Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)
1991-05-14 / 71. szám
Székely András Bertalan:' Egy új dimenzió: Kisebbség és gazdaság 1991. május 14. ____________________________ I v y J A szovjet típusú kommunista rendszer kártyavárszerű öszszeomlása Kelet-Közép-Európában részben a térség s az egyes országok belső politikai, gazdasági és szociális folyamatainak, részben pedig a nemzetközi erőviszonyok megváltozásának- a Szovjetunió erőteljes visszaszorulásával párhuzamos - eredménye. Az új helyzet - a kétségtelenül ígéretes lehetőségek ellenére - számos nehézséget, buktatót is fölvet az itt élő népek számára. Mivel a régió kisállamait évtizedekig a ,,Nagy Testvér“ munkamegosztási rendszerébe _ kényszerítették, ezen integráció felbomlása a legalapvetőbb gazdaságstratégiai kérdésekben - foglalkoztatás, energiaellátás, infláció, külkereskedelmi irányultság- tapasztalható válságtünetek egyik fő előidézője. Ez, kiegészülvén a szocialista tervgazdálkodás felhalmozott csődtömegével, az új, immár demokratikusan megválásztott kormányzatokat szinte megoldhatatlan feladatok elé állítja. További tényezőként gerjesztik az instabilitást a térség országainak korábban a totalitárius hatalom által lefojtott ellentétei, a megkésett nemzeti fejlődésből adódó nacionalizmusok felszínre törése. Csak a túlsó féltekéről érkezett ember csodálkozhat a fejleményeken, hisz a nemzeti-etnikai kérdések szőnyeg alá söprése, a vélt és valós történelmi sérelmek, a többnyire a nemzeti önrendelkezés mellőzésével és egy államalkotó etnikum dominanciájával létrejött mesterséges képződmények előbb-utóbb törvényszerűen kezdenek repedezni. A helyzetet tovább bonyolítja a „Köztes-Európa“ országai között és itt-ott országain belül is meglévő szintkülönbség, amely a mentalitás, kulturális és gazdasági fejlettség terén egyaránt lemérhető. Az eltérések sokhelyütt az etnikumok településterületének határain húzódnak. Az intézményi szétesés és a többnyire vázlatosan kidolgozott stratégia viszonyai között újraszerveződő civil társadalom csoportérdekei nem egy esetben alacsony politikai kultúrára utaló, szélsőséges formában fejeződnek ki. A gyakran alvilági eszköztárat mozgósító érdekkonfliktusok, a letűnt vagy letűnőfélben lévő, s az új,.feltörekvő elitek kíméletlen hatalmi harca, a többetnikumú országokban tapasztalható nemzeti türelmetlenség számos polgárháborús veszélyzónát alakított ki. A szélsőjobb és szélsőbal erők aktivizálódása, gyakran egy platformra kerülése veszélyezteti a törékeny demokráciákat, hisz potenciálisan a diktatórikus fordulat lehetőségét is magában hordozza. Az országok dezintegrálódása ellen azonban több tényező is hat. Egyfelől a Szovjetunió kivonulása után hatalmi vákuumot - lévén a térség egyik állama sem lényegesen erősebb a másiknál - csak a Nyugat képes kitölteni, amely abban érdekelt, hogy Kelet-Közép-Európa kezelhető és irányítható maradjon. A stabilitás érdekében a szeparatizmus bármely válfaját - alapuljon akár jogos nemzeti önrendelkezésen avagy demokratikusabb társadalmi rend választásán - a cinizmussal határos módon ellenzi, nem egyszer retrográd politikai vonulatok konzerválását is elősegítvén. Másfelől viszont az emberi jogok megsértését - ami többnyire közösségi sérelmeket is takar - nem hagyhatják szó nélkül, mert ezzel saját jogrendszerükkel és közvéleményükkel kerülnének szembe. Harmadrészt az önállósodás felé haladva a nemzeti mozgalmak a korábbi infrastruktúra és piacok elvesztése, az általános elszegényedés, a tőkehiány, saját társadalmi feszültségeik okán maguk is előbb-utóbb önmérsékletet tanúsítanak. Nem kétséges: lehetőségeinket nagymértékben befolyásolja a lakosság tűrőképességének alakulása, az, hogy polgártársaink milyen mértékben lesznek hajlandóak vállalni a piacgazdaság kiépítését elkerülhetetlenül kísérő súlyos anyagi nehézségeket. Kopátsy Sándor, a jeles magyar közgazdász nemrégiben arra mutatott rá, hogy Közép-Európa abban is különbözik Kelet- és Délkelet-Európától, hogy az utóbbiakkal ellentétben az itt élő népek nagymértékben rendelkeznek az individualista civilizációval- Gondoljunk csak bele: mennyire más a viselkedési karaktere azon nemzet tagjainak, akik évszázadok óta úgy éltek idegen hatalmak uralma alatt, hogy legalább forrrfailag megtarthatták önállóságukat, mint azoké, akiknek vagy nem kellett megélniük másik ország fennhatóságát, vagy még/már egyáltalán nem rendelkeztek saját államisággal. A polgárosodás negyedszázados megszakítása után Magyarország immár jó két évtizede - ha vékony és torz csatornákon is - mégiscsak lehetővé tette a magánszektor terjeszkedését, a gazdaság fokozatos piacosodását. Ily módon a lakosság autonómiafoka jelentős mértéket ért el, gyakorolhatta a változó feltételrendszerhez való rugalmas alkalmazdokást. A piaci mechanizmusok viszonylagos fejlettsége húzóerőként hatott a politikai liberalizációra, aláásta a pártállam tekintélyét és befolyását. A bürokrácia korlátái között lavírozva sok százezren tanultuk meg kicsiben a vállalkozás fogásait, sajátítottuk el azt a képességet, amely záloga lehet a gödörből való kilábolásunknak. A lengyel, a cseh, a szlovák, a magyar, a szlovén és a horvát azon közép-európai népek, amelyek többé kevésbé rendelkeznek az említett individualista civilizációval. A fejlett centrumhoz hasonlóan - ha némi késéssel is - eljutott hozzánk a reneszánsz, a reformáció és az ellenreformáció, a felvilágosodás, a polgári szabadságeszmények s a Monarchia idején a kapitalista felvirágzás. E nemzetek etnikai és politikai határai sehol sem esnek egybe, nem egy közülük harma[ ( ÚJSÁG ) l dát-felét más ország polgáraként tudhatja. A diktatúra keretekbe terelt kisebbség-anyanemzet kapcsolatok mára újraszövődnek. A főgyökerektől elszigetelt hajszálgyökerek - sokszor már a klinikai vagy tetszhalál állapotából ocsúdva - telítődnek ismét életet adó nedvekkel. Az erózió hatalmas volt: a természetes asszimiláció mellett a fizikai és kulturális genocídium változatos eszköztárát fölhasználva igyekezett a fiatalon^ szinte mindenütt homogenizálni. Az oktatási-kulturális intézményrendszer, az anyanyelvű kommunikáció csökött volta, az eszmék és emberek áramlásának korlátozása mellett a bolsevizmus nem véletlenül rombolta szét a kisebbségek gazdasági önállóságát, fosztotta meg a létalapjukat jelentő kisipartól, földbirtoktól. Az új helyzet azonban soha nem tapasztalt esélyt is kínál népeinknek. A térség minden állama eljutott a piacgazdaság szükségességének az elismeréséhez. A jogszabályi lehetőségek többékevésbé mindenütt adottak a kis- és középvállalkozások beindításához. A tőkehiány ellenére a kereslet-kínálat törvényei lassan polgárjogot nyernek ismét. Az anyanemzetek és a határontúli kisebbségeik gazdasági egymásra találása, akár leendő közös vállalataik előtt immár jóval kevesebb az akadály. Ha minden irányban hatékonyan megindulna ez a hídépítés - kiegészülve a nyugatra szakadt üzletembereink haza irányuló vállalkozókedvével - Közép-Európa stabilitása csak nyerne rajta. A határmenti kapcsolatok megélénkülésével e területek fejlődnének, ezáltal a nemzeti jövedelem is nőne - következésképp a többségnek is létérdeke a folyamat elősegítése. A kisebbségek pedig, gazdaságilag megerősödve, nem kényszerülnek a jövőben elvándorlásra, nyelv- és nemzetcserére, hanem értelmét, perspektíváját látnák a megmaradásnak, megerősödnének öntudatukban, művelődési intézményeikben. S továbbgondolva a dolgot: mentalitásbeli mozgékonyságukkal vajon a Kelet- és Délkelet- Európában kisebbségként élő nemzettársaink nem válhatnak-e szintén ott is az elodázhatatlan változások kovászaivá? Lehet, hogy sok tekintetben utópia a felvázolt út. Építőkövei mindamellett adottak, némely esetben járnak is rajta. Rajtunk is múlik, hogy maradunk-e a sáros s egyre több buktatóval teli, régi földútnál, vagy kiépítjük végre az Európába vezető gyorsforgalmú sztrádát. x Korreferátumként elhangzott 1991. május 9-én, Keszthelyen a „Nationalitatenprobleme in Mittel-, Ost- und Südeuropa nach 1945“ c. nemzetközi konferencián. 5 Nagy László Illusztrációs felvétele Az azonosság különbsége A pozsonyi vásárcsarnokhoz elvetődve tarka kép tárult elém. Az épület és az autóparkoló közti területen balkáni zsivaj, vásári hangulat fogadott. Az árusok beszédébe belehallgatva nyilvánvaló volt: a még nagy Szovjetunió állampolgárai kínálják megvételre csecsebecséiket. Szánalmas látvány. A nemrégen megbomlott izmus, a felrúgott testvériség fénykorában „bátyjukat“ vagy éppen „húgukat“ meglátogatni nem rándulhattak ki hónukból. A barátsággá vedlett kapcsolat reményekkel kecsegtet: sokan először léphetik át országuk határát. Utazási szomjuk olthatatlan, ez érthető, gond nem is ezzel van. Testvéri országba kerülve természetes lett volna, hogy saját fizetőeszközüket az adott ország pénznemére válthatták volna, ha utazhattak volna. Barátként - számos, főleg gazdasági természetű okból kifolyólag - ez nem megy, valamilyen kemény hangzású valuta - amiből igencsak hiányt szenvedünk- szükségeltetik az utazáshoz. Milyen lehetőség marad? A határon bizonyos tárgyakat (elsősorban italt, elektromos termékeket, de a fúrógéptől a hajsütővason át egészen a babakocsiig bármit juttatnak át, amelyekből- hihasználva, hogy a barátok az intenzív áremelések miatt egyre szorultabb helyzetbe kerülve érdeklődést mutatnak szinte minden olcsó termék iránt - egy kis pénzt lehet csinálni. Az emberi méltóság lábbal tipratik, de ez valószínűleg kevéssé érzékelhető, hiszen lehetett benne mindenkinek sűrűn része ez idáig. Budapesten jártam a minap. Távoli célpontom felé gyalog közeledtem a picit hűvös kora esti időben. Inkább a csendet, mint a lármát kedvelő énem élvezni akarta a világvárosi forgatagot. A Vörösmarty tér felől közelítettem meg a Váci utcát. Komótosan lépkedtem, a fejemet jobbra-balra csavargattam attól függően, mit kínáltak a csillogó-villogó kirakatok. Hirtelen mintha sűrűbben állnának az emberek, szinte elfogják a kirakatok irányában a kilátást; mintegy száz vagy kétszáz méteren szabályos sorfalat alkotnak. Fiatalok és megfáradt öregek, akik térítőkét, faragott tárgyakat, szőtteseket, kerámiát tartanak a kezükben megvételre kínálva. Tekintetünk akaratlanul is találkozott, segélyt kérő pillantásokat láttam, vásárlásra ösztönző hangokat hallottam, lépteimet önkéntelenül meggyorsítottam, mintha vesszőfutásban lett volna részem. Melyiken segíthetnék a sok közül? Kinek szerezzek örömet? Frissen meszelt konyhafalunkra egy-két köröndi tányér még elkelne, a zöld vagy kék színű bokályokat is ki tudnánk használni, nem is szólva a nagyírásos díszpárnákról. Ábrándozásom pillanatok alatt véget ért: rádöbbentem, hogy egy fia forint sem lapul a zsebemben. Örömet szereznem senkinek sem sikerült, viszont mérhetetlen szomorúságot éreztem a kelet-európai népek nyomorúsága miatt. A képlet ugyanis ugyanaz. Az erdélyi magyarok hivatalos fizetőeszközét már vagy tíz éye nem fogadja el a Magyar Nemzeti Bank. Jönni, még ha megalázó is a forint előteremtése - kell. Hiszen számtalan rokoni szál ér a határon túlra, s a kapcsolattartás a forradalom előtti években szinte lehetetlen volt. De még ha nem is lenne rokonunk Magyarországon, csak vágyódik az ember „haza“. Szóval jönnek - és árulnak. Mint a szovjetunióbeliek. Ugyanúgy. A különbség „csupán“ annyi, hogy nem holmi máshol is kapható tucatárut, hanem értéket, saját kezük munkáját, századokon át megőrzött és átadott tudásuk gyümölcsét, szorgalmuk bizonyítékát, ügyességük legjavát, Erdélyen kívül elő nem állítható egyedi darabokat. A. KIS BÉLA Nő a munkanélküliek száma Mint az országban mindenütt, a Komáromi járásban is állandóan nő a munkanélküliek száma. Február végéig még csupán 1071-en voltak, s annak ellenére, hogy azóta többen elhelyezkedtek közülük - magánvállalkozóknál vagy a munkaügyi hivatalok útján valamilyen vállalatnál - április elejéig számuk 1234-re emelkedett. A fent említett létszám azonban nem tükrözi a munkanélküliek reális számát. Sokan nem jelentkeznek a járási hivatalban, ezenkívül - amint azt a Komáromi Járási Munkaügyi Hivatal titkárától, Berta János mérnöktől megtudtam, - hivataluk további, több mint négyezer nem dolgozó nőt tart nyilván, akik nem kaptak munkanélküli segélyt. A törvény értelmében ugyanis az a szabály, aki az utóbbi három évben legalább 12 hónapon át nem volt munkaviszonyban, nem jogosult munkanélküli segélyre. A Komáromi Járási Munkaügyi Hivatal az idei év első három hónapjában 4 341 757 koronát fizetett ki a munkanélküliek és családtagjaik támogatására. A munkahelyet kereső 1234 személyből 796 munkás, 176 a múlt évben fejezte be középiskolai, illetve főiskolai tanulmányait, 64-en pedig csökkent munkaképességűek. Ezzel szemben a munkahelyajánlatok száma szinte elenyésző. A vállalatok a hivatalba mindössze 129 megüresedett munkahelyet jelentettek be. A munkanélküliek számának csökkentése érdekében a járási munkaügyi hivatal a megoldást a dolgozók rekvalifikációjában látja. Ezért a közeljövőben átképző tanfolyamokat szerveznek. Az első tanfolyamra a Komáromi Hajógyárban kerül majd sor. KOLOZSI ERNŐ
