Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)
1991-05-06 / 65. szám
/ ________________1 ( ÚJSÁG ) I Az 1919-es csehszlovák földreform magyarellenes tendenciái Földindulás 1991. május 6. Az 1918-1919. évi impériumváltás után a csehszlovákiai magyarság elleni kíméletlen politikai és gazdasági küzdelem egyik leghatékonyabb módozata a földreformban öltött testet. Bár az egész akció egyszerű szociálpolitikai intézkedésnek ígérkezett, és formálisan mindvégig az is maradt, szándéka és kivitelezése egyöntetűen az államhatalomnak a nemzeti kisebbségek ellen irányuló, nacionalista törekvéseit szolgálta. Az ezek jegyében lebonyolított földreform a Felvidéken érzékenyen érintette és károsította az egész magyar társadalmat, birtokosokat és nincsteleneket egyaránt. Nemzeti és állampolitikai szempontok A földreformot a csehszlovák Forradalmi Nemzetgyűlés 1919. április 16-án kelt 215/1919. sz. törvénye rendelte el. E törvény 1. paragrafusa kimondta, hogy a Csehszlovák Köztársaság területén az állóim kisajátítja a nagybirtokokat. A 2. paragrafus a lefoglalandó és kisajátítandó nagybirtok efinicióját tartalmazta. Nagybirtoknak számított minden 150 hektárnál nagyobb mezőgazdasági jellegű földterület - szántók, rétek, kertek, szólók, komlóskertek -, illetve minden 250 hektárnál nagyobb egyéb földterület, függetlenül annak rendeltetésétől. A törvény 11. paragrafusa értelmében a kisajátított bírtok tulajdonosa vagy annak örököse a lefoglalt birtokából igényjogosult volt 150 hektár mezőgazdasági, illetve 250 hektár egyéb földterületre. Ugyanennek a törvénynek 15. paragrafusa a földreform végrehajtását a felállítandó Állami Földhivatalra bízta. A 215/1919. sz. tc-nek azonban még csak kerettörvény jellege volt. Ezért a földreform tényleges megkezdése előtt még több agrártörvény látott napvilágot, amelyek szabályozták az akció lebonyolításának egyes részleteit. Ilyenek voltak például az 1919. július 11-én kelt 387/1919. sz. tc„ az 1920. január 9-én jóváhagyott 61/1920. sz. kormányrendelet, az 1920. január 30-án kelt 81/1920., az 1920. február 12-én kelt 118/1920., az 1922. július 13-án kelt 220/1922. stb. sz. törvénycikkek. Az 1920. január 30-án kelt 81/1920. sz. te. például többek között a kiosztásra kerülő föld igényjogosultjainak sorrendjét is megállapította. törvény 1. paragrafusa szerint a lefoglalt birtokok - amennyiben azokat az állam nem szándékozik saját kezelésébe venni, illetve közcélokra felhéisználni - az Állami Földhivatal által a következő elvek alapján kerülnek kiosztásra: kisbirtokosoknak, cselédeknek, kisiparosoknak, mező- és erdőgazdasági alkalmazottaknak, földnélküli nincsteleneknek, de mindenekelőtt a légionáriusoknak és a csehszlovák fegyveres erők tagjainak, valamint azok hozzátartozóinak; a fentebb említett személyek társulásainak; önkormányzati testületeknek és intézményeknek; szövetkezeteknek és önsegélyező egyesületeknek stb. Az Állami Földhivatal már 1919. november 1-jén megkezdte működését Prága székhellyel. A széles hatáskörrel felruházott intézmény közvetlenül a csehszlovák minisztertanács irányítása alatt működött. Feladatának eJlátására 14 kerületi hivatalt állított fel, sőt a felvidéki telepesproblémák intézésére 1925-ben Pozsonyban külön telepítési hivatalt is létesített. Ennek ellenére az új agrártörvények végrehajtása - s így a földreform lebonyolítása is - évekre elhúzódott. A munka ■»00101 a Felvidéken 1926 és 1929 <e&3tt végezték el, de az még a harmincas években is folyt, sőt a köztársaság felbomlásólkor sem volt végérvényesen lezártnak tekinthető. A csehszlovák földreform lebonyolításában a gazdasági és szociális szempontok mellett dominánsan hangsúlyt kaptak az állampolitikai és nemzeti szempontok is. Az államhatalom ugyanis a magyar földbirtokosréteg gazdasági erejének megtörésével, illetve a nincstelen magyar nemzetiségű igényjogosultak kisemmizésével a magyar nemzeti kisebbség politikai, gazdasági és számbeli erejének csökkentését is tervezte. Mindenki előtt nyilvánvaló volt, hiszen azt maguk a reformot végrehajtó szervek sem titkolták, hogy a földreform egy lassú, de nagyméretű etnikai-nemzetiségi átrétegzödést is előidéz majd a Felvidék magyarlakta területein. A földreform lebonyolítása ezeken a területeken nemcsak egyszerűen a nagybirtok felosztását jelenti, hanem itt „fontos nemzeti és állampolitikai szempontok" is meghatározó szerepet játszanak, fejtegette az agrárreform egyik eminens célkitűzését Jan Vozenílek - aki 1926. november 5-től .1935. április 30-ig egyben az Állami Földhivatal elnöke is volt - egyik 1926-ban megjelent tanulmányában. Vozenílek szerint „Szlovákia déli határainak biztonságossá tétele megköveteli a föld átruházását - azonban nemcsak az apró parcellázásra szánt földét, hanem lehetőleg az összesét - a nemzeti és állami szempontból megbízható és lojális tulajdonosok birtokába“. Az Állami Földhivatal vezetője szerint ez tehát az elsődleges és nemzeti szempontból az egyedül elfogadható álláspont; ezért a Dél-Szlovákiában parcellázásra kerülő földeket mindenképpen az államhű szlovák elem birtokába kell juttatni. „Az itteni földreformnak ez az egyik fő küldetése“ - szögezte le megdöbbentő őszinteséggel Jan Vozenílek. A magyar lakosság kisemmizése A felvidéki magyarság politikai pártjai, természetesen, nem hunyhattak szemet a földreform magyarellenes, állam- és nemzetpolitikai szempontok alapján való lebonyolítása felett. A magyarság vezetői 1923 áprilisában egyenesen a Népszövetséghez fordultak panaszukkal, s nyolc részből álló petíciójuk egyik sarkalatos pontja éppen a tendenciózusan magyarellenes agrárreformra hívta fel a világszervezet figyelmét. A következő, az 1924. évben a magyar politikusok a csehországi németek vezetőinek a csehszlovákiai földreform kisebbségellenes tendenciáiról. A Szövetkezet Ellenzéki Pártok Közös Bizottsága 1924. február 8-i ótátrafüredi ülésének is a folyamatban levő agrárreform volt az egyik fő témája. Az ülés résztvevői elfogadták Fleischman Gyula és Koczor Gyula e tárgyban beterjesztett határozati javaslatát, amely kimondta, hogy a Közös Bizottság szükségesnek tartja ugyan a földreformot, de elítéli annak gyakorlati lebonyolítását, mivel az nem veszi figyelembe a helyi érdekeket, a telepítések pedig egyenesen a magyar lakosság sérelmére történnek. „A telepítésekkel kapcsolatban elérni szándékozott nemzeti szempont a földbirtokreformnál teljesen kiküszöbölendő“ - mondta ki mindenki számára érthetően a Közös Bizottság által elfogadott határozat. A földreform gyakorlati lebonyolítása során azonban nemhogy tekintettel lettek volna a helyi magyar lakosság érdekeire, hanem éppen fordítva, minden igyekezettel azt szorgalmazták, hogy vagyontalanná tegyék a magyar birtokosokat, földönfutókká a mezőgazdóisági munkásságot és a törpebirtokosokat, a magyar etnikai területet pedig minél alaposabban felhígítsák szláv telepesekkel. A korabeli szlovákiai magyar szakemberek számításai szerint lefoglalásra került a Felvidék mezőgazdasági területének 26,7 százaléka. Mivel azonban a földreform elsősorban a szántóföldek lefoglalására és szétosztására irányult, a Felvidék déli területeit, tehát a zárt magyar etnikumot fokozottabb mértékben érintette. A földreform céljaira lefoglalták a magyar nyelvterület összes mezőgazdasági földterületének 34,72 százalékát, azaz összesen 325 852 hektárt. A földreformról... A földreformról rendelkező törvények elvben a magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárokat sem zárták ki az igényjogosultak sorából, a reform gyakorlati lebonyolítása során azonban a magyar nincstelenek földigényléseit alig vették figyelembe. A zárt magyar etnikumon belül is csupán a felosztásra kerülő földterület 20,63 százaléka jutott a magyar lakosság kezére, ellenben 79,37 százaléka idegen nemzetiségű telepesbirtokosok tulajdona lett. Hantos László felmérése szerint a zárt magyar etnikumon belül 269 781 hektár mezőgazdasági terület került idegen telepesek birtokába. A földreform és a telepítések következtében 7 116 magyar mezőgazdasági munkáscsalád maradt megélhetés nélkül, ami lélekszámban 35 580 embernek felelt meg. A lefoglalt földterület újrafelosztásakor az Állami Földhivatalnak arra is gondja volt, hogy a földtulajdona nagy részétől megfosztott és gazdaságilag tönkretett magyar földbirtokososztály helyett új, államhű „arisztokrata“ réteg kialakulásának is elősegítője legyen. Ezért a felosztásra kerülő földterület egy részéből 100-200 hektáron ún. „maradékbirtokokat“ hoztak létre, s azon a cimen, hogy parcellázásuk lehetetlen, illetve nem vofna gazdaságos,»ezeket a földeket politikai érdemek jutalmazására fordították. Az ún. maradékbirtokok olcsó pénzen, olykor teljesen ingyen kerültek a nemzeti vagy állampolitikai szempontból preferált új földbirtokos-réteg, többnyire az uralmon levő kormánypártok legmegbízhatóbb helyi exponenseinek tulajdonába. Ezek az új, vagyonukat csakis az államhatalom kegyének köszönhető tulajdonosok lettek a nemzeti kisebbségek által lakott területeken az állami „csehszlovákizmus“ leghűségesebb támaszai. Idegen telepeskolóniák a magyar nyelvterületen A Felvidéken tehát a magyarellenes nemzeti terjeszkedés jegyében folyt a földreform, s ez néhány éven belül valóban meghozta a maga gyümölcsét. A húszas évek folyamán a magyar etnikai tömbön belül számos szláv telepeskolónia létesült. Egy-egy telepescsalád általában 15 hektárnyi földet kapott. A telepesek, természetesen, csakis lojális magatartású „csehszlovák“ nemzetiségű állampolgárok lehettek. A telepítés lebonyolítói azonban arra is gondot fordítottak, hogy a szlovák telepeseket lehetőleg mindig csehekkel keverten helyezték el a magyar nyelvterületen belül létrehozott telepeskolóniákon. Mindjárt a telepítések beindulásakor elvként szögezték le, hogy egyes telepeskolóniáknak minél előbb önálló telepes-5 községekké kell válniuk, saját igazgatással, iskolával, templommal stb. A telepítések egyik elsődleges célja az összefüggő, zárt magyar területek szétszabdalása lett volna. Az Állami Földhivatal már jó előre megszabta, hogy például Szlovákiában, főleg Pozsony és Érsekújvár között, Komárom, Léva és Ipolyság környékén, valamint a Csallóközben kell elhelyezni a cseh- és morvaországi, illetve a szlovák területekről érkező telepeseket. A földreform eredményeként Szlovákiában összesen 55, Kárpátalján pedig 11 telepeskolóniát létesítettek, természetesen, zömmel a magyar etnikum területén. Csupán a Csallóközben, ahol az impériumváltás idején még egyetlen szláv helység sem volt, fokozatosan 22 kisebb-nagyobb „csehszlovák" kolóniát hoztak létre. Érsekújvárott Ógyallán át egészen a Dunáig úgyszintén egy sor új település keletkezett. A telepítési akciók következtében a magyar nyelvterület egyes részei kezdtek lassan átszíneződni és fokozatosan vegyes jellegüekké válni. A jelentősebb telepeskolóniák rövidesen önálló telepesközségekké fejlődtek. A magyar nyelvterületen belül a következő önálló telepesfalvak voltak a legjelentősebbek: Hviezdoslavov, Miloslavov, Hodzovo (mindhárom Csallóközben); Stefánikovo, Ővehlovo (mindkettő Mátyusföldön); Srobárová, Mudroóovo (mindkettő Komárom környékén); Jesenské (Verebély mellett); Buzitka (Losonc mellett); Slávikovo, Bottovo (mindkettő Gömörben); Stráz (Bodrogközben); Svoboda (Kárpátalján Munkács mellett). A telepeskolóniákkal, természetesen, csak kisebbik része vált önálló községgé, többsége csak új községrészként helyezkedett el az ősi magyar falvak mellett. A magyar nyelvterületen belül ilyen telepeskolóniák alakultak ki például a Pozsony megyei Éberhard, Fél, Nagymagyar, Csenke, Tonkháza, Úszor, Szene, Nagyfödémes és Taksony; a Nyitra megyei Tornóc; a Komárom megyei Megyercs, Órsújfalu, Ekel, Nemesócsa, Ógyalla, Kurtakeszi, IzsaésDunaradvány; a Bars megyei Barsbese, Csata, Damásd és Kissalló; a Hont megyei Felsőfegyvernek, Lontó és Nagypeszek; a Nógrád megyei Bozita, Fülek, Perse, Pilis és Ragyolc; a Gömör megyei Belény, Dúsa, Jánosi, Osgyán és Várgede; valamint a Zemplén megyei Szőllőske községek mellett, illetve azok határában. A magyar etnikum „csehszlovák“ telepesekkel való felhígítása mind nemzetiségi, mind pedig szociális szempontból káros kihatású volt a felvidéki magyar társadalomra nézve. Mivel a feloszlott nagybirtokok többnyire idegen telepesek és maradékbirtokosok kezére kerültek, a helybeli magyar parasztok és agrárproletárok mellózötteknek és kisemmizetteknek érezték magukat. Amint arra mutáltunk, a nagybirtokok kisajátítása és parcellázása következtében több ezer magyar mezőgazdasági munkás vesztette el megélhetési lehetőségét. ,,A gazdagodó telepes községekkel szerény és rongyos magyar falvak néztek farkasszemet, de az indulatok kirobbanására vigyázott a jegyző csendőreivel“ - jellemezte a kortárs Jócsik Lajos kitűnő érzékkel a telepítések következtében kialakult, nemzetiségi és szociális vonatkozásban egyaránt feszült légkört, valamint a süllyedő magyar falvak fülledt világát. A csehszlovák telepítési politikával kapcsolatban még feltétlenül megjegyzendő, hogy a magyar vidékeken földhöz juttatott kolonistáknak konkrét államvédelmi szerepük is volt. Parasztlovasság (Selská jízda) elnevezésű félkatonai szervezetük az egész Felvidék területét behálózta. A telepesközségek és kolóniák századokba, ezredekbe szervezett tagjai a magyar vidékeken karhatalmi feladatokat is elláttak, s katonai vagy csendöri jellegű szolgálatra azonnal igénybe vehetők voltak. POPÉLY GYULA / Könözsi István illusztrációs felvétele
