Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)

1991-05-22 / 78. szám

1991. május 22. c Kultúra J Oktatásügyünk jelene A Nagyszarvai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola épületegyüttesét két évtizeddel ezelőtt adták át rendel­tetésének az építők Akkortájt mintegy négyszáz tanulót oktattak itt a Felsó- Csallóköz ide gravitáló körzetéből. A bösi vízlépcső építésének és a kis­községek fokozott elnéptelenedésé­nek következtében az oktatási intéz­ményt látogató tanulók létszáma meg­csappant. Ma a nagyszarvai alapisko­la 178 tanulójával kis iskolának számit a Dunaszerdahelyi járásban Viszont eredményességét tekintve ott van közvetlenül a nagy iskolák nyomában. És ez igy volt az elmúlt időkben is Az alábbi beszélgetést Horváth Lajos­sal, az iskola igazgatójával készítet­tük, aki 1967 óta áll ez oktatási intéz­mény élén Múlt idő - jelen idő- A múltban a tanulóink 35-40 szá­zaléka középiskolákban folytatta a ta­nulmányait. Ez nagyon jó eredmény­nek számított. Az ipari tanulók eseté­ben általában a szülök befolyásossá­ga volt a döntő tényező, de nem volt gond tanulóink elhelyezésével. És most jön a társadalmi átalakulás; a pe­dagógus azt hinné, hogy elérkezett a kristálytiszta igazságosság ideje. Mi itt a gyerekeket szorgalomra ösztökél­tük, hogy tanuljanak, mert jön a kon­­kurrencia időszaka .. Erre mivel talál­juk szemben magunkat? Illúzióvesz­­téssel. A közepes előmenetelő tanuló­kat felvételizés nélkül felveszik érett­ségivel végződő szakközépiskolákba!-Tehát egyfajta értékvesztésnek vagyunk tanúi A múlt társadalmi rend­szerben önökre mennyire hatottak a különböző direktívák?!-1967 óta vagyok az iskola igaz­gatója Hosszú éveken át pártonkivüli­­ként töltöttem be ezt a tisztséget. Az iskolánk pártszervezetéröf el kell mon­danom, hogy direktív módon nem be­folyásolta a munkánkat. Mivel „szak­mailag sínen" voltunk, a járási tanügyi szervek is kitartottak mellettünk. A munkánkat eredményességünk alap­ján értékelték, és ez mérhető volt a tanulmányi versenyeken, a felvételi bizottságok előtt. Pozitív visszajelzé­sek érkeztek a különböző iskolákból, ahol a tanulóinkat elhelyeztük. Ha a múltról beszélünk, nem szabadna általánosítani. Minden iskola specifi­kus helyzetben volt, és sok függött a tanári kartól is. Történelemtanár va­gyok. Én oktattam a múltban is hely­­történetet, ismertettem a Bibliát . . Az oktatási órának legfeljebb más címet adtam... Sok minden a pedagógus leleményességétől függött. Ma a vál­tozó-átalakuló társadalomban ha a gazdasági vonalon régiókban gon­dolkodunk, akkor a szellemi tevékeny­ség területén méginkább így kell ten­nünk. Egyre nagyobb szerepet kell kapnia a nemzetiségi történelmünk­nek és a helytörténet oktatásának- Gyakran hallani a pedagógusok­tól, hogy az iskoia, mint intézmény elveszítette társadalmi megbecsülé­sét. On miben látja a problémák for­rását? Sokan és sok helyütt leírták, mekkora jelentősége van az em­ber életében, ha már gyermekkor­ban megszokja a szereplést. Szü­letésünktől halálunkig - társada­lomban élvén - kapcsolatokat ala­kítunk ki: szerepelünk és szere­peltetünk másokat, mondaniva­lónk van és mások mondanivaló­ját próbáljuk meg feldolgozni. Nem mindegy hát, miként tanu­lunk meg bánni közleményeink legfőbb közvetítőivel: arcunkkal, hangunkkal, testünkkel, mozdula­tainkkal...- Abban, hogy a pedagógusok presztízse megcsappant részben a ta­nítók és nevelők is vétkesek. És ter­mészetesen a társadalom is. Pedagó­gusaink ma apatikusak, a tanulók kö­zömbösek.- Gyakran elhangzik a kreativitás fogalma az oktatásügyben...- Ezt a múlt társadalmi rendszer­ben is elég gyakran hangoztatták. Az­tán amikor az osztályba lépett az isko­la igazgatója vagy a tanfelügyelő, el­sőként ók vétettek a kreativitás ellen, amikor a saját módszerüket akarták ráerőszakolni a tanítóra. Ha majd ke­vesebb lesz az oktatandó törzsanyag és több lesz a más „forrásból való merítés“ lehetősége, ha megszapo­rodnak a segédeszközeink és lesznek jó videofilmek, ha majd alternativ tan­tervek közül választhatunk, akkor az a bizonyos hón áhított kreativitás is teret kaphat...- Igazgató úr, ugyancsak vitatott téma a szlováknyelvoktatás a hazai magyar tanítási nyelvű iskolákban.. Vannak, akik a pedagógusokat hibáz­tatják, mondván: nem tudnak tökélete­sen szlovákul.. Nemrég egy konkrét javaslattal is találkoztam. Az egyik pedagógusunk szerint az lenne a jó, ha a magyar nemzetiségű tanító a po­zsonyi Komensky Egyetem szlovák tanszékén végezné a szlovák sza­kot. Mi erről az ön véleménye?!- A szlovák nyelvet idegen nyelv­­-ként kell oktatni, és ennek megfelelő­en kell kidolgozni a módszertant. Kü­lönben sem hiszem el, hogy a magyar nemzetiségű, szlovák szakos tanár nem tudná megbízhatóan elvégezni a munkáját. Esetleg a most nyugdíj­­korhatár előtt állók közt lehetnek ilyen kivételes esetek, de ez - őszintén megvallva: nem jellemző! A mi isko­lánk szlovák szakosai tökéletesen el­végzik a munkájukat. Nem lennék híve annak, hogy a szlovák szakosaink a szlovák tanszéken végezzenek, ép­pen az életbe lépett nyelvtörvény mi­att. És még valamit. Ahogyan a csalló­közi magyar származású gyerek nem képes megtanulni az anyanyelvét, vagy a magyarországi magyar gyerek éppen az anyanyelvéból és irodalmá­ból megbukik az iskolában, nyilván vannak olyanok, akiket szinte nem lehet megtaníthatni idegen nyelvekre. Olyan nehéz ezt megérteni?!- Mit vár az új oktatásügyi re­formtól?-A múlt társadalmi rendszerben reform reformot követett, és ez okta­tásügyünk tragédiája volt. Az új re­formtól oktatásunk színvonalának emelését várom, nagyobb szakmai szabadságot a pedagógus számára. Az iskolának ideológiamentesnek kell lennie. A tankönyveket pedig gyakorló pedagógusok írják! Ha a tanítónak lesz választási lehetősége, ha külön­böző oktatási módszerek és tanköny­vek közül választhat, akkor a reform eredményes lehet. VAJKAI MIKLÓS Montágh Imre fogalmazta meg gyermekek és felnőttek által egy­aránt haszonnal forgatható köny­vében, a Mondjam vagy mutas­­sam?!-ban, hogy »Amatőr színé­szettel, versmondással ne csak azok foglalkozzanak, akik később a színművészetet hivatásként óhajtják gyakorolni. Közismert do­log, hogy mások gondolatainak megelevenítése jelentős szellemi lelki gyarapodással jár, és az ifjú­kori „múvészkedés" az önneve­lés fontos eszköze. (...) A „meg­értés“ kettős értelmű szó, benne van az „elfogadás" jelentése is. Minél jobban érted a másikat, an­nál könnyebben szereted, s minél könnyebben értenek téged, annál jobban fognak szeretni.« Már az eddig felsoroltak is indokolják, hogy ne becsüljük le a gyerekkori szereplés jelentőségét, hiszen vállalni önmagunkat, legyőzni lámpalázunkat, „egy szál vers­sel“ kiállni a színpadra - nem kis feladat. Mindig érdeklődéssel várom, miként alakul vers- és prózamon­dó versenyeink színvonala, fejlőd­nek-e gyerekeink vagy csupán leckét teljesítenek, hogy eleget tegyenek a felnőttek rájuk nehe­zedő elvárásának amikor kiállnak a színpadra. Szomorú lennék, ha azt kellene tapasztalnom, hogy pedagógusaink nem a gondolat­megosztás, az élményszerzés örömére, nyíltságra nevelnék ta­nulóikat, ha eredménytelennek éreznék munkájukat, vesztesnek a gyerekeket és önmagukat, ha nem helyezések garmadával tér­hetnek vissza iskolájukba. Sze­rencsére évről évre egyre felsza­­badultabb, jobb a légkör az ilyen versenyeken, s noha a helyezés rangsorolás is valahol, ezeknek a versenyeknek azonban sokkal több a funkciójuk a sorrend-felállí­tásnál. Az idén is - valóban csekély kivételtől eltekintve - jó vers- és szövegválasztásokra, a modoros­ság, a bétán ítottság lefaragására törekedtek a pedagógusok. Ezt érzékelhettük mind a járási és kerületi versenyeken, mind pedig a Duna Menti Tavaszon. Egyre többen tudatosítják, hogy a felnőtt tevékenysége a tiszta beszéd ki­alakításában, a személyiséghez, korhoz illő választás segítésében, az. értelmezés közös játékában kell megnyilvánuljon, nem pedig a hangsúlyok, mozdulatok betaní­tásában. A gyerek, ha hagyják, kreatív. Az egyik játékos és vi­dám, a másik komoly, filozofálga­tó, koraérett. Mindnek teret kell adni, hogy arról szóljon, amit fon­tosnak tart, s akkor kellemes per­ceket tölthetnek egymással, mint idén is, a Duna Menti Tavaszon. Legnagyobb országos gyer­mekfesztiválunkon, a valóban erős mezőnyben, ahová a négy kerületből a legjobb teljesítményt nyújtott gyerekek jutottak el, végül is a következőképpen alakult a vers- és prózamondók verse­nyének eredménylistája: VERSMONDÁS /. kategória 1. Újvári Andrea - Zseliz 2. Jelenka Erika - Komárom 3. Kerekes Éva - Fülek II. kategória 1. Perzsel Igor - Érsekújvár 2. Nyúl Rita - Léva 3. Schmiedt Viktória - Kassa III. kategória 1. Andruska Csaba - Léva 2. Matuszák Lívia - Kassa 3. Varga Lívia - Léva PRÓZAMONDÁS I. kategória 1. Baka Tímea - Dunaszerdahely 2. Újvári Andrea - Zseliz 3. Janusek Ágnes - Fülek II. kategória 1. Viderman Tamás - Marcelháza 2. Havasi Mária - Kassa 3. Gyüre Erzsébet - Nagykapos III. kategória 1. Süli Katalin - Kassa 2. Gubík Ágnes - Zseliz 3. Diós László - Csáb Mindannyian jó teljesítményt nyújtottak, mint ahogy többségük­ben azok is, akik az idén nem kaptak helyezést. Igazán nyerte­sek akkor leszünk, ha ezek a gye­rekek a vers- és prózamondás vonzáskörébe kerülnek és még sokszor viszontlátjuk őket a kü­lönböző rendezvényeken. CSANAKY ELEONÓRA I ( ÚJSÁG ) I XVf. Duna Menti Tavasz Vers- és prózamondó gyerekek 5 A bélai kastély - igy néz ki ma Műemlékvédelem Ha csak jellegében olyan... A bélai barokk-rokokó kastély múlt­jára, jelenére hivatkozom, de több, hasonló sorsú és helyzetű kastélyépü­let esetére is utalhatnék. Azokra, ame­lyek az elmúlt évtizedekben megkap­ták a hivatalos minősítést: műemlék jellegű. Jól hangzik ez, azonban a tör­vény értelmében a műemléknek nyil­vánított építmény feltétlenül fenn­tartandó, hatósági védettséget élvez, mig a műemlék jellegű építmény lehe­tőleg fenntartandó. Micsoda kü­lönbség! Ha Párkánytól 9 km-re a műúton letérünk, eljutunk a két kilométerre fekvő, mintegy 600 lakosú Bélára. Er­­dőcskék, berkek, bokros tájacskák kö­zepében található a kastély, ponto­sabban - idézem Krúdy Gyula regé­nyéből a leírást - „udvarháznak mondták, később lett kastély, amikor az országút felöli részén emeletet húztak rá.“ Krúdy Gyula az 1910-es évben vagy előtte egy-két évvel járt és lakott ebben a kastélyban A faluban meg a környékén egyszerűen Baldácsy kastélynak nevezik, mert a múlt szá­zadban az olasz katonacsalád elma­­gyarosodott sarja, Baldácsy Antal építtette. Furcsa, kissé bogaras ember lehetett: elhalálozásakor, 1876-ban, a birtokából végrendeletileg 7000 holdnyi szántóföldet alapítványként a protestáns egyházra hagyományo­zott, pedig katolikus volt. Tehette, ju­tott rá, meg maradt is. Egyébként a kastély leányági örö­kösödés útján az Ullmann család tulaj­donába került egészen a második vi­lágháború utánig, mikor is a többi hasonló kúriához és kastélyhoz ha­sonlóan ez is az állam tulajdona lett. Ami Ullmann báró családját illeti, pontosabban az utolsó, telekkönyvileg hivatalos örököst, a bárólányt, vele nem sokat törődtek, mert amúgy is férjhez ment egy gazdag olaszhoz és elköltözött Itáliába. Az apjáról még tudták ugyan, hogy bankár is volt, vezérigazgató, de arra már senki sem emlékezett, hogy a nagyapja, aki gyapjú-, nyersbőr- és dohánykereske­­déssel szerezte a vagyonát, a szabad­ságharc idején Kossuth Lajos bankára volt, ö hitelezte meg és nyomatta a Kossuth-bankókat. Történt, ahogy történt, a kastély az állam tulajdona. Díszes termében ren­dezték meg a falu háború utáni első, igazi, békebeli bálját. Kapui I IU|u. templomaként gondozták Az egykori intézölakásba beköltöztették a község hivatalát, az istállókba a hadsereg, majd a földműves szövetkezet állatait. A termek, a szobák pedig üresen, lakatlanul omladoztak vagy raktárként szolgáltak. Hatalmas pincéjét, a föld­szinti termeket és szobasorokat jelen­leg is áruraktárként használja a Ház­tartási Cikkek köbölkúti központja. Bérleti díjat is fizet érte, évi 60 000 koronát. Csakhogy az eddigi hivatalnokok nagyon jól tudták, hogy a műemlék jellegű minősítés nem tette kötelezővé a megóvást, csak előírta: lehetőleg őrizzék, tartsák meg. Lehetőleg. . A faluban persze mondják, mondogat­ják: Ha a bérleti díjat, az istállók hasz­nálati díját (amelyről még csak szó sem esett a gyűléseken) javításra, karbantartásra költötték volna... Ám így, omladozó, romos állapot­ban is érdekes építmény a kastély. Elölről nézve, mert homlokzatának kö­­zéprizalitja erőteljesen hangsúlyozott, a Grassalkovich-palotához hasonlít Ha oldalról vagy hátulról, a külső vagy a belső udvaráról nézzük - miként regényében Krúdy Gyula láttatja ve­lünk -, akkor a vasrácsozatú ablakok, a függő folyosók öntöttvas rácsai lát­tán romantikus építménynek minősít­hetjük. Meglepő viszont a bal épület­szárny végén álló, háromemeletes la­kótorony, melyet nem téglából, hanem terméskőből raktak, akárcsak a tor­nyot tartó várfalat. Több mint valószínű, hogy jóval korábban építették, mint magát a kas­télyt. Legalább ezt kellett volna műem­léknek minősíteni. Jelenleg azonban éppen az a kastély legelhanyagoltabb és semmire sem használt része. Az áruraktár éjjeliőre, Tóth Józsi bácsi bosszankodva magyarázza:- Egyszer végigjártam és meg­számláltam a szobákat. Magam sem akartam hinni, száztizenkettőt számol­tam össze. Néhány nap múlva újra végigjártam a kastélyt, száztizenkettő az uram, nekem elhiheti. A műemlékvédelemről szóló tör­vényt nem olvasta, az előírások jogi vonatkozásait nem ismeri pontosan, de a kastély sorsáról így vélekedik.- Hát a rom is emlék, s azt óvjuk, ahogy lehetőségünk adódik rá! HAJDÚ ANDRÁS A lakótorony is elhanyagolt Vasrácsos kastélyablak A szerző felvételei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents