Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)
1991-07-29 / 135. szám
Szabad ÚJSÁG Emelt fővel Albert Gábor 6. rész Nem törvény, de nem is ritkaság a telepesek első nemzedékének összeházasodása, mint ahogy a következő nemzedékeknél már legalább olyan gyakoriak az őslakos magyarokkal vagy éppen a németekkel kötött házasságok. A különbségek lassankint elmosódnak, és az együtt átélt harminc-egynéhány év eseményei közösséget teremtenek. De a negyvenötven évnél idősebbek számon tartják, hogy ki honnan jött. Engem is kézről kézre adogatnak, mikor megtudják, hogy érdekel a „cseszkó" magyarok sorsa.- A csehszlovákiai magyarság bojkottálása mindjárt a felszabadulás után megkezdődött. A magyarok egy részét elvitték ki Csehországba, és ott munkára osztották be. Internálták őket. Ez még csak egyes emberek ellen irányult, tehát nem családokat telepítettek ki, és főleg földművesekre vonatkozott. Ahogy én emlékszem, a mi községünkből is vittek el. Kicsit monoton, halk hangon beszél Vojtek Lajos és úgy idézi fel a rég történteket, mint lidérces álmot, amely képtelenségében alig hihető, de megtörtént, és az idegeiben még most is érzi az ,,álom“ megviselő fáradtságát. Időnként megigazítja a szemüvegét, de indulat vagy sértettség nem látszik rajta, tárgyilagos egyhangúsággal mondja el történetüket. És valami mélyről fakadó letargiával. Igaz, nemrégen gyógyult fel, idegösszeroppanás vagy ilyesféle volt a diagnózis, s egyelőre nem is tanít az általános iskolában. Ó is Alsószecséröl való, mint gyermekkori barátja, a szintén Magyarbólyban letelepedett Szabó Sándor Alsószecse Léva mellett, a Garam völgyében fekszik. Ezen a tájon 1944- ben hosszú időre megállt a front, és falvak sorát ürítették ki a harcok idejére. Szlovák néven jelenleg Dolná Seőnek hívják, és a Lévai járás székhelye.-A mi falunkból is vittek el, de ezeket negyed év, fél év múlva hazaengedték. Akkor jött az igazi hullám. Több ezer családot deportáltak. Holmikkal együtt. Négy-öt család kapott egy teherautót, és a legszükségesebbet, amit rá tudtak pakolni, magukkal vihették. Katonai őrizettel mentek ezek a szerelvények. A szlovákoknak ugyanis az volt a tervük, hogy a mi vidékünket elszlovákosítják, és akkor mondhatják, hogy nekik ehhez a vidékhez joguk van, mert itt szám szerint ennyi meg ennyi szlovák lakik.-Az elvitt családok egy ideig ott maradtak, de közülük nagyon sokan hazaszöktek. Mi is ezek közé tartoztunk. Csakhogy nem lehetett visszamennünk a falunkba, mert akkor újra elvitték volna az embert. A határok szinte nyitva voltak, és a szlovákok direkt örültek neki, abszolúte nem akadályozták, ha valaki átjött Magyarországra. Éppen azt akarták, hogy minél kevesebben maradjanak ott.- A deportálások során főleg munkásemberek kerültek ki Csehországba. Munkáskézre volt szükség. Csehországból ugyanis a szudétanémeteket kidobták, mint innen Magyarországról a svábokat. A földek meg ott maradtak, és nem volt, aki dolgozzon. Amikor egy-egy szerelvény megérkezett, lezajlott az embervásár. De szó szerint! Ez azt jelentette, hogy jöttek a nagyobb cseh gazdák, a nagyüzemek intézői, és megnézték, melyik vagonban hány család van. Ezek között hány olyan ember, aki dolgozni tud. Ha megfelelt nekik, ráírták a vagon oldalára a címet, és oda irányították a kocsit a benne lévő emberekkel. Hogy lássuk, milyen körülmények között zajlottak le ezek a kényszerkitelepítések, és hogy a Magyarországra kerülő „cseszkó magyarok" milyen élményekkel a tarsolyukban érkeztek meg új lakhelyükre, egy tizenegynéhány éves, éppenséggel szlovák származású iskolagyerek panaszos levelét teljes terjedelmében közlöm. A levél címzettje Jimrich Tóth farar, Hronski Lók, okres Levice, azaz: Tóth Imre ref. lelkész Garamlök, Lévai járás. Kelt 1947. február 20-án. Igentisztelt Tiszteletes Úr és Családja! Szerető szívvel üdvözöljük, egy meggyötört szegény magyar K... család, kinek egyebe sem volt otthon, csak a drága szülőföldje, mindennél drágább kincsünk. Ezt a rossz lelkű emberek elrabolták tölünk. Bedobtak a zord, hideg időbe, egy nagy, dermesztő kocsiba, mint az elítélteket. A Vikola családdal egy kocsiba. Apukám az eivándorolt holmikra vigyázott. Minket beteg anyukámmal eltávolítottak egy meleg kocsiba a többiekhez. A sok fájós szív együtt sajgott. Addig csak meleg volt ott a kocsiban, míg a drága szülőföldünkön mentek a kerekek. Éreztük szülőföldünk melegségét. De mikor azt elhagytuk, mindig zordabb lett az idő, és mi ártatlan gyerekek már nagyon meg voltunk törődve, fejünk hanyatlott az álomtól, mert csak ülőhelyünk voltr A meggyötört édesanyáink felálltak helyükről, és a padokra helyeztek bennünket. Nagyon szorosan tudtunk elférni, én pedig felébredtem és körülnéztem, a kisebb iskolatársaim, akiknek még annyi helyük sem volt, mint nekem, és azt mondtam, én felmegyek a polcra, ott alszom. Az anyukám a polchoz kötött, hogy le ne essek. Meggyötört fiatal tagjaim ott pihentettem. De ez mind semmi, Jóisten, ezt csak az én drága szülőföldemért és hazámért szenvedtem. Még fiatal vagyok. A Jóistent kérem, hogy segítsen az összes szenvedőkön. Amikor a cseh földre értünk, Zoborba, ott már őrület volt a hidegtől. Este négy órától reggel öt óráig zord hideg mart. Sírtunk gyerekek, a hideg rágott, az anyák könnyeik peregtek az arcunkba. (T.i. lekapcsolták a mozdonyt és nem volt fűtés. A. G.) Fájós csókjaik melegítettek bennünket. Mivel anyukám bírja a szlovák nyelvet, elment egy szlovák alhadnagyhoz, aki bennünket kísért, és hívta az anyukám a kocsiba a didergőkhöz, hogy nézze végig a gyermekeket. Azonnal be is jött és végignézett, és azt mondta, hogy ezt nézni nem lehet. Jelentést tesz. És az egyik sarokban túlan megfázott Tóth Sándor leánkáira vetette figyelmét, kik már talán észnél sem voltak, csak az anyjuk fájó szíve fölöttük. Az alhadnagy akkor levetette bundás kabátját, és a két kis félig megfagyott Iánkéra tette, kik egy kis pádon szorongtak egymáshoz. Azután az alhadnagy futott és rendelte gyorsan a meleget a kocsiba. De a csövek be voltak fagyva, este négy órától reggel öt óráig tartott a csövek felolvadása. Tessék csak elképzelni, hogy mennyit szenvedtünk. ■ Azután még nagyon sokat mentünk. Délre elérkeztünk oda, ahova voltunk irányítva: Ceské Budéjovicére. Ott még az egész transzport egybe volt, és mi, K... család már a vagonban aludtunk és a sparheltben szénnel fűtöttünk. Vikola bácsi fűtött, mi, K... család nagyon el voltunk törődve. Valahogy elaludtunk, és anyukám arra ébredt fel, hogy majd megfulladt a sok széngáztól. A vagont azonnal ki kellett nyitni, bennünket felébresztett félig elszédülve, aztán jött a jó levegő, és akkor tudtuk meg, hogy a transzportról tíz vagont lekapcsoltak, és mink még szakadozva két óra hosszat mentünk. Amikor eljöttünk az utolsó állomásról, megvettek bennünket, mint az állatokat. Vikoláék öregek voltak, őket nem vették meg. Mi Halász Lajos bácsiékkal egy faluban vagyunk, csak külön gazdánál. (A falu neve: Haliőovice.) Apukám dolgozik, de nem tudjuk, miért és hogyan. Mert még a gazda is ideiglenes. Csak két hónapja van itt. (Ti. csak akkor kapta meg az előzőleg kitelepített német nemzetiségű tulajdonos birtokát. A. G.) Az összes bútorjainkat összetörték, amint hozták. Isten magukkal és velünk fiatal K... Pista panasza és az eladott magyarok ISTEN segíts! Az idős Vikola bácsi mostohalánya hosszú verses levélben számolt be „nehéz sorsukról" a tiszteletes úrnak. A K... fiú levelét még Garamlökön kézbesítették, ez a másik Pécsett került a címzett kezébe, a következő kísérósorokkal. Kedves Tiszteletes úr! Szomorú rabságból, reményvesztett szívvel írom e sorokat, s küldöm • a1 verset, mely legyen hű tolmácsolója nehéz sorsunknak. S kérem a Jó Istent, hogy ki e sorokat olvassa, az megértsen engem és keltsen részvételt, könyörületet a rabságban sínylődő magyar testvérek iránt. Isten áldását kérve kedves mindnyájunkra, maradok igazi testvéri szeretettel messze Csehországból, szomorú rabságból egy honleány. 1948. szeptember 10. Csehország. A tevelek frazeológiája a mai fülnek kissé szokatlan, de számításba kell vennünk, hogy a levelet, mármint az elsőt, egy tizenhárom-tizennégy éves iskolás gyerek írta, s nyilván nem a saját szavait használja, hanem azokat a kifejezéseket, amelyeket a felnőttektől nap mint nap hallott. A vallásos hangütést pedig kellően magyarázza, hogy a címzett református lelkész. Bár azt is meg kell jegyeznem, hogy a K... család nem tartozott Tóth Imre hívei közé, lévén ők római katolikusok. (Folytatjuk) Megkezdődött a rozsnyói „új kórház“ átadása A remény 5800 napja A címben idézőjelzett, 16. esztendeje, azaz 5800 napja épülgető „új“ kórház ezekkel a számokkal akár a Rekordok Könyvébe is bekerülhetne. Az építészeti bűncselekménynek számító határidőcsúsztatások miatt az itt élő és halni készülő emberek a világvége eljövetelét is biztosabbra vették, mint azt, hogy még ebbéli életükben igénybe vehetik a korszerűre tervezett egészségügyi intézmény gondoskodását. A betegek java része nem győzte, s jobb híján (a reinkarnációba vetett hittel) a kórház melletti temetőbe költözött... A lélekvándorlás misztériumánál már csak a kórház építésére folyósított pénzösszegek „vándorlása“ jelent nagyobb talányt. (F)osztogatók A járás kommunista vezetői annak idején nagy büszkeséggel rakták le a kórház alapkövét, amelyet a szocializmus győzelme újabb mérföldkövének neveztek. Aztán valahogy „déli sötétség“ borult az egész építkezésre. Az osztogatókból fosztogatók lettek. Az építkezés során voltak olyan időszakok (hónapok, évek), amikor mindössze egy-két kőműves dolgozgatott a Nagy Művön. Közben tovább romlott az egészségügy anyagi-műszaki színvonala és ellátottsága, nem kevésbé a lakosság egészségi állapota. Mivel a régi rozsnyói kórház ún. II. besorolású volt, korszerűsítésére nem sokat áldozott az egészségügyi tárca. Következésképpen: a komolyabb kivizsgálást és kezelést igénylő, többnyire súlyos betegeket mentőautón szállították és szállítják még ma is a hatvan kilométerre lévő kassai klinikára. Az új kórház építése pedig állt, s berendezései - amelyek 1973-ban még korszerűnek számítottak - azóta elavultak, vagy a hosszú és szakszerűtlen raktározás folytán tönkrementek. Ezért az újonnan beszerzett, s immár modernebb gépek és műszerek elhelyezéséhez számos esetben át kell(ett) építeni a helyiségeket... Ütött az óra... Egyszer azonban minden a végére ér. A maratoni hosszúságúra nyúlt építkezés is befejező szakaszához érkezett. Dr. Vladimír DRÁBIK, a rozsnyói kórház igazgatója elmondta, hogy július elején megkezdődött az „új“ kórház birtokba vétele. Elsőként a fogászat foglalta el helyét, majd októberig folyamatoDr. Juraj Halyák san a rendelointezetek kerülnek sorra, s végül (az Időpont még nem ismeretes) a fekvőrészleget is „benépesítik“. Jelenleg - az átadással és a műszaki berendezések szerelésével párhuzamosan - a kórház egyes épületein még javában folynak a különféle munkálatok. A Rozsnyói Magasépítő Vállalat számlái késői kiegyenlítésében jelölte meg a legutolsó határidőcsúszás egyetlen okát. A létesítmény teljes átadása után a járásban 924-ról 1010-re emelkedik a kórházi ágyak száma, amit további 25-el bövíthetnének, ha (enne rá elegendő pénz... A vesebetegeknek jó hír, hogy egy müvese-állomásnak (eredetileg nem számoltak vele) is helyet szorítanak a komplexumban. Az igazgató végül meggyőződésének adott hangot, hogy sike-Dr. Vladimír Drábik Halálon innen és életen túl... rül tökéletesíteniük a betegellátást, s hogy az egészségügyben folyamatban lévő reform eredményes lesz. Szilikózis és pénzhiány Dr. Juraj HALYÁKot, a járási egészségügyi hivatal igazgatóját - a témát kiegészítendő - arról kérdeztem, hogy milyen a járás lakosságának egészségi állapota, és hogyan lehetne azon javítani? íme a „diagnózisa“: Az 1989-es kimutatások szerint a járásban minden ötödik munkaképes ember az egészségét veszélyeztető munkahelyen dolgozott. A bányák, a magnezitgyárak és az ércdúsítók mérgező levegője főleg az ott dolgozók gyakori szilikózisáért felelős, de a füst és a tisztítatlan szennyvizek a lakosság szélesebb rétegeit is mérgezték. Szűrőberendezések, víztisztítók felszerelésére, illetve építésére ma nincs elegendő pénz, és sajnos, az egészségügyi intézmények műszeres felszereltsége is messze elmarad a kívánalmaktól. Mindössze egyetlen „Holter“ típusú ultrahangos szívvizsgáló készülék képviseli a csúcstechnikát. A szakorvosok által igényelt soksok múszerfélesóg közül egy számítógépes tomográfra volna a leginkább szükség. De kérdés: lesz-e rá pénz?! Végül, de nem utolsósorban a 47, javarészt elhasználódott járműből álló mentőautó-park is felújításra vár... A szakorvosi ellátást illetően több börorvosra, elme- és ideggyógyászra, továbbá biokémikusra és kórboncnokra volna szükség. Az egyre nagyobb hullámokban jelentkező betegségáradat „lecsillapítására“ Halyák doktor a megelózö-felvilágosító intézkedéseken kívül az egyének és családok részéről véghezvihető és véghezviendö öngyógyító mechanizmusok egyikeként az ésszerűbb táplálkozási szokások elsajátítását javasolja. Korcsmáros László Fotó: Ftepka István (2) és Csobády Károly