Szabad Földműves Újság, 1991. április (1. évfolyam, 37-61. szám)
1991-04-13 / 47. szám
lelni hazában nbereknek egyaránt Igái. Atörismétli önjotlásaink- Dnzekvenibába es-Julójáig az <ényszeríizettje egy táró nem>zólva: léin a nemnyelv volt. osabb tékormányian részeirészesülly módon honának ätte a mára vomán. itt, emígy írus. Szü-Imeit, havezhetjük ő felében ti öntudalott meg. ;ég Bécs jen halaágon be;eresésénem vilis ,,natio yar nem) nyelven 3lte - az - ország iszaggatkorabeli cívül taláágot már ? étegének a prágai rradalom ellenfor- Az udvar t magyar in buzdía magyar fás élvoe inkább lomboroetrográd aben, azt irék által kban az 'al 4000, ires vett /anakkor ibadságerő nép ösztönös politikai tájékozódása megbízhatóbbnak bizonyult egyes vezetői nemzeti elvakultságnál. 1849 tavaszán a nemzetiségi megbékélés gondolata mindinkább előtérbe került, kihúzván a talajt a népeink szembeállításán mesterkedők alól. Mind magyar, mind szlovák, román és szerb részről kölcsönös kezdeményezések indultak a közösségi szabadságjogok gyakorlatba ültetésére. Jókai Mór így ír márciusban a forradalmi eszmék mellé álló szlovák lap érdemeiről: ,,Sokan csodának tartják, hogy felső-vidéki szláv rokonaink hazánk és szabadságunk ügyét oly forrón pártolják... Kinek az érdeme ez? Egyetlen néplapnak (Prjatel’ Ludu), mely jószellemű cikkei által e népet idejekorán felvilágosítva, elválhatatlanul hozzánk csatolta“. Hadvezetési hibák, de főleg a cári intervenció nyomán kialakult erőfölény elbuktatta szabadságharcunkat. A Szegedre települt országgyűlés azonban - egyik utolsó gesztusaként - 1849. július 28-án elfogadta Európa első demokratikus nemzetiségi törvényét. A jogszabály kimondta a magyar nyelv használatát a központi hivatalok ügyvitelében és az államközi kapcsolatokban, és ugyanakkor kimondta a nemzetiségi anyanyelvek használatát a községekben, a törvénykezésben, a törvényhatóságok gyűlésein, az egyházban, az elemi iskolában, a nemzetőri vezényletben, a felsőbb helyre benyújtott folyamodásokban. Szemere Bertalan miniszterelnök, a nemzetiségi törvény elfogadásakor, beszédében hangsúlyozta: „Hadd lássa Európa, hogy azon magyar nép, mely földjét megosztó a többiekkel, mely szabadságharcát maga vívja főképpen, mely évek óta maga küzd valamennyi néptársai jólétéért, hadd lássa Európa, hogy mi magunk vívtunk. Hadd lássa a világ, hogy mi a legújabb forradalmak életjeleit jól ismerjük, hogy míg a régi forradalmak csak a szabadságot kívánták és nyerték meg, mi értjük az új történet új forradalmait, és hogy mi nemcsak a szabadságot oldjuk meg a polgároknak, de megadjuk a népnek saját nemzetiségűket is... Mi minden népet testvérünknek tekintünk, e Szó él szívünkben, nemcsak ajkunkon van.“' A magyar polgári forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb üzenete számunkra, hogy az együttéléssel szembe semmilyen más alternatíva nem helyezhető. A szlovákiai magyarság ma egy forrongó Közép-Európa nem kevésbé mozgásban lévő országában szeretné végre kivívni az őt megillető demokratikus szabadságjogokat. Ennek érdekében deáki bölcsességekkel kell politizálni, áthidalnia saját belső ellentéteit, egyenrangú partnerként kezet fognia a többségi nemzetekkel és más kisebbségekkel. Nem feledjük: Európa együtt vár bennünket! A megbékéléshez azonban bizonyos elemi feltételeknek meg kell teremtődniük. Hogy csak a legfontosabbakat említsem:- az elmúlt hét évtized kisebbségellenes tetteinek a teljes feltárása és nyilvánossága, a többség és kisebbség nyelvén egyaránt;- a közös múlt egyoldalú kisajátítása helyett objektív történelemkutatás és oktatás;- a magyarellenes uszítás megszüntetése a politikában és a tájékoztatásban;- Az őshonos szlovákiai magyar nemzetrész váljon valóban államalkotó tényezővé, alkothasson kisebbségi önkormányzatot a személyi elvre épülő kulturális autonómia alapján;- kollektív szubjektumként kiépíthesse anyanyelvű oktatási, kulturális és tömegkommunikációs intézményrendszerét;- használhassa szabadon nemzeti jelképeit;- zavartalanul és gyanúsításoktól mentesen ápolhassa anyanemzeti kapcsolatait;- szűnjék meg a magyarsággal szemben a nyelvi türelmetlenség, kerüljön le a napirendről egyszer s mindenkorra a meggyengítésre, etnikai tömbjeinek a fellazítására, végső soron a beolvasztására irányuló törekvés. SZÉKELY ANDRÁS BERTALAN Megoldódik-e a Petőfi-titok? Egy legenda nyomában Petőfi Sándor segesvári elestére lényegében csak August von Heydte ezredes vallomása utal. Heydte 1849. július 31 -én este Ispánkútnál látott egy lándzsaszúrással leterített tisztet, akiben Petőfit vélte felismerni. Évekkel később Albrecht főherceg felszólította Heydtét, hogy jelentésben erősítse meg a négy és fél évvel ezelőtt látottakat. Elegendő bizonyíték volna ez a költő halálára? Hátha csak megsebesült és orosz fogságba esett - feszegette a kérdést kortársai közül Jókai, majd később Illyés Gyula is. Az tény, hogy a költő holtteste soha sem került elő, és az is, hogy életjelt sem adott magáról. Az első híreket az elhurcolt Petőfiről, a Szibériából hazatért első világháborús magyar hadifoglyok hozták. Arról számoltak be, hogy találkoztak Paskievics tábornok által 1849-ben elhurcolt magyar hadifoglyok utódaival, akik említést tettek egy oroszul rosszul beszélő, papokat kerülő, ikonokat bámulatosan újrafestő, időnként színházat játszó, köztiszteletben álló, titokzatos hadifogolyról, aki Zander néven verseket írt. Személyesen ugyan nem találkoztak vele, de azon a vidéken számos legenda kering róla. A. V. Gurevics 1920-as gyűjtéséből maradtak fenn Zander-versek, ezek közül többet már magyarra is lefordítottak. Az Álmaim című vers utolsó versszaka Nehéz Mihály fordításában így hangzik: A távoli síkra meredtem, Amott a hősök még küzdöttek, Közöttük már nem lehettem, Ah! Álmaim nem teljesültek. L. J. Eliaszov, a Bajkál-tó környékének ismert néprajzkutatója 1937-ben végzett gyűjtési munkákat Barguzinban. Mihail Karlovics Kjuhelbekker dekabrista (decemberi ember - így nevezték az 1825. december 26-i, I. Miklós cár ellen tervezett felkelés szervezőit. Az orosz dekabr szó magyar megfelelője: december) után kutatva találkozott az idős Morokov testvérekkel, Marijával és Pavellel, akik egy különös fogolyról is említést tettek. Marija Innotyejevna Morokova elmondta, hogy személyesen is jól ismerte a hadifoglyot, akit Petrovicsnak hívtak. Besúgók figyelték és gyakran vitték őt kihallgatásra, miután napokig rosszkedvű és szótlan volt. Az apjával, Innokentyij Fjodorovics Morokowal barátok voltak, de neki is csak ígérgette, hogy elmondja kilétét, erre azonban soha sem került sor. Petrovics gyakran megfordult nálunk, ha a múltjáról faggatták elkomorodott és mindjárt témát váltott. Pavel visszaemlékezései szerint 1851-ben egy éjszaka szállították oda szekéren és Anna Kuznyecova házában szállásolták el őt. Később a háziasszonyával - az egyház által nem szentesített - házastársi viszonyban élt. Gyermekük is született, akit Alexandmak hívtak. Eliaszov egy kötetre való legendát jegyzett fel a titokzatos fogolyról. Az anyag egy része a Burját Köztársaság Néprajzi Levéltárában van elhelyezve Után Udéban. Újabb fejlemények Az 1980-as évek közepén, amikor a Petőfi-legendák már-már feledésbe merültek, egy új „legendahullám“ indult el keletről. Amikor ismertté vált, hogy Petőfi eredeti családi neve Petrovics, hogy 1849-ben valóban hurcoltak ki Szibériába magyar hadifoglyokat, a szovjet kutatók körében újra megkezdődött a levéltárak sárgult lapjainak az átkutatása. 