Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)

1991-07-08 / 117. szám

1991. július 8.

5

Sajó-parti beszélgetés

„Apám sebesülten tért haza a háborúból. Gyomorlövést kapott. Kínozta sebe, de ő szisszenés nélkül tűrte a fájdalmakat. Betegen is dolgozott.

A Sajó völgyében akkoriban több volt a módos gazda, mint a földnélküli. Nekünk bizony e termékeny földből még egy talpalatnyi sem jutott. Ezért vándorolni kényszerültünk. Ott telepedtünk le, ahol munkát adtak. A Hanván töltött évekre már jól emlékszem. Nyolcéves múltam, amikor odaszegődtünk csordásnak. Nyáron kétszáz, de ősszel, amikor a rét felszabadult, még háromszázötven tehenet is őriztünk.

Apám rövidesen meghalt; sebe elrákosodott. Gyerekfejjel én hordtam tovább a pásztorbotot. Közben megnősültem. A szomszéd falusi csordás lányát vettem feleségül. Nagyon ragaszkodott falujához, nem tudott Hanván megszokni, hazavágyott Méhibe. Negyvenhét januárjában apósomékat Csehországba deportálták. A feleségemmel beköltöztünk az üresen maradt házba, és azon a tavaszon már az ottani gazdák teheneit őriztem. De csak egy évig, mert a következő évben a nagygazdáktól elvett földön megalakult a szövetkezet. Harmincnyolc család fogott össze, köztük mi

is. Százötven katasztrális holdon gazdálkodtunk, s mindössze egy traktorunk, két pár lovunk és egy pár ökrünk volt. Én harmadmagammal a tehenészetben dolgoztam. Fejenként két munkaegységet kaptunk egy napra, de keservesen megdolgoztunk érte. Hajnali háromkor keltünk etetni és fejni, napközben ketten bekészítettük a takarmányt, egy pedig legeltetett.

Nyáron csak ritkán végeztünk este kilenc előtt. Télen egy-két órával korábban, mert kaptunk segítséget.

Ötvenben az egész falut szövetkezetesítették, sőt hozzánk tartozott még a közeli Kerepec is. Sokat dolgoztunk, de akkor még máskép álltak az emberek a munkához. Igaz, a közös is másképpen viszonyult a tagokhoz. A kereset ugyan nem volt sok, de ingyen kaptunk termést. A hatvanas években már húsz mázsát mértek egy tagra. Fél hektár háztáji földet osztottak, amit a szövetkezet bevetett, mi tagok már csak a babot ültettük bele.

Tizenkét évvel ezelőtt megbetegedtem, befeküdtem a kórházba. A gyomromat szondázták, és közben véletlenül megégették a hangszálaimat. Azóta hang helyett csak suttogás jön ki a torkomon. És látja, most, életem alkonyán a munkám ugyanúgy ide, a Sajó partjához köt, mint amikor régen, a gyermekéveimben.“

Elmondta: Lukács Barnabás Lejegyezte: Farkas Ottó

Város a városban

Nem könnyű nagyvárosban gyereknek lenni. Felnőni egy betondzsungel kellős közepén. néhány négyzetméternyi betonskatulyában. kutyacsaholás helyett villamoscsörömpölést hallgatni, mindig sietni valahová. Mennyire picinek, védtelennek érezhetik magukat a gyerekek Pozsony forgatagában a rohanó, tülekedő felnőttek között! S vajon hányán érzik magukat közülük itt igazán itthon?

Mondják, valódi otthona csak ott tehet az embernek, ahol ó is beleszólhat a dolgok menetébe, ahol talál egy széket, amely mindig rá vár, amelyre bármikor leülhet, vagy ha egyedül szeretne lenni akár alá is bújhat. Hiszen otthon van, és otthon mindent szabad!

Ez a gondolat ihlette a BIBIANA gyermekházban június 14-én megnyilt kiállítás rendezőit is. A ,, Gyermek a városban‘' című rendezvény védnöke a SZNT elnöke, a rendezők között pedig megtalálható a SZNT, a szlovák kormány és az iskolaügyi minisztérium is A tervezők és kivitelezők között pedig olyan neves műépítészek vannak, mint Miroslav Egyed, Stanislav Eckhardt, Ján Jura és Márius Éitnansky.

Már az épület ablakaiból kikandikáló rózsaszín sugarak is meglepetést Ígérnek. Bent pedig valódi álomváros várja kis lakóit. Szobáról szobára járva lakhatják, alakíthatják, tehetik otthonukká - ha csak pár percre is-ezt a bolondos, furcsa várost, ahol senki sem csodálkozik rajta, hogy minden a feje tetején áll, és a házak kéményükre épültek Hiszen időnként mindnyájan úgy érezzük, hogy fordított világban élünk Ha változtatni akarunk rajta, elég csak átmennünk

a szomszéd szobába, festéket, ceruzát ragadni, s lerajzolni, mi hogyan szeretnénk.

Ha fáradtak vagyunk, íme itt a gyönyörű zöld rongyerdö, rongyfákkal és rongyfűvel Milyen jókat lehet bukfencezni benne! A fából faragott hintalovakon meg elvágtathatunk egészen a tengeren túlra!

Körbe-körbe pici papírdobozkákban zöldellnek a legkülönfélébb növénykék. Minden gyerek ültethet valamit, s amíg a kiállítás tart - egészen augusztus 18-ig - akár naponta eljöhet megnézni, fejlődik-e növénykéje, hogyan lesz egyre zöldebb az utca, a tér, az egész város.

Itt az is biztonságban érezheti magát, aki fél a sötétben. Az éjféli zsongó, zsibongó városban is barátságosan hunyorognak a csillagok, és mindig sok-sok kicsi gyerekkéz kapaszkodik össze, hogy senki ne érezze magát egyedül. Néhány lépéssel arrébb már papagájkórus csivitel, ha az ember behunyja a szemét, máris úgy érzi magát, mintha az erdőben járna.

A titkok titka azonban csak ezután következik igazi padlásszoba, telis-teli régi kacattaf kincset érő ócskaságokkal. Kipróbálható a régi kávédaráló, felhúzható a lyukas talpú csizma, szabad a gerendákon mászkálni, sót, még a rozsdás trombitába is belefújhat, aki csak akar.

Bolondos, furcsa világ. Ha csupán pár pillanatra is, de valóban a gyerekeké. Város a városban, olyan, amilyenné ók varázsolják maguknak. Az egyik szobában csak egy hatalmas szék áll. Olyan nagy, hogy akár tizen is alábújhatnak. Csámpás, bandzsa rongybábuk leselkednek a szék lábai között. Minha csak azt mondanák: Engedjétek játszani őket! VRABEC MÁRIA

Szabad ÚJSÁG

Dr. Fogarassy László:

Pozsonyligetfalu hányatott sorsa

Aki Dunántúlról, Burgenlandból vagy Bécs felől közelíti meg Pozsonyt, már messziről láthatja Ligetfalunak az utolsó másfél évtizedben épült toronyházait. A XVII. század második felében még jelentéktelen kis falu volt a Duna jobb partján, Pozsonnyal szemben, a Pálffyak pozsonyi uradalmának tartozéka. Túlnyomórészt németajkú lakosai kertészkedésből és fuvarozásból éltek. Sokat szenvedett a Duna árvizeitől, amelyek olykor még a Mária Térézia korában emelt védőgátat is áttörték.

1. A Győrből, Sopronból és Bécsból Pozsonyba vezető országutak ezen a tájékon találkoztak, ahol aztán a török háborúk utolsó évtizedeiben a két utcából álló Engerau (Ligetfalu) település kialakult, mégpedig az Ungerau szigeten. Ennek első okleveles nyoma még a tatárjárás előtti időből való: Bors comes 1225-ben kelt adománylevelében Mogorsciget (Magyarsziget) néven van említve. Ezt fordította le a pozsonyi németség Ungerau-nak, amely név először 1493-ban fordul elő Pozsony város számadáskönyvében. Az Ungerau név torzult el idők múltán Engerau-vá, így az okmányokban először 1654-ben fordul elő, egyúttal az Ungerau név eltűnik az okiratokból. Még akkor is sziget névvel szerepel (insula) egy ottani ház kapcsán, mint falu (pagus Engerau) először egy 1674-ben kiállított okiratban jelenik meg.

Tévesen említik az irodalomban Ligetfalut, 1596-ban mint a dévényi uradalom tartozékát, ez elírás Lajtafalu (Potzneusiedl, Burgenland) helyett. Ligetfalu sohasem tartozott a dévényi uradalomhoz, hanem pozsonyi várbirtok volt.

