Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)

1991-08-15 / 150. szám

8 Szabad ÚJSÁG 1991. augusztus 15. c Hírkosár D Munkanélküliek Viktor Szanyejev hónapok óta állás nélkül van. A háromszoros olimpiai bajnok hármasugró azonban nem tartozik azok közé a moszkvaiak közé, akik a július elsején megnyitott munkaügyi hivatalban állásért kilincselnek. Ő büszkébb annál. Meg hát az igazat megvallva, Szanyejev nem is akármilyen munkanélküli. Az egykori kitűnő sportoló egy éve adta fel a Dinamo Moszkvánál betöltött vezető edzői állást, s Uj-Zélandba költözött. Onnan meg hamarosan visszarepült a Szovjetunióba. Csak volt egy kis bökkenő! A régi állását már betöltötték, új meg nem akadt. Azóta vár az egykori sztár a világ bármely tájáról érkező ajánlatra. A korábban tisztelt, ma viszont állás nélküli edzők száma is egyre nő a Szovjetunióban. Az 1972-es olimpia aranyérmese, volt világbajnok tízpróbázó, Nyikolaj Avilov például kénytelen 185 rubeles nyugdíjából eltartani családját. Az Öböl-háború kirobbanása után el kellett hagynia Irakot, ahol eddig tevékenyke­dett. A közvetítőiroda pedig, mely egykor az állást szerezte, most nem hajlandó róla tudomást venni. A régen megbecsült, most munka nélküli szovjet sportemberek többsége egyébként nem is kíván hazájában tevékenykedni. Szovjetunióbeli tartózkodásu­kat azonnal készek lennének bármilyen feltétel mellett külföldire cserélni. Né­hány sportágban hosszú várakozási listán szerepelnek a szovjet trénerek nevei. Egy vezető kézilabdaedző, Alekszandr Panov elszánta magát, s a kedvezőtlen' politikai viszonyok ellenére —polgárháború ide, vagy polgárháború oda— Jugo­szláviába távozik. Jónevű kosárlabdázó kollégája, Alekszandr Gomelszkij is vál­toztatott már jópárszor országot... Az igazsághoz még hozzátartozik, hogy több aktív sportoló is külföldön reméli pályafutása folytatását. Csak a kézilabdasport az elmúlt évben több, mint száz játékost vesztett el a külföldre áramlás következtében. Megkezdődött Ha foghíjas mezőnnyel is, de vasárnap megkezdődött a pontvadászat a jugo­szláv labdarúgó-bajnokság első osztályában. Mint ismeretes, az öt horvát csapat korábbi visszalépése után a szövetség teljessé töltötte fel a bajnoki mezőnyt, de az utolsó pillanatban ismét változott a lista. Szombaton ugyanis a szlovén Olimpija Ljubljana vezetői bejelentették, hogy korábbi szándékukat megváltoztatva ők sem hajlandók részt venni a jugoszláv bajnokságban. .így vasárnap 17 együttes kezdte meg szereplését. A Partizán Beograd ellenfél nélkül maradt. A szövetség még nem hozta nyilvánosságra, hogy a Ljubljana helyét betöltik-e. Nincs vesztenivalója Először csak megcsodálták tehetségét. Aztán Jugoszlávia legjobb kosarasának nyilvánították őt. Később kiderült, Toni Kukocs nemcsak Jugoszlávia, de Európa legjobb kosárlabdázója is. Eddig nyugodtan éldegélt családjával Split városában. Hazájában azonban felbolydult az élet. A fiatal tehetség eleget tett egy olaszorszá­gi klub meghívásának és elhagyta szülővárosát. A 24 éves, magas, balkezes fiúban az olaszok megfizethetetlen értéket vélnek. A fiú dobásai majdmindig pontosak, mozdulatai kimértek, megfontoltak. A kosárlabdasportban övé Európa legdrágább balkeze... „Nem szeretem a népszerűséget. Imádok beszélgetni az emberekkel, de ki nem állhatom, ha felnéznek rám. Egy újságban azt írták rólam, büszke vagyok és anyagias. Ez nem igaz! A pénz nem játszik fontos szerepet az életemben. Jugo­szláviát nehéz szívvel hagytam el. Hiszen a családom, és minden, ami fontos volt nekem, ott maradt. A politikai helyzet kezdett otthon elviselhetetlen lenni. Úgy döntöttem, elmegyek. Nem megfutamodás .volt ez a részemről... Kaptam egy chicagói szerződést, amit visszautasítottam. Az olaszokhoz jobban húz a szívem. Most máf nem tudom, mi lesz a jugoszláv kosárlabdasporttal. Drazsén Los Angelesbe ment, Paszpalj San Antonióba, Vrankovics Bostonba. Távozásuk tragédiának számít. Én úgy érzem, nincs vesztenivalóm...” Német gondok Sérülés miatt nem indulhat a tokiói atlétikai világbajnokságon a férfi súlylökés olimpiai bajnoka, a német Ulf Timmermann. A 28 éves atléta április óta küszkö­dik krónikus csípősérüléssel, amely nyárra olyan komollyá vált, hogy az orvosok szerint ebben az évben Timmermann már nem is léphet dobókörbe. Élesen bírálta szövetsége doppingellenőrzési módszerét két német Európa­­bajnoknő, Katrin Krabbe és Grit Breuer. A vb-re készülő német atlétaválogatott két erőssége nem magát a tesztet ellenzi, hanem amiatt neheztel, hogy a szúrópró­baszerűen, sorsolás alapján elvégzett vizsgálatokon ők, érdekes módon, mind­annyiszor sorra kerülnek._________________________________________ Ötkarikás kézfogás 1. labdarúgóliga, 1. forduló Taroltak a vendégek Már kedden a Dukla—DAC mérkőzéssel megkezdődöd a 62. labdarúgó-baj­nokság őszi idénye. A csallóközieknek nem sikerüli a rajt, vereséget szenvedtek a prágai katonák pályáján. Sikeresen szerepeltek a vendégek, a lapzártáig véget ért találkozókon egyszer sem hagyták el vesztesen a zöld gyepet. A Slavia— Presov és a Tmava—Ostrava összecsapások lapzárta után értek véget. A 2. forduló párosítása: B. Bystrica—C. Budéjovice, Olomouc—Vítkovice, Ostrava—Cheb, DAC—Inter, Slovan—Dukla, Presov—Tmava, Sparta— Slavia, Bohemians—Hr. Králové. Inter—Sparta 1:2 (0:2) Inten L. Molnár-Jonis, Tomko, Rehák, Kopéa-Kubica, Ondrejéík, ObSitník, Lavrinőík-Panéík, Dvimyik. Sparta: Ko­­uba-Horűák, Novotny, Sopko, Vrabec- Némec, Némeéek, Frydek, Laviéka-Őer­­ny, Siegl. Góllövők: Dvimyik, illetve Si­­egl 2. Játékvezetők: Christov-Vozák, Rúiiéka. Cheb—Olomouc 1:3 (0:1) Cheb: Krbeéek-Kokoáka, NeSicky, áedi­­■ vy, Spévák-V. Svoboda, Baéek, Podany, HaSek-Kalenda, Matéjéek. Olomouc: Pfibyl-Slaby, Bokij, Kotűlek, Vatfura- Hapal, MaroSi, Látal, Hanus-Kerbr, Moucha. Játékvezetők: GádoSi-Ulrich, Brabec. Vítkovice^—B. Bystrica 1:1 (1:0) Vítkovice: Svantner-Karas, Kraut, Hara­­zim, M. Varga-Rupec, Smíd, Kofistka, Hajduíko-Trval, Baránek. B. Bystrica: ( Innen-onnan ) A szlovákiai kerékpáros körverseny 8. útszakaszát a szovjet Oleg Polovnyi­­kov nyerte 4:36:40 órás idővel a német Trumheller és a szovjet Tonkov előtt. Stokholmban nemzetközi atlétikai versenyt bonyolítottak le. Az eredmé­nyekből — férfiak, 200 m: Gikonyo (ke­nyai) 20,71, 800 m: Suhonen (finn) 1:45,90, 400 m: Kipkemboi (kenyai) 46,59, gerely: Borglund (svéd) 87,00. Nők, 200 m: Ubah (nigériai) 23,68,100 m gát: Build 13,31, hármasugrás: Wills (mindkettő amerikai) 13,25. Indianapolisban 1 millió dollár össz­díjazású nemzetközi férfi tenisztorna kezdődött: Courier—Pugh 6:4, 6:4, Cserkaszov—Witsken 2:6, 7:6, 6:2, Bergström—Marques 7:6,6:3. A labdarúgó Bundesliga 3. forduló­jának előrehozott találkozóin: Bo­chum—Hamburg 2:3, Dynamo Dres­den—Eintracht Frankfurt 2:1, Karls­ruhe—Borussia Mönchengladbach 2:0. Duisburg—Wattenscheid 0:0. Temesvári: irány Barcelona! Úgy tűnik, végre lecsendesedik a Temesvári Andrea válogatottbeli sze­repeltetése körül kialakult vihar. Női éljátékosunk ugyanis a napokban, Keller László szövetségi edző hívó szavára ezúttal igent mondott. Kijelen­tette: örömmel képviseli a magyar színeket a barcelonai olimpián. Az előzmény ismert: Temesvári And­rea, alig több, mint egy héttel a női te­niszcsapatok nem hivatalos világbajnok­sága, a Szövetségi Kupa (Federation Cup) rajtja előtt közölte, nem utazik Nottinghambe. A magyar szövetség ak­kor nehéz helyzetbe került, csak nagy üggyel-bajjal sikerült összehozni a csa­patot. Akkor úgy tűnt, éljátékosunk és a ma­gyar szövetség közötti viszony rendbe­­hozhatatlanul elmérgesedett. Dr.Nyír László főtitkár tett is egy olyan kijelen­tést, miszerint levonják a megfelelő ta­nulságot, kifizetik az ezer dollár bünte­tést, s nem valószínű, hogy Temesvári játékára számíthatnak a bercelonai olimpián. A katalán fővárosba ugyanis csak az a jétákos utazhat 1992-ben, aki — lásd Szövetségi Kupa-szabályzat - megfelelően ápolja kapcsolatait a saját nemzeti szövetségével. A hullámok azóta lecsendesedtek. Temesvári beszállt a piros-kékek csapa­tába és végigjátszotta a bajnokság ráját­szását. Legutóbb pedig Keller László szövetségi edző hívó szavára adott pozi­tív választ: örömmel vállalja az olimpiai szereplést. Szent a béke? —kérdeztük dr. Nyíró Lászlót, a Magyar Tenisz Szövetség fő­titkárát. — Haragról vagy pláne háborúról ed­dig sem volt szó. A szövetség levonta az ügyből a megfelelő tanulságot. Még egy­szer mondom: ha nem lennénk állandó időzavarban, sokkal kevesebbet hibáz­nánk. Számított arra, hogy Temesvári vál­lalja az olimpiai szereplést? — Mindvégig hittem abban, hogy si­kerül szót értenünk.*Örülök, hogy így alakultak a dolgok, most már semmi akadálya, hogy a legerősebb női csapa­tunk utazzon jövőre Barcelonába. S hogy ne fordulhasson elő még egyszer ilyen eset, a következő évre szerződést kötünk minden olyan játékossal, akinek a válogatottbeli szereplése szóba jöhet. Ezeknek a megállapodásoknak a részle­teit egyedileg, a szerződő falekkel közö­sen dolgozzuk majd ki. Temesvári Andrea is, úgy tűnik, le­zárta magában a történteket: Juraéka-Kozák, Karásek, Zátek, Cva­­cho-Sivy, Baíík, Lalík-Strelec, Rusnák, Malatinsky. Góllövők: Trval, illetve Rusnák. Játékvezetők: Krchúák-Bohu­­nék, MareS. V C. Búd.