1985-ben egy ukrán helytörténész és író, V. V. Pagirja „Hosszú az út az igazságig“ címmel tanulmányt jelentetett meg a Kárpátontúli Ifjúság című magyar nyelvű szovjet lapban, amit 1985. augusztus 31 -én átvett a Heves megyei Népújság (több magyarországi lapban is megjelent). A tanulmányban közölt információk nem elégítették ki az olvasók kíváncsiságát, többen tollat ragadtak és írtak Munkácsra Pagirjának. Irt Csank Csaba is akit salgótarjáni otthonában kerestem fel. Csank Csaba az elsők között vette fel a kapcsolatot Pagirjával és a mai napig leveleznek. 1989 nyarán pedig tagja volt annak az expedíciónak, amely a barguzini régi temetőben végzett ásatásokat.- Csank úr, szeretnénk ha tájékoztatná olvasóinkat a Petőfi Bizottság megalakulásának előzményeiről. A Pagirja-tanulmány elolvasása után többeket, köztük volt Balajthy András filmes szakember is, felkavart a hír. Balajthy levélben keresett támogatókat Petőfi feltételezett szibériai sírjának a felkutatásához, írt Rubik Ernőnek, Soros Györgynek, Spéter Erzsébetnek, szóval mindazoknak a személyeknek, akikről feltételezte, hogy van miből anyagilag támogatni az akciót. A felkért személyek közül csak Morvái Ferenc, a „kazánkirály“ tanúsított érdeklődést. Morvái nemcsak anyagi támogatást ígért, hanem személyesen látott hozzá az expedíció megszervezéséhez. Ami nagyon meglepett bennünket, Morváit is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elzárkózott a kutatás elkezdése elől, az MSZMP - az akkor még hatalmon lévő párt - pedig kimondottan hátráltatta a munkákat. Teljesen hírzárlatot rendelt el, egy lap sem közölte írásainkat, a rádió és a televízió sem foglalkozott az újabb fejleményekkel.- Mit gondol, miért?- Egyrészt talán attól féltek, hogy szovjetellenes hangulatot keltünk, másrészt azt hiszem azért, mert számukra sokkal előnyösebb a régi történelmi alakként ismerni Petőfit. Egyesek bizonyára attól félnek, hogyha kiderül Petőfi Sándorról, hogy nem a segesvári csatában esett el, A székelykeresztúri Petőfi szobor (Balázs F. Attila felv.) hanem fogságban halt meg Szibériában egy mítosz omlik össze és ezek szerint Petőfit nem is tartanák hősnek, holott szerintem Petőfi érdemeit ez nem kisebbítené. Felgyorsulnak az események Mindezek ellenére Morvái maga köré gyűjtötte azokat, akik szimpátiát éreztek az ügy iránt. Balajthyval kiutazott a helyszínre, átnézték a levéltárakat, de semmi döntő fontosságú dokumentumot nem találtak. A második expedíció vezetője a burját nyelvet jól beszélő Záhemszky László, a pécsi Esterházy Károly Főiskola docense volt. Záhemszky egy élő szemtanúval, aki még emlékezett a Petrovics-sírra, felkereste a barguzini régi temetőt, és egy karóval megjelölte a szemtanú által mutatott helyet. Közben megalakult a MEGAMORV Petőfi Bizottság amelynek első ülésén több mint hetvenen vettünk részt. 1989 júliusában elindult a harmadik expedíció, amelynek célja az állítólagos Petrovics-Petőfi sír megkeresése és feltárása volt. A huszonkét tagú expedíció fő gerincét egy szovjet és két amerikai antropológus alkotta, Magyarországról olyan neves szakemberek tartoztak a csoporthoz, mind dr. Kiszely István antropológus, Varga Béla, Szabó Géza régészek, stb. „Nem arra vállalkozom, hogy Petőfit hozom haza, hanem arra, hogy feltárom a legendát“ - nyilatkozta az indulás előtt Morvái Ferenc a Kecskeméti Városi Televízió munkatársainak, akik szintén kiutaztak Barguzinba, hogy filmet készítsenek az ásatásokról. (folytatjuk) FARKAS OTTÓ
