Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)
1991-06-22 / 105. szám
1991. június 22. |( ÚJSÁG ~\ c Kultúra D Szomszédság és együttműködés Azokat a nemzeteket, amelyek ismerik egymást és egymás kultúráját, nehezebb egymás ellen uszítani- Európai utas, az európai együttműködés folyóirata- Interjú Módos Péter főszerkesztővel Vasútvonal és országhatárok (Palotás Zoltán tanulmányáról) • Főszerkesztő úr, milyen megfontolásból hozták létre ezt a folyóiratot és milyen szerepet szántak neki?-1989 végén és 1990 elején, amikor várható és látható volt a nagy átalakulás Európában, akkor a magyar értelmiségiek egy csoportja felhívással fordult neves közép-európai értelmiségiekhez és egyes kormányokhoz abból a célból, hogy hozzunk létre egy olyan fórumot, amely elősegíti egymás kultúrájának a jobb megismerését, elősegíti a kisebbségi jogok védelmét. Sajátos történelmi egybeesés következtében ez a kezdeményezés pillanatok alatt találkozott az államok vezetőinek a szándékával is, és a Pentagonálé együttműködése lett az a fórum, ahol lehetőség nyílt a terv és a szándék megvalósítására. Az első szám némileg talán protokolláris, ugyanis hivatalosabban igyekszik kifejezni szándékainkat. Magyar nyelven közöljük Gianni De Michelis olasz külügyminiszternek az öt ország nevében előterjesztett kisebbségi charta-javaslatát. A második számban már sikerült a protokolláris dolgokat egy picit oldani, és arra gondoltunk, hogy elsősorban szomszédainkat mutatjuk be és ismerjük meg, a velük való kapcsolatokat ápoljuk. Nyilvánvaló, hogy politikában, gazdaságban léteznek országhatárok, de kultúrában nem. A kultúra mindig is vízum és útlevél nélkül lépte át az országhatárokat. Az a szándékunk, hogy a kulturális értékek bemutatása mellett a kultúrának a hátterét is bemutassuk. Lehetőséget adunk politikusoknak arra is, hogy kifejtsék véleményüket, ugyanakkor érzékeltetni akarjuk azokat a gazdasági erőket is, amelyek meghatározzák ezt a térséget. Célunk, hogy felhívjuk az itt élők figyelmét arra, hogy mit is jelent Közép-Európa. Nemcsak a nagyon sokféle és gazdag kultúra egymásra hatását és együttélését akarjuk hangsúlyozni, hanem arra is föl kívánjuk hívni a figyelmet, hogy ez a térség országhatároktól függetlenül is, gazdaságilag is együtt tudna működni. • Kérem, fejtse ki, milyen szerepet vállal magára az Európai utas a kisebbségvédelemmel kapcsolatban?- Mint említettem is, már az első számban elkezdtük a szomszédos népek kultúrájának a bemutatását. Leközöltük Gianni de Michelisnek a koppenhágai konferencián elhangzott beszédét. A fent elmondottak mellett az Európai utas alapítványa Pozsonyban könyveket fog ajándékozni a pozsonyi Magyar Kulturális Intézetnek, ugyanakkor a magyarországi szlovákoknak is átadunk egy könyvcsekket, hogy az anyanyelvi kultúrához be tudják szerezni a megfelelő könyveket. Én azt gondolom, hogy minden tevékenység, amely fölhívja a figyelmet erre a térségre, minden olyan akció, amely átnyúlik a határokon, amely föloldja az elzárkózást, és fölhívja a világ figyelmét erre a térségre, az európai kultúra gazdagságára, az egyben azt is jelenti, hogy fölkelti a világ figyelmét a térség iránt, ezzel egy kis védelmet is nyújt az itt élő kisebbségeknek. Miután ez a lap eljut sok helyre, s a cikkek egy része már eleve kikerül Olaszországba, Németországba, de az Egyesült Államokba, Svédországba és Franciaországba is, azt gondolom, hogy ez egy kis fórum, amelyik állandóan működik, amely fölkereshető, és amelynek a jelzéseit már fogja a közép-európai világ is. Ez annak is köszönhető, hogy olyan változások zajlottak le a politikában, itt Közép-Európában, hogy az írástudók kerültek magasabb pozícióba. Gondolok itt Havelra, Göncz Árpádra és Antall Józsefre is. • Európának ebből a szegletéből nézve az Európai utast, egyelőre csak reménykedhetünk, hogy innen is mellészegődik majd egykét útitárs. Jelenleg azonban mi itt éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Nálunk a szomszédok egyáltalán nem keresik egymás kezét, és a maguk kultúrájának az értékeit is a szomszédok kultúrájával szemben igyekeznek értékelni és fölbecsülni...- Mi a magunk részéről egyelőre az együttműködési készséget tapasztaljuk. Különösen vonatkozik ez a Cseh és Szlovák Köztársaság néhány kulturális folyóiratára. Külön televíziós műsorban foglalkozunk majd Közép-Európa értékeivel. Ugyanakkor említést kell tennem az olaszokról is, akik július 19-e és 29-e között Friuliban megszervezik a Pentagonálé fesztiválját, amelynek keretében öt nyelven fognak bemutatni színpadi műveket, lesznek komolyzenei, könnyűzenei hangversenyek, balettelőadások, bemutatják Havel és Göncz Árpád darabjait. Nagyon jól együttműködünk olasz, osztrák és csehszlovák folyóiratokkal, s belgrádi bemutatkozásunk, ottani fogadtatásunk arra enged következtetni, hogy itt is megvan a fogadókészség, a lap is tetszést aratott. Mi nem vagyunk politikusok, de meggyőződésünk, hogy a kulturális megismerés segít a politikusoknak. Olyan nemzeteket, amelyek ismerik egymás kultúráját, nehezebb egymás ellen uszítani. Itteni szereplésünk, s a bennünket kísérő információk fölerösítik azokat az impulzusokat, amelyeket a folyóirat képvisel és kibocsát magából, s remény van arra, hogy közelebb hoznak bennünket egymáshoz. (Kilátó) A tavalyi, az 1990. esztendőben az egész magyar társadalom kegyelettel emlékezett meg történelmünk egyik legszomorübb eseményéről, a trianoni békediktátum kényszerű elfogadásáról. E sorsforduló hetvenedik évfordulója - s nem kevésbé az a tény, hogy negyvenöt év után végre ismét szabadon gyászolhattuk széttöretésünk tragédiáját - több, a témát feldolgozó monográfia, tanulmány, valamint újságcikk megjelentetését, közzétételét tette időszerűvé. A leglényegesebb művek közül mindenképpen említést érdemelnek Galántai József: A trianoni békekötés 1920, Raffai Ernő: Trianon titkai, Sárándy György: Széttöretett 70 éve, Gerő András: Sorsdöntések című munkái, mi azonban jelen írásunkban mégis egy kevésbé ismert, ennek ellenére általunk mégis jelentősnek tartott könyvre, Palotás Zoltán: A trianoni határok cimú tanulmányára szeretnénk felhívni mind a szakemberek, mind a szélesebb közönség figyelmét. A felvidéki származású Palotás Zoltán pályafutása kezdetén a Pécsi Egyetem Kisebbségi Intézetének Közép-Európa államföldrajzával foglalkozó munkatársa volt, majd közlekedéspolitikai kutatásokat folytatott. Jelen tanulmányában leginkább azt teszi vizsgálat tárgyává, hogy a történelmi Magyarország vasúthálózata hogyan és milyen mértékben gyakorolt befolyást a maradék Magyarország és a területén osztozó utódállamok országhatárainak kialakulására. A kérdéskör ilyen vonatkozású feltárására és elemzésére tudomásunk szerint eddig még senki nem vállalkozott, ezért Palotás Zoltán sok új hipotézist is felvonultató tanulmánya mindenképp megérdemli az odafigyelést, s amennyiben az szükségesnek mutatkoznék, a helyesbítő korrigálást. A tabutémák feloldása ugyanis remélhetőleg lehetővé teszi e nagy nemzeti tragédia szabad, tárgyilagos kutatásának további folytatását, minden ideológiai kényszertől és nemzeti öncsonkítástól mentesen. A szerző előszóban kifejtett alapállásáról annyit mindenképpen meg kell említenünk, hogy szerinte: ,.Trianon sorsfordulónk volt, második Mohács. A magyar történelem egyik mélypontján, kényszerhelyzetben írtuk alá.“ Palotás Zoltán tanulmányának vitathatatlanul szimpatikus törekvése, hogy megkísérli bemutatni a dualizmuskori Magyarország aránylag békés nemzetiségi létét is. Ennek gyökeres visszájára fordulása sajnos épp az impériumváltással következett be, amikor ugyanis mi, magyarok lettünk szenvedő alanyai az alacsonyabbrendúségi érzésből származó agresszív megnyilvánulásoknak. A szélesebb összefüggések megértése érdekében a szerző felvázolja azt a nemzetközi hátteret, amelyben a háborút vesztett ország feldarabolása bekövetkezett. A tanulmány érdemi része azonban Trianon térbeli vonatkozásait ' tárgyalja. A határok államföldrajzi vizsgálatánál a szerző arra keresi a választ, hogy „miért éppen ott húzták meg a trianoni határokat, ahol vannak?" A felvetett kérdésre a szerző a következő választ adja: vasúthálózatunk volt „a trianoni célpont", nagyrészt a vasútvonalak alapján döntöttek Magyarország és az utódállamok új országhatárairól. A térkép figyelmesebb tanulmányozásakor láthatjuk - fejtegeti a szerző -, hogy „az országhatár mindvégig párhuzamosan fut a vasútvonalakkal, azokon belül helyezkedik el, mind a román, mind a csehszlovák határszakaszon, általában 3-« km távolságban, helyenként (...) még ennél is közelebb". A szerző természetesen azt is kifejti, hogy „amilyen nagy előnyt jelentett ez avasútrendszer a két utódállamnak, ugyanolyan hátrányokkal járt elcsatolása Magyarországra nézve". Trianonban ugyanis az utódállamoknak - a szerző szerint - szinte „tálcán hozták" az optimális vasúti hálózatot, egyszerűen „ehhez szabták az országhatárt". A csehszlovák-magyar országhatár keleti részének elemzésekor a szerző különös figyelmet szentel a Kassától keletre, Kárpátalján át Románia felé folytatódó vasútvonal jelentőségének. A Kassa-Sátoraljaújhely -Csap-Királyháza-Kórösmező fővonal volt ugyanis a nevezetes „transzcsehszlovákiai magisztrálé" keleti része, amely közvetlen nemzetközi összeköttetést biztosított Románia, a kisantantbeli szövetséges felé is. E vasútvonal birtoklása érdekében vált szükségessé például Sátoraljaújhely-gyártelep (ma Slovenské Nővé Mesto) állomásának megszerzése. A szerző a vasútvonalak leírásával párhuzamosan a nyelvhatárt is bemutatja, majd végkövetkeztetésül leszögezi, hogy a hatalmas magyar etnikumú területek Csehszlovákiához való csatolásának nyugaton az oly hőn óhajtott Duna-határ, Közép- és Kelet- Szlovákiában, valamint Kárpátalján pedig a már végig magyarlakta területen futó vasútvonalak megszerzésének stratégiai célja volt az oka. Palotás Zoltán itt bemutatott tanulmányát - amint azt egyszer már leszögeztük - mindenképpen figyelmet érdemlő, sok újszerű, érdekes szempontot is tartalmazó alkotásnak tartjuk. Szervesen csatlakozik a többi Trianon-kiadványhoz, mintegy kiegészítve a történészek munkáit, illetve új meglátásokkal is gazdagítva az eddigi Trianon-képünket. POPÉLY GYULA 5 Gazdátlan műkincsek Tóth Árpádnak, a távoli szépségek után sóvárgó költőnek az édesapja, Tóth András, szobrász volt. Mesteremberi sorból lett azzá Debrecenben, é§ a századforduló idején nemcsak Cleveland, az amerikai magyarok hatalmas városa, hanem Selmecbánya is őt' bízta meg az 1848-49-es forradalom emlékszobrának az elkészítésével. Selmecbányán 1848 őszén nyolc hétig táboroztak a Hont megyei nemzetőrök, majd Trencsén felé nyomultak előre. 1849. január 12-én Görgey tábornok és Guyon ezredes is megérkeztek a városba, ahol a téli hadjáratra indított reguláris hadsereg felszerelését kiegészítették, a nemzetőrök zömét pedig elbocsátották. Kossuth prancsára viszont január végén a hadsereg továbbvonult. Újra nemzetőrök védték a várost, míg július elején egy orosz hadosztály meg nem szállta. Nem volt tehát véletlen a harcba induló nemzetőr alakjának a megörökítése, s annak idején a századfordulón tetszett is a szobor mind a város vezetőinek, mind a lakosságnak. Jelenleg az ötszögletú óvár egyik udvarán áll. A várat 1470-ben a 45 méter hosszú és 24 méter széles templom köré úgy építették, hogy a sarkakat három nagyobb, egy kör alakú kisebb, és két nagy, négyzetes torony erősíti. Helyzetük szabja meg az udvarok nagyságát, és mivel több kapuja is van a várnak, hát túlzás lenne azt állítani, hogy a leghátulsó udvaron, eldugott helyen áll. Tény viszont, hogy sokkal rangosabb helyen, a templomépület közelében található Sorau György bányagróf 1516-ban, késő gótikus stílusban épített síremléke. Felirata: Sum quod eris, pro me precor óra - Vagyok, amivé leszel, kérlek, imádkozz értem. A bányagróf személyéről csak annyit tudunk, hogy 1490-ben Beatrix özvegy királyné erélyes felszólítására, úrbér fejében a bányaművelés után 188 arany forintot és 19 dénárt fizetett. Bizonyos, hogy mégsem ezért, hanem a síremlék régisége, jellege, érdekessége miatt került be végső nyughelyének márványtáblás, domborműves megjelölése a város műemlékeinek jegyzékébe a 10. sorszám alatt. Az óvárat gótikus építményként tartja nyilván a jegyzék, felsorolva három részét: a Himmelreich nevezetű bástya, központi épület - amely valójában templom, és annak tornya. Az udvarokról, az ott található különféle kőfarag vány okról, költőnk apjának műalkotásáról, a forradalmár nemzetőr bronzba öntött alakjáról, a felvételen is látható szoborról nem találni a jegyzékben még csak közvetett utalást sem. Ha netalán elszállítanák máshová, mégcsak nem is érdeklődhetnénk, mert az óvár több évtizede hivatalosan zárt, építési terület. És ilyen helyen ugyebár sok minden megtörténhet... Nem első ízben találtam már ilyen el nem pusztított, tönkre nem tett, de csak a mi, nemzeti-nemzetiségi múltunkat hitelesítő műemléket, kisebbnagyobb írásokban fel is hívtam rájuk a figyelmet. Sajnos, eredménytelenül. Félredobva, gazdátlanul pusztul mindegyik. HAJDÚ ANDRÁS Tóth András művét, a Nemzetőrt nem vették fel a műkincsek jegyzékébe (Hajdú Endre felvétele)