—Bohemians 0:2 (0:0) é. Budéjovice: J. Novák-Bolek, V. Ra­da, Konvalina, Wohlgemuth-Poborsky, J. Lerch, Hort, Hruäka-Fujdiar, Vácha. Bohemians: Cimbál-Mlejnek-Petrouá, Litoä, V^ravsty, Medynsky-Koéí, Mysli­­veéek, Chlpík-Hamsa, Sanytmík. Góllö­vők: Mysliveéek és Hamsa. Játékveze­tők: Berbr-ValeS, Wencl. Hr. Králové—Slovan 0:1 (0:1) Hr. Králové: Jelinek, Mráz-Kubiéek, Vanééek, Macháéek, Smarda-P. Vesety, Polák, Breda, Fryé, Javűrek. §K Slovan: Vencel-Stúpala, Glonek, Chvíla, Kin­­der-E. Varga, Lancz, KriStofík, Dubovs­­ky-Pecko, Timko. Góllövő: Dubovsky (íl-esből). Játékvezetők: Hycl-Zvonié, Velicky. Két világcsúcs Fort Lauderdale-ben a második nap küzdelmeivel folytatódott az Egyesült Államok nemzetközi úszóbajnoksága. Annak ellenére, hogy az úszó Európa­­bajnokságra csak a jövő héten kerül sor a spanyol Martin Lopez-Zubero már fantasztikus formában van. A 200 m-es hátúszásban megdöntötte a sportág leg­régebben fennálló világcsúcsát, IgorPol­­janszkij 1985-ben felállított 1:58,14 per­ces rekordját. Már a selejtezőben meg­született az új csúcs, a döntőben az j:58,14 perces idő is elég volt a győze­lemhez Zuberónak. A 200 m-es mell­úszásban az amerikai Barrowman reme­kelt, ideje 2:10,60 ugyancsak világcsúcs. Egyébként az eddigi rekordot is Barrow­man tartotta, a legutóbbi világbajnoksá­gon 2:ll,23-at úszott. * Eredmények — férfiak, 100 m gyors: Gjertsen (amerikai) 50,48, 200 m hát: Zubero 1:58,85, 200 m mell: Barrow­man 2:10,60, 200 m pillangó: Stewart (amerikai) 1:56,69. Nők, 100 m gyors: Zemin 56,09, 200 m hát: Wilson 2:14,68, 200 m mell: Kleine 2:33,71, 200 m pillangó: Kole (amerikaiak) 2:11,70. Birkózás, 48 kg: Martinez, 52 kg: Va­rela (kubaiak), 57 kg: Penrith, 62 kg: Smith, 68 kg: Saunders, 74 kg: Monday, 82 kg: Jackson (amerikaiak), 90 kg: Li­­monta (kubai), 100 kg: Coleman, 130 kg: Baumgartner (amerikaiak). Asztalitenisz, férfi egyéni: Bushan (amerikai), női egyéni: Hoyama (brazil). Lovaglás, djj ugratás, egyéni: Foster (kanadai). Edbergnek még lehet öt jó éve Miért is adná fel? — Kölcsönös félreértés volt, amit si­került a szövetséggel közösen tisztázni — nyilatkozta. Hogyan fogadta a szövetség „olim­piai meghívóját”? — Őszintén mondom, örömmel. Jól esik, hogy számítanak rám. Az olimpia az olyan esemény egy sportoló életében, amelyet, ha csak egy mód van rá, nem szabad kihagyni. A tenisz az egyik „legfiatalabb” tagja az olimpiai családnak. És sokan azt mondják: kissé idegen ebben a miliő­ben... — Azt mindenki tudja, hogy ez egy profi sportág. Ebből élünk. Nem keve­sen vannak közülünk, akik azért nem hajlandók vállalni a barcelonai szerep­lést, mert nincs pénzbcni értéke. Ez is egy megközelítés, ami, ha sajátos logika szerint is, de valahol érthető. Én ott vol­tam ezerkilencszáznyolcvannégyben Los Angelesben, amikor a tenisz még csak bemutató sportágként szerepelt az olim­pia műsorában s a játékok hangulata nagy hatással volt rám. Négy évvel ké­sőbb, Szöulban nem tudtam pályára lép­ni, mert sérült voltam. Barcelonában ré­gi vágyam teljesülhet: az olimpia hivata­los műsorán, a magyar színeket képvisel­hetem. (sz. s.) Stefan Edbergről wimbledoni veresé­ge óta alig lehetett hallani. Azt mondja, pihen. Sven Busch, a Sport Bild újságí­rója mégis „elcsípte”. A neki adott inter­júban a teniszező jó néhány szenzációval szolgált. Ennyire kifárasztotta a wimbledoni. torna? Hosszú pihenőt tartott. — Igen is, meg nem is. Nem játszot­tam rosszul Wimbledonban, mégis ki­kaptam. Stich ugyanis egyszerűen remek volt. A pihenőt egyébként már