Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)

1991-06-13 / 97. szám

1991. június 13. í í ÚJSÁG )l néonaftot'/ (' Kalendárium j CSÜTÖRTÖK Az évből eltelt 163 nap, hátra van még 201 nap A NAP kel: 4.46 - nyugszik: 20.45 A HOLD kel: 14.26 - nyugszik: 00.58 ANETT, Anetta, Anna, ANTAL, Antigoné, Antos, Grácia, Klétus - Anton. Az Anettek nevüket az Anett francia névből kapták, ez az Anna önállósult francia becézője. Becézése: Ani­­(ka), Anikó. Az Antal eléggé általános név, s viselőinek aligha jut eszükbe, hogy nevük Shakespeare Antonius és Cleopatrájából ismert híres római császár nevével azonos. Pedig így van: a rövidebb formájú Anton má­sodik -n-jét vetette el, illetve cserélte ki nyelvünk -l-re, mint ilyenkor tenni szokta. A jelentését nem tudjuk egé­szen bizonyosan, de valószínűleg annyit jelenteti: herceg, fejedelem, elöljáró. Ilosvai Selymes Péter XVI. századi verses szófejtöjében más magyarázatot tudott rá: Antal megvirágzott szép ág, Antalok értsétek, Ha különben cselekedtök, Antal a fejetek. Becézése: Anta, Antalkó, Antó, An­­tu, Antuskó, Toncsi, Tóni. Parasztregula: Antal-napkor nem jó sütni meg szénával dolgozni, mert becsap a villám. ( Ünnepnaptár PÁDUAI SZENT ANTAL Páduai Szent Antal (1195-1231) a ferencrend tagja, az egyház fő alamizs­­násmestere. Segítségéért hívók és hitet­lenek. katolikusok és más valláshoz tarto­zók egyaránt könyörögnek. Tiszteletének első hazai nyomai IV. Béla családjában bukkannak fel. Ezt az is magyarázza, hogy Béla király édestestvérét, Erzsébe­tet, a frandskánus harmadrend tagját, szinte egyidöben avatta az egyház a rendalapítóval és Antallal egyetemben szentté. Szent Antal tisztelete azonban a magyar középkorban még nem vált általánossá. Kultuszát a XV. század folyamán kivirágzó frandskánus ob­­szervancia karolja fel. Tisztelete igazá­ban a XVII. század folyamán bontako­zik ki. Két forrásból táplálkozik: egyfe­lől a Balkánról, hódoltsági területről, másrészt pedig a délnémet barokk ösztönzéseiből. Az Adria vidékén: Dal­máciában, Horvátországban, de főleg Boszniában, Albániában nemcsak a katolikusok, de a görögkeletiek, sőt a muzulmánok is versengtek egymás­sal Antal tiszteletében. A délszlávok lakta vidékeken az Antal­­napi búcsún élő állatokat vittek ajándékba a ferences kolostorokba. A felajánlott jó­szágból a barátok egyrészt megvendé­gelték a szegényeket, másrészt kolosto­ruk fenntartására fordították. A fajaink­ban látható barokk Szent Antal-kápolnák jórésze jószágvész idején tett fogadalom­ra emlékeztet. Régen sok helyen a jó­szágtartó családok esti imádságaikban külön könyörögtek Szent Antalhoz a ba­rom megtartásáért. A Szent Antal kenyere néven emle­getett, és a nagyvárosi nyomor felületi enyhítésére szánt rendi kezdeménye­zés a franciaországi Toulonban vette eredetét. 1890-ben egy rófösüzlet tu­lajdonosnője kenyeret ígért a szegé­nyeknek, ha Páduai Szent Antal meg­segíti, és boltjának ajtaját, amelyet se­­hogysem sikerült kinyitni, az odahívott lakatos a feszegetés közben nem töri össze. Hálából boltjában elhelyezte a szent szobrát egy persellyel, mely­nek tartalmát a szegények táplálására fordította. A jótékony kezdeményezés az egész katolikus világban elterjedt. Régen az orbáncot Szent Antal tüzé­nek nevezték, ez azonban eredetileg An­tal apáttal, illetőleg az antonita rend mű­ködésével függött össze, amely anya­rozstól megtisztított vetőmagról gondos­kodott az emberek számára Magyar és német falvakban egyaránt ismeretes volt az újtúz gerjesztése, ame­lyet Szent Antal alakjával kapcsoltak össze. A szokás lényege, hogy Páduai Szent Antalnak, mint a jószág pátrónusá­­nak tiszteletére ünnepének hajnalában a fiatal férfiak fadarabok összedörzsölé­­sével tüzet gerjesztettek, s ezen a tűzön hajtották át a jószágot, hogy egészséges maradjon. Ausztriában egészen az első világhá­ború végéig a katonák Szent Antalt harc­téri patrónusként tisztelték. Ez a hagyo­mány onnan ered, hogy sorsdöntő csaták előtt az ö közbenjárását kérték. így példá­ul a lepantói tengeri győzelmet, a spanyo­lok pedig az észak-afrikai Oran városá­nak visszafoglalását Szent Antal csodate­vő képességeinek tulajdonították. Talán nincs olyan templomunk, amely Szent Antal szobrát, perselyét nélkülöz­né, és ne látnánk körülötte a fogadalmi táblák sokaságát. Elmondhatjuk, hogy a szentek seregéből magyarlakta terüle­ten Szent Antal tiszteletével senki sem versenyezhet.. c Mai tanácsunk Az ószibarackfákon már április végén találtunk olyan hajtásvégeket, melyeknek a csúcslevelei bámulva elszáradtak, és a hajtás tövénél egy-egy mézgacsepp is megjelent. Ezek a tünetek a barackmoly áttelelt hernyóinak kártételére figyelmez­tettek. Most díjból, és a korábbinál nagyobb mértékben tapasztalhatunk hasonló tüne­teket. Ezért azonban már egy másik, a barackmolynál nagyobb tömegben elő­forduló, veszedelmesebb kártevő, a keleti gyümölcsmoly a felelős. Báb alakban te­lelt át, s miközben fáink elszenvedték a barackmoly hernyóinak korai kártételét, a keleti gyümölcsmoly első nemzedéke lerakta petéit a hajtások végére, illetve a hajtáscsúcson található, zsenge leve­lekre. A most látható kárt ennek a lepké­nek a hernyói okozzák: befurakodnak a hajtásvégekbe és ott károsítanak. Az elszáradó levelek alatt megjelenő mézgacsepp a fák védekező anyaga. A hernyók fejlődésük során több hajtás­csúcsot elpusztítanak, így az első jelleg­zetes tünetek észlelésekor ajánlatos azonnal permetezni. Csak felszívódó vegyszereket (pl. Hostaquick, Bi 58 EC) érdemes használni, mert a hajtáscsú­cson belül is el kell pusztítani a kárte­vőt. Persze, nem szabad szem elől téveszteni, hogy a felszívódó szerek némelyike (pl. a Bi 58 EC) meleg idő­ben, illetve túladagolás esetén meg­perzselheti az őszibarack leveleit, ezért körültekintően kell dolgozni velük. A keleti gyümölcsmoly elleni védeke­zés most azért fontos, mert a következő nemzedékei - évente akár 4-5 nemzedé­ke is károsíthat! - az őszibarack gyümöl­cseit támadják meg, ami komoly gazdasá­gi kárral járhat, (Ksz) (^Idejében szólunk) A zöldbab hetente 25-30 mm-nyi vizet, s naponta (4-8 mm-es) frissítő öntözést igényel. Folytassuk a sárgarépa és petrezse­lyem másodvetését. Kezdhetjük az őszi és téli retek vetését. Az ágyás talajának felső 10-15 cm-es rétegébe dolgozzunk be 10-15 kg érett trágyát, 50 g pétisót, 40 g szuperfoszfátot és 30 g kénsavas kálit négyzetméterenként. A magvakat 25-30 cm sortávolságra, 2-3 cm mélyre vessük, majd később ritkítani kell 10-15 cm tőtávolságra. A palántázott ezüstfehér hagymát kezdhetjük az igények szerint szedni. Paradicsomon és paprikán a levéltetű-fertözést kell figyelnünk, és szükség esetén Unifosz 50 EC-vel vagy Bi 58-cal permeteznünk. Az utób­bi szer atkák ellen is hatásos. A köztes nélküli zellerágyásokat a palántázás után 2-3 héttel Merkazinnal gyomtala­­níthatjuk. A kései zöldborsót még per­metezzük a 7 nap élelmezés-egész­ségügyi várakozási idejű készítmények valamelyikével (Unifosszal, Nogos 50 EC-val) az akácmolyhernyók és a bor­­sózsizsiklárvák ellen. [Időjárás (jelentés 9 Napközben eleinte túlnyomóan napos időre számíthatunk, később nyugat fe­löl fokozatosan megnövekszik a felhő­zet. A kora délutáni hőmérséklet 24 és 28 fok között, az esti 17 és 21 fok között alakul. A gyenge déli szél a he­gyekben megélénkül. Pénteken és szombaton változóan felhős lesz az égbolt, helyenként futó zápor, délután zivatar is lehetséges. A szél zivatarok környezetében meg­erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 11 és 15. a legmagasabb nap­pali 23 és 27 fok között, északon 21 fok körül várható. ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás ma még kedvező hatással lesz a rá érzékenyekre Állandósul a jó fizikai és pszichikai teljesítőképesség. Pénteken megindul a negatív befolyás térhódítása. Szombaton nem várható vál­tozás. 7 Mai horoszkóp 3 Bak (december 22-január 20) Egyedül a január eleji Bakok örülhetnek ennek a napnak. Az ö életükben jelentős lesz az a 24 óra, sok változást és fordulatot tartogat. Ha bírják szusszal, szorgalommal, meg is lesz az eredmé­nye. A többiek nem dicsekedhetnek túl rózsás kilátásokkal. A munka­helyi problémák következménye akár elbocsátás is lehet... Vízöntő (január 21-február 20) Még mindig a tegnapi nap hatása alatt áll, s ettől nincs túl jó hangulata. A mai nap azonban már csakis öntől függ. Kezében a sorsa, úgyhogy legjobb lesz, ha félreteszi ezt a borongós hangula­tot, s útnak indul. Szervezze meg magánéletét is. Kedvese hobbija ma kellemessé teszi az időt, de azt a nagy várakozást amit ön szeretne, azt nem tölti ki. Halak (február 21-március 20) A koncentrálóképesség teljes hiányában szenvednek a Halak. Fő­képpen a nők. A szerelemben még csak-csak át tudják hidalni az ebből fakadó problémákat, de munkaügyekben már nem. ön például olyan komoly hibákat véthet, hogy jobb, ha ma semmit sem ad ki a kezéből. • Kos (március 21-április 20) Hiába minden cím, kinevezés, ha nem jár vele az azt megillető tisztelet. Ennek a beosztásnak ön fogja megteremteni a rangját. Egyelőre rosszul esnek a piszkálódások, megeshet, hogy kétségbe vonják az igazmondását. Családjában vagy közvetlen környezetében baleset történhet. Sose feledje: odafigyeléssel megelőzhető. Bika (április 21-május 20) Egyetlen apróságon jár az esze, ekörül forog egész napja, ezt nem tudja elfelejteni. Megzavarja egész napja felépített tervét, és állandó idegesség forrása. Furcsa, bizonytalan hangulat keríti hatalmába, s képtelen a munkájára összpontosítani. Ikrek (május 21-június 21) A szerencsét nem lehet kiérdemelni. Ha ugyanis így lenne, ön már régóta ott állhatna sorban, a ráérdemesült jelöltek között, dupla adag szerencséért. Már le is mondott arról, hogy valamikor is része lesz a kiváltságosok kasztjának áldásaiban. Rák (június 22-július 22) Voltak már jobb napok, és lesznek ennél rosszabbak is. ön is okosabban teszi, ha most csendben meghúzza magát és igyekszik átvészelni a munkahelyi „frontbetöréseket“, örüljön, ha szárazon megúszhatja a vihart, és nem kell új állás után néznie. Kössön békét a főnökével. Oroszlán (július 23-augusztus 23) Ismét megfeledkezett kötelességeiről. Van, ami még pótolható, de van olyan is, amit már csak bocsánatkéréssel tud valamelyest ellensúlyozni. Legyen ereje bocsánatot kérni, most ugyanis ön hibázott. Ne keresse, hogy a másik hol, mikor és mennyiben tekinthető felelősnek, itt most elsősorban önmagában kell keresnie a hibát. Szűz (augusztus 24-szeptember 23) Ma lehetőleg ne keveredjék pénzügyi kalandokba. Még az is előfordulhat, hogy jelentéktelen szóértelmezési kérdésből támad fölösleges bonyodalom. Jobban teszi, ha enged! Ma érdemes szerencsét próbálnia, vásároljon néhány szelvényt! Mérleg (szeptember 24-október 23) Ha nem készül föl, váratlan vendégre számíthat. Elég sok energiájá­ba és pénzébe fog kerülni, de megéri, mert ön is utazgathat, és turistaszemmel nagy felfedezéseket tehet. Ha partnerét nem hívja magával, több mint valószínű, hogy megsértődik. Talán nem is indokolatlanul... Skorpió (október 24-november 22) Zaklatott érzelmei kiszámíthatatlan cselekedetekre ragadtathatják. Magánéletét könnyen válságba sodorhatja, ha a kezdeményezést kiadja a kezéből. Ne késlekedjen bevallani partnerének, hogy mit érez iránta! Mondja meg őszintén, ha szereti, és azt is, ha ráunt! Ezzel csak használhat mindkettőjüknek. Nyilas (november 23-december 21) Mint köztudott, a Nyilas-szülöttek habzsolják és élvezik az életet. Ma bőven nyílik önnek is alkalma leszakítani minden órának virágát... Ne fogja vissza magát, szerelme is éppen erre vágyódik, ma engedni fog a kísértésnek. De vigyázzon, ezzel a nappal elvesztheti - imádott - függetlenségét! Partnere behálózta. Természetesen egyszerre óvatosnak lenni és átadni magát a csábításnak, nem könnyű feladat. FELHÍVÁS A Lakitelek Alapítvány melléklete „Hol sírjaink domborulnak...“ A Lakitelek Alapítvány 1991. április 18-án megkezdte kegyeleti keresőszolgá­latát. A Budapesten megjelenő Magyar Fórum c. hetilapban egy oldalt bérel­tünk, s rendszeresen megjelentetjük a ,,Hol sírjaink domborulnak..." c. mellék­letet. Talán még nem késő pótolni az évtizedek mulasztását, talán még élnek a szemtanúk, akik eddig a hallgatás kényszere miatt nem mondhatták el haldokló bajtársuk utolsó üzenetét. Még sokkal több lehet az olyan család, ahol bizonyosságot várnak hozzátartozóik sorsáról. Anyák, feleségek, gyermekek ezreit élteti a remény vagy emészti a bizonytalanság. A FELHÍVÁSOKAT, AZ azonosító adatokat mellékletünkben díjtalanul közzétesz-SZÜK. Olyan közölhető fényképeket várunk Európából, a tengeren túlról, amelyek katonasírokat, hősi emlékműveket, emléktáblákat ábrázolnak. Kérjük, hogy a szöveget külön mellékeljék. A Lakitelek Alapítvány mellékletét Banos János, Kácsor László és Lezsák Sándor gondozzák. A leveleket, értesítéseket a Lakitelek Alapítvány címére várjuk: H—1399 Budapest, Pf. 701-380 Telefonos ügyeletünk minden szerdán 15-17 óráig működik irodánkban, melynek telefonszáma: /36—1/ 131-99-51. LEZSÁK SÁNDOR c Az ÚJSÁG rejtvénypályázata D VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk harmadik szava. 10. A szervezet válasza valamilyen külső vagy belső ingerre. 11. Az asztácium vegyjele. 13. Tiltószó. 14. Hugó, Tibor. 17. Névutó. 18. A juhok istállója. 19. Ilyen út is van. 20. A buddhizmus Japánban elterjedt ága. 21. Csehszlovákiai folyó. 22. Megszólítás. 23. Nagyhatalom. 24. Az arzén vegyjele. 25. Némely fa kérgéből szivárgó nyúlós anyag. 27. Jó illatot árasztó. FÜGGŐLEGES: 1. A nitrogén vegyjele. 2. Ó- németül. 3. Mesét mond. 4. Kelta néptörzs. 5. YKM. 6. ŰC. 7. Csehországi város. 8.... áll. 9. Lármás felfordulás. 12. Csavar. 16. Tengeri hal. 17. Épületszárny. 19. Francia fizikus és csillagász. 21. Számtani műveletet végez. 23.Bukéta azonos hangzói. 25. Mária, Lívia. 26. Névelő. ^ XVII/3 ^

Next

/
Thumbnails
Contents