Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)
1991-06-18 / 101. szám
1991. június 18. I ( ÚJSÁG 11 Milyen mélyen nyúlhatnak a zsebünkbe? Fűtünk, de hogyan? Az energiahordozók áremelésével, ezzel együtt a fűtési költségek ugrásszerű növekedésével óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon mennyire befolyásolhatja a fogyasztó a fűtési költségeket. A lakótelepi központi fűtés esetében ez a befolyás elenyésző. A harmincszázalékos megtakarítás, amit az arányos elosztók felszerelésével ígérnek, csak reklámértékű információ, valós alapja nincsen. Az igazság az, hogy Csehszlovákiában mintegy 40 000 kazánházat üzemeltetnek, ennek 60 százalékában nem működik előírásszerűén sem a fogyasztást kimutató mérőműszer, sem a szabályozóegység, a kazánházak harminc százalékában műszakilag lehetetlen az automata szabályozóegység beépítése. Annak ellenére, hogy az állami szervek már a nyolcvanas évek elejétől próbálták a kazánházak üzemeltetőit a fűtőrendszerek hatásfokának javításában érdekeltté tenni? eredmény nem született. Hogy' miért? Talán mert „felesleges“ a beruházás ott, ahol a védtelen fogyasztó minden körülmények között fizet. A mostani áremelés a monopolhelyzetben levő szolgáltató ezen álláspontján mit sém változtat. A probléma gyökere nem a kazánházakban van, hanem a termelt hőt elosztó és szállító rendszerekben. Becslések szerint a hó negyven-hatvan százaléka veszik el ezen a ponton. Műszaki szempontból lehetetlen azonnal eltávolítani ezeket a hibákat, de legalább a veszteségeket kellene csökkenteni. A lakások höfelhasználásának mérése önálló probléma. Ha felszerelik is az egyes fűtőtestekre a folyadék-elpárologtatási elven működő mérőműszert, amely jelzi ugyan a fűtőtest által "kibocsátott hőmennyiséget, de mivel ez a valós fűtési költségfíz-tizenöt százalékát teszi ki, édeskevés annak a reménye, hogy ezt az adatot a szolgáltató figyelembe veszi. A valóban pontos, megbízható mérőműszerek drágák, a villany- és gázóra tízszeresébe, a vízóra tizenötszörösébe kerülnek. A lakások höfogyasztásának mérése elsősorban a nálunk elterjedt, vertikális fűtőrendszer létén fenekük meg. Eszerint mérhető a vertikális csőrendszerbe leadott hőmennyiség, de műszakilag és anyagilag nem oldható meg az egyes lakások höfelhasználásának pontos kimutatása, legalábbis az elkövetkező jó néhány évben. Miért fizessünk? A melegvízfogyasztás aránylag olcsón és egyszerűen mérhető vízóra segítségével. Igen ám, csakhogy a vízóra kizárólag az átfolyó víz mennyiségét méri, hőfokát nem, tehát a langyos vízért ugyanannyit fizet a fogyasztó, mint a forróért. •Ezzel eljutottunk a dolog lényegéhez. Ne azért fizessünk, mert „valahol“ fútenek, hanem azért, hogy lakásunk megfelelően meleg. Mitől függ a lakás fűtöttsége? A lakás „fűtöttsége“ sok tényezőtől függ, alapvető szerepe van a hőmérsékletnek és a légmozgás intenzitásának. Továbbá nem mindegy az sem, hogy a lakás a tömbház melyik részében van. Ez a tény elsősorban az építéshez felhasznált, jól-rosszul összeillesztett panelelemek csapnivaló hőszigetelő tulajdonságainak tudható be. Így a legfelső emeleten levő, északi tájolású saroklakás lényegesen hidegebb, mint a tömbház „belső“ lakásai. Az előbbiben az éjjel-nappal teljes kapacitással működő fűtőtestek, sem biztosítanak olyan meleget, mint az utóbbiak - a nap nagy részében elzárt - fűtőtestei. Az individuális mérés bevezetésével a „védett“ lakások tulajdonosai anyagi előnybe kerülnének a „kitett“ lakások tulajdonosaival szemben. Van megoldás? A tények ismeretében a fogyasztó lehetőségei a következők: 1. Csak az épületegységbe leadott pontosan mért hőmennyiség után fog fizetni, az elosztást a lakások légköbmétere szerint fogják végezni. 2. A fűtési költségek szabályozása olyan módon, hogy a reálisan megállapított egységár kényszerítse a szolgáltatót berendezései karbantartására, a hóveszteségek minimalizálására. 