Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)

1991-06-06 / 91. szám

(7= 1991. június 6. IC ÚJSÁG DJ 5 Andrej Kvasna neve általánosan ismert és elismert Svájc gazdasági életében, öt cég elnöke, és további jó néhány vállalat gazda­sági tanácsadó testületének tagja. Az utóbbi idő­ben különösen gyakori vendége a szlovák főváros­nak: ő volt ugyanis a szellemi atyja, jelenleg pedig az egyik igazgatója a TATRA AIR nevű, csehszlo­vák-svájci magán-légitársaságnak, amely hazánk­ban az első a maga nemében. E hivatala mellett a Szlovák Nemzeti Tanács gazdasági tanácsadója­ként is működik. Kvasna urat nemrégiben a Ces­­koslovensky profit munkatársa kérte fel beszélge­tésre, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk. A kitelepítés hiteles története Nenael és A magyar-csehszlovák lakosságcsere - dióhéjban írta: dr. Szabó Károly IV. (Folytatás tegnapi számunkból) • Ön csehszlovák állampolgár, aki közel egy évtizede él külföldön. Ez alatt az idő alatt sikeres vállalko­zóvá küzdötte fel magát, s hogy mindeközben figyelemmel kísérte a hazai eseményeket is, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a TATRA AIR légitársaság létrehozása. Előbb talán erről szóljunk néhány szót...- A politikai változásokat követően nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Csehszlovákiának elsősorban megfe­lelő gazdasági partnerekre van szük­sége, akik szavatolni tudnák a helyes irányba történő orientációt. A helyes irányt szeretném még egyszer hang­súlyozni, ugyanis az a meglátásom, hogy itt a mai napig az a téveszme uralkodik, hogy a külföldi tőke ide­­áramlása önmagában minden gazda­sági problémát megold. Ez enyhén szólva téves szemlélet. Erről győzött meg a TATRA AIR közös vállalkozás létrehozása körüli huzavona is. Ekkor jöttem rá, hogy ebben az országban addig nem fognak tudni bánni a tőké­vel, amíg nem Szerzik meg erre nézve legalább a minimális gyakorlati - hangsúlyozom: gyakorlati, nem el­méleti! - tapasztalatokat. Bele kell élniük magukat egy másik világba, amelyben évtizedekig nem éltek. Ez a folyamat évekig eltarthat. • Hogyan jutott el a TATRA AIR ötletéig?-A svájci Crossair kezdettől fogva a „tipplistámon“ szerepelt. Az önként adódó csehszlovákiai partner - a Őes­­koslovenské aerolinie - viszont egyszerűen nem mutatott érdeklődést, így fordultam a SLOV-AIR felé, s bár itt konstruktívan fogadták a javaslato­mat, a dolog nem ment simán. Hogy mást ne mondjak: az ötletfelvetéstől a szerződés aláírásáig kerek 5 hónap telt el. Ez még a hírhedt csehszlovák bürokráciát tekintve is sok. Problémák merültek fel az elszámolások terüle­tén, a különböző előírások értelmezé­sében, amelyek legtöbbje egyszerűen abnormális a józan ész szempontjá­ból, szembetaláltuk magunkat a leg­­nyakatekertebb, legértelmetlenebb adóelőírásokkal, mindenféle fiktív pénzalapokkal, amelyek a külföldi be­ruházó számára teljesen érdektele­nek, hogy azt ne mondjam, elretten­­tőek. • Végül is sikerült leküzdeniük ezeket a problémákat. Akkor most már általánosságban kérdezem: mi­től „fél" leginkább a külföldi tőke a csehszlovákiai beruházásokat il­letően?- A legnagyobb baj még mindig a rugalmatlanság. Az én, ha lehet így mondani, „privát" szerencsém volt, hogy „csak" 1983-ban távoztam kül­földre, így még meglehetősen jól is­merhettem a hazai állapotokat. Tud­tam. hogy fantasztikus türelemre lesz szükségem. Csakhogy: más az én esetem, és más egy átlagos külföldi beruházóé! Azoké, akik gyorsan és hatékonyan dolgoznak, és az egyes országok bürokratikus ügyintézéséből eredő problémákat egyszerűen nem hajlandók tekintetbe venni. S mint­hogy ezzel lépten-nyomon találkoz­nak, nem csoda, hogy érdeklődésük alábbhagy, és kétszer is meggondol­ják, mielőtt beszállnának egy-egy üz­letbe, bármit is ígér az számukra első fokon. Mert ők azért néhány lépéssel előbbre is gondolkodnak. • A hazai viszonyokat tekintve önként kínálkozik egy kérdés: mennyiben okozhatja mindezt a je­lenlegi szlovákiai, stabilnak nem éppen nevezhető politikai helyzet?- Nyilvánvaló, hogy ennek is meg­vannak a maga következményei és hatásai, ám én nem ezeket jelölném meg döntő fontosságúaknak és kizá­rólagosaknak. • Vállalkozását nem fékezték va­lamilyen formában mindazok a saj­tóbeli és egyéb fórumokon elhang­zott kitételek, amelyek a szlovákiai nacionalizmus, illetve az úgyneve­zett pragocentrizmus szellemében fogantak?- Hogy őszinte legyek, eleinte erre fel sem figyeltem. Amikor végül is észrevettem - mert észre kellett ven­nem még jó ideig bizonyos fokú értetetlenséggel szemléltem. Elvégre én itt egy gazdasági tervezettel hoza­kodtam elő, amelyben - szerintem - a gazdasági szempontok játsszák a főszerepet. Nehéz volt megértenem a különböző „nemzeti“ vagy - ahogy itt nevezik - „illetékességi" szempon­tokat. De ha már ét tartunk, el kell mondanom, hogy a gazdasági kérdé­sekhez való hozzáállást illetően a cseh félt tartom rugalmasabbnak. • Mint a szlovák parlament gaz­dasági tanácsadója, mit tesz Ön konkrétan a hazánkban jelenleg végbemenő gazdasági reform minél „simább“ lefolyása érdekében?- Amikor tavaly ősszel megkaptam ezt az ajánlatot, a fő igény az úgyne­vezett alternatív gazdasági reform ki­dolgozásához való hozzájárulás volt. Rögtön nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Klaus módszerével szemben op­ponensként, és nem oppozícióként kell fellépni; hogy világos legyen, az egyik a vitában való konstruktív ellen­felet jelenti, a másik pedig a teljes szembenállást. Az utóbbi könnyen tel­jes destrukcióhoz vezethet, míg az előbbin keresztül érvényesíthetőek lennének (lehetnének) Szlovákia sajá­tos Igényei, amelyeket a Klaus-féle tervezet nem vesz figyelembe. • Helyénvaló tehát a megállapí­tás, hogy Ön tulajdonképpen a Ke­reszténydemokrata Mozgalom re­formtervezetének kidolgozásában segédkezett...- Igen, de több más gazdasági szakemberrel összhangban. A keresz­ténydemokrata mozgalmat tartottam és tartom a mai napig az egyedüli szlovákiai politikai erőnek, amelynek volt bátorsága rámutatni a Klaus-féle reform azon tényezőire, amelyek Szlo­vákiában nemcsak hogy népszerűtle­nek, de komoly szociális elégedetlen­séghez is vezethetnek. Márpedig a re­form számára ezek jelentik a legna­gyobb veszélyt: a túlzott megszorítá­sok, az országrészek között aránytala­nul elosztott terhek vagy az itt divatos szóhasználattal a „specifikumok fi­gyelmen kívül hagyása“. Mindezek az elméletileg legokosabban kiagyalt re­formot is képesek a gyakorlatban egyik napról a másikra romba dönteni. • Mit tanácsolna a csehszlová­kiai gazdasági reform irányítóinak?- Mindenekelőtt azt, hogy mielőbb ocsúdjanak fel egy tévhitből. Arra gon­dolok, amelynek a következtében az állam már-már görcsösen igyekszik megszabadnulni mindentől, ami - úgymond - „mindenkié". Közben egyáltalán nem törődik sem azzal, hogy maga mit veszt ezen, sem azzal, hogy kinek lesz ebből haszna. Márpe­dig Így csak ráfizethet a dologra. Egyáltalán: mint ahogy semmit a vilá­gon, a privatizációt sem szabad túlér­tékelni. Az egyénnek a vagyonhoz fűződő viszonya ugyanis távolról sem merül ki pusztán a tulajdonjog érvé­nyesítésével, jónéhány más formája is van: bérlet, leasing stb.... Az alapvető motivációs tényező sem lehet csupán a birtoklás, hanem segítőnek és élet­­színvonalunk szavatolójának érezzük az államot. Ezt pedig, rendszerváltás ide vagy oda, csakis maga az állam garantálhatja. Szerintem Szlovákia, vagy ha úgy tetszik, Csehszlovákia egyelőre elég távol áll ettől (c. p.) A nemzetközi közvélemény is elítél­te a csehszlovák fél egyoldalú akció­ját, annál inkább, mert a párizsi béke­értekezlet 1946. október 2-án nem hagyta jóvá azt a csehszlovák kérel­met, hogy 200 ezer magyart egyolda­lúan áttelepíthessen Magyarországra, és úgy döntött, hogy a felek közvetlen tárgyaláson rendezzék a szlovákiai magyar kisebbség ügyét. Ennek ellenére a kiköltöztetéseket gyors ütemben folytatták, hogy a ma­gyar kormányt rákényszerítsék a la­kosságcsere megkezdésére. A ma­gyar kormány hajlandó is volt arra, de annak feltétele most már nemcsak a 16. véghatározat megsemmisítése volt, de a deportálások beszüntetése is. A csehszlovák fél eleinte egyik fel­tételt sem fogadta el, s így a kétoldalú tárgyalások csak akkor kezdődhettek meg ismét, amikor 1947. február 23- án a magyar családoknak Cseh­országba való kényszerkiköltözését beszüntette, és kinyilvánította azon készségét is, hogy az ingóságok elvi­telének ügyét a magyar-csehszlovák vegyesbizottsággal újra tárgyaltatja. (Hogy mennyi volt a több mint 3 hó­napig tartó deportálások alatt az el­szállítottak szárny, pontos adatok nem állnak rendelkezésre. A pozsonyi ma­gyar meghatalmazott a kirendeltségei által beküldött tájékoztató jelentések alapján 1947-ben 60 ezerre becsülte). így kerülhetett sor a március 2-án kezdődő prágai tárgyalásokra, melyek oly sikeresek voltak, hogy teljes meg­egyezés születhetett a népcsere meg­kezdésének ütemét és módozatait ille­tően. Március 6-án, az utolsó napon Gyöngyösi a tárgyalást mégis meg­szakította, mert a csehszlovák fél nem volt hajlandó - utolsó pontként - a de­portáltak visszatelepítésének és kár­térítésének ügyét megtárgyalni. A megszakítással és a deportáltak ügyének ilyeténképpeni felvetésével azonban a magyar kormány sem értett egyet. így a tárgyalások fonalát újra felvette, de ezt már dr. Sebestyén Pál vezette Pozsonyban. S miután hírül vehette, hogy a magyar-csehszlovák vegyesbizottság a 16. véghatározatot megsemmisítette, s meghozta a 26. véghatározatot, mely újra kimondotta - az egyezmény VI. cikke szellemé­ben -, hogy az áttelepülő minden ingóságát magával viheti, javaslatot tett a magyar kormánynak a népcsere megkezdésére. A magyar kormány a javaslatot elfogadta, annál is inkább, mert az új véghatározat azt is elren­delte, hogy az áttelepítésre kijelöltek­nél a nemzeti gondnokságokat azon­nal fel kelj számolni, s addig senki át nem telepíthető, míg nemzeti gondno­ka vele kielégítően el nem számolt. így kezdődött meg 1947 április 12- én a magyar-csehszlovák lakosság­­csere. Sok volt azonban még a nyitott kérdés. A magyar-csehszlovák ve­gyesbizottság oly fontos kérdésekben, mint a személyi és a vagyoni kvóta, a társadalmi rétegeződés, a háborús bűnösök áttelepítése, még a kezdésig sem tudott megegyezni, ezért a kor­mánydelegációk elé terjesztette azokat. A kezdés előtt, 1947 április 11-én dr. Jócsik Lajos kormánybiztos lemon­dott Az új áttelepítési kormánybiztos dr. Hajdú István, az Országos Földhi­vatal vezetője lett. Pozsonyban pedig az áttelepítés irányítását Berecz Kál­mán 1947. március 4-én mint megha­talmazott-helyettes, 1947. szeptem­ber 27-én pedig mint teljes jogú meg­hatalmazott vette át. Dr. Wagner Fe­renc fókonzul lett. Fontos esemény volt az is, hogy 1947. április 9-én az áttelepítendő és a már elmenekült magyarok összefo­gására, megsegítésére Budapesten megalakult az Új Otthon Szövetkezet, május 14-én pedig a Magyar Áttelepí­tési Kormánybizottság gondozásában megjelent az Új Otthon első száma. E lapnak vezércikkírói között ott talál­juk a két világháború közötti baloldali Sarló-mozgalom kimagasló egyénisé­geit, Szalatnai Rezsőt, Fejéry Rezsőt, Kovács Endrét, Vass Lászlót, Do­­bossy Lászlót, Horváth Ferencet, s nem utolsósorban a nagy humanista pedagógust, Krammer Jenőt. A lakosságcsere lebonyolítása A csehszlovák fél az 1946. augusz­tus 26-án átadott névjegyzékben sze­replők közül kijelölte azokat a családo­kat, akiket a Magyarországról áttele­pülő szlovák családok ellenében ki akart cserélni. Az ikresített névjegyzé­keket a pozsonyi magyar meghatal­mazott kapta meg, aki az értesítést azon nyomban kiküldte. Figyelmeztet­te az áttelepülőket, hogy vagyonleltá­ruk felvétele céljából vagyonösszeíró vegyesbizottság (1 szlovák, 1 magyar taggal) fogja őket felkeresni. A leltár hitelességét bizonyítandó a telekköny­vi kivonatokat mutassák be, valamint azt is, hogy az 1945-ös pénzváltás után zárolt betétjükön mennyi maradt. Kérte az áttelepülőket, hogy készpén­züket pénzbeszedöi kezébe - nyugta ellenében - adják le, mert csak az így leadott készpénzüket kapják meg az első magyar határállomáson annak ellenértékét. (Eleinte 100Kcs-ért 15, később 18 forintot kaptak, 1948. no­vembere után csak tizenegyet.) Az így lefizetett koronaösszegek egy részét költségeinek fedezésére a pozsonyi magyar meghatalmazott használta fel, másik részét a Csehszlovák Nemzeti Bank transzfer ,,Á" számlájára befi­zette. Ezt az összeget a magyar állam áruvásárlásra használhatta fel. Később megkapták a második érté­­sítést, melyben a meghatalmazott azt is közölte, hogy milyen napon, mely vasútállomáson fog megtörténni a berakodás A felfuvarozást Mateosz és Mogürt kocsik végezték. A prágai megegyezés értelmében az első ütemben háromezer család települt át. Közben eredményesen folytak a kormánydelegációk tárgyalá­sai is, melyek a pöstyéni jegyzőkönyv­vel zárultak. A felek megegyeztek ab­ban, hogy az áttelepülők által birtokolt földek összterjedelme nem haladja meg a fejenkénti 2,37 kát. holdat. Megállapodtak a társadalmi rétegezö­­désben is. A kijelöltek 67,6 százaléka legyen földműves, 14,5 százaléka ipa­ros 3,4 százaléka kereskedő, 3,9 szá­zaléka értelmiségi és 10,6 százaléka egyéb foglalkozású. A háborús bűnö­sök átvétele ügyében - ami a jogerős ítélet meghoztalának határidejét illeti - azonban sehol sem tudtak egyezés­re jutni, s így a 25. paragrafusban úgy egyeztek meg, hogy az ENSZ főtitká­rát döntőbíró kijelölésére felkérik. A felkérésből nem lett semmi. S mi­közben naponta gördültek át a magyar határon a magyarokat és áruikat szál­lító szerelvények, a Szlovák Telepítési Hivatal, ellentétben a pöstyéni jegyző­könyv 25. paragrafusával, 1947 nya­rán megkezdte a háborús bűnösök egyoldalú áttelepítését. 82 személyt adtak át a magyar belügyi szerveknek, akik közül azonban csak 52 személyt ítéltek el 1946. május 15-ig. Erélyes magyar tiltakozásra az ak­ciót hamar lefújták. A paritásos csere azonban folya­matos volt. Kisebb-nagyobb inciden­sek mellett, melyek főleg az áttelepü­lök által felvásárolt áruk átvitele körül zajlottak, 1947. december 20-ig tar­tott, amikor is a felek téli szünet tartá­sában megegyeztek. Egyben kijelölték azt az egy-egy tagból álló magyar -csehszlovák vegyesbizottságot, melynek az lett a feladata, hogy érté­kelje az 1947-es népcserét. Értékelje abból a szempontból, miként tartották be az egyezményt, a vegyesbizottsági véghatározatokat, a pöstyéni jegyző­könyv határozatait. Ami a népcsere személyi mérlegét illeti, az a következőképpen volt összeállítható: Áttelepített magyar szlovák 1946- ban - 8 630 1947- ben 31 184 29 066 Cserekvótába beszámítandó menekültek 25 925 -összesen 57 109 37 696 (A Népjóléti Minisztérium 38 458 me­nekültet tartott nyilván. Ezek közül csak azok voltak a cserekvótába be­számíthatók, akik az egyezmény meg­kötéséig, 1946. február 27-ig mene­kültek Magyarországra.) 1948 elején a magyar áttelepítési kormánybiztos közölte a külügymi­niszterrel, hogy a paritásos csere 1947. év végéig erősen aktív magyar mérleget mutat. Ennek ellenére a kül­ügyminiszter úgy döntött, hogy a la­kosságcserét folytatjuk. A telepítési szervek szokásos hadi tárgyalására így 1948. februárjában. Pozsonyban került sor, ahol többek között az 1947-ben lefolyt népcserét is értékelték. Az értékelő magyar -csehszlovák vegyesbizottság jelen­tése alapján megállapítást nyert, hogy a csehszlovák fél több, a pöstyéni jegyzőkönyvben rögzített megállapo­dást nem tartott be. Átlépte a vagyoni kvótát (2,47 kát. hold/fő), több volt a földműves család, és a 25 ezer, a kvótába beszámítandó menekültön túlmenően a paritást nem tartotta be. A tárgyalásokon a csehszlovák fél - a vagyoni kvóta csökkenése érdeké­ben - ígéretet tett, hogy ezentúl már csak szegényebb családokat fognak áttelepítésre notifikálni. Ami a diszpa­­ritást illeti, az még nem eldöntött tény, mondották. Az 1946-ban egyoldalúan áttelepített szlovákok száma adott Ezzel szemben a 25 ezer magyar menekült névjegyzékét még nem vizs­gálták felül. Nyitott kérdés még, hogy közülük mennyi felel meg az egyez­ményhez csatolt függelék erre vonat­kozó részének. Ilyen előzmények mellett 1948. március 1 -jén újra megkezdtük az át­telepítéseket úgy, hogy most már éber figyelemmel kísértük, vajon a cseh­szlovák fél betartja-e a februári tár­gyaláson tett ígéreteit. Sajnos, a va­gyoni kvóta csökkentésére tett ígére­tet nem tudta betartani, mert hisz gaz­dag portákra volt szükségük, hogy kielégíthessék a szlovák áttelepülök igényeit. De annál is nagyobb problé­ma lett a diszparitás. Magyarországon 1948 tavaszára annyira konszolidáló­dott a gazdasági helyzet, hogy az áttelepülésre jelentkezett szlovákok közül egyre többen vonták vissza átte­lepülési szándékukat, s így az ikresí­tett szlovák családok közül egyre ke­vesebben érkeztek meg. A magyar áttelepítési kormánybiz­tos - látva ezt -, hogy az amúgy is nagy diszparitás ne növekedjék, egy­más után tiltotta le a már felkészült magyar áttelepülő csoportok szerelvé­nyeinek indítását. De a folyamat nem állt meg, az összeírt és felkészült, de át nem telepitett magyar családok száma egyre növekedett, s az intéz­ményes népcsere kezdett már átte­kinthetetlenné válni. Ezért a magyar kormánybiztos 1948. április 12-ére rendkívüli tárgya­lásra hívta meg a Szlovák Telepítési Hivatal képviselőit. A tárgyaláson a diszparitás kiegyenlítésére a cseh­szlovák fél egyoldalú szerelvényeket ígért. Mi sem természetesebb, hogy ezt nem tudta betartani annak ellené­re, hogy ígéretét a májusi tárgyaláson a leghatározottabb formában megis­mételte. így a diszparitás egyre nőtt, a visszatartott magyar családok szá­ma ugyancsak, minek az lett a követ­kezménye, hogy a magyar áttelepítési kormánybiztos a külügyminiszterrel egyetértésben 1948. június 12-én a lakosságcsere további folytatását felfüggesztette. Ebben közölte, hogy a folytatás feltétele: a befejezésig ki­dolgozott végleges ikresítési terv ki­dolgozása és a paritásnak napi betar­tása. A tavaszi mérleg a sok visszatartás mellett is 7793 magyarral szemben csak 5482 szlovák áttelepülőt muta­t0tt (Holnapi számunkban folytatjuk) Gazdasági problémáink egy sikeres svájci vállalkozó szemével „A legnagyobb baj még mindig a rugalmatlanság“

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents