Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)

1991-07-13 / 122. szám

1991. július 13. 5 Szabad ÚJSÁG Levél helyett A kisebbségek helyzete Csehországban és Szlovákiában ii. Sokan gyűltek össze 1991. június 21 -én a kora esti órákban a felsőpato­­nyi kultúrotthonban a helyi alapiskola egykori és mai tanulói közül, az iskola fennállása 30. évfordulójának megün­neplésére. Egykori tanárok és diákok emlékeztek a közösen eltöltött évekre, régen elraktározott emlékeket és diák­­csinyeket idéztek fel, nosztalgiával áll­tak meg egy-egy tabló vagy fénykép előtt az alapiskola folyosóján. Felde­rültek az arcok, csillogni kezdtek a szemek a rég nem látott ismerősök, egykori barátok, tanárok láttán. Az évforduló alkalmából ünnepi műsort készítettek, melyet a Gaudea­mus igitur hangjaival indítottak, majd Ady Endre Üzenet egykori iskolámba c. versét Nagy Adorján , az iskola pedagógusa adta elő. A műsorban az iskola mai tanulói mellett felléptek a régiek is. Lelkes Mária, aki 25 éve működik valóban lelkes pedagógus­ként a felsópatonyi alapiskolában régi kórusának néhány oszlopos tagjából erre az alkalomra egy kórust szerve­zett, mely nagy sikerrel szerepelt a ki­csikkel együtt. Nagy élményt nyújtott Csákyné Szedlák Ilona, Mészáros Jut­ka, valamint a szavalók, Cséfai And­rea, Mezzei Rita és Füle Szabina műsora is. Vendégként fellépett Kuky János hegedűművész és a Dunaszer­­dahelyi Művészeti Alapiskola vegyes­kórusa Pálmayné Pápay Márta ve­zényletével. A műsor után kiállítást nyitottak meg Lelkes Mária legújabb képeiből. Valóban elismerés és hála illeti öt, hiszen Nagy Adorjánnal együtt ők tet­tek a legtöbbet az ünnepség sikere érdekében. Méltóan ünnepelték meg tehát a 30 éves múltra visszatekintő felsópatonyi alapiskola jubileumát. Mint ahogy az igazgató. Horváth Zoltán szavaiból ki­derült, ez az intézmény, amelyben 1960-ban kezdődött meg a tanítás, máig több mint 1200 diák kezébe adta a tudásvágy vándorbotját. S vele együtt sok kis nebuló kapta meg útra­­valóul a tisztesség, hűség, önzetlen­ség és szeretet fogalmát. Sokan mondják a régiek és mostaniak közül is, hogy jó volt ide járni, hogy amit itt megkaptak, arra méltán támaszkod­hatnak - a járhatatlan utakon való eligazodásban, a mindennapos csaták megnyerésében. Boldog szültésnapot hát harminc­éves Alma Mater! Pedagógusaidnak, tanítóidnak pe­dig további őszinte és felelősségteljes oktatói munkát, amit eddig is oly ren­díthetetlenül végeztek - sok kis em­berpalánta legnagyobb örömére. A magyar nemzeti kisebbség ellen már az állam létrehozásától kezdve megnyilvánult egy hol burkoltabban, hol nyíltabban alkalmazott politikai és társadalmi presszió. Ennek a cseh­szlovákiai magyarság fokozatos asz­­szimilálása, vagy ha ez rövid távon ' nem is lehetett teljes sikerű folyamat, akkor legalább a magyar nemzetrész minél hatékonyabb számbeli csökken­tése és politikai erejének megtörése volt a célja. A cél elérésének a cseh­szlovákiai nemzeti terjeszkedés szempontjainak alávetett földreform és a zárt magyar etnikai tömb idegen telepesekkel való felhígítása, az ál­lampolgárság megtagadása, a nép­­számlálások tendenciózus lebonyolí­tása, a hivatalos nyelvhasználati jog körmönfont redukálása, a nacionalista iskolapolitika, valamint a Magyaror­szág felé kiépített szellemi és kulturá­lis határzár lettek a hatalom által legin­kább alkalmazott és legbeváltabb módszerei. Kedves hallgatóim! A kevésbé tájé­kozatlanok számára talán nehezen el­­hihető, de sajnálatos tény, hogy a két háború közötti csehszlovákiai magyar­ság léte szakadatlan védekező harc, kemény küzdelem volt a látszatra de­mokratikus, de mindazonáltal az el­nyomásra, az asszimilációra beren­dezkedő államhatalom és többségi társadalommal szemben. A magyar kisebbség politikai erődrendszerét, „várait“ pedig a magyar vezetők által már 1920-ban megszervezett, és a magyar tömegek által mindvégig állhatatosan támogatott politikai pár­tok jelentették. A nemzeti önvédelem jelszavával szervezkedő magyar politikát két párt, az inkább katolikusabb színezetű Or­szágos Keresztényszocialista Párt, valamint az inkább protestánsabb jel­legű Országos Magyar Kisgazdapárt képviselte. (Ez utóbbiról megjegyzen­dő, hogy a nevét 1925-ben Magyar Nemzeti Pártra változtatta). A két ma­gyar párt kezdettől fogva szoros együttműködésre törekedett, több-ke­vesebb sikerrel. Másfél évtizedes poli­tikai küzdelmeik tapasztalatainak kö­vetkezményeként a két párt 1936-ban fuzionált, és fölvette az Egyesült Ma­gyar Párt nevet. A csehszlovákiai magyarság leg­szélesebb tömegei kezdettől fogva a magyar ellenzéki pártokat támogat­ták. A magyar pártok választási sikerei mind a helyhatósági, mind a parla­menti választásokon ékes bizonyítékai voltak e pártok népszerűségének, va­lamint a magyar tömegek állhatatos kitartásának a magyar érdekek mel­lett. Az első Csehszlovák Köztársa­ságban lebonyolított négy parlamenti választás - 1920-ban, 1925-ben, 1929-ben és 1935-ben - minden két­séget kizáróan bebizonyította a ma­gyar ellenzéki politika népszerűségét a magyar tömegek előtt. A magyar pártok mind a parlament­ben és a sajtóban, mind belfölön és külföldön igyekeztek mindenkor szót emelni a csehszlovákiai magyarság politikai, gazdasági és kulturális jogai­nak védelmében. Követelték Szlová­kia és Kárpátalja autonómiáját, hirdet­ték a felvidéki őslakos népek - ma­gyarok, szlovákok, rutének, németek - összefogásának szükségességét. Mindenkor határozottan felléptek az államhatalom és a kormánypártok ma­gyarellenes nemzetbomlasztó törek­véseivel szemben. Itt tartjuk szükségesnek megje­gyezni, hogy mivel az első Csehszlo­vák Köztársaságban kormánytámoga­tó magyar politikai tömörülés nem lé­tezett, az egyes kormánypártok saját kebelükön belül igyekeztek létrehozni a maguk magyar frakcióját. A parla­menti választásoknál aztán egy-két mandátumot mindig kormánypárti ma­gyarnak is juttattak, ezek az emberek ugyanis a kormány propagandacéljai­ra kitűnően felhasználhatók voltak. Parlamenti szerepük mindössze arra korlátozódott, hogy a „demokratikus magyarság nevében" törhetetlen hű­ségükről biztosítsák a kormányt és az államhatalmat, valamint arra, hogy le­hetőleg kioktató hangnemben és ma­gyarul támadják az ellenzéki magyar politikát. Természetesen, egy ilyen politikának tömeghatása egyáltalán nem lehetett, mivel az csak bomlasz­tani, rombolni volt képes. Igaz, ke­nyéradó gazdáik mást nem is vártak el ezektől a szánalmas figuráktól. Tisztelt hölgyeim és uraim! Előadá­som keretében sajnos nem áll mó­domban kitérni a bennünket foglalkoz­tató kérdések valamennyi vetületére. Azt azonban vitathatatlan tényként konstatálhatjuk, hogy a Csehszlovák Köztársaság húszéves fennállása alatt képtelen volt kielégítően rendezni viszonyát az ország többmilliós nem­zeti kisebbségeivel. A kormány belpo­litikai merevsége és a kialakulóban levő hatalmi konstelláció következté­ben 1938 nyarára Csehszlovákia nemzetiségi problémái végzetesen el­mérgesedtek. A, prágai kormánynak még a fiktív csehszlovák nemzetegy­ség másik tagja, a szlovák nemzet is komoly problémát jelentett, a német, magyar, lengyel, rutén és zsidó nem­zeti kisebbség problémáinak megol­dása az adott hatalmi struktúra radiká­lis átalakítása nélkül pedig teljesen lehetetlennek Ígérkezett. 1938 nyará­ra már külföldön és belföldön egyaránt nyilvánvalóvá vált, hogy a Csehszlo­vák Köztársaság lett Közép-Európa „beteg embere“. Előadásunk keretében nincs szán­dékunkban behatóan foglalkozni a Csehszlovák Köztársaság bel- és külpolitikai válságával 1938 nyarán és őszén, nem térünk ki sem az 1938. szeptember 29-i müncheni, sem az 1938. november 2-i bécsi döntéshez vezető út okainak és részleteinek fel­vázolására, csupán tényként szögez­zük le, hogy az agonizáló állam, 1938 őszén kénytelen volt lemondani nem­zeti kisebbségek által lakott területei­nek túlnyomó részéről. Az 1938. november 2-i bécsi dön­tés a felvidéki magyarság zömét újra egyesítette anyanemzetével. E döntés értelmében az 1918-1919-ben el­vesztett északi területeiből Magyaror­szág visszakapott egy nyugat-keleti irányban hosszan elnyúló, helyenként vastagodó, helyenként azonban na­gyon is elvékonyodó területsávot. So­­morja, Dunaszerdahely, Vágsellye, Galánta, Nagymegyer, Komárom, Ér­sekújvár, Ógyalla, Verebély, Zselíz, Léva, Párkány, Losonc, Fülek, Rima­szombat, Tornaija, Pelsőc, Rozsnyó, Jolsva, Szepsi, Kassa, Királyhelmec, Nagykapos, Ungvár, Beregszász, Munkács ismét Magyarország részei­vé váltak. Kedves barátaim! Előadásunk to­vábbi részében mellőzni kívánjuk az 1939 és 1945 közötti események vá­zolását. Tragikus történelmünknek ezek az évei - megítélésünk szerint - akár egy külön tudományos szimpó­­zion tárgyát is képezhetnék. Itt csupán arra a tényre kapcsolunk rá, hogy számunkra fölöttébb sajnálatos mó­don a második világháború utáni Csehszlovákiát a csehek és szlovákok nemzeti államaként újították fel. Ebből az alapelvből indult ki a magyarság körében méltán hírhedtté vált Kassai Kormányprogram, ezt az elvet volt hívatott szolgálni a köztársaság teljes bel- és külpolitikája, belső jogrendje és propagandája. A harcok elülte után Magyarország és Csehszlovákia között mindenütt visszaállt a volt trianoni országhatár. Az 1938. november 2-i nemzetközi bécsi döntőbírói határozat értelmében Magyarországhoz visszatért felvidéki területek újból a Csehszlovák Köztár­saság részeivé váltak, kivéve Kár­pátalját, amelyre a Szovjetunió tartott igényt. A háború utáni csehszlovák kor­mány a magyarkérdést is - a német­hez hasonlóan - a lakosság kitelepíté­sével és elűzésével szándékozott ren­dezni. Első lépésként először is