A már említett 1225. évi adománylevélben szereplő Besseneu-sciget (Besenyősziget) Pozsony szabad királyi város határába került, és neve a pozsonyi németek nyelvén Pötschenau-re változott. Szintén gyakran fordul elő a városi okiratok között. Besenyők emlékét őrzi a Káptalanmajortól keletre, az osztrák határ közelében lévő Pötschen-dúlő is. A határőrző besenyők legalább egy-két emberöltővel a Bors ispán (comes) által kiállított okirat kelte előtt költöztek el Ligetfalura (ma: Potzneusiedl, Burgenland) és a csallóközi Kis- és Nagypadányba. Megszűnt településük helyén, illetve közelében jött létre a már német jövevényekre valló Flue'cendorf (a név változatai: Fleczyndorf, Wlocendorf, Flanschendorf). E praediumon kívül említik a borsmonostori apátság javára kiállított oklevélben az alábbi lakott helyeket, amelyek Ligetfalunak Köpcsénytől elcsatolt ^mostani határában feküdtek: ecclesia Dersu (Derzs temploma) a Pötschen-dúlő tájékán villa Heteser (Hetesér falu) Ligetfalu és Köpcsény (ma Kittsee, Burgenland) közt félúton az egykori Durvay-téglagyár tájékán és locus Ivani (Iványi hegység), a dunai gázló közelében, a Mosonból bevezető út mellett. („Gázló" alatt átkelőhelyet kell érteni, amit Püspöki Nagy Péter említ: ezen

át folyt közlekedés Köpcsény és Püspöki közt.) Ezen átkelőhelytől északra volt Nyassciget (olvasása Nyászsziget és nem Nyársziget vagy Nyilas-sziget), amely részben a későbbi Spiegelhagen erdő (ma tükörfordítással: Zrkadlovy háj) szigettel azonosítandó. Neyng nevű település vagy föld sem ezen a tájékon, sem Alsó-Ausztriában nincs: az oklevél kidolgozója hibásan másolta át az eredeti, már rosszul olvasható Domonkos bántól származó okiratból Heynburg (Hainburg) város nevét.

A tatárjárás idején a mongol hordák nem tudták bevenni Pozsony várát és városát, de tökéletesen elpusztították annak dunántúli környékét. IV. (Kun) László 1278-ban mint lakatlan és gazdátlan területet adományozza a pozsonyi káptalannak Flezyndorph földjét, kárpótlásul a cseh király háborúban elszenvedett veszteségeiért. Ez a mai napig létező Káptalanmajor, amelynek nevét Thaly Kálmán javaslatára 1884-ben az országgyűlés Pócsfalvára változtatta. Ugyanebben az évben csatolták ezt a Flanschendorf néven is ismert települést és határát Mosonmegyétől Ligetfalu községhez. Vende Aladár a Magyarország vármegyéi és városai cimű, Borovszky Samu szerkesztésében megjelent sorozat Pozsony várost és vármegyét egybefoglaló kötetében mind Ligetfalura, mind pedig Flanschendorf-Pócsfalvára vonatkozó adatai tévesek: a Káptalanmajor sohasem volt a gellei szék tartozéka, az általa említett oklevelek, a csallóközi Pósfára vonatkoznak. Ligetfalu eredeti területét az 1278. évi oklevélben terra Zylvas (Szilvás földje) néven találjuk. Ez nem tűnt el nyomtalanul, német fordításban: Görögligetet (Griechenau) 1919. szeptember 10. óta Ausztriában egy 1574-ben kiállított okiratban Kriechenaw-nak (Kriechenau =Szilvás-sziget) nevezik, de előfordul 1477-ben Krieg Au néven, majd további változatokban is. így lett a Szilvás földjéhez tartozott szigetből hat évszázad leforgása után Görögliget. Az Engerau helységnév magyar neve meg annyira elfelejtődött, hogy nem Magyarszigetnek fordították vissza, hanem 1863-ban ,,Engerliget“-nek hívták a falut, csak később változtatták a községben használatos „Audörfl" tükörfordításaként Ligetfalunak. Szláv neve; Petrzalka, 1919-ben bukkan fel először. Eredete ismeretlen, ez lehetett a Pozsonytól északra fekvő szlovák falvakban elterjedt csúfnév. („Petrzlen" a petrezselyem szlovák neve, amit a ligetfalusiak a pozsonyi piacon árultak, a Petríelka vezetéknév pedig cseh-morva nyelvterületen elég gyakori.) A Ligetfalutól délre elterülő horvát falvakban a Petrzalka név ismeretlen volt.

Ligetfalu az 1720. évi összeírásban már szerepel mint kuriális község, temploma 1750-ben épült, katolikus népiskolája 1810-ben, evangélikus népiskolája 1858-ban. Községi krónika hiányában nem tudjuk, mikor telepedett le az első orvos és gyógyszerész. Spiegelhagen erdő Ligetfalu határában volt, a többi Duna-jobbparti erdős terület viszont Pozsonyhoz tartozott. 1873-ban alakult meg az önkéntes tűzoltó egyesület. Reviczky Gyula 1880. augusztus 5-én írta A pozsonyi ligetben című költeményét. Ebben az időben alakították át a pozsonyi ligetet Römer Flóris nagyváradi kanonok, régész és történész kezdeményezésére botanikus kertté.

2. 1890-ben Ligetfalunak még mindig csak 904 lakosa és összesen hét utcája volt. Ez év végéig azonban felépült az első állandó Duna-híd, amelynek felavatásán az uralkodó is megjelent, és az ő tiszteletére nevezték el Ferenc József hídnak. (A politikai változások foiyamán párszor megváltozott a neve.) A következő években fejezték be a vasúti közlekedésre szánt hidrészleget is, és azzal párhuzamosan folyt a Pozsony-Újváros-Ligetfalu-Hegyeshalom közti vasútvonal építése, amit még 1891-ben átadtak a forgalomnak, öt év múlva kezdték építeni a Köpcsény-Kismarton -Vulkapordány vasútvonalat, aminek révén létrejött a vasúti összeköttetés Pozsony és Sopron között is. Ligetfalu vasútállomása Pacsirtamező-Kültelektől délre épült fel, és annak környékén fejlődött ki Ligetfalu-gyártelep éspedig folytatólagosan a Westen-féle zománcedénygyár, James Levy gépszíjgyára, az Avenarius vegyigyár, 1905-ben a Matador-gumigyár és más üzemek. A Harsch testvérek a XIX. ■» század végén a Dunához közel, közvetlenül a Reviczky Gyula által megénekelt liget szélén építették fel fűrésztelepüket és fadobozgyárukat, majd mellettük is létesült két üzem. Sandlein János a pötschein erdő Megygyes-(Weichselgarten) dűlőjében létesített kis gyárüzemet, ahol meggyfából sétapálcákat és pipákat készítettek. 1919 után megszűnt, a helyén létesült a Repp-féle kertészet. Durvay Antal már csak a köpcsényi határban, a soproni vasútvonal mellett talál helyet téglagyárának. Az 1900. évi népszámlálás 1805, az 1910, évi pedig 2947 lakost talált Ligetfalun. A nagyrészt németajkú földművelő lakosok mellé munkások, alkalmazottak, tisztviselők és vasutasok telepedtek le.

Nemzetiségi megoszlás szerint Ligetfalun 1910-ben 1997 német, 495 magyar, 318 szlovák, 125 cseh, 9 horvát és 3 egyéb anyanyelvű lakos, vallási megoszlás szerint pedig a 2947 létekből 2459 katolikus, 451 evangélikus, 25 izraelita, mindössze 2 görög katolikus, 6 református és 4 más felekezetű volt.

Nemesi kúria eredetileg nem volt a községben, mert az teljes egészében a Pálffy-uradalomhoz tartozott. Az építőtelkeknek 1890-ben megindult parcellázása során épült fel a Kőszeghy- és Olgyay-kúria. Olgyay Árpád terjesztette el Ligetfalun a baracktermelést. Túl avasútvonalon a Pálffyuradalom bocsátott rendelkezésre földet a lóverseny- és az ügetőversenypálya céljaira. (Ezek megszűntével a II. világháború után az Óligetben létesült új lóverseny pálya). A többi sportpálya szintén a Duna jobb partján, a hídhoz közel, de Pozsony városhoz tartozó területen létesült.

A pénzforgalom is felélénkült, úgyhogy Határszéli takarékpénztárság címmel ligetfalusi céget is találtunk a cégjegyzékben. Az új házak már nem parasztház jellegűek, hanem jellegzetes elővárosi családi házak, vízvezeték és csatornázás nélkül.

A vasúton kívül Ligetfalun át Pozsonyba közlekedett Köpcsényből az omnibuszjárat, Hainburgból pedig a postakocsi. Ezek megszűntek, amikor 1914. február 5-én megindult Pozsony és Bécs közt a helyiérdekű villamosvasúti forgalom. (1945 április óta csak Wolfsthal és Bécs közt közlekedik.) A környező peremközségek lakosai közül is sokan a ligetfalusi gyárakba jártak be dolgozni, Köpésén (ma Kittsee, Burgenland), lakossága is jelentősen megnövekedett. Külteleki lakott helyei közül Fácánkert Magyarországon maradt (1947-ig), az Antónia-major, a Durvay-téglagyár telepe és az első világháború alatt létesült barakktábor pedig Csehszlovákiához került. (1947 októberében Fácánkert is, mindezek Ligetfalu határához csatolva.) ,

(Következő számunkban folytatjuk)

Ligetfalu középkori térképe Bors comes és Kun László oklevele alapján