Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)
1991-07-09 / 118. szám
2 1991. július 9. itusACf.fr) A Polgári Demokrata Szövetség szerint népszavazással csupán a fontos alkotmányjogi kérdésekről dönthetne a lakosság. Ez azt jelenti, hogy az ide vonatkozó törvény nem tehet lehetővé semmilyen alternatívát, amellyel a kormány érvényre juttathatna bármiféle jogszabályt. A népszavazási törvénynek tartalmaznia kell olyan rendelkezést, mely szerint abban az esetben, ha az egyik tagköztársaság kinyilatkoztatná, hogy nem kíván tovább a föderáció kötelékében maradni, az utódállam az lesz, amely ragaszkodik a föderációhoz, s rá szállna az összes nemzetközi jog. A kiváló szubjektumnak azután saját magának kellene kivívnia a nemzetközi elismerést. A Cseh Köztársaság Nemzeti Vagyonalapja Elnöksége alelnökének megválasztásával folytatódott tegnap Prágában a Cseh Nemzeti Tanács június 21-én megszakított 20. ülése. A tanácskozás napirendjén a cseh kormány tagjainak a képviselői interpellációkra adott válaszai szerepeltek. Alojz Rakás, a Szlovák Köztársaság egészségügyi minisztere bejelentette, hogy a tegnapi nappal három hónapra felfüggesztették 296 olyan beruházás kivitelezését, amely egészségügyi célokra épül. Amint azt a miniszter elmondta, a döntés oka a tárca „krónikusan” kedvezőtlen pénzügyi helyzetében keresendő. Csupán 18 egészségügyi létesítmény építése folytatódik. A Szlovákiai Városok és Községek Társulásának tegnapi sajtóértekezletén mindenekelőtt az államigazgatás és önkormányzat terén kialakult helyzetről volt szó. A szervezet vezetői elmondták, hogy erre vonatkozóan elemzést dolgoztak ki, s azt a kormány elé kívánják terjeszteni. A dokumentum megállapítja, hogy az államigazgatás és az önkormányzat jelenlegi modellje nem vált be, működésképtelen. A központi szervek egy része minden áron be akarja bizonyítani, hogy csupán a döntéshozatal centralizálásával javulhat az irányítás. A társuláis arra törekedik, hogy egy olyan önkormányzati modell jöjjön létre, amely a községek és az állam közötti hatáskörfelosztás nyomán csökkentené a területi államigazgatási szervek számát. A Közvélemény-kutató Intézet felmérése szerint a lakosság 27 százaléka elégedett az egészségügyi ellátással. A megkérdezettek 48 százaléka néha elégedett, néha nem, 27 százaléka pedig elégedetlen. Négy százalék nem tudott válaszolni. Lezuhant egy motoros sárkányrepülő szombaton a Karlovy Vary-i járásban levő Touíim melletti pfflepyi repülőtéren. A 48 éves férfi a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A kezelőorvos tegnapi tájékoztatása szerint állapota még mindig válságos. Konzervatív Blokkot hoztak létre a CSNT jobboldali beállítottságú képviselői. A blokk tagjainak tegna-Ei sajtóértekezletén elhangzott, ogy olyan alapelveket mondanak magukénak, mint az egyén szabadsága, a tulajdonjogok érinthetetlensége, a hagyományos polgári értékek (a család, a jogállam, a törvényesség stb.), valamint a szocializmus és az állami paternalizmus bárminemű formájának az elutasítása. A domazlicei határőrizeti szervek tájékoztatása szerint a Csehszlovákia és Bajorország közötti 450 kilométeres szakaszon az év eleje óta 1786 illegális határátlépőt vettek őrizetbe: 838 román, 276 bolgár, 218 vietnami és 143 csehszlovák állampolgárt. A bajor hatóságok 797 határsértőt toloncoltak vissza Csehszlovákiába. Karl-Georg Nickel, a Bajor Gazdasági Továbbképző Központ kereskedelmi igazgatója tegnapi sajtóértekezletén tájékoztatta az újságírókat a központ tevékenységéről. Hangsúlyozta, hogy a kelet- és közép-európai országokban zajló változásokat nemcsak menedzserek, hanem lektorok képzésével is támogatni kívánják. Szabad ÚJSÁG Túl tenni magunkat a kisszerű dolgokon (Folytatás az 1. oldalról) ciónak, kormányzó párt. Ott ül az asztalnál, ahol a programokat tervezik és csinálják. Az FMK parlamenti és kormánybeli tisztségviselői felelősek a kormányzásért. A mozgalom elnöke a minap ezt nyilatkozta: „Nélkülünk ma Szlovákiát nem lehet kormányozni”. Persze ez nemcsak részfelelősség, hanem teljes felelősségvállalás. így, ha tetszik, ha nem, azt is kérdezhetem: mit tettek az FMK kormányzó tisztségviselői, hogy a szóbanforgó tanácskozáson megfelelő szlovákiai reprezentáció vegyen részt? S a magam, magunk felelőssége? Úgy tudom, hogy az Együttélés képviselője a parlament elnökségében tette a magáét. Magam a parlament nemzetiségi bizottságában éles vita közepette már csak a felelőtlen mulasztást róhattam fel. Tóth Károly Válaszféle Dobos Lászlónak c. írásában, többek között felveti a Nő című hetilap problémáját. Amit erről mond, az Tóth Károly kitalációja, pontosabban: hazugsága. Különben örülök, hogy a „Nő” ügye az asztalra került, ettől függetlenül én a nyilvánosság elé akartam önteni. így legalább felgyorsul. Érdekes lesz. Tóth Károly ajánlja, üljünk le. Nem új gondolat. Ezt én ’89 novembere óta már számos alkalommal ajánlottam. Vallom, hogy szemléletbeli különbözőségünk ellenére, nemzetiségi létünk alapvető kérdéseiben szükséges közös nevezőre jutni mindhárom politikai mozgalomnak. Voltak, s vannak helyzetek, amikor plurális másságunk, az erőltetett másság akarása káros is, s olykor komikus is lett. A sokszínűség egységét vallom. Ám a közös asztalhoz csak kölcsönös tisztelettel érdemes leülni. Igen, túltenni magunkat a kisszerű dolgokon, úgy, hogy vicsorgás nélkül tudjunk egymás szemébe nézni, hogy a leülésnek ne csak újsághír értéke legyen, hanem emberi jelentése és értelme. Indulásától kezdve a Napnak, amely független közéleti lapként jegyzi magát, alig van száma, hogy ne szólna elmarasztalóan az Együttélésről. Ha ezeket az írásokat egy helyre hordanánk, kazal lenne belőle. Nem lehet az, hogy az emeletről szennyet szórnak valaki fejére, s a földszinten ugyanazt baráti asztalhoz invitálják. Igen, asztalhoz. Nyílt beszéddel. Versenghetünk is, de tisztességgel, a köz érdekében. DOBOS LÁSZLÓ Nemzetiségi megoszlás járások szerint CSEH SZLOVÁK MAGYAR Besztercebánya 2012 171 790 676 Bártfa 240 72 056 44 Pozsony 10183 402 343 19 505 Pozsony vidék 1531 132 279 10 494 Csaca 1016 121118 33 Alsókubín 581 118 011 62 Dunaszerdahely 695 12 338 95 394 Galánta 998 79 596 61 735 Homonna 797 96 958 126 Komárom 909 28 232 78 929 Kassa 3491 212 633 10128 Kassa vidék 328 76 664 16 299 Léva 910 80 235 38155 Liptószentmiklós 1735 128 083 200 Losonc 491 70 784 22 792 T úrócszentmárton 1700 109 634 255 Nagymihály 627 105 383 562 Nyitra 1898 193 370 14 244 Érsekújvár 1065 87 008 63 930 Poprád 1468 143 596 276 Vágbeszterce 1926 166 165 169 Eperjes 1230 188 640 226 Pri vigye 1097 135 387 637 Rimaszombat 532 49 339 46 000 Rozsnyó 452 59 298 22 416 Szenic 3361 141 959 153 Igló 622 132 392 134 Olubló 172 42 339 28 Szvidnik 161 37 411 18 Nagytapolcsány 1067 158 542 254 Tőketerebes 533 67 845 46 748 Trencsén 3203 172 383 277 Nagyszombat 1973 229 638 444 Nagykürtös 256 31472 14 447 Varannó 228 69 539 64 Zólyom 1006 117 353 435 Garamszentkereszt 711 91 467 332 Zsolna 2217 178 399 120 Szlovák Köztársaság 53 422 4 511 679 566 741 A járásokban élő nemzetiségek összetételéről részletes táblázatot lapunk holnapi számában közlünk. (_ Apróhirdetés • Személyszállítást vállalok autóbusszal előnyös áron. Tel.: (07)242 754 FÚ-24 • Ejadó jó állapotban levő Wartburg. Ár megegyezés szerint. Cím: Oros Oszkár, 930 38 Novy Éivot — EliaSovce 275. FÚ-25 Helyreigazítás Tegnapi számunkban a Vígh Károllyal készített interjúba sajnálatos hiba csúszott. Az első oldalon a középső hasáb 3-6. sora helyesen: 1936-ban érettségizett. A Losonci Református Teológián, amely a két világháború közti Szlovákia egyetlen magyar főiskolája volt, kívánta folytatni tanulmányait. ( Növényvédelmi előrejelzés J Közvetlenül elvirágzás után ismét ajánlatos megpermetezni a szőlőt peronoszpóra ellen. Ehhez Pozsonyivánka és Pernek körzetében szisztemikus gombaölő szereket (Ridomil 48 WP 0,25%, Sandofan 0,2%), Malacka, Zohor, Modor, Somorja, Gúta, Kissalló, Kisbelleg, Galgóc, Nagyszombat, Lénártfalva, Torna, Bárca, Lelesz és Kistornya körzetében viszont elég Kuprikolt (0,5%) használni. Lisztharmat ellen szintén kezelni kell a szőlőt. Szisztemikus gombaölő szereket (pl. Bayleton 25 WP 0,1%, Rubigan 12 EC0,01%) kell használni — 0,5% Kuprikolt is tartalmazó, kombinált premetlében kijuttatva — Vágsellye, Zseliz, Ipolyság, Nyitra, Losonc, Rimaszombat, Szenna körzetében, továbbá a Kassa-vidéki járásban (kivétel Torna és Bárca körzete), a Nagymihályi és a Tőketerebesi járásban (kivétel Kistoronya és Lelesz körzete), illetve a Rozsnyói járásban Beretke körzetében. Kuprikolból (0,5%) és valamilyen kéntartalmú készítményből (Sulikol K 0,5%, Síra, Thiovit 0,3%) összeállított, kombinált permedét kell használni az iménti felsorolásban nem említett körzetekben. Nagyon fontos, hogy a permetezőgépek minden sort bejárjanak az ültetvényben, megtartsák az ajánlott töménységet és az egy hektárra szükséges permedé mennyiségét. Somorja, Nemesócsa, Kissalló, Galgóc, Lónyabánya, Ajnácskő, Kőhegy, Fülek körzetében tovább tart, Béke, Királyfa, Kossut, Ógyalla, Elesfalu, Für, Garamkövesd, Ábelfalva, Nagylibercse, Ráhó, Ratkó, Jolsva, Szilice körzetében pedig most kezd fenyegetni az almagyümölcsűeket veszélyeztető varasodás. Permetezni a Baycor 25 WP 0,05-0,075 százalékos, a Polyram combi és a Novozir NM 80 0,2-0,3 százalékos, a Topas C 50 WP 0,1 százalékos oldatával stb. lehet. Továbbra is figyelemmel kell kísérni az uborka fejlődését, és a későbbi vetésből fejlődött növényzetet a 10 cm-es magasság elérésekor azonnal meg kell permetezni peronoszpóra ellen. Veszélyeztetett körzetek: Somorja, Nagymegyer, Kossut, Zsigárd, Nemesócsa, Ógyalla, Dunaradvány, Elesfalu, Ipolyság, Bátka, Ratkó, Bússá, Jolsva, Csetnek, Torna, Bárca, Kistoronya, illetve a Losonci járás nagyobb része. Itt a következő szerek használata ajánlott: Ridomil plus 48 WP (0,25%), Sandofan K (0,25%), Cursate K (0,3%), Novozir NM 80 (0,3%) stb. Újabb kezelést igényel a hagyma (peronoszpóra-veszély) Elesfalu, Für, Nagylibercse, Ratkó, Kőhegy, Ráhó, Ajnácskő és Bússá körzetében. Ajánlott szerek: Cursate SM, Cuprikol 50, Mikai M, Neroxon 50 stb. A még apró bogyójú paradicsomot célszerű megpermetezni burgonyavész ellen Somorja, Béke, Kissalló, Lónyabánya, Kőhegy, Ajnácskő körzetében (Dithane M 45 0,25%, Polkupritox, Kuprikol 50 0,6-0,7%, Novozir NM 80 0,2% stb.). Továbbra is kedvez az időjárás a fekete répalevéltetű terjedésének, ezért mindenütt ajánlatos rendszeresen ellenőrizni a cukorrépát, s szükség esetén megkezdeni a permetezést (Bi 58 EC, Dimecron 50, Metation 50 E). Egyes körzetekben meg kell kezdeni a korai burgonya burgonyavész elleni kezelését, amennyiben a termést nem takarítják be július 25-ig. A korai fajtákat Zsigárd, Elesfalu, Ipolyság, Garamkövesd, Ábelfalva, Enyicke, Szilice körzetében, a középkoraiakat Kossut, Ógyalla, Kisbelleg, Poltár, Fülek, Rátka, Rimaszombat, Torna, Jolsva körzetében kell kezelésben részesíteni. A korai fajtáknál a betegség lassú terjedésével lehet számolni Kossut, Ógyalla, Kisbelleg, Poltár, Fülek, Rimaszombat, Rátka és Torna környékén, a korai és középkorai fajtáknál pedig Somorja, Béke, Királyfa, Nemesócsa, Nagyszombat, Lónyabánya, Málnypatak, Losonc, Nagylibercse, Ráhó, Ajnácskő, Ipolynyék, Bússá, Bárca, illetve a középkorai fajtáknál Pernek és Galgóc körzetében. Különösen veszélyeztetett körzetek: Pernek, Galgóc, Zohor és Kissalló, Kontakt gombaölő szereket (Cursate SM, Kuprikol 50, Novozir NM 80 stb.) használhatunk, szisztemikus szereket csak Pernek körzetében ajánlhatunk (Ridomil WP és Ridomil plus 48 WP, Sandofan M 8). A többi körzetben egyelőre nem szükséges megkezdeni (megismételni) a permetezést, mert nem volna gazdaságos a beavatkozás. ANTONÍN MUSKA mérnök Továbbra is kísérjük figyelemmel az amerikai szövőlepke előfordulását és a hernyófészkeket minél hamarabb metszük le és tüzeljük el. Vegyszeres védekezésre a múlt heti előrejelzésben ajánlott készítményeket használhatjuk. A zöldségféléket károsító levéltetvek ellen minél hamarabb harcoljunk Pirimorral (0,05-0,075% — várakozási idő 3 nap), Hostaquick 50 EC-vel (0,1% — 3 nap), Actellic 50 EC-vel (0,15% — 5 nap), vagy Metationnal (0,2% — 21 nap). A káposztafélék kezelésekor tapadást fokozó szert (pl. Citowett — 0,01%) is használjunk. A káposztafélék hernyókártevői ellen a múlt heti előrejelzés szerint harcolhatunk. Azokon a helyeken, ahol a fenti előrejelzés szerint szükséges a burgonyavész ellen permetezni, érdemes a zellert is kezelni a szeptóriás levélfoltosság ellen (Kuprikol 0,6% — vár. idő 7 nap). A rózsát a lisztharmat, a feketefoltosság és a rozsda ellen Baycor 25 WP-vel (0,15%) vagy Saprollal (0,125%) kezelhetjük. A rózsa szívó vagy rágó kártevői ellen Metationnal vagy Ánthioval (0,15%) permetezzünk. Ezekkel a készítményekkel a kardvirágot is kezelhetjük (amíg nem virágzik) a gladiólusztripsz ellen. MATLÁK GYÖRGY mérnök Devizapiaci árfolyamok í Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 'N 1991. július 9-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 50,40 51,42 50,91 49,08 52,22 50,65 Ausztrál dollár 23,72 24,20 23,96 22,79 24,49 23,64 Belga frank (100) 02,97 84,65 83,81 80,73 86,01 83,37 Dán korona 4,42 4,50 4,46 4,28 4,58 4,43 Finn márka 7,16 7,30 7,23 6,94 7,42 7,18 Francia frank 5,03 5,13 5,08 4,89 5,21 5,05 Görög drachma (100) 15,59 15,91 15,75 14,54 16,08 15,31 Holland forint 15,17 15,47 15,32 14,76 15,72 15,24 ír font 45,71 46,63 46,17 44,01 47,37 45,69 Japán jen (100) 22,31 22,77 22,54 21,74 23,06 22,40 Kanadai dollár 27,06 27,60 27,33 26,38 27,94 27,16 Luxemburgi frank (100) 82,97 84,65 83,81 79,07 85,96 82,93 Német márka 17,08 17,42 17,25 16,79 17,71 17,25 Norvég korona 4,30 4,46 4,42 4,24 4,54 4,39 Olasz líra (1000) 22,94 23,40 23,17 22,33 23,77 23,05 Osztrák schilling 2,43 2,47 2,45 2,39 2,51 2,45 Portugál escudo (100) 19,50 19,90 19,70 18,58 20,20 19,39 Spanyol peseta (100) 27,12 27,66 27,39 26,34 28,04 27,19 Svájci frank 19,80 20,20 20,00 19,47 20,53 20,00 Svéd korona 4,72 4,82 4,77 4,58 4,90 4,74 USA-dollár 30,95 31,57 31,26 30,56 31,96 31,26