Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)

1991-05-15 / 72. szám

1991. május 15. I ( ÚJSÁG ) I 5 Cigánysors „Te rongyos életi“ Beszélgetés Molnár Gusztáv politológussal Közép- és kelet-európai alternatívák Évtizedeken át „tudományos szin­ten“ beszéltünk a hazánkban élő nagyszámú cigányságról. A cigány­­kérdés megoldására kormányprogra­mok és párthatározatok születtek, amelyek sorra el is vetéltek. A megol­dásra váró gondok pedig egyre hal­mozódtak, s most, a demokrácia vi­zein jéghegyként akadályozzák a nyu­gat felé sejtett Szabadság Óceánjaira utazó öntelt ,,Titán(ik)okat". De mit tudunk erről az előítéletek sötét szemüvegén át mindmáig lené­zett népcsoportról, etnikumról? Orszá­gunk legszabadabb lakóiról? Megle­hetősen keveset. Érdemes hát kicsit részletesebben is megismerkedni ve­lük, hiszen mintha rájuk szabták volna a mondást: A jelent a múlt érteti meg! A talány népe Mintha a mesék szárnyán érkeztek volna. Mintha megannyi legenda von­ná táltosként szekerüket, hogy szét­szóródhassanak a nagyvilágban. Az V. század táján egy herceg vezette el őket Indiából, máig sem tudni miért. Az európai népmesekincsben ők ko­vácsolták a szegeket Krisztus megfe­szítéséhez. A legenda szerint ván­dorújuk Heródes gyermekgyilkossá­gával kapcsolatos. Hitték őket núbiai­­aknak, egyiptomiaknak, babiloniak le­­származottainak, zsidóknak. Voltaire ízisz papjait nevezte meg őseikül. Mann német tudós szerint a tatár ha­dakat követték... Mesék, legendák fűződnek érkezé­sükhöz, vándorlásukhoz. Később el­­komorodik a történet. A kínzás, az üldöztetés, a módszeres irtás már nem kedvez a szelíd képzeletnek. Franciaországban vérdíjat tűznek ki minden cigány fejére. Lengyelország­ból száműzik azt, aki cigányt a házába fogad. I. Frigyes porosz király rendele­té 1725-ból: minden cigány, legyen az férfi vagy nő, aki már tizennyolc éves, és a porosz állam területén találtatik, kegyelem nélkül felakasztandó. Né­metország, 1772: a cigány férfiakat le kell lőni, a nőket megvesszózni és homlokukon tüzes vassal megbélye­gezni. Angliában körülbelül tizen­nyolcezer cigányt akasztanak fel, rá­juk még a templomi menedékjog sem érvényes. Nem csoda, hogy Tetzner 1835-ben azt írja róluk, hogy húsz év múlva már nem lesz cigány a földön A huszadik század sem volt kegye­sebb hozzájuk... Ma sem tudjuk, mennyien kerültek jeltelen tömegsír­ba, a nácik haláltáboraiba, hányukkal végzett a megsemmisítő osztagok sortüze. A francia Serge nyolcszázez­ret sirat. A sírok azóta is némák Európa országútjain A földjéről elűzött cigányság az év­százados vándorlások során különbö­ző népekkel, népcsoportokkal találko­zott. Az Európa igényeihez és „elvá­rásaihoz“ való alkalmazkodása hatá­sára ősi kultúrájának nagy részét elve­szítette. Elvesztette írásbeliségét és történelmi emlékezetét. Ennek kap­csán elvesztette annak lehetőségét és feltételeit is, hogy kultúráját - történel­mét, eredetét, vallását, társadalmi és közösségi szokásrendszerét, művé­szeti alkotásait - nemzedékek hosszú során át napjainkig megőrizhesse. Európába érkezésekor eredeti kul­túrájából már csak a szájhagyomány útján megtartható emlékeit őrizte. Tár­gyi és szellemi műveltségének a ci­gányság csak azokat az elemeit tartot­ta meg, amelyek a vándorló életmód­hoz, más népek igényeihez a legjob­ban alkalmazkodtak, és amelyek a ci­gányság létfenntartásához nélkülöz­hetetlenül szükségesek voltak. Kontinensünkön a korai középkor óta élnek. A világban állítólag 14 mil­lióan, Európában több mint négymillió­­an vannak. Sorsuk, felemelkedésük, beilleszkedésük a környező társadal­makba és eredeti kultúrájuk megőrzé­se szinte mindenütt bonyolult feladat­nak bizonyul. Ebben nagy szerepe van a rossz beidegződéseknek, az ilyen-olyan hátráltató körülmé­nyeknek. Párizsban 1968 februárjában III. Voevod vajda a Világ Cigányközösség elnöke megalakította az exil-cigány­­kormányt, amely egy független ci­gányállam megszervezését tűzte ki céljául. A kormány kártérítést követelt a cigány lakosság számára a náciz­mus ideje alatt elszenvedett sérelme­kért és károkért. Az ENSZ iránt tá­masztott kérésük: a cigány államot vegyék fel az ENSZ tagállamai közé... Számok (görbe)tükre A nuszonöt esztendővel ezelőtt megtartott összeírás alapján hazánk­ban 221 ezer cigány polgár élt, ebből 56 ezer a csehországi kerületekben. A legutóbbi adatok szerint Csehszlo­vákiában 370 ezren vannak. A szlová­kiai cigány (roma) lakosok száma meghaladja a 250 ezer főt, s ez a né­pesség közel 5 százaléka. Növeke­dés a Kelet-szlovákiai kerületben (135 ezer = 9 százalék) volt. Ezen belül Gömör körzete országos viszonylat­ban is jellemezhető a cigánylakosság nagy számával. A Rimaszombati já­rásban a lakosság 17, a Rozsnyói járásban pedig 15 százaléka cigány, s ezzel ez a két járás az. első és a második helyet foglalja el az or­szágban. Mi segítette elő a cigányok ilyen nagyarányú letelepedését ezen a vi­déken? Mindenekelőtt az egziszten­ciális feltételek. A folyók és az érclelő­helyek közelsége, a jó közúti össze­köttetés, az erdők gazdagsága, a dé­len lévő termékeny síkság és végül az itteni emberek vendégszeretete bizo­nyára meghatározta a környék telepü­lési viszonyait. Gömör vármegye terü­letén a cigányokról szóló első feljegy­zések a 18. század első feléből szár­maznak. Erről Cinka Panna, az ismert cigányprímás életrajza is tanúskodik, aki 1711 -ben Sajógömörön született. A cigányodat csak mint alkalmi munkást, vándorzenészt és vándor­iparost foglalkoztatták. Hagyományos foglalkozásaik közül a kovácsmester­ség, illetve a famúvesség az, amelyet napjainkig megőriztek. Ám a társada­lom átszervezödése miatt még a ha­gyományos foglalkozásaikból is kiszo­rultak, s ez az elsődleges oka annak, hogy a helyzetük tovább romlott. Ez az oka - egy rosszízű szóval mondva - a cigánykérdésnek. A sajátságos életforma, a cigány­ság szokásai a speciális cigánytele­pen újratermelik a társadalmi problé­mákat. A putrikban (péróban) lakó családok száma még ma is eléri a 2300-at, összesen több mint 15 ezer lakossal. A hagyományos táborokból 300-at számlálnak (ebből 290 Kelet- Szlovákiában található), közel ötven­­ben nincs ivóvíz, villany, közvilágítás és rendes út... Ennek „megfelelően“ a gyógyintézetekben 45, a nevelőinté­zetekben pedig 57 (a keleti végeken 78) százalékos „jelenlétet“ képvisel­nek. Az analfabéták száma pedig eléri a hatezret. A cigány fiatalok zöme csak öt iskolai osztályt végez el, 15-20 százalékuk fejezi be az általá­nos iskolát, csak öt-hat százalékuk szerez középiskolai végzettséget, s mindössze egy százalékuk jut el egyetemre és főiskolára. Cigánykér(d)és A hatvanas évek közepén a cseh­szlovákiai magyarok számára oly szo­morú emlékű áttelepítési akcióban lát­ták a cigánykérdés megoldását Szlo­vákiából Csehországba. Messze a megszokott környezettől akarták őket rendre tanítani Nem mi voltunk az első kísérlete­zők ezen a téren. A szocialista álla­mok először 1950-ben próbálták „megszelídíteni“ a ravaszeszű, köl­tözködő népességet, országutak lakó­it. Az emberek minden optimizmusu­kat Marx és Sztálin ideológiájába ve­tették. Azt hitték, ók majd egy kézmoz­dulattal elintézik azt, ami 580 évig még senkinek sem sikerült. Egy hagyományait, mentalitását, virtusát ily spontán módon, de annál erősebben őrző népcsoport társadal­mi beilleszkedése önmagától nem megy. Mindez közös, össztársadalmi cél kell hogy legyen, amely csakis közös erőfeszítések árán érhető el. Lehet egyáltalán segíteni a cigá­nyoknak? Igen, csak az a szó, hogy segítség, félrevezető. Azt a széplelkek szokták nyilatkozni, hogy szeretni kell a cigá­nyokat, segíteni kell őket. Ez a legna­gyobb károkat okozta, mert ebből fa­kadt a segélyosztósdi. Ez a segély­osztás nem volt jobb egyébbre, mint hogy a parasztok“ irigységét felkeltse,, és megossza a cigány közösséget... Cél lehet-e a beolvasztás, az asszi­miláció? Nem lehet cél. Nem beolvasztani, hanem tömegeiben kiművelni, fel­emelni kell a cigányságot. Felelőssé­get kell ébreszteni bennük, hogy töb­bet tegyenek beilleszkedésükért, fele­melkedésükért. A cigányság beillesz­kedése nemcsak szociálpolitikai kér­dés. Kulturális kérdés is. A kulturált ember jobban igazodik a társadalmi igényekhez, az együttélés szabályai­hoz. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a cigányság hagyományai, szokásai milyen sok értéket képvisel­nek. Ennek tudatosítása elengedhe­tetlen az önbecsüléshez, önbecsülés nélkül pedig nincs kulturálódás, ha­ladás. Ha nem ismerjük meg szokásaikat, hagyományaikat, kutúrájukat, ha nem kérdezzük meg őket, az érdekelteket, vajon miképp képzelik jövőjüket, ha nem bízzuk rájuk a döntést, asszimilá­lódni akarnak-e vagy úgy akarnak in­tegrálódni, hogy megőrizzék nyelvü­ket, népviseletüket, folklórjukat, ke­véssé képzelhető el, hogy a közeljö­vőben megoldódik a sorsuk. Meggyőződésem, hogy a közel négyszázezres hazai cigányság csak akkor őrizheti meg azonosságát, ha vállalja az életformaváltást, s egyúttal vállalja nyelvét, bőre színét és szoká­sait. A kettőt együtt! Előítéletek ellen A cigányság miért a társadalom legalsó részében helyezkedik el? A cigányság kisebbség, ám főként szociális szempontból különbözik kör­nyezetétől, többségük helyzete hal­mozottan hátrányos. Ezért van szük­ség cigány politikára... A kisebbségek mindig is problémát jelentettek, élhet­tek a világ bármelyik pontján. Sajnos, a cigányság belső rétegeződése is hozzájárult az évszázadok óta tartó megoldatlan problémákhoz. A belső ellentétek olyan erősek voltak, hogy sokkal rosszabb módon hatottak a ci­gányságra, mint a külső beavatkozás. Ma is az a legnagyobb baj, hogy nem nagyon értik meg egymást. A magyar, a szlovák meg az oláh - Moldvából származó - cigányok kölcsönösen le­nézik egymást, és sokszor (még be­szélgetni sem tudnak egymással. Az értelmiségi cigány finnyásan lenézi a prolit, a proli meg nem bízik a saját értelmiségében. Fő probléma, a ci­gány értelmiség nem vállalja fel a ci­gányság gondját, baját. Alig tudunk valamit a cigányság helyzetéről, állapotáról, szükség volna már egy valós, körültekintő helyzetfel­mérésre. Enélkül nem lehet semmi­lyen irányba elindulni, annyira alapve­tő dolog. El kell mondani szintén, hogy hol tartunk, mert a cigányság még mindig hihetetlenül elmaradott társa­dalmi, gazdasági és kulturális körül­mények között él. Rendkívül fontosnak tartom a már felemelkedett cigányok meggyőződé­sét arról, hogy nagyon nagy szüksé­gük van rájuk és a munkájukra. (Saj­nos, a ránk szakadt munkanélküliség ebbéli szándékunk megvalósulását eleve illuzórikussá teszi.) A többséget azért nehéz meggyőzni, mert nincs olyan cél, nincs olyan program, mely előremutat. Végezetül arról sem szabad meg­feledkeznünk, hogy a cigányságnak évszázadokon át nem volt semmi le­hetősége, hogy akár politikailag, akár tudományos területeken olyan ismere­teket szerezzen, amelyek a későb­biekben lehetőséget nyújtanak bizo­nyos fokú önkormányzat megteremté­sére Nem sikerült gyakorlatot szerez­niük, hogy alkalmasak legyenek bele­szólni saját ügyeikbe. Nem sikerült kitermelni magukból azt a réteget, amelyik képes lenne mind politikailag, mind szellemileg a cigányság képvise­letét gyakorolni. Ebben is legyünk a segítségükre. Európaiságunk, humánumunk, civili­­záltságunk, emberségünk és kollektív lelkiismeretünk is erre kötelez. Irta és feldolgozta: KORCSMÁROS LÁSZLÓ „Kísértet járja be Európát...“ - mondhatnánk a napjainkban végbe­menő változásokat szemlélve a jó másfél évszázaddal ezelőtt leírattak analógiájára, de remélhetőleg ezúttal távolról sem az azóta valóban megtör­­lént kisértetjárásról van szó. Sokkal inkább azoknak az intézményes kere­teknek a megteremtéséről, ami még századunk első felében kezdetét vet­te, azonban a később hatalomra jutó, a történelmet szinte teljesen nélkülöző totalitárius rendszer azt maradéktala­nul felszámolta. A helyére egy olyan torzót illesztett, amely híján volt mind a demokratikus államrend sajátossá­gainak, mind a nemzetközileg is elfo­gadott emberjogi normáknak. Molnár Gusztávot, az Erdélyből Magyaror­szágra elszármazott politológus-filo­zófust, a Dunatáj Intézet munkatársát arról faggattam, hogy milyen össze­függéseket lát a volt szocialista blokk országainak újszerű - igaz, történelmi alapokon nyugvó - tagolódása közt, valamint arról, hogy térségünkben a közeljövőben milyen változások vár­hatók. • Elmondaná, hogy politológus szemmel első látásra milyen különb­séget észlel a fejlett nyugati országok, valamint a közelmúlt változásait meg­ért volt szocialista államok hatalmi struktúrája közt?- A legszembetűnőbb különbség talán az, hogy a nyugati országok jól áttekinthetők, világosan kialakult poli­tikai intézményrendszerük van, míg környezetünkben egyre súlyosabb konfliktusok kerülnek a felszínre, ál­lamstruktúrák bizonytalansága válik nyilvánvalóvá, mint például Jugoszlá­viában, Romániában, sőt újabban Csehszlovákiában is. Ugyanakkor egyértelmű különbségek észlelhetők nemcsak úgymond keleti és nyugati országok közt, hanem az egykori szo­cialista országok közt is. Hiszen akár az utóbbi tömbön belül is megkülön­böztethetünk egy tulajdonképpeni Ke­let- és Közép-Európát, vagyis a ju­goszláv, bolgár és román hármas jól elkülöníthető a lengyel, csehszlovák és magyar hármastól. De ez a kettős tagolás finomítható, ha a kelet-európai alrégión belül meghatározzuk azt az új frontjel-zónát, amely a nyugati tradí­ciókhoz közelebbálló tartományokat jelöli ki. Ide sorolható a Baltikum Nyu­gat-Ukrajna, Erdély, Bánság, Vajda­ság, Szlovénia és Horvátország, ame­lyek a felzárkózás tekintetében is na­gyobb eséllyel rendelkeznek. % Én azt hiszem, hogy az említett kelet-európai országok nemcsak bel­politikai szempontból vannak mozgás­ban, hanem közjogi értelemben is.- így van. Tehát állami struktúráik is bizonytalanok, ami új integrációs, illetve dezintegrációs folyamatok ki­bontakozását teszi lehetővé. Hadd említsek erre egy példát, amely egye­lőre csak mint esélylatolgatás vetődött fel, de hogy mennyire érdekes, ugyan­akkor pedig bonyolult változásokról van szó, azt talán sikerül illusztrálnom. Besszarábia, vagyis Szovjet-Moldávia hangsúlyozottan román többségű tar­tomány, így hát nyilvánvaló a kérdés felvetődése, miszerint Romániával egyesülni kíván. Csakhogy ez mind­addig nem történhet meg, amíg a Szovjetunió - mint egész - megma­rad. A legutóbb egy olyan változásról olvastam, hogy Besszarábia csak ak­kor hajlandó Romániához csatlakozni, ha az biztosítja számára a föderációt. S ha ezt sikerülne megvalósítani, ak­kor az új szövetségi államrendben minden bizonnyal felvetődne az erdé­lyi autonómia kérdése is Ezáltal Ro­mániában máris egy hármas tradíció jelenne meg: a munténiai-balkáni-bu­­karesti közeghez közelálló rész, Er­dély, a maga nyugat-európai tradíció­val, és Moldava, amely már szükebb értelemben vett Kelet-Európa. Ilyen értelemben Románia valójában Euró­pa kicsinyített mása lehetne, amit ter­mészetesen a románoknak is tudato­sítaniuk kellene. Vagyis, ha minden­áron egynemüsítésre törekszenek, akkor a más-más tradíciókkal rendel­kező két országrésznek semmiképpen sem érné meg a homogén államhoz történő csatlakozás, hiszen azáltal sa­ját individualizmusukat veszítenék el. • Véleménye szerint mi szükségel­tétik ahhoz, hogy elkezdődjön az új autonómiák vagy államszövetségek kialakulása?- Érdemi előrelépés ebben a kér­désben csak akkor lehetséges, ha a jelenleg is hatalmon levő kommunis­ta utódpártok elvesztik a monopóliu­mukat, ezáltal az állam erőszakszer­vezetei, a hadsereg és a titkosszolgá­lat, valamint a fontosabb médiák fölötti ellenőrző szerepet is. Ami Jugoszlá­viát illeti, azt lehet mondani, hogy ott már nagyon komoly lépések történtek, hiszen Szlovénia és Horvátország esetében legitim, demokratikus kor­mányokról beszélhetünk. Szerbiáról, Romániáról vagy akár a birodalmi di­menziókkal mért Moszkva-központú Szovjetunióról nem mondhatjuk el ugyanezt. Végül is mindennek a krité­riuma az, hogy hol ment végbe való­ban a rendszerváltás. Akár rövid távon is elképzelhető, hogy az utóbb említett országokban, illetve országrészben kritikus ponthoz ér a belpolitikai hely­zet. Kiderül, hogy a hatalomkoncent­ráció kezd ingadozóvá válni, s ezáltal a hadsereget nyílt szerepvállalásra kényszerítik, illetőleg olyan helyzetbe hozták, hogy a természetes fejlődési folyamatoknak erőszakkal vessen gá­tat. Teljesen nyilvánvaló, hogy például Szerbiában is hasonlókon törik a fe­jüket. • Én azt hiszem, hogy az effajta erőszakos beavatkozások nemcsak az érintett országok, hanem a világ többi állama számára is sok kellemet­lenséget jelentenének. De a palackból kiszabadult szellemet visszaerősza­kolni már akkor sem lehet.- Az autonómia irányába megló­dult társadalmakat olyan ellenőrzés alá vetni, amelyre a klasszikus kom­munista struktúra képes volt, minden bizonnyal lehetetlen dolog. Hiszen ez újabb konfliktusokat eredményezne, az erősen militarizált hatalmi központ újra és újra arra kényszerülne, hogy az utcán széles tömegekkel ütközzön meg. Ez pedig egy folyamatos instabi­litást jelentene. Ezért a Nyugat aggó­dik, ami sok esetben téves konzek­venciák levonására készteti. A stabili­tás érdekében hajlanak arra, hogy nem eléggé demokratikus politikuso­kat, ha nem ideális, de nélkülözhetet­len partnernek tekintsenek. Ez a hely­zet Gorbacsowal, ugyanakkor ide so­rolható a jugoszláv egység támogatá­sa is, mely a kommunista restauráció­ban gondolkodó hadsereg köreinek gyámolítását jelenti. • Beszélgetésünk elején Cseh­szlovákiát annak a két országnak a társaságában említette, amelyek számára a legkecsegtetöbbek a nyu­gat-európai felzárkózás esélyei. Vajon érvényes-e ez Szlovákiára is, főleg ha figyelembe vesszük a hol erőteljeseb­ben, hol gyengébben feltörő önállóso­dási próbálkozásokat?- Szlovákia tulajdonképpen vá­laszút előtt áll, mert az autonómiára való törekvés eredményeképp nagyon könnyen előfordulhat, hogy a Moszk­­va-Bukarest-Belgrád tengely felé mozdul el, és nem a Prága-Budapest -Varsó tengely irányában. Persze, a Nyugat ezért nem fog túlságosan lelkesedni, mint ahogyan most sem ujjong, éppen ezért támogatja a Prága által képviselt vonalat. Szlovákia hely­zete ugyan komoly aggodalmakra ad okot de ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy semmiképpen sem kell pánikba esni. Az igaz, hogy mind a magyar, mind pedig a szlovák demokratikus erők kikerülnének a hatalomból, de annak ellenére a hatalmon kívül még képesek lehetnek saját pozíciójuk megőrzésére. Nem tartom valószínű­nek, hogy Szlovákiában diktatúra, fő­képp pedig azt nem, hogy katonai diktatúra szülessen, amely képes len­ne felmorzsolni a közelmúlt eredmé­nyeit. Magyar szempontból pedig azt jelentené - s ennek némi jelei már most is látszódnak -, hogy az egyes mozgalmak félreteszik a közöttük levő ellentéteket és alapvető kérdésekben képesek lesznek konszenzust terem­teni. S ha ez sikerülne, mindjárt keve­sebb veszély fenyegetné a magyarsá­got. KOSÁR DEZSŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents