Szabad Földműves Újság, 1991. április (1. évfolyam, 37-61. szám)

1991-04-12 / 46. szám

8 I ( ÚJSÁG 1991. április 12. c Hírkosár J Változó menetrend? Elképzelhető, hogy a nemzetközi szövetség a barcelonai olimpiai játékok után megváltoztatja a szabadtéri atlétikai világbajnokságok menetrendjét, és az 1993- as évtől kezdődően nem négy, hanem kétévenként hívja találkozóra a sportág legjobbjait. Erre lehetett következtetni Primo Nebiolónak, a szövetség olasz el­nökének abból a bejelentéséből, hogy a 184 tagországot tömörítő szervezet nyári, tokiói kongresszusán az egyik fontos kérdés éppen a vb-k sűrítése lehet. A labdarúgáson kívül jóformán az atlétika az egyetlen sportág, amelyben csak négyévenként tartanak világbajnokságot. Az esetleges új versenynaptár, nemcsak újabb bevételhez juttatná a nemzetközi szövetséget, hanem a befolyt összeget azonnal vissza is utalná a versenyzőknek, a szövetségeknek, így minden bizonnyal megnyerné az atléták tetszését. A sportolók közül ugyanis sokan osztják azt a véleményt, hogy pályafutásuk alatt csak egy, legfeljebb két vb-re jutnak el. Ha viszont ezek a találkozók kétévenként követnék egymást, a válogatott atléta 4 vagy 5 világbajnokságot is megjárhatna. Mizsér pihen Az idei férfi öttusa-világbajnokságot az Egyesült Államokban, Spokane-ben rendezik meg. A nők ugyanezen versenyét Ausztráliában bonyolítják le. így nem csoda, hogy a Magyar Öttusa Szövetség költségvetése a tavalyi 24 millióról 28 millióra növekedett. A szövetség vezetőinek nem volt más választásuk, mint újabb tőkeerős támogatót keresni. Horváth László, a válogatott szövetségi kapitánya ismertette az április köze­pén Rómában rendezendő férfi Európa-bajnokságon induló magyar csapat ösz­­szetételét. Mint azt elmondotta, ez alkalommal a világbajnok Fábián László mel­lett két fiatalt (Kálnoki-Kiss Attila, Madaras Ádám) jelöl a csapatba. A váltóban módosul a csapat összeállítása, ugyanis az egyéniben rosszabb helyezést elérő fiatal sportoló helyett Martinék János indul. Az itthon készülő tartalék, Mizsér Attila. A szakvezető a dobogós helyek egyikének megszerzését várja a csapattól, s reméli, hogy a két fiatal tehetség méltóképpen helyettesíti majd az aranycsapat tagjait. Elképzelhető, hogy a jövő évi olimpián számolni kell velük. Ahol minden más Ha bármelyik hazai futballistát megkérdeznénk, mi a legnagyobb álma, bizto­san azt válaszolná, hogy valamelyik híres külföldi csapat színeiben kergetni a bőrt. Miért olyan csábító a külhoni szereplés? MikloSko, a csehszlovák váloga­tott kapusa, aki jelenleg az angliai West Ham United színeiben véd, mindenesetre el van ragadtatva. Szerinte odakint egyszerűen minden másképp van: “Angliában a focistának nem megparancsolnak valamit, hanem csak tanácsolnak. Alapvető követelmény a játékosok intelligenciája, odaadása. A futballisták egészségi álla­pota nagyon lényeges. Abban a klubban, ahol én játszom, a játékosok egészségi állapotáról két orvos gondoskodik. Két gyúró is a rendelkezésünkre áll. Ok szin­te minden edzésen jelen vannak. Az orvos szava parancs. Senki nem ellenkezik, nem tiltakozik. Egyszerűen tudomásul veszik a doktor intő szavát. A játékosok étkeztetése is nagyon fontos. A mérkőzések előtti ’’táplista" élén a vitamin- és kalóriadús eledelek szerepelnek. Bármilyen nevetségesen is hangzik, döntő fon­tosságú, hogy az ember a kapuban ne legyen éhes. A meccsen mindenki köteles kipihenten megjelenni. Jómagam is így vagyok vele. Körülbelül tízórai alvás után vagyok csak igazán formában. Az alapkövetelmény: hogy az ember legalább 75 perccel a játék kezdete előtt az öltözőben legyen.” Mindez persze, igaz, de ugye, nem mind arany, ami fénylik! éindel nélkül? Még nem csitultak el a Jaromír Sindel körüli viták. Mint ismeretes, a csehszlo­vák jégkorong-válogatott kapusa a Svédország elleni második, 7:4 arányú hazai győzelemmel végződött találkozón csak a nézők soraiban ült. Ennek oka állítólag a játékosok