Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)
1991-07-27 / 134. szám
1991. július 27. Szabad ÚJSÁG Albert Gabor 5. rész Emelt fővel 1947 február 10. Párizsban aláírják a magyar békeszerződést. Közvetlen az aláírás előtt Kertész István követ jegyzéket nyújt át a francia külügyminiszternek, amelyben felhívja a figyelmét - többek között - a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezetlenségére. „A magyar kormány azt kifogásolta és kifogásolja ma is, hogy a most aláírandó békeszerződés semmi intézményes biztosítékot nem tartalmaz abban a tekintetben, hogy a Magyarország határain kívül elő magyarok alapvető emberi jogai tiszteletben tartassanak.“ 1947. február 25. A „munkaerő-toborzás“ befejeződik. 1947. április 12-én hagyja el Csehszlováiát az első magyar áttelepülőket szállító szerelvény. Ezen a ponton be is lehetne fejezni történelmi kronológiánkat. A magyar nemzetiség kitelepítése az úgynevezett „lakosságcsere-egyezmény" keretében megkezdődött, s nekünk minden figyelmünket azokra illenék fordítanunk, akik szülőföldjüket elhagyva, a jelenlegi Magyarország területén találtak új hazát. Hogy mégsem ezt tesszük, ennek több oka van. Először is nem lenne méltányos, ha ismertetésünket a csehszlovák nemzetiségi politikának ezen a mélypontján fejeznénk be. Rossz fényt vetne rájuk, és azt a gyanúsítást sugallná, mintha az odaát maradt magyarok sorsa máig sem sokat változott volna. Másrészt rendkívül tanulságos annak a folyamatnak a rövid és vázlatos ismertetése, ahogy a magyar nemzetiség a teljes jogfosztottságból eljut egyéni és nemzetiségi jogainak birtoklásáig. Ez ugyanis nagyon sok párhuzamosságot mutat a hazai németség sorsának alakulásával. Itt azonban két megjegyzést kell tennünk. Először is, a nemzetiségi viszonyok tekintetében a formálisan rögzített szerepét nem szabad túlbecsülni. Deklarációk, törvények és rendeletek még nem jelentik azt, hogy egy társadalmon belül a nemzetiségek valóban otthon érzik magukat. Ehhez még sok-sok más tényező együtthatása is szükséges. Nem utolsósorban például megfelelő társadalom-lélektani szituáció kialakulása. A pontosan fogalmazott jogi formulák azonban ennek ellenére, ahogy Juraj Zvara is megállapítja a magyar kisebbségről írt könyvében, a többségnek és a kisebbségnek egyaránt fontosak „gátolhatják a nacionalizmus terjedését, elősegíthetik az egyenjogúság alapelveinek betartását, és csökkenthetik az ütközési felületet". A másik, amit sosem szabad figyelmen kívül hagyni a felvidéki magyarok és a magyarországi németek sorsának összehasonlításánál, hogy kettőjük sorsának párhuzama csak formai és külsóleges. A németekkel szemben foganatosított rendszabályok - ha nem is feleltek meg mindig a humanitás szellemének - némely túlkapást nem számítva, mindvégig a jog fogalmán belül maradtak. Valamennyi intézkedésnek az alapja a potsdami megállapodás volt, tehát egy nemzetközi határozat, amely jogosnak ismerte el a német nemzetiség büntetését és mindazok kitelepítését, akik a hitleri fasizmussal kollaboráltak. Azt pedig, hogy Magyarországon milyen mérvű volt ez a kollaboráció, a németség milyen magas százalékban volt tagja a Volksbundnak, közismert. Baranyában például a 105 000 főnyi német lakosságból 73 500, vagyis a németségnek kereken 70 %-a belépett a Volksbundba. De egész Magyarország vonatkozásában is elég súlyos volt a helyzet. „A magyarországi németség része a Volksbund foglya maradt. 1942 őszén, befolyásának tetőpontján a Volksbundnak 200 000 tagja volt, nő- (Deutsche Frauenschaft) és ifjúsági (Deutsche Jugend) szervezeteivel együtt 300 000. Minthogy a megnagyobbodott Magyarországon a németség száma hivatalos adatok szerint 719 762 volt, ez a 300 000 főnyi Volksbund-tagság 41-43 %-át teszi ki a magyarországi össznémetségnek.“ (Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Bp. 1981. 186.) Ezzel szemben a felvidéki magyarok kitelepítéséhez a koalíciós cseh kormány minden igyekezete ellenére- és ebben az akcióban a Szlovák Kommunista Párt is aktív részt vállalt- a nagyhatalmak nem járultak hozzá, és hiába kérték Benesék, a magyar nemzetiség „bűnei“ nem kerültek be a párizsi béke szövegébe. így a magyar nemzetiség deportálásának végrehajtása nélkülözött minden jogi alapot. Nem is beszélve a teljes jogfosztottságról, a magyar iskolák bezárásáról, az egyéni és nemzetiségi jogok teljes felfüggesztéséről. Nemcsak a formális jogi alapot nélkülözték ezek az intézkedések, de a nacionalista propaganda még reális okokat, úgynevezett nemzetiségi bűnöket sem tudott produkálni. Annak érdekében, hogy céljukat elérjék - minél rövidebb úton megszabaduljanak a magyar nemzetiségtől a „dolgozó tömegek felfogását lényegében azonosították uralkodó osztályuk politikájával". (Arató Endre) Pedig hogy a Tiso vezette fasiszta Szlovákia életében milyen pozitív szerepe volt a magyar nemzetiségnek, és hogy éppen ezekben az években hogy tolódott egyre balra az Esterházy-féle Magyar Párt, hogy vált jobboldali pártból üldözött párttá, azt gazdagon dokumentálja a felvidéki magyarság egyik, 1945 után ugyancsak üldözött kommunista vezetőjének, Fábry Zoltánnak megdöbbentő kiáltványa, A vádlott megszólal. A magyarországi németség és a felvidéki magyarság sorsa tehát csak formálisan hasonló, de számunkra még így is tanulságos. Ha másért nem, hogy ennek ismeretében a saját portánkat minél tisztábban tudjuk tartani. Ezek után lássuk a kronológia folytatását: 1947 nyara „A Magyar Kommunista Párt a csehszlovák párt előtt szóvá tette a magyar lakosság ügyét... Azt a választ kapta, hogy az egyenjogúság még nem időszerű, mert abban a feszült helyzetben, amelyben a párt a burzsoá erők ellen harcol, a rendezés objektív segítséget nyújtana a csehszlovák reakciónak.“ (Arató Endre: A csehszlovákiai magyarok helyzete. Kortárs, 1970. 11. sz. 1803.) 1948. június 12. A magyar áttelepítési kormánybiztos a külügyminiszterrel egyetértésben ideiglenesen felfüggeszti a népcserét, mivel az a szlovák áttelepülök elmaradása miatt már csaknem egyoldalúvá vált. -1948. november 17-én kiadott törvény (245/1948) visszaadja a Csehszlovákiában maradt magyar nemzetiségű személyeknek az állampolgárságot. 1948. december 20-án befejeződik a „lakosságcsere“. „A lakosságcsere-egyezmény alapján áttelepült utolsó magyar család, Krieck György családja Léváról 1949. június 5-én lépte át Szobon a határt, s kapott erről igazolást.“ (Szabó Károly-É. Szőke István: Adalékok a magyar -csehszlovák lakosságcsere történetéhez. Valóság, 1982. 10. sz. 90-94) 1949. július 27. A Csorba-tói egyezménnyel rendeződnek a két állam közti vitás vagyonjogi kérdések. 1949 A Dél-Szlovákiában maradt magyar parasztság nem műveli földjét, megelégszik azzal, hogy fedezze legfontosabb szükségleteit. A magyar parasztság munkakedve még az ötvenes évek elején sem ébredt fel, s egyre világosabbá válik, hogy politikailag aktív magyar parasztság nélkül nem lehetséges Dél-Szlovákiában szocialista mezőgazdaság. A Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága mellett megalakul a Magyar Bizottság. Megalakul a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete (Csemadok). 1967-től kezdve a Csemadok új neve: Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége. 1950 Engedélyezik, hogy a reszlovakizáltak is belépjenek a Csemadokba, és hogy gyermekeiket az újra meginduló magyar tannyelvű iskolába beírassák. 1952. január A Megbízottak Testületének. határozata szerint a vegyes lakosságú járások nemzeti bizottságainak, különböző szerveinek és apparátusainak megüresedett helyeit, beleértve a vezető tisztségeket is, magyar nemzetiségüekkel kell betölteni. A határozat előírja a magyarlakta vidékek községeinek és városainak magyar nyelvű megjelölését. 1954 A választásokon korábbi két magyar képviselő helyett tizenhármat választanak a Szlovák Nemzeti Tanácsba. 1954. április 8. A Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága kimondja, hogy véget kell vetni a reszlovakizációnak, és mindenki olyan nemzetiségűnek vallja magát, amelynek nyelvén legjobban ki tudja fejezni magát, és amely legközelebb áll hozzá. 1956. július Az alkotmányerejú törvény 2. cikkelye kimondja, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács „az egyenjogúság szellemében biztosítja a magyar és ukrán nemzetiségű lakosság gazdasági és kulturális életének kedvező feltételeit". 1959. január A Szlovák Kommunista Párt Politikai Irodájának határozata szerint: a vegyes lakosságú területeken mindenki olyan nyelven fejezheti ki magát, amelyen folyékonyan beszél, s ez vonatkozik a nemzeti bizottságok tanácskozási nyelvére is. 1960 Az alkotmány kimondja, hogy „nemzetiségre és fajra való tekintet nélkül minden állampolgár egyenjogúsága biztosítva van... az állam biztosítja a magyar, az ukrán és lengyel nemzetiségű állampolgárok anyanyelvi oktatásának és kulturális fejlődésének minden lehetőségét és eszközét.“ 1960 Területi átszervezéseket hajtanak végre, és soha együvé nem tartozó egységeket közigazgatásilag egy járássá olvasztanak össze. Az intézkedést azzal indokolják, hogy a nemzetiségileg vegyes városokban lehetővé válik a két nemzetiség szorosabb együttműködése. Az igazi cél, hogy a szlovákság a korábbi szervezéstől eltérően az új járásokban többségbe kerüljön. 1964. december A CsKP Központi Bizottsága határozatban ítéli el a reszlovakizálást, a csehországi „toborzást“ s általában a magyarokkal folytatott bánásmódot. A határozat megállapítja azt is, hogy „ezekért a hibákért Szlovákia Kommunista Pártjának szervei és a szlovák szervek egyaránt felelősséggel tartoznak“. 1968 első hónapjai A sajtószabadságot korlátozó jogszabályokat hatálytalanítják, s ideiglenes szélsőséges nacionalista nézetek is nyilvánosságot kapnak. A nemzetiségi ellentéteket a nagy múltú Matica slovenská, is szítja. Kassai gyűlésükön például követelik Rákóczi emléktáblájának és más, „magyar nacionalizmust tápláló emlékeknek eltávolítását“. 1968 március A Csemadok vezetői azt a javaslatot terjesztik elő, hogy a nemzetiségeket mint kompakt egységet, mint közösséget is el kell ismerni, nem elég tagjaik számára az egyéni jogok biztosítása. 1968 június-július. Alkotmányjogi viták folynak, többen kétségbe vonják a nemzetiségek kollektív jogait. A józan szlovák közvélemény kihasználva a sajtószabadság adta lehetőségeket, mérsékeltnek és jogosnak ismeri el a Csemadok javaslatait, de elhangzanak olyan nézetek is, melyek szerint a magyarok hibát követnek el, ha „azt hiszik, hogy ők is az állam, pedig nem, mert Csehszlovákia két egyenrangú nemzet, a csehek és a szlovákok közös állama, egy itt lakó kisebb nemzetiségi csoport tehát - természetszerűleg - nem rendelkezik azokkal a szuverén jogokkal, amelyekkel a csehek vagy a szlovákok". 1968. augusztus 21. „A bolgár, a lengyel, a magyar, a német népi demokratikus és a szovjet hadsereg egységei bevonulnak Csehszlovákiába, hogy segítséget nyújtsanak az ellenforradalmi fordulat veszélyének elhárításához“. (Magyarország történetének kronológiája. Bp. 1982. 1130. 1.) 1968 október A Nemzetgyűlés az alkotmánytörvény tervezetét tárgyalja, amely a Csemadok javaslatára valamennyi nemzetiségnek egyenjogú helyzetet és részvételt biztosit az államakarat formálásában és megadja további fejlődésük hatékony jogi kezességét. A tervezet a nemzetiségeknek nemcsak az egyéni állampolgári, hanem kollektív jogait is elismeri. Megteremti a nemzetiségi képviselet, valamint a nemzetiségi szervek létrehozásának lehetőségét az állami élet különböző területén és szintjén. Ez egyben azt is jelenti, hogy a törvényhozó és végrehajtó szervekben a nemzetiségek képviselői nem a maguk, hanem a nemzetiségek nevében nyilatkoznak, azokat képviselik. Az alkotmánytörvényt az októberi 27-i ülésén a Nemzetgyűlés jóváhagyja, és először október végén, majd némi magyarázkodással november elején ismételten közzéteszi. A végleges - és időközben módosított - szövegből azonban sajnos több, a nemzetiségek kollektív jogait érintő kitétel hiányzik. (Új Szó, 1968. okt. 29. és 1968. nov. 7. számai) (Folytatjuk) Memento: A jáchymovi pokol ( Könyvespolcra A könyvesboltban, ahova időnként be-betérek megcsodálni a sok pazar illusztrációjú drága könyvet, körülnézni, nincs-e valami újdonság, a minap megakadt a szemem egy vékony könyvecskén. Már a borítólapja is sejtette, hogy „újdonságról“ van szó. A könyvecske címe: Jáchymovské peklo (A jáchymovi pokol). Belelapoztam, s elolvastam az előszót. Egy akkor még (a 40-es évek végén és az 50-es évek elején) fiatal szlovák újságíró, Rudolf Tibensky, mit sem törődve az árulás és a felfedezés veszélyével naplót ír, melyben az itt és most átélés (átvészelés) erejével ecseteli a jáchymovi kommunista koncentrációs táborok elítéltjének megalázott és kiszolgáltatott sorsát. A nagy titokban, lopva, gyorsírással papírdarabkákra vetett feljegyzéseiket együttérző civilek segítségével sikerült a táborból kicsempészni, majd Bécsen keresztül kijuttatni Kanadába. így tudta szinte autentikusan ábrázolni a szörnyűségeket. , A szerző a bevezetőben írja, hogy a tömeges börtönök, a büntetőtáborok nem századunk találmányai. A történelemből tudjuk, hogy egész népeket, nemzeteket hajtottak rabigába legyőzőik. A koncentrációs táborokat pedig az angolok „találták ki“. Bizonyságul a szerző a századfordulón dúló búr háborúkra utal. A szocialista (kommunista) társadalmi rend teljhatalmú önkényurai: Lenin, Sztálin, Gottwald sőt Hitler is csupán továbbszervezték, tökéletesítették e „szükséges“ létesítményeket. A szabad ember borzongással olvassa Tibensky börtönnaplóját, melyben szlovák, cseh, magyar, német és cigány, magasan képzett értelmiségi vagy egyszerű kétkezi munkás nem volt egyéb egy számozott robotoló lénynél. E szörnyűséges pokol bugyraiban ugyan néha-néha előfordult, hogy a rabok, s ritkán a rabfelügyelök sorstársiasan összekacsintottak, ám a körülmények végül is nemcsak a testet, hanem a szellemet is megtépázták: állandóan a közöttük ólálkodó besúgóktól, intrikusoktól, szándékos vagy véletlen bajkeverőktől kellett rettegniük. A vékony, mintegy 150 oldalas könyvecske a Nezávislosf kiadóban a Svedok sorozatának első köteteként jelent meg. Bizonyára a szlovákiai magyarok között is sokan vannak, akiknek családtagjaik, rokonaik vagy barátaik megjárták a poklok poklát. Ezek a szerencsétlenek sokszor azt sem tudták miért, csak egyszerűen elvitték őket „valahova, messzire“, a „megsemmisítésre ítélt férfiak“ gyűjtőhelyére, amint a szerző írja. Ezért ezt a könyvecskét a mi olvasóinkhoz is jó lenne eljuttatni, magyarul. Mementóként: soha többé diktatúrát, soha többé ilyen merényletet az emberi szellem ellen. RÉDLI GITTA
