Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)
1991-07-03 / 114. szám
1991. Július 3. c Kultúra 3 Zdenek Rosenbaum A madárijesztő Hűvös volt a nyár, a cseresznyeérés legalább két hetet késett. Megvolt ennek az előnye is. Más években mire Iván megérkezett vakációra a nagyiékhoz, rendszerint már csak a vén cseresznyefa leghegyéröl szakíthatott magának néhány túlérett, repedezett, kissé penészes szemecskét, kockáztatva ezzel, hogy közben leeszi a fene fa tetejéről, igazolva nagyanyját, aki ilyenkor jajveszékelt a kezét tördelve:- Még agyonütöd magad, te bolond kölyök! Nagyon korai volt a cseresznye! Az idén azonban - tehettek akármit - valahogy késve és lassan érett a termés. Iván ujjongott, amint megpillantotta a pirosló termés alatt rogyadozó cseresznyefát. Ez legalább részben pótolta a szomorú tényt, hogy a folyóra úgysem mehet egyhamar, s hogy gomba sem nő ilyen időben. A gomba ugyan nem érdekelte különösebben, ahogy néhány év múlva a cseresznye sem jelent majd sokat, sem a fürdés a helybéli srácokkal, akik végre bevették maguk közé a partiba. Hisz’ már tizenöt esztendős lett! A seregélyeket csöppet sem zavarta a hűvös időjárás. Nem zavarta őket semmi. Olyan menynyiségben lepték el nap mint nap a kertet, ami csak valami rémséges demográfiai robbanás következménye lehetett. Pedig a faluban rengeteg cseresznyefa volt.-A teremtésit! - szitkozódott nagyapó. - Életemben nem láttam ennyi seregélyt egyrakáson. Lezabálja a termést az utolsó szemig a haszontalan népsége!- Kemény tél lesz! - szólalt meg erre nagyanyó, mint valami jövendőmondó.-Aztán miért? - mordult rá naavaDó.- Istenien todott duzzogni, mérgelődni, s szinte mindig. Ivánnak ez nagyon tetszett.- Ennek pedig valami oka kell legyen!, - vélekedett végtelen nyugalommal nagyanyó. - Ennyi seregély!- Jézusmária, Böske, csak nem? - rémüldözött nagyapó.- Hisz ezek télre elrepülnek, nem?- Épp azért! - mondta nagyi békésen. Nagyapó egyre a fejét fogta. Iván meg csak kuncogott. Az ő nagyanyja és nagyapja egy sztár. Náluk nincs jobb a világon- abban fogadni mert volna.- Mégsem hagyhatjuk annyiban - jelentette ki nagyapó. - Valamit ki kell találnunk! - vélekedett, s a szakavatott fölényével nézett Ivánra. - Ez így rendben is lett. Csakhogy mit? A seregély roppant találékony portéka, mindenhez hamar hozzászokik. Agyafúrt dög megannyi!- Madárijesztö kéne - vélekedett Iván. Nagyapó csak horkantott egyet.- Süldólány koromban - emlékezik hangosan nagyanyó- a Mária-körmenetkor mozsárból durrogtattak. Úgy, hogy még a tyúkok is felrebbentek. Nagyapó majd szétpukkadt erre:- Hát persze! A kedvedért tán még processziót is szervezzek- dühöngött.- A mozsarak a spájzban vannak - rebegte bátortalanul nagyanyó. Iván most sem tudta biztosan, vajon nagyanyó csupán ugratja-e nagyapót?- Eszembe jutott valami - folytatta aztán, mert látta, hogy nagyapóban forr a méreg. Egy kis időre mindnyájan elhallgattak. Csak álltak és a cseresznyefát bámulták. Szinte élni látszott. Nyüzsgött rajta a sok seregély.- Legalább hagynák, hogy megérjen - dünnyögte nagyapó beletörődve.- Emlékszel arra a szerbre? - kezdte nagyanyó ügyet sem vetve férje morcos tekintetére. Már megszokta. - Arra a földesúrra, aki lóháton járta a falvakat, a kalapján meg sörte díszlett. A vörösképúre, akinek azok a fenevad kutyái voltak. S elkergette a feleségét a birtokról... A nagyapó persze nem hagyta szó nélkül:- Mi köze ennek ehhez? - morogta.- Annak volt a madarak ellen riasztója - mondta nagyanyó bámulatra méltó lelkinyugalommal.- Igen, mechanikus, valami szerkentyű. Nagyapó közben sandán vizslatta élete párját, mintha most szállt volna alá a Vadászkutya nevezetű csillagképről, s éppen készülne fává változni.-Csak nem gondolod, hogy itt hányódik valahol a szövetkezetben? - nézett rá nagyanyó a kikopott filmcsillagok bárgyú mosolyával. Aztán karjait a madárlepte cseresznyefa felé tárta, s így fohászkodott:- Gyertek zabáljatok föl engem is! Aztán este együttes erővel keskeny csíkokat nyirkáltak egy egész csomag ezüstpapírból, s minden csík végére cérnát kötöttek. Másnap Iván egész délelőtt mászhatta a cseresznyefát és kötözgette a csíkokat a fa ágaira. Ahogy elkészült vele, a karácsony jutott az eszébe, mert a cseresznyefa karácsonyfára hasonlított. Már csak néhány csillagszóró hiányzott és... Az ezüst szalagocskák zizegtek, lengedeztek, villogtak, fénylettek a mérsékelt szélben. Még nagyapó is reménykedve gyönyörködött benne.- Most aztán igazán kíváncsi vagyok - jelentette ki elégedetten. Egy nap sem telt bele, a seregélyek megszokták az egészet. Ivánnak tovább tartott. Amikor egy marékra való érett cseresznyét valahogy összecsipegetett a fa hegyén és lemászott onnan, úgy festett, mintha a csehszlovák tévé valamelyik zenei revúmúsorában szerepelt volna. Aztán nagyapa egész napra elment hazulról.- Megpróbálok sörétes puskát szerezni - jelentette ki mogorván.- Állj meg Dubskyéknál - szólt utána nagyanyó. - A mostohanagyapjuk huszonkettőben szerelmi bánatában fejbelőtte magát... Ivan elhatározta, hogy madárijesztót készít. Tudta, hogy valami eredeti ötletre lenne szükség, ha a seregélyeket még az ezüstszalagocskák sem ijesztették el. Nem töprengett sokáig: nagy kópé volt őkelme. Kifundálta, hogy magából csinál ijesztőt. A fészerben volt bőven öreg kacat. Javarészt megrágták az egerek, de ez csak fokozta a hatást. A zsíros szalagú, szakadozott szélű kalapon két lyuk tátongott. Bizonyára még abból az időből való volt, amikor nagyapó rendszeresen rapsickodott. A fizimiskáját Iván bekente korommal- így állt ki a seregélyek elé. Mintha közéjük durrantott volna!- Majd adok én nektek - hajtogatta magában elégedetten- ahogy kényelembe helyezkedett a fa alatt és játszadozva magához húzta az egyik közeli ágat, hogy a piroskodó gyümölcsöt lecsipegesse. Különben is nagyon szerette a félig érett szemeket. A seregélyek tétován keringtek felbolydult csapatokban a közeli földek fölött. Időnként próbáltak közeledni és felderítőket küldtek, de azok gyáván hisztérikus rikácsolással rebbentek el, ahogy Iván mozdult egyet. Olyan félénkek lettek ettől, hogy később Iván ott is hagyhatta helyét, amikor nagyanyó ebédelni hívta.- Fuj! - riadt meg nagyanyó, ahogy megpillantotta Ivánt az ajtóban. - Már azt hittem, hogy Vondráőek koldus jelent meg előttem, akit megfagyva találtak. így be ne gyere! Iván szófogadóan levette a kalapját és lehúzta a csizmát.- Látod, nagyi, elintéztem őket!- mondta büszkén.- Kíváncsi vagyok, mennyi ideig bírsz így pojácáskodni.- Majd cserélkezünk nagyapóval - mondta Iván.- Amennyi esze van, még kapható is lesz rá - hagyta helyben nagyanyó, ahogy a levest szedte neki. Való igaz, hogy délután Iván már unni kezdte a posztját. A ma[ ( ÚJSÁG ) I dárijesztöség elég unalmas foglalkozásnak bizonyult. Szerencsére ekkorra megjelent Milka. Ahogy kinyílt a kiskapu és bejött az udvarba, Iván széttárta a karját, a fejét lehajtotta, hogy a kalap eltakarja orcáját. Feletébb sikerült, igazi, kiköpött fabábunak látszott. A lány különösebben nem is figyelt fel rá. Iván viszont a szeme sarkából látta, hogy... Szóval helyre kislány lett belőle. Valahogy megnyúlt és furcsán hatott, csaknem idegenül abban a fehéren izzó trikóban, ami alatt formás mellek körvonalai rajzolódtak. A madárijesztő szinte belepirult. A lányka bement a házba, de nyomban vissza is tért. A fiú hallotta, amint nagyanyó utána szólt, hogy valahol itt kell lennie, amiből megértette, hogy őutána kérdezősködik. Forróság öntötte el. Ahogy távozni készült a lány, lábujjhegyen utána lopakodott egészen a háta mögé, és váratlanul ráijesztett:- Hu! A lányka riadtan fordult meg. De akkor még jobban megijedt. Iván hahotázni kezdett.- Mit hülyéskedsz? - jött meg a lányka szava.- Ijesztgetem a madarakat - mondta Iván magától értetődő természetességgel. De én nem vagyok semmiféle madár - durcáskodott a látszat kedvéért Milka. - Engem kihagyhattál volna. Mondd, este is ijesztgeted azokat a madarakat?- Miért?- Kijöhetnél a vízpartra. Ott lesz az egész kompánia. Iván kissé elszontyolodott. Csak ezért jött volna?- Úgy küldtek? - kérdezte aztán hetykén, a feje búbjára tolva a kalapját.- Nem - mondta a lányka fejcsóválva. - Magamtól jöttem. Személyesen hívlak. Eljösz?- Hát persze - bökte ki nyomban. - Vili, hogy megyek.- Akkor klassz - mondta a lányka. - Szia! Aztán még visszafordult:- Hallod-e, azért vehetnél valami mást magadra, nem gondolod?- Miért fontos az? - akarta mondani, de hallgatott, és a csíkos Wild cat márkás farmerjére gondolt. Csuda jó kedvében volt. Csak állt ott, boldogan követte tekintetével a lányt, s kissé szórakozottan mosolygott hozzá, ahogy az már a madárijesztőknél szokás. A lányka már régen eltűnt, de ő még mindig ott állt mozdulatlanul és egyre mosolygott. A vállát kezdték ellepni a seregélyek. VÉRCSE MIKLÓS fordítása 5 ül Röpke ívele Balassagyarmaton körülbelül 10 éve alakult meg a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság. Talán mondanom sem kell, hogy az akkori kultúrpolitika rossz szemmel nézte az ilyen és hasonló csoportosulásokat, de ez a társaság túlélte az elmúlt 10 évet és megerősödött. A hajdan kezdő alkotók fokozatosan beszivárogtak az irodalom és a képzőművészet országos vérkeringésébe. A Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság most örvendetes módon hallat magáról. Ádám Tamás szerkesztésében elindított egy sorozatot Új Röpke ívek címen. Balassagyarmaton, a Madách Imre Városi Könyvtár kiadásában megjelenő Komjáthyfüzetek negyedévenként fognak napvilágot látni. A kiadvány szerkesztője szerint a válogatás ízelítőt kíván adni a társaságban tömörült költők, írók, képzőművészek legfrissebb alkotásaiból. Az Új Röpke ívek első száma Ádám Tamás, Csikász István, Görög Imre, Radnai Ketykó István, Zonda Tamás verseit, valamint Matúz Gábor, Szabó Endre, Szőke Zsuzsa prózáit tartalmazza. A füzetet Csikász István (a címlap is az ő munkája), Karmann János, Nagy Márta, Pénzes Géza, Tibay András munkáival illusztrálják. Kívánjuk, hogy az Új Röpke ívek pályája ne szakadjon meg, s legyen mindig elegendő olvasója. ARDAMICA FERENC Vojtech Kondrót Hortobágy Mikor föl sem szállt még a hajnali köd sudár nyárfák futnak által a mezőn Az Alföld betyár akácait fogva tartja a sík Poros-zölden bókolnak a fák ülnek alattuk testvéri tanyák (Folyók bolyonganak itt a föld alatt!) Elbóbiskolnak a gémeskutak A konyhai óra megállt Virradóra Az istállók tetőzetén megbámulták a zsindelyek Kortyolunk egyforma csuporból frissen fejt reggeli tejet Fölmelegíti bensőnket a pusztai dolgos napmeleg Fordította: Dénes György