biztosítása körül kirobbant vita volt. A szócsaták már a hokisok Slany-i edzőtáborozásán elkezdődtek, és a svédek elleni első találkozó előtt sem csitultak el. Vajon melyik társaság biztosította a csehszlovák jégkorong-válogatottat: a né­met Allianz vagy pedig a Cseh Állami Biztosító? áindel az esettel kapcsolatban elmondta: “Hétfőn reggel behívattak bennün­ket, és közölték velem, hogy hagyjam el a csapat szálláshelyét. Gudas és Doleíal tíz órás gondolkodási időt kapott. Mindketten elfogadták a feltételeket, így ők a második svédek elleni mérkőzésen a jégre is léptek. A szerződés mostani szövege olyan, amilyet én is elképzeltem. Ha alkalmam lenne rá, elfogadnám azt.” Az egész ügy elég sok keserűséget szült. Sindel, aki örült, hogy szerepelhet a válogatottban, végül is nagyot csalódott, és mind a cseh, mind pedig a szlovák jégkorongszövetségre az amatőr szintű ügyintézés árnyéka vetődött. Elég lett volna egy picivel több szakértelem, és minden másképpen végződik. Labdarúgókupa-tornák Vendéglátók fekete szerdája A tavalyi olaszországi világbajnokság után sokan megkongatták a vészharangot a labdarúgás fölött, mondván: kiveszett a látványosság a sportágból, s ez előbb vagy utóbb a foci népszerűtlenségéhez vezet Nos, az európai kupatomák elődöntői meggyőzhették a kétkedőket, hogy sárgolyónkon továbbra is a futballé a vezető szerep a népszerűséget illetően. A hat találkozót összesen 381 ezer néző látta élőben, s ez mérkőzésenkénti 63 500fős átlagot jelent S ha ehhez méghozzászámítjuk azokat a milliókat, akik a tévé képernyője előtt izgulták végig az összecsapásokat, akkor az az érzésünk, nem kell féltenünk a sportág jövőjét ban is igazolták, hogy csapatuk jelenleg a legjobbak közé tartozik kontinensün­kön. Sőt, még azt is megengedhetik ma­guknak, hogy olyan kivételes tehetségű játékost kihagynak a keretből, mint Cantona. A kétgólos előny birtokában Papinék már a döntőben érezhetik ma­gukat. Ellenfelük valószínűleg a Crvena zvezda Beograd együttese lesz. A Proszi­­necski által dirigált belgrádiak leckét ad-A mai modem labdarúgásban már nem jelent előnyt a hazai pálya. Ezt ta­núsítják a szerdai eredmények is, hiszen a vendéglátó együttesek közül csak az FC Barcelona tudott győzni. Két össze­csapás döntetlennel végződött, míg a többin a vendégek voltak eredménye­sebbek. Sokan már előre odaadnák a legnemesebb kupát az Olympique Mar­seille gárdájának. A franciák Moszfcvá­c tak a Bayern Münchennek a korszerű futballból. Szinte hihetetlen, mennyi te­hetség születik a Balkánon. Pancsev, Proszinecski, Sztojkovics, Szavicsevics — ma már a legjobbak között emlegetik őket Európában. Ugyancsak balkáni születésű játékos döntött a Barcelona—Juventus össze­csapás kimeneteléről. A zebrák ugyan vezetést szereztek a hazai védők hibájá­ból, de a bolgár Stoicskov kétszer meg­rázta magát, s fordult a kocka. A másik ágon nem volt egy súlycsoportban a két együttes. A Manchester United nagyobb arányban is győzhetett volna. A vissza­vágó már csak formalitásnak tűnik. Nem született gól az UEFA Kupá­ban. A Bröndby bár óriási mezőfölényt harcolt ki, de a tíz emberrel védekező olaszok minden rohamot visszavertek. Lisszabonban sem tüntették ki magukat a csatárok, annak ellenére, hogy a Sporting játékosai állandó tűz alatt tar­tották az Inter kapuját. A visszavágókra két hét múlva (ápri­lis 24.) kerül sor. Innen-onnan Lejátszották az angol labdarúgó-baj­nokság öt elhalasztott mérkőzését. Eredmények: Everton—Wimbledon 1:2, Leeds—Manchester City 1:2, Nor­wich—Tottenham 2:1, Nottingham— Derby 1:0, Qeens Park Rangers—Aston Villa 2:1. A táblázatot az Arsenal vezeti 72 ponttal a 64 pontos Liverpool és az 58 pontos Crystal Palace előtt. Tokióban Japán nemzetközi tenisz­­bajnokságán a csehszlovák Éva Svigle­­rová a negyeddöntőben 7:6 (7:4), 4:6, 4:6 arányú vereséget szenvedett a hazai Riko Harakiólól. További eredmények: Gildemeister—Okamoto 6:4, 6:4, McNeil—Frazier 6:3, 6:3, Appelmans— Werdel 6:3, 3:6, 6:1. Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) legutóbbi mérkőzésén újra jégre lépett Dominik Haáek a Chicago színei­ben. Neki köszönhető, hogy csapata a második harmad 15. percétől kezdve nem kapott gólt. Ennek ellenére a chica­góiak 3:1 arányú vereséget szenvedtek, mivel Belfour, aki a mérkőzés elejétől védte a Black Haws kapuját, Haáek jég­re lépéséig 3 gólt is kapott. Pőstyénben a Termia gyógyházban csütörtökön kisorsolták a nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna párosítását. A rendezvény május 17-én kezdődik és 21-én ér véget. A tíz csapatot két cso­portba sorolták be. Az A-csoportban a CSSZSZK, Izrael, Lengyelország, Tö­rökország és a Szovjetunió csapata sze­repel, míg a másodikban a Szlovák Köztársaság, Románia, Görögország és Izland kapott helyet. Vereséget szenvedett Radka Zrubá­­ková az Amelia Island-i tenisztorna má­sodik fordulójában. A csehszlovák teni­szezőnő az amerikai Halle Cioffiotól ka­pott ki 2:6, 4:6 arányban. További ered­mények: Garrison—Garrone 7:6, 7:5, 6:3, Schultz—Cecchini 6:3, 6:0. A ÍXflX Kft. Felvásárol: 30-40 mm nagyságú fokhagymát, zsákos kiszerelésben is Megvételre ajánl: ExperimentTCl 78minőségű kukorica-vetőmagot (FAO-száma: 180-230) ár: 1140.- USD/tonna Halasztott fizetést is elfogadunk. Közelebbi felvilágosítás a következő címen: GAZDA LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ KFT. 819 11 Bratislava, Martanovicova 25/12 Telefon: 210 39 84; Fax: 210 40 32 Telex: 92 516 Kupaszerda számokban BEK: Bayern München—Cz Beog­rad 1:2 (1:1), góllövők: Wohlfahrt, il­letve Pancsev, Szavicsevics. Játékveze­tő: Forstinger (osztrák). 65 ezer néző. Szpartak Moszkva—Olympique Marseille 1:3 (0:2), góllövők: Salimov, illetve Pelé, Papin, Vercruyse. Játék­vezető: Mikkelsen (dán). 90 ezer né­ző. KEK: Legia Warszawa—Manches­ter United 1:3 (1:1), góllövők: Cyzio, illetve McClair, Hughes, Bruce. Játék­vezető: Constantin (belga). 18 ezer néző. Barcelona—Juventus 3:1 (0:1), góllövők: Sztoicskov 2, Goicoechea, il­letve CasiraghL Játékvezető: Quiniod (francia). 120 ezer néző. UEFA Kupa: Bröndby—AS Roma 0:0. Játékvezető: Németh (magyar). 18 ezer néző. Sporting Lisboa—Inter Milano 0:0. Játékvezető: Petrovics (jugo­szláv). 70 ezer néző. Két katona pozitív Végre kiderült Annak ellenére, hogy a világon egyre nagyobb méreteket ölt a dop­pingellenes kampány, mégis előfor­dulnak esetek, hogy a sportolók til­tott szereket szednek sportteljesít­ményeik növelése érdekében. Két tényleges katonai szolgálatát töltő fiatalembernél, Pavol Maris­kánál és Lóránt Lászlónál a dop­pingvizsgálat pozitív eredménnyel zárult. Kiderült, hogy a két sorkato­na saját felelősségére nyúlt az ajzó­szerekhez, tettükről sem orvosaik, sem feletteseik nem tudtak. Mindkét katonát kizárták a had­sereg sportolói közül, és áthelyezték őket a Csehszlovák Hadsereg más alakulatához. A doppingvizsgálat eredményei­ről tájékoztatták a Csehszlovák Súlyemelő Szövetséget. Nagy kár, hogy a két, bizonyára szép jövő előtt álló fiatal sportoló ilyen eszközökhöz folyamodott. A pénz elfekhet vagy dóig A Beruházási Bank (Investiéná banka) által alapított Első Szlovák Beruházási Rt. Velünk megóvja megtakarított pénzét az inflációtól. Velünk csak nő a vagyona. Velünk épületek, földterületek, sikeres vállalatok társtulajdonosává válhat, méghozzá kockázat nélkül. Az Első Szlovák Beruházási Rt. (Prvá Siovenská Investicnáa.s.)közli ügyfeleivel: • április közepén megkezdjük a Szlovák Vagyonalap részjegyei­nek cseréjét, • tőkénk eddig be nem fektetett része 20,5 százalékkal kamato­zik, • végéhez közeledik a beruházások kiválasztása. Tevékenységünkről a PROFIT című hetilap közöl aprólékosabb felvilágosítást. Pozsony 07/545 23,210-es mellék Nitra 087/414 775, 414 766 Besztercebánya 088/522 32, 258 71 Kassa 095/225 314, 294-es mellék, 537 17 FÚP-74 DESIGN AND REALISATION BY ISTERPRESS

Next

/
Thumbnails
Contents