Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)
1991-07-15 / 123. szám
1991. július 15. Szabad ÚJSÁG Mai horoszkóp § C Kalendárium ) HÉTFŐ Az évből eltelt 195 nap, hátra van még 169 nap A NAP kel: 5.02 - nyugszik: 20.38 A HOLD kel: 9.42 - nyugszik: 22.23 Antónia, Aurél, Baldvin, Csegó, Egon, Ferenc, HENRIK, Jenő, Ladomér, Leonóra, Manuéla, Örkény, Pompilia, ROLAND, Sára, Talamér, Vltus - Henrich névna/botS A Henrik a germán Heimrich névből keletkezett. Jelentése:,, körülkerített birtokán uralkodó ‘Valamikor a latin Henricus alakkal azonosították az Emericust, majd hibásan az Emricust, azaz a magyar Imrét - így esett, hogy István király fia, Imre, voltaképpen bajor nagybátyjának, Henriknek nevét kapta a keresztségben. Az angolban Henry alakban honosodott meg, s kialakult becéző alakja a Harry, amely nagy ritkán nálunk is előfordul. A Henrik becézése: Hencsi, Heni, Henni, Henh, Henrike. A Roland név szintén germán eredetű, ahol Hruodland volt az eredeti alakja, s ezt jelentette szó szerint: dicsőség + merész, vagyis körülbelül annyit: „vakmerőségével dicsőséget szerzett harcos" - lásd az Európa-szerte híres Roland-ének népszerű hősét. A magyarban a hasonló helyen képzett két mássalhangzó fölcserélódött, s a Rolandból Lorand, Lóránd lett. A Rolandról érdemes megemlítenünk, hogy aki Pozsonyban megfordul, találkozhat a városháza közelében a kardos férfi alakjával díszített ún. Rolandkúttal (van hasonló szobor a bártfai városházán s a nagybányai Szent István-torony falába illesztve is). Idővel a mórok ellen harcoló hős Roland alakját vélték fölfedezni benne, pedig eredetileg a szabad királyi városokban a városi jogokat jelképezte. Becézés: Roli(ka). Mai tanácsunk ") A kerti krizantémot zölddugványozással szaporíthatjuk. Dugványt csak garantáltan egészséges, jól fejlett anyanövényekról szedjünk, illetve fogadjunk el a szomszédoktól, a kertésztársaktól. Legjobb, ha törjük a dugványokat, mert a késsel vagy metszőollóval könnyen áthurcolhatjuk a vfrusbetegségeket is. A dugványok megszedésénél nem lényeges, hogy a levélalapnál vagy az ízközök között törjük-e el a szárat. Az a fontos, hogy két lomblevéllel rendelkező, 5-6 cm hosszú dugványokat készítsünk, s azokat homok és tőzeg 3:2 arányú keverékébe, nyolcas vagy tizes cserepekbe ültessük. Egy cserépbe 3-4 dugvány kerülhet. Optimális feltételek között a dugványok gyorsan meggyökeresednek, s az új növények augusztus végére kellőképpen megerősödnek, tehát végleges helyükre kerülhetnek. Jó tudni, hogy a télálló krizantémok alá célszerű homokos kavicsból vízelvezető drénréteget készíteni. A halottak napjára szánt, nagyvirágú krizantémok hónaljhajtásait csípjük ki még mielőtt megerősödnének. Különösen a rendkívül nagy virágot nevelő fajtáknál fontos ez a művelet, mert a hónaljazás elhanyagolása esetén a föbimbó satnya marad, s gyenge és törékeny lesz a virágkocsány. Ne feledjük: a krizantém vízigényes növény, a felvett vizet hamar elpárologtatja. Öntözésre legalkalmasabb a lágy esővíz. (Bk) Idejében szólunk Kezdjük meg sövénygyümölcsfák hajtásainak zöldválogatását. A vázágakon sűrűn álló, a rossz irányba növekvő, valamint az ikerhajtásokat tőből eltávolítjuk. így lazább, jobban besugárzott koronát nyerünk, amelynek hajtásai őszig jól beérnek, és rügyeik a tél hidegét is jobban elviselik. A málnabokrok letermett veszszőit tőből vágjuk ki, a fertőzött vesszőket azonnal égessük el. A málnatövek aljából előtörő sarjakból csupán annyit hagyjunk meg, amennyi a felújításához szükséges, a többit vágjuk ki. Megkezdődik a kajszibarack szürete. A legjobb ízű és zamatú a puhára érett gyümölcs. Ezt azonban még rövid úton se szállíthatjuk minőségi romlás nélkül. Ezért a később elfogyasztandó kajszit félérett állapotban is szedhetjük, mert leszedve is beérik. A fáról valamennyi gyümölcsöt szedjük le, még azokat is, amelyek fogyasztásra nem alkalmasak, hogy ne terjeszthessék a betegségeket. Az augusztusban és szeptemberben érő őszibarackot és a mandulát a most veszélyeztető kórokozók és kártevők ellen hosszabb várakozási idejű rovarölő szerekből (Sevin 85 WP-ból, Safidon 40 WP-ból, Bi 58-ból) és lisztharmat elleni készítményekből (Karathane FN-57- bőt), Morestanból) készített permetlével védjük. A korábban érőket és a későbbi kajszifákat a 7 nap várakozási időt igényelő Unifosz 50 EC+ Thiovit szerkombinációval permetezzük. A szilva- s különösen a hónap végén érő ringlófákat okvetlenül permetezzük a szilvamoly és a kaliforniai pajzstetű ellen Sevin 85 WP-vel vagy Safidon 40 WP-vel. A ribiszke- és közsmétebokrokat sem hagyhatjuk gondozatlanul a szüret után. Legfontosabb károsítói ellen, a kombinált hatású permetlébe Zinebet vagy Orthocidot, Thiovitot vagy Karathane FN-57-et és Bi 58-at tegyünk. C1± tudni! LEHET-E FÉERFI ÉS NÓ KÖZÖTT BARÁTSÁG SZERELEM NÉLKÜL Mindenki tudja, hogy a baráti érzéseket és a szerelmi vonzalmat más-más belső késztetések okozzák. Kétségtelen azonban, hogy egy fiú és egy lány közt a legpuritánabb barátság esetén is vibrál valami. Barátságuk nem olyan higgadt és mély, mint például két férfi tartós barátsága, inkább évődő, sőt többnyire felszínesebb, fecsegőbb. Gyakori dolog az, hogy két férfi mély és régi barátság esetén sem mesél el mindent egymásnak, mégpedig nem titkolózás, inkább valami nagyvonalú szemérem, higgadt tartózkodás miatt. Egy féri és egy nő közötti barátságban a felek tárulkozóbbak, hencegőbbek, amiben mindig ott bujkál egy kis pikantéria is, hiszen a titkait feltáró barát egy másik nemű embernek mondhatja el sikerét, csalódását, örömét, bánatát. Egy férfi és egy nő közötti barátságban - szokták mondani - több a szerelem, mint a barátság. Van benne valami. Persze, ha valóban szerelemre lobbannak egymás iránt, akkor már nem beszélhetünk barátságról, legalábbis nem olyan értelemben, ahogyan a kérdés szól. (időjárás (jelentés Napközben, túlnyomóan borult időre számíthatunk. Mindenütt lehetséges futó zápor vagy zivatar. A kora délutáni hőmérséklet 26 és 30 fok között, Árvában, Liptóban és a Szepességben 24 fok körül alakul. A mérsékelt északnyugati szél keleten délire fordul, zivatarok környezetében pedig megerősödhet. Kedden és szerdán reggelenként kevésbé, a nap folyamán erősebben felhős lesz az égbolt. Holnap még elszórtan zápor vagy zivatar is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 16, a legmagasabb nappali 27 és 31 fok között, északon 25 fok körül várható. Szerdán tovább emelkedik a nappali hőmérséklet. Bak (december 22-január 20) Ne hagyja, hogy bolondját járassák Önnel! Elsősorban szerelemre vonatkozik mindez, bár ügyintézés közben is előadódhat olyan helyzet, amikor nincsenek tekintettel az idejére, a türelmére. Ne hagyja magát becsapni! Vízöntő (január 21-február 20) Nincsenek halaszthatatlan feladatai, így aztán módja nyílik arra, hogy előkészítsen egy érdekes tervet. Ez azért is ésszerű, mert délután egy telefonhívás új színben tünteti föl kollégáit. Nagyon figyeljen, mert a szavak között talán különleges értesülés rejtezik. Ha kétségei vannak, beszélje meg kedvenc kollégájával. Halak (február 21-március 20) A fiatalok napja a mai. A táborokban, a nagyobb közösségekben - amelyek valami módon a szabadidővel, a pihenéssel, a nyaralással kapcsolatosak - nagy szerelmek fogannak meg ezen a napon. Este nyolc órától kezdve szinte biztos a beteljesülés, és az éjszaka is felhőtlennek látszik. Kos (március 21-április 20) Igyekezzék feloldódni a szerelemben, szeretetben! Egy megértó társ most aranyat ér. Ha egy olyan cikk vásárlására szánja el magát, amely kifejezetten a kényelmét szolgálja, most jól választ. Az este legyen az elmélkedésé, a töprengésé. Bika (április 21-május 20) Hát mindenki nyaral! Legalábbis ez derül ki abból, hogy egyszerűen semmit nem tud elintézni. A telefonokat nem veszik fel, a levelekre nem válaszolnak. Akkor pedig Ön mit keres még mindig itt! Vegye Ön is kezébe a képzeletbeli vándorbotot, és tegye ki a „zárva" táblát. Ikrek (május 21-június 21) A lelkiző Ikrek mindenféle kellemetlenségre számíthatnak. A munkahelyen és a magánéletben egyaránt kényes kérdések kerülnek felszínre, lelki konfliktusokat okozva. Ma igazán, az jár jól, aki nem tulajdonít nekik nagyobb jelentőséget. Rák (június 22-július 22) Ma nem árt, ha olyan munkát keres magának, ami leköti a gondolatait. Amennyiben éppen a szabadságát tölti, ússzon, kiránduljon. Éljen kedvenc hobbijának! Oroszlán (július 23-augusztus 23) Tapasztalatait, eddig jól bevált sémáit nyugodt szívvel sutba dobhatja, legalábbis ma. Egyikkel sem ér semmit. Jó volna valamilyen kapaszkodót találni, de ha ezt a múltban keresi, hiába vesztegeti az idejét. Nézzen a jövőbe, és keresse az új, legszokatlanabb megoldást. Ez lesz az egyetlen lehetősége a győzelemre. Szűz (augusztus 24-szeptember 23) Elégedetten veheti tudomásul, hogy olyan hírek birtokába jutott, amelyek jótékonyan befolyásolják munkáját. Legyen azért óvatos, ellenőrizzen minden információt. Lehet, hogy akad köztük megtévesztő is. Ha él a gyanúperrel, fontoljon meg minden fontos lépést. Este kalandok várnak Önre. Mérleg (szeptember 24-október 23) Ha a hétvégén magabiztos volt, bizonytalansági hulláma ma éri el. Általában rossz a közérzete, úgy érzi nem ért még el semmit az életben. Most minden eredményét nevetségesen kicsinek látja. Mintha mindig pályaválasztás és párkeresés előtt állna. Skorpió (október 24-november 22) Akik ma mennek először új munkahelyükre, félve indulnak el hazulról. Szorongásaik érthetőek; nem tudhatják, hogy mi vár rájuk. Ne feledjék, hogy az újrakezdés szorongása is jobb a létbizonytalanságnál! Nyilas (november 23-december 21) Igazi hétfői hangulata van. Fáradtnak, nyűgösnek érzi magát. Ráadásul a dolgai is kedvezőtlenül alakulnak. Váratlan anyagi veszteség éri. Ez soha nem hiányzik, de most a lehető legrosszabbkor jött. Közeli és távoli tervei egyaránt meghiúsulnak. Ezt a kellemetlen napot fejezze be az uszodában, ez némi felüdülést jelenthet. STÉPHANIE... ... monacói hercegkisasszony egy francia magazinnak nyilatkozva a minap kijelentette, hogy a jövőben az eddiginél kevésbé kikapós életmódot kíván folytatni. Nem tudni, a fogadalom-e az oka, de Rainer herceg kisebbik lánya azóta a szó szoros értelmében benyújtotta a számlát exvőlegényének, a 26 esztendős Jean-Yves Le Fürnek. A dolog meglehetősen nagy feltűnést keltett, hisz Stephanie-ról az a hír járta, hogy mindig nagyvonalúan viselkedett régebbi barátaival szemben. Korábbi széptevóje mindenesetre igencsak elcsodálkozott, amikor a 145 000 dolláros számlát kézhez kapta. A princessz többek között 40 000 dollár ajándékköttség, továbbá egy párizsi lakás négyezer dolláros bérleti dijának viszszafizetését várja egykori kedvesétől. A számláról nem maradt le az a romantikus hangulatú vacsora sem, amely alkalmával Le Für házassági terveivel kábította a szép herceglányt. Első meglepetéséből felocsúdva Le Für közölte, hogy nemsokára hozzálát memoárjának a megírásához. Várhatóan ennek bevételéből készül kielégíteni’ Stephanie köveletéseit. Keddről keddre XXI. C Az ÚJSÁG rejtvénypályázata Zárul huszonegyedik „hatnapos" rejtvénypályázatunk. A rejtvény megfejtői a hét egyes napjain (múlt keddtől máig) közölt megszámozott keresztrejtvények szürke átlöjában elrejtett zeneszerzőneveket küldhetik be. A megfejtéseket szerdáig (július 17-éig) egyszerre kell postára adniuk. A levelezőlapra vagy levélborítékra rá kell ragasztani a keresztrejtvények sorszámait (XXI/1 -tői XXI/6-ig). Ezenkívül a megfejtők a levelezőlapra, levélboritékra írják rá: Keddről keddre XXI. A helyes megfejtések beküldői között könyvjutalmakat sorsolunk ki. Reméljük, Jól szórakoztak. Az ábra helyes kitöltése esetén a szürke átlóban egy kiváló lengyel zeneszerző neve olvasható. VÍZSZINTES: 1. Mogorva. 4. Beszéd tárgya. 8. Lahore azonos hangzói. 9. Magyarországi település. 10. Lelkiismeretes. 12. Kis sziget az Atlanti-óceánban. 13. Nirvána része. 14. MAL. 15. Osszeismertet valakivel. 17. Evőeszköz. 18. Néma elsős! 20. Az argon vegyjele. 21. Kasza alakú hosszú kard. 23. Elföldel. 25. Ossze-vissza rak! 26. Az Irtis mellékfolyója. 27. Német gépszerkesztő. FÜGGŐLEGES: 1. Megszólítás. 2. Azonos betűk. 3. Franciaországi város. 4. fró- és festőanyag. 5. Lángol. 6. Francia forradalmár. 7. Vasötvözet. 9. Mélabú. 11. DIM. 14. Zsíros piszok. 15. Magyar színésznő (Ilona). 16. TSS. 17. Becézett női név. 19. Spanyolországi folyó. 21. Kemence egy része! 22. Művészi alkotás. 24. Személyes névmás. ( XXI/6 )