Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)

1991-06-04 / 89. szám

1991. június 4.

I í ÚJSÁG ) I

Németh László mérnök, a Kertészeti Szolgáltatások ógyallai részlege igazgatójának neve nem először szerepel lapunk hasábjain. Március 15-én közölt Termelők, felvásárlók, érdekek... című írásunkban még csak utalás történt személyére és az általa végrehajtott üzletelésekre, a Tiszta ügy? (című írásunkban azonban (április 12-én jelent meg) már konkíét tényekkel szolgáltunk. (Emlékeztetőül: a Kertészeti Szolgáltatások tulajdonában lévő épület eladásáról volt szó.) Akkor nem gondoltuk, hogy hamarosan ismét felmerül a neve, ám ezúttal még súlyosabb dolog kapcsán.

Meddig marad az ógyallai „kiskirály“?

Gyilkossággal (is) fenyegetőzik

A kitelepítés hiteles története

Nem** és erntetet

A magyar-csehszlovák lakosságcsere - dióhéjban

írta: dr. Szabó Károly

ii.

(Folytatás tegnapi számunkból)

Miről is van szó tulajdonképpen? A minap kétségbeesett telefonhívást kaptunk szerkesztőségünkbe, az ógyallai Kertészeti Szolgáltatások egyik dolgozójától, aki arra kért bennünket, feltétlenül hozzuk nyilvánosságra, ami náluk az utóbbi napokban történt. Arra a huzavonára gondolt, amely igazgatójuk, Németh László visszahívása körül zajlik. Kérésének eleget téve utaztunk Ógyallára, ahol a következőket tudtuk meg: a dolgozók közössége petíciót intézett a Szlovákiai Kertészeti Szövetség Központi Bizottságához, amelyben kérték Németh László azonnali felmentését az igazgatói tisztségből. Lépésüket természetesen meg is indokolták, pontról pontra feltüntették igazgatójuk elleni kifogásaikat és annak eddigi tetteit. Tájékoztatásként álljon itt néhány az érvek közül:- Németh László a Kertészeti Szolgáltatásokat saját családi vállalatának tekintette, és e szerint bánt vele. Unokaöccsével, Németh Ottó mérnökkel együtt minden eszközt kihasznált saját meggazdagodása érdekében.- Figyelmen kívül hagyta a vállalat vezetőségét és önhatalmúan döntött mindenről.- Értéküknél jóval olcsóbban adta el a KSZ alapeszközeit, konkrétan például az ógyallai boltot és az 1. számú felvásárlótelepet. Alapos gyanú merült fel, hogy lehetetlenné akarja tenni a KSZ további működését, hogy az tönkremenjen, és a privatizáció során majd olcsóbban megvásárolhassa.- Unokaöccsével együtt magáncélokra használták a vállalat személygépkocsijait és, az előírások ellenére, rendszeresen otthon parkoltak velük.- Kényszerítette dolgozóit, hogy a felvásárlásból befolyt összeg egy részét adják neki.- Kézzel fogható bizonyítékaik vannak, hogy a fizetési listákon fiktiv személyek szerepelnek. Zahorecová Marta, aki szintén az igazgató szekértolója. a fizetési listákat még a szervezet közgazdásza előtt is titokban tartotta.

A petíciót a KSZ 21 dolgozója közül 17-ten írták alá. Név szerint: Gerendásová Marta, Macanská Katarina, Bognerová Alzbeta, Bachorecová Alena. Rekosová Éva, Jániová Agáta, Kupková Edita. Sika Milan, Horváth Ján, Vrábel Stanislav, Hanko Pavel, Dávid Ondrej, Zahorec Robert, Kovaciő Gabriel, Redecká Sára, Vráblová Ildikó, Psotová Alzbeta. Ugyanakkor kérték a KB-t, ellenőrizze állításaik megalapozottságát, és annak alapján hívja vissza az igazgatót. A revízió meg is történt, aminek az lett az elsődleges következménye, hogy dr. Juraj Korőek, a KB titkára szabadságra küldte Németh urat. Pedig előzőleg ígéretet tett a kollektívának: ha csak egy pontban is bűnösnek találják az igazgatót, azonnal leváltják.

Eltelt egy hét a kényszerszabadságból, ám a következő hét hétfőjén, mintha mi sem történt volna, Németh László megjelent hivatalában, és megtorló intézkedéseket kezdett foganatosítani. Mindenekelőtt leváltott három vezetőségi tagot, a közgazdászt, a műszaki igazgatóhelyettest és a vállalat jogi képviselőjét, akit aztán beosztásából is visszahívott. így azóta csupán ö, unokaöccse, és Zahorecová Marta alkotják a vezetőséget. Szervezési okokra hivatkozva áthelyezte a kereskedelmi részleg két dolgozóját, bár semmilyen szervezési változások nem történtek a vállalatnál. Kikapcsoltatta a Pelargonia szálloda építésével és ügyvitelével megbízott csoport egyetlen telefonját, lehetetlenné téve

így munkájukat; maga vette fel a postát, és nem bocsátotta munkatársai rendelkezésére a mindennapi munkájukhoz szükséges iratokat; megvonta helyetteseitől aláírási jogukat stb. Ám ez mind nem elég, gyilkossággal fenyegette beosztottjait és családtagjaikat, esténként otthonukban zaklatta őket. Ehhez azt hiszem felesleges bármilyen kommentárt fűzni.

De miért lett ismét ilyen magabiztos? Mint kiderült, hétvégén személyesen felkereste Korcek urat, aki, a törvény értelmében, lehetőséget adott neki, hogy 15 napon belül adjon magyarázatot az ellene felhozott vádakra és , .csináljon rendet''. Hát, ö valahogy így képzeli a rendcsinálást. Mindemellett meg akarta szerezni a könyveléseket, minden valószínűség szerint azzal a céllal, hogy likvidálja azokat és egyben az ellene szóló bizonyítékokat. Am ez nem sikerült, mivel munkatársai jól tudják, ha bíróságra kerül az ügy, csupán az eredeti iratok szolgálhatnak bizonyítékul.

A KB, pontosabban Korcek úr a vizsgálat eredményét egyenesen az igazgatónak küldte, aki nem hajlandó azt megmutatni a többieknek. Állítása szerint számára a vizsgálat pozitívan zárult. Korcek úr eljárása igen vitatható, hiszen a petíciót a munkaközösség írta, ők kérték az ellenőrzést, mégsem tájékoztatják őket annak eredményéről.

Válaszként* Németh László magatartására KSZ dolgozói május 30-án sztrájkkészültséget hirdettek, de ha valóban sztrájkra kerülne sor, annak olyan formáját választanák, hogy a szervezet működését ne hátráltassák. Ugyanakkor segítséget kértek a Szlovákiai Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezeti Szövetségétől, amelynek elnöke Kucera Emil megígérte, utánajár az ügynek. Mindenekelőtt felkeresi Korcek urat, felvázolja neki az ógyallai állapotokat, amelyek odáig fajultak, hogy szinte lehetetlenné vált a normális munka és kéri az igazgató azonnali hatállyal történő visszahívását.

Az egész ügy jobb megértéséhez tudni kell azt is, hogy az előző írásokban említett eladásra került épületet Németh László vásárolta meg, és ott kertészeti szakboltot nyitott. (Előzőleg az épület ugyanezt a célt szolgálta, azzal a különbséggel, hogy a KSZ tulajdonában volt.) Tehát egyrészt a KSZ igazgatója, másrészt ugyanezzel foglalkozik magánvállalkozóként is, és a jobb üzleteket természetesen a maga hasznára fordítja. Október óta szinte csak saját ügyeit intézte a munkahelyén, és nem törődött a KSZ jövőjével. Mint az a petícióból is kiderül, azt akarta ezzel elérni, hogy veszteségesnek nyilvánítsák a vállalatot, és így minél olcsóbban megvásárolhassa az épületeket és alapeszközöket.

Egy további dolog, ami igen nyugtalanítja a kollektívát, a Pelargonia nevű szálloda építése. A szállodát a KSZ egyik épületéből alakítják át, és a költségek nagy részét a KSZ alapeszközeinek eladásával fedezik. így a KSZ anyagi bázisa fokozatosan csökken, a pénzt felemészti a szálloda, ami igen bizonytalan beruházás. A Pelargonia átadását júliusra tervezik. Ha pedig nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket, egyszerűen eladnák, de az a pénz a KB, nem pedig az ógyallai KSZ vagyonát gyarapítaná.

Nagyjából itt tart jelenleg az egész ügy, amelyet természetesen figyelemmel kísérünk. Megszólaltatjuk az érintettet, Németh Lászlót is, és a további fejleményekről beszámolunk olvasóinknak V. KRASZNICA MELITTA

Hogy á Ligetfalura kényszerkitelepített magyarok milyen helyzetbe kerültek, arról dr. Niepel Gustáv szlovák orvos a „Jelentés a Ligetfalusi Vöröskereszt működéséről“ című bizalmas jelentésében - többek között - a következőképpen számolt be:

„Működésünk nem talált megértésre a nemzetbiztonsági szolgálat illetékes döntő tényezőinél, holott az ő mulasztásaikat foltoztuk, mivel az ő hibájuk volt, hogy Ligetfalun a deportáltak (dr. Niepel szóhasználata - Sz. K.) a legszükségesebbekkel sem voltak ellátva, öltözékük hiányos, élelmezésük gyenge, ami főleg a kisgyermekeknél mutatkozott meg, akikből sokan éhhalálra voltak ítélve...

Működésem befejeztével kívánom, hogy a Vöröskereszt gondolata mielőbb érvényesüljön és győzedelmeskedjen az emberi gonoszság felett, mely mint a fasizmus és a háború szörnyű öröksége ránk maradt."

Hogy mennyi embert deportáltak Ligetfalura, Dr. Wágner Ferenc magyar meghatalmazott 1947. januárjában 27 000-ről tett jelentést a magyar külügyminiszternek. Nézetem szerint ez túlzott. 1946 nyarán, amikor a tábort feloszlatták, márcsak kb. 2000-en voltak. Közben ugyanis sokan átmenekültek Magyarországra, de voltak olyan kisiparosok is, akiket az orosz katonák visszavittek.

A magyarok üldözésére adott tápot az 1945. május 19-én Benes elnök által kiadott 5/1945 számú elnöki rendelet is, mely elrendelte, hogy a magyar nemzetiségűek vagyonára nemzeti gondnokot kell kijelölni. Ezt kiegészítette a Szlovák Nemzeti Tanácsnak 1945. június 5-én kiadott 50. számú rendelete. Észak-Szlovákiából meg is indult a nemzeti gondnokjelöltek áradata. Miután végzéseiket megkapták a helyi tanácsoktól, beültek a magyarok kereskedéseibe, műhelyeibe, üzemeibe. Legtöbb esetben a volt tulajdonost még lakásából is kiűzték. Azok jártak jobban, akiknél a nemzeti gondnok aktív szlovák tisztviselő volt, aki megelégedett azzal, hogy kikötött havi járandóságát kellő időben megkapta.

Még súlyosabbá vált a helyzet a potsdami konferencia után. Mint ismeretes, a csehszlovák kormány ezen a háromhatalmi konferencián csak a németek kitelepítésére kapott felhatalmazást, a magyarokéra nem.

Alig száradtak meg a konferencia közleménye alatt az aláírások, Benes elnök máris kiadta a 33/1945. számú elnöki rendeletét, mellyel most már ténylegesen is törvényesítette a magyaroknak állampolgári jogaitól való - a kassai kormányprogramban tervbe vett - megfosztását. Ezután már nem volt akadálya annak, hogy egymás után megjelenjenek a további jogfosztó rendeletek.

Az 1945. augusztus 23-án kiadott 99. számú Szlovák Nemzeti Tanács rendelet utasítást adott arra, hogy minden magyar nemzetiségű közalkalmazottat el kell bocsátani, mégpedig minden igény kielégítése nélkül. A 104. SZNT rendelet elkobozta a magyarok mezőgazdasági ingatlanait. A 71/1945. sz. elnöki rendelet szeptember 19-én előírta a kötelező munkaszolgálatot. Az október elsején kiadott 88 számú elnöki rendelet általános munkakötelezettséget írt elő. Az október 25-ére keltezett 108-as elnöki rendelet elkobozott minden magyar vagyont. November 12-én a belügyi megbízott a 297. sz. rendeletével megtiltotta, hogy magyar nemzetiségű személy részére megbízhatósági bizonyítványt adjanak ki.

E rendeletek közzététele után megindultak dél felé a szlovák földmunkások, kisparasztok is. Beültek a jómódú magyar parasztok elkobzott portáiba, ahonnan a volt tulajdonosokat úgy űzték el, hogy sokszor még az ágyneműiket sem vihették magukkal.

Még nagyobb megpróbáltatást hozott a magyarság részére a 88 sz elnöki rendelet végrehajtása.

A szudétanémetek kitelepítése után Közép-Cseh- és Morvaország gazdái' munkaerő nélkül maradtak. A nincstelenek kirajzottak a Szudétaföldre. Hogy a munkaerőgondokon segítsenek, 1945 szeptemberében megkezdték a magyar férfiak Cseh- és Morvaországba való kényszerkirendelését.

E sorok írója Érsekújvárott élte át ezt az akciót. A kijelölt (főleg értelmiségi) férfiakat a rendőri szervek összefogdosták, s beterelték az internálóhellyé átalakított négy utcára nyíló iskola udvarára. Az éjszakát vagy az udvaron, vagy a folyosókon töltötték. Másnap katonai fedezettel kivitték őket az állomásra és fedezet mellett elszállították. így folyt ez az akció országszerte. Hogy mennyi volt az így elszállítottak száma 1945 őszén, arról Ondrej Djuracka, a Szlovák Telepítési Hivatal elnökhelyettese a Öas (napilap) munkatársának 1945. november 15-én a következőképpen nyilatkozott:

„12 000 magyart szállítottunk el Cseh- és Morvaországba. Erre azért határozta el magát a Telepítési Hivatal, hogy az illetékes magyar szerveknél szorgalmazza a magyaroknak saját hazájukba való elszállítására kötendő megegyezést. S mivel a 33/1945-ös elnöki rendelet értelmében állampolgárságukat elveszítették, a mi hatáskörünkbe tartozik, hogy hová telepítjük át őket..." Majd közölte, hogy további transzportokat készítenek elő.

A szlovákiai események nagy felháborodást keltettek a magyar kormánykörökben és a magyar közvéleményben. Ezért a magyar kormány 1945. novemberében felkérte a győztes szövetséges hatalmakat, hogy a szlovákiai magyarok ügyét vonják szövetségi ellenőrzés alá. A kérést mindhárom nagyhatalom elutasította.

Ezek után nem maradt más választás, mint elfogadni a csehszlovák kormánynak a tárgyalásra vonatkozó meghívását, a népcsere ügyében.

A magyar kormány az egyezmény megkötését eleinte ahhoz a feltételhez szerette volna kötni, hogy a visszamaradó magyarok kisebbségi jogokat kapjanak. Ez nem sikerült. Végül enélkül kényszerült a magyar külügyminiszter 1946. február 27-én Budapesten a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményt aláírni, mely sok hiányossága ellenére - bizonyos mértékben - minden szlovákiai magyar részére néhány korlátozott jogot is biztosított.

Az egyezményt magyar részről Gyöngyösi János külügyminiszter, csehszlovák részről Vladimir Clementis külügyi állam titkár írták alá.

Az egyezmény több részből állt. Az alapegyezményhez szervesen csatlakozott a függelék, a jegyzőkönyv és 7 levélváltás.

Az egyezmény alapelve az volt, hogy a csehszlovák kormány annyi magyart telepíthet át Magyarországra, amennyi szlovák - önként jelentkezés alapján - áttelepül Csehszlovákiába. A paritáson felül háborús bűnösöket vesz át Magyarország.

Az egyezmény sok vitára adott alkalmat. Á parlamenti ratifikáció alkalmával nemcsak az ellenzék támadta, de a kormánykoalíció pártjai részéről is bírálták. Főleg egyes cikkeinek félreértésre alkalmat adó pongyola megfogalmazását. Az elhangzott észrevételek jogosak voltak. A végrehajtás során, a már a parlamenti vitán is szóvá tett hiányosságok sok zavart, nehézséget okoztak.

Mik voltak ezek?

Az egyezmény V. cikke nem mondotta ki, hogy a paraszti termelóközösség (mely ekkor még 3 generációból állt) csak egységesen jelölhető ki áttelepítésre. Ezt kihasználva a csehszlovák fél a paraszti közösségnek csak azokat a tagjait jelölte ki áttelepítésre, akiknek nevén az ingatlan vagyon telekkönyvezve van. Ezzel azt

akarta elérni, hogy a ki nem jelöltek paritáson felül legyenek kénytelenek elhagyni az országot, s ezzel is csökkenteni a magyarok számát.

A VI. cikk biztosította az áttelepülőket, hogy minden ingóságukat magukkal vihetik.

A VII. cikk kimondotta, hogy az áttelepülő ingatlan vagyona az elhagyó országra száll át, és annak a kártérítésnek összegét, amellyel a jogot megszerző állam ezen a címen tartozik, a Vegyesbizottság fogja megállapítani. „Az ekként megállapított kártérítési összegek kiegyenlítése a Magas Szerződő Felek között a pénzügyi természetű egyéb követelések és tartozások tárgyában létesítendő egyetemes rendezés keretében fog megtörténni."

A legnagyobb megdöbbenést a Vili. cikk okozta. Itt a magyar kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy azokat a személyeket, akik a 33/1945. számú, a népbíráskodást elrendelő SZNT rendelet 1-4. paragrafusaiban meghatározott bűncselekményeket követték el, paritáson felül átveszi. Továbbá azokat a személyeket, akik az 5. paragrafusban megjelölt bűncselekményeket követték el, azzal, hogy ezek száma nem haladhatja meg az ezret. (Az előzőeket a későbbiek során nagy háborús bűnösöknek, az utóbbiakat kis háborús bűnösöknek nevezték.)

A hiba az volt, hogy nem kötötték ki az előzőknél a lélekszámot és a jogerős ítélet meghozatalának végső határidejét.

A ratifikációs vitán e cikket tárgyalva még a koalíciós pártok képviselői is aggodalmukat fejezték ki, mondván, hogy ebbe a cikkbe bele lehet fogalmazni az összes magyart. Már eddig is 50-60 ezer feljelentés érkezett - mondotta Ortutay, 43 ezer magyar ellen folytatnak eljárást - Így dr. Jócsik Lajos. Kérik a külügyminisztert, hogy levélváltás útján tisztázzák a helyzetet.

Gyöngyösi azzal védekezett, hogy ó megkérdezte Clementist: mennyire becsüli a Vili. cikkben említett 1-4. paragrafus alá tartozókat? dementis azt válaszolta, hogy 50-60 főre.

Az egyezményt a Budapesten 1945. szeptember 1-én megalakult „Szlovákiából menekült demokrata magyarok tanácsa" is bírálta. Az egyezmény minden cikkét bonckés alá vetve, s észrevételeit a magyar kormány elnökéhez, továbbá a külügyminiszterhez meg is küldötte. Különösen a Vili. cikk veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Az aggodalom nem volt alaptalan. Az egyezmény aláírása után a Szlovák Telepítési Hivatal kirendeltségeit rögvest utasította a háborús bűnösök összeírására, hogy vádemeléscéljából a kerületi, járási népügyészségeknek megküldhesse. Az akció nem is volt eredménytelen. Nagy háborús bűnösként 19 564 személyt Írtak össze, családtagjaikkal együtt 73 187-et. A kis háborús bűnösök névjegyzékében pedig 1927 személy szerepelt. A szlovák igazságügyi megbízott pedig a 26 102/46-13. számú bizalmas utasításában egyenesen nemzeti kötelességévé teszi a népügyészségeknek, a népbíróságoknak, hogy a magyarok elleni ítéleteket mielőbb meghozzák. Kioktatja őket, hogy a 33/1945. SZNT rendelet 3. paragrafusába ütköző cselekménynek kell számítani a honvédség fogadását 1938-ban, az ünnepségeken való részvételt, továbbá - a sokszorosított típusvádirat szerint - a magyar pártokban való tagságot, tüntetéseken való részvételt 1938-ban és azokon irredenta jelszavak hangoztatását. Továbbá kimondja az utasítás, hogy a vádirat kollektiven is elkészíthető, és ha a cselekmény már a feljelentésből egyértelmű, vizsgálat nélkül is. A vagyonelkobzást minden esetben ki kell mondani.

(Holnapi számunkban folytatjuk)