Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)
1991-06-29 / 111. szám
1991. június 29. f( ÚJSÁGAI C Kultúra 3 „A nyelv mindig embert jelentett számomra" Beszélgetés Deme László nyelvészprofesszorral • ön idén a ,,Szép magyar beszéd" országos versenyének zsúrielnöke volt nálunk, a Kazinczy Napokon, Kassán. Megkérem, hasonlítsa össze a magyarországi és a szlovákiai hasonló versenyek színvonalát.- Az itteni verseny azért is érdekes, mert a magyarországi két versenyformát egyesíti magában. Nálunk külön van a kiejtési (szövegolvasási) verseny, amelynek a győri döntő a csúcspontja, és külön van a nyelvhasználati, amelynek a sátoraljaújhelyi döntő a vége. Mindkettő ezreket, tízezreket mozgat meg, mert alulról fölfelé épül a különféle szintű selejtezőkön keresztül. Itt szerencsésen egyesül a két versenyforma: van egy szövegolvasó és egy háromperces szövegalkotó feladat, tehát egyszerre lehet mérni a produktív és a reproduktív beszédet is. Én már vagy 25 évvel ezelőtt is ott voltam az első galántai kiejtési versenyen, azóta is figyelemmel kísérem. Azt látom, hogy nem marad el lényegesen a két magyarországi verseny mögött. Az alapiskolásoknak a szövegalkotási készsége egy kicsit még a mesealkotási készséghez hasonlít, tehát spontánabb, természetesebb, a középiskolásoké már inkább a tanulmányszöveg felé halad, és mind a két szinten megvan az az üde hamvassága, amit azt hiszem kevésbé befolyá-1 sol a magyarországi bürokratikus-közéleti nyelvhasználat. Emberibbek, bensőségesebbek azok a beszédművek, amelyeket a gyerekek itt produkálnak. • Mi lehet az oka annak, hogy az alapiskolások spontánabbul tudnak megnyilatkozni, mint a középiskolások - azonkívül, hogy a kisebbek közelebb vannak ahhoz, amikor az ember még benne él a mesékben. Nem lehet, hogy az iskola neveli ki a gyerekből a spontán megnyilvánulási készséget?- Azt hiszem, ennek két oka is van. Középiskolás szinten a széttantárgyiasulás és a tantárgyak túlszakosodása az, ami a spontán beszédprodukció helyett egyfajta gondolati reprodukcióra szoktatja a gyereket. A közélet is befolyásolja a fejlődő gyerekeket, s nem a legjobb irányba és nem a legjobb eredménnyel. Tehát azt is mondhatnám; a kisebbek azért beszélnek spontánabbul és értelmesebben, mert még nem rontottuk el őket. • ön vendégtanárként oktatott a Komensky Egyetem magyar tanszéA Szépirodalmi Könyvkiadó Arcok és vallomások sorozatának ez a szinte rendhagyóan vaskos kötete méltó emléket állít a huszadik század egyik legnagyobb írójának és költőjének, Illyés Gyulának. Illyés meghatározó szerepet töltött be a modern magyar irodalomban, pályaíve a húszas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig ötven év távolságát fogja be. Ez idő alatt olyan művek kerültek ki keze alól, amelyek nemcsak saját művészi teljességét fémjelezték, de egyedülálló értékeivé lettek a modern magyar irodalomnak. Teljes fegyverzetben jelenik meg kén. Ez alatt az idő alatt volt alkalma megtapasztalni a kétnyelvű közeg okozta deformációkat is.- 1964 és 69 között öt évet töltöttem a Komensky Egyetemen. Az akkori beszédkultúrát összehasonlítva a mostanival: az átlagosban is javulást érezni. Sokkal intenzívebb most a kapcsolat a magyarországi nyelvi élettel, mint akkor volt. A szlovák nyelvi ráhatás is nagyobb volt akkor a mindennapi életre. • A magyar rádió és televízió által közvetített bürokratikus köznyelv nem rombolja-e túlságosan a még jobbára nyelvjárásban élő itteni kisebbség nyelvét?- Azt hiszem: is-is. Meg lehet tanulni belőle azt az élettől elidegenedett, gondolatok nélküli beszédmodort, ami a magyar rádióban nemritkán megnyilvánul, ugyanakkor ez a kapcsolat mégis csak segit abban, hogy a mindennapi élethez magyar nyelven és magyar gondolkodással is felcsatlakozzanak a nemzetiségi tömbök. • Meddig terjed a nyelvészek hatalma, ha ki akarják irtani a torz nyelvi jelenségeket a médiákból?- A nyelvészeknek hatalmuk van tépni a saját hajukat, amikor a torzszüleményeket hallják, sokkal többre nem. A közfelfogásnak, a közvéleménynek kellene valahogy úgy alakulnia, hogy a nyelvi igényesség sokkal magasabb szintre emelkedjék, mint amilyenen pillanatnyilag van. Ebben valóban, nagy a felelőssége a rádiónak és a televíziónak. Nem hiszem, hogy ezt a kérdést rendeletekkel vagy nyelvi rendőrökkel meg lehetne oldani. Az általános kulturálódással és igényesedéssel ebben is tovább tudunk jutni. • Azért önök mégis csak nyelvőrködnek legalább a rádió nyelve fölött. Milyen formában történik ez?- A Magyar Rádiónak van egy nyelvi bizottsága. Ez az egyes müsorfajtáknak a nyelvhasználati állapotát vizsgálja, de egészen a kommunikációs modorig - tehát nemcsak a kifejezési formát, hanem a hatékonyságot is nézi, azt, hogy az egyes műsorok valóban úgy hatnak-e a hallgatóra, ahogy hatniuk kellene. Ezzel a nyelvi bizottsággal együttműködésben van egy másik, amely úgy mondhatnám, hogy pallosjogú, tehát a megszólalási engedélyeket adja vagy nem adja. A megszólalási engedélyeknek az egyik fajtája az, amikor valaki korlátlanul és végleg megkapja az engedélyt. Ez a ritkább eset. Vannak ideiglenes a magyar irodalom porondján, legelső versére is felfigyelnek az irodalom berkeiben és megjegyzik a nevét. Pedig nem formaújítással kezdi, nem a Párizsban eltanult avantgarde polgárpukkasztó mozdulatával, hanem a magyar paraszt, a magyar béres portréjával, s ez a kép mindennél megrázóbb. Illyés, mint annyi magyar költő, Párizson át érkezik haza, hogy betöltse sorsát. Félszáz éves írósága alatt tengernyi verset írt, fordított, s olyan jelentős prózai műveket jelentetett meg, mint a Magyarok, a Puszták népe, a Hunok Párizsban, az Ebéd engedélyek, amelyek önképzési kötelezettséggel járnak. Ezt az önképzést segítik a Magya Rádió beszédtanárai, amivel hangképzőstül a szövegfúzéssen keresztül sok mindenben segíteni tudják a rádiós beszélőket, illetőleg a beszélésre kijelölteket. Hogy ennek mekkora eredménye látszik, azt nem tudom -, lehet, hogy nem túl nagy. De hogy enélkül mi volna, azt el tudom képzelni. így is eléggé beszűrődött már az utcaiság a rádióban. Ha nem volna ez a védőfal, azt hiszem, ott tartanánk, ahol az utca. • Mikor, hogyan indult és hogyan szerveződött országos mozgalommá a ,, Beszél ni nehéz" sorozat?- A „Beszélni nehéz“ éppen idén márciusban töltötte be 15. évét. A dolog úgy kezdődött, hogy Péchy Blanka alapítványt tett a Kazinczy-díjra, amely a példamutatóan beszélő színészek, rádiósok számára készült eredetileg. Azután rájött arra, hogy nem a felnőtteket kell díjazni csupán, hanem nevelni az ifjúságot,-hogy minél több díjazható felnőtt legyen. így indultak meg az országos Kazinczyversenyek, most már a huszonhatodiknál tartunk. A Kazinczy versenymozgalommal járt együtt az a többezres megmozdulás, ami a győri döntőig vezetett. Akkor Péchy Blanka úgy gondolta, hogy valami népszerűbb segédletet kellene ehhez készíteni, mint amik a szakíróktól rendelkezésünkre álltak. Egyszer bejelentette nekem, hogy könyvet ír a beszédről. Beszélni nehéz cimmel. Megszületett a könyv, s abban volt egy ilyen mondat, hogy jó volna, ha a rádiónak olyan műsora lenne, amelyikben hallani lehet a beszédről, mert írni róla nagyon nehéz és olvasni róla nem elég hatékony. Ezt Kiss Kálmán, a rádió akkori elnökhelyettese elolvasta, és Illyés Gyulával konzultálva Péchy Blankának felajánlotta azt a lehetőséget, hogy műsort indítson. Hát Így kerültünk mi össze: ő volt a kezdeményező és a mozgalom éltetője, én kerültem oda szakemberként, és elkezdődött a műsor. Először nyolc-tíz felnőtt kezdett leveleket írogatni, azután a győri Kazinczy Gimnázium gyerekei kitalálták, hogy Beszélni Nehéz Kört alapítanak. 15-20- an jöttek össze szakkörszerüen, és felhívták az ország iskoláit, hogy kövessék a példát. Jelenleg 120-150 között van azoknak a köröknek a száma, amelyek adásról adásra mindig beküldik a feladatmegoldást. Azt hiszem, már tízezerben is lehet számolni azokat a gyerekeket, akik kéthetena kastélyban, a Kháron ladikján, emlékezetes színművei az Ozorai példa, a Fáklyaláng, a Dózsa György, a két paraszt-komédia: a Bolhabál és a Túvé-tevók. Eszszéit, útirajzait, a vele készített interjúkat a Hajszálgyökerek című kötetben jelentette meg. Tüskés Tibor irodalomtörténésznek és kritikusnak nem volt könnyű dolga, amikor évekkel ezelőtt nekivágott annak a hatalmas rengetegnek, amely Illyés Gyula életét és pályáját jelenti, annál is inkább, mivel Illyés mindig berzenkedett a magamutogatástól, a közszereplés rivaldafényeitől. „Pályájának krónikása zavarban van - írja a bevezetőben Tüskés - Illyés ma sem szereti az „életrajzot“, a kitárulkozást, az önmutogatást, idegenkedik a közszerepléstől, nem szívesen ad interjút, nem kedveli a színpadra lépést, viszolyog attól, ha fényképezik. Nem a szerénység gátolja, inkább az igékért törik a fejüket azon, hogy nem jó és hogyan jó egy-egy rádióban elhangzott és onnan kiemelt mondatnak a hangsúlyozása, hanglejtése. És ezzel még a kívülállók figyelmét is sikerült felhívni arra, hogy a szöveg nemcsak Írott lehet, hanem beszélt is, és hogy a beszélt szövegnek a hangzása a szöveg hírértékét segít kiemelni, tolmácsolni, és ebben a mozgalomban tanárok és diákok egyforma lelkesedéssel vesznek részt. Persze ne legyünk igazságtalanok: a gyerekek négyévenként cserélődnek. A folyamatosságot a tanárok jelzik, akik 15 év óta nemzedékekben keltik fel, tartják fenn és elégítik ki az érdeklődést az anyanyelv iránt. • Vannak-e szlovákiai levelezőik is?- Olykor-olykor vannak. Az a baj, hogy az ó megfejtésük postai okokból nem éri el a következő adás idejét, tehát az értékelésben csak nagy késéssel tudjuk őket figyelembe venni. Ezért aztán elbátortalanodnak. Jó volna, ha lehetne valami hazai formát találni, amelyik meg tudná mozgatni az itteni magyar tanulóifjúságot. • ön tudatosan készült a nyelvművelői pályára, vagy véletlenül lett nyelvész?- Hogy tudatosan készültem volna, azt nem mondhatnám, de az események errefelé tereltek. Szülőfalum, Pécel többek között azért érdekes a számomra, mert úgy látom, hogy a Kazinczy-féle irodalmi nyelv beszélt nyelvvé való befogadásának volt az a Budapest környéki nyelvjárás a bázisa. Ami nyelvhasználatban, magatartásban a kommunikáció igényességét illeti, azt a családból hoztam magammal és vittem Sárospatakra, amelyik a magyar kultúrának, és éppen ennek a zemplén-abaúji, keleti nyelvhasználatnak is az egyik bölcsője és őrzője volt. így kerültem azután Pestre az Eötvös Kollégiumba, ahol a véletlenek fölkeltették az érdeklődésemet először a nyelv hangzó oldala, a fonetika iránt, azután a nyelvjárásgyújtésen keresztül a társadalomnak a nyelvisége iránt is. Nagyon tanulságos volt számomra az, hogy a Magyar Nyelvjárások atlaszának gyűjtésével egész Magyarországot kétszer körül kellett járnom. Körülbelül 300 községben fordultam meg, szép földrajzi szórásban, ahol a legkülönfélébb nyelvjárásokkal találkoztam, és természetesen azokkal az emberekkel, akik ezeket beszélték. Azután 1963-ban a dél-szlovákiai magyar részt az osztrák határtól nyesség: fontosabb az alkotás, mint az alkotó személye, fontosabb a termés, mint a gyökér.“ Tüskés munkája jóval Illyés halála előtt kezdődött. Akiről e gondos és igényes portré készült, már nem vehette kezébe a megjelent a szovjet határig 26 elszórt magyar községben vizsgáltam végig, és akár innen nézem, akár az irodalmon keresztül, a NYELV mindig EMBERT jelentett számomra. Helyesírás, nyelvművelés is legalább annyira a helyesíróknak és a nyelvhasználóknak a művelését is jelenti és igényli. • A Kazinczy Napok vitájában ön a paritás elvének tarthatatlanságáról szólt. Ebből úgy látom: aki hivatásának érzi a nyelvművelést, az óhatatlanul is politizál.- Nem tudom, hogy ez politika vagy nem politika, de a nyelvhasználat mindenki számára az önkifejezéséhez szükséges eszköz és közeg. A paritás elvét divatos emlegetni. Én viszont csak tagadólag tudom említeni, mert a számarányok nem egyszerűen számokat jeleznek, hanem nagyságrendet a nemzetiségi csoportok létében. Ahol tömbszerúen egész nemzetiségi falucsoportok élnek együtt, azok nyilvánvalóan másképp bírálódnak el, mint azok az egyes falvak vagy félfalvak, ahol akár tiszta, akár vegyes nemzetiségiek szórványszerúen élnek. Magyarországon nincsenek nemzetiségi területek, csak nemzetiségi szórványok vannak, viszont a Magyarországgal szomszédos államokban nemzetiségi tömbök élnek, amelyek mennyiségi nagyságrendjükben is egész más elbírálást kívánnak. Az odakerülésüknek is egész más az eredete, hiszen ezek a magyar tömbök akár Szlovákiában, akár a Kárpátalján, Romániában, Jugoszláviában földrajzilag szervesen azon a területen éltek - nem ók lépték át a határt, a határ lépte át őket. Ugyanakkor a magyarországi nemzetiségek túlnyomó részben települések vagy telepítések, és nem lehet pl. magyarországi szlovák vidékről beszélni, különösen nem magyarországi román vidékekről. Egyben lehet paritást érvényesíteni: minden országnak jogos és, reális igényeik szerint kell a nemzeti-1 ségeket kielégíteni és kezelni. Ha így nézzük, azt hiszem, hogy a magyarországi nemzetiségi politika jó irányba fejlődik, és az ún. pozitív diszkrimináció elve egyre jobban érvényesül. Ezt a szomszéd államokban nem látni egészen így. Jugoszláviában volt egy időszak, amikor a Vajdaságban ez a pozitív diszkrimináció érezhető volt - sajnos ennek az ideje is úgy látszik, hogy elmúlt, vagy most legalábbis más szelek fújdogálnak, és Románia nem mutat különösebb jeleket, de talán Kárpátalján érezni azt, hogy ott jelentős fejlődés van. Azt hiszem, elöbb-utóbb minden állam, amelyik be akar kerülni Európába, vagy vissza akar kerülni Európába - mert hiszen a Csehszlovák Köztársaság mégiscsak európai ország volt -, az állampolgárainak az egyéni szabadsága mellett az állampolgári kisebb csoportoknak a szabadságát is biztosítani fogja. HARASZTI MÁRIA 5 művet. A könyv azonban önmagáért is beszél, elmondja mindazt Illyésről, amit illik és szükséges tudnunk már az életében klasszikussá lett nagy magyar íróról.-dénes-Tüskés Tibor: Illyés Gyula