3. A még folyósított állami támogatást a fűtési rendszerek olyan korszerűsítésére fordítani, hogy a lehető legrövidebb időn belül lehetőség nyíljék a rendszerek műszerekkel és szabályozóegységekkel való felszerelésére. 4. A fűtési költségek mérés nélküli fizetését csak a legkisebb források esetében tolerálni, azonban ott sem lehet a költség magasabb- legfeljebb 20-25 százalékkal- az egységárnál. Közérdek A fogyasztó tulajdonképpen mindenkivel szemben védtelen, kezdve a fűtövei egészen a lakásszövetkezet vagy ingatlankezelő vállalat igazgatójáig. Mert ugyebár hiába zárja el az ember a fűtőtesteket, a számlán ez nem mutatkozik meg. Hogyan tovább? Pontosan ez az, amit nemcsak én, de mások sem tudnak. Feldolgozta: Szarnák Eszter Erről jut eszembe „A nép nevében“ Ravasz emberek kérem (tisztelet a kivételnek) a mi politikusaink, nagyon. A különféle nemzetébresztő tömeg-összeröffenéseken a ,,nép nevében“ beszélnek: ágálnak, habzó szájjal (fejeket) kémek, követelnek, azután. ha nem válnak valóra elképzeléseik, leomlanak szépen felépített légváraik, rögvest mentegetőzésbe fognak. Mi csupán választóink kívánalmait, óhaját tolmácsoljuk, nyilatkozzák újságnak, rádóinak, televíziónak: országnak-világnak. holott több követelésükkel nem is értünk egyet. Ám ők választottak minket, s azért juttattak a parlamentbe, hogy képviseljük érdekeiket. Az utóbbi időben alább hagyott a ..nép lelkesedése", a ,.nemzet megmentése" érdekében összetrombitált nagygyűléseken csupán néhány száz vagy legjobb esetben pár ezer ember verődik össze. A hordószónokokat azonban mindez alig zavarja. Továbbra is a népre, a választókra hivatkozva kiabálják mikrofonba zavaros zugtéziseiket. Úgy látom a ..nép" kezd kiábrándulni ezekből a vadnacionalista handabandázásokból. Egyébként is, a tereken acsarkodó maroknyi dühös ember lenne a ,,nép"? Aligha hinném... A minap a levélszekrényembe valaki becsúsztatta a Szlovák Nemzetidemokrata Mozgalom Szlovákia függetlenségéről szóló pánszláv hegemóniát hangoztató elvi nyilatkozatának sokszorosított példányát. A szöveg első cikkelye kimondja, hogy a független, önálló Szlovák Köztársaság a szlovák nemzet önrendelkezési joga alapján keletkezett. Újabb ,,próféták" indulnak hát csatába a népért, a ,,nép nevében", aki csak utólag szerez(het) tudomást erről. A sok tízezres tagság nevében kardoskodnak a földműves-szövetkezetek és állami gazdaságok ,,mindenáron“ életben tartása mellett a mezőgazdasági üzemek vezetői is. Egy felmérés adatai szerint Szlovákia lakosságának több mint kilencven százaléka a közös gazdálkodás mellett tör lándzsát. Ezt hangoztatták az összegyűltek a Szlovákiai Földműves-szövetkezeti Szövetség múlt év végén lezajlott morvaországi tanácskozásán is. Csupa ismerős arcot láttam az öszszejövetelen, (volt?) elvtársak ültek az asztaloknál, s váltották egymást a mikrofonnál. Ők is a ,,nép nevében" vitáztak. Éppen csak a nép, az a bizonyos ..kilencven egynéhány százalék" hiányzott a teremből. Néhány héttel később, Prágában, a jégstadionban tartott,,békés tüntetésen“ már akadtak kétkezi szövetkezeti dolgozók is. S a legtöbben kiválóan érezték magukat. A csarnokban nagy mennyiségben fogyott a sör, alig győzték az árusok a munkát! A hangulat jó volt: tapsoltak, fütyültek, lábukkal doboltak az emberek, a szövetkezeti vezetők meg szónokoltak. Érdemi határozat, sorsjobbító döntés persze, nem született Mi földnélküli szövetkezeti dolgozók ellenezzük a közös gazdaságok felosztását, a szövetkezetek szétverését, jelentették ki beszélgetőpartnereim, éveken át dolgoztunk becsülettel, s most egyik napról a másikra az utcára kerülünk. Jogunk van a létrehozott értékekre is. Azé legyen a föld, aki megműveli! Ennél többet sajnos, szinte senki sem tudott mondani A legtöbben a nevüket sem adták a nyilatkozathoz. Úgy éreztem ott, akkor, hogy földműveseink a pozíciójukat, jól fizetett biztos állásukat féltő vezetők (Akinek nem inge, ne vegye magára!) ravaszul kitervelt ármánykodásának ártatlan áldozatai. Az egyik szövetkezeti elnök ismerősöm szavajárása jutott az eszembe Nem baj, ha a termelés döcög, szokta volt a történelem szemétdombjára lökött kommunista rendszer fénykorában nagy előszeretettel ismételgetni, csak a pártmunka legyen százszázalékos. Ma már természetesen másként beszél. Munkatársai azonban nem felejtették el szentírásnak szánt szavait. Janus-arcú, leszerepelt, gyengécske szakmai képességű vezetőink képtelenek változtatni, a kitaposott útról letérve új lehetőségeket, feltételeket teremteni a gondjaikra bízott gazdaság számára Nem fogy a tej, nem tudjuk értékesíteni, hallom itt is, ott is, ki vagyunk téve a tejüzemek kénye-kedvének, csak önköltségi áron alul veszik át tőlünk e fontos táplálékot. Helyben, pasztőrözőberendezés hiányában, étkezési célokra, közfogyasztásra nem árusíthatjuk. Nos, tavasszal Ny Urán, a kisgépkiállításon a Schef magánvállalaton kívül egy földműves-szövetkezet is kínált hőkezelő szerkezetei. Kiállítási standjaiknál azonban csak kevesen fordultak meg. Még mindig túl sokan várnak arra a bizonyos sült galambra nálunk! ZOLCZER LÁSZLÓ 5 Pozsonyi beszélgetés Schöpflin Györggyel II. „A szlovák többség nem hajlandó belátni...“ Gondtalanul - második gazdaság nélkül • A kívülállónak minden egyszerűbbnek tűnik • Meddig feszíthető a húr? • A demokrácia velejárója: a kisebbség érezze magát otthon! Tegnapi számunkban közöltük interjúnk első részét az ismert politológussal a kelet-közép-európai helyzetről, Csehszlovákiáról, Szlovákiáról. Akkor az „elfecsérelt esztendő" gazdasági vonatkozásairól esett szó, ezúttal a politikai helyzet és a nemzetiségi kérdés a párbeszéd témája. • Csehszlovákiában a Husák-korszak idején tulajdonképpen az egész társadalom leállt: nem fejlődött, megmaradt unalmas, részben áldásos állapotában. Tudniillik sok tekintetben könnyű volt a megélhetés. Ha például, az embernek nem voltak különösebb vágyai, akkor nem is kellett felelősséget vállalnia szinte semmién...- Nagyon egyszerűen lehetett élni mindkét értelemben, hiszen az ember számára nem léteztek kihívások, de nem volt semmiféle kötelessége sem a társadalommal, sem önmagával szemben. Magyarországon azonban - tulajdonképpen a hetvenes évek második felétől kezdve -, egész más volt a helyzet. Mivel a Kádár-rendszer nem rendelkezett olyan gazdasági tartalékokkal, mint a Husák-féle, kénytelen volt engedélyezni a második gazdaságot, amely mostanra egy kezdeményező társadalommá fejlődött. Részben a közép- és a munkásosztálynak, részben pedig a parasztságnak - amelyek a mai napig is nagyon fontos szerepet játszanak - köszönhető, hogy a magyar társadalom sokkal inkább azonosul a nyugati értékekkel. Nem fél a piactól, elfogadja a differenciálódást. Erről nagyon könnyen meggyőződhetünk. Amikor 1980-ban Lengyelországban emelték az árakat, létrejött a Szolidaritás. Magyarországon minden évben volt áremelés, de a nyolcvanas években nem történt semmi. Ez utóbbi tehát egy rugalmasabb társadalom. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a magyar társadalom Közép-Európa legfantasztikusabb társadalma, de e tekintetben azt hiszem, hogy közelebb áll a nyugati értékekhez, mint bármelyik más közép-európai posztkommunista ország. • Visszatérve a nemzeti kérdésre: Nyugaton most nagyon nagy sajtója van és állandó viharokat kavar föl, hogy esetleg kettészakad Csehszlovákia és egy önálló szlovák állam jön létre...- Megvallom, én ezt ebben a percben még nem tartom reális veszélynek. Természetesen ezzel is számolni kell, én azonban úgy látom: a szlovák lakosság többsége a csehszlovák államkeretet kívánja, attól függően, hogy miképpen oszlik meg a hatalom a cseh és a szlovák országrész között. Ezt szerintem a morva kérdés is befolyásolja, de még nincs tömegbázisa a független Szlovákiának. Annak ellenére sincs, hogy a szlovák társadalom leghangosabb része az önálló Szlovákia mellett tör lándzsát. Ma mégsem ezt tartom a legnagyobb politikai veszélynek. Természetesen én is elfogádom azt az ellenérvet, hogy ilyen körülmények között - amikor a „margó" polarizálódik - megeshet az is, hogy a középen állók, s a mérsékeltebbek is fokozatosan szélsőségesekké válnak. Ez, sajnos, elkerülhetetlen a politikában. 0 Tehát, hogyha egyre'hangosabbak a szélsőségesek, a függetlenséget követelő elemek a szlovák politikában, akkor valamennyire a mérsékelt pártok is kénytelenek elfogadni ezeket a hangokat? -- Én most is hiszem, hogy a cseh-szlovák viszony tulajdonképpen rendezett. A két elit megegyezik abban, hogy az államot fönn kell tartani. Egyébként a szlovákok számára ez óriási előnyt jelent. Sokkal nagyobbat mint a cseheknek. Már több cseh barátomnak feltettem azt a kérdést, hogy tulajdonképpen miért akarnak egy államban élni a szlovákokkal? A válasz általában így hangzott: igen, ahogy most felteszed nekünk ezt a kérdést, nem is nagyon tudunk rá válaszolni. Szentimentalizmus, hagyomány, hogy 1918 óta, ha nem is egyfolytában, de egy államban éltünk a szlovákokkal, mi összetartozunk... De gazdasági vagy politikai szemszögből nézve a cseheket semmilyen érdek nem fűzi Szlovákiához, és szerintem: hogyha a. szlovákoknak ez a kisebbsége tovább hangoztatja, hogy minden áron függetlenséget akar, akkor a cseh többség egy szép napon azt mondja: oké, tiétek a függetlenség. Csakhogy abban a'percben, amikor tényleg függetlenné válik Szlovákia, létrejön egy hihetetlenül gyenge, marginalizált, elmaradott állam, amely olyan helyzetben találja magát, amellyel nem tudom, hogy mihez kezd. „Oké" lesz az első pár hónap eufóriája, és aztán rájönnek a szlovák vezetők, hogy ezzel a helyzettel nem lehet mit kezdeni vagy csak nagyon keveset... • És szerintem - itt jelentkezik fokozottabban az itt élő magyar nemzetiség kérdése...- En úgy látom, hogy a felvidéki magyaroknak mindenképpen előnyös Csehszlovákia fennmaradása, mert ez tágabb teret biztosít a kisebbségnek. Politikailag, jogilag, gazdaságilag, mindenképpen. Most itt nem csak arra utalok, hogy politikai manővereket lehet végezni, a csehek és a szlovákok között lavírozni. Inkább arra, hogy egy csehszlovák állam mégis másféle politikai kultúrával rendelkezik mint egy esetleges önálló szlovák állam. Amennyiben ez tényleg bekövetkezik - nem idén vagy jövőre, hanem pár évvel később -, ha mégis létrejön egy önálló állam, akkor a magyar kisebbség nagyon nehéz helyzetbe kerül. • A szlovák nemzet hangosabbik része egyelőre ugyanis hallani sem akar arról, hogy itt létezik magyar kisebbség...- Itt felmerül"a kérdés, amelyre én most nem tudok felelni és szerintem még nincs is rá válasz: hogy voltaképpen a szlovákok mit is akarnak? Ha tényleg demokráciát, akkor abba elkerülhetetlenül be kell vonniuk a magyarokat. Ha ebből kirekesztik a magyarokat, akkor újrateremtik a két háború közötti állapotot, amelynek az volt a következménye, hogy nem sikerült a magyarok lojalitását biztosítani, pedig a demokrácia természetes velejárójának kellene lennie, hogy a kisebbség otthon érezze magát. Egyfajta konszenzusra kell jutni. Akkor tartanám természetesnek, hogy akár a magyar is ugyanúgy államnyelv legyen, mint a szlovák. Most a finn példára utalok. A főváros, Helsinki szintén kétnyelvű, mint bárhol másutt, ahol finnek és svédek élnek együtt, pedig Helsinkiben a svédek száma elenyésző. Én nagyon remélem, hogy pár év múlva Pozsony is kétnyelvű lesz, és Pozsony is lesz, nemcsak Bratislava. És, hogy Szlovákia bármelyik részén lehet használni a magyar nyelvet, ugyanúgy, mint a szlovákot és, hogy voltaképpen a nyelv nem lesz kérdés. Nem is kéne elvi, érzelmi kérdésnek lennie, mert valójában csak technikai kérdés, hogy a hivatalos űrlapokat magyarul kell kitölteni vagy szlovákul. Belátom, az komoly ellenérv, hogy úgy sokkal költségesebb lenne. Ezt az árat azonban érdemes megfizetni, hogy a kisebbség is jól érezze magát ebben az országban. Attól tartok, hogy a szlovák többség még nagyon meszsze van ettől a belátástól, de amíg ezt nem hajlandó megtenni, addig nem lehet demokráciáról beszélni. GYURCSÍK IVÁN
