Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)

1991-05-18 / 75. szám

1991. május 18. íc ÚJSÁG3) 5 Marienbadi pillanatképek Szeretem nagy fába vágni a fejszét Nagykaposon él a fafaragás és szo­borkészítés tehetséges mestere, a negyvenéves Ferenc György. A Dukla utcai földszintes ház szobái­ban faszobrocskák, a falon nagyobb méretű domborművek sorakoznak. Vi­lágosabb és sötétebb árnyalatokban, a fa sajátos színeiben. Domborművek, szobrok a folyosón, a fogadószobá­ban, sőt a konyhában is, mindenütt a fával „jól bánó“ házigazda elképze­lése valósult meg. A lakáshoz hozzáépített műterem­ben ülünk. Amikor jó az idő, kint az udvaron áll a gyalupad, a dédapáink által is használt régi faragószék. Most a műteremben s a kész és készülő szobrok társaságában beszélgetünk - a fafaragásról, munkájáról. Arról, hogy a korábbi kopjafák és történelmi személyiségek megmintázása után egyre több bibliai alak kerül ki a mű­vész keze alól.- Mostanában mintha elmaradná­nak a korábbi monumentális darabok. Ez már talán egy lezárt világ?- Újabban a bibliai alakok és az ősmagyarok történelmi személyiségei foglalkoztatnak, őket próbálom részle­tesen kidolgozva megjeleníteni a fá­ban, úgy, ahogy én Játom. így készült el Mózes, a Megváltó, Szent István, Juliánus barát, Hunor és Magyar, Pe­tőfi ... De a kopjafákhoz is hű marad­tam. Szeretem nagy fába vágni a fej­szét, mert könnyebben munkálható, van zenéje és önmaga kínálja a témát.- Nem kevés az, amit az évek során megalkottál. Pedig még csak négy ikszes vagy.- Tíz-tizenkét éves koromban éb­redtem rá, hogy van valami a kezem­ben, majd a kassai magyar ipariba kerültem és' gyakran eljártam Löffler Béla bácsi műtermébe. Ezek a látoga­tások nyomot hagytak bennem és megerősítették az alkotás iránti vá­gyamat, de ez csak később tudatosult bennem. Huszonéves koromban lát­tam hozzá igazán az alkotáshoz. Azó­ta mintegy húsz kopjafát - amelyek „... ha nem faragok, nem léfezem" (Ádám Imre felvétele) közül Magyarországon is található egy-kettő - és több száz kisebb alko­tást, szobrokat, domborműveket - ké­szítettem.- Mennyit dolgozol egy nap?- Ha dolgozom, sokat dolgozom. Olykor naponta 14-16 órát is.- Hogy bírod, hiszen fő foglalkozás­ban műszerész vagy és a munkahe­lyeden, a vajáni hőerőműben is eleget kell tenned a követelményeknek?- Ha nem faragok, szinte nem léte­zem. Úgy érzem, hogy nagyon sok van még bennem, amit ki kell fejez­nem, és ha itthon vagyok, nem tudom megállni, hogy a kezembe ne vegyem a vésőt, a kalapácsot. És ha már a kezemben van, nem tudom letenni, nem érzékelem az időt. Ha kevés a szobor a műteremben, úgy érzem, dolgozni kell.- Van-e munkáid között olyan, ame­lyik nagyon közel áll hozzád?- Valamennyit nagyon szeretem, de meg is tudok váln: tőlük. Sokat elaján­dékoztam és el is adtam. Most a ko­máromi CSEMART árusítja a szob­raimat.- Volt-e már önálló kiállításod?- Különböző közös kiállításokon már sokszor szerepeltek alkotásaim. Olykor kép- vagy más kiállításokon dekoratív elemként is megjelentek. Önálló kiállításom csak egyszer volt, 1988-ban Királyhelmecen, amelyet még a tavaly elhunyt Löffler Béla bácsi nyitott meg. Ferenc György művészi hitvallása igen egyszerű. Szerinte az a dolga, hogy alkosson és örül annak, hogy szobrai tetszenek az embereknek. Sőt, magának II. János Pál pápának is, ki meleg hangú levélben fejezte ki őszinte elismerését és köszönetét azért a Cyril, Metód, Szent István és Szent Adalbert szoborkompozícióért, amelyet a művész a Szent Atya csehszlovákiai látogatása alkalmával ajándékozott a katolikus egyház fe­látnak KATÓCS GYULA Mariánky... A csehek maguk között csak így nevezik... Gyö­nyörű város, régi házak, jónéhá­­nyuk körülállványozva, a deszka­folyosókon a műemlékek javításá­ban nagy tapasztalattal rendelke­ző lengyel kőművesek közleked­nek ... A múltbeli gyakorlattól elté­rően most már nemcsak a házak homlokzatát hozzák rendbe, ha­nem az egész épületet: kívülröl­­belülről egyaránt! ... Új építkezés sehol... Azaz egy mégis: a Rudolf és Karolina forrás ivócsarnoka alatti téren elhagyott, pléhkerítés­­sel körülvett betonalapok. A vá­rosképet tönkretevő toronyház építését leállították... A pléhkerí­­tésen a Zöldek Pártja zöldszínű felirata: íme a totalitárius rendszer felfuvalkodott emlékműve. Járom az utcákat, melyekről ki­­tiltatott a személyautó-forgalom. A taxi és a troli kivétel... Az ivó­csarnokok közelében lévő sétá­nyokon kutyával, cigarettával megjelenni tilos!... Jólesne egy kávé. Természetesen presszóra gondolok. Törökösen főzve lökik elém. A presszót külön kell kér­ni... Annyiban „presszó“, hogy leszűrik. Mit mondjak? Valameny­­nyi helyen, ahol kávét lehet kapni, megfordulok... A legolcsóbb 2,70, a legdrágább 34 korona. A legjobb? Amit otthon főzök a to­tyogóban. A húsvéti ünnepek alatt viszont egy gyümölcspohár erejéig sem férek be sehová. Mariánky tele van németekkel, az utcák meg, ahol parkolni lehet, autókkal. A város egyetlen autószalon. Mi, fürdóvendégek, akik kimaradtunk az öntözködésből, bámulattal, irigykedve szemléljük a csoda­autókat. Pontosan arra a helyre mehetünk a Favoritunkkal, amit itt nem írhatok le... Ahogy a német és német autók között, úgy a németek és németek között is különbség van. Viselke­désben, öltözködésben egy­aránt ... A volt keletnémetek han­gosak, zajosak, feltű nősködnek. Elegenciájuk topcongyelegancia. A „nyugatnémetekéről lerí a jó­lét. öltönyük nemcsak elegáns szabású, de jóminőségű anyagból készült, jómodorúak, csendesek, szemük sem rebben az étlapon feltüntetett árak láttán, melyektől a közönséges halandónak bizony elmegy az étvágya. ,, On je krizkár!“ - mondja rám a nővér. Keresztes vagyok? Ha­lálra rémülök, azt hiszem, a vese­műtét után ismét egy-két kereszt­­nyi genny van a leleteimben De rögtön kiderül a tévedés. Mi X- esnek nevezzük a műtét utáni beutalót, ők keresztesnek... Hiá­ba vett fel betegállományba oda­­érkezésem első napján, a főor­vos, azonnal közli, a procedúrá­kon és ivókúrákon kívül semmi­lyen „munkaképtelen rezsimet“ nem kell betartanom, érezzem jól magam, szórakozzam, lazítsak, táncoljak és - uram bocsá’ - nöz­­zek (ez minden hozzá tartozik a fürdőkezeléshez!), ráérek haza jönni este fél tizenegykor. Ami tilos, az egyedül az alkohol! Mariánkyban is egyre nehe­zebb elhelyezkedni, egyre több a munkanélküli. Kéregetnek a vá­rosban: fizess egy sört, adj egy cigarettát... valaha mi is dolgoz­tunk... Vacsorámat szép, fiatal tanító néni szolgálja föl, olyan, mint a harmat, most végzett, pe­dagógusként nem tudott elhelyez­kedni ... A városban fekete serif­fek cirkálnak... Az ünnepek alatt betörnek a Fürdőbe, elviszik az új takarókat, törülközőket, egy nap nem fürdünk... A templomokat járom, felmászok a hegyre, ahol a pravoszláv templom áll... Amíg nézelődöm Isten házában, két fér­fi közrefogja a belépődíjat szedő fiatalembert, húsz koronát köve­telnek tőle... „Mi lesz, ha nem adok?“ - kérdi a fiatalember... „Akkor el visszük az egész pénzt!“ - fenyegetik meg... „Va­lami probléma van? - lépek oda... „Nincs“, válaszolja a fia­talember. „Illetve mindjárt nem lesz, mert megnyomom a vészjel­ző gombját!“ ... A férfiak szitko­zódva távoznak.......A múlt héten szereltettük föl a riasztóberehde­­zést“ - mondja a fiatalember s milyen jól tettük! Ezek még nem tudtak róla, alaposan megle­pődtek!“ Kultúra... A Kaszinóban min­den este fúvószene, tánc. Dychovka mindenütt, minden mennyiségben. Brezovanka. A té­véből ismert házaspár énekel, a férj nem tudja a szöveget, bele­belepillant a kottába. Elúnom... Végre egy Lehár hangverseny! Prágai zenekar, prágai operaéne­kesek, két autóbusznyi német a közönség soraiban... Az elő­adásmódból hiányzik a magyar operett könnyedsége. A koncert mégis nagy siker. Én is tapso­lok... A színházat pechemre javít­ják, sűrűn járok moziba, otthon úgy sincs rá időm. Olyan nap is van, hogy két filmet is megnézek. A pénztárosnő, a jegyszedőnök ismernek, várnak, számítanak rám. Legalább tíz néző kell, hogy vetíthessenek. Néha csak kilen­cen vagyunk. Én szoktam indítvá­nyozni, hogy dobjuk össze a hi­ányzó tizedik néző jegyének árát. Azonkívül - állítólag - nagyon hasonlítok ifj. Emil Horváth, szlo­vák színészre. (Neki is hegyes az orra és csaknem ősz!) Az éjszakai szórakozóhelyeken folyik a vendég megkopasztása... Fogy a pénz, az ember pár nap múlva megnézi, hová ül be... Az idén leszek ötven, sztriptízt élő­ben (feleségemet s azt a néhány csajt kivéve - ami nem számít!) még nem láttam. Nosza! A belé­pőjegy csak 20 korona, hozzá jön még a fogyasztás... Megver az Isten! Elromlik az apparatúra, nincs zene, a lányok meg zene nélkül nem hajlandók vetkőzni. A pincér önt, elnézést kér, az apparatúrát javítják... A pincér el­nézést kér, az apparatúrát nem lehet megjavítani, ismét teletölti a poharakat. Az üveg bor így kevésnek bizonyul, újat kell ren­delni. A pincér tölt, elnézést kér, pótszámról fognak gondoskodni, ha nem jönne össze, visszaadják a belépőt... Végül mégis össze jön - nekik! Egy alkalmazott be­hoz egy magnót, bekapcsolja, be­libben egy szemrevaló csaj - alig­­valamiben. Nyakunkat nyújtogat­juk, előttünk oszlopok, a jobb he­lyeket a német vendégeknek tart­ják fenn - akár jönnek, akár nem. A lány tesz néhány mozdulatot, pillanatokon belül leveszi a mell­tartóját, rövid táncot lejt, s a bugyi­jától is megszabadul, ö meg felke­rül az asztalra. Fények kialsza­nak, a mezítelen lány elszalad... Fények kigyúlnak. Az egész nem tartott tovább 2-3 percnél. Fő, hogy a belépőt nem kellett vissza­adni... Hát, ezt még tanulnunk kell!... Másnap délelőtt egy pla­kátról olvasom: a Hotel Atlantié­ban kubai táncosnők vetkőznek. Hát csak vetkőzzenek, akinek akarnak. De nem nekem! Erre- illetve Castro szakállára - akár meg is esküszöm! Viccek garmadája meséli, hogy a balek férfiak pénztárcája a für­dőn kiürül, az ügyes nőké meg- azonkívül, hogy tetőtől talpig felöltöznek - megtelik. Nos, én most a fordítottjáról számolok be... Történetem hőse néhány nappal előbb érkezett kezelésre, mint én. öltözéke kopottas, divat­jamúlt, bő nadrágját cikis nadrág­tartó emeli a hóna alá, de még így is kilátszik a meleg alsónadrágja. Az egyedüli, aminek az öreg nincs híján, az a vállalkozó szellem. A procedúrák közötti üresjárato­kon be-beáll az elhagyatott parko­lókba, vagy utcákba. A saját sza­kállára, a saját zsebére(be) már­kában szedegeti a németektől a parkolódíjat. A fürdóvendégek észre veszik, van, aki felháboro­dik, van, aki neveti, van, aki meg­fenyegeti, hogy bejelenti a főor­vosnak. De az öreg rendíthetet­len... Hogy mennyit sikerült összeszednie, nem tudom... Tény és való azonban, hogy foko­zatosan levedlik róla a kopott gú­nya, s ha nem is dandyként, de tisztesen felöltözve távozik Ma­­riánkyból. Más... Hosszú utca, parkoló autók, újak jönnek... A német turista kiszáll a meseautóból, pöt­tömnyi cigánygyerek megjelenik. Kezében szög. „Ha nem adsz két márkát, megkarcolom az autó­dat!“ ...‘És a német turista fizet, mint a köles... Napnyugtával megjelenik egy Mercedes, s az olajos bőrű apa (?), a főnök (?) begyűjti a cigányfiútól a márkát. Kolléganőim a lapnál a telkem­re kötötték, hallgassam meg a Ze­nélő szökökutat és írjak róla no­vellát. A hajnali fagyok miatt azon­ban a szökőkút még nem üze­melt... A srácoknak, akik tiszto­gatták, fűt-fát ígértem, hogy leg­alább tartsanak főpróbát.,. „To chce klid!“ - mondták mosplyog­­va. így a szökőkút néma maradt, engem meg nem volt, ami megih­­lessen. Nem rajtam múlt tehát, hogy ott-tartózkodásom alatt no­vella nem íródott. Sem a Zenélő szökökútról, sem másról. Csak az itt olvasható marienbadi pillanat­képek születtek. Ezek is itthon! Ardamica Ferenc Jón Kostra Szerelmek Ó az az első gyantaillatú volt Az erdőt járva keresem nyomát S ha elszunnyadok bársonyos mohán fölébreszt a tovarobogó vonat Messzi utak illatát lehelte a mozdony füstje blúzát átitatta mikor karom az állomás homályán láztól elalélt mellét simogatta Mikor csókot leheltem hajára sárgult tülevél szúrta meg az ajkam S ettől szépült meg köröttem a föld a tűnt szerelmek átragyogtak rajtam Ford.: Dénes György Látogatás Ferenc György alkotóműhelyében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents