Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)

1991-05-28 / 83. szám

6 Kulturális figyelő Színek és évek 1991. május 20-án zsúfolásig megtelt a Thália Színház. Bács Ferencre, illetve „Brinkmann professzor magyar hangjára" sokan voltak kíváncsiak. Akik eljöttek, nem csalódtak a Színek és évek c. műsor megtekintése után sem. A neves színész énekelt, verset és prózát mondott. Szentirmay Ákos hangulatos zenéje kellemes légkört teremtett. A műsor első részében a szülő­földről, a tizennégy évvel ezelőtt elhagyott Kolozsvárról és Erdélyről vallott Bács Ferenc. Annak szellemiségéről és humoráról, góbéságáról. Tamási Áron termé­szetesen nem maradhatott ki az összeállításból. Műsorának második részét a szerelem töltötte ki. De szó volt a magyar nyelv ápolásáról, Jókai Mór ismeretlen, ám humortól duzzadó verse nyomán. Bács Ferenc, a „Csak átutazók vagyunk itt a földön“ kezdetű dallal, amelyet ráadásként énekelt el, búcsúzott a kassai közönségtől. Balassa Zoltán PÁLYÁZATI FELHÍVÁS_______ A Néprajzi Múzeum meghirdeti az 1991/92. évi XXXIX. Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtöpályázatot az MTA Néprajzi Kutatócsoportja, az MTA Nyelvtudományi Intézete, a Magyar Néprajzi Társaság, a Sza­badtéri Néprajzi Múzeum, a Művelő­dési és Közoktatási Minisztérium, a Honismereti Szövetség támogatá­sával, más intézmények és szerve­zetek közreműködésével. A pályázatra olyan munkák adhatók be, amelyek eredeti ismeretanyagot tartalmaznak a paraszti, illetve a falusi életről saját tapasztalat, helyszíni gyűjtés vagy történeti, levéltári kutatás alapján. Pályázni lehet olyan pálya­munkákkal az alább felsorolt ajánlott témakörökben, amelyek- részletes anyaggyűjtés alapján készült leírások, feldolgozások, il­letve-eredeti adat- és forrásgyűjtések: levelezés, gazdasági naplók, gaz­dálkodási és társadalmi szerveze­tek jegyzőkönyvei, iratai, önélet­rajzok, magnetofonra rögzített in­terjúk,-fénykép- és diasorozatok, archív képek, videofelvételek. Nem adható be a pályázatra nyomta­tásban megjelent, kiadás alatt álló, más pályázaton már részt vett munka, valamint szakdolgozat, doktori érteke­zés, hivatalos munkatervben szereplő kézirat. Visszaküldjük a szerzőnek, il­letve továbbítjuk az illetékes intézmé­nyeknek azokat a dolgozatokat, ame­lyeknek témája nem illeszkedik a pá­lyázathoz (szorosabban vett történeti, helytörténeti, műemlékvédelmi stb. té­májúak). A pályázatok benyújtási határideje: 1992. március 15. Cím: Néprajzi Múzeum, Etimológiai Adattár, Gyűjtásszervezés 1055 Budapest, Kossuth L. tér 12. A díjak odaítéléséről országos zsűri dönt, a pályamunkákról készített szak­mai bírálatok alapján. Eredményhirdetés 1992. májusában lesz, a múzeumi világnaphoz kapcso­lódóan. Feldolgozásra ajánlott NÉPRAJZI TÉMAKÖRÖK 1. A család vizsgálata (családtörté­net, rokonsági viszonyok, (háztáji) termelés, jövedelmek, munka- és időbeosztás, kapcsolatrend­szerek). 2. A paraszti tárgykultúra leírása. 3. A paraszt-iparosok, kézművesek, specialisták munkája, eszközei, is­meretanyaga. 4. Lakóházak, melléképületek külső és belső rendje, telekelrendezés, tanyák és telkek elhelyezkedése egy településen. Felmérések, alaprajzok, térképek. 5. Paraszti kertek, népi növényisme­ret, etnobotanikai vizsgálatok. Ter­melési specializációk megmaradá­sa és átalakulása. 6. Egy falu hagyományos táplálkozá­sának bemutatása a legújabb fej­lődés jelzésével. 7. A vándorlás formái és okai: sum­­másság, cselédség, kivándorlás, áttelepülés, lakosságcsere, urba­nizáció, ingázás. 8. A szőlőhegyek és szőlöskertek ha­gyományos igazgatása és rendje, a szőlőhegyi élet szokásai. Prés­házak, pincék. 9. Hagyományos és új ünnepek, szo­kások, a családok, közösségek, települések, vidékek életében. 10. A gyermekélet, gyermekfolklór vizsgálata: nevelés: korcsoportok, játék, költészet. 11. Egy falu hiedelmeinek teljességre törekvő leírása. 12. Egy énekes teljes dalrepertoárjá­nak bemutatása (közös éneklés, daltanulási alkalmak egy mai fa­luban). 13. Falusi és kisvárosi egyesületek, intézmények története, működése, szervezete, tagsága, jelentősége. NYELVJÁRÁSI TÉMAKÖRÖK 1. Nyelvjárási szókincs, tájszavak, szólások, közmondások. 2. Nevek és hozzájuk fűződő történe­tek, illetve magyarázatok: személy- és ragadványnevek, állatnevek, növények nevei, földrajzi nevek és eredetmagyarázó történetek. A pályázók a pályázatot meghirdető intézményektől írásbeli, illetve szóbeli szakmai segítséget kérhetnek. A pá­lyamunkák elkészítéséhez, az adat- és forrásgyűjtéshez kívánatos a meg­jelent gyűjtési útmutatókat, kérdőíve­ket felhasználni. A pályázók a követ­kező témák kapcsán igényelhetnek a Néprazi Múzeumtól gyűjtési útmuta­tókat, kérdőíveket: családtörténet, önéletrajz, rokonsági rendszer; szán­tás-vetés, hordás-nyomtatás-cséplés, juhtartás, szobabelsők, konyha-kam­ra, kapuk, tanyai telekelrendezés, csű­rök, kertészeti építmények, csősz­kunyhók, méhesek, kutak, szakrális emlékek, folyami vontatás, csúszójár­művek; kertkultúra; gazdacselédek; Amerikába irányuló kivándorlás, urba­nizáció; szőlőhegyi élet, présházak, pincék; ismerkedés-udvarlás-párvá­­lasztás, lakodalom, búcsú, gyermekjá­ték; falutörténet a szájhagyomány és más helyi források alapján; földrajzi nevek, állandó szókapcsolatok, nyelv­járási és névtani témák. A nyelvjárási témájú pályamunkákhoz útmutatókat az MTA Nyelvtudományi Intézetétől (Budapest, Pf. 107, 1364) is lehet igényelni. Néprajzi Múzeum Budapest Kossuth L. tér 12.1055 Gyökeres György felvétele l( ÚJSÁG )l 1991. május 28. c Mai rádió- és tévéműsorok j ( POZSONY - MAGYAR ADÁS ) 6.00-7.00: Jó reggelt Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtó­szemle, riport. 16.00: Hírek. 16.10: Jelen­­idő. Riportmúsor (ism.). 16.50: Pop-rock ritmusban. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Könnyűzene. ( KOSSUTH RÁDIÓ ) 4.30: Reggeli Krónika. 18.05: Hangszemle 8.20: Válogatott perceink. 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Napközben. 11.10: Országok, tájak népzenéje. 11.29: A nemzet napszá­mosai. Játékszini tuttifrutti. 12.00: Déli Kró­nika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világújság. 13.05: Klasszikusok délidében. 14.05: Érettségi tételek. 14.20: Latinovits Zoltán ódákat mond el. 14.35: Dzsesszmelódiák. 15.05: Jób... és a könyve. Hangráték. 15.36: Filmzene. 16.00: Délutáni Krón »a: 16.15: A mi utcánk 16.35: Telefonos játék gyerekeknek. 17.05: A tudomány határán. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Mese. 19.40: A Délibáb együttes játszik. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.35: Respighi: Római ünnepek. Szimfoni­kus költemény 21.05: A Falurádiótól az Aranytollig. 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Felhang. Zenepolitikai magazin. 23.35: Ré­gi hires énekesek műsorából. 0.15-4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sport. 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Társalgó 10.00: Operettkedvelöknek 11.03: Helykeresö. Lehetőségekről fiatalok­nak. 11.20: Apró-cseprö-gyerekekról. 11.40: Óvodások műsora. 12.00: Asztali muzsika. 13.03: Popzene sztereóban. 14.00: Betütenger. 14.30: Nagy nevettetök. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00: RádióMa. 19.03: Táncházi muzsika. 19.30: Pop-re­giszter 20.00: Környezetvédelmi világnap. 20.40: Az Ifjúsági Rádió műsora 21.03: Börtönről álmodom mostanában. Regény. 21.25: Nótakedvelöknek 22.20: Miért nem kedvelem? 23.03: Sport. 23.10: Zeneközei­ben a magnósok. 0.15-4.20: Éjfél után. c BARTÓK RÁDIÓ D 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: Szimfonikus zene. 10.20: A magyar nyelv századai. 10.35: A menthetetlen. Novella. 10.50: Or­gonahangverseny. 12.05: Massenet operái­ból. 13.00: A pályaőr. Rádiómonológ. 13.49: Éneklő Ifjúság. 14.04: Balettszvit fúvószenekarra. 14.26: Hangverseny. 15.00: Schubert: Pisztrángötös. 15.40: Operaáriák. 16.05: Hangverseny 17.47 Régi kórusmuzsika 18.00: Nemzetiségi műsorok 19.25: Kortárs magyar szerzők műveiből 19.49: Verdi: Az álarcosbál Ope­ra, közben 20.40: Társadalom és iskola. 22.26: Strauss: Fúvósszonatina. 23.00: A mormonok földjén. 23.29: Paul Sacher 85 éves. 0.10: Évszázadok muzsikája. c Tv1 MAGYAR TELEVÍZIÓ 3 8.40: Egy primadonna portréja. Domonkos Zsuzsa (ism ). 9.20: Hegyek és piramisok - Mexikó. Dokumentumfilm (ism.). 10.00: Parlamenti Napló. 14.05: Érettségi '91. 14.20: Parlamenti Napló. 16.25: Képújság. 16.35: Szlovák nyelvű nemzetiségi maga­zin. 17.00: Alpok-Adria magazin. 17.30: Marc és Sophie. Francia tévéfilmsorozat. XXVI/10. rész. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyerekeknek: Perpetuum Mobile; Esti me­se. 18.45: IS Amerikából jöttem. IV/4. rész. 19.15: Kőszeg 1991 19.30: Híradó. 20.05: Hogyan bírjuk ki a napi 8 órát? Angol rövidfilmsorozat. IV/4. rész 20.25: Egyesek és mások. Francia filmsorozat. VI/4. rész 21.30: Kabinet-kérdések. 21.55: Köbe zárt karátok. Dokumentumfilm. 22.40: Súlyeme­lő Eb. 23.10: Késő esti híradó. 23.15: BBC- híradó. Tv2 6.00: Napkelte. 8.45: Olasz nyelvlecke kez­dőknek. 9.05: Napzárta előtt (ism.). 9.30: Hanglemezkiadók rockmagazinja (ism). 10.00: Kapcsoljuk az Országházat. 15.00: Gyerekeknek: Titkos völgy. Angol filmsoro­zat. 15.25: Hírek. 15.30: Délutáni filmaján­lat: Nők a pult mögött. Csehszlovák tévé­filmsorozat. XIII/4. rész. 16.25: Riportmú­sor. 16.30: ötről hatra. Zenés, tájékoztató műsor 17.30: Olasz nyelvlecke kezdőknek (ism.). 17.45: Egy perc tere. 18.00: Tom és Jerry. 18.10: Telesport. 18.40: Esti egyen­leg 19.00: Jean-Marc, avagy a házasélet Francia film. II/2. rész. 20.40: Egyszer volt, hol nem volt. Dokumentumfilm. 21.05: Az 1848-49-es magyar forradalom és szabad­ságharc “mlékhelyei. 5. rész. 22.00: Hír­adó. 22.35: Napzárta íGT. 23.05: A Fiatal Művészek Stúdiója bei:-, ‘atja: a Védtele­nek AIDS 1989, Budapest című dokumen­tumfilmet. ( CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓ ) F1 8.10: Iskolatévé. 8.30: Német nyelvlecke kezdőknek. 11-12 rész (ism.) 9.00: Ese­mények, kommentárok. 9.30: Hírek. 9.35: Fiatalok estje. Publicisztikai műsor (ism.). 10.35: Látomások. Dokumentumfilm (ism ). 10.55: Sporttükör (ism). 11.55: Hírek. 13.00: Satellite Olympus France. 15.30: Hírek 15.35: Folklórműsor 16.05: Louis Pasteur. Tévéfilm. III/3. rész 17.25: A tábo­rozás története. 111/1. rész. 17.40: Hírek. 17.50: Piac, üzlet, pénzügyek. 18.50: Tévé­torna 19.00: Esti mese. 19.20: Időjárás­­jelentés 19.30: Tv-hiradó. 20.00: A Sumida folyó. Tévéjáték. 20.55: A prágai szex­­showról. 21.10: Események, kommentárok. 21.40: Beszélgetés a gazdasági reformról, végül: Hírek. S1 8.00: Piac, üzlet, pénzügyek. 17.00: Kon­taktus-stúdió. 18.00: Esti mese. 18.10: Pa és Pi 18.20: Német nyelvlecke kezdőknek 16 rész. 18.35: Hírmagazin. 19.00: Nem­zetiségi magazin. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Mi '91. Találkozás érdekes emberekkel. 21.30: Időszerű események. 21.53: Sport­hírek. 22.00: Cseh és szlovák filmek feszti­válja. 22.05: NSZK dokumentumfilm Sri Lankáról. ( OK 3 ) 6.00: CNN hírek 9.00: MCM zenés műsor. 11.00: Screensport. 12.00: CNN hírek. 14.30: MCM zenés műsor. 15.35: Francia nyelvlecke gyerekeknek. 22. rész. 15.50: Az RTL hírei. 16.00: Les badaboks. Bábso­rozat 11. rész. 16.20: Baby-stúdió. 16.30: Angol nyelvlecke. 51-52. rész. 17.30: A győzelem útján. 90 rész. 18.00: A mai Ausztria. 19.00: Híradó. 19.20: A szovjet televízió hírei. 19.45: Amerikai angol nyelv­lecke. 5. rész. 20.05: Charles Temet műso­ra. 21.05: Memóriamüvészet. Videomúsor. 21.50: A TV 5 hírei. 22.10: Élet-útmutató. Dokumentumfilm (cseh felirattal). 22.55: Screensport. 23.55: Dalkoncert 0.00: Vé­res színház. Angol horrorkomédia. .1.45: CNN hirek. ( OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ) FS1 9.00: Hirek 9.05: Iroda. Tévéfilmsorozat (ism ). 9.30: Angol nyelvlecke kezdőknek (ism ). 10.00: Iskolatévé. 10.30: A sárkány­vér asszonya. Amerikai film (ism ). 12.10: Hétfői sport (ism.). 13.00: Hirek. 13.10: Mi (ism ). 13.35: Santa Fétól nyugatra. Tévé­filmsorozat. 14.00: A Waltonok. 14.45: A holnap mesterei. 15.00: Te meg én. 15.05: A tévézés örömei. 15.30: An-tan­­ténusz. 15.55: Vif-zack 16.10: A hat Bar­ton. Ausztrál gyermekfilmsorozat. 16.35: Mini klub. 17.00: Mini tv-hiradó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Mi 18.30: Dr Kulani, a hawaii orvos. 19.30: Tv-hir­adó 20.00: Sporthírek. 20.15: Univerzum 21.15: Fatális tévedés Amerikai film 0.10: Magnum. Amerikai krimisorozat. 0.55: Hírek. FS2 16.50: Múvészlexikon. 17.00: Iskolatévé 17.30: Tájékozódás. 18.00: Iroda. 18.30: Állatshow. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Szórakoztató műsor. 21.07: Külpo­litikai magazin. 22.00: Tv-hiradó. 22.30: Klub 2. C SCREENSPORT 3 11.00: Birkózás. 12.00: Amerikai nemzeti kosárlabda-bajnokság. 14.00: Motorver­seny. 15.00: Biliárd-vb. 16.00: Autós ak­ciók. 16.30: ökölvívás. 18.00: Női röplabda 19.02: Amerikai nemzeti kosárlabda. 21.00: Profi ökölvívás. 23.00: Lóeröverseny 1.00: Biliárd. 1.30: Revs. SUPER CHANNEL 13.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 19.00: Egyveleg. 20.00: Ázsia álomkalmárja. 20.30: Oroszország 11. 21.00: Sportmagazin. 22.10: Hírmaga­zin. 22.20: Bepillantás. 22.50: Fókusz 23.20: Dokumentumműsor. 0.30: Kék éj 1.30: Egyveleg. C Tvs ) 15.30: Magazin a természetről 16.15: Te­nisztorna. 18.00: Molierissimo. 18.30: Déli szélesség. 19.00: Híradó. 19.20: Pillantás 19.30: Híradó. 20.00: Különtudósító. 21.00: Híradó 21.35: Kulturális eróleves 23.20: Jó ég! Ez az én keddem! C SAT1 ) 10.10: Húsz-lány és egy magoló. Német film 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Tévé­­tőzsde. 13.35: Bingo. 14.00: Rendörakadé­­mia. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszé­dok. 15.35: Tévébolt. 15.50: Bonanza. 16.45: Matt Houston. 17.45: Boszorkányt szeretek. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Max Mon­roe. 21.00: Soha nem menekülhetsz! An­gol-amerikai film. 22.45: A nap hírei, sport. 23.00: Spiegel tévé 23.30: Erkölcstelenül Amerikai film. 1.05: Max Monroe 2.05-6.00: Képújság. ( RTL PLUS ) 9.30: Ketten egy öltönyben. NSZK filmvígjá­ték. 11.10: Kockázatos. 11.30: Vásárlók magazinja. 12.00: Játékshow. 12.35: Rend­őrségi jelentés. 13.10: A kalapács. 13.35: Kaliforniai klán. 14.25: A Springfield-sztori. 15.10: A szív szava. 15.55: Mini playback­­show 16.45: Kockázatos! 17.45: Csillagtal­lér. 18.00: A bionikus nő. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider. 20.15: Columbo titkos mérget talál. Amerikai krimi. 22.55: Sztár­ügyvédek, trükkök, perek. 0.00: Véres szín­ház. Angol horrorkomédia. PRO 7 11.40: Csirkefogók partja. 12.30: La Mans 14.25: Marco. 14.50: Tapsi Hapsi. 15.30: Lassie. 15.55: A béke birodalma. 16.50: Roseanne. 17.15: Harapós borharapó. 17.55: Kémkedek. Krimiparódia. 18.50: Tapsi Hapsi. 19.20: Starsky és Hutch. 20.15: Tizenhat év - szőke haj. NSZK- olasz vígjáték. 22.00: Kabaré és szatíra. 22.50: Bűnös Davey. Angol kalandfilm. 0.25: Starsky és Hutch. 1.20: A burzsoázia diszkrét bája. Francia játékfilm. 3.00: T. H. E. Cat. 3.25: Gyilkosság parancsra. Angol háborús film. c színházak műsora • ) • THÁLIA SZÍNHÁZ (Kassa). Komámasz­­szony, hol a stukker (19) (Műsorváltozás lehetséges!) F1 - 20.00 A SUMIDA FOLYÓ tévéjáték Az ember életében vannak időszakok, amikor a költő szavaihoz menekül, amikor a szinte érzelmektől mentes világunkból ki akar szabadulni, s a szeretetet, a gyön­gédséget, az érzelmeket, a tisztító fájdal­mat helyezi előtérbe. A japán NO'szín­házról ismert, hogy mindenekelőtt a nagy érzelmek, a szenvedélyek, a nagy költé­szet megtestesítője. Egyik legismertebb darabjuk éppen A Sumida folyó. Dráma, amely egy anya érezelmeiröl, szerelmé­ről, az örökre elveszett fia iránti fájdalom­­ról szól. A mű eszmei mondanivalója: „Állj meg, ember, s nézd meg, milyen borzal­mas és milyen szép vagy!"

Next

/
Thumbnails
Contents