annak a 31 780 magyar személynek a kiuta­sítására került sor, akik 1938 novem­bere után költöztek be a Magyaror­szághoz visszacsatolt, majd a háború után újból gazdát cserélő felvidéki te­rületekre. Ezt követte volna az egész őshonos magyar lakosság elűzése szülőföldjéről. Az 1945. július 17-e és augusztus 2-a között megtartott háromhatalmi konferencia azonban - a csehszlovák kormány kérelme ellenére - nem hagyta jóvá a csehszlovákiai magya­rok kitelepítését, s csupán „a német lakosság rendezett áttelepítéséről“ hozott határozatot. A potsdami konfe­renciának ez a döntése azonban csak olaj volt a csehszlovákiai magyarelle­­nesség tüzére. A csehszlovák kor­mány tovább szorgalmazta az ország teljes magyartalanítását, s azt részben lakosságcserével, részben Magyaror­szágra irányuló egyoldalú kitelepítés­sel, részben csehországi deportálá­sokkal, részben pedig a magyar lakos­ság reszlovakizációjával, azaz „visz­­szaszlovákosításával“ - próbálta meg elérni. ' Ezek az úgynevezett magyartalaní­­tási akciók csaknem végzetesekké váltak a csehszlovákiai magyarság szempontjából. A magyar-csehszlo­vák lakosságcsere keretén belül kb. 70 000 magyart telepítettek ki Szlová­kiából, további kb. 6000 ember - főleg értelmiségi - pedig egyszerűen „ön­ként“ menekült el az üldöztetések elől. A cseh országrészekbe kb. 50 000 magyart deportáltak. Az ún. reszlovakizációs akció abból a valótlan feltételezésből indult ki, hogy a szlovákiai magyarok lényegé­ben elmagyarosodott szlovákok, akik­nek azonban felkínálják a lehetőséget arra, hogy - úgymond - visszatérje­nek „eredeti" nemzetiségükhöz. A nemzeti és emberi mivoltában több­szörösen megalázott, megtört, anya­gilag tönkretett szlovákiai magyarság nagy része eleget tett a reszlovakizá­ciós elvárásoknak. Segítséget sehon­nan sem remélhettek, csak további üldöztetést és újabb megaláztatást, ezért 410 820 személyre vonatkozó reszlovakizációs kérvényt nyújtottak be a hatóságoknak. A kérvényezett személyeknek kb. a felét 1947 végéig valóban „szlovákká“ is nyilvánították, s ezt írásos végzés formájában közöl­ték az érdekeltekkel. A sorozatos magyarellenes hatósá­gi atrocitások, majd a kitelepítések, a lakosságcsere, a deportálások és a reszlovakizáció, másrészt a magyar etnikum szlovák telepesekkel való szervezett tömegméretű felhígítása a magyar településszerkezetet he­lyenként teljesen szétzilálta, miáltal az egykori zárt magyar etnikai tömbnek szinte mindegyik régiója vegyes la­kosságú területté változott. Kedves barátaim! A múlt mögöttünk van, a jövőnk pedig előttünk. Mi sajnos még most is csak abban reményked­hetünk, hogy ellenségeink egyszer ta­lán mégis belefáradnak a gyűlölkö­désbe. Mi sajnos már régóta csupán igazunk tudatával vigasztalhatjuk ön­magunkat, miközben erkölcsi normá­ink egyre inkább különböznek a ben­nünket másságban elmarasztalóktól. A múltat azonban mindenképpen be kell vallanunk. A jövővel pedig szembe kell néznünk. Ez alól senki magát ki nem vonhatja, s múltját le nem tagadhatja. Előadásunk zárómot­tójaként hadd idézzük Václav Havel köztársasági elnök szavait, aki a Salz­burgi Ünnepi Játékok megnyitóján 1990-ben mondott beszédében töb­bek között a múlt és a jövendő dialek­tikus összefüggésére is kitért a követ­kező szavakkal: „A történelemtől való félelem mifelénk jobbára nemcsak a jövőtől, hanem a múlttól való félelem is. Mondhatnám azt is: aki tart a jövő­től, az általában attól is fél, hogy szembenézzen a múlttal. És aki nem mer saját múltjával szembenézni, az szükségszerűen fél attól, mit hoz a jövő." Úgy gondoljuk, hogy mi megtipor­tak mindig bátran szembenézhetünk a múltunkkal. Ezt ajánljuk azonban megtipróinknak is, mert mi jól tudjuk, ők is ezáltal szabadulhatnak meg fé­lelmeiktől. A félelmektől mentes jövő pedig valamennyiünk közös érdeke. Dr. POPÉLY GYULA BERNÁTH SZILVIA XI. Somodi Művelődési Tábor Somodi Fürdő - Drienovecké kúpele 1991. július 13-21. 1991. július 13. szombat 1991. július 14. vasárnap 1991. július 15. hétfő 1991. július 16. kedd Táborépítés 16.30 Megnyitó Gál Sándor író, a Csemadok OV alelnöke 17.00 „Dunának, Oltnak egy a hangja“ rendhagyó történelemóra - Novak Ferenc 20.00 Nyitó táncház játszik a Csámborgó zenekar 21.00 Cserkészek a tábortűznél Dalok, tréfák, mókák tanítása a kassai Rákó­czi Cserkészcsapat öreg cserkészeinek köz­reműködésével 10.00 Népi mesterségek bemutatója 11.00 A családsegítő mozgalom lehetőségei Cseh­szlovákiában Dr. Rátay Csaba 15.00 Aki elmondja: Bodnár Lajos néprajzos (faszállításról, méhészkedésröl, stb.) 17.00 „Határtalan gondolatok“ nemzeti kisebbségek képviselőinek találko­zója Dalmai Árpád (KMKSZ), Dr. Bauer Győző, Gál Sándor (Csemadok), valamint az RMDSZ képviselője 20.00 Angyalbőrben?! Beszélgetés Usztics Mátyás színművésszel és vendégeivel 21.30 Keleti tájakon Ung és Bodrogköz történelmi nevezetes­ségei Bogoly János diavetítéssel egybekötött elő­adása 10.00 Népi mesterségek... 17.00 „Népfogyatkozás?“ Az 1991-es népszámlálás eredményei Előadó: Dr. Popély Gyula 20.00 Táncház 21.30 Hol tart ma a csillagászat? Dr. Bödők Zsigmond csillagász vetítéssel egybekötött előadása 10.00 Népi mesterségek... 17.00 Gömöri tájak, Gömöri emberek Dr. Kotics József néprajzkutató előadása 20.00 Paródia-parádé Éles István és Horváth Szilveszter az MRT idei Humorfesztiválja győztes parodistáinak műsora 21.30 „Tudod, hogy nincs bocsánat" Molnár István (Móni) és zenésztársai meg­zenésített verseket adnak elő 10.00 Népi mesterségek... 17.00 Kivonulás után - A békéről Beszélgetés Keleti György ezredessel a MH-szóvivöjével 20.00 Mesterségünk: Népzenész a Csámborgó zenekar koncertje 21.30 ..................Nincs tenyérnyi zöld hely...“ Dr. Gordon László vetítéssel egybekötött előadása természetvédelemről, növény- és állatvilágunkról 10.00 Népi mesterségek... 17.00 „Soknak semmi sem lehetetlen“ Széchenyi és a reformkor Dr. Gazda István tudománytörténész elő­adása 20.00 Táncház 22.00 Éjszakai filmvetítés -*T Népi mesterségek - rögtönzött kiállítás Tábori Buli - egésznapos szórakoztató műsor Táborbontás Elszállásolás saját sátorban, vagy a közeli szállodában. Érdeklődni a Csemadok kassai titkárságán, a 095/213 13 telefonszámon lehet! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 1991. július 17. szerda 1991. július 18. csütörtök 1991. július 19. péntek 1991. július 20. szombat 1991. július 21.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents