Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)
1991-05-10 / 68. szám
2 Katonai puccs I ( ÚJSÁG )l Václav Havel átvette fenyeget? A Tanjug hírügynökség jelentése szerint a jugoszláv vezetők megegyeztek egy olyan intézkedés-sorozatban, amelynek célja a nemzetiségi ellentétek elsimítása, mert ezek polgárháborúba sodorhatnák az országot. Belgrádban több ezer tartalékost hívtak be katonai szolgálatra. A hadsereget fokozott harckészültségbe helyezték. A horvát elnök megtagadta az államelnökség utasítását és nem szerelte le a tartalékos rendőralakulatokat. Egy magyar biztonságpolitikai szakértő a Népszabadságban kijelentette, hogy Jugoszláviában a katonai hatalomátvétel valamilyen formája nemcsak lehetséges, hanem szükségszerű is. Ezt az állítást azzal támasztotta alá, hogy a lakosság jelentős nyomást gyakorol és követeli a rend helyreállítását. Egyidejűleg azonban a polgárháború kirobbanásának veszélye fenyeget. Éietképes-e... Beszszmertnih szovjet külügyminiszter megkezdte közel-keleti körútját, amelynek első állomása Szíria volt. Megérkezése után a külügyminiszter kijelentette, hogy a Szovjetunió már nem követi azt a célt, miszerint Szíria Izrael stratégiai ellensúlyát képezze. A Szovjetunió új közel-keleti koncepciót dolgozott ki, s a szovjet külügyminiszter mostani útján arról akar meggyőződni, ez a koncepció életképes-e. Szíriában Beszszmertnih tárgyalt Hafez Asszad elnökkel, aki megerősítette, hogy országa támogatja az izraeli-arab konfliktus rendezését az ENSZ erre vonatkozó határozatai szerint. a Károly-díjat (Folytatás az 1. oldalról) Szólt arról, hogy közös nézeteket vall Václav Havellal az európai konföderáció kérdésében is. Václav Havel beszédében utalt az egykor e díjjal kitüntetett Winston Churchill szavaira, aki annak idején megjósolta, hogy Csehszlovákia újra elnyeri szabadságát és Németország egységes lesz. Ez a jóslata mára valóra vált. Havel a továbbiakban az európai integrációval foglalkozott, amelyet egy szimultán sakkjátszmához hasonlított, amelyben a sokféle kombináció és elképzelés érvényesülése a végső sikert készíti elő. Ebben az igyekezetben a nemzetek fölötti intézményekre kell támaszkodnunk, mondta Havel, amelyek a 2. világháború után Nyugat-Európában létrejöttek és beváltak. Ezeknek az intézményeknek határozottabban keresniük kell az újfajta kapcsolatokat azokkal az országokkal, amelyek mindeddig kénytelenek voltak távol maradni ezektől az intézményektől. Megnyílt előttünk az út az Európa Tanácsba, társulni igyekszünk az Európai Közösséghez. Biztonsági téren országaink baráti kapcsolatokra törekednek az Észak-atlanti Szövetséggel és a Nyugat-európai Únióval. Havel a legfontosabbnak azt jelölte meg, hogy Európa országai kihasználják a helsinki folyamat adta lehetőséget. Ez az az alap, amely megteremtheti a jövő európai biztonságának keretét. A földrész merőben új helyzete megköveteli, hogy behatóan munkálkodjunk a Mitterrand elnök által kezdeményezett európai konföderáció gondolatán is. Havel a továbbiakban hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Európa civilizációs törekvései összefonódjanak az észak-amerikai földrésszel is, mert enélkül az atlanti dimenzió nélkül nehezen képzelhető el az összeurópai integráció. Václav Havel beszédében hangsúlyozta a Szovjetunió szerepét, amely elválaszthatatlan része Európának. E közelmúltban félelmet keltő ország kedvező fejlődése nélkül elképzelhetetlen Európa kedvező fejlődése, mondta Havel utalva Churchill 36 évvel ezelőtt mondott szavaira. Az ünnepélyes díjátadás előtt az aacheni dómban misét celebráltak. Havel találkozott Weizsäcker elnökkel, akivel a csehszlovák-német jószomszédi és barátsági együttműködési szerződés előkészületeiről tárgyalt. A Kohl kancellárral folytatott tárgyalásokon arról esett szó, hogy Németország támogatni fogja Csehszlovákia bekapcsolódását az Európai Közösség munkájába. Egyidejűleg tárgyalások folytak Pitthart és Carnogursky köztársasági kormányfők és Észak-Rajna—Vesztfália miniszterelnöke között. Itt szó esett az ipari, kereskedelmi, környeztvédelmi és a főiskolák közti együttműködésről. A Der Tagesspiegel című német lap egész oldalt szentelt Václav Havel személyiségének. Interjút is közölt az elnökkel, aki kiemelte a nemzeti ambíciók kielégítésének szükségességét és reményét fejezte ki, hogy ezt a fázist rövidesen a fejlődés meghaladja és valóban polgári társadalom jön létre. Mindezt, hangsúlyozta, erőszak nélkül kell elérni. (( Gazdasági körkép -(V ] Hétköznapok Albániában Meghívom egy kávéra — mondja az albán, ha bármire, akár egy italra, akár vacsorára vendégül akar látni. Egy fél évvel ezelőtt még a börtön kockázatával járt egy ilyen, külföldinek szóló meghívás. Áprilisban azonban K. úr — idősebb ember, ezért benne még van annnyi óvatosság, hogy nevét nem szeretné újságban viszontlátni — már meg mer hívni tiranai lakásába „egy kávéra”. Természetesen vacsorával várnak...Tiranában az alapvető élelmiszerek csak jegyre és csak a lakókörzetben kijelölt üzletben vásárolhatók meg — ha kaphatók. Korábban Albániáról írva, még itthon, megpróbáltam utánajárni az albán jegyrendszernek: mi kapható, mennyi, s mennyiért. Ahány forrás a kezembe akadt, annyiféle — és hiányos — adat. Most Tiranában megkértem egy ifjú barátomat — akit meghívtam „egy kávéra” —, hozza magával a jegyét (tulajdonképpen egy igazolvány, amelybe bevezetik a már kiadott cikkeket). A jegyen 12 áru neve szerepel, a szappan kivételével valamennyi élelmiszer. A lista a következő: olaj (3 liter); cukor (4 kg); makaróni (1 kg); liszt (2 kg); kávé (200 gramm); rizs (2kg); tojás (40 db); vaj (4 darab 8 dkg-os csomag); sajt (2 kg); zöldbab (2 kg); szappan (6 db). Az adagok egy hónapra szólnak, s nem egy főre, hanem egy családra. Hitetlenkedésemre más ismerőseim is megerősítik: mindegy, hogy egy család két tagból, vagy tizenkettőből áll, a családi fejadag ugyanakkora. A kenyér és a tej nem szerepel a listán — a független szakszervezetek szövetsége, általános sztrájk kilátásba helyezése mellett, most követeli, hogy a jegyrendszert terjesszék ki a tejre is. Gyümölccsel sem jegyre, sem anélkül nem találkoztam — szállodai éttermet kivéve. A piacokon, utcai vagy országúti árusoknál láttam salátafélét, újhagymát, kígyóuborkát. Paradicsomot csak a diplomataellátóban, de ha elmúlik az üvegházi szezon, kapható lesz a piacon is. A kubaitól eltérően, az albán jegyrendszerben nincsenek benne a ruhaneműk. Azok szabadon kaphatók — de elképesztő áron, rendkívül gyenge minőségben és választékban. A kirakatokat nézegetve és az üzletekbe betérve legalább 30 féle áru árát jegyeztem fel, csak néhányét hadd hozzam fel példaképpen. (De még előtte: az albán minimálbér 400 lek, az átlag 500-600, a legmagasabb, állítólag egy miniszteri fizetés, 1400 lek.) Férfiöltönyt 476 és 737 lek között láttam, inget 64 és 100 között. Női blúzt 79-105-ért, gyermekpulóvert ugyanennyiért. Férfipulóver 220, női blézer 385, nylonkombiné 120, férfi-női cipő 100 körül. Minden ruha tiszta műszálból, az ötvenes évek divatjában. Amiről korábban ugyancsak nehezen hittem el, hogy igaz: valóban előfordul, hogy az albánok legfontosabb tartós fogyasztási cikkére, a közlekedésben szinte nélkülözhetetlen kerékpárra, öt évet is várni kell, bár az ára alig több, mint egy öltönyé: 800 lek. A motorkerékpár, minden albán álma, státuszszimbóluma, üzletben előrendelésre sem kapható. Akinek új motorja van, az külföldi rokontól jutott hozzá, akinek használt, az a feketepiacon. Az ára 2000 dollár (!), de ha a motor már igen használt, vagy a tulajdonos és a vevő jó ismerősök, az üzletet 25 000 lekért is meg lehet kötni. Amikor arról érdeklődöm, hogyan lehet egy feketén vásárolt motorkerékpárhoz forgalmi engedélyt szerezni, kiderül: a hatóságok hallgatólagosan elfogadják a magánszemélyek adásvételi szerződését, így végül is az üzlet legalizálódik. Már csak a televízióról: 4000 lek a fekete-fehér, 6000 a színes készülék. Ez utóbbihoz közönséges halandó nemigen jut hozzá, az előbbire pedig állítólag 5-15 évet is kell várni. A bevezetőben említett vendéglátóm készüléke 17 éves. Nem iratkozik fel a várólistára — mint mondja —, nem nagyon bízik abban, hogy megérné, míg megkapja az újat... ILO-felmérts a vásárlóerőről Egy hongkongi kőműves, vagy egy svéd ács hét perc alatt keresi meg egy kiló rizs árát, ami egy lesothói boltosnak, vagy egy Sri Lanka-i pincérnek több mint három órába telik. Ez derül ki az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének, az ILO- nak a napokban közzétett felméréséből, ami rendkívüli eltéréseket mutatott ki az egyes országokban dolgozók vásárlóerejéről. Más szavakkal: ha csak a rizst vesszük alapul, a svéd ács anyagi körülményei 27-szer jobbak, mint az ázsiai pincéré. A rizs, a burgonya és a kenyér a világ minden táján alapvető élelmiszer a dolgozók számára, de sokuknak hosszú órákat kell dolgozniuk családjuk igényeinek fedezésére — állapítja meg az ENSZ jelentése. Egy kolumbiai, vagy indiai péknek több mint egy órát kell izzadnia a kemence mellett, hogy fél kiló kenyeret vásároljon, míg egy dán szállodaportás, vagy egy francia-guaynai buszsofőr egy órai munka után tíz fél kilós cipót vihet haza. A hús, a hal és csirke sok család számára ritka luxus. A jugoszláv hentes öt órát dolgozik egy kiló húsért, vagy csirkéért, míg dán kollégájának ugyanerre fél óra is elegendő. Bangladesben, Burmában, Burundiban, vagy Maliban a legtöbbeknek egy kiló cukor ára 2-7 órai munkába telik, míg Bahreinben, Svédországban, vagy az Egyesült Államokban egy óra alatt hat kiló cukor árát lehet megkeresni. Ezeket az adatokat az egyes kormányoknak az 1989-es bruttó keresetekről szóló adatai alapján állították össze. Gyakoriak a túlkapások 1991. május 10. (Folytatás az 1. oldalról) legtöbb termékét drágábban szállította a kereskedelemnek, és az ebből származó jogtalan bevétele elérte a 9 millió koronát. A partizánskei cipőgyár, mint az ellenőrzések során kiderült, közvetlenül is „besegített” egyes termékei fogyasztói árának meghatározásába. Többé-kevésbé rendjén levőnek találták viszont az ellenőrző szervek az érsekújvári Elektrosvit, a pozsonyi Kozmetika, sőt — némi meglepetésre — a pozsonyi Milex árpolitikáját. A 25 ellenőrzés természetesen nem deríthetett fényt az árképzéssel kapcsolatos valamennyi visszaélésre. Egyértelműen bebizonyította azonban az ilyen vizsgálatok szükségességét, amelyek hatékony fegyelmező eszközként szolgálhatnak a még nagyon is gyakran előforduló túlkapásokkal szemben. (vass) Pünkösdi harangzúgás Komáromban (Folytatás az 1. oldalról) egyház — a katolikus és a református — külön, de kölcsönös megtisztelő jelenléttel mutatja be istentiszteletét. A fő gondunk válozatlanul megmaradt. Erről híveink szomorúan szerezhettek tudomást, a Remény, ill. a Katolické noviny egyházi újságainkból. Igen fájdalmasan érintett ez bennünket, annál is inkább, mert mi is e lapokból tudtuk meg a nagyszombati érsekség elutasító állásfoglalását. Nincs más hátra, mint báni abban, hogy az Úr akaratából fáradozunk, és áldása lesz május 12- én Komáromban összegyűlt hívein. Most is a szeretet, nem pedig a politikai célok vezérlik a magyar keresztény-keresztyén híveket. Amiben mégis várható változás, az a rendezés. Külföldi vedégeket is várunk, részben diplomaták, részben zarándokok érkezésével számolunk, a tavalyinál nagyobb hazai részvételre számítunk. A külföldi vendégeket szeretet-vendéglátásban fogadják járásunk községei és a szomszédos járások (Galánta, Dunaszerdahely, Érsekújvár). Az előkészületek ennek megfelelően eltérnek a múlt évitől. Több mint tíz intézőbizottság dolgozik, számos vállalat, intézmény kapcsolódott be az előkészületekbe. S ami még ennél is lényegesebb: az ájtatosság szabadtéri lesz. Szórakoztató, vallásos szellemű rendezvények tekintetében is bővebb lesz a kínálat. Már az imanap első napján — szombaton — kezdődnek a népi és vallásos műsorok, előadások, lesz térzene és filmvetítések. Bizonyára az egész rendezvényt színessé teszi majd a kirakodóvásár. Természetesen frissítőkről és élelmezésről is gondoskodunk. • Tudjuk, hogy a rendezőbizottságnak Ön az ebtöke. Mi jelentett eddig nehézséget vagy éppen akadályt az előkészületek során ? — Szervezési területen semmi. De annál fájdalmasabb a nagyszombati érsekség kedvezőtlen állásfoglalása az imavasárnap megrendezéséről, a magyar papság megjelenéséről, az ájtatosság fő könyörgéséről, a kért új magyar püspökségről. S kinek, ha nem éppen a főpásztornak kellene tudnia, hogy milyen veszélyben van a magyar papság sorsa Szlovákiában, s hogy az állapot jobbrafordulásában, a megrendített hitélet felújításában milyen fontos szerepet tölthetne be éppen a magyar püspökség. • Közvetlenül az imavasámav előtti napokban jelenik meg az Ón könyve „Pünkösdi harangzúgás Komáromban” címmel. Szólna mint szerző e könyvről is valamit? — Az első pünkösdi imavasárnap emlékére íródott e könyv, melyben az ima, ájtatosság napi eseményeit írtam le. Több községnek, résztvevő híveinek is emléket állítok a leírásban. A könyv értékét növeli a gazdag fényképbetét is. Tartalmához pedig méltó a tetszetős, színes borítólap is. Bizonyára kedves „búcsúfia” lesz nemcsak minden idezarándoklónak, hanem az otthonmaradottaknak is. • Ezek után mit tudna mondani az imanap jövőbeni megrendezéséről? — Az imádkozó magyar hívők ne felejtsék el az első imavasárnapon tett ígéretüket, mellyel fogadalmat tettek a Komáromi Szent Andrástemplom oltára előtt: „Minden esztendőben pünkösd táján eljön Szlovákia magyar hívő kereszt(ty)énsége Komáromba közösen imádkozni, amíg nem lesz magyar püspökség komáromi székhellyel. • De hogyan lehet ezt a gondolatot megvalósítani, ha nincs rá egyházi jóváhagyás? Vajon az akarat nem ütközik-e a szófogadással? — Ez nem szófogadás kérdése. Ez az Isten népének lelki óhaja! Nem utcai lármával, féktelen indulattal kér a magyar kereszténység lelki életének gondozására magyar föpásztort, hanem imával, buzgó könyörgéssel és himnuszával. SZALAY GYÖRGY Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok L991. május 10 -én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 51,50 52,54 52,02 50,19 53,33 51,76 Ausztrál dollár 23,49 23,97 23,73 22,56 24,26 23,41 Belga frank (100) 84,37 86,07 85,22 82,14 87,42 84,78 Dán korona 4,54 4,64 4,59 ' 4,41 4,71 4,56 Finn márka 7,43 7,59 7,51 7,22 7,70 7,46 Francia frank 5,12 5,22 5,17 4,98 5,30 5,14 Görög drachma (100) 15,95 16,27 16,11 14,90 16,44 15,67 Holland forint 15,38 15,70 15,54 14,98 15,94 15,46 ír font 46,44 47,38 46,91 44,75 48,11 46,43 Japán jen (100) 21,68 22,12 21,90 21,10 22,42 21,76 Kanadai dollár 26,09 26,61 26,35 25,40 26,96 26,18 Luxemburgi frank (100) 84,37 86,07 85,22 81,28 87,40 84,34 Német márka 17,31 17,65 17,48 17,02 17,94 17,48 Norvég korona 4,45 4,53 4,49 4,31 4,61 4,46 Olasz líra (1000) 23,44 23,92 23,68 22,84 24,28 23,56 Osztrák schilling 2,47 2,51 2,49 2,43 2,55 2,49 Portugál escudo (100) 20,21 20,61 20,41 19,29 20,91 20,10 Spanyol peseta (100) 28,05 28,61 28,33 27,28 28,98 28,13 Svájci frank 20,45 20,87 20,66 20,13 21,19 20,66 Svéd korona 4,85 4,95 4,90 4,71 5,03 4,87 USA-dollár 30,01 30,61 30,31 29,71 31,01 30,31 V___________________________________________________J Folytatódik az útkeresés (Folytatás az 1. oldalról) sál kapcsolatban a miniszter megjegyezte; ugyan a fegyvergyártás befagyasztására törekszünk, de ez a jelenlegi gazdasági helyzetben rövid távon megvalósíthatatlan súlyos gazdasági és szociális következmények nélkül. Szólt még a fejlődő országok tartozásairól is, amelyek 5,4 milliárd dollárt tesznek ki. Mint mondotta: félő, hogy követeléseink ezen a téren behajthatatlanok maradnak. Jozef BakSay végezetül elmondta, hogy külkereskedelmi kapcsolataink fellendülését hivatottak elősegíteni azok az új törvények, amelyek lehetővé teszik minden nyilvántartott jogi személy számára a külföldi üzletkötéseket. Elkészült az a törvényjavaslat is, amely magángazdálkodók (fizikai személyek) számára is engedélyezné a külkereskedelmi tevékenységet.. * *