcsolatban állanak-e önök a nyitrai tanárokkal?- Megvan a kapcsolat Laczkóné Erdélyi Margittal, sőt van nálunk egy nagyobb program, amit Csokonai­­programnak nevezünk (ez kifejezetten a nevelők kommunikációs képességé­nek emelésére szolgál), s ő volt az első határon túli magyar kolléga, aki bekapcsolódott ebbe. Nagyon remél­jük, hogy tudunk segíteni egymásnak.- Ön azt mondta, hogy a cseh és a szlovák drámapedagógia előbbre jár, mint a magyarországi.- 1974-75 tájékán a legelső és alapvető információkat cseh és szlo­vák kollégáink közvetítésével kaptuk meg ebből a szakmából. Prágában például Éva Machová, Sofia Pavelko­­vá asszony, Brünnben Delongová asszony voltak azok, akik már akkor teljes fegyverzetben álltak a szakma területén. Akkor mi még csak tanulgat­tuk ezt az egészet. Átjártunk tanulni: most utólag is nagyon köszönjük azo­kat a meghívásokat, amelyeket külön­böző tanfolyamokra és fesztiválokra kaptunk, s utána kialakíthattuk a drá­mapedagógia magyar módszerét. Tudniillik hiába látom én azt, hogy van Írországban, Skandináviában vagy Szlovákiában - mindezt ahhoz az or­szághoz kell igazítani, ahol megpró­báljuk bevezetni. Összegereblyéztük az elméleti és gyakorlati ismereteket, magunk is jártunk külföldön, összeku­­porgatott fillérjeinken szakkönyveket vettünk - és most már van egy köve­telményrendszerünk, ami ahhoz ad javaslatot, hogy ha drámapedagógiai módszerekkel akarunk egy gyerekkel foglalkozni mondjuk 5-6 éves korától kezdve, akkor különböző életkorokban mit várhatunk, milyen képességeket tudunk fejleszteni ezzel.- Épp ez volna az érdekes: mit lehet elérni ezzel a módszerrel egy iskolás­korú gyereknél.- Azok a gyerekek, akik hasonló módszerrel nevelődnek, egyrészt sza­­vakészebbek, magabiztosabbak, ugyanakkor kicsit szelidebbek, tole­­ránsabbak is, jobb az együttműködési készségük, a kapcsolattartásuk bizto­sabb, az önismeretük és az emberis­meretük sokkal erőteljesebb. Röviden úgy mondhatnám: természetesen, biz­tonságosan és kellemesen tudnak je­len lenni. Véleményük van, amit, ha­csak lehet, megpróbálnak artikuláltan elmondani. Nem azt állítom, hogy min­tagyerekek: de egyéniségek. Szóval élmény velük lenni. A legfontosabb talán, hogy közvetítésre képesek. Nem művészeket nevel ez a módszer, hanem olyan embert, akinek öröme telik abban, hogy elmondja a másik­nak, amit ő látott, ami vele történt. Lesz belőle faipari mérnök, újságíró, szakács, szülő - közvetíteni képes. Szóval a világ átadhatósága ennek a titka.- Milyen intézmények segítik a Cso­­konai-programot és a drámapedagó­gia képzést?- A programot a Csokonai Vitéz Mihály nevét viselő kaposvári főiskola indította elsőként. Elsősorban a főis­kolák vállán nyugszik az egész, a mi­nisztérium pedagógusképzési és to­vábbképzési osztálya tulajdonképpen csak pásztorolja ezt. De ez nem lenne elegendő. Az írószövetség lapjának, a Magyar Naplónak külön rovata van a pedagógusok, művészetpedagógu­sok számára, s ebben a rovatban remélünk megjelentetni olyan kritikai írásokat is, amelyek az ifjúságnak szánt művekről szólnak. Boldog öröm­mel fogadunk minden olyan észrevé­telt, módszertani cikket, kritikát, ismer­tetést, amely akár a határokon túli magyarságot említi elsősorban, az ő problémáikkal foglalkozik. A Magyar Napló szerkesztőségi címe: Bajza ut­ca 18., Budapest. A Csokonai rovat fogadja ezeket az írásokat. Várjuk szeretettel. Haraszti Mária r Április hava különösen emléke­zetes a modern tibeti nyelv- és irodalomkutatás megala­pozójának tisztelői számára. Ennek természetes két oka az, hogy a ma­gyarság őshazáját, ill. rokonnépeit fel­kutatni igyekvő székely tibetista felte­hetően 1784 április elején született, és minden kétséget kizáróan 1842. április 11-én halt meg. További magyarázata kevésbé ismert: Nagyenyedi „domi doctus'-unkat 1816. április 11-én iktatták be hivatalo­san a hannoveri Georg-August Egye­tem hallgatói sorába. Onnan 1818. szeptember 5-én tért vissza hazájába. Ott vihette rá az ujgúr-magyar rokon­ság központi gondolata vakmerő tá­volkeleti vállalkozására. Saját szavai szerint: „Számba nem vévén a fáradságot és megtörténhető veszedelmet, azon fáklyánál fogva, melyet Németországban gyújtottam volt meg, elindultam nemzetem erede­te felkeresésére“. 1820. április 6-án láttamoztatta Szí­ria Latákia kikötőjében az osztrák kon­zulátus által határátlépőjét. A rákövet­kező hajnalon hagyta el tengeri hajó­zásának ezt az utolsó állomását és egy tevekaravánnal rátért a legendás ázsiai „selyemút“-ra. Hat nap után elérte Aleppót. Az ország eme legfon­tosabb ipari, kereskedelmi, közlekedé­si és szellemi gócában öt hetet töltött. Hasznosan. Közben ui. újra hitelt szer­zett érvénytelen utazói okmányának az osztrák főkonzulátuson s megis­merkedett azzal az egyénnel, aki el­rendezte továbbutazását Bagdad-Te­­herán-lndia felé - fokozódó brit párt­fogás mellett. Későbbi karrierjének an­gol irányzata Keleten ekkor kezdődött. Kapcsolatláncolatának szemei: Ignác POHLE export-import nagykereskedő (aki csehországi német céget képvi­selt Aleppóban) - annak bagdadi ügynöke (a brit Kelet-Indiai Társaság oltalmát élvező, sikeres, felvidéki An­ton Swoboda, 1860-62 között osztrák konzul Bagdadban) - Claudius ^Ja­mes RICH bagdadi brit residens (és ennek személyi titkára, a würtembergi Karl Anton Bellino.a bécsi Keleti Aka­démia volt diákja) - Henry Willock, teheráni brit követ és fivére, George... Csorna 1831 tavaszán költözött Kal­kuttába, ahöl kétéves észak-kelet­­indiai tartózkodását (1835-37) és utol­só szikkimi útját (1842) leszámítva, életének hátralevő részét töltötte a Bengáliai Ázsiai Társaság kutatója, ill. könyvtárosaként. Úttörő munkái is ebben a városban jelentek meg. 1832. április 30-án kelt Neumann báróhoz intézett levele, amely bizo­nyítja anyagi fellendülését, önzetlen­ségét, háláját vele érző, adakozó népe iránt - s egyben a magyar indológiái tanulmányok ösztönzésének vágyát is. (Ausztria londoni követségi taná­csosán keresztül megköszönte a ná­dor, a rendek és Pest megye számára átutalt gyűjtését, jelezvén: összegén szanszkrit könyveket fog beszerezni azoknak rendelkezésére, akik megse­gítésére a segélyt összeadták.) Göttingeni nyitás A gondolatunkba foglalt nyelvész életének említett négy mérföldköve közül ez alkalommal az elsőt kívánom még némileg megvilágítani egy eddig elhanyagolt lajstrom vetületében. Ez­zel feladom az ünnepi hangulatot és egyszerűen anyagot szolgáltatok Cso­rna göttingeni életkörülményeinek pró­zai megértéséhez. A Georg-August Egyetem 1816-ban felvett hallgatóinak névjegyzéke képet ad mind az intéz­mény diákjainak nemzeti, szaktudo­mányi és társadalmi összetételéről, mind pedig Körösi egyéniségéről. Az 1816-ban „subscribált“ szemé­lyek 23 %-a hannoveri, 66 %-a pedig a Német Konföderáció 38 egyéb tagál­lamának polgára (ha Ausztriát külön vesszük). A külföldiek között a magyarországiak és erdélyiek szám­aránya a legtekintélyesebb (2,1 % + 1,5 % = 3,6 %). Utánuk következ­nek a svájciak (2 %), angolok-skótok -írek, a dánok, a „livóniaiak“, hollan­dok, oroszok, lengyelek, osztrákok, az Amerikai Egyesült Államok-beliek. A franciákat, olaszokat, spanyolokat egy-egy fő képviseli. A szakmai végzettség, ill. tudomá­nyos tájékozódás viszonylatában a jo­gászok vannak túlsúlyban (48 %). Az orvosi-állatorvosi-gyógyszerész-pá­­lya 20 %-ot vonz. A teológia 16 %-ot, a matematika, természettudományok, bányászat, erdészet 8 %-ot. A filozó­fia, filológia, szépirodalom egyértel­műen csak kb. 5 %-ot. Elég sok eset kétes: ;,Studium noch unbestimmt“, az érdeklődés többirányú. Két jelent­kező a lovasművészetnek kíván hó­dolni. Még mások a haditudományo­kat óhajtják művelni, ill. a diplomáciát tanulmányozni, vagy a gazdaságtan­nal akarnak behatóbban foglalkozni. A grófoktól és náluk előkelőbbektől a beiktatáskor nyilván nem kérnek nyilatkozatot szakmai képzettségük, ill. törekvéseik felől. Róluk egyébként külön kimutatást is vezetnek. Égy má­sik, valószínűleg nem kevésbé jelen­tős megkülönböztetés: a hadviselt tisztek hovatartozásának és rangjának számontartása. Az egyetemen ked­vezményes helyet kapnak azért - fa­­kultási megszorítás nélkül - német szegénysorsúak is (1 %-ban). („Ecc­­lesae catholicae Parochus gratis in­­scriptus“) „fisci ex parte rem. ob. paup." (pauper jura remissa) ,,ob pauperta­­tem gratis admissus“ („ob pauperta­­tum jura omnia remissa“) „In Paths gratis iura remissa“ bejegyzésekkel.) A beiktatásokból kiderül, hogy hon­fitársai közül CSOMA 1816-ban első­nek „subsribált“. Mint tudott, április 11-én. (Megelőzvén egy PRIETSCH nevű, wörlitzi orvostanhallgatót, aki után aznap más már nem is követke­zett). Példáját a váraljai WASS András csak tíz nappal később követte. Mind a magyarországiak, mind az erdélyiek zömét októberben vették fel. Kanyaró Mihály pl. október 7-én iratkozott be ötödmagával. Rá valószínűleg jellem­zően teológus csapatja élén. Rajta kívül WELLMANN Sámuel volt még erdélyi köztük, a többi mind magyaror­szági. Az ilyen csoportos fellépés ko­rántsem volt elszigetelt jelenség, mint azt október 22-én WERESS György és három társának esete is bizonyítot­ta. Vagy előttük október 14-én négy jogra készülő ostfrieslandi. Az együt­tes utazásban és érkezésben lelhette magyarázatát. KANYARÓ kb. annyira lehetett könnyen barátkozó, affektiv kapcsolatokat folytonosan igénylő, magabiztos viselkedésű, mint ameny­­nyire KÖRÖSI nem volt az. (Apjáról azt Íratta fel: „George KANYARÓ, Edelmann“, míg kíséretében a három magyarországi nem adta meg sem szülője nevét, sem annak foglalkozá­sát és lakhelyét.) Eichhornék árnyékában Az iménti összehasonlítás szándé­kos. Az említett KANYARÓ-nak köl­csönzött ui. CSOMA 100 db. („körmö­­ci“?, „rénes“?) aranyat úgy, hogy azt csak nehezen, nagy késéssel kapta vissza, s ezért komoly pénzzavarba került. Ellentétes egyéniségük folytán egyikük könnyelműen költekező volt, másikuk tudatosan zsugori. Esetük jól mutatja: a drága Göttingenben csak nagy fegyelemmel lehetett a pénzki­­adásos kísértéseknek ellenállni, és sok diák - nem feltétlenül saját hibájából - anyagi nehézségekkel küszködött. Az ezzel járó keserűséget, feszültsé­get a helyi kultúra idegeneket érő nyomása fokozhatta. Göttingen ekkor a művelt nemzet­közi közvélemény előtt talán még min­dig olyan megnyerő színekben tündö­költ, mint amilyenekben halálán GOETHE paradicsomi álmában vi­szontlátta. (A költő azt képzelte: eli­­zeumán találja magát és ott ismert professzoraival kellemesen elbeszél­get.) Maga NAPOLEON nem jelentet­te-e ki róla: Göttingen egyeteme nem helyhez kötött, de még Németország­hoz sem tartozik - a világé? Aranykora azonban ténylegesen már 1813 körül lejárt. A napóleoni háborúk francia uralma, majd a porosz katonai felsza­badítás ugyancsak megzavarták an­golos áttételű rendjét. Az egymást gyorsan követő, alapvető politikai vál­tozások bosszúk, leszámolások soro­zatához vezettek. A korábbi, többé­­kevésbé fékentartott intrikák elfajultak. A korabeli Kolozsvárnak megfelelő népességű város elvesztette régi fi­­liszteusi arculatát. Utcáin a „studie­rende Sieger bei Waterloo" szívesen járkáltak tüntetőleg vaskeresztes kato­nai zubbonyukban. A nacionalisták torzonborz hajukkal és szakálukkal tették próbára a helyi nyárspolgárság idegzetét. Ilyen viszonyok között mennyire tudott még érvényesülni a hagyományos „ireneuszi-pragmati­­kus“ eszmény? Ebből a klasszikus Göttingenre egyáltalán nem jellemző, színpadias háttérből többed magával kivált Kari Friedrich EICHHORN (1781-1854) is­mert szabadkőműves és Tugendbund („Erényszövetség)-tag, leszerelt ka­tonatiszt és hadirokkant. Nyilvános rendszeres professzori beiktatásánál 1816-ban talán megjelent CSOMA is. Annál inkább, mivel annak a Johann Gottfried EICHHORN (1752-1827) fi­lológus professzornak fiáról volt szó, akinek Körösi évi 15 font sterlingre rúgó ösztöndíját alapjába véve kö­szönhette, aki könyvkikölcsönzéseiért az egyetemi könyvtárnál 1817 február 17-től 1817. június 19-ig jótállt s ha­zautazási költségeinek fedezéséhez 30 aranyat előlegezett. Az ifjabb EICHHORN pályafutása igen tanulságos. Helyzeti előnyei elle­nére az egyensúlyokat tudatosan ked­velő Hannover nem felelhetett meg a központosító germán korszellem eme megtestesítőjének. A magát túldolgo­zó, betegeskedő veterán 1824-ben Heidelberg mellett nyolc évre vissza­vonult, de felépülése után nem ifjúsá­ga színhelyére tért vissza, hanem Ber­linbe ment, ott vállalt újra professzor­­ságot - s kenyerét főleg ügyvédi ma­gángyakorlattal kereste. A Georg-August Egyetem ui. megpróbált legalább annyira ellenállni Bismarck egyesítő porosz politikájá­nak, mint korábban akár a francia forradalom szélsőséges ideáljainak, akár a „Sturm und Drang“ szellemi áramlat túlkapásainak vagy a német romantika érzelgősségeinek. Liberális elemei azonban visszaszorultak a po­litikai önkénnyel szemben. Válságuk jóval később, 1837-ben robbant ki nyil­vánosan hét neves professzor (köztük a GRIMM-testvérek és az orientalista EWALD) alkotmányvédő tiltakozásá­nak kapcsán. Letérés a konvencionális útvonalról A Georg-August bonyolult, erjedő világának kultúrsokkja leröpítette Ka­­nyaró-t is és Csomát-t is a józanoktól elvárható arany középútról. Az egyik Bécsen át hazafelé tartván Válkányban kényszerházasságot kö­tött; a dicsószentmártoni eklézsiát, amelynek jövedelmét tanulmányai alatt élvezte, rövid egy-két év múltán otthagyta a jobbnak ítélt abrudbányai stáció miatt; hívei megítélése szerint onnét túl gyakran borok válogatására, vásárlására elbogaradzott az ország­ban; majd gyilkosság gyanújába keve­redett és unitárius Guberniuma papi funkciójából felfüggesztette. „Kicsa­pongó élete, úgy látszik, egészségét teljesen aláásta, mert ezután rövide­sen meghalt (1826. április 20.)" A másik „pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesít­ve“ „bölcsőjét" kezdte keresni a ma­gyarnak. Kutatásai ugyan nem az áhí­tott területen hoztak eredményt, de zarándok önmegtagadással és vas­akarattal elért sikerének adózva pél­dájából SZÉCHÉNYI István örök érvé­nyű intelmet vont le mindnyájunk szá­­mára. Szavait nem ismételhettük ma­gunknak eléggé: „Legyetek hű ma­gyarok tettel, nem puszta szóval, áldo­zati készséggel és nem olcsó fitogta­­tással“! Marczell Péter Gondolatok Körösi Csorna Sándorról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents