Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)

1991-06-13 / 97. szám

1991. június 13.

c

Agrárvilág

Microbion-O

A Microbion-O mikroorganizmusok anaerob törzseiből készült sűrítmény, tulajdonképpen komposztoltó, szerves anyag leépítését elősegítő, a talaj szerkezetét, levegő- és vízháztartását, tápanyag és humusztartalmát javító preparátum. Felhasználható istállótrágya helyettesítésére, a termények betakarítására, illetve a gyümölcs- és szőlőültetvényeken metszés ’ után fennmaradó szerves anyag kezelésére beszántás előtt (szalma, kukorica- és napraforgószár, zúzott nyesedék stb.), továbbá jó minőségű komposzt készítésére a komposztálás időtartamának jelentős csökkentésével.

A felületi alkalmazás adagja 25-28 kg Microbion-O 6-700 liter vízben hektáronként. Komposztkészítéshez köbméterenként 3 kg Microbion-O és 100 liter víz szükséges.

Az osztrák gyártó a következőket tartja a termék legnagyobb előnyeinek: kimagasló minőség és hatásfok, talajjavító, hozamnövelő hatás és a talajélet felújítása.

A kiskereskedelmi boltegységekben (Semex stb.) már kapható, hivatalos hazai engedélyezése még folyamatban van. 1 kg Microbion-O preparátum kiskereskedelmi ára 99 korona. (Sz)

Gyors alkalmazkodás

Hollandiában körülbelül 5 ezer hektáron termelnek zöldséget üvegházban. Nagyjából azonos területen folyik üvegházi virágtermelés is. Ezeket az üzemeket általában számítógéppel irányítják, s a klimatizáló berendezések az üvegházakban bármilyen klímát elő tudnak állítani. Hollandia az üvegházépítés és -technológia területén világszerte vezetőhelyen áll. A termelésnek majdnem 80 százaléka kerül exportra. A zöldség- és virágtermelők szinte az egész éven át, olcsó áron a legjobb minőséget tudják szállítani. A holland árverések teljesen automatizáltak, és nagyon modern disztribúciós rendszerrel rendelkeznek.

A mezőgazdaság és a kertészet - beleértve a feldolgozóipart is - termelési értékének összege Hollandia össztermelésének 30 százalékát teszi ki, pedig az ipara is igen magas színvonalú. Ezáltal az agrárszektor a nemzeti jövedelem legfontosabb alkotórésze. A holland agrártermékek termelésének, feldolgozásának integrált rendszere világviszonylatban vezető helyen áll. A holland mezőgazdasági ágazatok egyik erőssége, hogy roppant gyorsan tudnak és akarnak is alkalmazkodni a fogyasztók kívánságaihoz.

(MG)

Ismeri ön a Superfint?

A Superfin a talaj biológiai aktivitását növelő, szagtalan humusztrágya. Gyártása speciális humuszképző mikroorganizmusok felhasználásával történik. A termelésben elért hatásfoka többszörösen felülmúlja az istállótrágyáét.

További előnye, hogy az év bármely időszakában felhasználható, környezetvédelmi szempontból kifogástalan, semmiféle egészségre ártalmas anyagokat nem tartalmaz, összetétele állandó és folyamatosan ellenőrzött.

Felhasználása rendkívül sokrétű. Zöldség-, gyümölcs-, dísznövények, pázsitok trágyázására, kertészeti földkeverékek adalékanyagaként egyaránt bevált.

Szabad területeken 15 kg/100 m2, az éppen kikelő növények trágyázására 20 kg/100 m2, földkeverék készítésekor 25-50 kg/m3 adagú használata ajánlott.

A cserepes dísznövények trágyázásakor a iold felső rétegét eltávolítjuk (a cserép nagyságától és a növények fejlettségétől függően 1-5 cm-t), a felszabadított felületre rászórjuk a humusztrágyát, alaposan beöntözzük, majd földréteggel takarjuk az eredeti szintig.

A szőlőskertek árkos öntözésekor az árokba folyóméterenként 0,3 kg Superfint adagolnak. Gyümölcsfák és szőlő telepítése esetén az ültetőgödörbe 0,2-0,4 kg-os adagot használunk. A 10-30 százalékos Superfintartalmú földkeverék tápanyagértéke megegyezik az istállótrágyáéval. A Superfin műtrágyával nem keverhető!

A kiskereskedelmi forgalomban 10 literes műanyag tasakokban kapható, ára 25 korona.

Gyártója a pozsonyi Raselinové závody, a magyarországi AGRO-GEN Kft. együttműködésével. Forgalmazza a pozsonyi Raselinové závody, Mileticova23. Sz-r---------------( Méhészsarok J--------------Még valamit a főhordás alatti teendőkről

A legtermészetesebb dolog, hogy a méhészt a nektárforrás lehető leghatékonyabb kihasználása foglalkoztatja, hiszen viszonylag rövid hordási időszakban kell célt érnie.

Az ütőképes méhcsalád, a kirepülő méhek számán kívül fontos szempont a méhek domborzati viszonyoknak megfelelő elhelyezése vándorláskor. Feltételezzük, hogy Dél-Szlovákia területén leggyakoribbak a 150-250 mes dombok. Ilyen esetben ne a dombok gerincén válasszuk ki vándortanyánkat, hanem éppen ellenkezőleg, a hegy lábának szélcsendesebb lankáin, mert a rakománnyal terhelt méhek így mintegy „siklórepülést“ végezve nektárrakományukkal intenzívebb forgalmat bonyolítanak le. Másodszor a dombtetők huzatosabbak

és tudvalevő, hogy a szél a legnagyobb ellensége a nektártermelésnek, s nem utolsósorban gátolja a méheket a repülésben. Ilyenkor rendkívül ingerültek, és gyakran lustálkodnak is. Lustálkodásnak nevezzük, ha a méhek a kaptárba tömörülnek, s így megcsappan a gyűjtő méhek száma. Ha a fentebb említett szempontok szerint járunk el, a sikeres pörgetés sem maradhat el. A kaptárba való tömörülés további veszélye, hogy nagyban elősegíti a rajzási ösztönt, amely ellen minden korszerűen gondolkozó méhész harcol, igyekszik megakadályozni. Ilyen eseteket csak azok a méhészek használhatnak ki ésszerűen, akik kezdők, és gyarapítani szeretnék méhállományukat.

ZÁBRENSZKYIMRE

í ÚJSÁG ) I 5

/---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------\

Székely András Bertalan:

Lappsors - testvérsors

^____________________:--J

Nemrégiben egy lapp nemzetiségű norvég polgár beperelte az államát amiatt, hogy nem biztosította számára az anyanyelvű oktatást, holott azt az ország törvényei (ma már) kötelezővé teszik. Kártérítést követel tehát az államtól azon az alapon, hogy megfosztotta őt nyelvétől és kultúrájától.

Ez a világon tudomásunk szerint példátlan eset jó alkalom arra, hogy jobban megvizsgáljuk az eleddig ideálisnak tudott skandináv kisebbség-többség viszonyokat. Nyelvrokonaink, a lappok Skandinávia öslakói, akiket a későbbi hódítók előbb gyarmatosítottak, majd mindent megtettek asszimilálásukért. Múltjuk, jelenük, perspektíváik nem tanulság nélkül valók ránk, kelet-közép-európaiakra nézve sem.

Lappjaink kezdetben a természeti népek életmódja szerint halásztak, vadásztak, majd a földművelés és főképp a nomád rénszarvastenyésztés vált megélhetési forrásukká. Ez utóbbi szorosan összefügg a lapp kultúrával, a földhöz és a vízhez kötődő ősi jogukkal - egybetartó ereje szimbolikus, következésképp úgy tekintik, mint a túlélés és az önrendelkezés mutatóját. Hitviláguk az embert, a természetet és a transzcendes erőket egységben láttatta, amelynek alapelemeit (pl. a napkultuszt vagy a ciklikus időfelfogást) máig megőrizték.

Lakóterületük - földrészünk legészakibb peremvidékei - sokáig nem keltették föl a skandináv uralkodók figyelmét, a 14. századtól azonban a szomszédok terjeszkedése e tájat is elérte. Egyrészt a római és bizánci kereszténység két irányból, kíméletlenül kezdett téríteni körükben, másrészt a svéd, a dán király s az orosz cár adószedői sokszor egyidejűleg sarcolták őket. Életterük egyre szűkült, a 19.század elejére ijesztő mértékben összezsugorodott. Mára egy 1500 km hosszú, 3-400 km széles - mintegy hat Magyarországnyi - területen, nagyrészt szórványban élnek, ahol a lakosságnak csupán két-három százalékát teszik ki. Lélekszámúk is vitatott: különböző becslések láttak napvilágot, amelyek szerint számuk 65-100 ezer között lehet, s kétharmaduk Norvégiában, egynegyedük Svédországban, a többi Finnországban és a szovjet fennhatóságú Kolafélszigeten él.

Jelenleg a sámik (a lappok így nevezik önmagukat) több mint fele már nem beszéli anyanyelvét. Identitásvesztésük legfontosabb okait számba véve gazdasági, demográfiai, jogi, politikai, oktatási, kulturális és pszichés indítékokat egyaránt találunk. Az életterük korábban említett - s még ma is folyó - szűkülése egyáltalán nem természetes folyamat, hanem a tudatos betelepítés eredménye:

a két évszázada megindult svéd telepes mozgalom, az 1870-tól szervezett norvég földműves kolonizáció a belső gyarmatosítást szolgálta. A hatvanas évekig (!) hatályos földtörvény értelmében csak az vehetett birtokot Norvégiában, aki beszél- és írt norvégul, továbbá norvég volt a neve. A hagyományos rénszarvastenyésztést immáron néhány ezren űzik Csupán, számosán bányákban, nagyvárosokban vállaltak munkát, elvándoroltak közösségüktől, s idegen közegbe kerülve, legjobb úton haladnak a teljes beolvadás felé. A vegyes házasságok hasonlóképp népességapasztó hatásúak.

Nem leplezett beolvasztásukat 1898-tól hat évtizedig norvég jogszabály tűzte ki célul. Ezalatt a tárgyi kultúra, építészet terén is hatékonyan zajlott a környezeti asszimiláció: települések tucatjai veszítették el eredeti arculatukat. A lapp kérdést - milyen ismerős érvelés tájainkon - elsősorban szociális, foglalkoztatási problémaként kezelték, továbbá állambiztonsági ügyként. A politikai jogfosztást a saját állam, illetve anyaország hiánya, a határokkal való szétaprózottság tovább növelte.

Az anyanyelv alacsony státusa és az oktatás hiányosságai kölcsönhatásban állnak. Egy 1880. évi norvég tanügyi utasítás értelmében még azt is megtiltották, hogy a tanulók óraközi szünetekben, egymás között az anyanyelvükön beszéljenek. A pedagógus, ha vállalta a „térítést“ kisebbséglakta vidékek iskoláiban, letelepedési segélyt, többletjavadalmazást kapott. Svédországban az ún. nomád iskolák szolgálták a műveltségterjesztés köntösébe bújtatott elnemzetlenítés céljait. Egy 1975-ös felmérés szerint igen eredményesen: az ott eredeti szülőhelyükön élő és hagyományosan gazdálkodó lappoknak már a háromnegyede nem képes írni az anyanyelvén. Honnan is tudna, hisz az utolsó évekig nem volt lehetősége intézményes lappnyelvű oktatásra. A társadalmigazdasági felemelkedés útja kizárólag a nyelv- és lélekcserén át vezetett.

Egy finn kutató a napokban Budapesten egyenesen burkolt rasszizmusnak minősítette országa lapp-politikáját. Ahogy Aikio asszony rámutatott, a fő etnikai dilemmát az okozza, hogy a kikényszerített identitásváltozás után sem fogadja el a többség egyenrangúnak a levetkőzhetetlen fizikai jellemzőkkel rendelkező kisebbségeit. Az ezzel járó frusztráció pedig, mint tudjuk, depreszsziót, agresszivitást szül. Az önfeladás „előszobája“, amikor maga a lapp kezd hinni saját alacsonyabb rendüségében, és belső gátlást épít ki kultúrája továbbadása ellenében. Amikor az elnemzetlenítés már olyan mélyre

hatol, hogy maga a kisebbség követeli önnön beolvasztását. A negyvenes évek végén, midőn Norvégiában először vetődött föl egy legalább részleges lapp iskolaterv gondolata, a megvalósítást legerőteljesebben a helybéli lappok igyekeztek megakadályozni. Mint a karasjoki tanárok fogalmaztak: „Úgy véljük, hogy a lapp nyelvű lakosság a norvég nép részét képezi. Annak érdekében, hogy a letelepedett lappok biztos anyagi helyzetének alapjait megteremtsük, olyan oktatást kívánunk, melynek célja a teljes norvégosítás.“ Más skandináv országokban is arra ösztönözték a szülőket, hogy gyermekükkel kizárólag többségi nyelven értekezzenek, A makrokörnyezet aszszimiláló nyomása immár elérte a társadalom alapegységét, a családot. A kisebbség tehát meggyözetett, hogy saját kultúrája értéktelen vacak, amit jobb lesz mielőbb a lomtárba dobni, s felcserélni a csillogóbb, úri divattal.

Vagy mégsem?

Jávorszky Béla kitűnő könyvéből, amelyet Észak-Európa kisebbségeiről írt, megtudjuk, hogy az elmúlt évtizedekben e kicsiny nép poraiból föltámadván megkísérli a lehetetlent: önnön regenerálását. Az 1950-es évtizedben rendezhették meg az első összlapp konferenciát, először követelték közösségi jogaik elismerését, az anyanyelvű oktatást, kultúrájuk, szokásaik emancipálását. Nemzeti szervezeteik immár koordinálják lépéseiket, bekapcsolódtak az európai és globális kisebbségvédelmi szervezetek munkájába. Mára eljutottak a különböző nyelvjárásaik, helyesírásuk egységesítéséig, íróik, képzó- és zeneművészeik, tanáraik szövetségekbe tömörülnek, zászlót, himnuszt, tudományos intézetet teremtettek. Végre kialakultak a részben vagy teljesen lappnyelvű tanítás feltételei is, legalább a lapp többségű területeken.

A szemléletváltozás okai közé a világháború többségi-kisebbségi sorsközösségek tudatosító szenvedéseiket, az emberi jogok egyetemes előtérbe kerülését, a lappoknak a hatalom által már veszélytelennek ítélt integráltsági fokát, s az érintettek felébredt önvédelmi, megmaradási reflexeit sorolhatnám. Hogy nem késő-e még? Az emberiség történetében pozitív, negatív példákat egyaránt találunk erre nézvén. A lappokat körülvevő népek rflindenesetre kezdik belátni a korábbi gyakorlat tarthatatlanságát: reális esélye van a hivatalos nyelvi státus elérésének, megteremtődhet talán a kulturális-gazdasági, esetleg területi autonómia, a négy országra szakadt lappság életének egységes jogi szabályozása. Testvérekként reménykedjünk tehát, a csoda bekövetkezhet: a finnugor lappok nem a kipusztulás, hanem a valós föltámadás felé tarthatnak.