Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)
1991-06-25 / 107. szám
8 I ( ÚJSÁG ) 1 1991. június 25. c Hírkosár A vívó-világbajnokság után Furcsa trió A július elsején Lille-ben sorra kerülő nemzetközi atlétikai gála szervezői néhány napja még amiatt búslakodtak, hogy nem lesz rangja a Carl Lewis—Ben Johnson 100 méteres vágtázóversenynek, mert csak az amerikai Lewis van formában, a kanadai Johnson —egyelőre— csupán árnyéka régi önmagának. Aztán jött egy óriási fordulat. Köszönhetően annak, hogy sikerült szereplésre bfrni még egy „nagyágyút”, az újdonsült világcsúcstartót, Leroy Burellt. Az amerikai bajnokságon 9,90 másodperccel győztes Burell eredeti programjában nem a 100, hanem a 200 méteres táv szerepelt. Raymond Lorre, a franciaországi viadal egyik szervezője azonban addig érvelt, amíg az atléta kötélnek nem állt, s bele nem ment abba, hogy Lewis és Ben Johnson társaságában szerepeljen. El lehet képzelni, hogy a franciák mennyi pénzt ígértek a három futónak, illetve egyedül Burellnek azért, hogy csatlakozzék honfitársához és az idén visszatért kanadaihoz. Lorre állítása szerint a viadal költségvetése másfél millió ' dollár. De ki hiszi ezt el? A bennfentesek szerint ez az összeg nem más, mint a három vágtázó minden eddiginél nagyobb honoráriuma. Ezt cáfolva az AP hírügynökségjelentése szerint a világcsúcstaijó Burell alig 10 másodperces szerepléséért 70 ezer dollárra számíthat, ezzel szemben a másik kettő —akik egyébként Szöul óta egyszer sem mérték össze erejüket—kereken félmillió dollárra. A felháborodás jogos? A wimbledoni teniszbajnokság szervezői alaposan magukra haragították a női címvédőt, az amerikai Martina Navratilovát. Pedig a négy kiemelt torna, a Grand Slam harmadik állomása egyértelműen a sportág „nagyasszonyának” a specialitása. A szervezők ugyanis a kiemelésnél egész egyszerűen figyelmen kívül hagyták, hogy a 32 éves, balkezes játékos —egyedülálló rekorderként— 9 alkalommal nyert egyéni bajnokságot a legrangosabb füvespályás tornán. A wimbledoni „tudorok” mégis szigorúan ragaszkodtak a világranglista állásához, melyen Navratilovának a negyedik hely jutott a fiatal trió mögött. A torna rendezőit az sem zavarta, hogy a három közül eddig csak egyikük, Steffi Graf tudott győzni a tenisz Mekkájában, vagy hogy a világéllovas jugoszláviai kislány, Szeles Mónika (aki sérülésre hivatkozva lemondta részvételét) technikai repertoárjából hiányzik a gyors, füves pályán elengedhetetlen röpte. Az argentin Sabatini is Navratilova előtt van a listán. Az érintett tömören kommentálta a döntést:"Nem tudom, hogy hányszor kellene győznöm Wimbledonban ahhoz, hogy előrébb emeljenek ki. Akárhogy is van, nem akarok erről beszélni. Ami megtörtént, megtörtént." r mm >• Munka nélkül Az idén a német TSV Milbertshofen nyerte a kézilabda Kupagyőztesek Európa Kupáját. A csapat Pecsenye András irányítása alatt dolgozott. Csak múlt időben. Mindenki azt gondolta, a siker után meghosszabbítják a magyar edző szerződését. Nem így történt. Helyére Valerij Melnyjket, a német csapat jóvoltából az elődöntőben elbúcsúztatott Bramac SE volt edzőjét választották. „Meglepett a dolog, noha számíthattam volna rá, hiszen a pletyka gyorsan terjed. Nem hittem el, amikor elém tették a papírt. A miértre viszont csak tippelni tudok. Csapatunk eddig idegenlégiósok nélkül játszott. Melnyikkkel együtt jön Szazakov és Szatko is. De mondom, ez csak feltételezés. Amikor megtudtam, hogy leváltanak, kicsit elkeseredtem. Többévi munka van a hátam mögött. Mindegy, túlélem. Szeretnék valamelyik másodosztályú klub mellett dolgozni. Ha nem sikerül, nem baj, hazamegyek. Egy biztos: nem érzem magam vesztesnek!” Szakvélemények, dicséretek, kritikák Vasárnap Budapesten befejeződött a 44. vívó-világbajnokság. A magyar csapat nagyszerűen hajrázott és végül három arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szerzett. Ezzel az éremtáblázaton a második, a Nemzetek Nagydíjának pontversenyében pedig 285 ponttal a Szovjetunió, Németország és Olaszország mögött a negyedik helyen végzett. Az alábbiakban a vezető vívónemzetek illusztris képviselőinek nyilatkozataiból válogattunk. Emil Beck (Németország): vonala is kimagasló volt. Bebizonyoso—Elégedett vagyok a szereplésünk- dott, hogy egy nap is elég az egyéni vernyem, hogy meg kell változtatni az egyéni versenyek lebonyolítási rendszerét. A vb éremtáblázata kel, kilenc érmet nyertünk, akárcsak két éve, igaz, azok között három arany is volt, most viszont csak egy. Azt hiszem, a kardban és a női párbajtőrben többre lehettünk volna képesek, de sajnos, nem sikerült. Mint minden szakvezetőnek, nékem is voltak kellemes és kellemetlen meglepetéseim. Az előbbiek közé tartozik Huchw^jda remek vívása, az utóbbiba Anja Fichtel kudarcsorozata; azt hiszem, a világbajnokság előtti nyilatkozata nem tett jót neki... Csalódnom kellett még a párbajtőr egyéniben Arnd Schmitthen, sokkal, de sokkal többet vártam tőle. A világbajnokság legnagyobb szenzációjának a kubai férfi tőrcsapat győzelmét tartom. Aliljo Fini (Olaszország): —Szerencse is kell az eredményes víváshoz, de azzal mi most hadilábon álltunk. Futballnyelven szólva, sok „kapufát” lőttünk, megbotlottunk a nagy lehetőségek küszöbén. Sajnálatosnak tartom, hogy sem a férfi tőr, sem pedig a férfi párbajtőr csapatunk nem tudta megvédeni világbajnoki címét. Igaz, a férfi tőrözők végül is az aranyérmes Kubától kaptak ki, amelynek versenyzői egészen káprázatosán vívtak. Annál nagyobb öröm számunkra, hogy a női tőrben egyértelműen világelsők vagyunk, mind a két számot megnyertük, olyan mezőnyben, amelyben klasszisok tucatjai szerepeltek. Sikernek tartom azt is, hogy a Nemzetek Nagydíjának pontversenyében a harmadik helyen végeztünk. Budapesten jók voltak a versenyzési feltételek, a zsűrire csak elvétve lehet panaszunk. Mindent egybevetve: elégedett lennék, ha jövőre az olimpián hasonló eredményeket érnénk el. Pierre Abric (Franciaország): — Elfogult vagyok, mert szeretem a magyarokat, és tudom, remek házigazdák. Ezért csak felsőfokon nyilatkozhatok a világbajnokságról, amelynek szín-A Gazda Kiadó a PARTNER A SZÁMÍTÁSTECHNIKÁBAN 0 XT, AT PC-K 0 LAPTOP-OK 0 MÁ TRIX - ÉS LÉZERNYOMTA