korábban eldöntöttem. Egyszeri fellángolás volt ez Stichtől? — Bizonyosan nem. Michael remek játékos. Idővel akár a legjobb is lehet? — Igen. Hihetetlenül intelligens teni­szező, aki szinte mindenféle borításon képes jól játszani. Ráadásul még éhes a sikerre. Már az US Openen is az esélye­sek közé sorolom. Boris Beckert is? — Borisban nem vagyok ennyire biz­tos, de leírni őt nagy hiba lenne. Azt gondolom, még vannak titkos céljai. Csakúgy, mint Stefan Edbergnek? —Talán. A magam részéről szeretnék újra a világranglista élén állni, s nyerni Párizsban és Flushing Meadow-ban. Pánamerikai Játékok Úgy hiszem, még lehet öt jó évem. Igaz, hogy Dél-Franciaországban pi­hent két hétig a barátnőjével, Anette Olsennel? — Igaz. Nem sokat edzettem, inkább pihentem. Nem is teniszezett? — Csak keveset. Viszont végre na­gyokat tudtam aludni. Térjünk vissza a közelgő US Open­­hez. Tavaly az első fordulóban kiesett. Az idén viszont az utolsó esély, hogy egy Grand Slam-lomát nyerjen. — Nem látom az okát, miért ne nyer­hetnék. A tavalyi kudarc egyáltalán nem nyomaszt. Hibákat követtem el, amiket most nem ismétlek meg. Például az idén semmiképpen sem fogok Manhattanben lakni. Boris adott néhány jobb tippet, hol jobb megszállni. Azt beszélik, Steffi Gráffal fog vegyes párost játszani Flushing Meadow-ban... — így is van. Kinek az ötlete volt? — Az enyém. Tudtam, hogy Steffi szí­vesen játszana a vegyesben, gondoltam, miért ne nevezzünk be együtt. Játszunk néhány remek meccset. Biztos vagyok ab­ban, hogy az ott szerzett tapasztalatokból az egyesben is profitálhatok majd. Doppingbotrány Havannában Eseményekben gazdag volt a Havan­nában zajló Pánamerikai Játékok tizen­egyedik napja. Volt, akinek szerencsét hozott, volt, akinek szerencsétlenséget. A kubai vízilabdacsapatnak minden oka megvolt az örömre, hiszen a döntőben 8:5 arányú győzelmet aratott az amerikai együttes felett. Méltóbb ajándékot nem is kaphatott volna 65. születésnapjára Fidel Castro! A másik meglepetést az amerikai labdarúgócsapat okozta. A le­gények ugyanis a döntőben, hosszabbí­tás után 2:1-re verték Mexikó gárdáját, így a Pánamerikai Játékok történetében első ízben szereztek elsőséget az ameri­kaiak. A verseny tizenegyedik napjának le­folyása azonban korántsem volt zökke­nőmentes. A Pánamerikai Játékok szer­vezőbizottságának elnöke bejelentette, hogy a mintegy 600 doppingvizsgálat kö­zül kettő pozitívnak bizonyult. Mégpedig a mexikói Mario Vasquez Rana, aki az evezésben szerzett aranyérmet, és a ka­nadai Georgette Reed, a női súlylökés hetedik helyezettje akadt fenn a „há­lón”. Eredmények — Labdarúgás, döntő: Egyesült Államok—Mexikó (hosszabbí­tás után) 2:1, a 3. helyért: Kuba—Hon­duras 1:0. Vízilabda, döntő: Kuba—Egyesült Államok 8:5, a 3. helyért: Brazília—Ka­nada 7:6. Férfi kard, döntő: Kuba—Kolumbia 8:0, a 3. helyért: Egyesült Államok—Ka­nada 8:5. Férfi softball — a végleges sorrend: 1. Kanada, 2. USA, 3. Kuba. Úszás, férfiak — 100 m pillangó: Nesty (suriname-i) 53,45, 400 m vegyes: Kostich (amerikai) 4:23,96, 4x200 m gyors: USA 7:23,39. Nők — 200 rn gyors: Jacob (ameri­kai) 2:02,28, 200 m mellúszás: Tiemey (amerikai) 2:28,69.

Next

/
Thumbnails
Contents