Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)

1991-06-28 / 110. szám

1991. június 28. ÍT ÚJSÁG ) I Riport két részben A tésztakészítő üzem és a pékműhely A Lukanényei Mezőgazdasági Szövetkezet öt esz­tendővel ezelőtt - elsősorban saját terményei helybéli hasznosítása céljából - tésztakészítő üzemet alapított. Pár hete pedig a termelőcsarnok hátsó traktusában pékműhely nyílt. Mindkét részleg kiváló termékeket készít, mégsem kelendők egyformán a „két szomszéd­vár“ portékái. A sütöde készítményei iránt óriási a keres­let, a tésztagyár viszont raktárra termel, már csupán félgőzzel működik. Vajon mi lehet az oka? 1. Tésztagyári kesergő Vaskor Katalin:, ,A hat gép közül csak kettő üzemel.' Vágtornócon is csökkenőben az optimizmus Tisztességes játékszabályok kellenek A tyúk és a tojás A tyúkokkal sok a baj, nehéz nekik parancsolni. Nem hajlan­dók parancsra tojást tojni, nem lehet őket sem szép szóval, sem pedig nádpálca suhogtatásával eltántorítani tojásrakási szándé­kuktól sem. De hát, a tyúknak az a dolga, hogy tojjon! A lukanyényei szövetkezet fél évtizede tojásértékesítési gon­dokkal küzdött. A sérült tojások­kal pedig - jobb híján - a serté­sek napi takarmányát javították. A gazdaság vezetői elhatároz­ták, hogy - mivel némi pénzmag is csurrant-csöppent a gyümöl­csözőnek ígérkező vállalkozás­hoz - tésztakészítö üzemet léte­sítenek. Ohajda Valéria: ..Minden doboz tartal­mát külön lemérjük." Nos, az elhatározást hamaro­san tett követte. A közös a tésztakészítéshez legalkalmasabb kemény búza termesztésébe fogott. Rövid időn belül a csarnok is elkészült, s jöhettek a nyugati gyártóauto­maták. Apropó, gépek, automaták! A jugoszláv meg az olaszor­szági masinák „szülőhazájuk­ban“ már megvételük idején is kivénhedt gépaggastyánoknak számítottak. Hogy finoman fo­galmazzak, súgta meg valaki beszélgetőpartnereim közül, nem képviseltek csúcstechnoló­giát.- Az illetékes minisztérium­ban valaki kijelölte, hogy melyik gépből hol s mennyit kell vásá­rolni. Valaki valahol valakitől egész biztosan kapott a döntés­­hozatalért valamit. Ugyanannyi­ért ugyanis sokkal jobb minősé­gű szerkezeteket is beszerez­hettünk volna... Hét tésztaké­szítő gépet vett a szövetkezet, egyet azonban üzembe sem he­lyeztek, hanem azonnal szét­szedtek, s alkatrészpótlásra használták... Persze, tudom, mindezt ne­héz bizonyítani! A TINI megszületett... A termelést ötvenöt ember kezdte. Csak a nagyobb fizikai megterhelést igénylő munkákat végezték férfiak, a gépeket le­százalékolt nők vagy kisgyer­mekes anyák kezelték. Hamaro­san remekül beletanultak a munkába. A kiváló minőségű termékek­re - így vagy úgy, de - mindig talált piacot a közös vezetősége. Mára viszont teljesen megválto­zott a helyzet.- Égbekiáltó értékesítési gondokkal küzdünk - tudtam meg Jana Fabiánovától, a tésztagyár és a sütöde vezető­jétől -, s jószerével azt sem tudjuk, mi lesz a részleggel... Jelenleg is két műszakban dol­goznak a lányok, asszonyok, ugyanúgy mint régebben, most azonban csak félgőzzel üzeme­lünk. A részleg levestésztát, koc­katésztát és széles tésztát gyár­tott. A TINI fantázianevű termé­kek készítéséhez mindössze (félgrízes vagy kemény búzából őrölt) liszt és friss tojás szüksé­ges. Egy kiló liszthez 10 tpjást adnak a dolgozók. Jó, mégsem kell! A termékek harminc dekás és fél kilós csomagolásban kerül­nek a vásárlókhoz. Az önköltsé­gi ár 9 korona. A mai szűkös anyagi körülmények között vi­szont kevesen adnak ennyit a tésztaféleségekért. Takarékra kapcsolt mindenki, az emberek ott spórolnak, ahol tudnak, a há­ziasszonyok legtöbbje odahaza, maga készít levestésztát vagy metélteket.- Nyényei és apátújfalusi mintaboltunkban - jegyezte meg egyebek mellett a fiatal üzemve­zetőnő -, a tésztákon kívül még pékárut és saját palackozott bo­rokat is kínálunk, amelyeket mi­nimális nyereséggel árusítunk. A múlt hónapban 9 korona 50 fillérért is csupán 70 kilogramm tésztára akadt vevő. „Házalok“ a termékekkel, járom a városo­kat, és kofaként kínálgatom a boltvezetőknek az árut. Érde­kes módon a maszek árus leg­többször csak egyetlen koronát tesz rá az alapárunkra, a Jedno­­ta viszont nem átall 14 koronát (A szerző felvételei) elkérni érte... S ez már szerin­tem hitelrontással is felér! A vá­sárlók ugyanis bennünket sza­­pulnak a magas árakért, holott mi nem is tudunk róla. A mono­polhelyzetben lévő viszontela­dókkal azonban nem érdemes újjat húznunk, mert esetleg hop-^ pon maradunk. Fél pénzért, félgőzzel Híves István művezetőnek (és raktárosnak) sem éppen ró­zsás a kedve mostanság.- Mintegy 50 tonna súlyú rak­tárkészlettel rendelkezünk - pa­naszolta -, megrendelés nem igen érkezik, a készítmények szavatossági ideje viszont fél év után lejár. Magam alatt vágom a fát, ha kimondom: talán egy­szerűbb lenne a termeléssel egy bizonyos időre leállni. Eddig 15 nő dolgozott egy műszakban, most mindössze négyen serénykednek a tiszta, világos csarnokban. Egy hét múlva a kolléganőik állnak majd a helyükre, ők pedig - míg újra rájuk nem kerül a sor - más beosztást kapnak, répát, kukori­cát kapálnak meg szőlőt ápol­nak, egyszóval gyalogmunkára irányítják valamennyiüket. A dolgozók között Slúiik Mária alapító tag.- Mindannyian a szövetkezet alkalmazottai vagyunk - magya­rázta -, nem tudom, meddig kel­lünk egyáltalán. Borzasztó érzés kilátástalanságban élni.- Aránylag jól kerestünk- vette át a szót Vaskor Katalin, aki 3 éve a tésztagyár dolgozója- havonta kétezer kétszáz koro­nát megkerestem. Jól jött a pénz, szükség volt rá nagyon.- Amíg másutt dolgoztam- toldotta meg a szavait Ohajda Valéria - rendszeresen TINI tésztát használtam a levesbe. A férjem valósággal imádta. Nem fői szét, a kockatésztát meg a széles makarónitésztát dióval, mákkal vagy túróval és káposztával szórva is szerette. Most már lemondtunk róla.- Minden egyes csomagot mérlegen pontosan lemérünk- mondta Juhász Zsófia s minden nap más és más mun­kafolyamatot végzünk. A hat gépből csak kettő üzemel... Az asszonyok szomorúak. El­keseredésük érthető. Jó hír vi­szont, hogy Jana Fabiánová újabb - külföldi - piacok felkuta­tásán fáradozik, s olcsóbb, ke­vesebb tojást tartalmazó termé­kek előállítását fontolgatja. Igyekezetét, reméljük, hama­rosan siker koronázza majd! ZOLCZER LÁSZLÓ A Vágtornóci Állami Gazda­ság néhány évvel ezelőtt a Ga­­lántai Járás legelmaradottabb mezőgazdasági üzemei közé tar­tozott: az egyedüli volt ebben a já­rásban, amely ún. konszolidációs terv alapján gazdálkodott. Ezerki­­lencszáznyolcvannyolc októberé­ben - titkos szavazás útján - Mé­száros Győző mérnök személyé­ben agilis igazgató került a gazda­ság élére, aki fiatal vezetögárdát gyűjtött maga köré - átlagos élet­koruk 43—44 év -, és közösen megpróbáltak kijutni a pangásból. Céljuk akkor az volt, hogy 3-4 éven belül a gazdasági /mutatók­ban elérjék a járási átlagot. Munkájuk eredménye már egy év múlva megmutatkozott: 89-ben járási mértékben átlagos gazda­ságnak mondhatták magukat. A tenniakarás tehát már megvolt, és természetesen a változásokat is örömmel fogadták: joggal vár­tak tőlük még nagyobb munka­kedvet. A 91 -es évre szóló terve­ket is bizakodva készítették. Szá­moltak az anyagi költségek 30-50 százalékos növekedésével (ekkor ugyanis még ennyiről volt szó), de természetesen a felvásárlási árak emelkedésével is. A terv szerint- a meglévő „játékszabályok“ mellett - kb. egy-másfél millió ko­rona nyereségre számíthattak. Ez a pénz szolgált volna a béralap, valamint a kulturális és tartalék­­alap minimális feltöltésére. Az év eleje óta azonban sok előre nem látható körülmény jött közbe. Teljes mértékben szétnyílt az agrárolló, a költségek 60 szá­zalékkal emelkedtek, az értékesí­téssel viszont óriási gondok van­nak. A garantált árak csak bizo­nyos áruféleségekre vonatkoz­nak, legtöbb terméküket csak jó­val valódi értékük alatt tudták eladni. Ez sajnos, nemcsak a vág­­tornóciak problémája, hasonló gondokkal küzd mezőgazdasági üzemeink többsége (vagy talán már mindegyik). S ami még sú­lyosbítja a helyzetet: a felvásárló­üzemek fizetésképtelensége. A Vágtornóci ÁG-nak például 8 millió koronával tartoznak a hús-, felvásárló- és tejfeldolgozó üzemek. Eredetileg úgy tervezték, hogy kölcsön nélkül kihúzzák ara­tásig, de mivel képtelenek behaj­tani adósságaikat - megszűnt ugyanis az a rendszabály, misze­rint a felvásárlók 14 napon belül fizetni kötelesek -, jelenleg 2 mil­lió korona kölcsönök van. Már ott tartanak, hogy nem is kérdezik a felvásárlótól, mikor fizet, csak elvigye az állatokat, hiszen továb­bi etetésük többletköltséget jelent a gazdaság számára. Az idén nagyon szép termés ígérkezik gabonából, mégsem tudnak neki igazán örülni. Egyál­talán nem biztosak ugyanis ab­ban, hogy el is tudják adni, s ha igen, mennyiért. Mint ismeretes, a kenyérgabona garantált tonnán­kénti felvásárlási ára 3400 koro­na. Az igazgató azonban - nem hivatalos forrásokra hivatkozva- elmondta, hogy júliusban és szeptemberben 2700, októberben 2750, novemberben 2800, de­cemberben 2900, januárban 2950, februárban 3000, március­ban 3100, áprilisban 3200 koro­náért veszik majd át a kenyérga­bonát, és azt a bizonyos garantált 3400 koronás árat valamikor jövő májusban-júniusban érik el. A ta­karmánygabonáért pedig 1750- 1800 koronát adnak a felvásárlóü­zemek. Ez azonban nem olyan nagy baj, mert a takarmánykeve­rékek árába is ezt a vételárat kalkulálják be. Ilyen kilátásokkal az ÁG tehát nemigen számíthat nyereségre. Ami tőlük tellett, megtették. A ter­melés ésszerűsítése érdekében csökkentették a létszámot: 1988- ban még 600 dolgozójuk volt, ma 370, nem alkalmaznak nyugdíja­sokat, kevesebb a hozzájárulás a dolgozók étkeztetéséhez stb. Ezek igen népszerűtlen intézke­dések, de azt szerették volna elérni, hogy a gazdaság életképes maradjon. Az objektív tényezők­kel szemben azonban tehetetle­nek. A továbbiakban elsősorban nem rajtuk múlik, megállnak-e sa­ját lábukon. Mindezen gazdasági nehézsé­geket fokozzák az állami gazda­ság átalakításával, privatizációjá­val kapcsolatos gondok. Felmér­ték, kiknek a földjét művelték ez ideig és mire számíthatnak a jövő­ben. A 4038 hektár szántóterület­ből 1020 hektár a község tulajdo­na (ebből 1200 ha bárói birtok volt), 1597 hektár magántulajdon és 501 hektár egyházi birtok. Ed­dig 10 hektárt mértek ki az igény­lőknek és 55 hektárért fizetnek haszonbért. Az alapeszközök és a készletek értéke mintegy 340 millió korona, a földek összértéke pedig több mint 421 millió. Ebből látható, hogy jó földeken gazdál­kodnak. A gazdaság vezetői tisz­tában vannak azzal, hogy hama­rosan őket is eléri a privatizáció, ha nem is az első fázisban, tehát idén novemberig, a másodikban biztosan. Minden valószínűség szerint részvénytársasággá ala­kulnak, és az sem kizárt, hogy az állam is részvényes lesz. Azt sze­retnék, ha a részvényesek több­sége dolgozóik köréből kerülne ki. Csehországban már elkészült egy privatizációs tervezet, amely alaD- ján a helyi viszonyoknak megfele­lően - minden gazdaság kidol­gozhatja a számára legmegfele­lőbb változatot. Folyik tehát a termelés, és fo­kozatosan előkészítik az átalakí­tást is. Az igazgató optimizmusa azonban egyre alábbhagy. Várja - és vele együtt mindenki, akinek bármilyen köze van a mezőgaz­dasághoz - a mezőgazdaságot támogató, vagy legalábbis nem sújtó rendelkezéseket és vámsza­bályozásokat, valamint azt, hogy a kormányban is tudatosítják ezen ágazat fontosságát, és dolgozza­nak ki végre agrárprogramot. Hi­szen termelni is csak úgy lehet, ha mindegyik fél ismeri a játékszabá­lyokat, tudja magát mihez tartani. Gondolom, nemcsak Vágtornó­con tartják ezt így becsületesnek és korrektnek. V. KRASZNICA MELITTA

Next

/
Thumbnails
Contents