TÓK 0 SZÍNES ÉS FF MONITOROK 0 EGYÉB SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KIEGÉSZÍTŐK, ALKATRÉSZEK. NAGYOBB DARABSZÁM ESETÉN, VISZONTELADÓKNAK KEDVEZMÉNY. \ EGY ÉV GARANCIA. H-1061. BUDAPEST. VI. PAULAYEDE UTCA 22-24 0 TEL/FAX: (361) 141-2870; 142-7580; 122-6046. senyekre, s meg kellene fontolni, miként tudnánk a csapatviadalokat is így megrendezni. Ami a francia vívók szereplését illeti: örülök az öt éremnek, de hiányzik legalább egy arany, na meg talán még egy ezüst és egy bronz is. Fontos viszont, hogy a négy olimpiai fegyvernemben három csapatunk érmes lett. Csak a kardozóknak nem sikerült dobogós helyezést elérni, de ismerve a válogatott mellett működő Szepessy Lászlót, aki nagyon szigorú és kitűnő szakember, biztos, hogy egy év alatt előbbre lépünk majd. Az egyéni számokban többet vártam vívóinktól, akik a Világ Kupa viadalokon rendre szép sikereket értek el. A világbajnokság az olimpia szempontjából is igen tanulságos volt. Galina Gorohova (Szovjetunió): — Két aranyéremért jöttünk, hármat nyertünk, tehát túlteljesítettük tervünket. Elégedett vagyok, mert számunkra Barcelona a fő cél, Budapest közbeeső állomás volt, s csapatainkat teletűzdeltük fiatalokkal. Külön öröm, hogy a férfi párbajtőrben egyeduralkodók lettünk, az egyéniben két évtized után jutottunk ismét aranyhoz. Dicséretes kardozóink helytállása, s a női tőrcsapat második helye. Gyenge pontunk volt a férfi tőr, változatlanul a 38 éves Romanykov az első számú vívónk, a fiatalok adósak maradtak a jó szerepléssel. Kitűnőnek tartottam a rendezést, a világbajnokság színvonala is megfelelt a várakozásnak. Örvendetes, hogy a kardgépet most már mindenki elfogadja, s ez reálisabbá teszi a versenyeket. Ezzel magyarázható a mezőny létszámának a növekedése. Nem a gépen múlott, hogy a magyarok elleni csapatdöntőben -r- véleményünk szerint — több tévedés történt, ebben a zsűrielnökök voltak a ludasak. Az a véleméarany ezüst bronz 1. Szovjetunió 3 2 5 2. Magyarország 3 1 3 3. Olaszország 2--4. Németország 1 4 4 5. Kuba 1--6. Franciaország-2 3 7. Románia-1-A Nemzetek Nagydíjának pontversenyében: 1. Szovjetunió 368 pont 2. Németország 339 3. Olaszország 292 4. Magyarország 285 5. Franciaország 264 6. Lengyelország, Románia 136-136 8. Ausztria 72 » 9. Kuba 71 10. Kína 68. Serényi Péter, Budapest c Innen-onnan D Monte Carlóban nyilvánosságra hozták a legújabb ATP-teniszranglistát: 1. Edberg 3818, 2. Becker 3572, 3.' Lendl 2473, 4. Courier 2070, 5. Agassi 1982, 6. Bruguera 1623, 7. Slih 1621, 8. Forget 1619, 9. Sampras 1596,10. Ivanisevics 1532, 11. Chang 1496, 12. E. Sanchez 1386, 13. Cserkaszov 1277, 14. Hlasek 1270,15. Nováíek 1217. Nagy port kavart fel, hogy a jugoszláviai teniszcsillag, Szeles Mónika nem vesz részt a 105. wimbledoni tenisztornán. Édesapja nyilatkozata szerint ennek elsődleges oka karsérülése, valamint az, hogy pihenésre van szüksége. A barcelonai atlétikai Európa Kupa B-csoportjának végeredménye, nők: 1. Olaszország 93, 2. Finnország 89, 3. Csehszlovákia 78 pont A római férfi kosárlabda Európa-bajnokság nyitómérkőzésén Lengyelország-Bulgária 83:75 (46:43). További eredmény: Franciaország-Csehszlovákia 104:80. ez Tippeljen velünk! HOKTRADE Co. . termékeit forgalmazza Csehszlovákiában. Megrendelésüket a következő címre küldjék: GAZDA KIADÓ Martanovicova 25 81011 Bratislava A SAZKA 25. játékhetének telitalálatos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 020012102 1 0 0 2 A SAZKA 26. játékhetének műsorán a korábbi évek nyári hagyományainak megfelelőien ismét az Intertotó Kupa labdarúgó-mérkőzései szerepelnek. A találkozókat június 29—30-án játszszák. 1. Slovan Bratislava—Xamax Neuchatel. A pozsonyi kékek a hazai bajnokságban a 2. helyen végeztek. Az előrejelzések szerint erősen tartalékos csapattal állnak ki a „hazai” vágsellyei pályán. A Xamax, amelynek csapatában több válogatott is szeregei, szintén a 2. helyet szerezte meg a svájci bajnokságban. Tippünk: 1. 2. Tatabányai Bányász—Malmö FF. A Bányász fiatal gárdája a 6. helyet szerezte meg a magyar bajnokságban, míg az ellenfél a svéd liga élmezőnyében tanyázik. A tizenkét évvel ezelőtti BEK-döntőben szerepelt svéd csapat legalább az egyik pont megszerzésére esélyes. Tippünk: 0,2. 3. Lausanne Sports—Lyngby BK. Az Intertotó Kupa II. csoportjában a svájci bajnokság 4. helyezettje a koppenhágai Lyngbyt fogadja, amely a dán bajnok Bröndby mögött a 2 helyen végzett. Tippünk: 0. 4. Zaglebie Lubin—IFK Norköping. A lengyel bajnokság idei meglepetéscsapata a svéd liga jelenlegi 5. helyezettjével mérkőzik. Döntő lehet a hazai környezet. Tippünk: 1. 5. Chemie Halle—Casino Salzburg. A hallei csapat, amelynek nem sikerült közvetlenül bekerülnie a legfelsőbb össznémet bajnokságba, az osztrák liga 5. helyezettjével méri össze erejét. Ennek ellenére a halleiek az esélyesebbek. Tippünk: 1. 6. Austria Wien—Djurgaarden IF. Az osztrák bajnok a svéd labdarúgóbajnokság jelenlegi 6. helyezettjével mérkőzik. Az Austria az esélyesebb. Tippünk: 1. 7. Siófok—Grasshoppers Zürich. Az NB I 7. helyezettje a svájci bajnokcsapatot fogadja. Az erőviszonyokat ismerve vendéggyőzelem várható. Tippünk: 2. 8. Bayer Uerdingen—Oslers Väjyö. Az Intertotó Kupa VII. csoportjában a Bundesligától búcsúzó hazaiak a svéd bajnokság jelenlegi 8. helyezettjével mérkőznek. Tippünk: 1,0. 9. DAC—Rot-Weiss Essen. A hazai bajnokságban 4. helyen végzett csallóközi együttes győzelme várható a II. ligás német csapat ellen. Tippünk: 1. 10. Rapid Bucuresti—Botev Plovdiv. A román bajnokság 13. helyezettje a bolgár liga 5. csapatát fogadja. Hazai győzelem valószínű. Tippünk: 1. 11. Swarovski Tirol—Sportul Bucuresti. A IX. csoportban az osztrák bajnokság ezüstérmese a román liga középmezőnyben végzett csapatát látja vendégül. Az osztrák csapat az esélyesebb. Tippünk: 1. 12. FC Lugano—Buducnost Titograd. A hazai csapat a svájci bajnokságban az 5. helyet szerezte meg, míg az ellenfél kénytelen volt búcsút mondani a jugoszláv élmezőnynek. Tippünk: l. 13. Maccabi Haifa—1. FC Saarbrücken. Az Intertotó Kupa X. csoportjában az izraeli listavezető a Bundesligába jutott Saarbrücken csapatát látja vendégül. A német gárda az esélyesebb. Tippünk: 2.